Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)

1981-12-22 / 299. szám

Lengyel helyzetkép Munkával telt a hét vége Meddig tart a szükségáilapoi? Lengyelországban szómba- mélyt Tettek őrizetbe. Köztük dasági élet tartós formája; s ton és vasárnap az ország kü- van Andrzej Dudek, a Szoli- addig marad érvényben, amíg lönböző részeiből érkezett je- daritás országos bizottságé- létre nem jönnek az állam- lentések szerint folytatódott a nak tagja, és a Szolidaritás igazgatás, a képviseleti szer­termelés és az élet normalizá- regionális és üzemi szerveze- vek normális tevékenységéhez lódása. Szombaton a lengyel teinek néhány vezetője, aki- szükséges feltételek. Elkép- bányászok a normális munka- két sztrájkok szervezésével, zelhető például, hogy a szük- rendnek megfelelően dolgoz- munkabeszüntetésre való fel- ségállapotot fokozatosan fel- tak és 557 000 tonna szenet bujtással vádolnak. oldjuk azokban a vajdaságok­hoztak felszínre. Fennakadás. ban, ahol a helyzet jelentős nélkül üzemelt a hét végén az * mértékben megjavul. Bárhogy ország valamennyi energiater- >>A szükségálapot kihirde- legyen is, a belső helyzet ja- melő létesítménye. tését Lengyelországban a bel- vulásával párhuzamosan eny­A pénteki és szombati ha- sg helyzet alakulása tette in- bitjük azokat az intézkedése- vazás Lengyelország egész te- dokolttá. Az intézkedés éle a keU amelyek a polgári szabad- rületén kisebb-nagyobb fenn- szocializmussal szembenálló, ságjogokat korlátozzák” akadásokat okozott a vasúti felforgató, belső államellenes mondotta végezetül a tábor- és a közúti közlekedésben. erők ellen irányul, akik az nok­A lengyel rendőrség szom- országot a polgárháború szé- * baton az ország egész terüle- iére sodorták” — jelentette ki A PAP lengyel hírügynök- tén több mint 400 esetben járt Mieczyslaw Debicki hadosz- séS! jelentése szerint Romuald el különféle spekulánsok el- tálytábornok, a honvédelmi bi- Spasowski, aki a legutóbbi len. Eközben 11 millió zloty zottság titkárságának vezető- időkig a Lengyel Népköztár- értékű árut foglaltak le. A je a Trybuna Ludu hétfői saság washingtoni nagykövete nehéz ellátási helyzettel visz- számában közölt nyilatkozatá- volt, politikai menedékjogot szaélő spekulánsokat gyorsí- ban. kért az amerikai hatóságoktól. tott eljárással vonják felelős- A iap tudósítói az iránt ér- Spasowski disszidálásának ed- ségre. Bejelentették, hogy hét- deklődtek, hogy mi az alap- dig ismeretlen körülményeit fő délelőttönként a lengyel te- vető különbség a szükségálla- vizsgálják. Mint a PAP _ kö levízió megismétli az előző pot és a hadiállapot között? zölte, Snasowskit, aki idősza napi híradó műsorát — ezzel >A szükségállapot elrende- k°s depresszióban szenvedett, szeretnének hozzájárulni a la- jése az államtanács hatáskö- emiatt már korábban hazahív- kosság jobb informálásához, rébe tartozik, és a belső hely- ták. / hiszen a szükségállapot ren- zet kritikusra fordulása vált- ^ délkezése értelmében az or- hatja ki. A hadiállapot kihir­szágban jelenleg csak korlá- detésére viszont akkor kerül A lengyel hírügynökség köz- tozott számú napilap jelenik sor( ha fegyveres agresszió éri lése szerint keddre összehív- meg. Lengyelországot. vagy, ha