Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)
1981-12-31 / 305. szám
Köszönjük, viszont! Jóleső érzéssel «ettük ót az elpiúlt napokban a szerkesztőségünkbe érkező jókívánságokat. Olvasóink, tudósítóink, társadalmi, politikai tisztségviselők, intézmények, gazdasági egységek vezetői üdvözöltek bennünket levélben, táviratban, telefonon, oz óév búcsúztatása és az új esztendő alkalmából. Figyelmességüket köszönjük. Elve a lehetőséggel, mi ezúttal viszonozzuk az üdvözlést. Azt kívánjuk minden olvasónknak, hogy sikerekben bővelkedő, örömökben dús, boldog, békés év legyen 1982! Ötnapos munkahét a postán Az 1982-es év első napjától e posta is áttér az ötnapos munkahétre. A megyeszékhelyen a salgótarjáni Tanácsköztársaság téri 1-es postahivatal hétfőtől péntekig nyolc és húsz óra között, szombaton 8—14, vasárnap és munkaszüneti napokon 8—12 óráig áll a lakosság rendelkezésére. Hétfőtől szombatig zárás előtt egy órával befejeződik a pénztárszolgálat minden formája, közületek zsákos befizetését azonban zárásig elfogadják. Lehetővé teszik azt is, hogy a fiókbérlők postájukat már 7 órakor kivehessék a fiókjukból, s ugyanettől az időponttól árusítják a hírlapokat is. Balassagyarmaton a nyitva- tartás hétfőtől péntekig 8—19 óráig terjed, szombaton 8—12 óráig, míg vasárnap a posta zárva tart A pénztárszolgálat itt is egy órával a zárás előtt fejeződik be. A községekben működő postahivatalok hétfőtől péntekig terjedő jelenlegi nyitva- tartása annyiban módosul, hogy pénteken egy órával tovább, 17 óráig áll a posta az ügyfelek rendelkezésére, szombaton, vasárnap azonban zárva tartanak. Kivétel ez alól a két további járási székhely — Rétság és Pásztó postahivatala, melyek szombaton is nyitva tartanak 8—12-ig. Pénz- forgalmi szolgálatot azonban e napokon ott is csak 11 óráig látnak el. Szervezési intézkedéssel gondoskodtak arról, hogy a szombat és vasárnap zárva tartó postahivatalokhoz címzett expressz küldemények, valamint táviratok eljussanak a címzetthez. A hírlapokat megjelenésük napján kézbesítik. A fenti nyitvatartás- változások következtében változnak a helyközi telefonálás és a táviratfeladatás feltételei is. A kijelölt és tájékoztatóval ellátott nyilvános állomásokról. valamint községi segélykérő telefonokkal szükség esetén — utólagos fizetési kötelezettséggel — lehet majd interurbán telefonálni és táviratot feladni. Orvosi ügyelet Salgótarjánban a Vöröshadsereg úti rendelőintézetben tartanak ügyeletet. Egyben itt látják el a járási és fogorvosi ügyeletet is. Bejárat az MHSZ- székház melletti kapun. Járó betegek az ügyeleti szolgálatot a fenti helyen keressék fel fekvő betegekhez ikihívás a 11-166-os, vagya 10-222-es kórházi számon lehetséges. Az ügyelet közvetlen száma: Illái. A balassagyarmati központi ügyeleti szolgálat Balassagyarmat. Rákóczi út 66. szám alatt működik. Telefon: 521. Gyógyszertári ügyeletet Salgótarjánban a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár lát el. Balassagyarmaton a Winkler Lajos Gyógyszertár tart ügyeletet, s emellett éjjel- nappal szolgálatot tartanak a kisterenyei. a pásztói és a szé- csényi gyógyszertárban. NÓGRÁD Idős Szabó István kiállítása az OTP-ben Művelődéspolitikai tett és pedagógus festőművészek új esztendei ajándék egyben munkáit mutatták be. Jelen- az a kiállítás, melyet Salgó- leg a Benczúrfalván élő érde- tarjánban, az OTP Nógrád mes művész, Kossuth- és megyei