Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)

1981-12-13 / 292. szám

Befejeződött a TOT IV. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról). a termőterület is csökkent. A többi ágazat általában telje­sítette, sőt, az előirányzato­valósításához láttak hozzá és egyértelműen kínálati piac . , félmillió tonna termény be- volt a gépforgalmazásban, gabonánálkiesesek voltak es fogadására alkalmas speciá- . Gyakran azonban valóban * lis terményraktárakat épí-' alapvető alkatrészek és gépi tettek. I felszerelések hiányoznak, Mindezekkel megalapozták amit a termelők joggal tesz- kon felül termelt, ám a ga- a jövő évi munkát. A felada- nek szóvá. A lehetőség szerint bonatermelesnek meghataro- ^k jövőre nem kisebbek, az igyekeznek megjavítani a zo szerepe van. Az idei ered- ideinél; a mezőgazdaságnak gép- és műszakieszköz-ellá. menyek is azt mutatják: az az üzem, amelyik ezen a te­rületen lemarad, csak nehe­zen ellensúlyozza a bevétel- kiesést. A mezőgazdaság ősz- ^at szességében kedvező, zavarta- növelik lan belső ellátást biztosított, vábbra is fontos és az elmúlt évhez képest 17 gabonatermesztés százalékkal nőtt a mezogaz- erre jó lehetőség, hogy az Elmondotta, hogy a gazda­gsági termékek, — - ------'--------­z ott élelmiszerek ami különösen figyelemre kekkéi és iméltó eredménynek számít, helyzetben Á gazdaságok nyeresége ,5 százalékkal kell növel- tást Kérte, hogy a mezőgaz- ni a hozzájárulást a nemzeti dasági nagyüzemek is kapcso- jövedelem növeléséhez. A kö- lódjanak be — akár kooperá- zös gazdaságok az előirány- cióval, vagy más módon —az szerint 5.5 százalékkal alkatrészellátásba, segítve ez- a termelést. To- zel a közös gondok orvoslá­sát. tv.______■ f eladat a fokozása, fel dől go- üzemi* érdekek °ma " egybe- Egokban a munkaszervezés exportja, esne[í a népgazdasági érdé- színvonala sokat javult gyak­a kedvezőtlenebb azonten még mindig a tulszervezes jelei mutatkoz­az számára levő biztosított üzemek ösztönző­elmúlt évihez hasonló szín- rendszer várhatóan növeli _ vonalon alakult, viszont ke- termelői kedvet. Az állatte- vesebb a veszteséggel gazdal- nyésztés teljesítményét 2—3 kodó üzem és a veszteségek százalékkal kell fokozni, — maguk is felére csökkentek. az előirányzat — amint a mi- Mindez azt bizonyítja, hogy a niszter rámutatott — reális, mezőgazdasági nagyüzemek hiszen egyebek között kitfi- a hatékonyságért többet tét- minőségű takarmány áll tek, mint korábban. A gazdaságok dinamika az állomány rendelkezésére, és a genetikai munka is Só­sán növelték a beruházást, kát javult. A mezőgazdasági ezen a téren nem mutatko- üzemek vezetői előtt már ko- zik visszaesés. A fejlesztések- rábban ismertté váltak a jö- re fordított összeg 10 száza- vő évi szabályozás módositá- lékkal meghaladja a tervezet- sai, ezek ismeretében készít­tet és az idén elérte a 20 hették el a terveket és ké- milliárd forintot. Különösen szülhetnek fel a helyi prog­kedvezően alakult az export- árualapokat növelő beruházá­ramok megvalósítására. A továbbiakban kitért nak, s ennek következménye, hogy a vezetők nemegyszer elszakadnak a mindennapos élet ügyes-bajos gondjai­tól és az érdekeltség is eltá­volodik a munkahelyektől, ami a termelés fejlesztésénél is hátrányos. Foglalkozott a korrekt termelői kapcsolatok igényével, összefüggésben a kongresszuson is elhangzot­takkal: való igaz, hogy a szerződő felek gyakran nem partnerei egymásnak, hanem egyenesen ellenfelei. Az ön­állóvá váló élelmiszeripari­üzemek azonban várhatóan, jobb társai, partherei lesznek a termelőszövetkezeteknek és megfordítva, így hát kialakul­hat egy korábbinál jobb vi- a partneri sok helyzete és sikerült előbb- műszaki-technikai ellátás ne- szonv , relépni az energiagazdálkodá- hézségeire. Elmondotta, hogy har_ hioSíi dozza magán. — fejezte be beszédét a miniszter. si programok megvalósításé- az ellátás színvonala nál. Az üzemek kétmilliárd sabb a korábbinál forinttal többet költöttek gé- néhány évvel ezelőtt sok gé­pekre, mint 1980-ban, 47 hő­energetikai létesítmény meg­pet nem tudtak megvásárol- A miniszter felszólalását ni az üzemek, az idén viszont élénk, termékeny vita követte. Vitazárő — határozat — választás A kongresszusi vitát Szabó fejtette, hogy az üzemek kö- feladatait és az ezzel kapcso­ltatván a TOT elnöke foglalta zotti differenciálódás túlzott latos szövetkezeti teendőket, össze. Elmondotta, hogy a ma- mértékű, s efölött nem szabad A kongresszusi határozat- gyar mezőgazdasag lendületes napirendre térni, viszont ezek- ban kifeiezésre iut az is fejlődésben van es a kongresz- ben az üzemekben meg kell hosv a szövetkezeti rnozrá ’ szus jelentős segítséget adott erősíteni a belső rendet és a lom7nagyra értékeli azokataz M'íss sä«ui — ssrBsSrG d“k^re áUÓ]es"óikét, és bekÖ' él jenek a helvi lehetőségekkel - ■ f*.««képviselet vetkeztek. Mindezek jó fel­ATSíStaSk kell arraS hogy ££ ^kTk^LXf'Tf' teremtenek a nö- - legközelebbi fejlesz- t villásához ^ ****** téseket lássák maguk előtt ha- gondokkal küszködőkkel, holott A konmsszus elfogadta a nem távolabbra is tekintse- ^ gy0rs segítséget várnak, mezőgaldS termelődő nek, mintegy elősegítve a ké- „Aidául az alma- é« a hu rím- ga7a.rs®p termeloszó­sőbbi fejlesztési programok nyatermesztésnél vagy a sző- Llíke?eteKroj, Jogsza­megalapozását. Az, hogy a ma- jőtelepítéseknél. ’ bályok módosítására kidol­gyar mezőgazdaság az élese- . . , ... , gozott javaslatot, továhbó dő nemzetközi versenyben Befejezésül rámutatott, hogy módosította a TOT alapsza- kivívott helyét a továbbiakban a ^JS’'^SSZ'Uso^L felvetett ja- bályát, és a területi szövet- is megtartsa, közös ügye a yaslatokkal a JÓT és annak ségek alapszabálymintáját, termelőknek és mindazoknak, . í°lyairnato&ari A kongresszus megválasz­akik szoros együttműködésben foglakoznak majd keresve a tóttá azt a 18 TOT-tagot, akik tevékenykednek az agrárter. megoldás utját-módját. korábban a megyékben meg­melés fejlesztésén. A TOT el- A kongresszus határozatot választott 107 taggal 125-re nőké rámutatott, hogy a mai fogadott el, amely megállapít- egészítik ki az országos ta- nemzedék feladata nem ki- ja: az MSZMP bevált és a nácsot. Az új országos ta- sebb a tsz-mozgalom alapítóié- változó körülményekhez - ru- nács megtartotta első ülését, nál, hiszen nehezülő világ- galmasan alkalmazkodó ag- ezen tagjai sorából megvá- gazdasági helyzetben tévé- rár- és szövetkezetpolitiká- lasztotta a 21 tagú elnöksé- kenykednek és az élet. az el- ja jó alapot teremt a mező- get, a TOT bizottságait, vá­rnáiét és .a gyakorlat kérdései- gazdasági szövetkezeti moz- lamint az országos szövetke- re viszonylag gyorsan, kése- galomra háruló gazdasági és zeti tanácsba delegált 9 deleim nélkül kell megadniok társadalmi feladatok teljesí- TOT-tagot. Megválasztották a a helyes választ. A tsz-mozga- téséhez. A kongresszus a me- TOT vezető tisztségviselőit, lom erejét annak is köszönhe- zőgazdasági szövetkezeti moz- A kétnapos kongresszus ti, hogy korábbi gyengeségeit galom közös ügyének tekjn- Szabó István zárszavával ért következetes munkával sikerült ti, hogy az MSZMP Jtll. véget. Á hét 3 kérdése A nemzetközi diplomácia „év végi hajrája” ezen a hé­ten is folytatódott. Miután december elején a Varsói Szer­ződés tagállamainak külügyminiszterei Bukarestben, honvé­delmi miniszterei pedig Moszkvában tanácskoztak, néhány nappal később a szokásos brüsszeli színhelyen lezajlott a téli NATO-ülésszak. Genfben kevés hír lát napvilágot a zárt ajtók mögött folyó szovjet—amerikai párbeszédről, Bécsben viszont újra kézzelfogható eredmény nélkül zárult a haderő-csökkentési értekezlet fordulója. A kelet—nyugati kapcsolatok legjelentősebb heti fejleménye a kct német ál­lam közti többször elhalasztott csúcs, Honecker és Schmidt találkozójának létrejötte volt. A magas szintű utakról szólva idekívánkozik főváro­sunk említése is: Tyihonov szovjet miniszterelnök négyna­pos látogatást tett Magyarországon. A széles körű, gyümöl­csöző eszmecsere, a személyes találkozások egy szilárd ala­pokon nyugvó barátság, sokrétű kapcsolatrendszer tovább­fejlesztését szolgálták. Hazánk és a Szovjetunió változatla­nul mindent meg kiván tenni a meglevő tartalékok kihasz­nálására a kétoldalú kapcsolatokban, s teljes egységben szállnak síkra az enyhülés vívmányainak megoltalmazásá- ért, a béke, az európai biztonság, a fegyverkezési hajsza megállítása érdekében. gyilkolása céljából. Csupán a meggyőző bizonyítékok hiányoznak, márpedig a mos­tani amerikai kormányzatot aligha tárhatjuk annyira sze­mérmesnek, hogy ilyen doku­mentumokat — ha azok va­lóban léteznek — eltitkolna. Tripoliban nemcsak cáfol­tak, de felajánlották, hogy hajlandóak akár a Biztonsá­gi Tanács, akár az amerikai kongresszus vizsgáló bizott­ságát fogadni. Washington részéről már jó ideje folyik az ellenséges­kedés Líbiával szemben s több veszélyes lépésre ke­rült sor az antiimperialista elveket valló tripoli rendszer ellen. Utalhatunk a szidrai incidensre, a líbiai repülőgé­pek lelövésére; a líbiai határ jóváhagyták körzetében folytatott had­záruu'^’NATO^™brüsszeli MadluT«atiakozási kérelmét gyakorlatokra; a csádi krízis tallcskoz^rozata ™ “ A spanyol területen elhe- élezésére. Most a „halálkom. tanácskozássorozata. lvezkedő amerikai támasz- mandók” körüli lélektani Ha a diplomatakepzokon nont. ^dig is a nyugati ka- hadviselést ürügyként hasz- külön tantárgyként szerepel- tonai gépezethez kapcsolták nálva utazási tilalmat rendel­ne az önuralom megőrzése ^ ibériai országot, politikai- tek el amerikai állampolgá­ra^ ez esetben nevezzük in- mégis komoly bonyodal- rok számára Líbiába, haza­kább képmutatasnak), a s - kat jelenthet a belépés, hi- hívták az ott tevékenykedő léltetőanvaeban alighanem -J— -■ -­egy Brüsszelben készült filmet szén 1955 tavasza óta eloszor olajszakértőket, meg akar­is vetítenének. Haig amerikai ják szakítani a gazdasági kapcsolatokat. (Ebben nem­szö­, , ____... vetségesek nem követik az S S Sí *82!-™ “““*“»•• * “too ■»­Államok, illetve a Egyesült Közel- és zai olajmonopólium is félti pozícióit, s nyilván a Líbiá­bővül földrészünk valame külügyminiszter ugyanis olyan lylk katonai-politikai szövet- _ széles mosollyal búcsúzott Pa- ?efe' ,^,ern teszi egyszerűvé a csak a nyugat-európai pandreutól, az új görög mi- helyzetet az sem, hogy a spa- - ­niszterelnöktől, mintha kizá- . , rólag kellemes témákról cse- vegtek volna. (Az athéni kor- " ~ mányfő egyébként a hadügy- miniszteri tisztet is betölti, s ebben a minőségben képvisel- „ , , , __, t e országát a NATO eurócso- (1979-ben a spanyol kormány arab kapcsolatait szem előtt „ . , , ...... , Athén tarti’a, elutasította az „át- Setelm Líbiát, de néhányszor menőforgalomra” vonatkozó ,soF ,az elszigete­vollét után csak nemrég tért amerikai kérdéseket, de va vissza a NATO katonai szer- ™lkéat, fog tCS^ekf"' a vezetőbe, az úgynevezett Ro- NAT° ^etleges tagjaként?) portjának ülésén.) Emlékezetes, hogy több mint hatesztendei , . . juvtaituni, a nyilván a LiDid a Közép-Kelet között, jelen- ^>an amerikai szak tös állomást biz°sítva ^ így az emberek is megtalálták mind- amerikai gyorshadtestneK. eddjg szám(tásaikat) Washington el akarja szi­gers-féle kompromisszum Madridban hivatalosan az­lők elszigetelődésére... 3. Hogyan alakultak a kö­zel-keleti események? A héten Izraelbe látogatott a francia külügyminiszter.-------— ---------------—. x-vpinpt hogy a csatlak©- _., , - - , , . a lapján. Azóta azonban va- fegyverzethez és nyitatkozatai nemi lasztásokra került sor. Hellasz- , Korszeru sy visszalépést jelentettek a kő­bán és^ahszolút többséget ka- rábbi párizsi állásfoglalások­pott Papandreu szocialista ve­partja, amelynek programjá- a datlak! Például lehetségesnek ban a icatonai szervezetből n!ckív^“;: 1YF** tartotta a fegyverszállítások torteno ismételt visszavonu- zás fékezheti a hadsere» fe]újitását is Tel Avivnak. Ez UgIa- ne? ÍZ értéit Ugyanakkor néhány mondat vetődött fel most Brüsszel- akik az év elején torttat váItozat]anul síkra. ben- df forog reszről több uj parlamenti behatolás után az S7ám egy pa,esztin állam u. követelményt támasztottak az elmúlt napokban egy allam- a!ak;t^sa jnpjjgtt s megfjgye atlanti katonai együttműkö- ellenes memorandum alá- lfik e2zel ma h déssel kapcsolatosan, példa- írásával adtak hírt maguk- Begin végül is nem fogadta a ul a görög NATO-kontingen- ról. De vajon a NATO való- fontos vendéget. Igaz. az iz- seknek kizárólagos nemzeti ban gyógyírt jelentene ilyen raeli kormányfí lábtörése irányítását békeidőben s a esetekben? Erről leginkább a mlatt kórházban fekszik, de nukleáris eszközökkel felsze- görög kormányfő tudna be- a kormányüléseket betegágya relt amerikai flottaegységek szélni; apját, aki ugyancsak mellett azért megtartják. Fel- távoltartásat a görög terüle- miniszterelnök volt, csak- vetődhetett tehát a kérdés: teken levő tarn aß zpon toktól. nem tizenöt esztendeje a ,,fe- x—---------­A viták miatt az atlanti szó- kete ezredesek”, a görög had­-----iri------- -II----Sí— ’ ----­v étség történetében először sereg puccsista összeesküvői vojt SZJé? fordult elő, hogy a hadügy- buktatták meg a NATO által miniszteri eurocsoport ülése közös közlemény kiadása nél­Közel-keleti körúton járt kül ért véget. A ^helyzetet g0z^’ Prometheusz nevű terv alapján.., küldött korszerűbb fegyve- az osztrák kancellár is. Kreds- rekkel, a NATO által kidől- ky útja során Arafattal is ta­2. Ml áll a Líbla-ellenes amerikai lépések ben? Valóságos öntötte el Államokat Líbiával fedő- ]átkozott. Megbeszélésük je­lentősége abban állt, hogv el­simították a kapcsolatokban jelentkezett nehézségeket! a háttéré- palesztin mozgalom nevében elkövetett több ausztriai ter- hisztériahullám rorcselekmény nyomán ugyan­az Egyesült is törés következett a korábbi felszámolni. A jövőben is ezen kongresszusának határozatá- az úton haladva kell javíta- ból, és a VI. ötéves népgaz- m a munkát, sngorftam az daságj tervbőI SZÖVetkeze-' üzemi étet rendjét, fegyelmét, tekre ds érdekképviseleti fokozni és élesztem a vallalko- szerveikre háruló feladatok zószellemet __ teljesülnek. Jó alapot te­E zu tán arról szólt, hogy ma- remt ehhez mpnkásosztály « a szövetkezeti parasztság eszköz és a lUszereles a gaz szilárd szövetsége. A doku- dasagokban mint korábban, mentumban kifejezésre jlt es néha gondot okoz az uj be- , „ - e. ■íu: fogadása, ám ezen a téren sinc* - hogy a mezogazdasagi iogaaasa, am ezen a téren sine« SZ0Vetkezetl mozgalom — helye a megalkuvásnak. _ Elismerően szólt arról, hogy á , m aktly, damoga­az ipar fokozottabban felkarol- k. . at„,°Ve.íkezo ,ld?' ja a mezőgazdaság ellátását, , . . ,, tellesiteni fogja egész sor új fejlesztés segíti az f .. gi-társadalml felada­agrártermelőket. Am néha ke­vésnek tűnik az erőfeszítés, A határozat leszögezi, mert régebbi lemaradást kell hogy a mezőgazdasági szövet­behozni, régebbi adósságokat Vezeti tagság, munkájával, a kell törleszteni. társadalom sokoldalú politi­Hangsúlyozta, hogy a gabo- kai és gazdasági támogatásá- natermesztésl programok tel- val a közös gazdaságok je- jesítése nemcsak külső ténye- lentösen növelték a terme- zőkön múlik, az üzemek helyt- lést, miközben tovább fejlő­állásán Is; a termelők egy dött a szövetkezeti szociális- része még mindig megkésik az ta tulajdon és gyarapodott a időszerű munkákkal, vét a közös vagyon. Általában ja- technológiai fegyelem ellen és vult a termelőalapok kihasz- ez visszaveti a gazdaságosságot nálása, nőtt a termelékeny- is- . ség és számottevően bővült a Nem ad kisebb feladatot tsz-ek tevékenységi köre. azonban a többi növényi kultú- Eredményesen integrálják a ra sem. semmivel sem igén vei háztáji gazdálkodást és akti- kevesebb törődést néldáu’ a van kezdeményezik a gaz­szőlő-, a gyümölcs- és a zöld- dasági együttműködés elmé- ségtermelés fejlesztése és az lyítését. időnként mutatkozó gondok A határozat elemzi a közös orvoslása. A TOT elnöke ki- gazdaságok soron következő (MTI) bonyolítja, hogy a NATO-to' gok egy része hajlamos lenne bizonyos taktikai engedmé­nyeket biztosítani Athénnak, bízva benne, hogy az idő mú­lásával elhalványodnak a vá­lasztási program ígéreted. Tö­rök részről viszont tartanak minden részrehajlástól, s hangsúlyozzák, hogy Ankara a latosan. Bejelentések hang fontosabb szövetséges. Haig zottak el arról, hogy — __ m osolya ilyen körülmények kö- észak-afrikai ország két „ha- kancellárral való tala kozas, zött nem a problémák meg- lálkommandót” küldött Ame- dL^rafat jiolnap _ kezdodő^at- oldását, legfeljebb azt jelzik, rikába az elnök _ és más hogy az Egyesült Államok sze- magas rangú vezetők meg- retné elkerülni az ellentétek további, látványos fokozódá­sát. kapcso- jó viszonyban. A PFSZ dáp- íomáciáiának úiabb aktivizá­lódásáról nemcsak az osztrák hémi látogatása is tanúskodik. Réti Ervin Befejeződött a művezetők országos tanácskozása Szombaton a Csepeli Mun- gait és kötelezettségeit. A kásotthonban befejeződött a konferencia célszerűnek tárt- művezetők kétnapos országos ja, hogy a vállalatok vezetői tanácskozása azokról a teen- vizsgálják felül a művezetők- dőkről, amelyekkel enyhíthe- re vonatkozó ügyrendjüket, tők az országban dolgozó belső utasításaikat, valamint a mintegy 200 ezer művezető művezetők munkakörülmé- jelenlegi gondjai, problémái, nyeit, bérezését. Indokolt len- A szombati szekcióüléseken ne elemezni a művezetők fel- a művezetőknek a vállalati készültségét is, mivel nagy vezetési 'rendszerben betöltött részük szakközépiskolát vfeg- helyéről és szerepéről, a mű- zett, s az itt szerzett szakmai vezetői munka emberi ténye- tudás kevés feladatuk ered- zőiről, valamint a korszerű menyes ellátásához. Éppen képzés főbb követelményeiről ezért megfontolandó a tech- tanácskoztak. nikusi képzés korszerűsített A szekcióüléseket követő visszaállítása, záróüléseken ajánlásokat fo- A tanácskozás javasolja a gadtak el. Ezekben egyebek Szervezései és Vezetési Tudo- között javasolják az illetékes mányos Társaságnak, hogy a minisztériumoknak és az művezetők vezetési és szerve- OKISZ-nak, hogy a megvál- zési tevékenységének támoga- tozott gazdasági, technológiai tilsára létesítsen művezetői és vezetéstechnikai körűimé- szakosztályt, s ismereteik bő- nyelt figyelembevételével kor- vítésére kiadványsorozatot ad- szerűsítsék a művezetők hely- jón ki, a társaság megyei el- zetét érintő egyes irányelve- nökségei pedig szervezzék két, az új követelményeknek meg a területükön a műveze- megfelelően határozzák meg tők fórumát, klubjait, okta- a vállalatok a művezetők jo- tását. Az úi ENSZ-íőtitkár: Javier Perez de Cuellar perui diplomata Javier Perez de Cuellar pe- Perez de Cuellar; aiki a kö­rűi diplomata, az ENSZ új fő- zelmúltig, két éven át az ENSZ titkára limai sajtóértekezletén egyik főtitkárhelyettese volt, kijelentette, hogy tevékenysé- 1982. január 1-én veszi át bi­gében a legnagyobb figyelmet vatalát. az úgynevezett harmadik vi- Kurt Waldheim, a jelenlegi lág, a fejlődő országok problé- főtitkár, aiki harmadszor is máinak fogja szentelni. ^ _ megpályázta ezt a megbízatást, Cuellart, aki 37 évet töltött de utóbb jelöltségét vissza- diplamáciai szolgálatban, pén- vonta, már gratulált utódjá- téken este jelölte tisztére a nak, s méltatta a perui diplo- Biztonsági Tanács és a jelölést mate kiváló képességeit. (Bécs- a közgyűlés a jövő héten hagy- ben egyébként kormónykörök- ja jóvá. Az AP amerikai hír- ben }s csalódással fogadták a ügynökségnek adott nyilatko- hírt, hogy Waldheim végül is zatában Perez-de Cuellar arról még rövidebb időre sem tart- szólt, hogy a világpolitika leg- batja meg posztját — amint a kritikusabb problémájának a volt főtitkár taktikai visszalé- kelet—nyugati kapcsolatokat pése ellenére valószínűleg re­tartja. Az ENSZ előtt álló köz- mélte. Waldheim egyébként vetlen feladatok sorában min- várhatóan köztársasági elnök- denekelőtt a Közel-Kelet, majd jelöltként indul majd hazájá- Délkelet-Ázsia, Afganisztán, ban) Az Afrikai Egységszervezet, amely korábban Salim Ahmed hosv a világszervezet nagyobb Salim tonzániai ENSZ-nagy­SE&t jtA^^-tämosatta ­«- SÄ'sasa biztosította Perez de Cuellart. (MTI) Namíbia és Nyugat-Szahara kérdését említette. Hangot adott véleményének. tartásában, ha az ENSZ-főtit- kár jelentősebb felhatalma­zást kapna.

Next

/
Thumbnails
Contents