Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)
1981-11-13 / 266. szám
jelenti Egyetértés fronttá Lengyelorsrcrgbcm <■» Kedvezően hatott a közhangulatra Kelemen István, az MTI tu- batokon — hangsúlyozta Ol- ságjogok korlátozását iósítója jelenti: szowski. — mondotta. Lengyelországban a sztrájk- Kijelentette: a közhangulat- Közölte, hogy a Politikai konfliktusokat szándékosan ra kedvezően hatott, hogy a Bizottság hamarosan kikéri a szítják a szélsőséges erők — párt előterjesztette a nemzeti párttagság véleményét a nemjelentette ki Stefan Olszowski egyetértés frontjának koncep- zeti egyetértési front koncep- a LEMP legnicai vajdasági cióját A front alapját a Len- ciójáról. Ugyancsak rövid aktívaértekezletén, amelyen gyelországban működő há- időn belül a politikai pártok főként ideológiai kérdésekről rompártrendszer képezi, s az és a társadalmi erők képvise- volt szó. A Politikai Bizottság egész koncepciónak semmi lőiből álló különbizottság kitagja, a KB titkára elmondta, köze sincs a Szolidaritás szél- dolgozza a front programnyi- hogy pillanatnyilag négy fe- sőségesei által erőltetett vala- latkozatát. szültségi góc van az ország- miféle „koalíciós kormányban: a radomi műszaki főis- hoz” mert ilyesmibe a párt kola, a Zielona Góra-i vajda- sohasem megy bele. ság, a „Sosonowiec” szénbá- — A párt nem fenyegetőzik, _ ..... , nya és Alsó-Szilézia, ahol a de tudni kell, hogy ha a Szókioszkok napok óta bojkottál- lidaritás részéről továbbra ff a megegye esl Poutiaanak ják a lapok Olszowski elemezte a lengyel újságíró-társadalom helyzetét, amelyet bonyolultnak terjesztését, sem lépnek fel határozottan a **^“de egyezrük" Ugyanakkor a társadalom las- sztrájkok ellen, akkor bizo- , tta ’ _ egy e OK s an kezd kijózanodni, a bá- nyos törvényes sztrájkellenes <2-., . nyászok munkája hatéko- intézkedésekre lesz szükség, nyabbá válik a szabad szom- ami az állampolgári szabadMódosították az útlevelekről szóló rendeletet A Minisztertanács a kül- vagy földre utazásról és az útlevelekről szóló rendeletét 1982. január 1-i hatállyal módosította. Ennek élteimében a jövő év elejétől a magyar ál- előző két évben egyéni turislátogató jellegű utazásokat. A bank tehát a 18 évet betöltött magyar állampolgároknak akkor biztosít tu- ristavaluta-ellátást, ha az lampolgárok konvertibilis magáncéllal a tautazáson valutaelszámolá- Továbbra nem vettek részt lehetőség lesz sú országokba naptári évente arra, hogy a 14—18 év közötti egyszer utazhatnak. A rende- fiatalok — ha szüleikkel letmódosítás nem érinti a szó- együtt utaznak — egyéni tu- cialista országokba való utazásokat; oda a már korábban érvénybe lépett kedvezményekkel lehet utazni. Az utazások engedélyezésének új rendjéhez igazodik az állampolgárok valutaellátásával kapcsolatos rendelkezés. Október 1-én a pénzügyi ristaútlevelet és valutaellátást kapjanak. Változatlanul nem részesülhetnek valutaellátásban azok az állampolgárok, akik az előző 5 évben deviza- vagy vámbűncselekményt követtek eL A turistaútlevéllel rendelszervek közölték, hogy állam- kezök M ^ gyákorlgitneik SÄT* ^ megfelelően menetjegyet, a külföldi magánutazásaikhoz több valutát vjsárofhatoak. üiemanyagköltség céljára kü- Eszennt a rubelelszámolású * _a__i_ — g épkocsival utazók pedig lön valutát vásárolhatnák az országonként megállapított kereteken belül. Az útlevélkiadásd és valutaellátási változások lehetővé teszik a konvertibilis elszáországokba utazók az eddigi évi 10 000,— forint helyett 15 000,— forintért, a konvertibilis elszámolású