Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)
1981-12-31 / 305. szám
Képzefr rrport A kohászok kemény emberek Ofonélfó Mivé leszünk, emberek?! Szilárdak, mint a vas, tűzetek, mint a kohó, izmuk mint az acél; ilyenek az én kohászaim. Ilyenek? Ilyenek ia. Az elviselhetetlen, csaknem 50 fokos hőség sem tart vissza, szívós fajta vagyok. Nemes ügyet képviselek. Tehát megyek. Igazgató? Szb-titkár? Ugyan. Irány az adagoló! Személyemben a kultúra kopogtat. I Nem hallják. Ez a legnehezebb üzemrész. Itt " nem érnek rá hallani. Az állandó dübörgésben. <Se- nerációk dübörögtek itt, az életet tonnában, öntvényben, tűzben látó vascsinálók. Akárcsak ez a nehéz testű, kesernyés arcú ember, ez az őskohász, ez a zabari. Üjra próbálkozom. — Maga már volt itt egyszer! — nyúl fenyegetően a franciakulcs után. Nem hazudhatok a szemébe. — Igen — felelek kissé res- tellkedve. — Azért! — emeli a hangját és úgy marad. A következő néma tíz percben elszív három cigarettát. Munkást. A miheztartás végett. — Mi kellene? — Hát... kultúra... — Az nincs! Megmondtam; csak az erdőt szeretem! — De... — A pártbizottságtól jött? — Nem™ — Akkor a tanácstól? — Onnan se... — Talán az szb-től? — A NÖGRÁD-tól. A franciakulcs elhúz a fülem mellett. 2 Talán az irodában. Nekiütközöm a sorom pó- " nak. A titkárnő; — Házon kívül, tárgyal, beteg stb. Morcos leszek. Elhárítom. Szép piros huzatú fotelok, konyak, fekete, és a falon egy jelmondat: ITT TERMELNI KELL, A KULTÚRA MAS KÉRDÉS! Jól megnézem. — Ne nézze — szól X elvtárs. — Illetve ne úgy nézze! Lehet, hogy nincs a legjobban megfogalmazva, de nem akartunk rosszat, elhiheti. Nekem. Na, egészségére! — A tervek érdekelnének, a kulturálisak. — Azokat megkaphatja. A Télapó-ünnepségekből megmaradó összeget kénytelenek vagyunk a munkások szociális körülményeinek javítására fordítani. Az öltözőkből és zuhanyozókból üzemi szociológiai kutatót csináltunk, az ebédlőből pedig gépkocsiparkolót. A kultúrházat, könyvtárat és a klubot még időben lebontottuk. Mire kíváncsi még? Azt hiszem, elképedtem. — Ugyan, kislány! Ne vegye annyira a szívére, mi mindig tudjuk, mit csinálunk, ha nem is derül ki rögtön. Adok egy jó tanácsot. Ne ingerelje a munkásokat, hogy kultúra! Csak a javát akarom. A kohászok igen kemény emberek ! 3 Harmadszorra is nekiindulok, de a bejárati “ sorompó utamat állja. A portás szenvtelenül csak annyit közöl: a gyár házon kívül van, elköltözött... — Dehát látom az irodát, meg ott, mögötte a gyárat... — Az, hogy maga mit lát, másodlagos dolog. Ide becsületes munkásemberek járnak, kell is a maga kultúrája. — Talán mégsem, így igaz. — Mi, hogy, én hazudok!? Én, aki annak idején ötven szilánkot kaptam csak a fejembe, most a 68 évemmel hazudok!? Cézár, fogd meg! Egy tócsába zuhanok, miközben végigfut bennem a gondolat: — De szép hivatás is újságírónak lenni! Kiss Mária rendára, ex a* egyetlen ebben a gyünyArűséges világban, ebben a magárahagyett eserfelet- tlségben, ebben a lebontott vályogtéglás gyülekezetben, és mellkasomból feltörnek — mik is? —, hát persze, a tovaszálló sóhajok, amelyek azért egy-egy pillanatra megülepednek az öreg (tán százéves, vagy négyszáz?) terényt mestergerenda szúette karimáján, de lehet, hogy mégsem ez a helyes kifejezés, majd megkérdezem a Molnár Falttól... Tücsök és bogár Szamárfülek Dehát könyörgöm, mivél leszünk Így gerenda nélkül? Hol hajthatjuk le szitafejünket (kihullanak belőle a magvasságok sorra, rendre, mint a pinty!), ha már a mestergerenda is egykévé változott ebben az elurbanizált világ aljában. Hej, mestergerenda nélkül olyan az élet, mint a határ madárdal nélkül, hej, Mari nénik, Kati nénik, hej... Az év utolsó napjaiban akarva-akaratlan mindenki