Nógrád. 1981. október (37. évfolyam. 230-256. szám)

1981-10-11 / 239. szám

Lapok a nógrádi sajtó múlt századi történetéből (1.) Emlékezés Kittenberger Kálmánra A leghosszabb újság ' 100 évvel ezelőtt született Kittenberger Kálmán vadász­biológus, az Afrika állatvilá­gát benszülött módján ismerő kutató, hazánk múzeumait és a Budapesti Állatkertet gaz­dagító gyűjtő, a vadászélmé­nyeit számos könyvében köz­kinccsé tevő író. Gyűjtemé­nyének becses darabjait a Ter­mészettudományi Múzeum ál­landó kiállításán mindenki megcsodálhatja. Könyvtárak polcain sorakozó, a felszaba­dulás óta több kiadásban is megjelent vadászélményeit részletező könyvei rendkívül olvasmányosak és tanulságo­sak. Már diákkorában kitűnt jő megfigyelőképességével, a ha­zai környezet és ebben külö­nösen az állatvilág tanulmá­nyozásának szeretetével. Leg­kedvesebb szórakozása volt ellesni és megismerni a ma­darak, rovarok életmódját, vi­selkedését. Mint szegénysorsú gyerek, a helybeli tanítókép­ző osztályait végigjárva ta­nítói oklevelet szerzett. Ezu­tán a mindig újat megismer­ni akarók szenvedélyével Bu­dapesten folytatta tanulmá­nyait, mert természetrajzos polgári iskolai tanári okleve­let akart szerezni. Nyári va­kációit feláldozva a Nemzeti Múzeum laboratóriumában ki­segítő preparátorként bővítet­te ismereteit. 1902 őszén — részben anyagi okokból, rész­ben tettre vágyástól fűtve — abbahagyta főiskolai tanul­mányait, tanítói állást vállalt Tatragon, a hétfalusi Csángó községek egyikében, s' köz­ben a Kárpátok állatvilágát kezdte tanulmányozni. Alig lendült bele e kettős hivatás teendőibe, amikor — eddigi törekvéseinek elismeréséül — a Nemzeti Múzeumtól megbí­zást kapott egy afrikai gyűj- tőútra. Hat ízben járt Afrikában, s 'onnan rendszeresen küldte Picasso-kiállítás Picasso utolsó grafikai mű­veiből rendeztek tárlatot a aerlini Tip-Galériában. Az >v kiállításának kikiáltott árlaton annak a Picasso-so- rozatnak a darabjai láthatók, amelyeket az akkor 89 éves ■nűvész 1970-ben kezdett el §s két évvel később fejezett be. Az összesen 156 rézkarc, metszet, aquatinta-lap ké­szítéséhez az ihletet — Degas­Az idős Kittenberger. gyűjtött anyagát a Múzeum­ba, élő állatait pedig a Bu­dapesti Állatkertnek. Eköz­ben lázasan készítette úti­jegyzeteit és gyűjtötte szak­mai tapasztalatait. 1902—1906 között főleg a Kilimandzsáró vidékének madárvilágát ta­nulmányozta. Csaknem négy­évi kemény munka után meg­betegedett, ezért hazakénysze­rült. Szívós szervezete és erős akarata hamar túlsegítette ezen az akadályon, és már ugyanebben az évben ismét útnak indult. Második felfede­ző útja során a Vörös-tenger délnyugati partvidékére uta­zott; ezt az útját azonban rö­videsen meg kellett szakíta­nia, mert katonai szolgálatá­nak letöltése miatt 1907-ben hazarendelték. Harmadik, most már hosszabb időtartamúnak ígérkező útját 1908 decembe­rében a Viktória-tó partvidé­kén (a mai Kenya és Tanga­nyika területén) kezdte meg. Innen gazdag élőállat- és mú­zeumi gyűjtemény any aggal 1912-ben tért haza. Alig ren­dezte itthon dolgait, a követ­kező év tavaszán újból neki­indult, s az Ugandához tarto­zó Kongó-őserdő rejtett ál­latvilágát akarta tanulmá­nyozni, de itt is közbeszólt a sors: az I. világháború miatt az angol fennhatóságú terüle­ten internálták, mindenét el­kobozták, s mint hadifoglyot Indiába szállították. Ez személyes szabadságából és tenniakaró életéből öt évet rabolt el. Hadifogságából csak 1919. szilveszter napján jutott haza. Ettől kezdve a Nimród című vadászlap szerkesztését vállalva újságíróként élt, af­rikai