országokba — így Jugoszláviába is — utazó egyéni turisták 8 500 — forint helyett 12 000,— forint molású országokba utazó egyé, értékű valutát vásárolhatnak ni turisták valutaigénylési a mindenkori valutaeladási rendjének egyszerűsítését is. árfolyamon. A látogató útié- A jövőben nem kell a véllel rendelkezők az eddigi tautazásbocz 1300 — forint hely«tt MOO — forintért vásáwniOmfcmdr valutát, és a társasutazáson részt- tói külön igényelni. A útleaz újságírók megosztására törekednek, a lengyel újságírószövetség bizonyos vezetői pedig kísérleteket tesznek az egész lengyel sajtó fölötti ellenőrzés megszerzésére. A KB •titkára hangsúlyozta, hogy a pártsajtóban kizárólagos érvénnyel kötelezőek a marxizmus—leninizmus eszmei követelményei. Ami a Szolidaritásnak a tömegtájékoztatási eszközökhöz való hozzáférhetőségét illeti, Olszowski kijelentette: ezen a téren a párt nem engedhet, a szocializmusban a propaganda a hatalom eleme. Merényletkísérlet az ügyvivő ellen Csütörtökön reggel Párizsban egy ismeretlen férfi több lövést adott le az amerikai ügyvivő kocsijára, majd elmenekült Christian Chapman, az ügyvivő, aki az új amerikai nagykövet Párizsba érkezéséig a nagykövetséget vezeti, nem sérült meg. A merénylőt mindeddig nem sikerült kézre keríteni. (MTI) fHággazifoságl konferencia Munkabizottsági ülések Csütörtökön a Magyar Tu dományos Akadémia székházában délelőtt plenáris ülés sei, majd délután kilenc témában szervezett munkacsoportok, tanácskozásaival folytatódott a Fejlesztési Intézetek Európai Társaságának tudományos konferenciája a világgazdaság időszerű kérdéseiről, köztük a harmadik világ megoldásra váró problémáiról. Egyebek között szóba került, hogy a harmadik világ problémáinak megértése, elemzése és megoldása nemzetközi együttműködést követel a tudományos kutatásban is. Többen kifejtették, hogy új kutatási módszerekre, új együttműködési formákra és a politikáig ívelő cselekvési rendszerek kidolgozására van szükség. így születhetnek meg korunk nagy, nemzetközi tudományos vállalkozásai, amelyek egy-egy kérdés egyeztetett megközelítése érdekében összefoghatnak kiemelkedő kutatókat, egyesíthetnek jelentős tudományos potenciállal és korszerű felszerelésekkel rendelkező intézeteket. Elhangzott, hogy ezen együttműködés során a tudósoknak továbbra ts keresniük kell a kapcsolatot a politikával, amely az eddiginél sokkal nagyobb mértékben lesz ráutalva a tudományra, mivel a jövő kérdéseiben a jelenlegi társadalmaknak nincs más jelzőrendszerük. A tudomány számára viszont nyilvánvaló, hogy olyan nagy jelentőségű világproblémák esetében, mint például a fejlődő országok társadalmi, gazdasági kérdéseinek megoldása, az elmaradottság felszámolása, csak a politika képes a kialakult mechanizmusok megváltoztatására. Pénteken újabb szekcióülésekkel folytatódik a konferencia. Gengsxterek, polgárok, fegyverkereskedők Rettegő amerikaiak szükséges tát az IBUSZ és ján a Magyar Nemzeö Bankvevők költőpénze is arányosan emelkedik. vélkérő lapot a benyújtáskor az IBUSZ valutaigénylésnek A Magyar Nemzeti Bank a is tekinti, és amennyiben az konvertibilis elszámolású or- állampolgár valutaellátásban szagokba utazó egyéni turis- részesülhet,, az útlevélkérő tatáknak továbbra is 3 évenként biztosít — egyszeri felhasználásra — valutaellátási lehetőpot az IBUSZ a valutaellátás biztosítására vonatkozó záradékkal továbbítja az útleséget azzal, hogy a jövőben vélhatósághoz. Ez az eljárás nem veszi figyelembe az előző kétévi társas turisztikai az utazással kapcsolatos