Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)

1981-11-10 / 263. szám

) A pénz is beszél.,^ Änyagmozgatga#unk Szunnyadó energiák Alkotó műszakiakról lévén szó, most néhány példa következhetne csalódott, meg nem értett, újat akaró embe­rekről. Akiknek a hosszú évek során megszer­zett tudására nem tartott igényt a vállalat, az intézet, akiknek tudása, vagy akárcsak egyet­len. de hasznos ötlete végül is nem került be a társadalmi munkamegosztás áramkörébe. De most nem a csalódott műszakiakról példálóz­nék, hanem azokról, akik nem csalódtak. Nem mintha utóbbiak lennének többen. Gondban van hazánkban a műszaki értelmiség, ezt kár is volna tagadni. Nem titkolták ezt legutóbb a MTESZ közgyűlésén sem. Tehát a nem csalódottak. Ami nem jelenti, hogy feltétlenül sikeres emberek, akiknek lám minden gond, probléma, minden csukott ajtó és áskálódás ellenére is sikerült kibontakoz­tatni alkotóképességüket, ők sincsenek ke­vesen, bár számuk nem éri el a csalódott mű­szakiakét; ha meg kéne mintázni a ma mű­szaki emberét, nem ők állnának modellt. Azok­ról is szót kell ejteni, akik valahol a siker és a kudarc között élnek, akiknek nem adatik meg még az a lehetőség sem, hogy csalódja­nak vagy örüljenek. Voltaképp azok sincse­nek kevesen, akik egyszerűen nem alkotnak, hanem egyik napról a másikra végzik munká­jukat, épp annyit, amennyit kell, s épp olyat, amilyent elvárnak tőlük. Akik ambíció, egész­séges becsvágy nélkül járnak be a munka­helyre rajzolni, számolni, embereket irányí­tani. Ők is a műszakiak közé tartoznak: a „kö­zömbösek”. Rájuk hivatkozva mondhatják sokan: „az a baj a műszakiakkal, hogy semmi sem jó nekik. Pedig, ha akarnák, alkothatná­nak. .. Az igazi alkotó ember anyagi és erköl­csi elismerés hiányában is alkot, él, dolgozik”. Tény, hogy bármely szakma, amelynek mű­velői nincsenek kellőképp megfizetve, al­kalmanként elismerve, felhígul. Az ilyen te­rületen egyre inkább háttérbe szorul az érték szerinti kiválasztódás, a munka, a képesség­nek a valóságoshoz közel álló megbecsülése. Az ilyen terület törvényszerűen kialakít fan­tomérdekeltséget, fantommunkát. Természe­tes hát, hogy nem minden műszaki értelmiség szájából jogos az érv, hogy „nem ismernek el”, mert erre az elismerésre sokan nem adnak alapot. Csakhogy ez a gondolatmenet megakad egy ponton. Én magam ismerek nem egy műszaki pályán dolgozót, aki évek óta semmit sem csi­nál a munkahelyén és ezt nem is titkolja. Azt mondja, és példák sorával bizonyítja, nem érdemes, mert falba ütközik az ember. Erre nem nagyon lehet mit válaszolni. Gyenge érv, ha az ember azt feleli: egyáltalán nem biz­tos, hogy falba ütközöl. Nem valószínű, hogy szavakon, tetszetős biz­tatásokon múlik a műszakiakban szunnyadó energiák felszabadítása. Sokkal Inkább az ér­dekeltségen. azon, hogy a vállalatnál, az inté­zetnél. az adott helyzetijén és időben igénylik-e, s értékén mérik-e a műszaki ember munká­ját. Nem általában az érdekeltség, hanem .a napi ösztönzőerő az, ami hiányzik. Értékesek-e a műszakiak, vagy sem? Erről is céltalan vita folyik nem egy helyen, fóru­mon. Lehet-e egy gondokkal küszködő, ellent­mondásoktól sem mentes terület embereiről kijelenteni, hogy tehetségesek, vagy épp azt, hogy tehetségtelenek? Az alkotókészség létét, vagy nem létét próba dönti el. A próba, ami folyamatosságában alakítja, változtatja is a készséget, eltompítja, vagy felszínre segíti a képességeket. Minden bizonnyal vannak szak­májukhoz nem értő műszakiak is, de ahhoz, hogy ezt kijelentsük róluk, előbb biztosítani kell számukra a lehetőséget. Most ilyen évek következnek, mondják a prognózisok. Nos, ha ilyen évek jönnek, akkor semmi okunk a pesszimizmusra. Arra a hang­ra sem, amely azt súgja, baj lesz, nagy baj; mert ez a mai műszaki gárda nem alkal­mas a nehezebb, igényesebb feladatok meg­oldására. Miért ne volna az. mikor és kik bi­zonyították e kétely jogosságát? Hiszen éppen a nehéz feladat az, amely arra ösztökélt kis és nagy közösségeket, hogy érték szerint sze­lektálják a munkát, ismerjék el a képességet és marasztalják el a tehetetlenséget. L _ kemény évek jönnek, akkor áll— ** junk elébe. Lássuk.‘mi lakozik a műszakiakban, mije van a műszakinak gond­ján, baján kívül? Mcgyesi Gusztáv Szigorú előírások Több hőszigetelő anyag a lakosságnak Szemtanúja voltam a mi­nap négyszázezer francia frank „elköltésének”. Köz­lekedési vállalatunk osz­tályvezetőjével váltottam éppen a szót, apaikor — nem tudva jelenlétemről — szin­te lóhalálban rontott be szo­bájába beosztottja, emilyen szavakkal: „Főnök! Ha van négyszázezer frankunk, ak­kor megtudjuk venmiaPoc- laint!” No, akkor azonnal szignáld vissza: az üzlet lét­rejött. A Poclain francia gyárt­mányú rakodó-markoló gép. A megrendelő a Volán 2. számú Vállalata. A frank minapi forintértéke valami­vel több a hatnál. — Ennyi pénzük van? — kérdeztem az osztályvezetőt —, hogy csak egy ajtónyi­tás után is „ugrik” a válla­lat kasszájából ez a temér­dek pénz? Az osztályvezetőnek már a szemvillanása sem ígért gond nélküli választ, s mi­ként később bevallotta, olyan provokációként hatott rá informálódásom, mintha saját pénztárcájának tar­talmát akartam volna is­mertetni a nagyközönséggel. — Nagyon kevés pén­zünk, s főleg kevés devi­zánk van. De bejött most ez az ajánlat, s erre nem lehet nemet mondani! Ez a gép úgy keli nekünk, mint egy falat kenyér. Az anyagmoz­gatást, rakodást ma már nem lehet kézzel végezni! Kerül, amibe kerül, akár francia frankért is be kell szerezni ezeket a masiná­kat! t Tar i Nem túlzottan friss, 1978- as statisztika szerint, ha­zánkban több mint nyolc- százezer ember foglalkozik anyagmozgatással. Ennyi „hórukkember’’ lenne ná­lunk? * — Sajnos, igen — mond­ja Gyenes Vendel, a Salgó­tarjáni Vasöntöde és Tűz­helygyár szállítási osztályá­nak vezetője. — Sőt, ne adj’ isten, még többen. Hiszen nálunk is, hivatalosan nyolcvan-nyolcvanötén van­nak azok, akik hivatássze­rűen a beosztottaim, s tar­tozik még a létszámhoz hu­szonötnél több tehergépko­csi-vezető... De el tudja-e képzelni, hányán vannak még olyanok, akik idejük nagy részét töltik anyag- mozgatással...? Csak úgy, munkájuk mellett, szinte mellékesen. — És pazarolnak időt, energiát — főmunka he­lyett... — Sajnos, nálunk az anyag- mozgatásban még mindig nagy jelentősége van az em­ber kezének. Mondjam, hogy az egész gyár effajta gép­parkja áll egy rakodógép­ből, egy autódaruból és egy öttonnás villás targoncából. — Szóval, marad az em­ber keze? — ...Már az sem. Elkop- ■ nak azok a régi öregek, akik ezt csinálják, a fiatal meg nemigen törekszik arra, hogy éppen ilyen körülmé­nyek között szállítónak lép­jen be