Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)

1981-12-31 / 305. szám

Csak a szépre emlékezem Ha már az örökzöld sláger kizárta az emlékek közül a kellemetlen dolgokat, mi is úgy gondoltuk, megkérdezzük a nógrádi sportembereket; mi történt velük 1981-ben? Vezető­ket, sportolókat faggattunk; mire emlékeznek szívesen? A kérdezettek között olyan is akadt — egy STC-labdarúgó —, aki kijelentette, már két év óta szinte semmi jót nem tud­na mondani. Ezért az ő nyilatkozatát természetesen nem közöljük, mert csak a szépre . . . Több országban versenyzett Mi kell ahhoz, hogy valaki hosszútávfutó legyen? Egy­szerűen azt mondanánk; jól kell tudni futni. Csakhogy ez a válasz újabb kérdéseket von­na maga után, s az azokra adott feleletekkel közelíthet­nénk meg alapkérdésünket. Kadlót Zoltán, a 19 éves STC-futó véleménye szerint, hihetetlen szorgalom, kitartás, akaraterő, önbizalom, önfe­gyelem, megfelelő alkat kell a hosszú távhoz, de még ekkor sem biztos, hogy valamennyi nélkülözhetetlenül szükséges tulajdonságot felsoroltunk. — Én például edzőim mel­lett rengeteget köszönhetek annak, hogy házon belül volt riválisom. Benével szinte egymást késztettük az egyre jobb teljesítmény elérésére. Nemrégiben Bene elment a Dózsához, nélküle számomra nehezebb lesz. Kétségtelen, hogy könnyebb jó partnerekkel edzeni, de a 81-es eredményekben Kadlót sok mindent lelkesedésének köszönhet. — Bekerültem az ifjúsági válogatottba a lengyel—ro­mán—magyar hármas viada­lon, majd a bajorok ellen az utánpótlásban is bemutatkoz­tam, második lettem ötezer méteren. Külföldön is többször sze­repelt, megnyerte például az évzáró utcai futóversenyt Ri­maszombatban. — Felnőttek között Is ver­senyeztem,* Ausztriában har­madik lettem, s eljutottam a svájci meghívásos mezei futásra. Itt értem el idei leg­nagyobb sikeremet — meg­nyertem a versenyt. Mégis az év utolsó napjaiban kaptam a legboldogítóbb hírt: to­vábbra is számítanak rám az utánpótláskeretben. „Kiváló utánpótlást neveltünk" i Kövendi József nagyba to­nyi asztaliteniszező eredmé­nyes évet zárt. Csapata har­madik helyen végzett az NB Ill-ban, ő pedig alapjaiban véve minden jelentősebb me­gyei viadalt megnyert. A las­san negyvenedik életévét ta­posó sportember így vallott: — A bajnokságban szinte végig dobogón voltunk. Vé­gül is tíz győzelemmel és hat döntetlennel kivívtuk a bronzérmet Mindössze a baj­nok Budapesti Postástól é6 a negyedik helyezett Finom­mechanikától szenvedtünk vereséget A saját teljes-ítmé- nyem: 72 mérkőzésből 64 győzelem. A megyei felnőtt, egyéni versenyt megnyertem, a Nagybátonyban rendezett felnőtt Tízek versenyén egyé­niben és párosban — a bá­tyámmal — első lettem. A November 7. Kupán Salgó­tarjánban csapatban győz­tünk. — A versenyzés mellett edzői munkát is végzek. Az utánpótlással foglakozom. S a húsz lelkes kisgyerek között 8—10 már bontogatja szár­nyait. Oravecz Ferenc, Sala­mon István és Süveges An­namária például megnyerte az úttörő-olimpiát, és ezál­tal jogot nyerték a Pécsett megrendezendő országos ver­senyeken való részvételre. — Az új esztendőtől vala­mennyien a bajnokság meg­nyerését, az NB 11-be való felkerülést várjuk. A csapat — az Ózdról Igazolt Tóth Lászlóval megerősödve — er­re képes is- Ami engem il­let: sajnos, a jobb térdemet rövidesen műteni kell. De folytatom a versenyzést...'