Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)
1981-11-17 / 269. szám
A felszabadulás évfordulójára Balassagyarmat érme A Balassagyarmati városi Tanács, a Nógrád megyei Idegenforgalmi Hivatal és a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének megyei szervezete Balassagyarmat felszabadulásának évfordulója — december 9. — alkalmábói érmét bocsátott ki. A 32 milliméter átmérőjű fémkorong egyik oldalán egy műemlék jellegű stilizált kapu és virágmotívum kapott helyet. A másik lapon tölgyfába komponálva Balassagyarmat címere látható, s feliratként a város neve. Az érmét Tornay Endre András, a városban élő fiatal szobrászművész tervezte. A pénzverdében bronz, ezüspatinázott bronz, illetve ezüst kivitelben készül. Utóbbi már ki is került a műhelyből. A balassagyarmati érméket legelőször a december 7- én a Palóc Múzeum rendezésében megnyíló éremkiállításon hozzák forgalomba. Korszerűsítik a betegfelvételt A gyógyintézetekben a hét minden napján folyamatosan ellátják a fekvő betegeket és az orvosi gyógykezelésre szorulókat, azután is, hogy az egészségügyben 1982. január 1-től bevezetik az ötnapos munkahetet. A fekvőbetek- gyógyintézeti betegfelvételről és ügyeleti rendszerről irányelveket adott ki az egészségügyi miniszter. Eszerint tovább korszerűsítik, s a helyi adottságoktól függően szervezik meg a betegfelvételt, a tömb- és pavilonrendszerű kórházakban célszerű önálló, folyamatosan működő betegfelvételi osztály létrehozása. Ahol szükséges, eikülőmt- hetik a belgyógyászati és a sebészeti betegek felvételét Az ötnapos munkahétre történő áttérés kezdeti időszakában ideiglenesen valamelyik központi elhelyezkedésű belgyógyászati osztályon is kijelölhetik a hét végi betegfelvételek helyét. Azokban a kórházakban, ahol mégnem létesíthetnek sem betegfelvevő osztályt, sem betegfelvevő részleget, felvételi csoport szervezhető. A betegfelvételi egységet lehetőleg a kórház központi, mentőgépkocsi által jól megközelíthető részén, a diagnosztikai osztályok közelében rendezik be. A betegfelvevő tevékenysége nem befolyásolhatja a sürgősségi ellátás már kialakult speciális formáit. Mindazokban a gyógyítómegelőző intézményekben, ahol a betegek ellátása szükségessé teszi a sürgősségi, illetve a folyamatos ellátáshoz nélkülözhetetlen laboratóriumi és röntgendiagnosztikai vizsgálatokat, gondoskodnak elvégzéséről. műsor KEDD: KOSSUTH RÁDIÓ: 8.27: Belső utak — könyvből 8.57: Verbunkosok, nóták 9.44: Bartók Béla kórusműveiből 10.05: MR 10—14 10.35: Ábécé — „iskola kezdő” szülőknek 11.10: A magyar népdal bete 11.42: A Vatikán titka XV/5. rész 12.35: Törvénykönyv 12.50: A Rádió Dalszínháza A királyné csipkekendője 14.11: Kovács Apollónia és Dóry József nótákat énekel, 14.40: Élő világirodalom 15.10: Kóruspódium 15.30: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 16.05: Dvorzsák: VH. szimfónia 16.43: A másik Újabb bányászsiker Tegnap teljesítette éves tervét a tiribesi A Nógrádi Szénbányák mélyművelésű afenaüzemei között évkezdettől tartó verseny tegnap délután 15 óra körül eldőlt; a tiribesi aknaüzem dolgozói ugyanis ekkor küldték felszínre az éves terv teljesítését jelentő száznegyvenezredik tonna szenet, megelőzve ezzel az ugyancsak jó munkát végzett ménkesieket. A siker fő részese a frontfejtés! Dózsa György Szocialista Brigád — melynek tagjai már november tizedikén eleget tettek éves vállalásaiknak, s majdnem 124 ezer tonna szenet fejtettek le —, de mellettük még elismerés illeti a vágathajtó és a kiszolgáló brigádok munkásait az aknaüzem különböző szintű vezetőit. A tiribesiek eredményének értékét növeli, hogy a termeléssel párhuzamosan oldották meg a frontátépítéseket és szeaknaüzem reléseket és új szállítórendszereket helyeztek üzembe. E munkák közül is különösen nagy fontosságú, hogy a napokban befejezték a hatos ereszkei pillérfront teljes előkészítését, amely több mint fél évre biztosítja a szén kitermelését. A jól szervezett munka bizonysága, hogy az elővájáson dolgozó csapatok évkezdettől tegnapig, a tervezett 1785 méternyi vágat helyett 