Nógrád. 1982. március (38. évfolyam. 51-76. szám)
1982-03-26 / 72. szám
OROSZ LÁSZLÓ KIÁLLÍTÁSA SALGÓTARJÁNBAN A realizmus, az emberi tisztesség és szeretet elkötelezettje Orosz László festőművész akinek élet- és tájképeiből nyílt kiállítás tegnap Salgótarjánban, a Képcsarnok bemutatótermében. A Budapesten élő művész megyénk szülötte: 1928. április 24-én Ma- conkán született bányász-paraszt család gyermekeként. Tanulmányokat folytatott az iparművészeti főiskolán, majd 1949—1954. között elvégezte a képzőművészeti ‘ főiskolát. Domanovszky Endrét és Ber- náth Aurélt vallja mesterének. Művészi tevékenysége mellett időt szentel a munkásművelődésnek is: közel húsz esztendeje vezeti a Május 1. Ruhagyár képzőművészeti szakkörét. Orosz László rendszeresen részt vesz egyéni és csoportos kiállításokon. Mondanunk sem kell, nem először mutatja be munkáit szülőföldjén. Több ízben állított ki önállóan szülőfalujában, Nagybátonyban. bemutatkozott nemrégiben Pásztón, Dorogházán is. Salgótarjáni kiállítását dr. Fele- dy Balázs, a képzőművészeti főiskola főtitkára nyitotta meg. Az ünnepélyes .aktuson Szalma Ferenc operaénekes, Liszt-díjas, érdemes művész működött közre, zongorán Madarassy Albert, a Magyar Állami Operaház karmestere működött közre. Orosz László alkotásait április 8-ig láthatják az érdeklődők a Képcsarnok salgótarjáni üzletében. A MEGYEI MŰVÉSZETI TANÁCS ÜLÉSE Idei első ülését tegnap délután tartotta meg a megyei művészeti tanács Salgótarjánban, a Nógrádi Sándor Múzeumban. A napirenden szerepelt (egyebeken kívül) a tavalyi eredmények értékelése, a munka elemzése, valamint az idei feladatok megvitatása, T. Bodonyi Anikó előterjesztésében. Utána a jelenlevők tájékoztatást hallgattak meg az első országos rajzbiennálé előkészítéséről. A biennáléra, (mint ismeretes), Salgótarjánban kerül sor. Az előkészületekről dr. Horváth István megyei múzeumigazgató szólott. BÉRLETEN KÍVÜLI HANGVERSENY Nem volt telt ház, de a bérleten kívüli hangversenyek látogatottságát nézve az átlagosnál élénkebb érdeklődés kísérte a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ hangversenytermében megtartott tegnap esti koncertet. Bach János passióját mutatták be az ELTE énekkarának és szimfonikus zenekarának közreműködésével. Szólót énekeltek: Ardö Mária, Barlay Zsuzsa, Németh Gábor, Keönch Boldizsár, Patricio Mendez, az est karmestere Baross Gábor Liszt-díjas karnagy volt. FELÜJÍTJÁK AZ ÖREGEK NAPKÖZI OTTHONÁT Hosszú évek után már halaszthatatlanná vált a salgótarjáni Május 1. úti öregek napközi otthonának a felújítása, melynek munkálatait a Salgótarjáni Tervező és Építőipari Szövetkezet vállalta, várhatóan 600 000 forint kivitelezési értékben. A felújítás május elején kezdődik, s mintegy hat hónapig tart. Egyelőre még nyitott kérdés, hogy ez idő alatt hol tartózkodnak az otthon lakói, akik jelenleg tizennyolcán vannak... NÓGRÁD Réti Zoltán kiállítása Japánban Nógrádi láiak Tokyoban Az Ozawa Atsushi igazgatásával működő Salon de Tokyo meghívására a Balassagyarmaton élő Réti Zoltán festőművész egyéni tárlatát rendezik meg Japánban. A Salon de Tokyo, az Europa Art Association és az UNESCO Suginami szervezésében létrejövő kiállítás április 22-én nyílik Tokióban, a Roma Art Hallban, és április 27-ig tart nyitva. Ez alkalommal Réti Zoltán húsz