Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)
1981-09-10 / 212. szám
Könyvismertelő Német ajkú honfitársaink útja A magyar—német viszony múltja sokszínű, jóban-rossz- ban gazdag, ami természetes is az egymással szomszédos népek között. Ha eszünkbe jutnak a függetlenségünk, sőt nemzeti létünk ellen a német-római császárok, majd a Habsburg-uralkodók részéről ezer éven keresztül any- nyiszor elkövetett merényletek, vagy a német zsoldoskatonák garázdálkodásai, mielőtt még a németeket ősi ellenségünknek nyilvánítanánk ki, jusson eszünkbe a német egyetemekről egykor tudással és küldetéstudattal hazatérő sok magyar diák, a függetlenségi mozgalmainknak németek részéről nyújtott támogatás (például 1848—49- ben a bécsi akadémiai légió), de eszünkbe juthatnak a magyar munkásmozgalom osztrák és német gyökerei is, a- hosszú időn keresztül jótékonyan érvényesülő elméleti és gyakorlati segítség. A két nép kapcsolatainak egészen külön ágát képviseli a Magyarországon szinte a honfoglalás óta kisebb-na- gyobb számban élő németek története, viszonyuk választott hazájukhoz és az őket- befogadó magyarokhoz* E kapcsolat alakulása és magának a Magyarországra települt németségnek a belső élete része hazánk történetének. Erről a sokféle érzékenységet érintő nehéz. sok esetben eltorzítva ábrázolt kérdésről tisztító, becsületes szándékú, didaktikusán megírt tömör összefoglalás jelent meg a népszerű Gyorsuló idő sorozatban Bellér Béla tollából: A magyarországi németek rövid-története. Ma is — Nógrádban is — velünk élő nemzetiségeink múltjának és jelenének ismerte nemcsak hagyományápolás, de aktuális kérdésekhez is kapcsolódik. Nagyobb számban először a XII. és XIII. században te- , lepedtek le németek Magyar- országon, mégpedig Erdélyben és a Szepességben a szászok, a Felvidék hegyes vidékein további honfitársaik. A lakatlan területek benépesítése mellett fontos _és hasznos foglalkozásokat űzve (bányászat, kézművesség, kereskedelem) jelentős szerepet játszottak a középkori Magyarország gazdasági életében. Mégsem lenne helyes megjelenésükben a barbár magyarok civilázálását látni: a főként általuk alapított városokban összpontosuló tevékenységük egyfajta tartós munkamegosztást képviselt köztük és a síkabb vidékeken földet művelő magyarok között. A középkori Európában egyébként természetes volt, hogy egy-egy területen több etnikum is él egymás mellett a legkülönfélébb okokból bekövetkezett vándorlások nyomán. A különnyelvűség önmagában még nem idézett elő konfliktusokat, hiszen a feudalizmusban nem a nyelv, hanem a születés, a rang és a vagyon szabta meg az egyének és osztályok helyét a társadalomban. A hozzánk betelepült németek és a mellettük élő magyarok (helyenként szlávok) alkalmi összeütközései nem nemzetiségi jellegűek voltak, hanem az azonos foglalkozásúak konkurrenciaharcából, főként pedig a nemesség és a polgárság természetes ellentéteiből eredtek. Féltékenyen őrzött kiváltságaik mellett meglehetősen zárt, befelé .forduló, s igen keményen dolgozó életformájuk magyarázza nye’lvük és szokásaik fönnmaradását annyi évszázadon át. Ezzel együtt a középkori, majd kora újkori magyar királyságot sajátjuknak is érezték, annak hun- garus állampolgárai voltak, osztották magyar honfitársaik sorsát. A reformációnak szinte kivétel nélkül követőivé váltak. A magyar protestánsokkal együtt küzdöttek az osztrák udvar által irányított ellenreformációval, s többségük aktív résztvevője volt a XVII—XVIII. századi nagy Habsburg-ellenes rendi-függetlenségi háborúinknak is. A török kiűzése után az elnéptelenedett ország újrané- pesítésére érkezett Magyar- országra (elsősorban a Dunántúl és az Alföld déli részére) a németség másik, számban nagyobb csoportja, akiket a köznyelv az első telepesek szülőföldjéről összefoglalóan a sváb névvel illetett. Nehéz, áldozatos munkával (magyar, román, szlovák és ruszin társaikkal együtt) viszonylag rövid idő alatt az elvadult, mocsaras vidéket gazdag termőfölddé varázsolták, s ha német nyelvüket meg is