Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)
1982-01-04 / 2. szám
Ss&teédSik az Ikarusnak A salgótarjáni síküveggyár két éve kezdte meg az Ikarus panoráma autóbuszok ragasztott és edzett szélvédő üvegének gyártását. Tavaly 60 ezer darab ragasztott szélvédőt és több mint 104 ezer négyzetméter edzett üveget szállítottak az Ikarus részére. i Vadas Erzsébet és Platiczky Attiláné a Hámán Kató Szocialista Brigád tagjai — a ragasztásra kerülő szélvédő üvegek összeillesztését végzik. Jecsnelegnik István és Farkas András az összeillesztett szélvédőket a gumizsákkemencébe helyezik bele, ahol az üvegek összeragasztása történik. Makó Gyula üvegcsiszoló az edzésre kerülő Ikarus üveg Méretre való csiszolását végzi. Fot4; Rigó Tibor Emberekről, kockázatról és egyebekről Literfú Krisch Árpáddal, a KISZÖV elnökével Állják a sarat a mind nehezebbé váló gazdasági környezetben is Nógrád ipari szövetkezetei. A már elért eredmények megőrzése mellett korszerű termékek bevezetésével, okosabb gazdálkodással lépnek előre a boldogulás útján. Most, esztendő fordulóján ismét elmondhatják magukról: valamennyien nyereséggel zárták az évet. m típusú Ladák A volgai személygépkocsi- gyár már sorozatban gyártja a népszerű Lada gépkocsik két újabbb változatát, a VÁZ—2105 és VÁZ—2107 típusjelzésű kocsikat. Több mint tíz éve indult be Európa legnagyobb gépkocsigyárának első szállítószalagja- A gyár tervezett gyártási mennyisége évi 600 ezer személyautó volt. Azóta sok hasznos tapasztalatra tettek szert a technológusok, és sok komoly feladatokat oldottak meg a tervezők. Mindez ma már észrevehető a Lada új típusainál, amelyek a jövendő gyártmányok bázismo- delljei lesznek. Így például a VÁZ—2105, a VÁZ—2101 helyére, a VÁZ—2107 pedig a VÁZ—2103 helyébe lép. Ezek sorozatgyártása már megindult. Az új típusok külsőre megváltoztak, elegánsabbak lettek, az utastér felépítése a korábbiaknál megbízhatóbb. Komoly változtatások történtek a motor felépítésében is. Alapvetően a 2101 és a 2103 típusoknál alkalmazott motorok felépítését vették figyelembe. Ugyanakkor az elosztótengely nem láncmeghajtású, mint korábban, hanem fogazott szíjat alkalmaztak a tervezők, amely a motor külső felületére került. Ez a szíj nem nyúlik és biztosítja az egyenletes, megbízható működést. Ugyanez a száj hajtja az olajszivattyút és a vákuumszabályozós gyújtáselosztót. A meghat jó rendszer nem igényel olajozást, mivel műanyag borítással védik a parszennyeződéstőL Az eddigi kísérletek alapján a szíjak élettartama 60 ezer kilométer. Az elosztótengely új meg- hajtásos módszere négy decibellel csökkentette a motor zaját. A gyújtás rendszerben új típusú automata előgyújtás- sal ellátott elosztót építettek be, amely biztosítja a motor optimális üzemmódját. Az .új elosztó, a levegőszúrő és a karburátor olyan egységes rendszert alkot, amely által csökken az üzemanyag-fogyasztás, valamint a légkör szennyezése A két új típus néhány műszaki adata: a hengerek űrtartalma 1300, illetve 1500 köbcentiméter, teljesítményük 69, illetve 77 lóerő, maximális sebességük 140, illetve 152 kilométer óránként, a gyorsulás 17, illetve 18 másodperc, a fogyasztás 90 kilométeres óránkénti sebességet feltételezve, 7,0, illetve 7,4 liter. A Nógrád megyei ipari d éjéről beszélgetünk Krisch vei. — Nyereségesen gazdálkodni sokféle úton-módon lehet. Milyen eszközöket ragadnak meg a cél érdekében as ipari szövetkezetek? — Az eredményességnek csaknem mindegyiknél másmás motívumai fedezhetők föl. Ezek közül talán egy van, ami igazán közös: a piaci változásokra való gyors válaszadás. A drégelypalánki Szondy Szövetkezetnél például kiváló üzletemberek igazgatják az ügyeket, a Salgó Cipőipari Szövetkezet határozott termékváltásának köszönheti sikerét. A nagybáto- nyi Pentamer a külföldi bérmunkának nyitott szabad utat és önállóan kifejlesztett gyártmánycsaládjával arat. A Balassagyarmati Építőipari Szövetkezet tudhatja magáénak talán mind közül a legrugalmasabb és a legstabilabb vezetést — mernek kockáztatni, nem is bánják meg. — And jő, az lehet sokkal jobb is. Véleménye szerint a nyereségesebb gazdálkodás milyen tartalékait vehetik elő a szövetkezetek? — A munka- és üzemszervezés, valamint a költségtakarékosság táján érdemes kö- rülnézniök. A nógrádmegyeri szövetkezetnél például csupán a munkafegyelem és a belső szervezés javításával évi 15—20 százalékos nyereségnövekedést vághatnak zsebre. Sarkalatos pont a költségtakarékosság is. A Salgótarjáni Ruhaipari Szövetkezet a trapper farmer anyagának varrás előtti, precíz bevizsgálásával, a gyarmati ruházati szövetkezet a szabástervek felülvizsgálatával spórolja meg a fölösleges kiadásokat. A beruházásoknál a lehető legszigorúbban kell érvényesíteni a takarékossági szempontokat a tervezővel szemben, hiszen a beruházó fizet, az ő pénze bánja a nagyvonalúságot. A nagyobb szövetkezetek tavalyi eszten- Árpáddal, a KISZÖV elnökégépparkkal rendelkező szövetkezetek is rájöttek már, mennyire nem mindegy, hogy mennyi benzin fogy: szigorú üzemanyag-takarékossági terveket léptetnek életbe. — A nagyvállalatokra általában jellemző a kínosan lassú termékszerkezet-váltás. Hogyan értékelhetjük e folyamatot az ipari szövetkezeteknél? — Zömmel egyedi, illetve kis sorozatú terméket állítanak elő, s e körülmény eleve sürgetően ösztönzi a gyors váltást. Másfelől a szigorodó feltételek kényszerítik a szövetkezeteket, hogy új, kelendő cikkekkel erősítsék meg piaci pozícióikat. Nagy többségüknél széles körű piackutató tevékenységgel készítik elő a termékváltást, de ennek frisseségét nem a kis szervezetből adódó előnyök garantálják, hanem a jó vezető gárda. Elsősorban a veszteséges termékek körében kell a jövőben a váltás folyamatát serkenteni, noha szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy kizárólag jövedelmező gyártmányok kerüljenek ki a szövetkezetek műhelyeiből. Egy a döntő: úgy alakítsák ki az arányt, hogy az biztosítsa a működéshez szükséges nyereséget. mert ezt helyettük senki más sem teszi meg. — Mi jut eszébe ezekről a szavakról: vállalkozás, rizikó? — Minden döntésnél, a gazdálkodás minden mozzanatánál jelenlevő fogalmak. A kockázati terheket, netán a bukás árát maguk viselik a szövetkezetek, elevenen él tehát a rizikó. Bátrak a kezdeményezésben, a szövetkezetek, különösen ott, ahol talpraesett a vezetés. A jól felkészült, alternatívákban is gondolkodni tudó vezető a kockázat kockázatát is kalkulálja, s eZzel máris csökkenti a rizikót. A gyarmati építők csempeüzemének létesítése például igencsak kockázatos döntés volt, de a rövid idő alatt is megnyilvánuló óriási érdeklődés kály- kacsempéjük iránt arra is példa, hogy a kockázatot érdemes is, kell is vállalni. — Beszélgetésünk alatt többször is hangsúlyozta a vezetés fontosságát^ Milyennek tartja a szövetkezetek vezető gárdáját? •— A választott funkciókban a tisztújítás látványos javulást hozott. A műszaki és közgazdasági fogadókészség azonban nem egy szövetkezetben gyengécske, s ez elfő-' gadhatatlan állapot. A szövetkezetek számára létkérdés, hogy az eredményekben kamatozzék a befektetett energia, s ez egyre inkább a bizonytalan pontok felé tereli a figyelmet A műszaki és közgazdasági vonal erősítésének lehetőségeit mind több helyen vizsgálják, s, ha kell, minőségi cserék árán is megteremtik a siker személyi garanciáit. — Az esztendő fordulóján milyen tanácsokat ajánl a szövetkezetek figyelmébe? — Mindenekelőtt azt, hogy a teendőket alternatívákban tervezzék meg, legyen miből választani, miben dönteni a dolgozóknak. A ma oly sokat emlegetett emberi tényezőt más szempontból is döntő fontosságúnak tartom. Legyen minden szövetkezetnek gondja rá, hogy az keressen a legjobban, aki a legtöbbet és leggondosabban dolgozik. Kivált a sokoldalú képzettségű, több munkahelyen használható emberek vegyék észre fizetségükben, hogy számít rájuk a szövetkezet. Az emberi tényező ja legfontosabb belső tartalék, s ezt kell helyes ösztönzőkkel mozgásba hozni.' Különösen érvényes ez éppen az ipari szövetkezetekre, hiszen termelőeszközeik hatvan százaléka javításra, cserére szorul, s ilyen műszaki adottságok közepette a termék jó minősége döntően az ember akaratán múlik. Nem elég, ha a vezetők tudják, mit akarnak, meg kell értetni a célokat azokkal is, akik a szándék valóra váltására hivatottak. Szendi Márta Hány félék a gépek? A szakember a betonkeverő kocsi példájával érvel. Az eset még valamikor a hetvenes évek közepén történt. A gyártásszakosodás keretében sikerült végre szocialista országbeli gyártót találni a mi- xeres autókra. Hamar kiderült azonban, hogy a hazai építőipari vállalatoknak jóval több kocsi kellett volna, mint amennyit kaptak. Akkoriban sok volt a beruházás, így aztán kapkodva, öt-hat országból, javarészt dollárért, márkáért, schillingért vettünk gépeket. Végül is, a még mindig hiányban szenvedő megrendelők jajszavára; a hazai gyártás megkezdése mellett döntött az iparirányítás. A mixerkocsi példája nem egyedi eset. Említhettük volna azt is, hogy az építőipari munkagépekhez ma tizennégy- féle alváztípus van forgalomban. Az építőiparról hosszú éveken keresztül az a hír járta, hogy a kivitelezők igényei, és az egyre korszerűbb technológiák mellett az ágazat gép- ellátása a kézművesség színvonalán mozog. így ment ez 1977-ig, amikor kormánvha- fározat nyomán négymilliárd forintot kapott az ágazat gépvásárlásra. A hazai gépiparnak sohasem tartozott dédelgetett tervei közé az ilyen jellegű termelés fejlesztése. A korszerű építőgépek a KGST országaiban is hosszú' évtizedeken keresztül hiánycikknek számítottak. A tőkésországokban viszont borsos árat kértek minden darabért. Ebből adódhatott, hogy a gépállomány 80 százaléka importból származik. Ami önmagában még nem lenne baj. Ám, ha hozzátesz- szük, hogy a jelenleg 30 milliárd forintot érő gépállomány csaknem 8000 (!) típust képvisel, már érzékelhető: a mai helyzet tarthatatlan. A szakértő vélemények szerint ez a sokszínűség azt jelenti, hogy háromszor annyi építőipari géptípus van forgalomban, mint amennyit az építési feladatok indokolttá tesznek. Iparunknak amúgy is visz- szatérő gondja, hogy a háttéripar nem ad megfelelő számú, minőségű alkatrészt, és a munkagépek többségének nincs szervizhálózata. A beruházások csökkenésével az utóbbi négy-ót évben fölfuttatott géppark kihasználása is veszélybe került. Bár nem is elsősorban a mindent elfedő nagy számokkal van baj. Sokkal inkább azzal, hogy ami van, az nem megfelelő összetételben áll az építők rendelkezésére. Ismeretes, hogy idén is, sőt: várhatóan még jő néhány évig a felújítási-karbantartási munkálatok kerülnek előtérbe az építőiparban. Márpedig ehhez elsősorban kisgépek kellenek. Toronydarukkal nem lehet tapétázni. Megcsontosodott gyakorlat, hogy a gépek kihasználását pusztán egyetlen • mércével mérjük: hány órát „futottak”. Azt, hogy esetleg nem arra használtak huzamosan egy méregdrága masinát, amire kellene, egyetlen statisztika készítésekor sem veszik számításba. Időszerű lenne végre az építőipari gépeknél a technológiának megfelelő kihasználtságot mérni, és ennek alapján elbírálni, hogy mekkora szükség van egy-egy gépre. A valósághoz közelebb kerülne az igények fölmérése. A VI. ötéves tervidőszakban egyetlen ésszerű lépést lehet tenni a helyzet javításáért: csökkenteni kell a géptípusok számát. Ez viszont vállalati 1 méretekben elképzelhetetlen." A harmincmilliárdos értékű gépállományt egységesítve, komplex program szerint kell hasznosítani. Erre törekszik ma már az ágazat irányítása, és érdekeltségük változása révén ez a vállalatok célja is. Nem várható gyors javulás, öthat éves, következetes programról van szó, aminek során selejtezéssel, vezértípusok kialakításával, hazai alkatrész- gyártással, szervizhálózat megteremtésével és tudatos gépkezelőképzéssel mindenképpen jobbra fordul az iparág gépesítésének ügye. A gépállomány mobilizálása szempontjából biztató, hogy végre javul a gépkölcsönzés helyzete. Az Építőipari Gépesítő Vállalat a kölcsönzés egységes rendszerével és adatbankkal segít. Jó példák vannak arra is, hogy az örvendetesen szaporodó társulásokon belül fölösleges adminisztratív kötöttségek nélkül „vándorolnak” a gépek. Mindez azonban csak a kezdet. Űjajpb kapkodásra, tűzoltó” döntésekre alaposan ráfizetnénk. — Gazsó — NCGRÁD. — 19££, január 4., hétfő 3