ügyintézést lerövidíti. (MTI) Csád: újabb tűzfészek? Ismét harcokról tudósítanak Csádból. Az afrikai Szahel- övezet e félsivatagos országa immár vagy egy évtizede polgárháború színhelye A különböző törzsi és vallási csoportok fegyveres erői között folyó háborúskodás áldatlan állapotokat teremtett az országban. Sokáig az egykori gyarmattartó Franciaország csapatai jelentettek „kiegyensúlyozó erőt”, mig végül az a felszabadítási front kerekedett felül, amelynek vezető ereje az északi nomád törzsekből került ki. Goukouni Queddeinek, a jelenlegi elnöknek sikerült megegyezésre jutnia a déli vezetők egy részével is, koalíciós kormányt alakított, amit elismert az Afrikai Egységszervezet. A csádi béke azonban igen rövid életűnek bizonyult. Az elnök és hívei ellen fellázadt hadügyminiszter, Hissene Habre, aki élvezte Egyiptom, Szudán és az Egyesült Államok katonai támogatását is. A törvényes csádi kormány kérésére akkor a szomszédos Líbia korlátozott létszámú katonai erőt irányított Csábda, véget vetve a testvérgyilkos harcnak. Kadhafi katonáinak csádi jelenlétét rendkívül élesen támadta a nyugati propaganda, s a csádi vezetésre is igen nagy nyomás nehezült, hogy a belső helyzetet Líbia nélkül rendezze. Ilyen tartalmú határozatokat hozott az Afrikai Egységszervezet is. Tripoliban mindezek hatására úgy döntöttek, hogy a líbiai katonák elhagyják Csádot. Kivonulásuk első következményei azonban arra utalnak, hogy ismét kitör a harc Csádban. A Szudánnal határos vidékekről máris összetűzéseket jelentenek. Állítólag Nimeri szudáni vezető is bevetette csapatait Habre oldalán. Hírügynökségi jelentések szerint közben megérkeztek Csádba az afrikaközi békefenntartó erők első, zaire-i katonái is. Nekik kell majd támogatást nyújtaniuk az újabb polgárháború megakadályozásához. Ez azonban igen nehéz feladatnak ígérkezik. Queddei elnök kabinetje ugyanis ma sem egységes, a koalíciót alkotó frakciók összecsapása bármely pillanatban újabb tűzfészket hozhat létre. Nincs egységes nemzeti hadsereg sem, s így a békefenntartóknak mindenképpen igen nehéz feladattal kell megbirkózniuk. Afrikai megfigyelők szerint a líbiaiak kivoulása nemhogy enyhítené a feszültséget a térségben, hanem új konfliktusok kirobbanásához veze+h'-t. Miklós Sándor NÓGRÁD — 1981. november 13., péntek Az SKP KB ülése irtán Leváho tták a frakció* vezetőket A Spanyol Kommunista Központi Bizottságának volt Párt Központi Bizottsága csü- főtitkára az Euzkadiko Ezker- törtökön hajnalban véget ért ra a baszk nacionalista pártkétnapos ülésén leváltotta tisztségéből a Központi Bizottság hat tagját: Manuel Azcaratet, a VB tagját, Carlos Alonso Zaldivart, a KB volt titkárát, Pilar Brabo parszövetség egyik vezetőjével, Mario Onaindíával együtt ismertette az SKP KB határozatait elutasító álláspontját. Az SKP Központi Bizottságának most leváltott hat tag1 amenti képviselőt, Julio Se- ja a párt július végén tartott gurat, Jaime Sartoriust és Pi- X. kongresszusának vezér- lar Arroyot. A határozatot alakja volt az úgynevezett „megújító eurokommunista” csoportnak, amely követel te: a szervezeti szabályzatban tegyék lehetővé, hogy a kisebbségi álláspontok képviselői szervezett irányzatokat alakíthassanak. A kongresszuson nagy titkos szavazással fogadták el. A leváltási javaslatra 67-en, ellene 24-en szavaztak. Nyolc üres szavazólapot adtak le, a KB egy tagja pedig tartózkodott a szavazástól. A döntés előtt a Központi Bizottság felszólította az érin- azonban javaslatukat tetteket, hogy nyilatkozatban többséggel elvetették, vonják vissza a párt írányvo- A Központi Bizottság két- nalával szembehelyezkedő napos ülésszaka elején kizárta álláspontjukat. A hat KB-tag a pártból a Baszk Kommu- által kidolgozott dokumen- nista Párt feloszlatott Köztumról azonban a KB egyhangúlag megállapította, hogy az érintettek abban nem he- lyesbitették álláspontjukat. Ezután került sor a szavazásra leváltásukról. Mint jelentettük, a végrehajtó bizottság pénteki üléponti Bizottságának négy tagját, közöttük Roberto Lert- xundi főtitkárt, akik nyilvánosan szembehelyezkedtek az SKP vezető szerveinek határozataival. A most kizárt négy baszk pártvezető egyben tagja volt a Spanyol Kommunissét elfogadott határozatával ta Párt Központi Bizottságá- javasolta a Központi Bizott- nak is. Ságnak a hat KB-tag leváltásén elfogadott határozatával párttagokkal együtt, előadói i estet szerveztek, amelyen Roberto Lertxundi, a Baszk ! Kommunista Párt feloszlató1' (MTI) Flora Lewis, a New York Times párizsi tudósítója, hosz- szabb távolléte után Detroitba hazatérve így ír: „Bajlós a levegő, az emberek bizalmatlanok egymáshoz, a félelem és a kétségbeesés oktalan agresz- szióba torkollik, a durva sértegetéstől, idegen autók megrongálásán keresztül a gondatlanságból okozott emberölésig”. 140 MILLIÓ FEGYVER Felfegyverkezve Egy másik újság George- townról, Washington előkelő negyedéről így ír: „Háromszoros zárak az egykor nyitott kapukon, a házak börtönné változtak, amelyekbe az emberek önmagukat zárják be”. Bob Green, az ismert chicagói újságíró felteszi a kérdést: „Ki fizeti meg a pszichikai árát annak, hogy Amerika a szabadok országából a zárak és rácsok országává változott?” A bűntények és a félelem növekedése természetesen szorosan összefügg a gazdasá- „Saturday Night Special” S1 viszonyok romlásával. Mi- (Szombat esti különleges), — nél erőszakosabb a társadalom, így „becézik” azt a 22 kalitoe- minél tehetetlenebb a rend- res revolvert, amellyel John őrség és a bíróság, annál in- Hinckley, Reagan merénylője kább igyekeznek a polgárok az elnökre lőtt Egyike volt ez felfegyverkezni. Az 55 millió annak az 55 millió pisztolynak, revolverhez, amelyet _ zsebben, ami az amerikai polgárok bír- kézitáskában, kesztyűtartóban, tokában van. Az amerikai pol- években hordanak, vagy a gár fegyverkezik. A félelem párnak alatt, az előszobaszek- egész arzenált halmoz fel — rények fiókjaiban rejteget- revolvereket, puskákat, könny- további 85 millió puska gázgránátokat A házak erő- és más fegyver járul: összesen dökké változnak, az utcákon 140 millió fegyver a 230 milliós íelíegyverzett őrök cirkálnák, lakosság kezében! A rettegés a lakosság egész „Nem a lőfegyverek, hanem életmódjára, életritmusára rá- az emberek ölik meg az embe- telepsák. A gyilkosság, a lo- reket!” — hangzik a fegyverpás, a betörés, az erőszak, a lobby cinikus védekezése, és vandalizmus áttörte a nyomor- noha 1938 óta számtalan köz- negyedek, a fekete- és barna- vélemény-kutatás a fegyvervi- gettók falait és betört a gaz- selés valamilyen szabályozása dagok hivalkodó lakónegyedeibe is, New Yorktól Chicagón, Detroiton keresztül Atlantáig, Houstonig. Los Angeles, a nyugati metropolis maga is a „félelem városává” változott. A legújabb statisztikák szerint minden 140. emberre jut rablótámadás, minden 3500-ra gyilkosság, minden 547-re nemi erőszak és mind® 33-ra betörés. mellett foglalt állást, a törvényhozók gyakorlatilag a fegyverüzletben érdekelt csoportok álláspontját képviselik. ELŐZÉKENY KISZOLGÁLÁS „BALJÓS A LEVEGŐ..;" I j j Fegyvert Amerikában