Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)
1981-12-31 / 305. szám
Ez siker volt! SIKER. Valamely tevékenység szerencsés kimenetele, jó eredménye. Alkotással, magatartással kivívott tetszés. _ fgy definiálja a fogalmat a Magyar értelmező kéziszótár. Amiből kitűnik egy, s más. Jelesül az, hogy valamit nem árt tenni odaédesgetéséhez, tehát nem összevissza röpködő sült galamb. Továbbá az is, hogy siker és szerencse kézenfogva járnak, aki tehát a siker barátja akar lenni, kacsintgasson oda kicsit a szerencsére is. Komplikált dolog ezek szerint a siker. Ezért aztán árát is magasra taksálják. Mégis, akadnak szép számmal, kik a Sikernek nevezett csapodár menyecskét az idén amúgy kiadósán az ölükbe ültették. Kik ők? Mivel érdemelték, hogyan fogadták, s mit jelent számukra? Hortobágyi Miklós, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek Dexion rúdvas CO-es üzem 41 éves tmk-vezetője maga csodálkozik a legjobban, amikor idei 25 újítását a fejére olvasom: — Tényleg? Én ugvan nem számoltam, de ha Puskásék az újításon ennyit mondtak, akkor ennyi. — Minden évben ennyi ötletet csihol ki magából? — Most valahogy megszaladt, de tízet általában szoktam. Tudja, sokat jelent az, hogy több munkahelyet is megjártam már a gyárban. Csak szélesedik az ember iá- köre. — Sikernek tartja idei újítási teljesítményét? — Nem valami kirobbanó. Különben sem az összeg az igazi eredmény, hanem az, ha az embernek sikerül megköny- nyíteni a gépen dolgozó munkás gondját. Meg az, hogy jobban megy az üzem, a karbantartás. Nem gondolja? — De. Melyik áll legközelebb t szívéhez a huszonötből? — Mit tudom én. Talán a C'02-es gépeknél az import egyenirányító diódák kiváltása. Találtam egy itthon besze- rezhetőt, beépítettük, hozta magát. — Azért ez a produktum összegszerűségében is siker, nem találja? — Relatív. Olvastam valakiről, aki négy újítást is annak tartott. Hát hol hordja a szemét az illető? Ritkán érkezik váratlan vendégként a siker. Ugyancsak számított jöttére az az ötven ember is, aki a MÁV—Volán Május 1. nevű komplexbrigádban 17 esztendeje az élvonalban tartja csapatát. Nyolcszor aranykoszorús jelvény, kétszer vállalat kiváló, egyszer szakma kiváló brigádja kitüntetés, kezükben a MÁV Vezérigazgatóság és a Volán Tröszt vándorzászlaja — ezek meglehetősen biztos előjelek, A 26 vasutas és 24 volános a területi vasútigaz- gatóság komplexbrigádjai közt is csaknem abszolút első 16 éven át — s ez is egyik ómene annak: valami készül. .. Az igazi, a ragyogó, a nagybetűs siker sokáig vajúdott, de érdemes volt várni rá. Idén a csapat nem kevesebbet, mint a Népköztársaság kiváló brigádja címet kapta. Persze csak a siker ünnepe kapcsolódik a mostani évhez, a verejték még tavalyi — ahogyan ez már lenni szokott. Hogy mi a következő fok a siker létráján, ki tudja? Előttünk az Állami Díj... Nyúl Gyuláné, a Salgótarjáni Ruhagyár tervezője nem tartja magát a szerencse kegyeltjének, noha eddig több mint tíz jelentős díjjal honorálták ruhaterveit. (Közülük egy régebbihez mellékelt forintokból kitelt egy fél motor ára, ami akkortájt nagy szó volt.) Idén újabb kettővel gyarapította díjgyűjteményét. Teodóra nevű serdülőruha-családja BNV-díjas lett, a gyártmányfejlesztési pályázatról pedig harmadik helyezést hozott haza Sólyom nevű negy- vendarabos vadászstílusú termékcsaládjával. — Mit tart ebben igazi sikernek? — Azt, hogy mindkét tervemmel legalább ezer másikkal kellett megmérkőzni. És ezer közül elsőnek vagy akár dobogósnak lenni — ez már valami. — Sohasem érezte, hogy pártfogásába vette volna a szerencse? — Soha. Sajnos, nem vagyok jóban vele. Inkább a divatérzékenység, a szakmaszeretet, na meg a szívós kitartás az, ami előresegít. Nem bánnám, ha végre a szerencse is beáll- na a sorba... A szemcsét még csak nem is emlegeti Gasparin Péter, a VEGYÉPSZER salgótarjáni gyárának 27 éves hegesztő- mérnöke, de nincs is köze hozzá. Az ő sikere