a vállalathoz. Meg ha jön is — tisztelet a ke­vés kivételnek —, biztos, hogy ez lagalább a tizen­ötödik munkahelye, s „ta­pasztalt rókaként” inkább azt nézi, hol kell keveseb­bet cipekedni. Nagyon meg­vagyunk szorulva emberek dolgában. — És a gépekében is. — Hát a jövő már csak ez. De tudja, a pénz be­szél. Ami most nincs. Mert idén lett önálló a vállalat, először még a régi adósságo­kat kell ledolgozni, s csak aztán kerülhet sor beszer­zésre. Majd nyolcvankettő- ben, vágj’ nyolcvanhárom­ban jobb lesz. — S addig? —‘Nézze! A gyár nem állhat le! Boldogulunk ad­dig is úgy, ahogy tudunk. — Azt hinné az ember ■— mondom Máté Lászlónak* a Ganz-MÁVAG mátrano- vági gyár igazgatójának —, hogy önöknek itt nincsenek anyagmozgatási gondjaik. Hiszen az egyik fő profiljuk éppen az emelőberendezé­sek gyártása. Bakdaruk, csarnoki futódaruk.« — De szép is lenne, ha így festene a helyzet! Tény: a. gyártócsarnokokban ott vannak a futódaruk, amelyek a hatalmas súlyú szerkeze­teket mozgatják, de hihetet­len az a mennyiség, amely kéz segítségével vándorol egyik helyről a másikra. Sok kicsi sokra megy. Sőt, hányszor kell kézzel érni az anyaghoz, amíg a trak­torpótkocsi platójára, vagy a teherautóra felkerül, s el­jut rendeltetési helyére, a gyártásba. Nem mondom az utóbbi esztendőkben igye­keztünk targoncákat, kis mozgékony teherautókat be­szerezni, de attól, hogy azt mondhassuk: gépesítettük az anyagmozgatást, még messze vagyunk. — Mi az akadálya? — A pénz. Nálunk az a kevés, ami van, elsősorban építkezésre megy el. Mert ez a gyáregység még ko- rántsincs készen. Ahogy jött, láthatta az út túlolda­lán az emelkedő új csar­nokot. Nálunk még erre mennek a milliók, és kor­szerű forgácsoló- és hegesz­tőgépek vásárlására. Majd ha ezekből állunk jól, ke­rülhet csak sor a szállítás valamennyi fázisának mo­torizációjára. Emlékszem a művezetőre, itt láttam, aki míg emberei a műhelyben dolgoztak, má­sodmagával rámolta le a Pestről érkezett teherautó­nyi ötvényt. „Ez most nem is sok — mondta. Csak olyan négytonnányi lehet a platón..." * A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben, miként Birkás Zoltán főosztályvezető mondja, a darabárunál olyan kilencvenöt szá-; zalékos a gépesítettség, az ömlesztve érkező anyagoké­nál viszont alig éri el a hat- vanat. — Akkor — kérdem szük­ség van még a lapátra, — Igen. Meg az azt mar­koló erős kezekre, amikből nálunk is egyre kevesebb van. Ezért is igyekszünk gé­pesíteni ezt a nehéz mun­kát, mert az élet nem áll­hat meg. És az súly, amit itt naponta meg kell moz­gatni™ — Mégis úgy tűnik, önök azért nem panaszkodhatnak. — Minden relatív. Igaz, van harminc darupályánk bent az üzemcscarnokokban, szép számmal targoncánk, teherautónk, mozdonyaink, de ami van az is kevés. Még többre lenne szükségünk, csak hát a pénz! Most vet­tünk például két olyan tar­goncát, amely be tud járni a vagonba. íMegsaccolná, mennyibe került darabja? — Fogalmam sincs. — Mondom: háromszáz- ötvenezer forint. A pénz be­szél, tudja, és a lehetősé­geink bizony eléggé szűkö­sek. Pedig többet kellene erre a területre fordítani, mert az is köztudott: a leg­több üzemi baleset anyag- mozgatás közben következik be. És bizony, ott is elúsznak a milliók, táppénzre. TV F Ott elúsznak, itt nincse­nek. Pedig nagyon kellené­nek, hogy ne csak mozgat- gassunk. Bár valami már megmozdult... Karácsony György Á háztartás«* általában évente 6—10 ezer forintot köl­tenek energiára, s ennek mint­egy 70 százalékát fordítják fű­tésre, amelyből jobb hőszige­teléssel évente 1000—1500 fo­rintot lehetne megtakarítani. Az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztérium intézkedésé­re az idén a korábbinál jóval szigorúbb műszaki előírások léptek életbe, amelyek szerint az új épületeknél az eddiginél hatékonyabb \ hőszigetelésről gondoskodnak. Az energia­takarékosság és a hővédeiem kiterjesztésének fontos feltéte­leként bővítette termelését az idén a könnyűbeton- és szige­telőanyagipari vállalat, amely az állami építőipar ellátásán túl 23 százalékkal több kor­szerű szigetelőanyagot szállí­tott a' családi házak, a társas­házak építőinek. Ezen belül az emeletközi és a tetőfödémek hő- és hangszigetelésére majd­nem másfélszer annyi kőzet­gyapotlemezt készített, mint múlt év azonos időszakában. Ezekkel a termékekkel a régi házak hőszigetelését utólag is lényegesen javíthatják olyany- nyira, hogy a fűtési energiakölt­ség 20—40 százalékát lehet megtakarítani, s így a hőszi­getelésre fordított többletki­adás öt év alatt megtérül'he. Bővítették a termelést a csa­ládi házak, emeletráépítések, tetőtér-beépítések falazóanya- gából, a gázszilikát kézi fala­zóelemből. A bővítést meg­alapozó kazincbarcikai beru­házás a jövő évben fejeződik be, s így évente 80 ezer köb­méterrel többet, összesen 400 ezer köbméter gázszilikát ké­zi falazóelemet szállíthatnak az építőknek. Az Országos Érc- és Ásványbányák Válla­lat pilisvörösvári üzemével együttműködésben megkezdő­dött a perlitvakolat gyártása. Ezzel a termékkel is lényege­sen javítani lehet a régi épü­letek hővédelmét, mert hőszi­getelési hatása többszörösen meghaladja a szokásos vako­latét. A vállalat új bazalt- gyapotgyárat épít, s növeli a kőzetgyapottermékek kínála­tát. Ebben a tervidőszakban több mint 3 milliárd forintot költenek az energiamegtakarí­tást hatékonyan segítő szige­telőanyagok gyártásának fej­lesztésére, s így majdnem megkétszerezik termelésüket. FERKE JÓZSEFNÉT, a nagybárkányi termelőszövet­kezet főkönyvelőjét az októ­beri küldöttközgyűlésen a TOT tagjai és a kongresszusi küldöttek közé választották. Hogy'an értékeli, minek tulaj­donítja ezt a kettős sikert maga az érdekelt? — Kissé váratlanul ért, nem számítottam rá. A termelő- szövetkezetünk elnöke szerint szerepem van abban, hogy gazdaságunk helyzete stabil és ennek a ténynek pedig ab­ban, hogy bíznak bennem. — Előző munkahelyei a statisztikai hivatal, a Magyar Nemzeti Bank, a TESZÖV. Most a nagybárkányi terme­lőszövetkezet. Ha nem ha­ragszik, mintha ezt a „karri­ert” mások fordítva csinálnák? — Én is itt jöttem rá, hogy mennyire nehéz valós gya­korlati tapasztalatok nélkül eredményes munkát végezni. Ügy éreztem, előbb dobtak a mély vízbe, mintsem megta­nultam volna. úszni. Annak ellenére, hogy előző munka­helyeimen sem volt könnyű a munka. — Mi késztette arra, hogy terme’őszövetkezeti főköny­velőként keresse kenyerét? — Talán a véletlen is. Itt végeztünk egy vizsgálatot, Ä száméit eisszonyci amikor Tolmácsi Ferenc, a szövetkezet elnöke megkér­dezte, nem jönnék-e ide dol­gozni. Néhány hónap múl­va, 1980 áprilisában igent mondtam, s azóta itt vagyok. — Nem bánta