Nógrád. 1981. október (37. évfolyam. 230-256. szám)

1981-10-31 / 256. szám

Paneliskola — panelnevelés nélkül

Hájnalodik. A lakótelepen pedagógusok, nem kevés a egymás munkáját. A megfele- esak itt-ott világlik a felhő- vidékről beköltözők száma sem. lő fórumokat kell kialakítani, mályba vesző emeleteken Ez rengeteg pedagógiai prob- ami érdekli őket, olyan dol- egy-egy konyhaablak, vagy lémát felvet. Legtöbbet talán gokat csinálni és akkor nem még tompábban a szobai kis- az ifjúságvédelemben: fel kell is olyan nehéz, lámpa fénye. A korán kelőké, mérnünk kik azok, akiknek — Valóban, pedagóguskö- Az iskola — mely éjszaka csak leginkább segítségre van szűk- zösséget nehezebb alakítani, egy hatalmas, zord, sötét do- ségük. Egy olyan településen, Ami ebben segít, az látszólag boz — vakítóan fehér neon- ahol ismerik egymást az em- ellentmondás: hogy a szélrózsa fényt sugároz üvegfalain, ab- berek, a neyelők is többét tud- minden irányából jöttünk... lakain. Hamarosan nyitásra nak tanítványaikról, a családi kész. Az „első fecskék” éppen háttérről; még a város más

gye- részeiben is könnyebb az ismerkedés. De ez egy folyamatosan növekvő lakótelep!

a leghamarabb ébredők rekei. .

Kezdődik egy újabb nap.

XXX

Az építők elvonultak. Szépíteni. rendeznivalót hagytak maguk után, de megmásíthatatlan tény: elkészült a Besz- terce-Iakótelep első komoly „közösségi létesítménye”.

„Élettel kell megtölteni”; ;,Hagyományokat kell kialakítani” — csengtek vissza a sablonszavak.

Sablon, de nem hamis. Am milyen hagyományokat alakíthat egy lakótelepi iskola? Egyetlen válasz lehet: olyanokat, amelyekkel szolgálhatja a lakótelep „emberléptékű” életének formálását. Ez persze iszonyú nehéz feladat.

XXX

Közösségi feladatokat csak közösséggé alakuló intézmény láthat el. Hogyan indul el a folyamat — erről beszélgetünk. Tétova, tapogatózó kérdések nyomán bontakozik ki a kötetlenebb eszmecsere. Sza- lánczay Györgyné igazgató néhány adattal kezdi. Adva volt a Néphadsereg úti alsó tagozatos iskola, 350 tanulóval, 24 fős tantestülettel. Az átadás

— Az úttörőmozgalomban a Néphadsereg úti gyerekek adták a „magot”, folyamatosan kialakultak a raj közösségek, őrsök, az úttörőtanács. Kiépült az Egy őrs — egy család, egy raj — egy szocialista brigád

De kezdettől sok volt a feladat. egyeztetni kellett a módszereket, elképzeléseket, izgalmas munkát hozott az indulás. Arra törekedtünk, mindenki tudja mit kell csinálnia, mit tehetne még pluszban. Most katona a népművelőnk — hiányzik, de többen is igyekeznek „helyettesíteni”. Emellett persze naponta 5-—6 kartárs is „kiesik”, — hiába, elmozgalom. A régi iskolából nőiesedett a pálya, sok fiatalörököltük többek között a ruhagyári jó kapcsolatot; segít minket az erdészet, a vízmű, a BRG, jelentkeztek más üzemek is, hogy szívesen segítenek.

XXX

— Lakótelep — itt hiányoznak azok a testvérintézmények, mint a gyermekkönyvtár, , művelődési ház, melyek másutt a szomszédban vannak. Az iskolának vállalni kell olyan funkciókat is. ami pótlásukat segítheti. És bármenynyire kiesik a városból az intézmény, igyekszünk megadni a közművelődésben mindent, amit csak lehet: napközis mozit, múzeumi órákat, gyermek- színházi előadásokat — még az ifjúsági-művelődési házba. a város másik végébe is elvittük a gyerekeinket kiálasszony marad időnként otthon a gyerekével — őket is pótolni kell. Ez okoz kisebb konfliktusokat, de végeredményben edzi a közösséget. KISZ-szervezet, önálló párt- szervezet alakult, baráti szálak szövődtek. A közösség nem egyszerre születik — vannak állomásai. Az eddigiek mutatják. beérhet nálunk is a folyamat.

