Nógrád. 1982. március (38. évfolyam. 51-76. szám)

1982-03-09 / 57. szám

NÓGRÁD Sazűa nélkül I VIZGONDOK EGYHÁZ ASDENGELEGEN Gond az több is akad Den- gelegen, de most a legége­tőbbről ejtünk röviden szót, amely a község minden köz­életi fórumának témája: a vízről, pontosabban a hasz­nálaton kívüli vízműről. Ti­zenkét éve léteznek fürdőszo­bák a községben, s a megépí­tett vízmű akkoriban óriási fegyverténynek számított. Az egyházasdengelegi termelő- szövetkezet készítette, saját termelési céljaira, de, ha már a majorba kiértek a csőveze­tékek, miért ne jutott volna belőle a kisközség lakásaiba? így gondolkodtak a gazdaság akkori vezetői. A tizenkét év alatt azonban sok minden tör­tént. Nem csak a csővezeté­kek és a kutak állapota rom­lott, hanem a dengelegi ter­melőszövetkezet is megszűnt, illetve egyesült a palotáshal­mi Május 1. Termelőszövet­kezettel. Gondoskodjon az új tulajdonos a vízmű fenntar­tásáról, karbantartásáról ? Évek mulasztását azonban ne­héz egyszerre bepótolni. A kutak környékének állapota, a vízóra nélküli szabálytalan rákötések, és még jó néhány hiányosság akadályozza, hogy a Nógrád megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat a korábbi- "val szemben jó és gondos gaz­dája legyen a dengelegi víz­műnek. Aa évek alatt meg­szaporodott tennivalókat a Május 1. Termelőszövetkezet nem bírja elvégezni. Mi lesz a tizenkét éve épült vízmű sorsa? Sokan tették fel ezt a kérdést a legutóbbi falugyű­lésen. A megoldás a községi vízműtársulat létrehozása len­ne — vélekedik a lakosság. Most mérik fel a szükséges kiadások összegét és számol­gatnak a községiek és a szi- ráki tanács vezetői, miből is teremthetnék elő a szükséges összeget a vízmű helyreállítá­sához. Remélhető, hogy mi­előbb megnyugtató megoldást találnak a régóta húzódó baj­ra és vita helyett víz folyhat a dengelegi lakások csapjai­ból. Keserű Jánosné Tegnap Salgótarjánba láto­gatott Keserű Jánosné, a Ma­gyar Kereskedelmi Kamara el­nökhelyettese. A vendéget Gáczi János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első tit­kára és De vesd cs Miklós, a megyei tanács elnöke fogadta az MSZMP Nógrád megyei Bi­zottságának székhazában. A tanácskozáson — Borsod, He­A Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet kollektívája is megtartotta az elmúlt évet ér­tékelő mérlegzáró közgyűlé­sét. A hét végi összejövetelen szövetkezetiek számot vetet­tek munkájuk eredményei­vel, s meghatározták azokat a legfőbb feladatokat, amelyek az idei tevékenység sarkpont­jai lesznek. A szocialista mun­Az idén első alkalommal március 12-én rendeznek Nóg­rád megyében — közelebbről a Má'tranovák-bányatelepi Ganz-MÁVAG művelődési házban — lottósorsolást. A 11. heti nyerőszámokat a már­cius 12-én délelőtt 8.30 órakor megkezdődő vidám zenés mű­sor keretében húzzák majd ki. A programban fellép Heller Tamás, Kemény Kázmér, Leh­Salgótarjánban vés és Nógrád megye pártbi­zottság! titkárainak részvéte­lével — megvitatták a keres­kedelmi kamara területi szek­ciója korszerűsítésének to­vábbi lehetőségeit. A délutáni órákban Keserű Jánosné a Salgótarjáni Ruha­gyárba látogatott, ahol tájé­kozódott a gazdálkodásról, a korszerű üzemben dolgozó lá- nyok-asszonyok munkájáról. ka verseny követelményeit 19 brigád teljesítette, s érdemel­te ki a szocialista címet. Ki­váló dolgozó kitüntetést 19-en vehettek át, egyéni munkájuk alapján 38-an kaptak pénzju­talmat. A Salgótarjáni Szol­gáltató Szövetkezetben össze­sen 200 ezer forintot osztottak szé„ az élenjáróknak. ner Judit és