utazásához további álla­mi támogatást nem kapott. Magánjellegű segítséggel azon­ban még két ízben újból elju­tott Afrikába, s a régebben megismert körzetekbe vissza­térve lehetősége nyílt az év­tizedes változások felmérésére és a további gyűjtőmunkára. Majd visszatérve élményeit és tapasztaltait könyveiben is rögzítette. Az életművének is tekinthe­tő a Kilimandzsárótól Nagy­marosig című könyve már nyomásra kész állapotban volt, amikor a II. világháború pusz­títása során 1944-ben a könyv­kiadó raktárában a teljes anyag megsemmisült. Szeren­csére a felszabadulás utáni években ezt és korábbi mun­káit is több kiadásban megje­lentették; ezek ma is kedvelt olvasmányai az ifjúságnak és az állatbarátoknak. Utolsó éveit feleségével és neves barátaival (Csathó Kál­mán, Fekete István) körülvé­ve Nagymaroson töltötte, s ott halt meg 1958. január 3-án, Hányatott, tartalmas életét, ér­tékes emberi tulajdonságait Fekete István Kittenberger Kálmán élete című munkájá­ból (1962) ismerhetjük meg. Ez is meggyőzhet bennünket arról, hogy nevének és emlé­kének megőrzését munkájával jócskán kiérdemelte. Dr. Székely Pál Hej HELY! A reformkorszakban indult Pelikán után az abszolutizmus évei nemigen kedveztek a me­gyei sajtókiadásnak. Valójában csak az 1870-es évektől kez­dődően bontakozott ki a na­gyobb ütemű fejlődés. A legnagyobb múltú perio- dikum a Nógrádi Lapok lett, amely 1873. január 1-én in­dult Balassagyarmaton. Meg­szakítás nélkül élt 1944. októ­ber 11-ig. Címét többször vál­toztatta, de pártállását soha. (Kivéve a Tanácsköztársaság időszakát.) Mindvégig az ural­mon levő kormánypárt né­zeteit képviselte, amolyan me­gyei félhivatalosnak tekinthe­tő. Tartalma is ennek felelt meg: támogatta a megyei hi­vatalos politikát, ellene volt minden ellenzéki törekvésnek. Hangja kíméletlen, stílusa éles és személyeskedő. De éppen hosszú élete miatt rendkívül gazdag forrásértékű, elsősor­ban a közölt híranyag jóvol­tából. A lap először a Deák párt szószólója volt. Gyakorta és kedvvel emlegette magát úgy, hogy párton kívüli lap, mond­ván „a politikához a vidéki lapoknak csekély köze van”. Használja a divatos kifejezé­seket, csak a „tiszta igazsá­got” írják, senkit nem akar­nak megsérteni, teret adnak az ellenvéleménynek stb. Cél­ját a későbbi években így fo­galmazza meg: „Fő felada­tunk: a megyei, társadalmi, gazdászati és némi részben a kereskedelmi ügyek és moz­galmak hű kísérője és képvi­selője lenni.” Első szerkesztője Karmos Gábor ügyvéd. A másik helyi lap, az Ipoly megszűnte után annak szer­kesztője Horváth Danó 1875- től a Nógrádi Lapok társszer­kesztője lett, 1876. január 2-től pedig már egyedül ő szerkesz­tette a lapot. Horváth Danó rövid féléves megszakítással 1904-ig, haláláig állt a lap élén. Karmos még rövid ideig mint belmunkatárs dolgozott, aztán végleg felhagyott az újságíróskodással. A lap címe is ekkor válto­zott meg (1876. január 2.) Nóg­rádi Lapok és Honti Híradóra, s élt ezen a néven 1906-ig. A szomszédos Hont megye ese­ményeivel is kívánt foglalkoz­ni, mondván, hogy ott nincs hírlap, s vállalja ezt a fel­adatot. De igen szegényes anya­Csövek és csövesek hoz hasonlóan -r a párizsi szórakozóhelyek benyomásai adták. A sorozatban erotikus jelenetek elevenednek meg a nőről, a festőről és modelljé­ről. Úi, hétköfetes Redam-sorozat „Antifasiszta művészet és irodalom a száműzetésben, 1933—1945” címmel új, hét­kötetes sorozatot jelentet meg az NDK-beli Reclam Kiadó­vállalat. A sorozatot az NDK Tu­dományos és Művészeti Aka­démiájának irányításával 30 • tagú