Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)
1981-12-22 / 299. szám
yilAG PROtETÄRJAf. EGYES0UETEK1 NÓGRÁD A7 MSZMP NÓGRÁD MEGYEI Bt Z OTT S Á GA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXVII. ÉVF., 299. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1981. DECEMBER 22.. KEDD Közös tervünk Van jövő évi költségvetésünk! Ezt nyugtázhattuk az országgyűlés csütörtöki szentesítő szavazata után. Az elfogadott dokumentum „bevételek” és „kiadások” rovataiban vaskos milliárdok szerepelnek. A magunkfajta, a családi költségvetés jóval szerényebb összegeihez szokott, de a gazdálkodás bűvészmutatványaira mindig kész amatőr pénzügyes szinte megszédül a temérdek nullától. Remélhető, hogy lesz 1982-ben annyi pénzünk, ameny- nyit a különböző rubrikákba beterveztünk. Talán illő is bizakodni, hiszen a törvényjavaslat parlamenti vitájában ipari igazgatók, mezőgazdák, tanácselnökök is azzal összegezték véleményüket, hogy objektív helyzetelemzésre épült, tehát reális a jövő évi költségvetés. Hogy a beruházásokat mégiscsak erőteljesen kell jövőre csökkenteni? Igaz. Hogy a burgonya, a zöldség és a gyümölcs felvásárlásával eddig sem volt minden rendjén, s jövőre is lesznek gondok? Ez is kétségtelen. Miként megállja a helyét sok-sok más, az ország- gyűlés üléstermében elmondott vélemény, kritika is. Például: hogy a felvásárolatlan krumpli, meggy és szilva a termelőnél enyészik el, nem kerül be tehát az áru a piaci vérkeringésbe, s ennyivel megcsappan a mezőgazdaságból származó nemzeti jövedelem. Ha viszont nem nő a kívánt mértékben az állami bevétel, akkor — a külgazdasági egyensúlyi helyzet javításának elsődleges érdekét szem előtt tartva — a belföldi felhasználást kell mérsékelni. Az elért élet- színvonal megőrzését az ország vezetése jövőre is fő céljának tartja, így hát marad — mint a múltban már annyiszor ■— a fejlesztések visszafogása. A szűkösség szükségéről van tehát szó, s régi gondolkodót idézve, egy képviselő így fogalmazott: „ha görbe a képed, nem a tükröt okold érte!”... Kádár lános hazaérkezett a Szovjetunióból Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, aki a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége és a szovjet kormány meghívására részt vett Leonyid Brezsnyev 75. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségeken, hétfőn hazaérkezett Budapestre. Fogadására a Keleti pályaudvaron megjelent L osonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke,. Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Havasi Ferenc, Korom Mihály, Németh Károly és Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagjai, Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője, Horváth István belügy-, Púja Frigyes külügy-, Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter, a Központi Bizottság tagjai, jelen volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagyköveteA balassagyarmati kábelgyár új erősáramú csarnokában a mai technika! színvonalnak megfelelő berendezések segítségével gyártják a különféle termékeket Az 500 millió forintos beruházási költséggel megépített üzem — a tervek szerint — jövőre 750 millió A reális számvetés és tervezés mai és holnapi erény is. A vitában hangzott el például, hogy jó néhány vállalat csak addig „tornászott”, amíg termékeinek öt százalékát tőkéspiacon adta el, ez ugyanis a feltétele annak, hogy az exportárakat belföldön is érvényesíthesse. Ezután