Gyulai Erzsi. Mű­sorvezető Gálfi János, kísér a PEPSI zenekar. A rádió által is közvetített sorsolásra a be­lépés díjtalan. Tavaly csak né­gyes találatból 112 került Nóg- rádba, a kifizetett nyeremény összege meghaladta a 9 mil­lió forintot. Reméljük az idén sem lesz hozzánk kevésbé ke­gyes Fortuna. Naptár 1 1982. március 9., kedd. I Franciska napja. A Nap kel: 6.10, nyugszik: I 17.40 órakor. A Hold kel: 17.11, nyugszik: 6.21 óra­kor. I Húsz évvel ezelőtt, 1962. március 9-én alakult meg az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, a népgazdasági je­lentőségű műszaki fejlesztési kérdésekben a kormány ta­nácsadó, koordináló és — meghatározott körben — irá­nyító szerve. Időjárás szerdától szombatig Várható időjárás ma estig: az ország legnagyobb részén derült, száraz idő várható, csupán a Dunántúl nyugati, délnyugati ré­szén lehet néha erősebben felhős az ég. A délkeleti, keleti szél időnként kissé megélénkül. Leg­magasabb nappali hőmérséklet 4 és 8 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: a hét második felé­ben változékonyabb idő várható. Időnként megnövekszik a felhő­zet, és csapadékra is számítani kell. Legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet eleinte mínusz 4—plusz 1, majd 0—plusz 5 fok között. Legmagasabb nappali hőmér­séklet általában plusz 6—plusz 11 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az or­szág területének 30 százalékán várható az időszak második felé- ben. JUBILEUMI EOTTÓSORSOLÁS Vasárnap a televízió nyil­vánossága előtt rendezték meg a jubileumi lottószelvények sorsolását. A nyertes számok a következők: 4,13,19, 74,88 A jubileumi lottószelvények jutalomsorsoláson is részt• vesznek. Szolgáltatók közgyűlése Nógrác/ban a szerencse Jelentkezzenek a tanúk1! A RENDŐRSÉG FELHÍVÁSA Salgótarján belterületén a MÁV külső pályaudvari buszmegállóban 1982. február 23-án, 20.05 órakor a lö-es jelzésű helyijárat kocsijára egy ittas személy szállt fel, aki a jármű vezetőjével kötőzködött. Kérjük, hogy azok az utasok, akik az esetet látták, hallották, tanúként jelentkezzenek a Salgó­tarjáni városi-járási Rendőrka­pitányság közlekedési alosztályán — Rákóczi út 196. — személyesen, vagy telefonon a 11-255-ös tele­fonszám 218-as mellékállomásán. Egy perc telefon Betartották a menetrendet Hétfőn röggel a salgótarjá­niak közül sokakat kellemet­len meglepetésként érintett, hogy a helyi járati vonalakon több esetben csuklós helyett kisebb befogadóképességű bu­szok jártak. Miiért a változás? Védjük erdeinket! Veszélyes időszak Minden esztendőben a ta­vasz beköszöntével eljön az erdő- és avartüzek időszaka Is Nógrádban. A tűzoltóság évről évre felhívja a legfon­tosabb tudnivalókra a figyel­met, azonban a tapasztalatok azt mutatják, nagyon sokan minden figyelmeztetést sem­mibe vesznek. 1980 első negyedévében 51- gzer vonultak a tűzoltók. Négy esetben keletkezett kárérték, összesen 470 ezer forint ér­tékben. Az elmúlt esztendő hasonló időszakában 137 vo­nulásból 127 okozott több mint félmilliós kárt. Az előbbi szá­mokhoz hozzátartozik, hogy a kár nélküli tüzek is jelentős értékeket veszélyeztettek, s nem a tűzokozók szerencséjé­nek, hanem a beavatkozó tűz­oltók gyors, áldozatkész mun­kájának köszönhető, hogy a lángok által veszélyeztetett erdő, vagy akár lakóterületek nem váltak a tűz martalékai­vá. Már az idén is megkezdő­dött a szomorú „szezon”. Már­cius 7-én 12.30 órakor Bag- lyasaljára, 15.30-kor Pásztora riasztották a tűzoltókat. Mind­két helyen körülbelül 2—2 hektár fenyvesben tomboltak a lángok, 10—15 ezer forintos kárt okozva. A vizsgálatok alapján, a felelőtlen gazége­tésre vezethetők vissza. Hétfőn délelőtt Barnán lábaserdőben égett az avar, s hogy nem keletkezett kár, a tűzoltók gyors beavatkozásá­nak köszönhető. Az ok itt is gazégetés. A felelősök még nem kerültek elő, felderíté­sükre vizsgálat indult. A hirtelen gyakorivá váló erdőtüzek indokolják, hogy újra felhívjuk a figyelmet a legalapvetőbb szabályokra. Erdőben, fásításban, vagy azoktól kétszáz méteres tá­volságon belül tilos mindenfé­le szemét-, vagy gazégetés, tűzgyújtás. Ez alól csak a ki­jelölt tűzrakó helyek kivéte­lek, amennyiben nem lép élet­be a tűzrakási tilalom. A tűz­távolság betartása mellett is csak felügyelettel lehet a gazt, a gyomot égetni, előze­tes bejelentés után, kéznél tartva a tűzoltásra alkalmas eszközöket. Távozás előtt fel­tétlenül meg kell győződni arról, hogy a tűz elaludt! Értékeink védelmében hív­ja fel a tűzoltóság az erdő- gazdaságok, termelőszövet­kezetek dolgozóinak, vad­őreinek, de minden erdőt sze­rető embernek figyelmét, hogy a következő időszakokban — különösen a délutáni órákban és hét végeken — gyakrabban és nagyobb figyelemmel jár­ják területüket, tartsák be a tűzvédelmi előírásokat. Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy Pásztón újabb erdőtűz volt. Ripp Mihály állatte­nyésztő szabálytalanul égette a gazt, az erdőre is átterjedő tűz felgyújtott egy hektár nyolcéves fenyvest. A kár ér­tékét vizsgálat deríti ki. — kérdeztek olvasóink. A kér­dést továbbítottuk Miklós Er­nőnek, a Volán személyforgal­mi üzemegység vezetőjének, aki a következőt válaszolta: — Először is elnézést kérünk utasainktól a kisebb kocsik miatt kialakult zsúfoltságért. Sajnálatos módon hétfőn reg gél váratlanul sok buszunkat javítani kellett. Ezek zöme a csuklósok közül került ki. Ép­pen ezért a helyközi járatok kocsijaiból igyekeztünk pó tolni a kiesett járműveket. A menetrendhez igyekeztünk tartani magunkat, de a kisebb buszokon természetesen szű­kösebben kellett utazniuk utasainknak. Reméljük, hogy mára sikerül az akadályokat elhárítanunk és a forgalmat zavartalanná tennünk. — A rétsági járás energia­ellátásának javítására. Az ÉMÁSZ harminc szakembere dolgozik a rétsági 35/20 kilo­voltos állomás szerelésén és a hozzá tartozó vezetékrend­szer átépítésén. Feszültség alá helyezésével jelentősen javul a rétsági járás energiaellátása. Vezetőségválasztó A salgótarjáni Bányász Művelődési Házban a hét vé­gén vezetőségválasztó közgyű­lést tartottak. A résztvevők­nek Susárn Istvánná, az intéz­mény vezetője számolt be az elmúlt években végzett mun­káról. A művelődési ház tevé­kenységéről folytatott vita után megválasztották az új társadalmi vezetőséget, mely­nek feladata az intézmény mindennapi munkájának se­gítése, a ház és a közönség kö­zötti közvetítő szerep betölté­se. A tizenhét tagú vezetőség elnökének Szopóczi Ferencet, a Nógrádi Szénbányák dolgo­zóját választották, titkára az intézmény igazgatója, Susán Istvánná lett. A KPM dolgozói folyamatosan tisztítják a közúti jelzőtáb­lákat Salgótarján központja és a Somoskőújfalui határát­kelő között — gy — Rimmmuui Hit és tudás, életünk két sar­kalatos pontja. Az emberek hisz­nek és tudnak. Legalábbis így gondolják. Persze olykor éri az embert meglepetés. Például a gyógyszertárban.- Milyen pólyát akar? - kér­dezi a gyógyszerész a befásli- zott kezű fiatalasszonyt. - Kés- kényét, vastagot...- Nem - feleli a fájdalmas arcú hölgy. — Fehéret. Az élelmiszerboltban is érik meglepetések az embert.