igazgatóságának ta- SZOT-díjas idős Szabó Ist- nácstermében nyitottak meg ván szobrász 8 domborművét szerdán. A közös tárlat megrendezésének ötlete az Fáy András Szocialista gádjától származik. Egy eszés 15 figurális kompozícióját OTP láthatták az érdeklődők. Bri- A salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ tendeje ugyanezen a helyen, kamarakórusának szereplése összefogva a Nógrád megyei után Csongrády Béla, az Nyomdaipari Vállalat Révai József és az Üvegipari Művek MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője méltatta idős salgótarjáni síküveggyáré Dal- Szabó István munkásságát, los Ida nevét viselő kollektí- A Nógrád az én szülőföldem vájával, Somoskői Ödön és című tárlatot január 12-ig Földi Péter Somoskőújfalui nézhetik meg az érdeklődők. Fogadónapok Salgótarjánban A Salgótarjáni városi Ta- tes, január 13-án Kugel Ti- nács tisztségviselői január- borné tanácselnök-helyettes, ban az alábbi rend szerint január 20-án, dr Hegedűs fogadják a hozzájuk forduló Károly vb-titkár és január ügyfeleket: 28-án — ezúttal csütörtökön, Január 6-án Morvái Ernő — Fekete Nándor tanácséi - általános tanácselnök-helyet- nők tart fogadónapot. Magántaxi — Januártól Január 1-től magánszemé- sítéssel és legalább kétéves lyek is vállalhatnak taxizást, vezetői gyakorlattal rendel- árufuvarozást és autómentést feznek. A vállalkozók a személyautót evenkent kötelesek saját gépkocsival. A személy- és áruszállításvizsgára vinni. Áruszállítást magánszenak meghatározott feltételei mély legfeljebb öttonnás tevannak mind a járműre, mind herautóval végezhet majd. Ha annak vezetőjére vonatkozóan, a gépkocsi súlya a 3,5 tonnát Taxizást azok vállalhatnak, akik legalább 40 kilowatt telnem haladja meg, B kategó riás, ezen felül C kategóriás jesítményű, négyajtós, észté- jogosítvány szükséges. Árufu tikailag kifogástalan személy- varozás — a személyszállításgépkocsival, B kategóriás, állásvállalásra jogosító gépjárművezetői engedéllyel, II. jelű pályaalkalmassági minőtől eltérően — csak szabott áron végezhető, a díjszabás megegyezik az állami és szövetkezeti vállalkozókéval. Év végi társasjáték Salgótarjánban Nyomozók szilvesztere Zárkózott páncélszekrény árválkodik a József Attila megyei Művelődési Központ színpadán. Tartalmára ma délután deríthet fényt az a szerencsés „nyomozó”, aki lapunk november 20-i számában meghirdetett „HATVAN! —HOL VAN?” című hatíordulós rejtvényjáték Salgótarján .múltjával kapcsolatos feladványaiból helyesen, nyomozta ki a széfet nyitó számkombinációt, mely nem más, mint: 525 936. A „Nyomozz velünk!” salgótarjáni társasjáték és a NÖGRÁD szerkesztőség negyedik alkalommal megrendezett közös rejtvényjátékéinak döntője — a „nyomozók” szilveszteri társasjátéka — ma délután, pontban 15 óra 30 perckor kezdődik a művelődési központ színháztermében, de a rendezők már 14 óra 45 perctől vidám meglepetésekkel várják a korábban érkezőket, az intézmény üvegcsarnokában. A további meglepetéseket tartogató „műsor”, — mely 18 óráig tart — ezúttal két részből áll. Az első rész — csakúgy, mint a hatfordulós rejtvényjáték —, Salgótarján várossá nyilvánítása közelgő 60. évfordulójának adózik, — szilveszterhez illő komolytalansággal. A második rész szereplői — a hagyományokhoz híven — a közönség soraiból kerülnek ki. Természetesen a szilveszteri társasjáték végén sor kerül a főnyereményt tartalmazó1 széf felnyitására is, de a megyeszékhely