inkább belföldre termel, méghozzá jó jövedelmezőséggel, mintsem hogy újabb versenyre keljen a hazainál jóval igényesebb külföldi vetélytársakkal. A kormány felismerte a helyzet ellentmondásosságát, a szabályozókon változtatott. De — a nehezén áttekinthető árrendszer és árképzés szabályaitól a költségvetést még mindig túlzottan terhelő támogató jellegű kiadásokig — még sok kérdést át kell gondolni. Ezt is a parlament egyik tagja állapította meg, jelezve: a feltételeket teremtő kormányzati munka, s az útjelzők között haladó vállalati gazdálkodás sem eredményeiben, sem pedig gondjaiban nem választható el egymástól. A haladás, á vállalkozás előtt most minden jel szerint szélesebb az út. Oj gondolatok, új emberek, középkorúak és fiatalcár kellenek a vállalati vezetésekbe — vélekedtek a felszólalók, s ezt mondta a kormány elnökhelyettese is. De szükség van a „régi” szakemberek ötletére, tapasztalatára, az oly sokszor és sokat emlegetett, s fontosságával mindinkább felfénylő emberi tényezők kiaknázására. Semmiféleképpen sem úgy, miként tették azt a múlt héten a művezetők tanácskozásán, ahol a vezetőknek fenntartott első három széksor, jórészt üresen maradt. A művezetők közül viszont többen is — miként az ügyét felemlítő tatabányai főaknász — a küszöbön kívül szorongott. Erre mondotta a bányász: „a leckét megtanultuk, elmondjuk, ismételjük, de sokszor nem a gyakorlatnak megfelelően alkalmazzuk”. .. Már csak néhány nap, s átlépünk az új évbe. A januárban esztergagépen formálódó anyag, a tudományos intézetben kirajzolódó elképzelés, a KERAVILL-ban eladott színestelevízió már az 1982-es költségvetés részei. Meghatározzák az esztergályos, a kutató-tervező, az eladó bevételeit, s — e tényből fakadóan — majdani kiadásait is. Mint ahogy meghatározzák a vállalati nyereséget — s ugyancsak ezen keresztül — az államháztartásba befizetendő összegek nagyságát is. S mert az oly sokszor emlegetett kedvezőtlen külső hatásokból 1982-ben is a kelleténél több lesz, nem marad más, mint az egymástól elválaszthatatlan családi, vállalati és állami költségvetést szellemiekkel, kétkezi munkával gyarapítani. Akkor lesz valóra váltott közös tervünk. Mélykúti Attila Magyar-lengyel gazdasági tárgyalások Zbigniew Madej, a Lengyel Népköztársaság minisztertanácsának elnökhelyettese, a minisztertanács mellett működő tervbizottság elnöke, hétfőn hivatalos megbeszéléseket folytatott Budapesten Faluvégi Lajossal, a Minisztertanács elnökhelyettesével, az Országos Tervhivatal önökével, a két ország közötti gazdasági kapcsolatok időszerű kérdéseiről. Zbigniew Madejt fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Marjai József a Minisztertanács elnökhelyettese. 4» Ülésezett a megyei tanács végrehajtó bizottsága A kommunális szolgáltatás helyzete A Nógrád megyei Tanács gyei komplex hulladékartalVegrehajtó Bizottsága tegnap. Salgótarjánban tartotta sáron következő ülését. A testület elsőként a kommunális szolgáltatás fejlesztésére 1979-ben hozott határozat végrehajtásáról szóló jelentést tárgyalta. matlanítási terv is. A VI. ötéves terv célkitűzéseinek kidolgozása során felmérték a meglevő temetők helyzetét, tart a parcellázási tervek készítése is. Intézkedések születtek a folyékony hulladék elTöbbek között megállapítok- szállírására, tárolására. A teták, hogy a megyei tanács elnökének utasítására 18 helyi tanács módosította köztisztasági