- Kérek egy doboz makarónit.- Nincs - hangzik a szakértő válasz. - De csőtésztával szol­gálhatok. Persze, a hentesüzlet egészen más. Ott komolyan veszik az em­bert, s némi udvarlásra azt is kap, amit nem akart.- Főnök - így, ilyen bizalma­san -, adjon egy lágyasát.- Sajnálom — rebegi a mester. - Csak hasaljával szolgálhatok.- Akkor adjon egy kiló com- b-\ De szépet, mert az anyó­somnak lesz.- Igényes asszony - jegyzi meg a sorban egy éltesebb fér­fiú. - Bezzeg, ha ilyen lett vol­na a lánya esküvője előtt!- Akkor sem magát választot­ta volna - vág vissza a kalapos ember, s boldogan viszi a ró- zsálló combot talán az anyósá­nak, talán egyszerűen csak a fe­leségének. (ok)- Helyben dolgoznak. Né­pies ingázósereg, közel nyolc- százán járnak el hosszabb- rövldebb távolságra dolgozni Szirák, Bér és Egyházasdenge- leg lakóiból. A sziráki tanács kezdeményezésére, hogy ezen a kedvezőtlen helyzeten vál­toztassanak, a Könnyűipari Anyagellátó Vállalat angyal­földi gyára kihelyezett üzemet létesített az elmúlt év tava­szán Szirákon. Bér községben is hasonló üzem létrehozását tervezik. A nemrégen létesí­tett üzemben hetven asszony és lány dolgozik.- Országos Csokonai diák­szín játszónapok. Javában folynak az előkészületek a Somogy megyei Csurgón az április 28.— május 2.-a kö­zött immár nyolcadszor meg­rendezendő országos Csokonai diákszín játszó-napokra. Eddig kilenc együttes küldte el je­lentkezését. A jelentkezési ha­táridő még nem zárult le, to­vábbi együttesek részvételére is számítanak. SÜLYOS BALESET SALGÓTARJÁNBAN Szombaton Salgótarjánban a Pécskő utca 10. számú ház ötödik emeleti lakásából ab­laktisztítás közben kizuhant az ott lakó Mester Erika. A baleset után azonnal kórház­ba szállították, és műtétet hajtottak végre rajta. Hétfőn a kórháztól érdeklődtünk hogy léte felől és megtudtuk: még mindig súlyos, életveszé­lyes állapotban van, s ennek megfelelően intenzív ellátás­ban részesül. == Jutalomkirándulás. X Nógrád megyei Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat leg­jobb nődolgozóit kirándulással jutalmazta. Negyvenen Párád —Galyatető—Kékestető— Mátraháza—Gyöngyös—Sal­gótarján útvonalon, további nyolcán pedig fővárosi kirán­duláson vettek részt jó mun­kájuk elismeréseként. — Negyedszázados jubile­um. Vasárnap tartotta kül­döttértekezletét az Ecseg és Vidéke Takarékszövetkezet. Csonka József ügyvezető igaz­gató számolt be az elmúlt év munkájáról, értékelte a pénz­gazdálkodási tevékenységet. Huszonöt évvel ezelőtt nyolc- vannyolcan alapították meg az ecsegi takarékszövetkezetet, s ez évben már négyezer tagot számlálnak. — Kenyérszállitás korsze­rűbben. A Nógrád megyei Sü­tőipari Vállalat salgótarjáni 1. sz. szaküzletében bevezette a kenyér, televízióból is ismert korszerű, higiénikus — kon­téneres szállítását. Egyelőre 15 szállítótartályt használnak. Hí a megyeszékhely üzletei a váltás körülményeit megte­remtik, arra felkészülnek, és Salgótarján többi boltjába is így érkezik majd a kenyér. — Elkészültek a tervek, melyek alapján a salgótarjáni Gorkij-telepen, az ABC-áru- ház mögött három egyenként 55 lakásos 11 emeletes OTP- beruházású lakóház épül. A megyei gyakorlattól eltérően az ÉSZAKTERV dokumentá­ciói alapján a NOTÉV a mis- kolc—Zsolcai házgyár eleme­iből építkezik. A munkához még az idén hozzá szeretné­nek kezdeni. — Számítástechnikai kiál­lítás. A számítástechnika min­denkié — a számítástechnika mindenkiért címmel nagysza­bású szakmai rendezvényt szervez a Neumann János Szá­mítógéptudományi