nagyon is hétköznapi módon érett be: szabad időben is végzett tengernyi munkaárán. A tehetséges fiatalembernek adtak a gyárban egy programozható számológépet, körülbelül ennyi instrukcióval: csináljon vele valamit. Csinált. A hegesztés teljes folyamatát rávitte az általa kidolgozott programrendszer segítségével. — Mit nyert ezzel a gyár? — Forintban mindeddig nem tudtam kiszámítani, de any- nyit mondhatok, hogy a hagyományos módszerrel végzett kétnapi munkát a gép két órán belül letudja. — Mit tud még a számológéppel kezdeni? — pgy kollégámmal együtt most tervezési programot készítünk rá. Egyhavi manuális számítást négy óra alatt ösz- szedob. Ilyen kis számítógépbe ekkora munkát még nem próbáltak belegyömöszölni, pedig úgy tűnik, lehet. Mondjuk, idejön egy rendelő, elmondja, mit akar, lemegy a büfébe kávézni, mire befejezi, addigra a gép is kiadja az összes hozzávaló adatot. A masina kezelése olyan egyszerű, hogy negyedóra alatt magát is megtanítom rá. — Kötve hiszem. De azt igen, hogy amit a számítógéppel művelt, az igazi siker. — Majd eztán lesz igazán az. Kezdik már észrevenni és nemcsak nálunk: más gyárak is érdeklődnek a programrendszer iránt. Sz. M. Szikraesőbe n (Kulcsár József felvétele) Mire vagyunk érzékenyek? Hosszú percek óta időzhettem már fenn a hegygerincen, amikor ráeszméltem: teljesen fölösleges volt ide nagv kínnal-keservvel felgyalogolni, Tombol a közeli fenyves felől fel-feltámadó hóförgeteg, arcomról apró patakokban csordogál alá a megolvadt pelyhek könnye, s mintha gondolataimat is kiszívta volna a fagy: csak állok, álldogálok a hópelvhek szél kavarta özönében. Ügy tűnik, mintha megszűnt volna létezni itt az idő. Egyetlen feketerigó röppent csak fel csikorgó lépteim hallatán, láttam, nem messze szállt: rövid su- hanással tűnt el a szemközti sűrű szederindák között, aztán megint csend lett. Városi fülnek szokatlan, hosszú, istenverte csend. Aztán rázendített a szél és fütyülése onnan, túlról, a két völgy mögül, hangokat hozott. Fel-felbődült. maid elhallgatott egy motorfűrész, kutyák ugattak, s egy vékonyra sikeredett asszonyhang is idehallatszott, amint kiabálta: Józsi! Józsi te! Ott. túl a förgetegen született Oravecz Vilmos nevű bányász ismerősöm, akinek szülőházát ebben az időben ugyan még nem láthatom... Félóra telt el azóta, hogy Mátranovák legszélső házától nekiindultam. Visszafelé menet már nem találtam hóban hggyott lábnyomaimat. Nemrég leltem rá Oravecz Vilmos házára. Ott áll kinn, Novák legszélén, a tetőn, ahol csend, nyugalom van, ahol csak a közeli katolikus templom harangzúgása tör be az ablakon keresztül, melynek hallatán a bányász felhúzza bal karján az óráiára csúszott ingujjt. ránéz és mondja: — öt percet siet a harangozó. Ház a tetőn És ez baj? — Nem! De én szeretem a pontosságot. — Ott. a föld alatt is? — Ott még inkább. Mert itt fölül, meg lehet tenni, hogy az ember lelép az ösvényről: mi az.... csak néhány centiméter. Lent azonban, a vágat hajtásánál ennek már rettentő nagy jelentősége van. Oravecz Vilmos igaz. még csak hetedik esztendeje dol- gbzik a ménkesi aknaüzemnél. de már sok-sok éve bányász. — Ha úgy vesszük, az általános iskola elvégzése óta. Akkor mentem ugyanis Nagybá- tonyba. a váiárképzőbe. S egv kényszerű, rövid idő kivételével azóta is a föld alatt töltöm műszakjaimat. S ha erőm. egészségem engedi, nyugdíjba is onnan kívánkozom elmenni. — Nem túl hamari ez a kijelentés? Harminchat éves... — Biztos, hogy nem! Én úgy szeretem ezt a munkát, hogy mást helyette el sem tudnék képzelni... A vájáriskola elvégzése után itt dolgoztam Novákon a Csurgó-táróban mindaddig, amíg be nem zárták. Istenem, azt hiszem, sosem lesz még egv ilyen jó bánya a megyében! Szóval, amikor felmondtak, az itteni Ganzba kerülten? és lettem betanított lakatos. Nem volt különösképpen kemény munka, de én ott so'-kal jobban elfáradtam. mintha ott lent hetven csillét telelapátoltam