Nógrád. 1982. február (38. évfolyam. 27-50. szám)

1982-02-06 / 31. szám

Segédtiszti körből klubkönyvtár — klubkönyvtárból vasutas művelődési ház?!?.. Csillag jós közhellyel élve: baljóslatú csillagzat alatt szü­letett ez az ügy! ...Mert nem elég, hogy megszűnt a salgó­tarjáni állomásfőnökség (Hat­vanhoz csatolták), a szakszer­vezeti bizottság is fuzionált a hatvanival, tavaly december 31-én az SZMT átadta a szak­mai jellegű művelődési háza­kat a szakmáknak. Mindezek az átszervezések gazdasági és politikai szem­pontból indokoltak voltak, ám a régi nevén segédtiszti kör, avagy a salgótarjáni vasutas művelődési ház újjászervezé­sét, megerősítését nem szolgál­ták... AZ INTÉZMÉNY JELENÉRŐL ÉS JÖVŐJÉRŐL Fölvetődhet a kérdés: mi in­dokolja egyáltalán e művelő­dési ház létét, fejlesztését? Először is hatszáz vasutas és családtagjainak érdeke, igénye, Másodszor: a tűzhelygyári mű­velődési otthon és a zagyva- pálfalvi ifjúsági-művelődési ház között egy jelentős terü­leten ez az egyetlen művelő­dési intézmény — a Volán, a NOTÉV, a FÜSZÉRT, a VEGYÉPSZER, a söripar dol­gozói számára is lehetősége­ket nyújthat, érdemes lenne az együttműködést jobban forszírozni. A napokban széles körben i- a vasutasok szakszervezete gazdasági és kulturális osztá­lyának képviselői, a hatvani területi bizottság, az SZMT és Salgótarján város illetéke­sei részvételével tárgyaltak az intézmény jelenéről, jövőjéről. A kiindulási alap az a hely­zetelemzés volt, melyet Szűcs László tiszteletdíjas igazgató készített. Azaz csak egykori igazgató — mostani státusa az intézményével együtt megvál­tozott: a hatvani Liszt Ferenc Művelődési Ház salgótarjáni kihelyezett klubkönyvtárának a vezetője lett. Az épület állaga jelenleg összességében nézve kritikus, egyes részei életveszélyesek. A nagytermet tíz évvel ezelőtt alá kellett dúcolni. Az elhasz­nálódott tetőszerkezetet az idő­járás gyakran kikezdi, a pala jórészt töredezett, könnyen be­ázik. A kistermet 1981-ben si­került felújítani, parkettáztak és festettek. Mennyezete a nagytereméhez hasonlóan rossz állapotú. Nem jobb a helyzet a többi apró helyiségben sem — egyedül az ÁFÉSZ által bérelt büfé elfogadható álla­potú. ‘ A jövő alternatívái? Egyik lehetne a szanálás — ám ez nem ésszerű — rpégis csak adott egy elhelyezkedésében, lehetőségében nem lebecsülen­dő . objektum. Másik a teljes felújítás — ez viszont túlon túl drága mulatság lenne. A harmadik — mint gyanítható, emellett döntöttek — a rész­leges felújítás és fejlesztés. A tanácskozó felek megállapod­tak ennek anyagi támogatásá­ban is. Fenntartásra 121500 forintot kap a klubkönyvtár, plusz 150 ezer forintot re­konstrukciós költségekre 1982- ben — később is folyamatosan rendelkezésre áll majd a szük­séges összeg. Ami a legsür­gősebb: a tetőjavítás, csator­názással és a nagyterem rendbehozatala. ANYAGOK ÜTÄN A TARTALMI MUNKÁRÓL Eddig szinte csak az anyagi oldalt feszegettük — végül is mit tud nyújtani jelenleg, mennyire fejleszthető a tar­talmi munka? Szűcs László a helyi kiscsoportokra, bri­gádokra tud építeni leginkább — de sokat jelent a pihenő­óráikat töltő vasutasok érdek­lődése is. Például a Május 1. nevet viselő komplexbrigád (MÁV—Volán „koproduk­ció”), mely a Magyar Népköz- társaság kiváló brigádjáé. Közművelődési szempontból igen nagy eredmény, hogy a büféből száműzték az égetett szeszes italokat, a klubjelleget televízió, sakk, rex, lemezját­szó, dominó, kártya erősíti. Reális lehetőség van a Tá­jak-korok-múzeumok klub létrehozására is a Vasutas SC természetbarátkörével kö­zösen. A szocialista brigádok művelődési vállalásainak segí­tése, nyugdíjasklub indítása is szerepel a közeljövő felada­tai között. Ehhez viszont nagy szükség van a támogatására. Csak egy-két idézet a hely­zetelemzésből: „A jelenlegi leltárkönyv nem azt mutatja, hogy mi van, ha­nem azt reprezentálja, hogy