Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)

1981-11-10 / 263. szám

Maratoni tévézés

1 Az Onnep, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulós emlékezete mindenkinek bosszú hét végét eredményezett, a szabad idő félhasználásának sokféle kihasználási lehetőségével.

Akik a televíziózást választották fő időtöltésül, azok sem jártak rosszul, bár a maratoni tévézés — magam példájából kiindulva — meglehetősen igénybe vette az ember energiáját, erejét. Képtelenség volt mindent intenzíven végignézni, de persze a szerkesztés, aligha azzal az elhatározással dolgozott, hogy most mindenkit odakötöz a készülék elé. Sokkal inkább az a szándék vezérelte,. hogy tematikai és műfaji változatossággal, lehetőség szerint színvonalasan a legszélesebb közönségrété- gek igényeit elégítse ki. Tehát láthattunk szórakoztató magazint, gyermek- és ifjúsági, valamint felnőtt színházi előadást, filmet, tévéjátékot, bohóctréfát, revüt, táncot, számos sportkövetítést. Vagyis mindenki kedvére válogathatott az ajánlatból, s választását általában nem bánhatta meg, még akkor sem, ha egy- némelyik művészi program színvonala nemcsak a magunk, az önmaga félállított léc alatt is maradt

A megújhodott szórakoztató magazin, a negyedévenként jelentkező Szeszélyes évszakok utóbbi összeállítása leverte a lécet. Az új szellemű előző előadásban a rádiós Pintér Dezső, ha nem is volt közvetlenebb, csevegőbb, szellemesebb Antal Imre műsorvezetőnél, mindenképpen mélyebbnek, gondolattelibbnek, frissebbnek, hatásosabbnak bizonyult. ugyanígy az általa tálalt műsor. Igaztalanok lennénk, ha egyértelműen elpa- rentálnánk a magazint, mert akadtak benne jól, találóan, znagvasan szórakoztató darabok — például Selmeczi Tibor humoreszkje, A deszka, Mikes György autósmonológja —, mégis az egész a fáradtság, az utánlövés érzetét keltette. Nemcsak az a vicc- szakállas, amelyikben a férj a megszokott rutinnal pénzt tesz le az egy napja feleséggé előlépett szerető éjjeliszekrényére, annak tűnik, a képileg remekül megoldott dabasasi-trió jelenete is. Legföljebb a tartalmát tartom időszerűnek.

Thyl Ulenspiegel elköszönt tőlünk, öt estén keresztül keltett bennünk felemás érzéseket ez a szovjet tévéfilmsorozat, az ismert filmrendezőpáros, Olov és Naumov jóvoltából. A jóvoltukat félig idézőjelben kell érteni, mert Coster regényét csak részben tudták a képernyőre átmenteni. A kor levegőjét, hangulatát, életmódját, szokásait remekül érzékeltetik, látszik, Ihogy gondosan tanulmányozták a középkori németalföldi viszonyokat, sokat merítettek festőikből, a Breughelektől. A pikareszk játékosságát, életélvező szellemességét azonban nem sikerült, csupán ritka pillanatokban, bemutatni. Rendkívül biztatóan indul a sorozat: a vakok raja egymásba kapaszkodva vonul a homokdűnék között, murisán biztat- gatva egymást, míg nem belecsússzanak a pocsolyákba, s kétségbe esve kapálóznak ki belőle. A szabadulást már lassított felvételeken látjuk, s ez előreveti árnyékát, hogy „művészfilmet” fogunk kapni. Sajnos, Alov és Naumov eleszté- tizálták, elmfivészieskedték ezt a kópétörténetet. Ugyanabban a hibába estek, fordítva, mint a korábbi feldolgozók, akik a regényben kizárólag a humorra és a kacagtató lehetőségekre figyeltek fel'.

Az ünnep estéjén sugárzott őszi maraton, Georgij Danye- lija két éve készült kiváló

filmje a mozibeli megtekintés után sem hosszadalmas, fárasztó. Ezen ec filmen többet lehet kaccantani, mint jó néhány vígjátékon, például a vasárnap látott, A farkason. A grúz mesternek kitűnő humora van, ráadásul elmélyült, árnyalt emberismerete, bölcs életszemlélete, szilárd erkölcse. Látszólagos szenvtelensége mögött érzelmek húzódnak meg, mgg- értőek és elítélők egyaránt. Nem kétséges, hogy Burikin a látványos szakítás és megbánás után tovább futja majd „őszi maratonját” a feleség és a szerető között, mert képtelen helyzetén felülemelkedni, és mert az asszonyok is ugyanúgy megszokás szerint cselekszenek, mint a férfi. Alkatuk, dédelgetett céljaik miatt sem képesek a változtatásra. Sírjunk rajta, vagy nevessünk? Tegyük azt, amit Danyelija tanácsol: gondolkodjunk el és tanuljunk belőle.