számvetést készít elmúló esztendejéről. Ezt teszi az újságíró is, amikor számba veszi „bűneit”, melyeket a jóindulatú olvasók „bakiként” könyvelnek el, ámbár bizonyos dossziék egészen másutt tartanak nyilván... Persze bakik nemcsak a lapban fordulnak elő, előfordulnak riportkészítés, „anyagfelvétel” előtt, közben és után is. Ezek a „szamárfülek” az évek múltán valamelyest csökkennek a zsurnaliszta naplójában, de azért szilveszterre mindig összegyűlik egy csokorravaló. Szerénységem tiltja, hogy valamennyit meggyónjam, ezért csupán három — tipikusnak nevezhető — vétkemet vallom be, feloldozást várón, az olvasónak. Mit tehet ilyenkor egy újságíró, ha nem akarja, hogy kiderüljön szórakozottsága a résztvevők előtt. Természetesen rágyújt egy cigarettára és az elszenesedett gyufavéggel óvatosan papírzsebkendőjére körmöli a legfontosabb információkat. .. (Ha van gyufája.) dóm silabizálni noteszemből, de a 15. napon drámai fordulat áll be. Jobbik esetben egyáltalán nem tudom elolvasni saját kézírásomat, rosszabbik esetben viszont tévesen fejtem meg a japán íráshoz hasonló jeleket. így fordulhatott elő a nyár derekán, hogy egy riportomban osztályvezetőnek tituláltam egy (figyeljék mennyire hasonló szó!) anyagbeszerzőt. Mit gondolnak ki sértődött meg? Eltalálták: az anyagbeszerző. De azután csak jól megnézem ám magamnak ezt az egyet itt, mert Zólyomi már erre Is kifente a fogát, akkor aztán viszi isten hírével bele a vakvilágba először, aztán meg vagy befűtenek vele a Palóc Múzeumban, vagy felkötik rá az idei nyereséget, hadd száradjon. Akkor, mint a régi macska hólyagja — de jő pipazacskót csinált belőle az öregem egykoron! —, összezsugorodik kívül, kisebben látszik, de a minősége! Az megmarad. Mint a sok pénz az állam kasszájában. A szép falusi házak után meg már hetedhét határt kellene bé- járni, ki bírja ezt gyomorral (ráz az a nyűves szekér, a Józsié, a Kulcsáré eleget), ki birja szufIával ezt a sok megveszekedett útonjárást, kajtatást a régi szép palócság nyomában? Már ilyen hidegekben a löttyös indulat sem segít, enni meg nem lehet, mert a fotós elhízik és nem fér be — de igaz is, hova? — na. szóval, evés, jóféle szalonnázás meg hagymázás, kenyérkézés blcsakkal, az aztán végképp a múltté! Soha sem volt igazán a mienk, mi negyvenes úton járók már kimaradtunk csaknem az egészből, hej, mivé! leszel fgy újságírás, amikor már fél ötkor befele tart a legnagyobb útonjáró is az elidegenített valóságból, a szürkévé varázsolt négyszegletes házú palócfalvakból, ahol a Kati néni kutyájában a lélekvándorlás mlán felismerjük jobb perceinkben magát Spinozát, vagy Kantot, . . Hej, mivé lett a falusi világ, ha már egyszer városivá züllesztlk a mai népek, akkor már inkább menni sem kéne, keserűséggel a szánk sarkában. Lehet, hogy a szórakozottság bizonyos határok között még nem főbenjáró bűn, de hogy szerfelett kellemetlen, az kétségtelen. Ez év tavaszán például drámai pillanatokat éltem át egy országos szintű tanácskozáson, mikor rádöbbentem, hogy se toliam, se noteszom. .. Az újságíró notesza laikus számára semmit sem mond. Két hét után az újságíró számára sem. Az újságírók közül ugyanis csak kevesen tudnak gyorsírni, ezzel szemben valamennyiüknek gyorsan kell tudnia írni, hogy riportalanyuk egyetlen lényeges (vagy később lényegessé válható) mondatát, szavát se mulasszák el rögzíteni. Kialakul tehát egy sajátos gyorsírótechnika, mely azonban általában csak írója számára bekódolható és általában csak addig, amíg a „beépített magnetofonból” (a fejből) sem törlődnek ki egészen a beszélgetés részletei. No, jó, lehet, hogy ez csak rám vonatkozik, mindenesetre tény, hogy én kb. két hétig egy-egy szó megfejtése után az