meg? — Nem. — Könnyű dolga van egy termelőszövetkezeti főköny­velőnek napjainkban? — Nem mondanám. Más kí­vülállóként szemlélni egy gaz­daság pénzügyeit, számviteli munkáját, s megint más meg is valósítani az elképzelése­ket. Véleményem szerint há­rom év kell ahhoz, míg va­laki elsajátítja az összes szük­séges ismeretet... — Segíti valaki ebben a ta­nulásban? A főkönyvei ők ­nek nem nagyon szokták fog­ni a kezét. Főként azért, mert kevesen értenek munká­jához. — Valóban így van, s ezt nap mint nap tapasztalom is a növénytermesztők, állatte­nyésztők egymás közti kap­csolatában. Ennek ellenére nem érzem, hogy magamra hagytak volna munkatársaim. A régebbiek sem, a TESZÖV revizori irodájától, a PM be­vételi igazgatóságától, a me­gyei tanács közgazdasági cso­portjától is megkapok min­den segítséget. — És üzemen belül? — Kicsit egyedül érzem ma­gam, még ilyen környezetben is, ahol az elnök igencsak közgazdasági szemléletű. Tőle sokat tanulok, elsősorban ala­posságból. A többi vezető haj­lamos arra, hogy a rendele­teket a saját ízlésük, érde­keik szerint értelmezzék. — Ez bűn? — Ez attól függ, hogy le­hetővé teszik-e a jogszabá­lyok, rendeletek. — Mi a véleménye ezekről. Nem szabályozzák túl a gaz­dálkodást? — Nem, bár a sok válto­zás, módosítás annyiban ne­hezíti a helyzetemet, hogy ne­kem a rendeleteket. jogszabá­lyokat le is kell fordítanom, mielőtt tovább adnám az ága­Z P.'t’T T ° 1 n V o,V — ... ezzel már el is árul­ta, hogyan tud egy főkönyve­lő segíteni a gazdálkodásban. — Számtalan módon, hogy mást ne mondjak, a tájékoz­tatással. Már tudjuk, hogy az energia áremelkedése jövőre 560 ezer forintot jelent szá­munkra. A naprakészség rend­kívül fontos a gyakorlatban, hiszen százezreket jelenthet az azonnali intézkedés. — Látom, lelkesedik a mun­kájáért. Lehet ezt szeretni? — Hogy lehetne nem sze­retni? — Sikerélmény? — Ha az ellenőrzések során nem találnak semmi kifogást a munkámban. Ha megálla­pítjuk. hogyan lehet valamit olcsóbban megtermelni, azaz gazdaságosabban dolgoznunk. Csúfoltak, hogy képes vagyok kiszámolni a 100 forintnyi hó­emberre jutó hóesést is. — Ez a munkájában rejlő lehetőségekre utal? — Igen és arra is, hogy mindent el kell követni an­nak érdekében, hogy közelebb jussunk az igazsághoz. — Az igazság viszont az, még mindig nem tudom, mi vette rá, hogy Salgótarjánból ideköltözzön vidékre két kis­gyerekkel ? — Itt dolgozik a férjem is mint ágazatvezető, s ilyen be­osztásban levő két embernek nem lehet máshonnan bejár­ni. Ez előbb utóbb a munka rovására menne. — Ha nem titok, mennyi a jövedelme? — AZ ALAPOM 6400, plusz ezer forint állami támo­gatás a kedvezőtlen adottsá­gú munkahely miatt. Év vé­gén maximum 40 százalék prémium, ha valamennyi elő­írt feltételt teljesítettük. Eb­ben még a borjúszaporulat is benne foglaltatik... — Nem sajnálja salgótar­jáni lakását? — Az ottani két szoba he­lyett kaptunk ötöt. központi fűtéssel, nagy kerttel. A gye­rekeknek is jobb. Ök ráadá­sul szlovákul is tanulnak, s ez sem válik hátrányukra. Ne­künk legfeljebb a társaság hi­ányzik a sok elfoglaltság mi­att. — Ezek szerint elégedett? — Nem panaszkodom. Jó felkészültségű, nagy szakérte­lemmel rendelkező kollégák vannak itt, s ez sokat jelent a mindennapi munkában. Z. T. NÓGRÁD - 1981. november 10., kedd 3

Next

/
Thumbnails
Contents