tanácsrendelettét, 33 pedig újat alkotott Készül egy meszeresen szállítják et a szemetet- A városokban és nagyközségekben rendszeres a gépi és kézi úttisztítás. Jelentősen megnövekedett a megye zöldterületednek aránya is az elmúlt tervidőszakban, a játszóterek öt év alatt hetvennel gyarapodtak. Gon dot okoz, hogy felszereltségük lepüléseken a köztisztasági szolgáltatást kommunális vállalatok és költségvetési üze- alacsony színvonalú, mek végzik. Jelenleg már a lakások 43 százalékától rendNem hagytuk az utolsó pillanatra Szolid aranyvasárnap Nógrádban Meglepetések, kedvezmények az üzletekben Hosszú évek alatt mintha kezdenénk megtanulni, hogy a karácsonyi ajándékok beszerzését nem érdemes az utolsó I pillanatra hagyni. Legalábbis S ezt mutatta Nógrád megyé- j ben az aranyvasárnapi forga- | lom. Zimankóban is helytállnak A Nógrádi Szénbányák külfejtési üzemének dolgozóit idén igencsak megviselte a szinte napról napra változó időjárás. Különösen a kazár-pó- lyosi s a homokterenye-kő- tetői külszíni fejtéseken és a fúrótornyok mellett lévő embereknek okozott nagy nehézségeket a fagy, az ömlő hóesés és a tegnapihoz hasonló, régen volt hideg; aMi- zserfa II. aknaüzem szénvagyonának feltárásán munkálkodó fúrósok hőmérői —17 fokot mutattak. A télre történt korai, jő felkészülés eredményeként eszközöket, berendezéseket ve- dett dombokon végzik munszik nagyjavítás alá. kájukat, különösen kemény A homokterenyei fejtésen feladatok elé állította az idősem a hó, sem a hideg nem járás. A negyven centiméte- okozott különösebb fennaka- rés hó egyetlen gépjármű köz- dást. A bulldózerek folyama- lekedését sem teszi lehetővé, tosan távolították el a közle- így a váltásra érkezők gya- kedőutakról a lehullott, hatal- logosan teszik meg a beren- raas mennyiségű hótömeget, s dezésekhez vezető, gyakorta csupán a fejtés mélyebben több kilométeres utat. Teljefekvő részein gyülemlett fel sítményeik azonban — miként jelentősebb mennyiségű csa- erről Kazinczi András, a külpadékvíz, amely a szállítást végző gépjárművek haladási sebességét csökkentette. Mindezek ellenére a külszíni fejtések dolgozói idén újra sikeres évet zárnak: kétszázmindkét külfejtés még a múlt ezer tonnás szakmai tervüket. héten is termelt szenet, folyamatosan szállítottak a nagybátonyi szénosztályozóba. A kőtetői még holnap is üzemel, a kazáriról azonban megkezdték a levonulást a Mátraaljai Szénbányák gépei: az év hátrp'C-»ő részében már szüneteltetik a munkát, az immáron hetekkel ezelőtt teljesítették, s jelenleg már ötvennégyezer -tonnával szárnyalták túl éves célkitűzéseiket. A külfejtési üzem nyolc fúrótornyának dolgozóit — akik a fejtési üzem vezetője beszámolt —, nemhogy nem csökkentek. hanem kedvezőbbek az előző hónapokiéknál. A fúrási munkákkal december 24- én állnak le, s csak január hatodikén indulnak be újra a gépek. Az időjárás miatt nem volt fennakadás a nagybátonyi szénosztályozón sem. A vasutasok kellő számú vagont bocsátottak a bányászok rendelkezésére, s ígéretük szerint a Jánosaknától Mizserfáig tér- továbbra is folyamatos lesz a jedő kopár, széltől nem vét vasútikoesi-ellátás. A számítottnál szerényebb eladásba bizonyára az útviszonyok is belejátszottak, hiszen akinek nem volt muszáj, nem ült kocsiba vasárnap. Faluhelyen meg inkább a hízó leölésére szánták ezt a napot, mintsem az üzletben bóklásztak volna A Nógrád megyei Iparcikkkiskereskedelmi Vállalat