Horváth Ádám majdnem hetvenéves, Molnár Ferenc vígjátékból, A farkasból készített tévéváltozatot. „Vígjátékot játszani, persze kockázat! Ha a néző, tragédiát látva, nem fakad sírva — hát istenem. .. De, ha a vígjátékon nem nevet az már baj” — nyilatkozta a Rádió- és Televízióújságban. Véleményével a legmesszebbmenőkig egyetértek és kijelentem: A farkason nem nevettem. Tudom, élvonalbeli színészeink (Márkus,

Huszti, Almási, Tolnay, Bánki) minden tőlük telhetőt megtettek érte, hiába. Érzéketlen maradtam az ügyvéd úr oktalan és ostoba féltékenykedése, a szépasszony fölényes maga- biztossága és tisztességes döntése iránt. Nem izgattak a Galíciába igyekvő, pezsgőző huszártisztek sem, a cicomás, fonnyadt kegyelmesnék sem hatottak meg, nem érdekelt az sem, hogy á szerelmes férje egymillió pengőt gyűjt asz- szonykájának, csak azért, hogy szeresse. És még sok dolog nem érdekelt ebben az avitt szellemű, polgári idétlenségben. Persze, a szerző, Molnár Ferenc virtuozitását nem vonhatom kétségbe, magam is elismerem és csodálom dramaturgiai, színpadi érzékét, de hát ő ezt a művét, már olyan régen — 1912-ben írta. Persze ez nem lenne baj, hiszen Shakespeare „öregebb” — de csak korban. A baj az, hogy A farkas túlontúl időhöz és társadalmi réteghez kötött, a ma is érvényes közlendője szerény, egyben közhelyes: oktalanul ne féltékenyked- jünk, kerüljük el hajdani szerelmünket.

A farkason a színészek és a rendező igyekezete, érezhető iróniája sem segít A művet fölösleges volt „leporolni”. Nyugodtan meghagyhattuk volna élvezetét továbbra is az angoloknak.

(ok)

A fafaragások művésze

A fafaragásnak évszázados hagyományai vannak Mongóliában. Az ulánbátori képző- művészeti főiskolán külön fafaragó tanszak működik, ahol a reliefkészítés és a különböző fajta fafaragások művészetével ismerkednek meg a hallgatók.

Ezt a tanszakot végezte el a mai mongol képzőművészet egyik neves alkotója C. Ojdov is, akinek tehetsége már kora gyermekkorában megmutatkozott. Ötödik osztályos tanuló volt, amikor első faragványá- val felhívta magára a figyelmet. A morinhuur — ősi nemzeti húros hangszer — miniatűr mása olyan jól sikerült a rendkívül ügyes kezű gyermeknek, hogy tanárai további munkára ösztönözték, amit szívesen és nagy kedvvel vállalt. A főiskolát 1974-ben végezte el. Sokoldalú művész, akinek alkotásai között a fafaragás mellett festmények, grafikák, plakátok is szerepelnek. Részt vett alkotásaival a legutóbb Magyarországon megrendezett nemzetközi Iparművészeti kiállításon is.

Faragványai közül a legszebbek talán a nemekbe készült állatfigurák. Festményei különleges színhatásukkal érvényesülnek. A „Góbi mese” című képe kék-fehér színeivel, a „Hegyek” című festménye kék-sárga színfoltjaival vált ki lenyűgöző hatást

Kávéház: csak gyerekeknek!

— Most pedig elmegyünk a gyermekkávéházba! — jelentette ki prokopjevszki kísérőnk, és mi nagyot néztünk.

Nem ráérnének még a kicsiket kávéházba szoktatni később is? — morfondíroztunk magunkban, helytelenítve a dolgot. A rossz szokás úgyis könnyen ragad!

Kísérőnk arcán azonban a meglepetést tartogatók titokzatos mosolyát láttuk. Gyermekek a kávéházban és ez az alig leplezett büszke öröm . .itt valami nem stimmel!

Pedig az újdonatúj épület homlokzatán, valóban ez olvasható: gyérmekkávéház. Na, nézzük hát meg, mit takar e szokatlan szótérsítás!

Bejárva a kétszintes házat, minden érthetővé válik. A földszinten a kapuval szemben hatalmas, barna mackó fogadja a vendéget. Na, nem igazi, de azért a gyerekek így is nagy tisztelettel köszöntik: szervusz, Misa! A falak mesefigurás fafaragvá- nyokkal borítottak, rózsásra festett asztalok, kicsi székek, igazi mesebirodalom.

Ez a cukrászda, méghozzá nem is akármilyen! Itt minden szelet sütemény tetejét marcipánból formázott hattyú, kacsa, vagy piciny mesealak díszíti. Van fagylalt is természetesen, hiszen az orosz gyerekek nem csak most, az aranyos színekben beköszöntött őszön, hanem harmincfokos téli hidegben is boldogan fogyasztják. A sarokasztalon kancsókban az aznapi gyümölcsléválaszték, ötfajta különböző színű vitaminos ital.

Az emeleti étteremben Va- lentyina Petrovna Iguseva konyhavazető csatlakozik bámészkodó csoportunkhoz. Té- rül-fordul, étlapot ad kezünkbe. "

— Ne, csodálkozzanak, furcsa neveket találnak benne — figyelmeztet a különleges üzleti érzékkel megáldott asz- szony. — Vagdalt a nagymama tűzhelyéről. RókalAUo köríekoompót. Itt olyan né>Ä • ■

> ‘ .V V.

A kávéházat sűrűn látogatják a prokopjevszki gyerekek.

ven szerepeltetjük az ételeket, hogy a gyerek kedvet kapjon hozzá, még ha nem is rajong érte.

Ez okból öltöznek ’ fel a felszolgálólányok Piroska ruhájába is. S ez okból szól a lemezjátszón a ®rimm-mese. A brémai muzsikusok című, hogy a kicsik a testi táplálék mellé egy kis szellemit is kapjanak.

— Ehetnek az iskolában is a gyerekek, de ott nem ilyen nagy a választék, s nálunk érdekesebb — magyarázza a konyhavezető asszony. — Aztán ebben a környezetben az illedelmes viselkedés sem esik a gyerek nehezéíe, gyorsabban megtanulja a helyes magatartást.

— Csakhogy az üzlet az üzlet, még ha gyerekekről van is szó. Hogyan élnék meg belőle?

— ó, ne féltsenek minket! — nevet magabiztosan a konyhavezető. — Még csak hét hónapja dolgozunk, de máris napi 800 rubel a forgalmunk. S ha tudnák, milyen csip-Csup tételekből jön

az össze! Egy komplett ebédet 40—60 kopejkáért adunk.

Igen ám, csakhogy sok kicsi sokra megy, és ezt Valem- tyina nagyon jól tudja Nem a véletlenjött ötlett sugallatára kereste meg a város iskoláit sem: azt szeretné, ha minél több vendége lenne itt, a kávéházban. Felajánlotta az iskolákban, hogy megrendezik ők a gyerekek névnapját, születésnapját, még műsort is adnak hozzá, csak Jöjjenek bizalommal, nem csalódnak bennük.

Felnőtt ide csak gyereke kíséretében teheti be a lábát.’ Valentyina be is mutatja a szomszédos asztalnál ülő törzsvendégeit: fiatal anyuka hizlalja szemét a hatalmas étvággyal ebédelő kisfián, ök mindennap itt vannak, mióta a ház megnyílt.

— Jól én olcsón főznek —■ okolja meg a fiatalasszony röviden.

— És a földszinten játszani is lehet! — figyelmezteti anyját e nem kevésbé fontos szempontra Zsenya.

Szendi Márta

Mozgalmas portré

Beszélgetés egy fiatal intézmény fiatal igazgatójával

Kamaszos tekintetéhez alig illeszthetők megfontolt szavai. Kezdetben sokakban felmerült kétely; jó kezekbe került-e a megyeszékhely legfiatalabb művelődési intézménye. Mára a közművelődés városi irányítói elfogadták, „partnernek" tekintik az éppen harmincesztendős fiatalembert. Pedig csak másfél éve került a salNÓGRÁD — 1981. november 10., kedd

gótarjánl Ifjúsági-művelődési ház élére.

— 1980. július 25-én, pénteken kezdtem a munkát.

— Ilyen pontosan emlékszik?

— Igen, előtte való nap jöttem haza Mongóliából.

— Ennek az títnak volt valami köze új funkciójához?

— Ahogy vesszük. Ha kinevezésemben szerepet játszott mozgalmi múltam, akkor minden bizonnyal.

— Hol „mozgott"?

— Az úttörőmozgalomban.

— Akkor elég régen kezdte. ..

—. Hetedikes voltam, amikor valaki helyett véletlenül engem küldtek el egv őrsvezetőképző táborba. Ettől kezdve szabad időm nagy részét az úttörőmozgalomnak szenteltem. Őrsvezetőként, majd újabb négy évig ifivezetőként tevékenykedtem iskolámban.

— Megbukott?

— Nem. A budapesti Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségiztem, s ez ugyanabban az épületben üolt, ahová általános iskolába jártam. Később „főhadiszállásom” az V. kerületi úttörőház lett.

Szép sikereket értünk el annak idején. Egyebek között

szerveztünk egy négyhónapos vetélkedőt, melyen kétezer úttörő vett reszt.

— És érettségi után?

— Előbb betűszedő szakmunkás voltam az ATHENE- UM Nyomdában, majd műszaki Szerkesztő a . Műszaki Kiadónál. De a mozgalommal továbbra is tartottam a kapcsolatot. Tagja lettem a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsának és az „Üt- törővezető” szerkesztő bizottságának.

— Ha jól tudom időközben — mellesleg —magygr—történelem szakos tanári diplomát is szerzett....

— Igen, de ekkor már — 1975-től — Nógrád megyében, Bujákon tanítottam.

— Budapesti születésű létére, miért esett választása a palócföld egy kisközségére?

— Az egri tanárképző* főiskolán ismerkedtem meg feleségemmel. Együtt akartunk elhelyezkedni. Nem lelkese- dom a fővárosért, a vidékkel szemben pedig nincsenek előítéleteim. Szívesen mentem Bujákra.

— És az úttörőmozgalom? ,

— Bujákon rajvezető voltam és korábbi tisztségeimet is megőriztem. Igyekeztem aktív maradni. Feltehetően ezért küldtek el tíz magyar úttörővel Ulánbátorba, és ezért kerültem szóba az ifjúsági ház igazgatói posztjának kijelölésekor.

— Milyen koncepciója volt munkába álláskor?

— Nem volt. Aki új munkahelyének alapos ismerete nélkül koncepciókat gyárt, az gyakran kompromisszumokra kényszerül. Szerencsére munkaadóim sem váriak el gyors sikereket, hagyták, hogy megismerjem a „terepet”.

■— Ezek szerint gyorsan ismerkedik, hiszen néhány hónap múlva ismét hallatott magáról az IMH. Sikeres nagy- rendezvények mellett fellendült a kiscsoportos tevékenység is. Egy sor új ötlet valósult meg, vagy indult el a megvalósulás útján. Idén pedig az ifjúsági-művelődési ház pályázata elnyerte az országos közművelődési tanács támogatását.

— Múlt év őszére tisztázódott bennem, hogy az intézmény nem lehet „tisztán” Ifjúsági ház. Figyelembe kell vennünk a déli városrész fejlesztési terveit. Ez alapján határoztuk meg feladatainkat. Mert hangsúlyozni szeretném, hogy az IMH-ban csoportmunka folyik.

Azon túl, hogy szeretnénk, ha az intézmény látogatói továbbra is kellemesen és tartalmasán töltenék el szabad idejüket, tervünk, hogy a déli városrészben létrehozzunk egy lakóklubhálózatot, melynek technikai és tartalmi kiszolgálását mi látnánk el. Ehhez kaptunk OKT-támogatást.

— Eddig megvalósult elképzelései közül mire büszke leginkább?

— Eredményeink közül személy szerint az óvodás táncházra, a szülők tornájára, a zenés szombat esték soro • zatra, az 1300 forintból létrehozott játszókertre, koncert- programjaink sikerére vagyok legbüszkébb, és arra, hogy legutóbb egy diák telefonon kért engedélyt a szüleitől, hogy tovább maradhasson az intézményben, mondván; „olyan jól érzem magam!”.

p. k.

r