Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)

1981-09-08 / 210. szám

Szovjet—vietnami tárgyalások Czinege Lajos L. Brezsnyev fogadta Le Duant a Szovjetunióba utazott Fazekas László, az MTI tu­dósítója jelenti: Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke hétfőn a Kremlben fogadta Le Duant, a Vietnami Kommunista Párt KB főtitkárát, aki csütörtö­kön érkezett baráti látogatás­ra a Szovjetunióba. A talál­kozón szovjet részről jelen volt Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a miniszterta­nács elnöke, Andrej Gromi- ko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügy­miniszter. Vietnami részről ott volt To H^u, a VKP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnökhe­lyettese. Leonyid Brezsnyev a talál­kozón tájékoztatta Le Duant a XXVI. kongresszus határo­zatainak végrehajtására irá­nyuló tevékenységről. Le Du- an hangsúlyozta, hogy a IV. pártkongresszuson az ország társadalmi-gazdasági fejlesz­téséről hozott határozatok végrehajtását jelentősen ne­hezítette és lassította a Viet­nami Szocialista Köztársaság ellen elkövetett kínai inter­venció. A vietnami népnek azonban a súlyos nehézségek ellenére sikerült növelnie or­szága gazdasági erejét. Leonyid Brezsnyev és Le Duan elégedetten állapította meg, hogy a Szovjetunió és Vietnam kapcsolatai, mind mennyiségi, mind pedig mi­nőségi szempontból dinami­kusan fejlődnek. A Szovjet­unió továbbra is jelentős se­gítséget nyújt Vietnamnak védelmi képessége erősítésé­ben. A jelenlegi ötéves terv­időszakban negyven ipari ob­jektum épül Vietnamban szovjet közreműködéssel. To­vább bővül a két ország együttműködése a vietnami kontinentális talapzat kő­olaj- és földgázkincsének ki­aknázásában. Lengyel A Szolidaritás szakszervezet gdanski kongresszusának harmadik napján Lech Wa­lesa, az országos egyeztető bi­zottság elnöke azt indítvá­nyozta, hogy alakítsanak 15 tagú elnökséget, amely szé­les jogkörrel irányítaná a Szolidaritás munkáját. Java­solta továbbá egy száztagú képviseleti testület létreho­zását, amely ellenőrizné az elnökség munkáját és időről időre tartandó ülésein meg­határozná a szervezet soron levő feladatait. A hétfői napon egyébként a gdanski regionális szervezet egyik képviselője azt fejteget­te, hogy „a szervezet alap­szabálya a maitól eltérő hely­zetben született és ideje fe­lülvizsgálni az alapszabály ama pontját, amely a Len­r ;,Dánia sohasem fogja meg' engedni, hogy területén ne- utronfegyyert helyezzenek el” — jelentette ki szombaton a szociáldemokrata párt albor- gi országos konferenciáján Kiéld Ölesen dán külügymi- 'niszter. A neutronfegyver gyártására vonatkozó ameri­kai döntést bírálva a külügy­miniszter kijelentette: „Tény, hogy Európa északi része mentes a nukleáris fegyve­rektől. Ezt az övezetet ki kell jelentés gyei Egyesült Munkáspárt ve­zető szerepének elismeréséről szól”. Bydgoszcz börtönében hét­főn folytatódtak a tárgyalá­sok az igazságügyminiszté­rium különbizottsága és a szombaton fellázadt elítéltek képviselői között. A rabok, akik elbarikádozták magu­kat és „okkupációs sztrájkot” hirdettek az épület egyik szárnyában, csaknem har­minc, a PAP hírügynökség szerint helyi jellegű, köve­telést terjesztettek elő. Köz­ben a rendőrség folytatja a hajszát a börtönlázadás alatt megszökött elítéltek után, akik között tíz gyilkos is van. A 154 szökevény közül hétfő délutánig húsz-egynéhányat sikerült elfogni, a többiek to­vább bújkálnak. terjeszteni az Európát ketté­osztó vonal mindkét oldalán”. A külügyminiszter a to­vábbiakban kijelentette: Dá­nia nem fogadja el, hogy a világ minden