2287-et hajtottak ki. A tiribesi aknaüzem brigádjai — a terv idő előtti teljesítése mellett — nagy lépéseket tettek afelé, hogy munkájuk hosszú hónapokra előre folyamatos, zavartalan legyen. Elképzeléseik szerint — miként erről Mihalik Sándor, megbízott aknaüzem-vezető tegnap beszámolt — esztendő végéig még 19 ezer tonna szénnel és negyvenmétemyi vágattal tetézik meg éves tervüket. Hagyományápoló szakestély a kohászoknál Az évszázados hagyományokra emlékező s ezeket ápoló, az egyesületi életet erősítő szakestélyt rendezett a hét végén Salgótarjánban az Országos Magyar Bányász Kohász Egyesület vaskohászati szakosztályának és a Salgótarjáni Kohászati Üzemek FMKT- szervezetének vezetősége. A Kohász Művelődési Központban megrendezett szakestély mintegy száz résztvevője a házirendbe foglalt hagyományos előírásoknak megfelelően játszotta, mókáfcta végig a programot. A szakestély kiemelkedő eseménye volt ez alkalommal is a fiatal kohászok avatása. Mennyi fém van a szövetekben? A textiltermékek minőségellenőrzésének újszerű módját ajánlották a tadzsik egyetem tudósai. A pamutszálak szilárdságának vizsgálatához mindössze néhány perc elegendő. Száldarabkát tesznek a rá- diospektrométerbe, amely kész elemzést ad ki a laboránsnak. Itt a fő indikátorok a fémrészecskék, amelyeket a tudósok a szövetben felfedeztek, ugyanis a pamutszál a kikészítés során több gépen megy keresztül, fémmel telítődik és veszít szilárdságából. A fém- részecskék lehetővé teszik annak meghatározását, hol, melyik gépen megy végbe minőségromlás. Az egyetem nemrégiben az újdonság együttes bevezetésére szerződést kötött a pamutipari központi tudományos kutatóintézettel. A rendőrség felhívása Szombaton 18 óra 30 perc körüli időben, a Reanal Finomvegyszergyár Budapest XIV. kerület Telepes utcai telephelyéről elloptak két darab fehér színű gömb alakú 60 literes műanyag ballont. Az egyik ballon inetilalkoholt, a másik hidrogénperoxidot tartalmaz. A ballonokon a tartalmuk fel van tüntetve. A két ballont feltehetően a ZT 78—48 forgalmi rendszámú zöld színű, régi típusú Wartburg személygépkocsival szállították el a helyszínről. A rendőrség kérése, hogy a vegyszerekből ne vásároljanak, mert fogyasztásuk életveszélyes. Akinek a ballonok hollétéről tudomása van, a 07-es telefonszámon értesítse a Budapesti Rendőr-kapitányság központi ügyeletét, vagy a legközelebbi rendőrt. Naptár 1981. november 17., kedd. Hortenzia napja. A Nap kel 6.52 — nyugszik 16.06 órakor. A Hold , kel 21.51 — nyugszik 12.19 órakor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1906. november 17-én született, és 31 éves korában, 1937-ben hunyt el Dasdordzsin Nacag- dordzs mongol költő, drámaíró és novellista, a mai mongol irodalom egyik megalapítója. Időjárás szerdától szombatig Várható időjárás az ország területén ma estig: lassanként tovább csökkenő felhőzet, már számottevő csapadék nélkül. Kezdetben még gyakran erős, helyenként viharos, majd fokozatosan gyengülő északi szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 3 és 8 fok között. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: eleinte párás, ködös idő. Az időszak második felében a megnövekvő felhőzetből kisebb eső, záporeső várható. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte —4, 1, később —1, 4 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 3, 8 később 6» 11 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék nem valószínű. KÉSELÉS A KARANCSBAN Véres pillanatok helyszíne volt hétfőn a reggeli órákban a Karancs Szálló Salgótarjánban. Az ott megszállt Lengyel György 21 éves kanadai állampolgárt két budapesti látogató kereste: a 24 éves Kulin György és édesanyja. Kulin gipszelt bokával, mankóval, édesanyja járóbottal a kezében érkezeit. A három ember között szóváltás kerekedett, majd Kulin mankójával, édesanyja pedig a botjával ütlegelni kezdte Lengyelt. Előbb kézzel igyekezett az ütéseket hárítani, majd az övén függő tokból tőrkést rántott elő és ezzel Kulint ötször, másik támadóját kétszer megszúrta Mindkét sérült súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba A rendőrség a vizsgálatot — Lengyel őrizetbevétele mellett — folytatja Hidegkonyha Cserháti Istvánná konyhavezető és Sturman Sándornf cukrász a hidegtálakat készíti Étvágygerjesztő, szebbnél- szebb tálak, tálcák sorakoznak a Strand étterem hidegkonyhájában Salgótarjánban. Hivatalosan a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat 4. sz. egységének nevét viselik. Itt készülnek a szemet-szájat gyönyörködtető, sokak által kedvelt ínyencfalatok. Cserháti Istvánná a konyhavezető. Tanult mestersége- meleg- és hidegkonyhai szakács. — Mi minden készül? — Felsorolni is sok. Szendvicsek, hidegtálak, saláták sora, rántott hal, ruszli, sonkatekercs, hogy a legfontosabbakat mondjam. Mi szállt tünk valamennyi üzletbe. A hidegkonyhai készítményeket nagyon sokan szeretik. Mondhatnám úgy is, a korszerű táplálkozás egyik formáját jelentik. — Újdonságok? — A töltött paradicsom, paprika, a sokféle saláta Vannak egyéni megrendelőink is. Természetesen úgy készítjük el a tálat, ahogy kívánják. Legjobban annak örülünk, amikor az üzletekből azt a hírt kapjuk, hogy az utolsó szemig elfogyott a hidegkonyha, várják az utánpótlást. Parancsnoki értekezlet Salgótarjánban Hétfőn Salgótarjánban a rendőrkapitányságon megyei parancsnoki értekezletet tartottak, melyen Géczi János az MSZMP KB tagja, megyei első titkár kül- és belpolitikai, valamint megyénk gazdaságát érintő kérdésekről tartott tájékoztatót. Az értekezleten részt vett dr. Németh Ferenc, az MSZMP KB munkatársa. — Sok a beteg. Az építők köztudottan ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, mégsem hozható kizárólagos összefüggésbe ezzel az a tény, hogy az elmúlt három hónapban a megyei építőipari vállalatnál emelkedett a táppénzes betegek száma. Többek között erre a megállapításra jutottak a pár nappal ezelőtti rendkívüli felülvizsgálat szervezői is, miután az üzemorvos valameny- nyi járó beteget megvizsgált. R Magyar Nemzeti Bank HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1981. NOVEMBER 17-TÖL Devizanem: Vételi árfolyam 100 Közép egységre, Eladási forintban angol font 6472,58 6479,06 6485,54 ausztrál dollár 3927,75 3931,68 3935,61 belga frank 92,33 92,42 92,51 dán korona 48,66 481,14 481,62 francia frank 615,63 616,25 616,87 nollandi forint 1413,12 1414,53 1415,94 japán yen 1000 149,54 149,69 149,84 kanadai dollár 2883,81 2886.70 2889,50 kuvaiti dinár 12205,56 12217,78 12230,00 norvég korona 587,82 588,41 589,00 NSZK márka 1546,90 1548,45 1550,00 olasz líra 1000 29,00 29,03 39,06 osztrák schilling 220,63 220,85 221,07 portugál escudo 53,42 53,47 53,52 spanyol peseta 36,11 36,15 36,19 svájci frank 1830,51 1832,34 1834,17 svéd korona 627,34 627,97 628,60 TR. es Cl. rubel 2597,40 2600.00 2602,60 USA dollár 3439,53 3442,97 3446,41 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1981. október 20-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. VALUTA- (BANKJEGY- ÉS CSEKK-) ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1981. NOVEMBER 17-TÖL Pénznem: Vásárolható Vételi Eladási legmagasabb árfolyam 100 egységre bank jegy címletek forintban angol font 50 6284,69 0673.43 ausztrál dollár 50 3813,73 4049,63 belga frank 5000 89.65 95,19 dán korona 1000 466,71 495,57 finn márka 100 768,68 816,22 francia frank 500 597,76 634,74 görög drachma 500 52,80 56,06 hollandi forint 1000 1372,09 1456,97 japán yen 1000 10000 145,20 154.18 jugoszláv dinár 1000 79,17 84,07 kanadai dollár 100 2800,10 2973,o0 kuvaiti dinár 11) 11951,25 12584,31 norvég korona 100 570,76 606,06 NSZK márka 1000 1502,00 1594,90 olasz líra 1000 50000 28,16 29,90 osztrák schilling 1000 214,22 227,48 portugál escudo 5000 51,87 55,07 spanyol peseta 5000 35,07 37,23 svájci frank 1000 1777,37 1887.31 svéd korona 1000 609,13 646,81 török líra 1000 25.47 27,05 USA dollár 100 3339,60 3546,26 Palotai Boris elbeszélése rádióra alkalmazva 17.07: A magyar népdal hete 17.45: A Szabó család 19.15: Gondolat 20.00: Lemezmúzeum 20.31: Kavicsok. Hunyadi István versei, Elmondja: ifj. Kőmáves Sándor 20.37: Várakozások 21.07: Puccini: Bohémélet Négyfelvonásos opera 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Az operaközvetítés folytatása. Közben: 22.54: Szakértelem 23.04: Az operaközvetítés folytatása 23.32: Sebestyén János csembalózik 0.10: Szigeti Ferenc táncdalaiból a Karthago -együttes játszik PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Aj európai ellenállás dalaiból 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.33: Társalgó 10.00: Zenedélelőtt 12.25: Gyermekek könyvespolca 12.33: Melódiakoktél 13.30: Muzsikáló természet 13.35: Népdalok Csehszlovákiából 14.00: Kettőtől hatig... 18.33: Beszélni nehéz 18.45: A magyar népdal hete 19.23: Mit olvashatunk a Béke és Szocializmus című folyóiratban? 19.33: Csak fiataloknak! 20.33: Magányos utazás XII/5. rész 20:50: Magnóról magnóra 21.35: Loewe zenés játékaiból 22.30: Fáy András szerzeményeiből 23.20: Dzsesszfelvét elekből Az UMO bigband játszik MISKOLCI STÜDIÖ: 17.00: Hírek, időjárás 17.05: Zenedoboz. A stúdió zenés rejtvényműsora. (Telefon: 35-510) Szerkesztő: Beély Katalin és Za- kar János. 17.45: Egészségünk védelmében. Sok a furcsa ember köztünk... Dr. Pénzes Géza előadása. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Kiemelkedő termelési eredmények a Debreceni Ruhagyár ózdi gyárában. — Burgonya- és hagymaexport a sa- jópüspöki tsz-ből. — A köztisztaság helyzetéről tárgyal a Heves megyei Tanács VB) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. TELEVÍZIÓ: 8.00: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé. 9.05v: Környezetismeret. 9.40: Magyar nyelv. 10.05: Magyar irodalom. (Középiskola I—II. oszt.) 10.35: Deltácska. Naprendszerünk. 11.00: Aki mer, az nyer! 11.30: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállítás. 14.10: Iskolatévé. 14.40: Deltácska. 15.00: Kémia. 15.30: Napköziseknek, szakköröknek. 16.10: Hírek. 16.15: „Életet az éveknek”. Nyugdíjasok műsora. 16.45: Reklám. 16.50: Gólyavári esték. 17.25: Reklám. 17.30: Kétezer kilométer közelben. 18.05: Tisztán és egyszerűen. ^18.30: Játék ez? Dokumentumfilm. 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A megsebzett bolygó. 20.35: Az Onedin család. XIII/7. Az „ököljog”. 21.25: Stúdió »81. 22.25: Tv-híradó. 3. (SZ) 2. MŰSOR: 20.01: Iskolakerülgető. Az ITV természettudományi műsoraiból. 21.00: Tv-híradó. 2. 21.20: Reklám. 21.25: Álarcban. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsorozat. BESZTERCEBÁNYA: 15.40: Tudomány és technika. 17.20: Nyugat-szlovákiai magazin. 17.50: Matematika mindenkinek. 18.30: Napjaink gazdaságpolitikája. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ha férfi van a háznál. Szovjet film. 21.45: Ez történt 24 óra alatt. 22.00: Kamarahangverseny. 22.45: A házasság és a család. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Vérvonal. (16) Színes, szinkronizált USA—NSZK bűnügyi film. — Kohász: A Nagy Medve fiai. Színes NDK indiánfilm. — Tarján vendéglő: Egy kis indián. Amerikai film. — Balassagyarmati Madách: Háromnegyed 6-tól: Moszkva nem hisz a könnyeknek. I—H. Színes, szinkronizált szovjet film. — Nagybátonyi Petőfi: A túlélés ára. Színes, szinkronizált NSZK bűnügyi film. — Bányász: Rendőrök háborúja. (16) Színes francia bűnügyi film. — Pásztói Mátra: Repülés az űrhajóssal. Színes szovjet filmvígjáték. Mesemozi fél 4-től: A sárga elefánt. — Rét- ság: A királyi biztos szeretője. (16) Színes brazil film. — Kiste- renyei Petőfi: A kétéltű ember. Szovjet fantasztikus kalandfilm. — Jobbágyi: Mephisto. I—II. (14) Színes magyar—NSZK koprodukció. November 17., kedd. 20.35: Az Onedin család. Angol filmsorozat. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAr GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc Imre tér 4. Telefon: 10-973, Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 formt, negyedévre i02 forint, egy évre 400 forint Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat 3101 Salgótarján. Palócz Imre tér 4. Pf.: 96 Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. Indexszám: 25 072. HU ISSN 0133-1558