akvarelljé- ' vei mutatkozik be a közönségnek. Az akvarellek kivétel nélkül nógrádi tájakat jelenítenek meg, a japán közönség először találkozhat a Cserhát, a Börzsöny és a Karancs hullámzó tájaival. Mozgáskorlátozottak közgyűlése megye Mint ismeretes az elmúlt év áprilisában alakult meg megyénkben a mozgáskorlátozottak Nógrád megyei egyesülete, amelynek jelenleg mintegy háromszáz tagja van. Az egyesület ez évi első közgyűlését szombaton délelőtt 10 órakor tartja Salgótarjánban, a Sal- gó étteremben, ahová nem csak az egyesületi tagokat hívták meg, hanem mindazon mozgáskorlátozottakat, akik szeretnének belépni az egyesületbe. A közgyűlés időpontjára a rendőrség feloldja a parkolási tilalmat a Salgó étterem előtt és környékén, így járműveikkel nyugodtan közlekedhetnek a mozgáskorlátozottak. A közgyűlésen előbb a vezetőség beszámolója hangzik el az elmúlt évben végzett munkáról, a balassagyarmati és a pásztói csoportok tevékenységéről, s az idei teendőkről, majd sor kerül a salgótarjáni csoport megalakítására. A tanácskozás további részében szervezeti és személyi kérdésekről lesz szó. Ma este: Kodály-koncert Balassagyarmaton A Magyar Zeneművészek (Nagy Ferenc hegedű, N. Welt- Szövetsége észak-magyaror- her Ilona zongora); az öt epigJ szági helyi csoportja és a Rózsavölgyi Márk Zeneiskola ma, 17.30 órás kezdettel Kodály- hangversenyt rendez a balassagyarmati zeneiskolában. A koncerten közreműködnek a szövetség észak-magyarországi csoportjának miskolci művészei. A műsoron szerepel a Gyermektáncok (Állné Szabó ramma (Szabóné Bíró Klára fagott, Állné Szabó Klára zongora) ; a Marosszéki táncok (D. Torma Gabriella zongora); az I. vonósnégyes (Gál Károly hegedű, Kalocsai Ágnes hegedű, Bonyhai Lajos brácsa, Nemes Tamás gordonka). A hangversenyre díjtalan a Klára zongora); az Adagio belépés. Napi postánkból Nyomravezető amatőr rádiós Mint arról lapunk március 2-i számának 8. oldalán „Rádión kért segítséget” címmel hírt adtunk, a Mátrában február 20-án eltévedt két iskolás fiú felkutatásában a BRG egy dolgozója, amatőr rádiós nyújtott segítséget. Cikkünk nyomán a BRG salgótarjáni gyáregység mozgalmi és gazdasági vezetői elhatározásáról Bakonyi József né levelezőnk az alábbi tudósítást küldte lapunknak: — Gyáregységünk mozgalmi és gazdasági vezetői mindig örülnek, ha dolgozóinkról jót és szépet hallanak. Mégin- kább ha nem csak a munkahelyen tűnnek ki jó munkájukkal, hanem azon kívül is minden helyzetben a társadalmi igényeknek megfelelő magatartást tanúsítanak. — így volt ez Bajchy András dolgozónk esetében is. Az általa nyújtott segítség a gyáregység dolgozóiban felkeltette az érdeklődést, és örömmel nyugtázták munkatársunk magatartását. Bajchy András üzemvezetője elmondotta, hogy mint a Bánki Donát ifjúsági munkáimmá d tagja, munkahelyén is példás magatartást tanúsít, munkáját kifogástalanul látja el. A gyáregység mozgalmi és gazdasági vezetése úgy döntött, hogy tevékenységét ezer forinttal jutalmazza. Naptár 1982. március 26., péntek Emánuel napja A Nap kel: 5.36, nyugszik: 18.05 órakor. A Hold kel: I | 6.31, nyugszik: 19.20 órakor. Hetven évvel ezelőtt, 1912. március 26-án született, és 67 éves korában, 1979-ben hunyt el Thurzó Gábor József Attila- díjas író, kitűnő kritikus és műfordító. Időjárás szombattól keddig Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő várható. Számottevő csapadék valószínűleg nem lesz, de keleten egy-két helyen átfutó zápor lehet. Az észak- nyugati szél időnként megerősödik. Legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alákul. Távolabbi kilátások szombattól keddig: eleinte változóan fclhő9 idő, csapadék nem valószínű. Az időszak végén erősen megnövekvő felhőzeíböl futó esők, záporesők várhatók. A szél megerősödik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte —1, plusz 4, később plusz 2, plusz 7 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11, 16 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. IFJÚSÁGI DELEGÁCIÓ UTAZIK KEMEROVÓBA Immár hagyomány, hogy hazánk felszabadulásának idején, a testvérmegyei kapcsolatok ápolására ifjúsági delegáció utazik Kemerovóba. Az idén 32 kiváló munkát végző KISZ-vezető érdemelte ki részint jutalomból, hogy március 30. és április 7. között a szovjet fővárossal és Keme- rovóval megismerkedjen. A küldöttség, melynek programját az Express megyei irodája szervezd, baráti találkozókon, bányalátogatáson, városnézéseken vesz részt, s kölcsönösen megismerkedik a területi Komszomol munkájával, programjával. Ezenkívül fölkeresik a szovjet főváros, Moszkva nevezetesebb helyeit is, így például a Lenin- mauzóleumot, a Kremlt, s az ismeretlen katona sírját. — Építtetők figyelmébe. A Salgótarjáni városi Tanács műszaki osztálya kiadta a Salgótarján, Rózsafa úton kialakított családi házas lakótelkekre a beépítési előírásokat. Ezek a városi tanács hirdetőtábláján április 30-ig megtekinthetők. — Községükért, közerővel. Karancslapujtőn és társközségeiben a tanács az éves társadalmi munkaterv alapján felhívással fordult a lakossághoz a községgyarapító célok végrehajtására. Az egyik legjelentősebb a lapujtői Petőfi úti iskola központi fűtése, melynek szerelését a helybeliek végzik. Ugyanakkor a termelőszövetkezet az épülő szolgálati lakáshoz az anyagot biztosítja. VeszéfyfokoióU! V« «« Az útburkolati jelek felfestői tigriscsíknak nevezik azt, amikor a még fel nem száradt festésre ráhajtó gépkocsik kerekei szétkenik a (estéket az úton. Efféle - eltávolíthatatlan — „tigris" látható Salgótarján „alvégén” a zagyvapálfalvai benzinkút közelében, ahol szerdán 11.45 óra* kor egy pótkocsis teherautó elsöpörte a kirakott jelzökúpokat és mintegy 50 méteres hosszúságbon festékes keréknyomaival teljesen összezavarta a nyilakból, terelő- és záróvonalakból álló burkolati jelrendszert. A közúti „tigris” nem csak csúnya, veszélyes is. Megzavar, ja a burkolati jelekre figyelő gépkocsivezetőket, ezáltal közvetve növeli a balesetveszélyt. Éppen ezért nem csak lelkiismeretlenség, de büntetendő is az, amit a fenti jármű vezetője elkövetett. Felelősségre vonására már lépések történtek. A közlekedés biztonságát szolgáló jelzések megrongálása, sajnos nem ritka jelenség. Az elmúlt évben például a megyénkben 1800 tönkretett, vagy eltulajdonított átmenti vezetőoszlopot kellett kicserélni, 150 méter acélkorlátot kellett felújítani, nyolc hídon kellett megújítani a korlátot. Ezen túl részben jármüvek, részben gyalogosok által megrongált közúti jelzőtáblák „erdejét” — mintegy nyolcvanat - ugyancsak cserélni kellett. Az lenne a természetes, ha minden úton közlekedő vigyázna a többire, hiszen ha mások