egész mondatot ki tuA sajtóhiba nem tévesztendő össze a nyomdahibával, még akkor sem, ha az újságírók abban bíznak, hogy az olvasó ez utóbbinak tudja be. Kéziratellenőrzés során azonban feketén-fehéren kiderül ki a vétkes. A közelmúltban azonban engem is meglepett, hogy bűnhődnöm kellett egy — általam egész tűrhetőnek ítélt — írásom miatt. Meg voltam győződve, hogy a népművelőről írt portréban minden lényeges dolgot közöltem. Valóban kerekegész volt az írás, csak épp az illető nevét felejtettem ki a cikkből... —tér Egy lebontott téma! Hirtelenek) Állunk a salgótarjáni sorompónál. Illetve néhányan a kocsiban ülnek, többen sétálnak és tárgyalják; mi a fenét tudnak ezek a derék vasutasok fél óráig csinálni? Az egyik helyen már ultikör alakult, az előttem álló Skodából az Esti Krónika szignálja hangzik, valamint a bájos, jó ötvenes hölgy hangja: Géza! Hiába mondtam, hogy ne piszmogj annyit azzal a motorral! Látod, most megint le- késsük a tévétornát! Közben újabb kocsik érkeznek, már nem is lehet látni a sor végét. Lassan lecsillapodnak a kedélyek, ágyba — akarom mondani kocsiba — parancsolják a gyerekeket. Alszik a város. A focisták is lefeküdtek. .. — Többször is. Vidám reggel köszönt a várakozókra. Befut egy szerelvény. A MÁV Filharmonikusok zenekara kászálódik le róla; a vasutasindulóval szórakoztatja az autósokat. Délelőtt megalakul a VTSE, a Várakozók Tömegsport Egyesülete — délutánra feloszlik. Az autóklub: Legyünk barátok a közlekedésben címmel előadást tart — amelyre vasutasokét is meghívnak. Az előadást gyereksírás zavarja meg. Kiderül, apák verik csemetéjüket, mert azok zakatoltak. A következő hetekben felgyorsulnak az események. Egyre több bizottság alakul, s megszületik az első gyerek, akit a Stevenson- Szocialista Brigád tiszteletbeli brigádtaggá fogad. Néhány türelmetlen még mindig nyomja a duAmúgy Is megvan u már csinálva, hogyan-miként kellene takarékosabban bánni n méregdrága kilométerrel. Na, elég az hozzá, itt a döntés a végén: elég csak megállni valahol a palóctájban, aztán úgyis minden elébem kerül. Merthogy forog a föld, vagy mi az isten, csudája! Hát pontosan úgy. mint a vurstliban — de azok is mivé lettek?! — a ringlispi szélénél elácsorogva, elénk kerülhet mestergerendástól mind az egész, minek annyit járni, na nem igaz?! (T. Pataki) másztak. Megegyezünk, a jövőben minden szerdán sorompó- ugró-bajnokságot rendezünk, de szó lehet öntevékeny művészeti együttesek cseréjéről is. Sor kerül az első vasutas-ifjúmunkás találkozóra, és Lebontották.' A szemünk előtt történt. Három-négy munkás nekiesett — kopácsoltatk, bummogtak, csörrentettek, herpegtek, tették, , ami kell — és az épület fogyott, apadt, enyészett, eltűnt. Halálának először örvendező, majd kesernyés, majd szomorkás tanúi voltunk. — Javulnak a kilátásaink! — Ujjongtunk eleinte férfi- kollégámmal, s összekacsintottunk, utalván arra, hogy az ablak előtt elvonuló szemre- való fehérnép ezután hosszabb távon lesz szemügyre vehető. — Miért javultak volna!? — hördült fel kartársnőnk. — Hogy fogok én ezután benézni a szemközti férfizuhanyzóba? Itt kezdődött az ürömnek az örömbe való belevegyülése. Rá kellett jönnünk: azért mégsem annyira örvendetes, hogy a NÁÉV egykori fölvonulási épületét, utóbb irodaházát lebontják szerkesztőségünk — szűkebb társaságunk szemSorom póugrctá dát, de már megszoktuk. Sőt Gyesev Violin énektanár szimfóniát ír — autódudára. Megrendezik az első Trabantosbált 2024 résztvevővel és egymást követik a vállalkozások. Megalakul a vattacukorárusok szervezete, s néhány élelmes vállalkozó átvenné a sorompó üzemeltetését — gebinbe. Esténként megkezdik A világ nagy vasútjai című albán filmsorozat vetítését, de a 