XXX

Sötétedik — az iskola fényei még egy ideig világítanak. Hetente háromszor nyitva a könyvtár, hamarosan nyit a klub is. Az iskola felé nézve már sokakban ébrednek emlékek: van, aki környezetismere- ti órát tartott a foglalkozásáról, mások kirándulásra kísérték a gyerekeket, voltak hasznos, jó találkozások szülők és pedagógusok között. Említve úji a sablont: élettel telt meg az iskola. Hogy jó hagyományai is legyenek, abban még sokat munkálkodhatnak szülők, peG. Kiss Magdolna

„„ , lításnézőbe. A József Attila

után, februárban 38 fore duz- Művel6dési, Központ jóvoltá- a testület, 530 diákjuk ^ jde is jönnek az esemé- lett. Idén szeptemberben 4 nvek”; bábelőadások, játék- , - ,

pedagógussal es 763 gyerekkel délután> gyermekműsorok. Sok dagogusok, gyerekek. Együtt! kezdtek^ Teljesen uj gyerek tervünk van erre az évre is.

190 elsős es nagyon sok osztályba is kerültek olyanok, — Az élmények nagyon kel- akik korábban a város más lenek, segítik a közösséggé ala- iSkoláiba jártak. Így most 24 kulást. Látjuk: nem könnyű tanulócsoport, 16 napközis cső- lakótelepi gyereknek lenni, söpört tartozik az iskolához. Már kaknál okoz krízist a beillesz- egy kis félsszel gondolnak a kedés. A neyelőmunkában ezt jövő szeptemberre: kevesebben nem szabad figyelmen kívül mennek ki, mint ahány új diák hagyni. Több türelemre, odalesz; csak a váltótábori termek figyelésre van szükség, ki kell felhasználásával tudják meg- deríteni, ki miért viselkedik oldani a demográfiai hullám úgy, ahogy, ne tetézzük korai idején a tanítást. elmarasztalással az amúgy is

A beszélgetésbe bekapcso- nehéz helyzetet. Bár még több lódik Kalocsay Miklós né igaz- energiánk, időnk lenne erre! gatóhelyettes és Kovácsné Kalmár Terézia csapatvezető. A X X X gondolatok, vélemények egyVolt,

I

Nem volt nálunk soha semmiféle Röpülj páva-kör — hallom a Szügyi községi közös Tanácson az ott dolgozóktól és az ott-tartózkodó ügyfelektől.

— Menyecskekórus működött itt valamikor régen, még a Hajnal Sanyi idején, aki a kultúrház igazgatója volt — mondja Hegedűs Istvánná vezető óvónő. — És hogy miért szűnt meg? Nyilván sok oka van. Nekem személyes véleményem, hogy az akkori azért, mert a résztvevők jó része férjhez ment, aztán gyereket szültek, a család kötötte' le az estéket. Aztán nem volt igazi vezetőjük sem. Persze hangsúlyozom, nem biztos, hogy igazam van, ez a személyes véleményem.

Hogyan vélekedik az iskola igazgatója, Nagy Pál, aki szintén hivatalos és fontos ügyben jár a tanácsnál?

— Nem vagyok szakembere a kérdésnek — mentegetőzik az iskolaigazgató, aki egyben a területi pártbizottság titkára. — De a hozzáértők szerint hullámvölgy van a mozgalomban. Ámbár ki tudja? Csesztvén, a társközségben például körülbelül egy éve alakult meg népfr.ont-kezde- ményezésre, tsz-tagokból a Röpülj páva. Szorgalmasan dolgoznak, alkalmanként és rendszeresen fellépnek. Sikert arattak a mi községünkben is.

Marczinkó "ános, a művelődési ház frissen diplomázott vezetője hét éve választotta Szügy községet és az itteni kultúrházat tevékenysége helyéül. A menyecskekórus, ahogyan emlékezik, akkor már nem működött. Holt időszak volt. A korábbi lelkes népi kultúrkincs gyűjtésének, ápolásának apálya. Magától értetődően ebbe nem lehetett,

nincs

Alapozás Szügyben

nem szabad volt belenyugodni. A művelődésiház-igazgató is kísérletet tett a menyecskekórus feltámasztására, a hagyományok folytatására, de többszöri nekiveselkedésre sem sikerült. Miért? Helyismeret, kellő elszántság, minden szempontból alkalmas vezető hiánya miatt? Biztos, és még természetesen sok más egyéb miatt, melybe olyan nehezen magyarázható dolog is beletartozik, hogy az emberek szereplési vágya csökkent, ambíciója eltérő irányba fordult.

— Bizony ma már nagyon izzadságos az embereket színpadra vinni — mondja a kul- túrház-igazgató. — Talán a városi hatások teszik, ügy tudom, egyelőre nem boldogulnak a felnőtt tánccsoporttgl Balassagyarmaton sem. Kisebb, zártabb közösségben, mint nevezetesen Csesztve. más a helyzet. Ott szűkebbek a művelődési, szórakozási lehetőségek, a régi. jól bevált hagyományos formáknak — szerencsére még vonzásuk van.

— A hetvenes évek közepe

táján megszűnt hagyományőrző együttes működésének fel- támasztása nem sikerült, ugyanakkor igény volt és maradt a hagyományok őrzése, a népitánc- és dallamkincs közösségivé tétele. Nem csak vezetői szinten, de magukban az emberekben, a községben lakókban is. A művelődési ház mit tett ennek az igénynek a Kielégítésére? ,

— Feleségemmel, az iskolában énektanár, megszerveztük mindjárt az ifjúsági néptáncegyüttest. Nemzetiségi jellegű volt, minthogy a község is az, de a neve Palóc lett. Magyar és szlovák táncokat — a magyarországi szövetség segítségével — egyaránt táncoltunk. 1976 májusára eljutotA vietnami irodalom antológiája

Harminchat kötetben jelenteti írásjeleleket alkalmazni a a Társadalomtudományi Ki- meg a hanoi Társadalomtu- nyelv hangjainak lejegyzésé- add igazgatója értékeli a szerkesztés munkáját:

dományi Kiadó a vietnami iro- re, és így megszületett az dalom antológiáját. A nagy írott vietnami irodalmi nyelv, terjedelmű műben feldolgoz- A korábbi emlékek kínaiul zák a vietnami irodalmat a maradtak fenn, a későbbiek Li-dinasztia (1010—1225.) korá- óvietnami nyelven, tói a Tran-dinasztián (1225— A kiadói vállalkozás érde1400.) keresztül egészen a kö- kessége, hogy eddig az első és zelmúltig. Igazi irodalmi cse- az utolsó kötet készült el. Az megének ígérkeznek a Tran- első kötet a Li-dinasztiával

„A vietnami irodalom ősidők óta folytatódik nemzedékről nemzedékre. Az értékes irodalmi hagyaték becsét elsőnek a Kommunista párt ismerte fel. Kezdeményezésére tudományos intézemásba fonódnak, mindenki ki- _ Közösség? Azt hiszem, r dinasztia irodalmát ismertető foglalkozik, az utolsó kötet tek, kutatóhelyek, felsőoktatáe

gészíti valamivel a felröppenő gyerekek könnyebben alaki témákat. ják ki. A választás idején

— A város szinte minden is- meglepően sokoldalú jellem- kolájából jöttek gyerekek és zéseket hallottunk, figyelik

ötetek, hiszen ez az időszak pedig Ho Si Minh munkássá- si intézmények munkatársai a vietnami kultúra nagy jelen- gával. Ennek címe: Ngujen foglalkoznak a kulturális ha- tőségű eseményével függ ősz- Aj Kuok — Ho Si Minh. A gyaték gyűjtésével és rend- sze. Ekkor kezdték a kínai kötet utószavában Phan Huu szerezésével.’’

lesz?

tunk az országos minősítésig,

s a bronzkategória első osztályú minősítését szereztük meg.

— Ma már ez a siker csupán nosztalgikus emlékeket ébreszt. A pezsgő, mozgalmas, embert vidúmító, formáló néptáncolást „elfújta a szél”...

— Mert a fiúknak el kellett menniük katonának. Mindig és mindenütt ők hiányoznak. Leány van elég. Aztán megfelelő szakképzettségű csoportvezetőt sem sikerült állandósítanunk. Aki a megye- székhelyről járt ide, hiába értette a dolgát, sokszor közbejött neki valami, a munka halasztódott. A kisterenyei Almásiné. a Baba néni szintén csak alkalmanként tudott nekünk segíteni. Persze a kérdés az: kinek segíthetünk? A községben kevés a fiatal, s ahogyan Említettem a fiúk lekötöttek. Ha valamelyikük jól mozog, már p sportkör is igényt tart rájuk, s nekik választaniuk kell. És mindenki annyit vállal, amennyit, úgy érez, elbír.

— Világos beszéd, a helyzet mégsem reménytelen. Aa utánpótlás nevelésére gondolok.

— Rádöbbentünk mi isi hogy az alapoknál kell kezdenünk a munkát a későbbi eredményesség érdekében.’ Ötödik általános iskolásokból — ma hetedikesek — alakítottunk néptánccsoportot. Öl# rövidesen ifjúsági körbe lépnek, s folytatják a munkát, közben alakítunk egy újabb gyerekcsoportot. így megteremtődik az utánpótlás fo-' lyamatos nevelése és elkép-' zelhető, hogy pár éven belül ütőképes felnőttegyüttesünk lesz. Gondoltunk, tanulva a korábbiakból, az oktatóra is. Egy táncost, a Magyarnándori \llami Gazdaság dolgozóját, a helybeli Kovács Józsefei néptáncvezetői tanfolyamra iskoláztuk be. Most utolsd éves.

Kiss Pál, a községi tanáci titkára messzemenőkig egyet-* ért Marczinkó János tervei-- vei, törekvéseivel. Magam sem vélekedhetek másként. A ha-, gyományokat folytatni kell; módszeres, „mélyen” kezdett,’ alapos, türelmes munkával: Vitathatatlan, ez fáradsággal, anyagi befektetéssel jár, de megtérül. Egy-egy fellépés után érezhető igazán a haszna: a közönség fergeteges tapsán, a táncosok Örömtől ragyogó arcán.

Sulyok. László

U

nalmas útnak ígérkezett a bumlizás valahány létező állomással Budapesttől Tarjánig. Legalább másfél tucat apró, közömbös és jól ismert megállóval. Este volt már, de a kupéban megrekedt a nappali hőség.

Hárman ültünk a hatszemélyes dobozkában. Ütitársaim nem mutatkoztak különösebben szórakoztatónak. Szemközt a nadrágkosztümös nő — harmincöt körüli, sima, rövid fri- zurás, átlagtípus, minden felhívó jelleg nélkül —, kisvárosit középértelmiséginek tűnt Mellettem a kövérkés, halszemű férfit, az ötvenesek csoportjából valamiféle kereskedelmi utazónak, árubeszerzőnek véltem, mert öblös táskájából mindjárt' indulás után halomnyi prospektust halászott elő, azokat böngészte, nem különösebb érdeklődéssel. A nő, amint elhelyezkedett, tilalom ellenére vételre kapcsolta tekintélyes rádióját, s kalandozásra indult az éterben. Végül a Kossuth műsorán állapodott meg.

A rádió sustorgó hangja épp arról tudósított a ködösülő szendergés szélén, hogy valamerre új ifjúsági tábor nyílt A krónika véget is ért. Andalító Lehár-muzsika kezdődött, amikor útiszomszédom — talán, hogy szendergésem el ne riassza — visszafogott diskurzust kezdeményezett:

— Szép kis táborok, mondhatom. Megvan róluk a véleményem. , ...

A nő elengedte a megjegyzést. A férfi némi várakozás után újra kezdte:

— Táborok! . . . Magának, hölgyem, mi a véleménye? Csukott szemhéjon át fény villanását érzékeltem. Nőpartnerünk bizonyosan cigarettára gyújtott.

— Nem is tudom voltaképp — hallottam aztán kisvártatva. — Nem tudom.

_ Pedig nyilvánvaló, mi lehet. Minap a tévében láttám egy ilyent. Fiúk, lányok együtt. Egész nyáron. Mit gondol, mi lehet ott elkönyvelve? Érti, mire mondom.

M

egint nem érkezett válasz, talán valami bólogatásfé- le, gondolom, mert így folytatódott:

— Na látja! Persze, hogy érti. így van ez manapsag, elhiheti. Már a tíz-tizenkét évesek mindent ^tudnak. Tisztában vannak a legrafináltabb részletekkel, sőt túl vannak rajta. De miért csodálkozunk? Kérem, ezek nem egymást — az iskola világosítja fel, hogy mit, hogyan kell. S még csodálkozunk, hogy tanulás helyett már az általánosban azon jár az eszük? Aztán, ha bekerülnek egy üzembe, hivatalba, nem értenek semmihez. Tudatlan léhűtők, akiket nekünk kell kézbevenni.

A nő most szólalt meg először felszólítás nélkül:

— Azért ... azt hiszem, téved. Legalábbis eltúlozza a

dolgot.

4

NÓGRÁD

1981. október 31-,

szombat

Vasúti diskurzus

— Ez a színtiszta igazság. Mire tanítja ezeket a mai

Iskola? 1 1,

— Én azt hiszem, jóval többre, mint a régi. A mai gyerekek sok olyanban járatosak, amiről nekünk az ő idejükben fogalmunk sem volt

A férfi diadalmasan közbevágott:

— Azt meghiszem. Mert amit ők szinte profi járatossággal gyakorolnak, nekünk hallani sem illett. Érti, mire mondom.

— Én arra értem, — közölte most a nyő nyomatékkai —, hogy a tudományos tények ... a kibernetika ... az űrtechnika ... a kémia, a biológiai jártasság, egyebek.

— Leginkább az egyebek — szögezte le gúnyos elégedettséggel a férfi. — De jó! S mégis öreg szakiknak kell vesződniük velük, hogy egyáltalán konyítsanak valamihez. Ehhez mit szól? Mire tanította hát ezeket az iskola?

— Régen is így volt. Az idősebb tanítja a fiatalt, s a mai majd az utána jövőt. Ez a természetes.

— Ugyan, hölgyem! Mire jó akkor az iskola? Ha érettségivel, vagy technikummal éppen úgy nem ért semmihez, mint nyolc általánossal. Van egyáltalán értelme annyira erőltetni a tanulást, ahogyan napjainkban?

— Komolyan kérdezi, vagy tréfál? Persze, az iskola csak előkészítő a gyakorlatra Az elmélet alkalmazásában igenis a tapasztaltaknak kell segíteniük.

Egy ideig hallgatás ült a kupéra A jegykezelő jött, továbbment, megint félszendergésbe bódultam. A kerekek ritmikusan kattogtak, a rádióból valami gordonkaszóló zümmögött. A férfi szólalt meg újból:

— Maga . . . hölgyem . . . gondolom, pedagógus.

— MibőJ következteti?

— Hát . . ., mert oly hévvel védi ezt a mai nevelést De azt csak elismeri, hogy a fiatalok erkölcsi élete, hogy úgy mondjam, feltűnően szabados.

— Nem vagyok pedagógus. S miért kellene annak lennem megítélni — helyesen megítélni — valamit? Történetesen a fiatalokat És nem látom be például, miért ne lehetnének szükséges időben felvilágosultabbák nálunk. Például szexuális dolgokban. Abból még semmi vész nem lett, ha valaki tudta, mire vigyázzon. Nem gondolja?

— Ez, hölgyem, megbocsásson, mégsem általános iskolai téma.

— De azzá lehet, ha a serdülőlány éppen tudatlanságból terhes lesz, gyereket szül. Nem lehetett volna megelőzni? Mondjuk okos tanáccsal, felvilágosítással. Amit annyira kárhoztat.

— Az ilyesmi csak olaj a szunnyadó tűzre. Felhívás „keringőre”, hogy tegyétek csak, de okosan. Érti, mire mondom.

— Nem hiszem, hogy közös nevezőre juthatunk.

— Pedig ne higgye, hogy negyvennyolcas vagyok. Ami azt illeti, csinos nőkben igazán nem vetem meg a változatosságot. — Elégedetten heherészett, majd így folytatta:

— Már Konfucius megmondta: egy jó nő nem rossz. Na hát jól van: nem irigylem én a fiataloktól. Jut is, marad is. Nem igaz? Jut is, marad is.

A v4Jasz elmaradt, így új csapáson próbálkozott:

— Még nem mondta, végül is, mivel foglalkozik. Azt már tudom, hogy nem pedagógus.

— Gyógyszerész vagyok — hallatszott kurtán.

— Aha . . . így már értem. Maga sok mindent más-' hogy néz.

— Hogyan máshogy?

— Nem csinál hűhót a dolgokból. Modern felfogás, moá dem életmód. Érti, mire mondom.

— Értem, persze — hangzott hűvösen.

— Ez a helyes.

— Korábban, ha jól hallottam, egészen máshogy véleJ kedett.

— Na, persze. Ami a zöld korosztályt illeti. De, ami minket illet, csak természetes, hogy vannak bizonyos szükségletek —, hiszen érti, mire mondom.

— Pontosan.

— Örülök, hogy végre valamiben egy nevezőn vagyunk... Maga piost, ha szabad kérdeznem, hová tart?

— Hatvanba megyek.

— Én is ott szállók át Jászberény felé. De csak hajnal-; ban lesz csatlakozás. Maga persze Hatvanban lakik.

— Ott dolgozom, ott élek.

— A férje . . . bizonyára várja.

— Nincs férjem. Illetve ...

— Ó, akkor egyedül? •

— Azt nem mondhatom. Egész nap gyógyszertár, néha éjjel is, ha ügyeletben vagyok. De úgy látom, közeledünk.

Félbeszakadt a beszélgetés. Csak szedelőzködésük ne- szezett tovább. A szerelvény váltókon vágott át és érezhetően lassított. Az ajtó gördült, aztán, majd a férfi rekedtesen suttogó hangját hallottam:

— Mit szólna, ha hazakísémém? Érti, mire mondom.

A nő válasza a fülkeajtón túlról koppant vissza:

— Menjen a fenébe . . . vén huligán. Remélem, érti, mire mondom.

Barna Tiber j