ták a szejm állandó bizottsá­A LOT légitársaság vasár- nemzetközi szerződéseink kol- gainak ülését. A gazdasági­nap közleményben hívta be lektív védelmet tesznek tervezési és pénzügyi, a vália- munkára alkalmazottait. szükségessé bármiféle ag- lati munkásönkormányzati, . resszió esetén. „A szükségál- törvény-előkészítő parlamenti lapot bevezetésére akkor ke- bizottságok együttes ülésén el- A lengyel főügyészség saj- rült sor, amikor a lengyel olvasásban áttekintik a tár- tószóvivőjének közlése szerint parlament, a kormány, az ál- sadalmi-gazdasági tervezés- az ügyészséggel együttműködő lám intézkedései teljesen ha- ről, aZ állami statisztikáról, az polgári és katonai egységek tástalanokká' váltak, s a szó- árképzésről, a külkereskeöel- eredményesen folytatják tévé- cialista társadalmi rend al- mj gyakorlatról, az állami kenységüket. Az üzemek és kotmányos alapjai kerültek vállalatok pénzügyi gazdátko- gVarak munkáskollektíváival veszélybe. A nemzeti meg- dósáról, a szocialista szektor történt megbeszélések ered- mentés katonai tanácsának vállalatainak adózásáról, a ményeképpen sikerült a megalakítása mögött az a bankjogról és a lengyel nem- sztrájk beszüntetésére bírni a meggyőződés áll, hogy a len- zey bankról szóló, a kormány dolgozókat a katowicei vajda- gyei nemzet képes a szocia- által beterjesztett tör vény ja- ság területén a zoryi lista társadalom demokrati- vasiatokat. „ZMP" kőszénbányában, a kus rendszerének kifejleszté- A lengyel hírügynökség va. „Május 1.” és „Anna” bá- sére. A katonai tanács ideigle- gámap részletes ismertetést nyákban, valamint a bytomi nes testület; feladata biztosi- i-k-uu. - ----■_ bány aipari javítóüzemben. tani az állam számára a tár-i A PAP hírügynökség beszá- sadalmi-politikai-gazdasági molt arról,, hogy a főügyész- helyzet normalizálásához ve- ség összefoglalj. jelentést adott zető utat”. ki a legutóbbi letartóztatások- „A szükségállapot nem le- ról, amelynek során 17 sze- hét az állami, politikai, gaz­Eagleburger egyeztet Király Ernő, az MTI tudó- Ehhez azonban nyugat-európai sitója jelenti: Lawrence Eagleburger, ame­rikai külügyi államtitkár, nyu­gat-európai kőrútjának eiső állomásán, Rómában mintegy kétórás megbeszélést folyta­tott Emilio Colombo olasz külügyminiszterrel. A hivata­losan konzultációnak minősített szövetségeseinek véleményét is meg akarja ismerni. A megbeszélést követő saj­tóértekezletén Eagleburfeer ezt így fogalmazta meg: „azért vagyok itt. hogy a teendő kez­deményezések érdekében ősz-, szehangoljuk az álláspontun­kat.” Részletekbe nem bocsát­közölt a Szovjetunióból és a többi szocialista országból — így Magyarországról- is — ezekben a napokban érkezeit, illetve még az ünnenek - előtt megérkező segélyküldefmé- nyekről. Lengyelországban a szom­batról vasárnapra virradó éjszakával kezdődően az or­szág 49 vajdasága közül 43- bam két órával megrövidítet ték a kijárás! tilalmat. A len­gyel belügyminisztérium köz­leménye szerint az Intézke­dést az tette lehetővé, hogy országszerte csökkent a köz­rend elleni vétségek száma. A lakosság növekvő fegyelme­zettséggel és megértéssel al­kalmazkodik a szükségállapot rendelkezéseihez A rend'?»- bályok enyhítése nem vonat­Beemelfék a második reaktortartály* A paksi atomerőműben va­sárnap fontos és látványos ak­cióra került sor: az üzemi fő­épület óriás darujával meg­kezdték a második reaktor- tartály végleges helyére eme­lését. A 230 tonna súlyú acéltest Csehszlovákiában készült, a hozzátartozó nagy átmérőjű csőcsonkokat, amelyeken ke­resztül áramlik majd a hűtő­víz, Pakson hegesztették rá a gyártó cég dolgozói, akik az első tartálynál szerzett tapasz­talatok birtokában, a koráb­binál jóval rövidebb idő alatt végezték el a nagy szakértel­met kívánó műveletet. Miután a magyar hatóságok, az Erőmű Beruházási Vállalat és az üze­meltető atomerőmű vállalat szakértői elvégezték a reak­tortartály szigorú minőségi vizsgálatát, a tizenkét méter hosszú acélkolosszust beemel­hették a hermetikus térség­ben levő reaktoraknába. A reaktoraknába helyezett tartályt a Gyár- és Gépszere­lő Vállalat dolgozói szerelik tovább. Csoo Phenianban Csao Ce-jang miniszterel­nök, pártelnök vezetésével va sárnap délelőtt kínai párt- és kormányküldöttség utazott hivatalos látogatásra a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ságba. Kínai részről a legmaga­sabb szintű látogatásra leg utóbb 1978-ban került sor. amikor Hua Kuo-feng. a pát i akkori elnöke utazott a KNDK-ba. Kim ír Szén elnök 1975-ben volt Pekingben. Ez év elején Li Dzong Ok, a KNDK miniszterelnöke járt hivatalos látogatáson a kínai fővárosban. (MTI) tárgyaláson a lengyelországi k^f t’ de hangoztatta: egy-| kozik az elblagi. a lublini, a tárgyaláson a tens. általán nem gondjolia, hogy a katowicei helyzetet tekintettek at - - i • Politikai megfigyelők úgy helyzet reménytelen­Colombo szerint a tárgya­tudják, hogy Eagleburger lé- láson fontos helyet kapott a nyegében Reagan elnök elken- Lengyelországnak nyújtandó zeléseit ismerteti útjának va- segély ügye és az a vélemény lamemmyi állomásán: azokat a alakult ki, hogy az élelmiszer- szankciókat, amelyeket az segélyt továbbra is folytatják Egyesült Államod adott eset- „megfelelő ellenőrzéssel”, a ben a lengyel kormánnyal hitelnyújtást azonban valószí- szemben kíván alkalmazni, nűleg felfüggesztik. a szczecini, a wroclawi és a gdanski vajda­ságra. A gdanski vajdaságban a helyi vajda rendeletére a kijárási tilalom este 8.00 és reggel 6.00 óra között van ér­vényben. Dozier-ügy Azonosítás Az olasz rendőrség terroris- taellenes osztaga hétfőn kö­zölte, hogy azonosították a Ja­mes Dozier amerikai dandár­tábornokot elrabló csoport két tagját. A terroristákat, név szerint Remo Pancellit és An­tonio Savastát eddig is köröz­ték egy olasz csendőrtiszt meggyilkolásával és egy bíró elrablásával gyanúsítva. A ter­roristákat szemtanúk vallomá­sai és rendőrségi adatok alap­ján azonosították. Veronában vasárnap első íz­ben találkoztak az amerikai titkosszolgálat képviselői és amerikai terroristaelleines szakértők a Dozier ügyében nyomozó olasz rendőrökkel. Mint ismeretes, a táboronokot hétfőn rabolták el a „Vörös Brigádok” s az azóta nyilvá­nosságra hozott közleményben bejelentették, hogv úgyneve­zett népi bíróság elé állítják Doziert (MTI) Jorgensen kudarca Angola rendezi kapcsolatát az Egyesült Államokkal Jósé Eduardo dos Santos an­golai elnök állást foglalt az Angolai Népi Köztársaság és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok rendezése mellett. Az Angop angolai hivatalos hírügynökség vasárnapi jelen­tése szerint az államfő a nyu­gat-afrikai Gabonban tett hi­vatalos látogatásán egy nyi­latkozatban leszögezte, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvé­tele Luanda és Washington között hozzájárulhatna a na- míbiai rendezés megoldásé­hoz. Jósé Eduardo dos Santos már egy korábbi nyilatkozatá­ban is jelezte, hogy bármikor kész tárgyalásokba bocsátkoz­ni Washingtonnal a kapcsola­tok rendezéséről- Az Egyesült Államok mindeddig elutasítot­ta a luandai törvényes kor­mány elismerését. Washington ezt egyebek mellett azzal in­dokolja, hogy Angolában ku­bai katonák állomásoznak. Luandában ezzel kapcsolatban az az álláspont, hogy a namí- blai helyzet rendezése, vala­mint az angolai ellenforradal­mi csoportoknak nyújtott dél­afrikai katonai támogatás megszűnése után már nem lesz szükség a kubai katonák je­lenlétére. Dean Fischer, az amerikai külügyminisztérium szóvivője pénteken közölte, hogy Wa­shington pozitív értelemben válaszolt az angolai elnök ál­lásfoglalására, részletekbe azonban nem bocsátkozott — jelenti a Reuter brit hírügy­nökség. (íMTI) NÖGRÄD — 1981. december 22., kedd Anker Jörgensen a Dán Szo­ciáldemokrata Párt elnöke, kijelölt kormányfő, vasárnap este bejelentette, hogy kudar­cot vallottak a koalíciós kor­mány megalakítására tett erő­feszítései. Nem sikerült a koa­líciós partnerként szóba jöhető szocialista néppártot és a ra­dikális liberális pártot felso­rakoztatni a munkanélküliség és a külföldi adósságok csök­kentését is előirányzó átfogó, hosszú lejáratú gazdasági terv mögé. Jörgensen hétfőn tájé­koztatja II. Margit dán király­nőt tárgyalásairól. Jörgensen kudarca ellenére politikai megfigyelők szerint elképzelhető, hogy az uralko­dó újra őt bízza meg kor­mányalakítással, mert a je­lenlegi helyzetben egy jobb­közép kormány, amelyet Hen­ning Christophersen, a mérsé­kelt liberális párt vezetője irá­nyítana, nem kaDná meg a szükséges támogatást a cent­rumpártoktól. CIA-anyagok Iránban Iránban, a sah rendszere idején a CIA által folytatott kémtevékenység kulisszatitkai­ba enged bepillantást a New­sweek amerikai hetilap leg­újabb száma. A teheráni amerikai kato­nai attasé egyik akkori be­osztottjára — eay volt túszra — illetve je'erdee is hivatal­ban levő kormánytisztviselők­re hivatkozva a lap közli, hogy a teheráni amerikai nagykövetség 1979-ben tör­tént elfoglalása során a CIA szigorúan titkos anyagai ke­rültek az iráni hatóságok bir­tokába. Ezek a dokumentu­mok az amerikai hírszerzés ügynökeinek valódi nevét, fe­dőszámát. a CIA Iránban és más országokban folytatott te­vékenységére unatkozó Uta- s'tásnkat, valamint a Szm-let- uniő ás a Varsói P-erz.ő'téc tagállamai pileni kémtevé- kenvség adatait tartalmazzák. (MTI) Az annexió ára Barátok közötti nézetelté- gerültséget az izraeli döntés rés” — így jellemezte Alexán- Időzítése, valamint az —, ha der Haig tábornok, amerikai egyáltalán igaz persze —, külügyminiszter a Golan-fenn- hogy Tel Aviv „előzetes kon- sík izraeli amnektálása nyo- zultáció nélkül” cselekedett, mán a két ország kapcsolaté- Ennél azonban sokkal fonto- ban bekövetkezett helyzetet, sabb, hogy újra bebizonyoso- A washingtoni „haragszom- dott: 1981. végén egy ilyen rád” típusú nyilatkozatok ku- akció esetében már diploma- lisszái mögött, mint várható ciai-politikai lehetetlenségnek volt, tehát meglehetősen ha- bizonyult a vétó. mar kibukkant az igazság. Mi- Érdekes paradoxonnak tű- közben a Fehér Házban — te- hogy bár a Golan an­kintettel Washington arab nexiója a Camp Daviddel szövetségeseire és az egész fémjelzett politika következ- közvéleményre — igyekeztek ménye, az egyetemes felhábo- úgy tenni, mintha egyértelmű- rQr|ást kiváltott izraeli lépés en elítélnék az izraeli lépést, megnehezíti e politika folyta­két alapvető dolgot mindenki fását. Elég arra gondolnunk, tud: Izrael ezt az akciót sem hogy Egyiptomban, (amelyre merte volna megtenni, ha va- gza(jat halála óta távolról sem lóban komoly amerikai, el- a teljes politikai mozdulat- lenakciókra számít és Tel- ianság a jellemző), mennyire Avivban nagyon is jól tud- megnehezíti a Golan annexió- ják. hogy a stratégiai együtt- ja az izraellel való együtt­működési egyezmény ameri- működés belső elfogadtatását, kai felmondása enyhén szól- ßegjn ugyan ismét kijelentet- va távolról sem jelenti a stra- te, hogy a döntést „soha nem tégiai együttműködés felmon- vónják vissza”, ám az izraeli dását. kormányfőnek alighanem tu­A lényeg tehát az, hogy az domásul kell vennie, hogy amerikai léoés nem tartálmi, ezért több szempontból Is hanem taktikai jellegű; azaz nagy árat kell fizetnie. A kimeríti a manőverezés fogai- Biztonsági Tanács még janu- mát. Pontosan ez a megállaoí- arban viszatér a témára és tás jellemző a másik ameri- az elsg Izraelbe készülő nyu- kai lépésre is: arra, hogy Wa- gat-európai államfő, Mitter- shington ezúttal — a megszo- rancj francia köztársasági el- kottól eltérően — nem vétóz- máris érzékeltette: meg­ta meg a Biztonsági Tanács- iehet, hogy Párizs az új fej- nak az annexiót egyértelmű- jem(4nyek fénvében felülvizs- én elitélő döntését. Lehet, gálja a látogatás tervét, hogv az amerikai vezetésben valóban okozhatott némi in- Harmat Endre Mitterrand elhalasztotta zraeli látogatását Francois Mitterrand meg- dig elhamarkodottnak tekint- várja a Golan-fennsík izraeli hető — teszi hozzá az igen annektálásának ügyében ja- óvatos megfogalmazású korn- nuár elején összeülő Bizton- müniké. sági Tanács döntését, s csak Párizsban ugyanis még va- azután határoz az eredetileg sámap diplomáciai források- február közepére kitűzött iz- ból olyan hírek terjedtek el, raeli látogatásáról — jelezte hogy Mitterrand tiltakozásul a a vasárnap Párizsban kiadott szíriai Golan-fennsik bekebe- k ül ügy minisztériumi közle- lezésére vonatkozó izraeli ,mény. döntés miatt máris elhalasz­A látogatással kapcsolatos tóttá a február közepére ter- minden egyéb információ ad- vezett izraeli útját. Tanácsi tervek (Folytatás at 1. oldatról) Baranyában például az évti­zed végéig teljesen fel akar­ják számolni a lakásfelújítá­sokban felgyülemlett elmara­dásokat, s e program kere­tében már jövőre 625 lakás korszerűsítését fejezik be. Egyben elkezdődik a megye városközpontjainak rekonst­rukciója. Pécs történelmi vá­rosmagjában harminc lakó­ház helyreállítását kezdik meg. A megyei tanács anyagi tá­mogatással és kedvezményes kölcsönökkel ösztönzi a válla­latokat felújítási kapcitásuk • bővítésére és az ehhez szük­séges kisgépek beszerzésére. Borsodban telepszerű épít­kezéssel jövőre mintegy 2500 új lakás létesül, ebből 1310 ta­nácsi költségvetésből, öregek házának, fiatalok garzonhá­zának építését is tervezik, s ebben a megyében is sok la­kást korszerűsítenek, Miskol­con például hatszázötvenet. Bács-Kiskunban a ^tanácsok meggyorsították az építkezés­re alkalmas telkek kijelölését, közművesítését. Már épülnek azok a telepszerű, több szin­tes lakónegyedek és kertes családi házak, melyekbe jö­vőre négyezren költözhetnek majd be. Mivel a megve la­kásállományának 47 százalé­ka még mindig komfort nél­küli. viszonylag nagy össze­get, 69 millió forintot költe­nek jövőre a helyi tanácsok a régi épületek megfiatalítá- | sára, korszerűsítésére. Vas megyében 485 lakást korsze­rűsítenek. s hasonlóan nagy gondot fordítanak a lakásfel­újításokra Hevesben, ahol e munkákra a szövetkezeti épí­tőipari vállalatok szakosod­tak. Szerte az országban nagy erőfeszítéseket tesznek az ál­talános iskolai hálózat bőví­tésére. s, ahol a pénzből nem futja elegendő új tanterem éoit'-'sére. ott régi énület.eket alakítanak át e célra. Kecske­mét, úiabb lakónegyedében, az Árpád-városban az 1982—83- as tanévre elkészült a 24 tan­termes általános iskola. A pécsi nevelési központban szintén új épületet adnak át, amely az iskolai célokon kí­vül az új városrész lakossá­gának művelődését is szolgál­ja. Az általános iskolákat Ba­ranya megye tíz nagyközsé­gében is bővítik, ehhez válla­latok, termelőszövetkezetek is felajánlották támogatásukat. Szombathelyen és Szentgott- hárdon egy-egy 16 tantermes általános iskola építését kez­dik meg, a réocelaki általá­nos iskola pedig a tanács és a szénsavtermeiő vállalat ösz- szefogása nyomán négy tan­teremmel bővül. Nádasdon kommunális kötvényt bocsá­tottak ki a község általános iskoláiénak bővítésére és tor­nacsarnokának megépítésére. Gyöngyösön 24 tantermes is­kolát hoznak tető alá. Kórházak rekonstrukcióia. a szakrendelések bővítése és korszerűsítése is jelzi, hogy a kormányzat a legfontosabb te­endők közé sorolja a lakos­ság egészségügyi ellátásának további javítását. Gyöngyösön megkezdik a városi kórház. Miskolcon folytatják a vas­gyári és a Semmelweis kór­ház rekonstrukcióiát. Mező­kövesden 100 ágyas reumaosz­tályt létesítenek. Helyreállít­ják a Baranya megyei kór­ház szülészeti osztályát befe­jezik a siklósi iárási kórhá­zat. és folytatják a mohácsi kórház felújí+ását. Elkészítik a szigetvári 220 ágyas kórház kivitelezését, amely a jövő év végén kezdődik el szombat­helyen. a Vörös HaHsereg úti kórházban 1982 eleién meg­kezdődik a műveseállomás elhelyezését szolgáló rekonst­rukció. Ez az ói létesítmény Vas megyén kívül Gvőr-Son- ron. Vesznrém és Zala megye betegeit is el'átia maid. Egerben. Vámosgvörkön kor­szerűsítik Kiskunmaisán bő- \ntik í\ szoriáli^ n++hor>t. P^T- ^oátfalván pedig újat hoznak lét^e. K.i^k’inhplpson hozzákezde­nek n mozgássáKutek tanin­tézetének létesítéséhez. /

Next

/
Thumbnails
Contents