82. résznél a közművelődési bizottság leállítja, mondván: előnytelen színben mutatja be a MÁV-ot. Majd küldöttség érkezik a sorompó másik oldaláról — átPullmani Almos nyeri az első ízben kiírt menetrendmondó versenyt. Megérkezik a Vöröskereszt szállítmánya: bűvöskockát és más türelemjátékokat osztogatnak, a szakszervezet pedig bélyegekkel segít a rászorulóknak. Később fülvédőt és vattanadrágot is adományoznak. Kissé késve — jegyzi meg és teljes joggal az egyik várakozó. Ö már a második nyarát tölti a sorompónál. Majd IBUSZ-csopoirtok érkeznek, s tekintettel a megnövekedett idegenforgalomra, bemutatják az első vasutas drámát. Ám a darab megbukik. A főhős Othello vonata késik, így oda a konfliktus. Kiadják az első autós újságot, de a szerkesztőségi ülés botrányba fullad. Vannak, akik a sorompó másik oldalán bemutatott sztriptíz lézer show- ra hivatkozva követelik, hogy legyen meztelen nő is a lapban. A főszerkesztő ellenzi, ezért sértegetik. Sőt, levasutasozzák. Megérkezik az UNESCO kitüntetése: Akit a mozdony füstje nem csapott meg, a legtisztább levegőjű városnak járó cím. Autók sem szennyezik a levegőt, meg néhány gyár is leállt, a sorompónál rekedtek a dolgozói. A TIT a nagy érdeklődés miatt felújítja A vasút a középkorban című előadássorozatát és nemzetközivé bővítik a vonatkerék-kopogtató versenyt. Átadják a fődíjat, amely egy miniatűr lezárt sorompó, hozzá való bakterrel. Aztán egy reggel, egészen váratlanul befut a várva várt szerelvény. A mozdonyvezető és a vonat végén kihajló fékező hatalmas transzparenst feszít ki. Rajta felirat: Fiatalok! Hív a vasút, vár a MÁV! K. L. pontjából: irodánk — elől. Hiszen a dicstelen sorsú építmény hosszú éveken át milyen remek témául szolgált kilúgozott agyvelőnk számára. "Még az utcára se kellett kimenni, s lehajolni az ott heverő témáért; elég volt fejünk enyhe oldalt fordításával az ablakon kitekintenünk. — Még mindig itt áll ez a rusnya épület! — háborodtunk fel, s kanyarítottunk egy hetyke glosszát, felkavarandó az indulatokat a városközpont esicsásságának védelmében. Az effajta glosszák természetesen a szokásos hatást érték el. Vagyis semmilyent. Az épület továhbra is fennmaradt, s kitűnő egészségnek örvendett. Legföljebb lelki nyugalmunk állt helyre átmenetileg, gondolván: mi fölemeljük szavunkat egy visz- szásság ellen, ezzel megtettük a tőlünk telhetőt, t Nemrég — az említett glosz- száktól magukat teljesen függetlenítve — olybá alakultak a körülmények, hogy az épület fölöslegessé vált. így kerülhetett sor a drámai eseményre: a bontásra. A munkálatok utolsó napjaiban borúsan konstatáltuk, mint foszlik szerte, s válik semmivé — egy hálás témánk. Siettünkben nyerget nem lelvén, szőrén ülve még egyszer meglovagoltuk... kar—mól—sze — Rágalom! A kivéházak nem szűntek meg, csuk a felirat változott így: „Hivatal”. ' * ' — Tényszerűen: a büroszex nélkülöz minden aktatologatást. — Az kiabál, akinek a háza ég? Az hallgat, aki meggyújtotta. .. — Aki korpa közé keveredik — megtanul röfögni. — Ne fogadj el negédességet ismerőstől! — „Bül-bül" törökül fülemülét jelent. Hozzák végre tudomásunkra a nyelvészek, hogy melyik „pül” a füle, melyik „bül" a müle?l Na? Ír — A megszokás rabja: minden szobor előtt keresztet vet, — Mit mondott Dosztojevszkij az „ugrálókról”? Na, mit mondott? — Semmit. — A kékszakáll megjavult, a feleségével ment sétálni. Másnap mindenki arról beszélt a városban, hogy megint új nője van... — Megvádolták a sei-fi Írót, hogy tiltott látóhatár-átlépést követett el. — Téli szezon. Betegállományba került a talpnyaló. Főnöke lábán sibakancs volt... — A bolond filozófiája — nem normális az ápoló! (té-pa) NÓGRÁD - 1981. december 31., csütörtök 11 !