mi nincs. Az álló- és fogyóeszkö­zök 75 százaléka leselejtezésre érett... A tömegkommunikáci­ós felszereltség jelképes.” Kerülve a nosztalgikus han­gulatot sem hagyható szó nél­kül az intézmény múltja, az örökség. Salgótarjánban a vas­utas művelődési tevékenység kimutathatóan az 1880-as évek­től folyamatos. A felszabadulás előtt a kohász és a bányász ka­szinók mellett a város szóra­kozási-művelődési centruma volt ahová alkalomszerűen be­jutni is tekintélyt jelentett a a kívülállónak. Rendezvényei híresek voltak, dalköre, szín­játszó csoportja, táncegyüttese esetenként országos hírnevet is kivívott magának. Évtizede­ken keresztül aktív, cselekvő- képes, kezdeményező szemé­lyek vezették, akik körül ba­ráti, családias légkör alakult ki. A hanyatlás a 60-as évek­től, Kövér Ferenc kereskedel­mi alkalmazott, tiszteletdíjas igazgató halálától következett' be. A RÉGI RANGÉRT A vasutasok és a környék lakói már több kezdeménye­zésben társai voltak Szűcs Lászlónak — a javuló körül­mények remélhetően egy újabb fellendülés kezdetét hozzák el majd. A kubkönyvtárvezető úgy fogalmazott: szeretné visz- szanyemi a régi rangot, jó mű­velődési házat csinálni a je­lenlegi külső pályaudvari vasutas klubkönyvtárbóL.. G. Kiss Magdolna Nagycenki kiállítások Nagycenk a XVII. század végén került a Széchenyi csa­lád kezére. A mai kastély he- j lyén valamikor majorsági épület volt, amelyet Széche­nyi Ferenc Ringer József soproni építész tervei alapján építtetett át. Itt őrizte értékes könyvritkaságait, híres érem­gyűjteményét, amelyeket halála után a nemzetre hagyott. Fia, Széchenyi István az 1830-as években építette a kastély mindkét oldalához a csatla­kozó szárnyakat, Pollack Mi­hály és Hild Ferdinánd tervei szerint. Akkor készült el a nyugati oldalon az üvegház és a vöröskastély is. A becses épületegyüttes a második világháborúban csak­nem teljesen elpusztult. A klasszicista stílusú főénületet néhány éve újjáépítették, az­óta múzeum: anyaga a Széche­nyi család történetét, Széche­nyi István politikai pályafu­tását és a magyar gazdasági élet fejlesztését szolgáló te­vékenységét mutatja be. Folytatódik a föltárás Az ezredfordulóra feltárják Gór slum — a »Fejér megyei Tác melletti antik romváros — pompás épületeket, nagy­méretű palotákat, fürdőket, szentélyeket rejtő központját, s teljes egészében felszínre hozzák a másfél-két évezred­del ezelőtt épített létesítmé­nyek maradványait. Telefonról tárgyaltak Jóllehet Balassagyarmaton a meglevő berendezések már alig képesek eleget tenni a város telefonhálózatát érintő igényeknek, végleges megol­dásra csak hosszú évek el­teltével lehet számítani. A gondok enyhítésére felsőbb postai, állami és társadalmi vezetők közös tárgyaláson ke­restek megoldást. Szó esett róla, hogy ideiglenes — kor­látozott kapacitású — beren­dezés üzembe helyezésével ja­vítanak az ellátottságon, an­nak színvonalán. Nemzetiségiek Nógrócfban „Levegőben a madár él csak...1 Ami egykor Bethlen Gábor, életművét jellemezte — sok nem kért és nem várt vihar után — éppen az jellemezheti nemzetiségeink (így többes számban, a hozzánk tartozást is kifejezve!) mai életét, jö­vőjét, sőt, mindazokét, akik szocialista nemzetiségként a körülöttünk levő szocialista rendszerű országokban élnek, ha eltérő körülmények között is. Nemzetiségi politikánk, amely a legutóbbi évtizedek­ben letisztázódott és minden­féle jogot — a magyarságra és a nemzetiségre egyaránt — megadott, lehetővé teszi, hogy az egyetlen értelmes-szép hit­vallás a gyakorlatot jelentse: „úgy kell élnünk, hogy meg­maradjunk, de úgy is kell él­nünk, hogy megváltozzunk... Mert minden órának más a parancsa, nem szabad össze­keverni az órákat, ismerni kell az időt! Megmaradni változva-ragaszkodva, hogy ne veszítsük el önmagunkat.” A tételt ezernyi ágon bizo­nyltja életrevalóságban, nem­zetiségi politikánk gyakorla­tában