üzletei, áruházai, fél kilenctől egy óráig várták a vásárlókat Az egy évvel ezelőtti aranyvasárnapi forgalomnak alatta maradt az idei, pedig jó előre meghirdette a vállalat (állta is a szavát), hogy minden bevásárlóhelyein valami meglepetéssel szolgál. A Pécskő Üzletházban például sapkákat kesztyűket, gyermekkötöttholmit, ágynemű-garnitúrát s egyes cipőket adtak 20 százalékkal ban. Salgótarjánban és Balassagyarmaton is jól jártak, akik hanglemezt vettek: kettőt fizettek, hármat kaptak. A salgótarjáni szabadidő-boltban és a karácsonyi üzletnegyedben, napival az idei teljesítmény. Év végéig várhatóan az 1 milliárd 130 millió forintot is eléri a vállalati forgalom. Nem adott különösebb új- jongásra okot az aranyvasárnapi forgalom a Centrum Áruházban sem. Nagyobb bevételre számítottak a házban, az előző hetinél több dolgozót rendeltek be, pénztárgépeket is tartalékoltak, — ám minderre kevés szükség volt, csakúgy, mint a nyitvatartás meghosszabbítására. Délelőtt tíz óra körül indult a napi 800 ezer forintos forgalom java, a szokásostól jóval több élelmiszert vásároltak, valamint a szőnyegekből vittek sokat Ezenkívül a játékokat és az apró ajándékozási cikkeket keresték. Az ezüstvasárnapinál ala- olcsób- csonyabb volt a forgalom a szécsényi Skála Áruházban is, mégis elégedettek vele, mivel jócskán meghaladja a tavaly ilyenkorit. A nap folyamán több mint 480 ezer forintot blokkoltak az áruház pénztárai. Skála-akcióban tegnap A végrehajtó bizottság megvitatta Nógrád megye 1982. évi fejlesztés: tervének és költség- vetésének tervezetét, a testület munkájáról szóló beszáno- lót, a megye korszerűsített településhálózatáról szóló fejlesztési elképzeléseket. A megyei tanács végrehajtó bizottsága ezt követően egyéb ügyeket tárgyalt. a plüss- és a fa építő játékokat sem volt hiány: 20 százalékkínálták az eredeti ártól egyötöddel olcsóbbon- A vállalat aranyvasárnapi forgalma egyébként már ráadás, hiszen december 18-án teljesítette éves tervét: az előirányzott 1 milliárd 99 millió forint helyett 1 milliárd 100 millió forintra rúgott az azkal olcsóbban kínálták a ród- lit, az ágyneműt, a falvédőt, egyharmadnyit elengedtek a női és bakfisruhák, a fehérneműk, a férfipamutzoknik, autóstáskák és egyes női bőrcsizmák árából A roham zömét, a méter-, kötött- és műszaki osztály dolgozói állták. Tanácsi tervek A tanácsok' 1982-ben a rendelkezésükre álló 110 milliárd, forint túlnyomó részét a lakosságot közvetlenül szolgáló létesítmények fenntartására, s újak építésére költik. Ezzel is segítik a társadalompolitikai' vívmányok megőrzését, az életkörülmények további szerény mértékű javítását. A nehéz gazdasági viszonyok ellenére teljesítik a VI. ötéves terv időarányos lakásépítési feladatait, az általános iskolai tantermek építésében 1981 —82-ben nem 2, hanem két és fél évi program valósul meg, az egészségügyi kiadósok pedik jövőre 7,2 százalékkal haladják meg az ideit. Az új évben 77 ezer — ebből 19— 20 ezer állami — lakás épül, sokezret felújítanak, az általános iskolások jövőre 1300 új tanteremben kezdhetik meg a tanulást, a betegek ellátását 1200 kórházi ágy létesítésével javítják. A ifejlesztési tervekről a következő körképet adják az MTI tudósítói: Mindenütt programot dolgoztak ki a lakások felújítására, korszerűsítésére, a magánlakás-építkezések számára közművesített telkek biztosító-. sára, tetőterek beépítésére. (Folytatás a 2. oldalon.)