gondjáért au­tomatikusan az Egyesült Ál­lamokat tegyék felelőssé, de — fűzte hozzá — „ugyancsak nem tudjuk elfogadni az amerikai hadügyminiszter­nek azt az álláspontját sem, hogy előnyre kell szert tenni a Szovjetunióval szemben az erőviszonyok területén”. A nemzetközi kérdések megvitatása során a felek hangsúlyozták, hogy az Egye­sült Államok militarista po­litikája és Kína hegemonista törekvései tovább bonyolítják a helyzetet világszerte, és kü­lönösen Délkelet-Ázsiában. Vietnam, Laosz és Kambod­zsa népei továbbra sem szen­telhetik erőfeszítéseiket teljes mértékben a békés, alkotó tevékenységnek: biztonságu­kat veszélyeztetik az ameri­kai kormányzat támogatását élvező Peking katonai táma­dásai. Ez a békét veszélyezte­tő politika azonban ellenté­tes a népek törekvéseivel, és nyilvánvalóan kudarcra van ítélve. Brezsnyev és Le Duan. a ta­lálkozón hangsúlyozta az In­diával fennálló együttműkö­dés bővítésének fontosságát, és kifejezték készségüket ar­ra, hogy megteremtsék és megerősítsék a baráti és együttműködési kapcsolato­kat Indonéziával, Malaysiá­val és valamennyi békeszere­tő ázsiai országgal. Az ázsiai béke ügye csak nyerne azzal, ha Japán is csatlakoznék az ázsiai államok közötti való­di jószomszédi kapcsolatok megteremtésére irányuló konstruktív törekvésekhez — mutattak rá. Leonyid Brezsnyev és Le Duan kifejezte meggyőződé­sét, hogy a szocialista álla­moknak a világpolitikai hely­zet javítását célzó, következe­tes politikája kedvező vissz­hangra taláL A szívélyes, testvéri légkö­rű találkozót a teljes nézet­azonosság jellemzte vala­mennyi áttekintett kérdésben. Dániának nem kell neutronfegyver Czinege Lajos hadseregtá­bornak, honvédelmi minisz­ter vezetésével — Dmitrij Usztyinov, a Szovjetunió mar- sallja, a Szovjetunió honvé­delmi minisztere meghívásá­ra — hétfőn katonai küldött­ség utazott a Szovjetunióba a szovjet fegyveres erők had­gyakorlatának megtekintésé­re. (MTI) Szovjet hadgyakorlat A Nyugat—81 fedőnevű szovjet hadgyakorlaton a hétfői napon a szárazföldi erők, a haditengerészet erői és a törzsek végrehajtották a hadműveleti előkészületeket. Az „Északiak” a megfelelő stratégiai megfontolások alap­ján befejezték a csapatok át­csoportosítását. A parancsno­kok és a törzsek a terepen szervezték a műveleteket. „Dé­liek” folytatták az erőátcso­portosítást, az erődítési mun­kálatokat a felvonulási tér­ségekben, a csapatok had­mozdulatainak és összehan­goltságának szervezését. Az „Északiak” és a „Déli­ek” magasabb egységei és flottaegységei elvégezték a hadműveleti, műszaki és had- tópbiztosításokat, jobb állá­sok biztosításáért helyi jelle­gű csatározásokat, valamint légi és tengeri harci cselek­ményeket folytattak. . Vala­mennyi haderőnem tökéle­tesíti harci tudását. (MTI) Cunhal beszéde az Avante- ünnepen A parlament feloszlatását, idő előtti választások kiírását és a kommunisták részvételé­vel is számoló demokratikus kormány alakítását követel­te Alvaro Cunhal, a PKP fő­titkára, a párt hetilapja, az Avante háromnapos ünnep­ségén vasárnap "tartott lisz- szabom nagygyűlésen. Cunhal elítélte azt a tényt, hogy néhány napon belül a NATO több hadihajója gya­korlatozni kezd a Tejo folyó torkolatában és ezzel súlyos anyagi károkat is okozva aka­dályozza a lisszaboni kikötő forgalmát. (MTI) Anvar Szadat sajátos módon gondoskodott arról, hogy akkor terelje Kairóra a nemzetközi figyelmet, amikor nagy érdeklődés kíséri az izraeli miniszterelnök amerikai lá­togatását. Az egyiptomi fővárosban a múltban is kockáza­tosnak bizonyult az államfő megfellebbezhetetlen hatalmá­nak bármilyen