a szakflzletekien kívül akár egy trafikban vagy zálogházban is vásárolhat bárki Reagan merénylője 1980 októberében ép- — pen egy dallasi zálogházban vett két revolvert, darabonként Védekezésül sok házat acél- 47 dollárért. A boltos — a biz- ajtókkal, különleges zárakkal tonság kedvéért (!) — elkérte és elektromos vészjelzőkkel Hinckley vezetői jogosítvá- szerelnek fel. A kaliforniai ha- nvát, megkérdezte: nem ká- tóságok 1980-ban 40 ezer en- bítószerélvező-e, volt-e bün- gedélyt adtak ki könnygáz- tetve és nem áll-e ideggyógy- fegyver tartására. Ez a szám kezelés alatt. Egy másik üz- az idei év első negyedében 600 leiben szerezte be a „Devas- ezerre emelkedett. 500 iskolá- tor” lőszert, a dum-dum tölté- ban 10 ezer instruktor tanítja, nyék egyik változatát. A kihogyan lehet védekezni ezzel szolgálás itt is előzékeny és a fegyverrel. gyors volt. A félelem légköre egyre sűrűbb Amerika városaiban. Föld alatti robbantás Hevadában A nevedai kísérleti telepen szerdán föld alatti nukleáris robbantási kísérletet hajtottak végre — jeletette be az amerikai energiaügyi hivatal. Ebben az évben ez a tizennegyedik bejelentett kísérleti robbantás az Egyesült Államokban. (MTI) Reagan a merénylet után még a kórházban sietett ki* jelenteni: az ellene elkövetett gyilkosság! kisérlet sem indokolja a fegyverkereskedelem korlátozását. Mike Royko, a Chicago Sun-Times cikkírója így kommentálta a nyilatkozatot: „Amerikában valószínűleg nincs több őrült, mint más iparilag fejlett országban. A különbség csak az, hogy egyetlen úgynevezett civilizált nemzet sem fegyverei fel az őrültjeit. .. Ha egy őrült fegyverhez jut és azt használja, ki a bűnös: ő, vagy azok, akik őt a fegyverhez juttatták ?... Reagan mindenesetre segített abban, hogy a fegyvert ráirányítsák”. Gáti István Iráni helyzetkép Indiia Gandhi Pánzshon Indira Gandhi, indiai miniszterelnök csütörtökön délelőtt Rómából, európai kőrútjának harmadik állomására, Párizsba érkezett. Indira Gandhit háromnapos francia- országi tartózkodása első napján fosadia Francois Mitterrand köztársasági elnök. (MTI) Egy teheráni iszlám fórra- tán annak kora és rossz egész- ugynakkor beszámolt arról. dalmi bíróság csütörtökön ségi állapota miatt az élet- hogy az elmúlt három héten életfogytiglani börtönre ítélte fogytiglani börtönbüntetés öt különböző városban ösz- Abolfazl Ghasszemit, az úgy- mellett döntött. Ghasszemit szesen 73 embert vettek Őrinevezett iráni párt vezetőjét, egyébként azzal is vádolták, zetbe. Ezek az emberek bal- E párt tagja volt Sapur Bakh- hogy részt vett egy idén ta- oldalinak tekintett kormány- tiar, a néhai sah utolsó mi- vasszal fölfedett államcsíny- ellenes szervezetek tagjai, niszterelnöke is. kísérletben, de ezt a bíróság Legtöbbjüket az észak-iráni Ghasszemit azzal vádolták, nem tudta bizonyítani. S’lan tartományban fogták hogy együttműködött a SA- , ... . ... . eJA , Iran kurdok lakta területe- A nyugat-irani Borujerd és in kedden és szerdán összesen az észak-iráni Amol városok- 11 ember halt meg a rend- ban a rendfenntartó erők ösz- fenntartó erők és kurd fel- szecsaptak a Modzsahedin kelők közti összecsapásokban Khalk elnevezésű kormányel- — jelentette csütörtökön az lenes szervezet tagjaival. Egy. Iszlám Köztársaság című te- egy modzsahid életét vesztet- heráni lap. A teheráni rádió te. VAK-kal, a sah titkosrendőrségével és hogy Bakhtiarral szövetkezve, meg akarta dönteni az iszlám köztársaságot. Mint a teheráni rádió közölte, a bíráság előbb halálra akarta ítélni a politikust, de az-