őrizték, eredeti hazájuk emléke fokozatosan elhalványult, s azonosuljak nemcsak az új haza tétmő- földjével, de mindjobban annak múltjával, sorsával is. Amikor a XVIII. század végén a nyugat-európai tőkés fejlődés nyomán kibontakozó nemzeti ébredés, a modern nemzetté válás folyamata elérte Magyarországot és ez politikai konfliktusokat eredményezett a magyarok és a többi nemzetiség között, a hazai németeknél ennek alig volt nyoma. Az önállóságukat mindig féltékenyen őrző erdélyi szászok kivételével német nemzetiségünk polgári rétege a beolvadás, az asszimiláció útjára lépett, hunga- rusból magyar lett. A reformkor adta a szellemi indítást, a szabadságharc és az abszolutizmussal szembeni ellenállás a döntő történelmi élményt, a kiegyezés kora pedig a folyamat befejezését, a kapitalizmus/ kínálta anyagi érvényesülés kihasználását és a társadalmi pozíciók megszerzését. Ebből természetesen feszültségek is támadtak. Kölcsönös sérelmek a magyarok és a „beolvadtak” 4cözött, de a magyar társadalomba magyarként való beilleszkedés visszafordíthatatlanul megtörtént, sok jelentős értékkel gyarapítva a magyar szellemi és tudományos életet. A századfordulón a hazai lakosság mintegy 10 százalékát kitevő németek nagyobbik — paraszti foglalkozású — részét a nyelvi asszimiláció kevéssé érintette. Egy jelentős részüket (a hazai német eredetű értelmiség kisebb hányadával együtt) később megbűvölte, félrevezette a német faji felsőbbrendűség tévtana, és a náci Németország agresszív politikájának időleges sikere. A magyarsághoz fűződő évszázados kapcsolataikat elfeledve Hitler vak eszközeivé, rövidesen pedig áldozataivá váltak. A viharok elmúltával a haza iránti hűségben meg nem ingók és a közömbösök utódai végleg beilleszkedtek a magyarországi társadalomba, annak hasznos, munkás tagjai. Alkotmányunk széles körű nyelvi-kulturális jogokat biztosít számukra, államunk kifejezetten súlyt helyez arra, hogy nemzetiségeink, köztük a számban legnagyobb, az ország lakosságának mintegy 2 százalékát alkotó, 200 ezer fölötti német jövője, megmaradása biztosított legyen. Ezt diktálja a nemzetiségi kérdés megoldásának marxista —leninista elmélete, de a természetes jogérzék is. A magyarság számára,' amelynek egyharmada maga is más állam nemzeti kisebbsége, természetes kell, hogy legyen a nemzetiségek támogatása, az egyéni jogokon túlmenő kollektív nemzetiségi jogok biztosítása. Magyarországon a nem magyar nemzetiségek, élükön a németekkel, megelégedetten élve hidat képeznek mai hazájuk és az őket egykor kibocsátó másik nemzet között. Jeszenszky Géza Idegenforgalmi kaleidoszkóp (1.) Megkérdeztük az utazási irodákat Hová menüink kirándulni hosszú héivégeken? COOPTOUR1ST: Az „öt plusz kettes” hetekkel sok embernek lesz több szabad ■ ideje. Erre is gondoltunk, amikor őszi programjainkat összeállítottuk. Közülük választhatnak fiatalok, magányosok, családosok és idősebbek — ki-ki korának megfelelően. A szeptemberi belföldi ajánlataink között szerepelne'.. szüreti mulatságok. Badacsonyban reggeltől éjfélig tart a program. Lesz cserép- és népiszőttes-vásár, szüreti felvonulás, folklórműsor, este a Hableány étteremben bál. Szeptember végén szervezzük a tokaji kirándulást, ez egyúttal jó ismerkedési alkalom a „borok királyával”. Ugyancsak még ebben a hónapban szép hétvégi programnak ígérkezik a pannonhalmi orgonahangverseny, amit egyébként október közepén is megszervezünk. Az őszi túrák java októberben lesz: kirándulás Szilvásváradra a Szalajka-völgyíftYbe, körutazás a Mátrában, a Dunántúli-középhegység várainak megtekintése, barangolás az Aggteleki Tájvédelmi Körzet szép erdeiben, gyógy- fürdés Harkányban. Akik a történelmi városokat szeretnék felkeresni, azoknak a Győr-Sopron és Vas megyei hétvégi túrákat ajánljuk; ezeken kívül Pécsre, Szegedre is indítunk túrákat. Minden hónapnak megvan a maga szépsége, így a novemberi szabad szombat-vasárnapokra is bő a programválaszték: Egerbe utazó turistáink a Szépasszony-völgyét is felkeresik; a bakonyi társaskiránduláson pedig disznót vágunk, s egy jó disznótoros vacsorával is megvendégeljük a társaságot. Az idei bábolnai napokat október 1—3 között rendezik meg, amelyre szakmai kirándulásokat szervezünk, itt gép-, növény- és hústermelési bemutatókat láthatnak a vendégek. A 102 kiállító — ebből 42 külföldi cég — korszerű eljárásokkal ismerteti meg a látogatókat. Rövid külföldi túráinkra —; Rómába, Velencébe, Prágába, Münchenbe, Pozsonyba— Bécsbe, a Magas-T^trába — azokat invitáljuk, akik 2—3 napos szabadsággal meg tudják toldani a hétvégeket. Ezeket az utakat az év utolsó három hónapjában szervezzük. r e fák — Mamácskám, elmehetek megnézni a napfogyatkozást? Minden gyerek elmegy. — Jó! van, elmehetsz, de nehogy túl közel menj! •AAdám és Éva sétálnak a paradicsomban, majd lefekszenek az almafa alá a napra. Ádám lustán elterül. Megszólal Éva: „Szeretsz még!” Mordul Adám: „Hát persze, ki mást?” ☆ — Ez a kitömöttmadár- gyűjtemény — magyarázza a madártani múzeum látogatóinak a múzeumi szakember — több mint százezer márkát ér. — Érdekes — dünnyögi az egyik látogató —: ugyan mivel lehetnek kitömve? A skót így szól iskolás fiához: — Mondd meg a tanárodnak, hogy amíg a nemzetközi helyzet ennyire bizonytalan, világatlasz beszerzésére nem adok pénzt... Tiszteletreméltó kezdeményezéssel lépett elénk a Magyar Rádió miskolci stúdiója, amikor a hét elején, egyik állandó rovatának (Hétről hétre, hétfőn este) megszokott kereteit kitágítva magazin- műsorral szolgált Salgótarjánról a hallgatóknak. A rádiózás régi hagyományait igazán szűkre szabott időben — egy óra — igyekezett több-kevesebb sikerrel gazdagítani a miskolci stúdió stábja: a művelődési központban elhelyezkedett Antal Magda és Horváth Kálmán riporter, a műsorvezető Nagy István, a szerkesztő (a legnehezebb dolga éppen neki lehetett!) Paulo- vits Ágoston és természetesen a városi minifórtim valameny- nyi meghívott vendége. Az „Egy munkásváros névjegyéhez” című műsor elsősorban az időtartamot tekintve alig hasonlítható a már említett rádiós hagyományokhoz, azokhoz a nagyszabású „kiszállásokhoz”, amikor jóval hosszabb terjedelemben, jóval nagyobb stábbal, jóval nagyobb előkészületekkel a rádió egy-egy városunkat bemutatta. Azokra a műsorokra gondolok, amelyek kapcsolódtak a rádiósakciókhoz, s amelyekben már a hajnali órákban is a helyszínről jelentkezett a riporter, hogy azután úgyszólván az egész nap folyamán újra visszatérjenek a bemutatásra szánt város, település különböző helyszíneire, és műsorzáráskor is onnan köszönjön el az ügyeletes bemondó. Hangszóró mellett Salgótarján névjegyéhez Mindez elsősorban azért érdemel mégis említést, mert hiszen a szándék ezúttal is hasonló volt: bemutatni egy fejlődő, változó életű munkásvárost a hallgatónak. Mi fér / el egy rövidke órában mindabból, ami Salgótarjánt jelenti? Mit kell adni a hallgatónak, akiről tekintve, hogy ilyen műsorral Salgótarjánból első alkalommal jelentkezett a miskolci stúdió — eleve feltételezhető, hogy úgyszólván semmit sem tud erről a városról? Ha valahol súlya van a rendkívül gondos szerkesztésnek, akkor ez éppen az az eset! De az egy óra akkor is kevésnek bizonyulhat,, a műsor a legjobb szándék ellenére is arányt téveszthet. És akkor még mindig ott a nagy kérdés: miként lehet két „urat” szolgálni, hogyan lehet ilyen rövid idő alatt úgy bemutatni a várost, hogy még a helybelinek, a salgótarjáninak is érdekes, izgalmas legyen? A minifórum résztvevői sem tehetnek arról, hogy ez utóbbi cél kevéssé szerepelhetett a programban. Dr. Gor- dos János, a megyei pártbizottság titkára, Fekete Nándor. a városi tanács elnöke, Szabó Ferenc, a városi népfrontbizottság titkára, Szőke István, az STC elnöke, Szabó Aladár, a- kohászati üzemek 4 * jNÓGRÁD - 1981. szeptember 10., csütörtök | szociális igazgatója és a többiek, akik arra vállalkoztak, hogy a kérdésekre válaszoljanak egyben azt a feladatot is ellátták, hogy érvényes, átfogó képet ad janak olyan város- politikai, várostörténeti, urbanisztikai, társadalom- és oktatáspolitikai (hosszan sorolható lenne), kérdésekről, amelyek közül egyetlen egynek a viszonylag teljes felmutatása sem fér el egy órában. Ilyen keretben talán csak racionálisabb szerkesztéssel, jóval kevesebb zenével, kisebb „tiszteletkörökkel” lehet miskolcinak és salgótarjáninak is egyaránt érdekes (mert talán ez sem elhanyagolható szempont) műsort készíteni. Mégis örömmel hallgattuk a műsort, mert alkalmat adott nem csupán a salgótarjáninak, hanem mindazoknak, akik a miskolci stúdió szóráskörzetében élnek — együttgondolkodni mindarról, ami valamennyiünket érint — éljünk bár Ózdon, Miskolcon, Kazincbarcikán, vagy Salgótarjánban. A munkásváros minden változása mellett is munkásváros marad, amelyben a városközpont nem elválasztja, hanem szerves egész- szé kerekíti a távolabb elhelyezkedő lakóterületeket, szakítva egy olyan „ljagyomóny- nyál”, amely a múltra, volt jellemző. Számunkra, azok számára, akik jól ismerik a várost, nem felesleges néhány alapozó igazságot újra hallani. De mindenképpen érdekes figyelni arra is, hogy — nem is kizárólag a szerkesztés, sokkal inkább az élet adta gondok következtében — milyen nagy súlyt kapott a műsorban a diákság városi élete. Helybeni tanulásának, kultu- rálódásának, sportolásának, sőt elhelyezkedésének valamennyi kérdése, amelyek közül kiemelkedően időszerű épr pen napjainkban — a kisiskolásokról szólva — az a körülmény, amelyről a tanácselnök tett hangsúlyozottan említést: a megnövekedítt létszám ellenére sincs váltott tanítás Salgótarjánban! A sokat és sok fórumon vitatott kérdésről is éppen az elnök szavait érdemes újraidézni: a demográfiai hullám nyomán hirtelen felduzzadt létszám körüli valamennyi igény ideiglenes, ezért kielégítése sem történhet másként, mint ideiglenes jelleggel. Azaz a gyerek szempontjait, a pedagógia céljait szolgáló minden- oldalú megoldással. Végeredményben a cím is jelzi, jelezte a szándékot, vagy azt, amit ezen belül egy műsorban egyáltalán megvalósítani lehet — egy munkásvá- ros névjegyéhez... Maga a névjegy sem mond el mindent tulajdonosáról. Csak a legfontosabbat közli, s hozzá valóban csak megjegyzéseket fűzhet még az is, akinek jóval több a mondanivalója. Bizonyos. hogy a miskolciak, a rádiósok, első salgótarjáni műsorukkal közelebb kerültek a munkásváros sokarcú életének bemutatásához. (T. Pataki) Szenvedély A Melódia cégnél megjelent egy lemez a Kocskorka nevű kirgiz hegyi faluban lakó öntevékeny zeneszerző, Aszan- bek Bejsekejev dalaival. Aszanbek a saját dallamai és versei alapján készült lírai dalok előadójaként mutatkozott be a hallgatóság előtt. Bejsekejevnek, aki egy falusi szolgáltató vállalat dolgozója. sokirányú művészi érdeklődése van. Vonzódik a festészet, a szobrászat, a zene iránt. Művészeti alkotásai a köztársasági múzeumokban is helyet kaptak. Számos dala pedig bekerült a hivatalos előadók és kollektívák műsortervébe. Aszanbek Bejsekejev a Sat- tik (Öröm) nevű kocskorkai öntevékeny dal- és táncegyüttes egyik szólistája. Az együttes a népi alkotások seregszemléjén többször kapott díjat. Az idén Bejsekejev az együttessel együtt sikeresen szerepelt a népi együttesek nemzetközi fesztiválján Jugoszláviában. p IN POR A MOZIÜZSm VÁLLALAT BEMUTATJA fSZUBDIf •ANDRÁS* FILMJÉT <S>DM6gi IX. 10—11-£n Pásztón, 12—13-án Balassagyarmaton, 14—16-án Salgótarjánban A TRANSZPORT Színes magyar film, készült 1981-ben, a MAFILM Dialóg Stúdiójában. Irta: . Fényképezte: KUCZKA PÉTER NEMESCSÖI TAMÁS Rendezte: SZURDI ANDRÁS Főszereplők: Hetényi Pál, Reviczky Gábor, Végvári Tamás, Fonyó József. Valahol valamikor háború van... Otto Graf orvos, de Graf doktor nincs többé... csak Fischer van, a zsebtolvaj..! kiknek áll érdekében a személycsere? ... miért kerül börtönbe Fischer, aki doktor Graf?... mennyit tud a cseréről a sebhelyes- arcú börtönőr? ... miért várják fegyveresek a szállítmányt ? ... merre vezet a transzport titokzatos útja?... milyen sors vár a foglyokra?... 01010223235348020001484853532353020223235353485323484823232348485348484823232353