megkérdőjelezése, most azonban a jelek ar­ra mutatnak, hogy a minden rendű és rangú ellenzék „ke­zelése” új szakaszba lépett. Kairóban úgy ért véget az elmúlt hét, hogy Anvar Sza­dat kerek háromórás beszédében hatalomra jutása óta a legdrákóibb és a legátfogóbb intézkedéseket jelentette be, méghozzá — és ez is új jelenség — ezúttal az ellenzék va­lamennyi csoportja ellen. Nem kevesebb, mint ezerötszáz ember került órák alatt börtönbe. Az az elnöki állítás, amely szerint az intézkedésekre a kopt- keresztények és muzulmánok között kirobbant vallási zavargások nyomán került sor, legfeljebb az ürügy lehet, de semmiféleképpen az igazi ok. Az elnök ugyan valóban lesújtott mind a fa­natikus Muzulmán Testvérek, mind a koptok ^mozgalmá­ra —, ez utóbbiakra oly annyira, hogy egyházfőjüket egy­szerűen detronizálta—, de, ha valóban „vallási” természetű döntésről volna szó, jogos a kérdés: mit keresnek a letar­tóztatottak között a baloldal, vagy akár a nasszerista prog­resszív szárny képviselői, Heikal főszerkesztővel, az elhunyt nagy államférfi bizalmasával az élen? Az intézkedések igazi hátteréhez a kulcsot alighanem a Szadat-beszédnek az a világszerte sokat idézett része je­lenti, amely szerint a bebörtönzött ellenzékiek — belpoli­tikai magatartásukon túl — „megkérdőjelezték Egyiptom külpolitikáját is”. Egy olyan időszakban, amikor a növekvő bírálatok ellenére újabb erőfeszítések történnek a megre­kedt Camp David-i megállapodások továbbvitelére, amikor Washington héjapolitikájában Kairó katonapolitikai szere­pe is felértékelődött; amikor a nagy nehezen országlását meghosszabbító izraeli jobbszárny vezére, Begin a Fehér Ház vendége —, nos, egy ilyen nem akármilyen időszakban Szadat elnöknek a szokásosnál is nagyobb szüksége van a belső stabilitásra. Vagy belső stabilitás híján legalábbis annak látszatara,' Harmat Endre „Tisztogatás” Kairóban , Tocfor Zsivkov kitüntetése Lenin-renddel, a Szovjet­unió legmagasabb kitünteté­sével tüntették ki Todor Zsiv- kovot, a Bolgár Kommunista Párt KB főtitkárát, a Bolgár Népköztársaság államtanácsa elnökét. A TASZSZ jelentése sze­rint Zsivkov a Szovjetunió és Bulgária népei közötti test­véri barátság £s sokoldalú együttműködés fejlesztésében betöltött kimagasló szerepé­ért, a béke tartóssá tételében és a létező szocializmus po­zícióinak megerősítésében szerzett érdemeiért kapta a kitüntetést hetvenedik szüle­tésnapja alkalmából. A bolgár államtanács a Bolgár Népköztársaság Hőse kitüntetést adományozta To­dor Zsivkovnak, a BKP KB főtitkárának, a bolgár ál­lamtanács elnökének, a fasiz­mus és a kapitalizmus ellen vívott harcban és a szocia­lista társadalom építésében szerzett kivételes érdemeiért, a béke és a biztonság meg­szilárdításához való hozzájá­rulásáért, 70. születésnapja alkalmából. (MTI) Doszt pozitív választ vár Sah Muhammed Doszt af­gán külügyminiszter, aki In­diában tartózkodik, hétfőn annak a reményének adott hangot, hogy Pakisztán és Irán kedvező választ ad az afgán kormány legutóbbi tár­gyalási javaslataira. Pakisz­tán és Irán pozitív válasza tárgyalásokhoz és olyan meg­állapodáshoz vezethet, amely csökkentheti a feszültséget a térségben. India fontos sze­repet játszhat egy ilyen meg­állapodás elősegítésében —, mutatott rá az új-delhi re­pülőtéren nyilatkozva az af­gán diplomácia vezetője. Emlékezetes, hogy az afgán kormány augusztus 24-én újó­lag azt javasolta Pakisztán­nak és Iránnak, hogy két-, vagy akár háromoldalú tár­gyalásokon vitassák meg az országaik közötti kapcsolatok rendezését. Ami a hadiieientések mögött van Dél-Afrika agresszióé terepe jy Mottó: New Yorkban meg- j| nyílt az ENSZ-közgyűlés Na­ii míoiával foglalkozó rendkívüli H ülésszaka. Az ülés összehlvá­J sät az afrikai tagállamok cso­portja kezdeményezte. Változatlanul hadijelenté­sek érkeznek Angola déli tar­tományaiból : a pretóriai rendszer csapatai agressziós terepükké változtatták ezt a vidéket. Tekintsünk most a napi hírek mögé a gazdaság- földrajzi adottságok, vala­mint a történelmi-politikai előzmények felvázolásával. A független Angola egyike a legnagyobb területi kiter­jedésű afrikai országoknak, de egymillió 246 ezer 700 négyzetkilométeres sávján csupán hat-hét millióra becsü­lik a népesség számát. A déli, illetve a középső-déli részét nyolc tartományra osztották (Banguela, Huambo, Bié, Mo- xico, Mocamedes, Huila, Cunene, Cuando-Cubango). Ez az ország összterületének csaknem fele, ahol mindössze kétmillió lakos él. Ezek fő­ként a csokva, herero, ngan- guela, ovimbundu és koisan törzsi csoportokból kerülnek ki, sok esetben azonosságot mutatnak az észak-namíbiai népességgel, hiszen a gyarma­tosítás időszakában mestersé­ges határokkal „vágták szét” a hasonló, vagy azonos etni­kai közösségeket. Főként me­zőgazdasági jellegű vidékek­ről van szó, ahol az állatte­nyésztés az uralkodó ágazat (három-négy millió szarvas- marha), de jelentősek a cas­singai vasércbányák, s feltá­rás alatt vannak más fontos ásványi kincsek az uránérctől a vanádiumig, az ólomtól a gyémántig. Két gazdaságilag és stratégiailag fontos vasút­vonala van ennek az ország­résznek, a tengerparti Ben- guelába futnak be Zairéből a rézszállítmányok. Amikor 1975. november 11- én Angola — csaknem félév­ezredes portugál gyarmati iga után — végre kikiáltotta füg­getlenségét, az egész ország­ban, de különösen a déli tar­tományokban, bonyolult hely­zet alakult ki. Három szaka- dár szervezet fegyveresei tör­tek a fiatal államra, reakciós külföldi támogatókkal a há­tuk mögött. Az északkeleti részeken rohamozó FNLA, valamint a Cabinda tarto­mány elszakításáért fellépő FLEC hamarosan vereséget szenvedett, de a déli vidéke­ken tevékenykedő, Jonas Sa- vimbi vezette UNITA-val vi­szonylag nehezen tudott meg­birkózni a népi hatalom. Ma is előfordulnak még elszórt gerillaakciók, az UNITA tag­jai bandákba verődve rajta­ütéseket hajtanak végre, ki­használva, a gyéren la­kott, nagy kiterjedésű terüle­tek nyújtotta előnyöket. A déli tartományok nyug­talanságát az állandó dél-af­rikai betörések okozzák. A függetlenség kikiáltásának hónapjában, 1975. novembe­rében dél-afrikai csapatok ha­toltak be Angolába, és a hi­vatalos pretóriai adatok sze­rint még decemberben is le­galább tízezer katonájuk tar­tózkodott egy másik, szuverén állam földjén. Azután kény­szerűen visszavonultak, mert az újonnan szerveződő ango­lai néphadsereg, a FAPLA — a kubai internacionalisták se­gítségével — erőteljes ellen- támadást indított. A támadá­sok azonban különböző for­mákban folytatódtak, s ürügyként részben az UNITA támogatását, részben a na- míbiai helyzetet hozták fel. (A gyakorlatilag dél-afrikai katonai megszállás alatt levő Namíbia Angola déli szom­szédja. Az elmúlt évek során sok ezer menekült volt kény­telen átkelni a Cunene ha­tárfolyón, hogy a dél-angolai táborokban találjon ideigle­nes otthont. Az Angolai Népi Köztársaság következetesen támogatja Namíbia független­ségi harcát, szolidáris a na- míbiai nép törvényes képvi­selőjével, a SWAPO-val, a Délnyugat-afrikai Népi Szer­vezettel. Namíbia független­ségének támogatása egyéb­ként nemcsak Angola ügye: egyhangúlag kiállt mellette az Afrikai Egységszervezet ötven tagállama és túlnyomó többséggel szentesítette az Egyesült Nemzetek Szerveze­te. Dél-Afrika azonban a Dél- Libanon elleni izraeli „recep­tet” próbálja alkalmazni. . .) Az 1977-es esztendőben ti­zennégy dél-afrikai légitáma­dás ért angolai célpontokat és pretóriai zsoldban álló diver- zánsok robbantást hajtottak végre a benguelai vasútvona­lon. 1978-ban számszerűen kevesebb dél-afrikai akciót hajtottak végre, de a cassin- gai menekülttáborok bombá­zása csaknem hatszáz áldo­zatot követelt: angolaiak és namíbiaiak egyaránt életüket vesztették. A luandai had­ügyminisztérium összesített jelentései szerint 1979-ben hetven alkalommal sértették meg dél-afrikai repülőgépek Angola légterét — a Lubango városa elleni szeptember 26-i támadás következtében 26 halott és 89 súlyos sebesült került a veszteséglistára. Meg­ismétlődtek a dél-afrikai be­hatolások 1980-ban is, főleg N’giva térségében. A dél-afrikai provokációk tehát állandósultak, ugyan­akkor a pretóriai kormány­nak számolnia kellett a nem­zetközi közvélemény határo­zott tiltakozásával, s ez a nyugati hatalmak magatartá­sára is hatással volt. Wa­shingtonban is kénytelenek voltak figyelembe venni azt a tényt, hogy Dél-Afrika nyílt támogatása elszigeteli az Egyesült Államokat Afrika többi részétől, tehát a takti­kai finomságok nem hagyha­tók figyelmen kívül. (Ekkor kezdődött különben öt NA- TO-hatalom — az USÄ, Nagy- Britannia, Franciaország, Ka­nada és az NSZK — namí- biai bizottságosdija, amely­nek során szerették volna el­érni, hogy egy formálisan független, de nyugatbarát rendszer jöjjön létre az or­szágban). A Reagan-kormányzat nyílt hadüzenete a nemzeti felsza­badító mozgalmaknak, a SWA- PO harcának „terrorizmus­ként” történő elítélése jelen­tősen megváltc&tatta a képet. A dél-afrikai kormány im­már felhatalmazva érezhette magát, hogy háttérben a nyílt amerikai jóváhagyással erőpróbát kezdeményezzen. Már júniusban kétszáz alka­lommal sértették meg Ango­la felségterületét és július 29- én átlépték a határt az első regux'ális egységek, minden eddiginél mélyebben hatolva Angola területére. Luanda nagy. önmérséklettel reagált, de elkerülhetet'enné vált a dél-afrikai csapátok összeüt­közése az angolai néphadse­reg alakulataival. Amint az angolai kormány több nyilat­kozatában hangsúlyozta: az ENSZ alapokmányának értel­mében joga van áegítséget kérni az ország védelmére. Számításba jöhetnek itt az Afrikai Egységszervezet által felajánlott erők, említettük a kubai internacionalisták angolai állomásoztatását. (A szocialista országok különben is sokoldalú segítséget nyúj­tanak Angola gazdaságának, oktatás- és egészségügyének, védelmi képességeinek fej­lesztéséhez: ez a támogatás jutott kifejezésre a szovjet— angolai barátsági szerződés­ben is). A harcok megélénkülése ez­úttal szükségessé tette a Biz­tonsági Tanács sürgős össze­hívását, ahol a lényegében magára maradt Egyesült Ál­lamok csak a vétójog érvé­nyesítésével akadályozhatta meg egy Dél-Afrikát elítélő határozat elfogadását. Mind­ez jelezte Washington elszige­telődését, de egyúttal azt a tényt is, hogy nem adja fel Pretória védnökének szerepét. A kubai és szovjet jelenlétre való amerikai hivatkozások üres magyarázkodások, és nem érintik a lényeget: az új dél­afrikai akciók különösen ag­resszív és veszélyes jellegét. Sem Angolával, sem Na­míbiával kapcsolatban nem válhatnak be az amerikai — dél-afrikai számítások. így van ez a dél-angolai csatate­reken és a rendkívüli köz­gyűlési ülésszakra összeült világszervezetben '-int. Réti Ervin 2 NóGRÁD — 1931. szeptember 8., kedd

Next

/
Thumbnails
Contents