. A gólerős középpályás Äz év egyik felfedezettje volt Czene József, a Síküveg- gyári SE 25 esztendős labda­rúgója. — Tavaly szereltem le ska- tonaságtól, s visszatértem ko­rábbi egyesületemhez — mond* ja. — Akkor alig-alig játszot­tam, jobbára a kispadról fi­gyeltem a játékot. Tulajdon­képpen kialakult csapathoz érkeztem, s nem akarták meg­bontani az együttest. Aztán 1981 fordulatot ho­zott. A középpályás állandó csapattag lett, s tavasztól bol­dog gazdája az 5-ös számú meznek. — Ez az év tényleg jól si­került. Eleinte több poszton is szerepeltem, de végül a kö­zéppályán játszottam a leg­többet. Talán beállóst játsza­nék a legszívesebben, de szá­momra tulajdonképpen mind­egy, csak ott lehessek a pá­lyán. Czene József nem csak ott volt a pályán, hanem nyolc góljával megelőzte társait, ki­vívta az őszi gólkirályi címet a Síküvegyár csapatában. No meg a szurkolók és a munkatársak megbecsülését: — A gyárban normatechno­lógus vagyok, s nagyszerűen érzem magam a munkahelye­men. Sok segítséget kapok munkatársaimtól, s ezt igyek­szem is meghálálni. Egyetlen problémám, hogy rendezetlen a lakáskérdésem. Családom­mal T- két gyerekem van — öten lakunk szoba konyhás lakásban. De bizakodom, hogy nyolcvankettőben már ez a gondom is megoldódik... 8 NÓGRÁD — 1981. december csütörtök Szerémi Andor receptie A mester Szerémi Andor régóta tart közelebbi jó kapcsolatot a si­kerrel. A szerencsével való is­meretsége sem mai keletű, de azzal inkább csak köszönővi­szonyban van. Mindeddig két­szer köszöntek egymásnak har­sány jó napot. Először ami­kor magyar ökölvívóbajnok­nak hirdették ki. Az STC ökö1 vívó-szak osztá­lyának 44 éves vezető edzője az 1981-es évben látta első r’kalommal úgy igazán ötvö­ződni a munkát, szerencsét és eredményt. Neveltjei közül Botos Tibort választották az év ökölvívójának, Hranek Sán­dor és Farkas Sándor junior­ban is, felnőttben is bajnok, lett, Szabó Sándor ifjúsági, Révai György junior bajno­ki címet ért el. Keze alatt lett továbbá „A” kategóriás az STC ökölvívó-szakosztálya, ar­ról már nem Is szólva, hogy a decemberi magyar—ameri­kai bokszmeccsen Kajdl mel­lett ő volt a hazai bunyósok edzője. — Nagyszerű évet zárt, akár­hogy is nézzük. Mi a siker kul­csa? — Kulcsai! Az egyik az, hogy mostanra tudtam való­ban egy hangot megütni a fi­úkkal. Rájöttek, hogy az eredményt nem a vakszeren­cse, hanem kizárólag a ke­mény munka hozza. Segítséget több oldalról kaptunk, a lehe­tőségekre nem panaszkodha­tott egyőnk sem. Az időt pe­dig sem én, sem ők nem saj­nálták. — Most mindenki azt várja, hogyan tudják megújrázni... — Azt elhiszem! De a sikert nehezebb megismételni, mint egyszer elérni, ez már termé­szetéhez tartozik. Most min­denütt a nagy nevekre utaz­nak, rájuk készülnek, őket akarják megverni. Én opti­mista vagyok: több van ver­senyzőinkben, mint amit ed­dig megcsillogtattak. — Kockáztasson meg egy jóslatot! Ki lesz a jövő év Botos Tiborja? — Mindenekelőtt Botos Ti­bor. De leltet Farkas is, Hra­nek is, esélye van Botos Feri­nek is. Sok a tehetség, csak melózni kell. ... és a tanítvány Szerémi Andor egyik leg­kedvesebb tanítványa, Botos Tibor nagyszerű sorozatot mondhat magáénak. Már az egri évnyitón, a Dobó-emlék- versenyen legyőzte összes el­lenfelét. Februárban az Egye­sült Államokban hagyta el — nemzetek közötti válogatott viadalon — győztesen a szo- rítót, aztán Angliában meg­nyerte mérkőzését. — Nagy boldogság volt szá­momra, hogy a lengyel válo­gatott ellen mindkét össze­csapáson sikerült győznöm. Debrecenben az Európa-baj- noki bronzérmes Maczugánál, Tarjánban pedig az őt legyő­ző Raubónál bizonyultam jobbnak. Talán ez utóbbinak örültem a legjobban, hiszen hazai szorítót hagyhattam el győztesen. A magyar bajnokságon az olimpiai bronzérmes Váradi- val találkozott és 3:2 arányú pontozással alulmaradt. Pedig okosan, látványosan bokszolt, csak hát a pontozók... — Nyertem a Honvéd Ku­pán, és megkaptam a leg­technikásabb ökölvívónak járó különdíjat. A Bányász-váloga­tott csébégyőzelmében részem volt, csupán egy mérkőzést ve­szítettem. A „szakma” igazán az idén fedezte fel. Annak ellenére, hogy nem Botos nyerte a ma­gyar bajnokságot, mégis neki ítélték az „Év ökölvívója” cí­met. Egyöntetű volt a véle­mény: megérdemelten. A szakemberek szerint min­dent tud ahhoz, hogy még sokra vigye. Ezt igazolta az év utolsó mérkőzésén, az Egyesült Államok ellen. Olyannyira szellemesen „ví­vott", s verte meg a jó nevű Benavidest, hogy ekkor is el­nyerte a legtechnikásabb ökölvívó díját. — Tulajdonképpen az idén sokmindent elért. Elégedett? — Boldog vagyok, de nem önelégült. Van még tanulni- valóm, no és jövőre világbaj­nokságot rendeznek. Ott majd eldől, mennyit ér a nyolcvan­egyes siker... Á ranglistavezető Megyénk egyik sikers port­ága a sízés. Különösen az észa­ki számok — a sífutás és a sílövészet — képviselői ké­nyeztetnek bennünket ered­ményeikkel. Biatlonban Papp Zoltán, az STC versenyzője vezeti az idei hazai ranglistát. — Jó évet hagyok magam mögött — emlékezik. — hi­szen több jelentős nemzetközi versenyen is sikerült helyt- állnom. az idény elején pedig szinte valamennyi hazai küz­delemben én bizonyultam a légi óbbnak. Már az év kezdetekor érez­ni lehetett, hogy a Stécé sí­lövésze ió formában van. hi­szen többször is maga mögé utasította a teljes magyar me­zőnyt. — Hogy mire emlékszem legszívesebben? Talán a Ruh- poldingban rendezett biatlon Világ Kupára, amikor a szá­zas mezőnyben a huszonhete- dik helyen tudtam végezni. A magyar csapatból én értem el a legjobb eredményt. Aztán a váltó is nagyszerűen sike­rült. itt a nyolcadikok lettünk. Igaz, az ötödik helyen váltot­tam. ám összeségében mégis nagyszerűen versenyeztünk. Másik emlékezetes esemény számomra a murmanszki észak ünnepe volt. Itt a szin­tén Világ Kupa-versenyen har­minc váltó közül a kilencedi­kek lettünk. Megelőztük pl. a bolgárokat, lengyeleket és an­golokat is. Összességében azt mondhatom; bár nyolcvanket­tő se lenne rosszabb eszten­dő. .. Egyedül nem megy A Ripacsok című nagy sike­rű magyar film óta szinte már szálló ige: egyedül nem megy. Sőt, már szinte közhely, de a Balás testvérek esetében mégis teljesen igaz. Mert Ba- Lás Benedek és Gyula autó- versenyző. No nem főfoglalko­zásban, hiszen Benedek, az idősebb taxisofőr, Gyula pe­dig ipari formatervezőnek ké­szül. Viszont az idei Salgó Kupa autós ralin felhívták magukra a figyelmet, kategó­riájukban ők nyerték a ver­senyt, s fontos pontot szerze­tek egyesületüknek, a Salgótar­jáni Volánnak. — Jó évünk volt — emlé­kezik a fiatalabb fivér —, mert az országos bajnokság rali kettes mezőnyében vége­zetül a harmadik helyet sze­reztük meg. Ez azt jelenti, hogy jövőre már az első osz­tályban indulhatunk. — Mióta versenyeznek együtt? — Két éve — veszi át a szót Benedek —, bár már előbb is indultunk túraver­senyeken. Ritkán tudunk közö­sen edzeni, hiszen öcsém Bu­dapesten tanul. Ezért őrülünk annak is, ha versenyek előtt egy hetet együtt készülhetünk. Én készítem elő az autót, most például darabokra szed­tem szét. — Mit jelent a feljutás? — Saját kocsinkkal ver­senyzőnk — folytatja —, több lesz a kiadásunk. Előrelátha­tólag öt nagy verseny lesz a következő