szerzőkollektíva állítja össze. A szervező csoport vezetője, dr. "Werner Mittenzwei pro­fesszor a vállalkozás céljáról szólva a következőket mond­ta: „Számunkra nemcsak új tények gyűjtése a feladat, cé­lunk az, hogy emberi sorsok­ról tudósítsunk. Nemcsak a rendkívüli művészeti ered­ményeket akarjuk bemutatni, hanem közérthetővé kíván­juk tenni a művészet meg­teremtésének történetét ab­ban a korban, azon politikai, társadalmi és piszichikai fel­tételek között, amelyek az emigránsok számára adottak voltak. Mert mindegyik a ma­ga egyéni módján élte át a számkivetés éveit...” Szabad időről „.. .Nincs egy hely, ahová me­hetnél.” — fogalmazta meg a fiatalok életérzését néhány évvel ezelőtt a Piramis együt­tes, de csak kevesen gondol­kodtak el a dalszöveg igazán. Mármint a felnőttek közül. Voltaképpen érthető, hiszen akinek van lakása, annak van hová mennie. A felnőttek többségének pedig van. A fia­taloknak is van hol lakniuk, de a kettő ugyebár nem ugyanaz. Ráadásul a fiatalok többsége — szerencsére — jobban igényli a közösséget, mint az „elefáncsonttomyuk- ba” húzódó felnőttek. Namár- most hová mehet egy fiata­lokból álló közösség? Hol van „hely” számukra?... Már-már nevetséges meny­nyien értik félre a kérdést. Hiszen azt a fiatalok is tud­ják, hogy van mozi. van könyvtár, vannak . különböző rendezvények, előadások, al­kalmanként vannak diszkók, és persze vannak presszók és kocsmák is. Ezek a helyek azonban csak másodlagos igé­nyeket elégítenek ki, és amíg az alapvető igények kielégíté­sére nincs megfelelő és ele­gendő hely, addig csodálkoz­nunk sem szabad azon, hogy lányaink-fiaink nem élnek a meglevő szabadidős-lehetősé­gekkel. Nem csodálkozhatunk azon sem, ha szabad idejüket in­kább presszókban vagy — Bal assagy armaton zsebpénz híján — várótermek­ben töltik. Mert még ezek az „intézmények” hasonlítanak leginkább a HELY-hez. Külö­nösen így ősz derekán, ami­kor a parkok, terek padjai már barátságtalanokká vál­nak. De milyen is voltaképp az ideális HELY? A kérdésre a legilletékesebbektől kértünk választ. Az alábbi kritériumo­kat balassagyarmati fiatalok véleménye alapján összegez­tük. — Milyen a jó HELY? Hát nagy — vágták rá a legtöb­ben, s ha tágasságon nemcsak métereket értünk, akkor való­ban ez a legfőbb követelmény. De ismerkedjünk meg köze­lebbről a HELY jellemzőivel! 1. A HELY legyen nyitott mindenki előtt! 2. A HELY legyen nyitva egész nap! 3. Legyen a HELY alkalmas beszélgetésre, tanulásra (mű­velődésre), szórakozásra egy­4. Legyen HELY-ben büfé, hogy ne kelljen a kocsmába menni, ha megszomjazik, vagy megéhezik valaki. — Ennyi az egész? — kér­dezhetné az olvasó, mint ahogy kérdeztem én is ifjú riportalanyaimat. Igen, mind­össze ennyi. — De fessék mon­dani: van ilyen HELYISÉG?.! Sokszor megírtuk már, a közművelődési intézmények — két tételben rendezvénycentrikusak, ha nincs rendezvényük, akkor zárva tartanak, vagy irodává alakulnak. És a klubok? Nos, valóban a klubok volnának a legalkal­masabb HELYEK. Csakhogy a klubok is zártak. Egy-egy üze­mi, vagy területi KlSZ-alap- szervezet üzemelteti többségü­ket, és többnyire a klubok is csak akkor vannak nyitva, ha rendezvényük van, esetleg a hét meghatározott napjain, meghatározott ideig, maxi­mum három-négy órát. Már­pedig bajos dolog meghatároz­ni, hogy kinek, mikor legyen kedve összejönni barátaival egy kis beszélgetésre. No, és persze a klubokban üdítő ital is csak elvétve akad. „Nincs egy hely, nincs egy hely, ahová mehetnél.” — bömböl a magnetofonokból a változatlanul népszerű Pira­mis-szám, és úgy tűnik senki sem tudja, vagy nem akarja megcáfolni szövegét. Vagy mégis?! „Kerüljetek beljebb!” — öt- lik "szemembe a dőlt betűs cím a balassagyarmati műsor­füzet októberi kiadványában. Majd alább: „Sokféle lehető­séget kínálunk unaloműzésre!” A hívó szó a Mikszáth Kál­mán Művelődési Központ if­júsági házába invitál. A kí­got adott közre Hontból, sőt Nógrádból is! Elsősorban Ba­lassagyarmat életének »hírei szerepeltek benne. Szerkezete, rovatai alig vál­toztak a hosszú évtizedek alatt. Tipográfiája soha nem mó­dosult. Kék László nyomdájá­ban készült mindvégig. (Illet­ve annak utódaiban.) Vezér­cikk, tárca, helyi hírek, ki­sebb eszmefuttatások, közgaz­daság, irodalom, színházi kri­tika, hirdetés stb. — a hagyo­mányos rovatok a hagyomá­nyos szinten. Időnként kö­zölte a megye hivatalos hí­reit is. A vezércikkek, a ki­sebb írások zömmel balassa­gyarmati eseményekkel fog­lalkoztak, az országos politi­kai eseményeket érdemben alig érintették. Igen nagy he­lyet kaptak benne az ellenzé­ki lapokkal vitázó cikkek, pl. az Ipoly, a Losonczi Híradó, a Nógrádi Ellenzék neve említ­hető itt. Egy-egy jelentősebb téma esetén mint 1890-ben a megyeszékhely esetleges áthe­lyezése Losoncra, szinte hó­napokig csak egy dologgal fog­lalkozott. Tárcarovata kevés eredetit kínál. Értékesek a Komjáthy Jenő-, Revziczky Gyula-írásokkal, -versekkel megjelent számai az első évek­ben. Később teljes egészében megyei és így sajnos jelenték­telen „írók” és „költők” mű­veit közölte. Népszerűségére vonatkozóan kevés adatunk van. 1876-ban így panaszkodott az előfize­tőkre: „Az előfizető kevés — annak a kevésnek is kéthar­mada se elő, se utó nem fizet. Ilyen mostoha körülmények között a lap fel nem tarthat­ja magát.” Egyedül a kor­mánypárti támogatás segített a megélhetési bajokon. Ennek mértékét nem ismerjük ugyan, de a vele szembenálló lapok ezt vetik a szemére mindig. A szerkesztők, írók közül el­sőként a már ismert Harmos Gáborról kell szólni. Ügyvéd volt, 1847—1916. között élt. 1873-ban nyitott ügyvédi iro­dát Balassagyarmaton. 1878- ban tiszti főügyész, 1881-ben főjegyző lett. 1887-ben került el a városból. A csaknem négy évtizedig utód Horváth Danó szintén fiatalemberként ismer­kedett meg az újságíráskodás­sal, hiszen 1850-ben született és már 1873-ban szerkesztette az Ipolyt. 1871-ben jött Ba­lassagyarmatra és Reményffy József irodájában kezdte jog­gyakornokként ügyvédi pálya­futását, majd ő is önálló iro­dát nyitott. Később árvaszéki ülnök, majd aljegyző lett 1904 áprilisában halt meg. A szerkesztésen kívül ő írta a lap vezércikkét is, valamin! verseket, elbeszéléseket. A lap igen népes írói gár­dájából elsőként Mikszáth Kálmán nevét kell kiemel­nünk. A Nógrádi Lapoknak 1873-ban egész évben a mun­katársa, majd 1874-től eltávo­zik a megyeszékhelyről. Az első évfolyamban nagyon sok tárcát írt, gyakorlatilag ezek a pályakezdő író „új gyakor­latai”. A novellákban, kar­colatokban a korabeli Balas­sagyarmat jellegzetes és köz­ismert alakjai tűnnek fel: Sramko fiskális, Stofi bácsi, Harcsa Ezékiel stb. A kortársi visszaemlékezé­sek szerint Mikszáth nem tar­tozott a szorgalmas újságírók közé. Szedőgyereknek kellett a talpán lenni annak, aki idejé­ben kicsikarta tőle az esedé­kes „manuscriptumot”. A többiek közül megemlít-^ hető az Ipolytól átpártolt Gás­pár Imre költő; a vármegye „koszorús dalnoka” Csalomjai alias Pajor István; s a hetve­nes évek végén a már emlí­tett Reviczky és Komjáthy. Ha csak felsorolásszerűen, de szól­junk a többiekről is, akiknek foglalkozása véglegesen meg­határozza a lap hovatartozá­sát: dr. Kossaczky Arnold tisz­ti ügyész; Vannay Ignác ügy­véd, majd balassagyarmati fő­bíró; Révay Gusztáv (Csiz- maffy néven írt) megyei ár­vaszéki elnök; Pongrácz La­jos (Ipolysági álnéven) honti főjegyző; Pintér Sándor szé- csényi ügyvéd (etnográfus és árchaeológus); dr. Fáy Albert megyei főjegyző; Hermann Ká­roly árvaszéki ülnök; Nagy Mihály, a későbbi alispán; Komjáthy Anzelm ügyvéd (a költő apja); Farkas Pál ügy­véd; Jeszenszky Kálmán plé­bános, Nagy Iván történettu­dós; Luby Károly a másik me­gyei „dalnok” stb. Az illuszt­ris névsor is, amelyben első­sorban a feudális megye kép­viselői dominálnak, bizonyít­ja a Nógrádi Lapok hivatalos jellegét. Praznovszky Mihály Rálát — papíron — valóban bőséges: zenehallgatás, folyó­irat-olvasás, tévézés, társasjá­tékok, büfé stb. Mindez vasár­nap kivételével naponta 13-tól 21 óráig. Túl szépnek tűnik a meny­asszony, emelem a kagylót, felhívom Valecsik Árpádot, az intézmény igazgatóját. — Igen, valóban HELYET szeretnénk adni a fiataloknak. Lehetőséget az egyéni és kö­zösségi szabadidős-tevékeny­ségre. Sőt ennél valamivel még többet is. A „Tájoló” klubban — mert ez a HELY hi­vatalos neve — létre akarunk -hozni egy „információbankot”, amely nem csak a művelődé­si központ programjairól, de más jellegű tudnivalókról is tájékoztatná az érdeklődőket. Lesz orvosi és jogtanácsadás, rendelkezésre áll majd a Pesti Műsor, a menetrendek és per­sze lexikonok, kézikönyvek is. Később a laza csoportokból érdeklődési körök alapján sze­retnénk szorosabb közössége­ket verbuválni, s ha igénylik* számukra szervezett progra­mokat, rendezvényeket bizto­sítani. .. ...Aztán megtudom, tulajdon­képpen nem új az ötlet, Va­lecsik Árpád hozta magával Pécsről, ahol az országban elsőként teremtették meg a szabad idő kulturált eltölté- sénenk újszerű lehetőségét. A balassagyarmati HELY ez év áprilisában nyílt meg, de augusztus közepén — csőtö­rés miatt — be kellett zárni. A kényszerszünetet a koncep­ció újragondolására és a kíná­lat bővítésére használták fel a népművelők Időközben az ország számos városában meghonosodtak a „Tájoló” klub, illetve szabad­idős-központ névre keresztelt HELYEK. (Legutóbb a salgó­tarjáni^ József Attila Megyei Művelődési Központ sikeres kezdeményezéséről számol­tunk be lapunkban.) Ügy tűnik tehát, hogy mind több közművelődési intézmény ismeri fel a HELY szükséges­ségét. Meglehet igazuk van azoknak, akik szerint ezt min­denekelőtt a KISZ-nek kellett volna felismernie és azoknak, akik úgy Vélik nemcsak a köz- művelődési intézmények érde­ke és feladata a HELY meg­teremtése. De végtére is nem az a lényeg, hogy ki a gazdá­ja a HELY-nek! Hiszen bizton feltételezhet­jük, hogy például a balassa­gyarmati „Tájoló” klub mű­ködését a város vezetői is fi­gyelemmel kísérik, és lehető­ségeikhez mérten támogatják. Ha nem így volna, akkor alig­ha tettek volna ígéretet arra. hogy az elromlott csőrendszert legkésőbb október 15-ig hely­reállíttatják. (Jelenleg ugyan­is a vízhiány miatt az épület­ben még mindig áll az élet.) Ismervén a Balassagyarmat és Vidéke ÁFÉSZ áldozatkész vezetőit, biztosra vesszük azt is, hogy szívesen vállalják egy szeszmentes büfé — mégoly ráfizetéses — üzemeltetését a klubban. Nincs hát okunk ké­telkedni abban, hogy október 15-én Balassagyarmaton ismét megnyílik a HELY, és ha be­köszönt a fűtési idény, meleg víz csordogál majd a csőve­zetékekben. Akkor maguk a csövesek fogják idejétmúltnak tekinte­ni a Piramis-nótát. Ügy le­gyen. Pintér Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents