Nógrád. 1981. október (37. évfolyam. 230-256. szám)
1981-10-11 / 239. szám
BEBERC3ENY Becsülettel, szorgalommal állták a debercsé- nyiek a kis íalu adta feladatokat A legkisebbek sem riadnak már meg az útonjáró idegentől Csatlós Pálné: „Boldogan telt el fölöttünk u idő”. A falunégy szögről itt hall először a krónikás. A székhelyközségben, Magyarnándorban a közös tanácson Sándor István elnöktől és Nándori Ferenc községi (valójában szélesebb hatókörű) pártbizottsági titkártól. A négyszög így tevődik össze: Magyarnándor, Cserhát- haláp, Mohora, Debercsény. Ebbfen a négyszögben meg olyan meghatározó, gazdasági, társadalmi szervező erejű nagyüzem, mint a helybeli állami gazdaság a maga változó-fejlődő kultúrájával, szakmai és emberi gazdasági eredményeivel, a környékre hatással levő, lakás- és életkultúrájában talán példát is nyújtó agrárértelmiségi csoporttal, a nagyüzem munkáskoncentráló képességeivel, igényességével feladataiban.,, xxxxxxxx A falunégyszög talán az egyik legdemokratikusabb forma, ami a magyar vidéki valóságban élhet. Életrehívója, kelesztője a? a felismerés, amely az igényeknek, a munkának jobban megfelelő közösségi pártbizottságtól és a tanácstól egyként kiindult: eredményeket, bármiről legyen is szó, csak a teljes összhang hozhat, a közös dolgok közös megvalósítása eredményezhet. Azért az itteni társadalmi, közigazgatása és persze nem utolsósorban, a politikai munka, a gazdasági élet legfőbb jellemzőjévé a koordináció és a rétegek iránti fokozott érdeklődés vált — nagyon rövid idő alatt! Debercsény ilyenformán éppoly fontos része a négyszögnek, mint Mohora, vagy Haláp. Az erők meg azokon az együttes találkozókon mutatkoznak meg, amelyeken valameny- nyi társközség és a székhely társadalipi-politikai szervezetei részt vesznek időről időre, Debercsény gondjai is így közismertek, a megoldások, a tervek is ilyen közegben kerülhetnek szőnyegre —, ahogy mondani szokásXXXXXXXX De ez a 193 lelket egyesítő kis falu mégiscsak maga a túlélés, a meg- és fennmaradás, a változásokhoz, történelmi sorsfordulókhoz igazodás. Kevés hely van, ahol a török úgy ugrik ki a bokorból, mint Debercsényben. Olyan egyszeriben, olyan tapintható közelségben, mintha ma is itt járna a bugyogós nép. Debercsény egyutcás falu, közepetáján egy időtlen há- rangtornyocskával, amiről a minden debercsényi idők legöregebb emberének tisztelt Tóth_ bácsi (maga is megélt vagy száz esztendőt) sem tudta, mikor építették. Talán ez is az egyetlen büszkesége a mai Debercsínynek. De arról már nagyon is megoszlanak a vélemények, hogy oda adják-e valamiféle távoli skanzen számára, vagy inkább felújítva itt helyben megtartsák? A kérdés fogós kétoldaliból is, hiszen a kőlábazatú harangtorony ellenében talán felújítanák a helybeli kis kápolnát, de a helybenmarasztalás önmagában még nem végezné el az elkerülhetetlenné vált restaurálást. Hát, mennyi értéket kótyavetyélünk még el?! XXXXXXXX Ja, a török! Elég csak megállni a tomyocska tövében, a szomszédságában magasodó megfakult pléh- Krisztus közelében, hogy hamarjában négy-öt debercsényi ember felváltva mondja a legendát: a régi Debercsény feljebb volt, de azt a török a szandai várból szétlövette. Ott volt a pusztatemplom, annak a harangja a földbe került, ahonnan minden hetedik esztendőben kiemelkedve megmutatkozik, talán hangot is ad. De már az kézzel fogható valóság, hogy sokáig őrizték Vargáék portáján azt a követ (faragott figurális ábrázolást), amely végül is a szentéi műemléktemplom belső falát díszíti, oda\ került nem is olyan régen. A törökvész után épült, a festői völgybe, a Csóta, meg a Guringás hegyek szomszédságába Debercsény. Itt az első házak a Csatlósoké voltak, élnek belőlük ma is Debercsényben, amiként torzsököö famíliák (itt úgy mondják: „bandák”) a legnépesebb Majoros és Varga családok, a Koplányiaik, régebben meg a Pi- pás és Pépok rokonságok. Rejtőzni meg ott volt a mindmáig feltárható állapotú barlang, vagy ahhoz hasonló, ahol minden veszélyes időkben meghúzódott Debercsény apraja-nagyja. Állat, ember együtt élt ott, amikor az ég zengett. Most hogy él — ez a kérdés. XXXXXXXX Debercsényben mégis mindig együtt emlí- tődik a múlt meg a jelen. „Megőriztük mi magunkat minden fergeteges időkben, most mégis az a helyzet, hogy a jómód törli el a falut” — vélekednek az egyre csak fogyó deber- csényiek, hiszen innen úgyszólván minden fiatal elköltözik, legfeljebb a háború utáni időkben született újtelepi részen (valósággal külön fekvésű még kisebb falu az) ragad meg egy időre a fiatalabb ja. De még az is beljebb, Nándorba vágyakozik, hiszen ott tölti életének nagyobbik felét, ott dolgozik a gazdaságban, vagy távolabb. Ellenállni ennek a folyamatnak nem lehet. Néhány változtatás talán enyhíthetne még a debercsényi élet mai feltételein. A busz is csak „Nagydebercsényig” jár, innen kell még visszagyalogolniuk az újtelepieknek, meg a bolt is csak itt tart nyitva. A kenyérre is sok a panasz, ha hallaná a gyarmati ÁFÉSZ, miként emlegetik Debercsényben... Az iskola ma orvosi rendelő és lakás célokat szolgál, körülötte a sok diófa — szép sudár valamennyi —, amelyek ültetői a valamikori debercsényi gyerekek, a faluhoz már mindhalálig ragaszkodó mai öregek, ök emlékeznek egykori tanítójukra, mintha ma is itt élne közöttük, akitől Debercsény tatártól, töröktől vészterhes múlját megismerték és mindazt megőrizték, ami a régmúltból megőrizhető. „Simoncsics Péter, ő volt a mi tanítónk. Nagyon öreg lehet már, de úgy tudjuk, hogy valahol Pest környékén ma is él... Neki volt egy nagy könyve, abban minden benne volt Debercsényről, még egy olyan könyvről tudunk, azt Szandán őrzi valaki... ” XXXXXXXX Büszkék arra, ma is felemlegetik, hogy még a török előtt a régi Nagydebercsény járási székhely volt! A mai egyutcás falut látva bizony ez alig hihető, de ha így mondta-taní- totta Simoncsics tanító úr, akkor az így igaz. Néhány kártyás földesúrra, bérlőre és vagy nyolc kisparasztra emlékezne!? még a közelebbi múltból — és a cselédsorsra. A debercsényi élet mai legfőbb jellemzője mégis az a riasztó adatszerűség, hogy tíz év alatt majd 21 százalékkal csökkent a lakosság lélekszámú. Megtartani ugyan mivel lehetne? „Talán, ha valahogy mi is összefognánk a három vizünket, azokat, amelyek itt csörgedeznek a völgyekben, úgy, mint a kétbodo- nyiak, talán akkor itt is lenne egy olyan szép tó. Akkor mindjárt más lenne az érdeklődés is a falu iránt, akkor komolyan vevőre találnának a régi házak is... ” Keserűség nincs a hangjukban, inkább elismerés és öröm, hogy lám, a szomszédnak, a másiknak sikerült és talán valami remény is, hogy egyszer nekik is sikerűi valami ebben az életben. Nagy dolog egy tó! De még annál is nagyobb, ahogy egy elöregedő falu a menekülést kutatja. T. P. L. Képek: Kulcsár József A paprikafüzérek kalocsai hangulatot árasztanak Csatlós Józsefek portáján. ülés Erzsébet Balassagyarmaton tanul középfokú iskolában „Ezen az őszön újra nagy a termés az állami gazdaság almáskertjében'’ — szólnak az asz- szonyok szüret után hazafelé