bajnokságban, s mi mindegyikben szeretnénk in­dulni. Most már nemzetközi jogosítvánnyal is rendelke­zünk, ezért külföldi hegyiver­senyre is elküldjük majd ne­vezésünket. — Mit kaptak már sport­águktól? Gyula: — A sebesség élmé-, nyét, s a győzelem örömét. Benedek: — Vezetéstechni- kailag sokat jelentenek a ver­senyek, az itt szerzett rutin, tapasztalat segíti munkánkat. Az utolsó kérdésre — mit szeretnének elérni? — az idősebb testvér adta meg a választ: — Jó lenne egyszer odáig jutni, hogy egyesületi autó­val versenyezzünk. „Harmadszor lettem első osztályú versenyző" Bitka tussolja ellenfelét Bátka József birkózó szá­mára az 1981-es esztendő is­mét jelentős sikereket ho­zott. 1979-től számítva fiar- madízben szerezte meg az első osztályú minősítést, és második alkalommal lett tag­ja a magyar birkózóváloga­tott keretnek. A 24 éves, te­hetséges sportoló mondotta: — A célkitűzést — az él­vonalban maradást — telje­sítettem. Nehéz volt, hiszen a 62 kg-os súlycsoportban nem kevesebb, mint 16 bir­kózó pályázta egyforma esély- lyel az első osztályt. Tulajdon­képpen az országos rangsor első hat helyezettje kapta meg ezt a minősítést- A ki­írás szerint nyolc versenyen elvileg 25 minősítési pontot kellett volna elérni. Én tíz versenyen 33-at szereztem. Ezzel a tabella harmadik he­lyén tanyázom. Két esetben második, három alkalommal harmadik helyen végeztem, s az ötödik helynél rosszabb helyezésem nem volt. A leg­emlékezetesebb küzdelmet a szegedi Gellény ellen vív­tam, Budapesten, / a Ganz- MAVAG sportcsarnokában. Négyszer én győztem egy­szer ellenfelem — Nagy sikernek könyve­lem el, hogy — immár má­sodik alkalommal — meghí­vást kaptam a válogatott ke­retbe. Szeptemberben há­rom héten keresztül edzőtá­borban voltam, Mátraházán. Velem Kiinga László olimpi­ai bajnok foglalkozott. A ta­nultakat igyekeztem haszno­sítani és átadni a fiúknak is. Tudniillik közel negyven út­törőkorú versenyző edzője is vagyok Pasztán, — 1982. számomra az újabb nagy lehetőségek éve lesz. Ismét megpályázom az első • osztályú minősítést. Még va­lamit : februárban várjuk második gyermekünket. Re­mélem, hogy — a két és fél éves Nikoletta után — fiúnk születik­— tóth — A sportvezető monológja — Mire emlékszik szívesen a sportvezető? — kérdezi tűk Pilinyi Lászlótól, a salgótarjáni sportfelügyelőség munkatársától. — örültem a nógrádi sportolók jó eredményeinek és számomra több sikeres tömegsportrendezvény jelentett maradandó élményt. Első helyen említhetem a május ki- lencediki, a győzelem napján rendezett erdei futóver­senyt, amikor gyönyörű időben, több mint száz ember fu­totta végig a tizenöt kilométeres utat. Szívesen gondolok vissza a városi lábteniszbajnokságra, amely olyan jól sike. rült, hogy jövő februárban teremben is megrendezzük. A legnagyobb tömeget a szeptember huszadiki rádiós futó-kocogó nap vonzotta, s e2 emiatt emlékezetes. Legnép­szerűbb tömegsportakciónk a városi kispályás labdarúgó- bajnokság volt, amelynek végküzdelmei a napokban is folynak a sportcsarnokban. A bajnokság azért is kiemel. kedd jelentőségű, mert hétről hétre sokaknak nyújtott le. hetőséget a rendszeres sportolásra. Végezetül egyszemélyes, kedves emlék. A salgótarjáni városi sportcsarokban rendezték az idén a vajdasági junior­válogatott—magyar juniorok nemzetközi ökölvívó-mérkő­zést. A meccs előtt rövid élménybeszámolót tartott Papp László és Botos András. Nagy megtiszteltetés volt rám nézve, hogy én vezethettem a beszélgetést.

Next

/
Thumbnails
Contents