üzemei, intézményei gondoskodtak arról, hogy a társasjáték egyetlen „civil” résztvevője se térjen vissza üres kézael a színpadról. A számkombináció valamennyi helyes megfejtője megkaphatta a kétszemélyes belépőjegyet, de tekintettel arra, hogy a játék emblémáit beküldő több száz olvasó közül — a közjegyző előtt, történt sorsolás után — csak tnéhányan kaphattak belépőt a műsorra, a rendezők ezúton is kérik, hc”y akik — közbejött akadályok miatt — mégsem tudnak rés&t venni a társasjátékon, azok belépőjegyeiket legkésőbb ma déli 12 óráig adják le a megyei művelődési központ portáján. Naptár 1981. december 31., csütörtök. Szilveszter napja. A Nap kel 7.32 — nyugszik 16.02 órakor. A Hold kei 10.38 — nyugszik 21.10 órakor. 1982. január 1., péntek. Üjév A Nap kel 7.32 — nyugszik 16.03 órakor. A Hold kfel 11.05 — nyugszik 22.20 órakor. 1982. január 2., szombat Ábel napja. A Nap kel 7.32 — nyugszik 16.04 órakor. A Hold kel 11.30 — nyugszik 23.30 órakor. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1896. december 31-én született Philip Stevenson neves amerikai regény- és drámaíró, az amerikai szocialista Hefenfe hatszor Szombatonként tizenkét oldalon a NÓGRÁD Az új esztendőben általá- Megmaradnak állandó ro^ nossá válik az ötnapos mun- vataink a hét többi napjain kahét. A megnövekedett sza- is. Így kedden jelentkezünk a bad idő az olvasók igényel, Képernyő előtt cimű rova- szokásai arra késztették a saj- tunkkal és kéthetenként a tó munkásait is, hogy igazad- gyermekek között igen nép- janak a változásokhoz. szerű, s általuk írt ŰttörősaEnnek megfelelően a me- rokkal is. Csütörtökön közöl- gyei lap, a NÖGRÁD heten- jük — teljes oldalon — az Ölte hat alkalommal jelenik meg vasók fórumát és a Jogi ta- 1982. január 1-től. Az eddigi- nácsadót. Pénteken találják éktől eltérően a tizenkét olda- meg a NÓGRÁD-ban olvasó- las, tartalmában is gazdagabb ink az egész heti rádió- és te- számot a hétvégi pihenőidő levízióműsort. A napi rádióelső napján, szombaton adjuk és tévéműsor, mint azt már közre. Ebben a számunkban korábban jeleztük, a lap neközöljük az olvasók által meg- gyedik oldalán található. Vál- szokott, megkedvelt- falukró- tozatlanul, napi egyoldalnvi nikát, az irodalmi mellékletet, terjedelemben tájékoztatjuk a melléklet önálló rovatait, olvasóinkat a megye legfon- így többek között a Nógrádi tosabb sporteseményeiről, írósarkot, a Szójátékot, az Az áuandóan ismétlődő ro’ Úton járót, valamint a kereszt- vatok mellett szeretnénk to- rejtvényt. vábbi ötletekkel színesíteni a A vasárnapi szám ugyan NöGRÁD-ot, az új esztendőhétköznapi oldalterjedelem- ^en ;s Szívesen vesszük ezért újabb javaslatait, olvasóink tanácsait. Felhívjuk szíves figyelmüket arra is, hogy a hirdetések feladása a hétköznapi számokban úgy történik, mint eddig. ben, nyolc oldalon jelenik meg, de igyekszünk úgy szerkeszteni, hogy mindenki talál- irodalom nagy hatású képvi- ion benne kedvére olvasnivaselője. lót. A publicisztikák, a színes ^ riportok, portrék mellett va. , ... . . sárnap közöljük —, ahogy olN egy százhuszonöt évvel ez- vasóink meg is szokták — a „ , . , előtt, 1557. január 1-en szüle- heti külpolitikai összefoglalót Szombaton — a vasarnap tett, és 49 éves korában, és havonta egy-egy alkalom 1606. december 29-én halt mai az ifjúsági oldalt, meg Bocskai István, Erdély Nyugdíjasok magazinját,, Család, otthon, szabad idő, valamint a Tudomány, technika színes, képes összeállításunkat. fejedelme. ☆ Kétszáznegyven évvel ezelőtt, 1742. január 2-án született, és 74 éves korában, 1816. januárjában hált meg Decsy Sámuel író, szerkesztő, orvos, polihisztor. Eső — zápor Várható IdőJárás ma estig: átmegjelenő hirdetésekhez — a lapkiadó-vállalatunk ügyeletet a Is tart a 12-542-es telefonon. A jeligés leveleket úgy, mint eddig a lapkiadó-vállalatnál vehetik át az érdekeltek. Jelenti a TUTINFORM A ma esti idő-, vendég- és lapjárás figyelembevételével — Legközelebb vasárnap. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy legközelebbi számunk január 3-án, vasárnap jelenik meg. Abban a számban közöljük a heti rádió- és televízióműsort is. menetüeg csökken, később újból 02 alábbiakra szeretnénk fel- iímralA«! renff megnövekszik délnyugat felől a hívni a közlekedők és otthon- ., ,'alosaiasi rena. aaigo- felbőzet, később országszerte vár- maradók figyelmétl néhol már tarjanban a Madzsar József Utónként’ megerősöd^''1*'"^1 délután, de jellemzően a késő kórházban ma és holnap 10esti órákban fokozódik Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 9 fok körül. — Segédápolói vizsgák. Négyhónapos önkéntes ápolónői tanfolyam fejeződött be a megyei kórházban Salgótarjánban. 28 fő tett sikeres vizsgát. Munkahelyükre visszakerülve és a lakóhelyükön is fel- készülten vállalhatják a vöröskeresztes munkát — tisztasági mozgalom szervezését, a környezetvédelem támogatáa síkosság, mely szobák padlóján csakúgy jelentkezik, mint a szabadban. Többen fognak enyhébb földmozgásokat érezni. Egyesek kivilágított — il- luminált — állapotba jutnak, ami összefügg a látási viszonyok csökkenésével. Ez utóbbit lesz hivatott ellensúlyozni a hangos „daj-daj” akkuszti- kai jelzés. A veszélyhelyzetek elkerülése végett különösen megvitatása és az 1982-es évi nagy óvatosságot kíván a fo- munkaprogram kérdése állt. 11 óráig látogathatók a betegek. Január másodikén a látogatás szünetel. Harmadikén 16—17 óráig lesz látogatás. — Gyorsmérleg a parlamentekről. Megtartotta évi utolsó ülését a balassagyarmati városi KISZ-bizottság. Az egész napos program középpontjában az ifjúsági parlamentek tapasztalatainak sát, elsősegélynyújtó-tanfo- lyók és fefyyadékok? környékén Az .utóbbi témában úgy dönlyam vezetését. való közlekedés. Ez az ív is jél végződön... —- %. — tőitek, nem készítenek éves tervet, hanem a részletes, a mozgalmi munka minden területére kiterjedő középtávú cselekvési terv feladatai vonatkoznak az új esztendőben is a fiatalokra. ■— Makk Marci ajándéka. Értékelték a megyei fogászati és testápolási hónapra hir...legalább is Sáfrány Já- vagy más típusú autót nyer- nos magyarnándori, Horváth tek. Szerencsés földijeink István nagybátonyi, Gere Fe- csaknem valamennyien meg- rencné nagyoroszi, Makrai tartják a szerencseautót, miElék tereskei és TáBai Ká- vei jogosítvány van a csa- , . .. ... , . . , , roly István szécsényi lakos, Iádban, s többüknél amúgy betett pályázatot A lasdobo- valamint további tizenkét is épp „esedékes” volt a ko- s°k_ ába?„,a, bal??sa" megyénkbelimek, akik az idei esi. Akad olyan is a nyerte- utolsó ’gépkocsinyeremény- sek között, aki alig 1—2 éve betétkönyv-sorsoláson egy- váltotta a nyereményt hozó egy Skoda, Polski Fiat, Dácia, betétkönyvet. Nyereménybététkönyvsorsolás Az Országos Takarékpénz- jegye (számvégződése) megtér 1981. december 30-án Bu- egyezik az alább felsorolt szá- dapesten rendezte meg a nye- mokkái, az 1981. IV. negyedreménybetétkönyvek 1981. IV. negyedévi sorsolását. Mindazok, az 1981. december 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban volt. nyereménybetétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számévi átlagbetétüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. Fölfárcsáztuk — a szilveszteri illetékeseket — Hová mehetünk még ház lesz szilveszterkor. Itt akik csak egy pohárkára térszilveszter estéjén szórakozni még húsz szabad hely van... nének be valamelyik presz- — kérdeztük Bárdos László- — Hogyan készültek fel az S2<5ba? nét, a Nógrád megifei Ven- éttermek? déglátó Vállalat értékesítési — Etel, ital van bőségesen. — A presszók nagy része osztályvezetőjét, gondolva Este hattól reggel ötig szpra- ilyen betérő jellegű lesz. Ba- azokra, akik az utolsó pilla- koztatjuk vendégeinket. El- lassagyarmaton a Béke étte- natra hagyták a döntést az maradhatatlan az újévi ma- rém és a Határ presszó, Sal- óévbúcsúztatóval kapcsolato- lac kisorsolása és lesz tóm- gótarjánban a Kővár presszó san. bola is. éjjel egyig várja a betérő ven— A Salgó kivételével min- — A zárt körű rendezvények dógeket. den vendéglátóhelyünkön telt mellett azokra is gondollak, (szgys) SzámNyerem. vegz. száz. »37 250 száz. 058 50 177 25 283 ', 50 326 25 367 25 464 25 518 100 528 25 542 25 565 25 596 25 621 25 785 • 100 808 50 832 25 865 50 86» 50 934 25 978 25 A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító fiók, takarékszövetkezet, vagy postahivatal 1982. január 19-től fizeti ki. gyarmati Dózsa Iskola Pingvin» őrse első, a szurdokpüspöki Katica őrs második, a magyamándori Tulipán őrs harmadik lett. Az úttörőőrsök sorrendje a dobogón: a nagyoroszi Csodapók, a tari Makk Marci és a salgótarjáni kisegítő iskola VÜK nevet viselő csapata. — Siker — Szorospatakon. Három hónap alatt tegnapig kétszázötven méternyi — a Nógrádi Szénbányák idei évében rekordszámba menő — vágatot hajtott ki a szorospataki aknaüzemben Paulík József. Kossuth Szocialista Brigádja. A nehéz geológiai viszonyok közepette elért eredményüket még növeli, hogy egy hónapig gépek nélkül, hagyományos kézi módszerekkel dolgoztak. — Kik lesznek az ÁB-bé- bik? Újév hajnalán immár huszonkettedik alkalommal forgatják meg a szerencsekereket az Állami Biztosító központjában. A kerékben az év első újszülöttjeinek neve szerepel. Ezek közül kettőt, egy vidékit és egy fővárosit az ÁB 20 000 forintos ajándék életbiztosítási kötvénnyel lep meg. Az évi 2 százalékkal emelt összeget (28 564 forintot) 18. születésnapjukon — az ezredforduló első napján —, 2000. január 1-én kapják meg. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nőgrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAu GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc Imre tér 1. Telefon: ll>-97<. Főszerkesztő* 11-504. Sportrovat: 14-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palotz Imre tér 4.---- -................ ----- •»- helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy b ónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre i Imre tér 4. PL: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOa igazgató. Indexszám: 35 072. BU ISSN 0133-1558 Telefon: 12-542. Telex: 229 109 Irányitőszám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a (00 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. 310] Salgótarján. Palóca