Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)

1981-12-13 / 292. szám

A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat a Ferihegyi re­pülőtér átépítéséből jelentős részt vállalt. Jó ütemben halad a BINISCHEL felfújható bctonkupola építése, mely a kö­zelmúltban kezdődött. A salgótarjáni telepén már készül a szimulátorépület acélszerkezete, amely ötmillió forint értékű. Cscrnák László művezető és Kovács Zoltán lakatos a késztermék végellenőrzését végzi. Gépet gyártó gépek Számos új gép vásárlásával emelték a műszaki színvona­lat idén a VEGYÉPSZER sal­gótarjáni gyárában. Az ebben az évben beruházásra szánt negyvenmillió forint felét költötték, költik kisebb és na­gyobb masinákra. Csaknem tízmillió forintnak megfelelő nyugati fizetőesz­közt áldoztak egy angol gyárt­mányú hőkezelő kemencére. A jókora berendezéssel akár három méter átmérőjű tartá­lyokat is feszmentesíthetnek vagy normalizálhatnak a he­gesztések után. A korszerű technikai eszköz programoz­ható; a vele végrehajtott mű­veletek önműködően d okú­mén tálódnak. Több, mint kétmillió forin­tot költöttek egy csehszlovák gyártmányú hidraulikus egyengetőgépre. A már üze­melő masinával hatalmas vas­szerkezeteket lehet testi munka nélkül, nagy akkurá­tussággal egyengetni a gyár­tócsarnokban. Fontos munkaeszköze az új forgatóasztal is — mintegy félmillió forintba került —, amely félcsőgyártáshoz szük­séges kellék. Kisebb gépeket is vásároltak: kiegészítették a hegesztés előkészítéséhez szük­séges kézi eszközöket. Trafót szereztek be az olasz gyárt­mányú RAVA-fölszerelés- hez: az olasz berendezés — mint ismeretes — hetvenkét volttal működtet kéziköszörű­ket, fúrókat. Fontos gép az új, osztrák csőmenetvágó is. Két jelentősebb gépet vár­nak még ebben az esztendő­ben. Az egyik egy osztrák szalagfűrész.- A háromnegyed- millió forint értékű eszközt csövek és köracélok darabo­lására használják föl. A nagy termelékenységű gép mind­össze két milliméteres „héza­got” hasit a fémbe. A másik gép egy angol Wacu • Blast szemcseszóró. Ez a berende­zés homokkal tisztítja és si­mítja a saválló, acélok felü­letét. A zsírmentes, egyenle­tes fémfelület kiváltképp az exporttermékeknél lényegbe­vágó üzleti szempont! Előtérben! az EMBER \ _ V Beszélgetés Szekér Gyulával, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökével Tíz év alatt a cserearányromlásból származó veszteség elvitte nemzeti jövedelmünk egy tizedét. Ahhoz, hogy a jö­vőben ezt az arányt csökkenteni tudjuk, s életszínyonalunkat megőrizzük, az eddigieknél fokozottabban kell hasznosítani a tudomány és a technika eredményeit. Mindehhez össze­hangolt műszaki fejlesztésre van szükség, amelynek kiala­kításában nagy szerepe van az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak. Erről beszélgettünk az OMFB elnökével, Sze­kér Gyulával. — Hazánkban az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság a Minisztertanács véleménye­ző, tanácsadó cs bizonyos ese­tekben irányító szerveként a minisztériumokkal, az orszá­gos hatásköri szervekkel együtt vesz részt az országos kutatási és fejlesztési tervek kidolgozásában, összehango­lásában és végrehajtásában. Mint i’yen állami szerv, cgye- dülálló-e a nemzetközi gya­korlatban? — Szó sincs róla. A tudo­mány és a technika gyorsuló fejlődése, termelőerővé válá­sa a világ minden ipari orszá­gában előtérbe helyezte a mű­szaki fejlesztést, jellemző, hogy a kutatás és a fejlesztés befo­lyásolására, jövőjének felvá­zolására nemcsak a tervgaz­dálkodást folytató szocialista országokban, de a tőkésálla­mokban is sorra alakulnak az elmúlt v két évtizedben az OMFB-hez hasonló intézmé- mények, központok, természe­tesen más-más néven és stá­tussal. — A műszaki fejlesztési te­endőkhöz kapcsolódó kutató- fejlesztő munka hazai koor­dináló szerve éppen két évti­zede alakult. Eddigi tevé­kenységének mi volt a fö jel­lemzője? — Az OMFB megalakulá­sától kezdve a mindenkori gazdaságpolitikai célokhoz al­kalmazkodott, illetve, elemzé­seivel hozzájárult az új gaz­daságpolitikai célok kitűzésé­hez. Az első cél a szakmai, műszaki ismereteknek a szak­emberek fejéből való efőcsa- logatása volt. Az OMFB abból Indult ki, hogy a technika és az ipar fejlesztését érintő számos döntésben meghatá­rozó szerepet játszanak a dön­tést hozó személyek tudatá­ban kialakult gazdaságpoliti­kai és iparpolitikai nézetek. Ezeknek helyességét és érvé­nyességi körét meg kellett vizsgálni és amennyire lehet­séges volt, törekedtünk ob­jektív megfogalmazásukra. Később fokozatosan áttértünk a népgazdasági szintű átfogó tanulmányok és koncepciók kidolgozására is. Ezeknek cél­ja volt, s napjainkban is az, hogy előkészítsük a külön­böző szintű gazdaságpolitikai döntéseket. — Kik vettek részt a tanul­mányok és koncepciók össze­állításában? — Az elmúlt két évtized­ben több tízezer szakember részvételével a műszaki és köz- gazdasági értelmiség legjobb­jainak bevonásával, mintegy 4000 tanulmány és koncepció született az OMFB kezdemé­nyezésére, közreműködésé­vel. Ezek a bányászattól az űrhajózásig gazdasági életünk szinte valamennyi területével foglalkoznak. Az ily módon ki­alakított és megvalósított kol­lektív munka lehetővé tette, hogy a műszaki értelmiség és a közgazdászok legképzettebb rétegei közvetlen munkakörü­kön túlmenően is részt vál­laljanak az állami, műszaki, gazdasági irányító munkában. — Az OMFB, • .anulm&nyok és koncepciók elkészítésével milyen . kiemelkedő műszaki fejlesztési akciók kibontakoz­tatását segítette élű? — Jelentős munkát végez­tünk a gazdasági irányítás- rendszer változásának előké­szítésében, állandó korszerűsí­tésében, a tudományos, tech­nikai forradalom jellemzőinek feltárásában, a fejlődési prog­nózisok kidolgozásában. Vizs­gálataink főleg a legdinami­kusabban fejlődő ágazatokra terjedtek ki, mint az energe­tika, a petrolkémia, az auto­matizálás. a számítástechnika, valamint a nyersanyag- és energiaforrások feltárása és hasznosítása, a fehérjekuta­tás, az anyagmozgatás és-cso­magolás. a közlekedés és víz­gazdálkodás távlati műszaki fejlesztése. Egyes országos je­lentőségű műszaki fejlesztési akciók kibontakozását, önálló szervezeti egységek létrehozá­sával is segítjük. Ilyen a fe- hérjeprogram-iroda, a szá­mítástechnikai központi fej­lesztési program tárcaközi bizottságának titkársága, a számítástechnikai kutatási célprogramiroda, a korró­zióvédelmi iroda, valamint az ipari formatervezési tanács titkársága. — A kutató-fejlesztő tevé­kenység koordinációjának, ha nem is egyetlen, de fontos eszköze azok támogatása, fi­nanszírozása. Milyen lehető­ségekkel rendelkezik e terüle­ten az OMFB? — Hazánkban a kutatásfej­lesztésre a nemzeti jövede­lemnek mintegy 3 százalékát fordítjuk, amely a VI. ötéves tervben csaknem 100 milliárd fonintot jelent. Az összeg nagyságára jellemző, hogy ugyanennyi jut a tervidőszak­ban az állami lakásépítésekre és az egészségügyi beruházá­sokra. Rendkívül fontos tehát, hogy a kutatásban-fejlesztés- ben megfelelően összpontosít­sunk, ésszerűen válogassunk a fejlesztési feladatok között. Ezt az OMFB bizonyos mér­tékig képes befolyásolni, a központosított műszaki fej­lesztési alapból rendelkezésre álló összeggel. Az V. ötéves tervben ez az összeg 7 milli­árd volt, a jelen tervidőszak­ban várhatóan 9 milliárd lesz. A nálunk centrali­zált műszaki fejlesztési alap egy részéhez biztosított a kon­vertibilis devizafedezet is. Pénzeszközeink odaítélésénél alapelv. hogy olyan témákat támogatunk, amelynek több népgazdasági ágazat is hasz­nát látja. Azok a törekvések kapnak elsőbbséget, amelyek növelik az energiafelhaszná­lás hatékonyságát, elősegítik a technológiák korszerűsíté­sét, az automatizálást, gyor­sítják a korszerű licencek és termelési eljárások átvételét, segítik az export fokozását, az import csökkentését. Évente átlagosan 200—250 kutatás* fejlesztési szerződést kötünk. Napjainkban már azzal a ki­kötéssel. hogy a sikeres fej­lesztésből adódó többletered­ményből a vállalatok vissza­fizetik az OMFB-nek a nyúj­tott támogatás egy részét — Milyen a támogatásban részesülő budapesti és vidéki vállalatok aránya? — A budapesti és vidéki vállalatok közötti mégkülön- böztetés nem jellemző. A pénzeszközök odaítélésének alapelve ugyanis elsősorban az, hogy a kutatásfejlesztés mennyiben szolgálja gazda­ságpolitikánk megvalósítását. 1981-ben a megkötött kutatá­si-fejlesztési szerződésekből eddig 81 vidéken tevékenyke­dő vállalatokhoz, intézmé­nyekhez kötődik. — Befejezőül arra kérem: körvonalazza a műszaki kuta­tásfejlesztő munka, illetve az OMFB további feladatait. — Ügy gondolom, hogy nap­jainkban minden korábbinál nagyobb a műszaki fejlesztés jelentősége, felelőssége, mivel a külgazdasági egyensúly megteremtése érdekében mér­sékelni kell a gazdasági növe­kedés ütemét. A mérsékelt gazdasági növekedés ugyanak­kor kikényszeríti a műszaki fejlesztés gyorsítását, mert ki­sebb társadalmi ráfordítással kell műszakilag értékesebb terméket előállítani. Ez az igény kizárólag a korszerűbb, termelékenyebb technológi­ával elégíthető ki. Az OMFB munkájában a tanulmányok, prognózisok, koncepciók kidolgozásában a műszaki, gazdasági összefüg­gések vizsgálata mellett mind­inkább elengedhetetlenné vá­lik az emberi tényezők szere­pének megismerése, az ér­dekkonfliktusok feltárása, az érdekegyeztetések lehetősége­inek kialakítása is. — Mit ért ezen? — Gazdaságunk teljesítőké­pességének fejlődése nem képzelhető el úgy, hogy a termelőeszközök és a termelő-' eljárások tudatos fejlesztése mellett nem foglalkozunk a termelő embernek az új ter­melőeszközökhöz való viszo­nyával. annak a termelő em­berre való hatásával. Éppen ezért az OMFB többek között elkezdte „A műszaki fejlesz­tés emberi tényezői” című új, nagy jelentőségű témakör ki­dolgozását. A gazdaságirányí­tási rendszer fejlődésével és a gazdasági környezet változ­tatásával az OMFB munkájá­nak ugyanakkor centrumába került a gazdasági és műsza­ki innovációnak vizsgálata. Elemezzük a műszaki fejlesz- tővállalatok feladatait is,' amelyek segítik az innováci­ósláncban a tudományos eredmények gyakorlati előfel­tételeinek: megteremtését a gyakorlatba történő „ülteté­sét”. S végül, de nem utolsó­sorban a korábbinál jobban kell segítenünk a szellemi ter­mékek nemzetközi forgalmát, a nemzetközi műszaki-tudo­mányos együttműködés fej­lesztésével, a licencek hazai honosításával. Andrássy Antal ********************** ************** ****★*■»*■*-* ****** »** **** *****-**-******** A**-* a-«*»****************** ********** ********** ******* ****** Mikor jégszilánk száll szembe... Dühöng az öreg, roppant morózus, s vélem, ha ott le­vő főnökére nem lenne tekin­tettel, meg-megeresztene né­hány cifra káromkodást. Be­jött szolgálatba de, hogy a 424-ese nem lett készen idő­re csak j ár-kel, foghegyről veti oda mindenkinek a sza­vakat. Mondom neki, ha már úgy­is van üres ideje, beszélget­hetnénk. — Miről? — Vasutaséletéről. Hisz* hailam, huszonhét éve moz* donyvezető a füstösön. — Az igaz. És ha isten is segíti, lehúzom * még ezt a hátralevő három esztendőt, és akkor pá-pá vasút. Elegem van már belőle! — De azért mégis szeret­hette, ha ennyi időt lehúzott itt! — Nézze,' mester! Engem úgyse tud beszédre provokál­ni. Mert én azt tartom, hogy vagy az igazat mondjam el erről a cégről, ami a maguk nyomdafestékét úgyse birná, vagy semmit. Nem akarok impotens szöveget mondani, hogy aztán amikor elolvasom oda kelljen állni a tükör elé, hogy szembeköpjem magam. Higgye el, jobb a békesség. De ha maga is tiszteletbeli vasutas akar lenni, mint a Moldova, enyelegjen a főnök­séggel. Feszült csend támad a fű­tőház parányi irodájában, mi­kor az öreg azt sem mondva, hogy adjisten, beteszi maga mögött az ajtót. * — Érzékeny már az ilyen öregféle, aki többet, mint élete felét töltötte tengelyen — mondja az új kisterenyei állomásfőnök, Kecskés Ven­del. — Nem kell az ilyen kitörésekért haragudni rájuk. Tényleg sok mindent megér­tek a vasútnál. Talán többet akármilyen foglalkozásúak­nál. — De maga csak beszélget velem... — Hogyne! Szívesen. Csak arra kérem, főnöki munkám­ról ne igen faggasson, mert alig néhány hete, hogy me­legítem a vezetői széket. — Jó. Akkor beszéljünk a télről! — Rendben. Abban már van gyakorlatom: a harminc- hetedik decemberemet töl­töm a MÁV-nál S mintha a vesémbe látna, úgy kérde­zett; esküszöm, a legelső te­lem volt eddig a legemléke­zetesebb. Cigarettával kínálom, de legyint: — Húsz éve leszoktam ró­la. Nem kell az nekem. Úgy­is van, ezen kívül sok olyan dolog, ami rongálja az em­ber egészségét. — A vasút is? — Az is. De elmesélhetem amiről előbb kérdezett, az első telemet? — Mondja! — Nos, leérettségiztem a gimnáziumban, s fene tudja miért, de vonzott a vasút Jelentkeztem a cégnél forgal­mi és kereskedelmi tanfo­lyamra, s be is iskoláztak Szabadkára... Háború volt! Folytak már a berepülések. Nekünk, ottani személyzetnek egy különvonat volt fenn­tartva, hogy bombázások ese­tén abba települve elhagy­hassuk az állomást és nyílt pályán vesztegelve várjuk meg a Liberátorok eltűnését. Sokszor kellett ilyen utakat megtenni. Aztán az állomás telitalálatot kapott, de én ak­kor már Pásztón „teleltem”. És első telemen onnan gya­logolhattam a németek ál­tal felszántott talpfák között hazáig, Macánkéig. Iszonyú élmény volt. De sikerült vi­szonylag hamar helyreállítani a pályát és néhány hét múl­va, a szovjet hadsereg mű­szaki alakulatai segítségével, úgy januárban, már végigha­ladhatott az első szerelvény. Persze, katonai. — S, most, milyenek a téli napok? — Még tűrhetősek. Hiszen igaz, voltak olyan napok, amikor a sűrű hóesésben az orrunkig sem láttunk, le­fagytak a váltók, de különö­sebb probléma nem adódott ☆ A vasúti felüljáróról lete­kintve, nyugodt most az ál­lomás. A hóból feketén raj­zolódnak ki a sínszálak pár­huzamai. ott lent, balra, egy Mátranovák, vagy KáL-Kápol- na felé induló „Piroskavonat” vesztegel. Tiszta a pálya, csak a fűtőház felől bodorodik egy- egy gőzmozdony füstje az ég felé. Egyetlen embert lát­ni kint a sínek között a vas­utasok közül: Horváth Bé­la tolatásvezetőt, aki a Hat­van felől beérkező személyvo­natot várja. Fázósan toporog a hóban, kesztyűs tenyerét csapkodja össze olyan rit­musban, mintha afrikai tam­tamdobok ritmusát utánoz- ná. — Maga sem szereti a te­let, ahogy látom! — Jönne maga is hozzánk, meglenne a véleménye erről az időről...! Ez az, amit min­dennek lehet mondani: csak leányálomnak nem. Mert va­cogunk; a 'tizenkét órás szol­gálatból, ha esik, ha fúj, ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is kilenc-tízet töltünk az isten szabad ege alatt. És néha csak kínló­dunk... és félünk is. Tudja, ilyenkor, a hóban szinte hang­talanul közelítenek a szerel­vények, s ha az ember nem figyel, könnyen odavész. Ezt pedig szeretném elkerül­ni, hisz alig éltem még va­lamit. Jól megnézem, s tényleg nem hiszem el: mindössze har­mincéves. És, hogy — mi­ként a főnök elmondta —, már tizennégy éve dolgozik a vasútnál. — Pedig így van... Minket az idő, meg a felelősség öre­gít. Elhiszi, hogy mire ebben a hóban végigtrappolom a ti­zenkét órát, alig várom az ágyba kerülést? És a vassz­erek a lábamon — meg az időjárás-változást jelző zsi- bongások a karjaimban... — A felesége mit szól hoz­zá? — Még nőtlen vagyok. r ■* Farkas József búslakodik. Igaz, kényelmes, fűtött szo­bában, ahol nem érződnek a hószikrák szemet szúró fáj­dalmai... Mert ezekből volt része négy éven át. — Gőzöst vezettem, de most egy időre leparancsolt róla az orvos. Tudja, nálunk minden évben kötelezően, ' szigorú, egészségügyi vizeten kell át­esnünk, s most valamit nem találtak nálam rendben. Ügy hogy, még hót hónapig itt va­gyok mint előfűtő, s aztán kerülök újra az egészségügyi vizsgabizottság elé... De hosz- szú idő még! — Szeret mozdonyt vezet­ni? — Ez az életem. — Pedig azt mondják íélen pocsék a gőzösparancsnokok élete. — Hát, az. Bal felől g ka­zán süt meg, jobb felől pedig a hideg dermeszti féltestün­ket. Balról sülünk, jobbról fagyunk. Mégis, szívesebben lennék ott. Ar főttünkben napfény szik­rázott Kisterenye fölött, s mire’ néhány óra elteltével tá­voztunk, hóförgeteg kereke­dett. Süvítve szaladt a sínek közt a szél, s könnyet cso-- dított ki szemeinkből a szű, rós hópehelvlavina. A pesti gyors percnyi r-n- tassággal érkezett az állo­másra.., Karácsony György NÓGRÁD — 1981. december 13., vasárnap 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents