Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)
1981-11-15 / 268. szám
Tíz kilométer Balassagyarmat mindössze, az összeköttetés pedig nem gyalogos, Hanem igen is kiváló a gyors autó- buszjárata. A hófehérre meszelt ház udÁDMáKCAL A Deutsch-féle kőhalom az idő változásait példázza anélkül, hogy önmaga példa akarna lenni bármire is, legfeljebb az egykorvolt marcali építkezési szokásokra, a „kőre követ”, hogy az időt állja, nagy szándékra, ami itt a legtöbb emberi hajlékot jellemezte egészen a legközvetlenebb múltig régtől fogva. Deutschék az emlékezet szerint — nem is volt az nagyon régen — jó hírű kereskedők voltak a főutca mentén, egykori házukból mostanra csak egy rusztikus kőhalom és némi emlék maradt — például a költő Mezei Andrásról, aki viszont éppen náluk töltötte gyakorta gyerekkori nyarait és élményeiben apránként elhordott innen mindent,'ami talán a kőnél is maradandóbb a verssorokban. XXX A régmúlt idők amúgy is becsben megmaradtak. Gondoskodott erről, s gondol rá mind a mai napig, néhány derék ember, amilyen például az ittélőkben máig nyomot hagyó marcali tanító, Erdős Barnabás. Ö tett talán a legtöbbet azért, hogy ritka szép és hasznos nyoma maradjon a marcali történelemnek — segítve-támogatva a más tájon élő krónikaíró Gálfi Árpád munkáját. A Múzeumi füzetek sorozatban a 16. Nőgrádmarcal története, Balassagyarmaton adták ki dr. Molnár József lektorálásával, Zólyomi József felelős kiadó hathatós támogatásával éppen tizenkét évvel ezelőtt. Nohát, párját ritkítóan jó munka ez a füzet! Bárcsak mindenhova jutott volna eny- nyi múltat féltáró, megőrző szándék, de az a jó, hogy ide jutott. Molnár Béla helybeli pedagógus is őriz belőle talán két példányt, de hogy gyakorta munkába fogja a nógrádmar- cali alsós diákok körében — az is bizonyítja, hogy táskájában keresi, amikor kérem, és nem az almárium tetején a birsalmabefőttek alatt. De hiszen birsalma „ettétek” nincsenek is, van viszont Molnárék portáján a lélek mellett a földdel is gazdálkodó, azt is megművelő mai tanítónak maga konstruálta, építette kis traktora, s hozzá kocsi ks és olyan szépre művett földecske házkőzellben, hogy talán a legszigorúbb marcali gazdászszem sem találhat rajta kivetnivalót. Szerencsés hát Marcal a tanítójával — megint csak azt mondom, bárcsak mindenhova jutna legalább egy ebből a fajtából — azért is, mert a régi szép helybeli színjátszó múlt is felelevenedhet egyszer még. Volt idő, amikor egyszerre három (!) csoportot is vezetett Molnár tanító úr, egy gyerek-, egy KISZ-es és egy felnőttcsoportot. Hírük volt a szükebb és a tágabb pátriában, vitték másmerre is á marcali népszokásokat megjelenítő játékaikat. Vihetik még! XXX Azon aztán nagyot néz a krónikás, amikor megtudja, hogy „valaki” kitalálta és a KÖJÁL-osoknak jelentette: fertőzésveszély „áll fenn” az óvodai étkeztetésben, a helybeli iskolai napközisek körében (?!) Az indoklás pápább a pápánál: déltől délután kettőig, amíg az étkezést lebonyolítják, megromlik az étel... Hát, ha már jelentették vizsgálják is az illetékesek, s ha egyfelől igaz az, hogy az ilyesmiben nem lehet elég óvatos az ember, igaz másfelől alighanem ez is: a túlzásokra akkor sincs szükség! A székhelyiközségi tanácson, Szügy ben is csali mosolyognak az egészen és azt javasolgatják jó szívvel, hogy nézzünk be az óvodába magunk is. Bár több mint húszéves a marcali óvoda, szemre, bejárásra is olyan, mint amit néhány éve adtak át. Az eltelt évtizedeket a tágas udvar köré telepített és mo6tanra jé nagyra nőtt fákról lehet leolvasni. A gyerekek sző szerint ragyognak az egészségtől. Az itt dolgozó asszonyok hófehérben járnak és maguk is mindent tisztára sepernek, mosnak. Nem is lehet másként, hiszen ide eljár a falu, bejön a szülő, ez mindannyiuk közös otthona valamiképpen. XXX „Mi áll mögöttük? Mennyi viadal! / Bennük nőtt kígyók fullánkjaival. / A megszokottság vasbilincsein / próbálnak győzni penge rímeim." — írta jó húsz esztendeje egy marcali látogatása nyomán Jobbágy Károly az itteniekről. Hát viadal lehetett éppen elég, a közeli sój-pusztai eredettől számítva, ahonnan később talán maga Marcal is kinőtt, elnéptelenedve a török hódoltság alatt, azután később az északiakkal újra benépesedve, gabonát, állatot nevelve, fát kitermelve, s azt még szénégetésként is hasznosítva (szénégető gödrök még a legutóbbi időkig is megtalálhatók voltak), béresnek, juhásznak, gulyásnak menve akár a rossz hírű Sztranyavszky Géza gyarmati királyi közjegyző birtokaira. Nos, éppen a Sztranyavszky família századfordulóig és azon túl is kiterjedő despotizmusától komor >az a kép is, amelyről vallomásában és korról készített nagyszabású rajzában Remé- npi Zsigmond (Por és hamu) sok keserű szót ejt. Hát volt itt kemény „úrdolog” éppen elég, volt itt földet elhagyó, a megyénél hivatalt vállaló dzsentri annyi, amennyi talán az országnak is elég lett volna... Így érthetők a „megszokottság vasbilincsei", meg az idősebbjének cseppnyi fenntartása a jövő-menő idegennel szemben, hiszen annyi úri huncutság forgatta ki e népet, hogy az is csoda, ha megmaradt magának. De meg is változott az időkkel együtt. Így maradhatott meg marcalinak, népi kultúrájára büszkének, mai életében iparhoz, szövetkezeti géphez, az élet úgyszólván valamennyi teréhez szokottnak. S ha csökkent is a falu lélekszáma (csökkent a másik társközségé Csesztvéé is és a szügyi növekedés sem hozza egyensúlyba ezt!) újabban mégis tovább növelhető megtartó ereje. Tíz kilométer Balassagyarmat mindössze, s nincs távol az igazságtól, aki így vélekedik: mór csak ahogy lehet megmaradni ezen a földön, felhasználva, alakítva, jó értelemben felélve a falu adta kedvező körülményeket — ugyanakkor nem lemondva a közeli város elérhető urbanizációs, kulturális vívmányairól sem. XXX Ha földje jó volt Bél Mátyás idején, aki így fogalmazott leírásában: „nem ellensége a szőlőnek sem” — jó ma is, ha nem jobb! De a kenyere is olyan, mint a kerek cipó. A balassagyarmati szövetkezeti kis sütöde látja el a környéket dicséretes kenyérrel, s akkor már engedtessék meg a szándék nélkül félrevezetett krónikásnak, hogy egy debercsényi észrevételt a szövetkezeti kenyérről ezennel visszavonjon. Időközben ugyanis kiderült a félreértés. A debercsényi rossz kenyeret gyarmatiak sütik ugyan, de nem a szövetkezetiek. S talán az sem más kérdés, hogy mindent, ami az életet jelenti községeinkben, szinte önmagától értetődően a szövetkezetnek tulajdonítanak. Van ebben jókora elismerés is! t. r. L. Képek: Kulcsár József Csillogó rend, tisztaság az óvodában, ahol képünk a délutáni pihenőt kővetve készült A volt tanácsházáról terveket szőnek a községben, az épületben talán aa időskorúak napközijét szervezik meg. Molnár Béla, aki mindig kitalál valami hasznosat és a közösségnek valami jót! 1 A napközis csoportot Zibriczky Beáta vezeti A tanácstitkári lcplen-nyomon derűvel köszöntik. varán már ott a mai fiatalok jelképe, a motor /