Társaság március 24—30. között Buda­pesten, az építők székhazában. A kiállításon mintegy hatvan! hazai vállalat és intézmény vesz részt. Munkavédelmi verseny Az elmúlt évben az 1980-as- hoz képest romlott a salgótar­jáni ötvözetgyár baleseti hely­zete. Több baleset fordult elő, megnőtt a munkából kiesett napok száma és az elszenve­dett sérülések gyógyulási ide­je is. Éppen ezért idén a vál­lalat versenyt hirdet a balese­tek számának csökkentése cél­jából. A versenyt a december végéig elért eredmények alap­ján értékelik és a legjobbak­nak értékes jutalmakat helyez­tek kilátásba. Az első díj egy autóbuszkirándulás, vala­mint pénzjutalom és vándor- zászló. Pénzjutalmat kapnak azok a fizikai brigádok is, akik egész évben balesetmen­tesen dolgoznak, továbbá ju­talmazzák azokat a munkavé­delmi őröket, dolgozókat, ve­zetőket, akik intézkedéseikkel segítik a biztonságos munkát. Tíz takarékos falu Tíz falu lakóinak pénzügye­it tartja rendben az Érsekvad- kert és Vidéke Takarékszö­vetkezet. A működési terüle­tén élő 13 ezer embernek csak­nem fele tagja a takarékszö­vetkezetnek. A megye összes szövetkezeti betétének egy­ötödét, 97 millió forint értékű betétet itt kezelnek. Élenjár a szövetkezet a biztosítás szer­Szerződésre kínálják Idén először szerződéses üzemeltetésre kínálja fel né­hány egységét a rétsági ÁFÉSZ. Első lépésben a járás négy községében a meleg­konyhás vendéglátó egysége­ket továbbá egy-két italbol­tot hirdet meg. A vendéglá­tóhelyeket még az idegen- forgalmi szezon előtt átadja a vállalkozó szerződőknek, hogy elegendő idejük legyen elkép­zeléseik szerint felkészülni a nyáron várható nagyobb for­galomra. vezésében is, a magasabb „B” fokozatú biztosítás beve­zetése eredményeként mint­egy másfél millió forint érté­kű állományt gondoz. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI Érvényben: 1982. március 9-től Devizanem vételi közép eladási árf. 100 egységre Ft-ban angol font 6308,34 6314,65 6320,96 ausztrál d. 3699,43 3703,13 37J>,83 belga frank 79,11 79,19 79,27 dán korona 434,46 434,89 435,32 francia frank 571,80 572,37 572,94 hollandi f. 1331,37 1332,70 13C|.-,03 japán y. 1000 145,91 146,06 146,21 kanadai d. 2840,90 2843,74 2á46,5x kuvaiti d. 12123,81 12135,95 12148,09 norvég k. 578,88 579,46 580,04 NSZK m. 1459,17 1460,63 1462,09 Olasz 1. 1000 27,14 27,17 27,20 osztrák sch. 207,93 208,14 208,35 portugál e. 49,19 49,24 49,29 spanyol p. 33,48 33,51 33,54 svájci f. 1327,62 1829,45 1831,28 svéd korona 598,20 598,80 599,40 Tr. és Cl r. 2597,40 2600,00 2602,60 USA dollár 3458,23 3461,69 3465,1 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok vál­tozatlanul az 1982. február 9-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága «8 • Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztői GOTYAB GYULA Szerkesztőség: Salgótarján PaiOt imi> cd «. leietoo t©-»7 Főszerkesztő: 11-504 Sportrovat: 14-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megye) Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal Salgótarján Palóc? Imre tér « Telefon: 12-542.^Tel ex: 829 103. Irányftdszám: S10L Terjeszti: a Magyar Porta. Előfizethető: a helyi posta hivatalokban és 9 kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra U forint ne6,v*»dévre ii>2 forint, pg* évr v--------* •• lőrtot Előállítja: • Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat SÍM Salgótarján Palöoz Imre '<é> t PL: 96 Felelős vezető? KELEMEN GAbob ’gazgatö. uidAt^Hm! 25 072 HU »SS** 9133-1556

Next

/
Thumbnails
Contents