volna. Nem éreztem magam otthon magam abban a munkában. Úgyhogy, kerestem is onnan a „szabadulás útját”. Persze. az akkoriban nehezen ment. mert hogy ne maradion munkaerő nélkül ez a frissen idetelepített vasasüzem, csináltak egy olyan megállapodást a környező aknákkal, hogy nováki bányászt oda fel nem vehetnek. Így mentem át Recskre, a régi ércbányába és végre, bármilyen nehéz körülmények között dolgoztunk is, jól éreztem magam. — Meg — gondolom — több volt a fizetés is. — Ne higgye, hogy mindiga pénz számít! Tudja, mennyi időm telt el nekem oda-vissza- utazgatással... Ami alatt itthon pihenhettem volna. Mondtam már: nekem életem a föld alatti munka. És ha most, tegyük fel, a környéken megszűnne minden bánya, elmennék oda, ahol bányászkodni lehet. — Itthagyná ezt a szép házat? — Tán még azt is. Pedig tudja, milyen keservesen építettük. .. 1970-ben lett kész, addig több mint hét.éven keresztül gyalogoltam be szülőotthonomból, Mátracserpusz- táról naponta hat kilométert oda, ugyanannyit vissza. Ne tudja be pagy szónak, de mi már azért is megküszködtünk, hogy egyáltalán eljussunk a munkahelyre. Sárban, vízben, jeges utakon caplattunk, néha órákon át, hogy időben beérjünk a ferozolóba. Már akkor fáradtak voltunk, de aztán lábrakaptunk, s megmutattuk sokaknak, hogyan kell dolgozni. Mondták is gyakran a többiek: „Nézzétek ezeket a k... cserieket! Bejöttek a térdig érő hóban, kimerülve, aztán meg melóban majdnem , hazavágnak minket. Mi az istentől van ezeknek ennyi erejük?” Hát mitől... Mi szerettünk dolgozni. Szerettük a bányát. Hiszen akkoriban a pusztán, aki fiatalabb volt, mindenki a szenet túrta. Más A magyar gazdaság nyitott — tehát érzékeny a külkereskedelemre, s arra, amiben szegények vagyunk: energiára, nyersanyagra. Az alkalmazkodás létkérdésünk. Ennek erősödését jelzi például a külkereskedelmi fizetési mérleg éves egyenlegének eddig folyamatos javulása: 1978-tól az adóságallomámy éves növekedési volumene 1979-ben a felére csökkent, majd az 1978-as szint 15—20 százalékára. Mivel eközben a nemzeti jövedelem néhány százalékkal növekedett, a népgazdaságban a gazdálkodás hatásfoka nőtt. munkát el sem tudtunk magunknak képzelni. Mondom, én most sem. — És a többiek? — Nincs már bányász Cseren, egy darab sem. A gyerekek java beköltözött ide, No- vákra, házat építettek, csak az öregek laknak már ott. Néhány évvel ezelőtt ment nyugdíjba, szintén Ménkesről az öreg Juhász Jani bácsi, s vele 'megszűnt létezni az ottani bá- nyásztársadalom. Pedig hajdanán voltunk vagy húszán... A többiek, akik már nem vállalták az utazgatás meg a hosz- szú gyaloglások nehézségeit, megragadtak a Ganz-MÁVAG- ban. Lakatosok, meg hegesztők. A négy szoba egyikében ülünk, kellemes melegben, s időnként kitekintünk a kinti hókavargásba. — De sokat jöttünk-men- tünk ilyen cudar időkben. De nekünk ez nem számított. Tudja, a pusztai gyerek hamar hozzáedződik a nehézségekhez. Talán ez segített át engenvis azon a két éven, amíg lakatoskodtam — de nem szerettem. Megint, a pontos idő előtt öt perccel megkondul a harang. Oravecz Vilmos felnevet, de kiderül: nem ezen. — Tudja, gyerekkoromban kőműves akartam lenni, mindenáron, hiszen a családban senki nem volt bányász. Apám erdészkedett, most már két éve nyugdíjas, a bátyám mezőgazdásznak készült, az meg ágazatvezető a téeszben. De egyszer Bárnában voltunk lagziban és akkor beszélt rá az unokatestvérem: menjek" vele együtt vájárképzőbe. Mentem. És azóta a bánya az életem. Mikor a buszmegálló felé sietek az ömlő hóban, elgondolkodom: milyen hagy jelentőséggel bírnak az élet aprónak tűnő történései... Karácsony György Az 1981. évi terv ennek folytatódásával számolt, a javulás azonban 1980 végén — néhány ágazatban — lelassult. Lényegében — tisztelet a kivételnek: a vállalatok egyhar- madának — a termelő-gazdálkodó egységek nem értek el annyi eredményt, amennyit el lehetett várni. Emellett a gazdálkodó egységek egy része erőforrásaival — beruházásra fordítandó eszközökkel, bérrel, anyaggal, energiával — nem úgy gazdálkodott, ahogyan azt a sáját és az ország helyzete megengedte volna. Egyszerűen: a vállalatok egy csoportja a tervhez képest költségvetési bevételkiesést okozott: többet költöttek beruházásra, készletekre, mint amennyi a terv szerint — a belső piaci- és pénzügyi egyensúly megtartásához — indokolt lett volna- Egyfelől tehát bevételhiány jelentkezett, másfelől többletkiadás. A terven felül költekező vállalatok pénzüket jórészt a hazai piacon keresték meg, növelve ezzel belföldi eladásaikat. S amellett, hogy elhanyagolták az export fokozását, jelentős mértékben importáltak anyagot, alkatrészeket és energiát. A képlet hasonló ahhoz, amelytől 1979—80-ban sikerült megszabadulnunk: vagyis az importot meghitelezi a költségvetés, az exportból viszont ez a devizabefektetés nem térül meg. Egy ilyen irányú folyamatnak elejét kell venni, s a gazdaság egészét arra a pályára kell visszaterelni, amelyen 1980-ban sikerült elindulnia. Az év közben s az új év küszöbén meghozott intézkedések — a szabályozók újabb kiigazítása — a jövő évi népgazdasági terv egészével együtt ezt a célt szolgálja. Igazságtalanok lennénk, ha nem ismernénk el idei eredményeinket. 1981. — a gondok ellenére — a nemzeti jövedelem és az ipari termelés növekedésével zárult, javult a dollárelszámolású export hozama, korszerűsödött a minisztériumi és a vállalati irányítás. Figyelemre méltó eredmény, hogy miközben az ipari export növekedése elmaradt a tervezettől, a dollárelszámolású kivitel a tavalyinál gazdaságosabb. Ez azt jelzi, hogy az ipari kivitelben az értékesebb — a több élőmunkát tartalmazó — termékek aránya növekedett. 1981. eredményei közé számítható — ha nem is az első helyre kívánkozik — egy igen megszívlelendő tanulság: nevezetesen, ha a gazdálkodás tényeit beható elemzés alá vesszük — miként ezt december 3-án a Központi Bizottság, valamint a téli ország- gyűlés is tette — világos, hogy a gazdasági hatékonyság eddig elért javulása elsősorban a vállalatok és a lakosság fogyasztói magatartásának változásából származik. Ez különösen a lakossági fogyasztásban egyértelmű: a fogyasztói árak és tarifák alakításának hatására például jelentősen csökkent az energiafelhasználás, ésszerűvé vált némely élelmiszerek fogyasztása,' egyes szolgáltatások igénybevétele. W vállalatok nem használnak több energiát, mint amennyi feltétlenül szükséges, s végre nem romlott — miként az évtized első felében — a fajlagos anyagfelhasználás és az eszközhatékonyság. Az emberek — mint fogyasztók — a világgazdasági változásokat közvetítő szabályzók hatásainak megfelelően reagáltak az új helyzetre. Ám — mint termelők — nem távolodtak el korábbi beidegződölt szokásaiktól. A magánember érzékenyen reagál a személyes jövedelmét érintő fordulatokra, ugyanaz az ember azonban a vállalatnál még nem érzi eléggé a nemzeti, a vállalati és a személyes jövedelem alakulását meghatározó összefüggéseket. Általában mindenki tudomásul veszi a nemzetgazdaság energia- és nyersanyag- érzékenységét. A szabályozók ma már közvetítik ehhez a szükséges — világgazdasági — tapasztalatokat. Ez kifejlesztette a fogyasztói érzékenységet: figyelem, hogy mit kapok és mennyiért. Ennek függvényében mérlegelem a jövedelmemet is, ettől függően tartom azt kevésnek, vagy elégségesnek. Vagyis aszerint, hogy mit kapok érte. Most aria lenne szükség, hogy elsőként azt mérlegeljem, miképp lehetne több a keresetem úgy, hogy a nemzet jövedelme is gyarapodjon. A fogyasztó tud takarékoskodni, be tudja osztani jövedelmét. A ma és a holnap követelménye azt diktálja, hogy az ésszerű fogyasztás mellett, s jobb teljesítménnyel elért jövedelem gyarapításán is fáradozzunk. A gazdasági szabályozás erre szorít bennünket, s nem csak itthon, hanem a világpiacon is. Gerencsér Ferenc NÖGRÁD - 1981. december 31., csütörtök