balesethelyzetbe sodródnak, az a többi útonjáróra is veszélyt jelent. Sokszor apró óvatosság elég, máskor arra volna szükség, hogy lefogják az erötfitogtató, romboló kezeket. Az efféle — csínynek tűnő - kártétel emberéletet követelhet! — Dolgoznak az utakon. A KPM megyei közúti igazgatóságának megrendelésére az EKÉV folytatja a tavaly abbahagyott építési munkát a 2-es számú úton. Hont közelében autópihenöt alakítanak ki, a kapaszkodósávok mentén burkolják az árkokat. — Könnyűgépkezelők tanfolyamát rendezték meg nemrégiben Salgótarjánban, az ipari szövetkezetek építőipari gépkezelői részére. Az elméleti, majd a gyakorlati ismeretek elsajátítása után a napokban huszonketten tettek sikeres vizsgát. GYÁSZ JELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, feleség, nagymama SZIRÁCS1K ALADÁRNt életének 44. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1982. március 29-én ÍS.S'O órakor lesz a salgótarjáni kö/r ponti temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, s szomszédoknak, akik szeretett halottunk, NAGY JANOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD — Tekepályák Vizsláson. Ä vizslási ÁFÉSZ-tagok tavaly 60 ezer forint értékű társadalmi munkával építettek te- k"ná'vát. A játék népszerűségét bizonyítja, hogy tavaly több mint ezren játszottak rajta. Az idén lengő tekével és udvari sakkal szeretnék .ugyancsak társadalmi munkában kiegészíteni a játéklehetőségeket. — Baromfitervek. A kis-' hartváni termelőszövetkezet állattenyésztési ágazatán belül legjelentősebb a baromfinevelés, melyből az idén több mint 22 millió forint árbevétellel számolnak. A terv szerint 438 ezer baromfit nevelnek fel, másfél kilós átlagsúllyal, közel 680 tonna összsúlyban. — Beruházás. — Az írószer Szövetkezet salgótarjáni üzemegységének raktározási gondjait oldja meg az a beruhá-' zás, amely a napokban kezdődik. Az 1700 négyzetméteren, s tízmillió forintos költséggel készülő nyitott szín kivitelezését a STÉSZ vállalta. Szelephiba a klórozóban Gázszivárgás Salgótarjánban Csütörtökön a reggeli órákban a salgótarjáni tanuszoda klórozóhelyiségében az eddigi megállapítások szerint műszaki meghibásodás következtében egy üresnek és lezártnak vélt palackból klórgáz kezdett szivárogni. A szükséges és előírásos biztonsági intézkedés — a palack mész- tejbe merítése — ellenére a mérgező gáz egy része az uszoda körüli légtérbe, majd az épület belsejébe jutott. A létesítménybe tartózkodó vendégek, valamint dolgozók elhagyták az épületet. A szivárgó gáz három személynél okozott — előzetes tájékoztatás szerint — enyhének minősülő mérgezést. A sérülteket a szükséges ideig kórházi megfigyelés alatt tartják. Ha állapotuk nem romlik, várhatóan hét végére mindhárman otthon lehetnek. A meghibásodott szelep műszaki vizsgálatát a Duna menti Regionális Vízmű munkatársai folytatják. Az uszoda a mentesítés után déli 12 órától újra fogad vendégeket. A vas-, edény- és háztartási bolt közös kiállítást rendezett Salgótarjánban. Á vásárlók válogathatnak a különféle kerti kis- és permetezőgépek között. Egyik árengedményük a kombinált műtrágya, mely 30 százalékkal olcsóbban kapható Száz alkotással AMATÖR KÉPZŐMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA SZÉCSÉNYBEN A szécsényi II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ rendezésében ma délután háromkor kiállítást nyitnak a költségvetési üzem épületében (volt ÁFÉSZ-épület). A tárlaton a helybeli amatőr képzőid iparművészek, 11 alkotó mutatkozik be, akik egyben a megyei amatőr stúdió tagjai. A száz alkotás zöme kerámia, de láthatók olajfestmények, grafikák, kisplasztikák is. A kiállítás egy hónapig tart nyitva. A tilalom ellenére1 füzesetek Szerdán az esti órákban a nagybátonyi Vöröshadsereg úton kigyulladt egy gyapot bálát szállító teherautó rakománya. A gyapot-, a rakodó- felület-, és a ponyva egy része elégett. A becsült kár mintegy 25 ezer forint. A tűzrakási tilalom ellenére csütörtökön három avartűz- höz kellett vonulniuk tűzoltóinknak. Homokterenyén a homokbánya fölött 3 hektár nyárfás cserjés avarja égett, a kárt 10 ezer forintra becsülik. Kisterenye-Gyula rakodón 40 négyszögöl égő avart közvetlenül a fenyveserdő mellett tudták csak eloltani. Nagybátonyban a sportpálya közelében ugyancsak avartűz volt A tüzek okait vizsgálják. Hogyan segített a népfront? FALUGYŰLÉSEK UTÁN Tegnap Salgótarjánban ap- parátusi értekezletet tartott a Hazafias Népfront Nógrád megyei Bizottsága. Az apparátus jjolgozói előtt Kovács István megyei titkárhelyettes adott tájékoztatást az elmúlt hónapokban lezajlott falugyűlések tapasztalatairól. Különösen arról az oldalról elemezte a kérdést, hogy e fontos fórumok megszervezésében milyen tevékenységet végzett a Hazafias N "»front. A tapasztalatokat t bbítják a községi HNF-bíz< Uságokhoz, hogy a jövőben hasznosítani tudják. KERTBARÁTOK TANÁCSADÓJA A bogyós gyümölcsűek — málna, szamóca, köszméte, ribiszke, fekete ribiszke, szeder — igen sokféle hasznosítási lehetőségük miatt kedvelt növények a kiskertben. A növényvédelmük viszont rendkívül elhanyagolt az egész országban, állapította meg a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja. Olyan károsítok, mint a ribiszkeszit- kár, a kaliforniai pajzs tetű,, a levéltetvek, a levél- és vesz- sző gombabetegségek 2—3 év alatt teljesen elpusztíthatják ültetvényeinket. A rossz gyakorlattal ellentétben a bogyósok is igénylik a rendszeres metszést és a bokrok évenkénti ritkítását, a termett vesszők eltávolítását. Húznak a szalonkák Megjelentek a Karancs- hegység környékén az első szalonkarajok, amelyek Afrikából, Dél-Olaszországból, Spanyolországból, Görögországból észak felé vándorolva itt megpihennek. Elejteni őket — fogyatkozó állományuk miatt — Nógrádban csak tavasszal engedik a helyi vadásztársaságok. De márciusi megjelenésüktől április 20-ig esténként és hajnalonta, amikor egy-egy terület felett 15— 20 percig „húznak” — keringnek, gyülekeznek — a mit sem sejtő vándormadarak, feldördülnek a puskák, végét vetve egy-egy balszerencsés szalonka további utazásának. NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAr GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc Imre tér 4. Telefon: 10-9TJ, Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÄS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Teelon: 13-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi posta hivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 34forint, negyedévre 102 forint, egy évim too forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér d. PL; 96. Felelős vezetői KELEMEN GABOB igazgató. Indexszám: 35 032 HU ISSN uui-155*