maga az élet. Ritkán gondolunk arra, hogy hazánk­ban mindössze egyetlen (!) megye, Szolnok tiszta magyar településű terület, mindenütt máshol szórványtelepüléseken élnek nemzetiségiek, délszlá­vok, románok, németek, szlo­vákok, és ha számarányuk vi­szonylag alacsony is — nem­zetiségi politikánk olyan elvi kérdés, amely semmiféle ösz- szefiiggést nem tart a nemze­tiségiek számával. Nógrád megye nem keve­sebb mint huszonhárom tele­pülése számít hivatalosan is nemzői 'sági községnek.' Közü­lük kettő Berkenye és Szen­dehely-Katalinpuszta német, a többi szlovák. Talán nem felesleges megjegyezni, hogy a németek, azok akik a megye területén az úgynevezett ke­leti szórványokon élnek, a rajnai frank nyelvjárást, szlo­vák nemzetiségeink pedig a középszlovákot beszélik, etni­kai sajátosságként megőrizve, konzerválva azokat a nyelvi alapokat, amelyeket a török dúlások utáni betelepedésük­kor magukkal hoztak, és nem változtattak, hiszen ahonnan származtak, jóval később ala­kult ki az önálló nemzet, s vele az irodalmi nyelv. Nem más kérdés, sőt, figyelemre méltó, hogy legtöbbjük bizony restelíkedve említi a „konyha­nyelvet”, hogy az egyre ki- terjedtebbé váló óvodai-isko- lai anyanyelvi oktatásból, a nyelvművelő nemzetiségi kluboktól éppen azt várja, hogy anyanyelvének törvényszerű változásait ő és leszármazott­jai követni tudják. A változva-ragaszkodás szép példája úgyszólván vala­mennyi nemzetiségi községünk élete, amelyben a szülőföld szeretete, az érdekazonosság a szoéialista hazával, a teljes integrálódás és a nemzetiségi tudat megőrzése együtt nyújt­ja a bizonyosságot, elvetve mindenféle irrealitást, tudván tudva, hogy „levegőben a madár él csak... ” A falut járó krónikás „gyorspásztái” talán nem is mindig a legjel­lemzőbb pontra világítanak, de azt mindenesetre megmutató ják, hogy milyen sokszínű, egy- akaratú. kétnyelvű, egy hazát építő a nógrádi nemzetiség. A német ajkú Berkenye ipart őriz, korszerű függönyö­ket gyárt, valamennyi pontján a társadalmi, faluközösségi életnek erősen kapcsolódik a szlovák nemzetiségi Nógrád- hoz; gyerekei az ottani szlo­vák nemzetiségi iskolában tantervi alapon tanulják a né­met nyelvet; felnőtt fiataljai közül nem is egy felsőfokon tanul tovább, közülük néhány a külkereskedelmet célozta meg pályaválasztásában. Ber­kenyét újra elérte a nemze­tiségi folklór felélesztésének igénye tánccsoportot akar­nak. Szendehely-Kai alinpusz- ta, Berkenye „leszármazottja” néhány év leforgása alatt het­ven házat (!) épített, legendás ragaszkodással támogatja sportkörét, labdarúgóit, legen­dás abban is, hogy a környe­zet legerősebb társadalmi munkása, ha a község gyara­pítása a cél. Iskolájában egy ideje tantárgyként tanulhat­ják a gyerekek a nyelvet, kö­rükből nemzetiségi tánccso­portot szervezett egy fiatal, helybeli születésű pedagógus­nő. Szendehely-Kataiinpusz- ta szlovák nemzetiségű szék­helyközségének, Nőtincsnek, termelőszövetkezetének, taná­csának, körzeti pártszer­vezetének figyelme mindenre kiterjed; 'Nőtincsen felépül az iskola és mert Szendehely gyerekeinek száma gyorsan gyarapszik — megyénk egyik legerőteljesebben fejlődő köz­sége mindenképpen — néhány csoport esetleg az új nőtincsi iskolában tanul majd. Erre­felé az egyre biztosabban prosperáló „Naszályvölgye” Mgtsz újra felveszi a sok évszázados szőlőtermesztési hagyományt és maga Nőtincs is úgyszólván minden pont­ján a jó változásokra példa. Nógrádsá p, Nézsa, Legénd — az országosan híres-neves, kiemelkedőnek jegyzett nem­zetiségi énekkarok közül (he­ten vannak ilyen szlo­vák nyelvűek) három a mi­énk! A nógrádsápi gyerekek meg egyenesen országosan is­mertek, az ő „felfedezésük” nyomán találták meg tavaly azt a kora honfoglaláskori le­letet, amelynek igen nagy a tudományos jelentősége. De hát, ahol az iskolaigazgató tanulmányt ír a községről, a rajztanár pedig a párját rit- kítóan értékes sápi, körfallal kerített templomról készít szakdolgozatot — ott mindez természetesnek tűnhet föl. Pe­dig nem az, itt olyan „plusz- szók vannak” —i ahogy mon­dani szokás —, amelyekre ér­demes jobban odafigyelni! Nézsán szép eredménnyel, tö­retlenül folyik az anyanyelvi oktatás, a vegyes karral pedig hanglemezfelvétel is készült nemrégiben. Alsópetény jó munkaalkalmat nyert az UNITAS fonalfeldolgozóval, s egyben megmenekítette értékes kastélyát, a községi klub és a könyvtár új helyre költözhe­tett, az a nemzetiségi hagyo­mány, hogy a német és szlo­vák lakosság férfi tagjai el­sősorban az iparban, bányák­ban vállaltak munkát ■— ma is élő valóság. Keszegen, Fel- sőpetényben dolgoznak sokan a férfiak közül és például az MHSZ-élet virulására jellem­ző, hogy az errefelé összetar­tozó öt településről több mint háromszáz tagja van a lö­vészklubnak. Hatalmas építési, kertészke­dési, háztáji állattartási, kí­sérletező kedv, kezdeményező­készség jellemzi a szügyieket, akik jól átgondolt módon ke­resik és találják meg mind­azt, ami életformában, életmi­nőségben a városközeliséggel megvalósítható úgy, hogy köz­ben a falu nyújtotta emberi előnyök is megmaradjanak. És akár a nemzetiségvállalás változásaira is példa lehet, nem is riasztó, hiszen mindenki önmaga dönt arról, mit vál­lal elsősorban, hogy a nem­zetiségi nyelv oktatása iránt kevés az érdeklődés. Galgagu- ta diafilmes honismereti kört, gyerekeknek is átadott szép népviseletet, a népi tárgyfes­tés kultúráját, a babakészítés mesterségét őrzi, kis üzemében keresett cikk, a kézimunka­előnyomás sokezernyi példá­nya készül, ösagárdon ugyan­csak erős a nemzetiségi kul­túra megőrzésére a hajlam; róluk tartja a szakirodalom, hogy ősi nyelvezetükben olyan elemeket is megőriztek, ame­lyek máshol már a feledés homályába vesztek. Az elöre­gedő kisközség életakarata nyilvánul meg abban, hogy ha a gyermeklétszám miatt nem is lehet saját óvodájuk, a régi tanócsházát úgy alakítot­ták át lakályos otthonná, hogy vonzó legyen egy helyben élő és a körzeti óvodában tanító óvónőnek. De például állat­tartásban mindmáig első ta­lán a járásban, vagy félszáz szarvasmarhát tartanak, s őriznek, legeltetnek sajátos fa­lusi-helybeli rend alapján fel­váltva. Szirák társközsége Kgyházasdengeleg nagyrészt ma is a földből él, a falukö­zösség erős, összetartó, sokan felújították portájukat, több mint félszáz gépkocsi-tulajdo­nost tartanak nyilván. Te- rényben nemzetiségi csoport működik, ha a nyelvtanulás iránti • igény nem is erősödött az utóbbi időben. De- az élet változásait az is mutatja, hogy körös-körül mind megszűntek a tanyák. Az eljáró, vasárnap, szombaton benépesülő Erdő­kürt gyermektánccsoportjának egy hét alatt (!) teljes szlo­vák népviseletet állítottak ki a kürtiek, és hát bárhogy is nézzük — a tánc is az „anya­nyelv része”. A „kőből való szeglet, sarok” — Keszeg azon túl, hogy kőbányája ré­vén nem jövőtlen köz- ma­ga, egyben a megye egyik legvirágzóbb nemzetiségi kul­túrát őrző szeglete is. A má­sik bányászhely Felsöpetény sem nélkülözi óvodában-isko- lában az anyanyelvi oktatást, az iskolában kis falumúzeu­mot létesítettek — de ha már ez szóba került, nagyot ugor­va, tárgynál megmaradva: Balassagyarmat—Patvarc hon­ismereti múzeuma a határa» túl is híres. Felelős jelenben élés, a jö­vőért közösen munkálkodás — ez jellemzi Vanyarcot, a kis lélekszámú Bért, az anyanyel­vi oktatásban kiemelkedő Lucfalvát, Sámsonházát, azt egész Kis-Zagyvavölgyét, ahol hét (!) anyanyelvi pedagógus él, Bánkot, a gyorsan fejlődőt, Bokort, az összetartót. Meg- tartva-változva megőrizni, al­kotmányos jogokkal élve, mindkét lábbal a szülőföldön járva... Nem a levegőben, mert ott csak a madár él. Realitásban közöttünk. T. Pataki László NÓGRÁD - Í9§2- február 6., szombat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents