Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)

1981-09-06 / 209. szám

Salgótarjánban a miskolci rádió A Magyar Rádió miskolci stúdiójának munkatársai hét­főn Salgótarjánból jelentkez­nek az éter hullámain, élő adásban. A hallgatóknak Nóg- rád megye székhelyét mutat­ják be, a város múltját, jele­nét, a fejlesztés újabb elkép­zeléseit. Az adásban többek között sor kerül minifórumra, ahol Salgótarján és Nógrád megye vezetői válaszolnak a 12-637-cs telefonon feltett, vaáy a József Attila Megyei Művelődési Központ címére eljuttatott kérdésekre. Beszél­getések zajlanak a salgótarjá­ni nők helyzetéről, az ipari üzemek és a városi tanács kapcsolatáról, időszerű tár­sadalompolitikai, művelődéspo­litikai, ideológiai kérdésekről, a megyeszékhely sportjáról. A miskolci stúdió műsorát á 72.77 MHz-es frekvencián, ult­rarövid hullámon sugározza a rádió. Vízvezeték-felújítás ✓ A műanyag nem rozsdái A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat meg­kezdte a mizserfai bekötő- vezeték rekonstrukcióját. Ed­dig vascsöveken folyt az ivó­víz, melyeket részben a ta­laj kémiai összetétele, rész­ben a korrózió erősen meg­rongált, több helyen ki­lyukasztott. Az új 100, il­letve 150 milliméter átmérő­jű csövekre már nem lesel­kedik hasonló veszély, ezek ugyanis műanyagból készül­tek, s így nem rozsdásodnak. A vállalat szakemberei re­mélik, hogy a vezetékcsere — mely számításuk szerint a hó végére elkészül — nem okoz különösebb kiesést a Vízszolgáltatásban. „Belváros" a faluban Ormótlan ffilirat Stlik szemébe a busz ablakán kibámulónak Kis- terenye közepén: „CENTRUM PRESSZÓ”. Hófehérre mázoltak egy jobb sorsra érdemes falfelü­letet, hogy a koromfekete behe- mót betűk minél kontrasztosabban hirdessék a „városiasodást”. Ami a kontrasztot Illeti: meg­van! Földszintes falusi házak so­rában földszintes falusi ház, s azon belvárosi hangulatú betűtí­pussal belvárosba illő szöveg. Rég elfelejtődött már a csárda, a csapszék; a kocsma szónak meg bepsmérlö mellékzőngéje van. A kávéfőző gépek révén presszónak hívják falun, városon egyaránt az italmérő helyek nagy részét. Am ettől az egy idegen szótól nem lesz eléggé városias — „urbani- zált”! — a falu központja. Ezért eléje biggyesztettek még egyet: CENTRUM. Még az ABC-áruházát Is át kéne keresztelni szupermarketre, a mo­zit cinemára és így tovább. Ek­kor lenne teljes az összhang. El­nézést: a harmónia! m— Salgótarjánban, a Vöröshad­sereg úti rendelőintézetben tar­tanak ügyeletet. Egyben itt lát­ják el a járási és fogorvosi ügyeletet is. Bejárat az MHSZ- szekház melletti kapun. Járó betegek az ügyeleti szolgálatot a fenti helyen keressék fel, fekvő betegekhez kihívás a 11-166-os, vagy a 10-222-es kórházi számon lehetséges. Az ügyelet közvetlen száma: 11-141. ' A balassagyarmati központi ügyeleti szolgálat Balassagyar­mat, Rákóczi út 66. szám alatt működik. Telefon: 521. Gyógyszertári ügyeletet Sal­gótarjánban, a Pécskő Uz- letházban levő gyógyszertár látja el. Balassagyarmaton a Winkler Lajos gyógyszertár tart ügye­letet, s emellett éjjel-nappal szolgálatot tartanak a kistere- nyei, a pásztói és a szécsényi gyógyszertárakban. Szocialista brigádok a mozgássérültekért A mozgássérültek nemzet­közi éve alkalmából elhang­zott Vöröskereszt-felhívásra számtalan egyéni és kollek­tív felajánlás született. Ezek közé sorolható az OTP balas­sagyarmati fiókjának ezer fo­rintos, a pásztói fiók 2200, a rétsági fiók 2480 és a szé­csényi fiók 1600 forintos ösz- szege, melyeket a Vöröske­reszt számlájára befizettek. A nagybátonyi fiók dolgo­zói kommunista műszakot tel­jesítettek a harisnyagyárban, több mint kétezer pár haris­nyát szedtek le a gyártósorról és csomagoltak szállításira kész állapotba. Keresetüket mozgássérült gyermekek ja­vára ajánlották fel. Ugyan e brigád egyik dolgozója részt vett a település egy mozgásá­ban korlátolt lakójának la­kásfelújításában, s 12 társa­dalmi munkaórát végzett. A nagybátonyi brigád az év hát­ralevő részében még egy kommunista műszakot szán­dékozik teljesíteni a mozga­lom elősegítésére. A megmoz­dulások sikeréért a rétsági fióknál működő Fáy András Szocialista Brigád minden tag­ja pártoló tagságot vállalt. Ugyancsak társadalmi mun­kát szándékozik végezni a megyei igazgatóság Salgó bri­gádja a városgazdálkodási üzemnél, melynek ellenérté­két szintén a mozgássérültek­nek juttatják el. Megyei if túrnunk ásnapok Sportrendezvény Pásztón A mai nappal kezdődik és október 17-ig tart a megyei ifjúmunkásnapok sokszínű, érdekes rendezvénysorozata. Résztvevői sport-, kulturális, szakmai és politikai verse­nyek és vetélkedők során mérhetik össze képességeiket, ismereteiket. Ezenkívül ama­tőr művészek, ifjú iparművé­szek mutatkoznak majd be a megyében, s divatbemutatótól utcabálig számos rendezvény teszi emlékezetessé az ifjú­munkásnapokat. A nyitó rendezvényekre a pásztói sporttelepen és stran­don kerül sor. Itt a járási és városi KISZ-bizottságok, va­lamint meghívásos alapon nagyüzemi KISZ-bizottságok csapatai mellett az „Edzett vagyok” és az „Aranyjelvé­nyesek ötpróbája” mozgalmak résztvevői indulnak, az utób­biak helyszíni nevezés alap­ján. A férficsapatok kispályás labdarúgásban, a nők kézi­labdában mérkőznek, az egyé­ni jelentkezők 1500 méteres úszásban startolhatnak, ahol a szint férfiaknál negyven, nőknél ötven perc. Bemutatók Mátranovákon Üzemek az idősekért A Ganz-MÁVAG mátrano­váki gyáregységének KISZ-bi- zottsága ma 18 órai kezdettel műsoros estre invitálja a kör­nyékbelieket. A Ganz-MÁVAG művelődési házban sokszínű program várja az ifjabbakat és idősebbeket, nemre és kor­ra való tekintet nélkül. Né­hány érdekesség: a Páva Ru­hagyár jánosaknai üzeme di­vatbemutatót, a homoktere- nyei önvédelmi klub csel­Gyermekek veszélyben! Visszhangzó becsengetés Friss csengőszó jelzi okta­tási intézményeinkben, hogy megkezdődött az 1981—82-es tanév. Ha valaki légifelvéte­leket készítene településeink­ről ezekben a napokban, reg­gel hét és nyolc óra között, s a kora délutáni órákban, a felvételeken az utak mentén számtalan apró kék pontot látna. Az iskolaköpenyben, első órára igyekvő diákokat, s a tanítás végeztével haza­felé tartókat. Az amúgy is csúcsforgalmi időszaknak számító órákban tömegesen közlekednek a gyermekek, akik életkori sajátosságaik, fejlettségi szintjük alapján igénylik a felnőtt közlekedők védelmét. Az elmúlt eszten­dőben is számos felejthetetlen tragédiát okozott a gyerme­kek meggondolatlansága, il­letve az ezzel nem számoló felnőttszemlélet. Aki maga is gyermeket nevel, az bizo­nyára a volán mögött, a mo­tor nyergében is fokozottan ügyel a „kékköpenyesekre”, hisz az övé is közöttük van valahol. Jó lenne, ha a töb­bi gépjárművezető is hason­lóan óvatos lenne, s a szülők az eddigieknél is több gon­dot fordítanának arra, hogy gyermekeik kellő közlekedési ismeretekkel és kellő közle­kedési fegyelemmel indulja­nak reggelenként. Ez egyben növelné az esélyét annak is, hogy délután épségben ha­zatérnek! gáncsbemutatót tart, de fel­lép a mátranováki Május 1. Művelődési Ház tánccsoportja, s helybeli amatőrök politikai dalokkal, versekkel állnak a közönség elé. A teljes műsor várhatóan 24 óráig tart, a zenét a GM 75. zenekar szol­gáltatja. A tarka műsornak a szórakoztatáson kívül is van célja. A szervező bizottság és a gyári KISZ-bizottság a bevétel teljes összegét a Nád­újfaluban létesítendő öregek napközi otthonának építésére és berendezésére kívánja for­dítani. Naptár 1981. szeptember 6., vasárnap. Zakariás napja. A Nap kel: 6.09 —, nyug­szik: 19.15 órakor. A Hold kel: 13.57 —, nyugszik:23.19 órakor. 1981. szeptember 7., hétfő. Regina napja. A Nap kel: 6.10 —. nyug­szik: 19.13 órakor. A Hold kel: 14.54 —, nyugszik: 0.00 órakor. Felszökött Ifigrád vendégei Kétszáztizenöt évvel ez­előtt, 1766. szeptember 6-án, született és 78 éves korában, 1844-ben halt meg John Dal­ton angol kémikus és fizikus, a kémiai atomelmélet megal­kotója. ☆ Nyolcvan évvel ezelőtt, 1901. szeptember 7-én nyitot­ta meg kapuit — a művészek társadalmi összefogásának és közadakozásának eredmé­nyeképpen — Budapesten a Fészek Művészklub. Változékony Ida Várható időjárás ma estig: az ország északi felén változóan fel­hős ég, számottevő eső nélkül. Délen eleinte borult, esős idő, ké­sőbb egyre kevesebb helyen lesz eső és iassan felszakadozik a zárt felhőzet. Napközben többfelé élénk, he­lyenként erős lökésekkel kísért keleti, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet: általában 20, 25 fok kö­zött. Nincs o?6s A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 3fr. já­tékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nye­reményilleték levonása után a kö­vetkezők : Négytalálatos szelvénye 21 foga­dónak volt, nyereményük egyen­ként 357 358 forint, hármas talála­ta 3067 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 1223 forint, a két- találatos szelvények száma 127 652 darab, ezekre egyenként 30 fo­rintot fizetnek. Q — „Lakásunk”. A megye­székhely nyugati városrészé­ben felépítendő lakások tervei alapján vonultatnak fel lak- berendezési ötleteket azon a kiállításon, mely a fenti cím­mel hétfőn délelőtt a József Attila Megyei Művelődési Köz­pont üvegcsamokában nyílik. A megnyitó napján 18 óráig az érdeklődők lakberendezéssel kapcsolatos kérdéseire szak- tanácsadók válaszolnak. a limbóláz A limbóláz úgy tűnik, elérte Salgótarjánt is. Pénteken este megtartatták ugyanis az első limbptáncversenyt az ifjúsági- művelődési házban. A nemes vetélkedőre jó néhányon jelent­keztek és értesüléseink szerint a színvonalat sikerült elég ala­csonyan tartani. Erre utal leg­alábbis a győztes teljesítménye, amely alulmúlhatatlannak bi­zonyult. Nevét sajnos, nem si­került megtudnunk, de eredmé­nyét igen. Ez pontosan ötven centiméter. Vagyis ilyen magas­ságú léc alatt táncolt át. Hát, hogy hordóhasa nem volt az il­letőnek, ez biztosra vehető... Többen elismerésre méltónak ítélték produkcióját, bár szak­értői vélemények szerint erősen elmarad a jelenlegi világrekord­tól. Ez ugyanis 27 centiméter. Állítólag egy borneói gumiül­tetvény szólótáncosa tartja. Ami az ötletet illeti, elisme­résre méltó és már követőkre is talált. Vasárnap példuál Var- sányban rendeznek iimbóver senyt. Ami pedig a lécet illeti, nos, úgyis annyit mondogatják, hogy magasabbra kell emelni, szin­te jólesik hallani, itt az győz, akinek legalacsonyabbra tet­ték. Most már csak arra vi­gyázzunk, mindez csak a limbó- táncversenyen legyen így. Mert azokon a hétköznapi léceken igenis felül kell átkelni, még­hozzá úgy. hogy ne verjük le. Különben limbó az egész. (zilahy) hírek — Több ezren. Megyeszerte több ezer általános és közép- iskolás segíti a közelmúlttól a gyümölcs- és a burgonyabe­takarítást a mezőgazdasági nagyüzemekben. A diákok a gazdaságokban dolgozókhoz hasonlóan bérezésben részesül­nek, ellátásukról és szállítá­sukról — Az első napok ta­pasztalatai alapján — gon­doskodnak. — Útvonal-módosítás. Szep­tember 9-én — szerdán — a Dimitrov úton közlekedő 7-es helyi járat — műszaki munkák miatt — a 7/A vonalán teszi meg útjait. Az iskolabuszok ezen a napon közvetlenül az iskoláig viszik a gyerekeket. — Nógrád erdei. Megyénk­ben összesen valamivel több mint 89 ezer hektár erdő van. Ebből mintegy kilencezer hek­tár esik védelem alá, másfél ezer úgynevezett közjóléti er­dő, a „rengeteg” hátralevő ré­sze pedig fatermelés céljait szolgálja. Az előző hetekhez képest hideg idő nem riasztotta el az ország minden tájáról me­gyénkbe sereglő kiránduló­kat, a természet szerelmeseit. A Hotel Salgóban békéscsabai IBUSZ-csoport, Eresztvényben a debreceni IKV kirándulói és a Borsodi Bányász SE sportolói, a Dornyai turistaházban az AURAS SE tagjai rendeltek szállást a hét végére. A kem­pingben két Express- és egy IBUSZ-csoport szállt meg. A bánki Tó Motelben a BKV Előre budapesti csoportja tar­tózkodik, Diósjenőn 44-en szálltak meg Hajdúnánásról és egy húszfős berceli cso­port is bejelentkezett. Holló­kőn az IBUSZ-üdülőkön kí­vül az Express .szövő- és fa­faragó-tanfolyam résztvevői szálltak meg. — Szeptember végére bei kívánják fejezni a nógrádsipe- ki Ady Endre út közúti hídját. Az előregyártott úgyneve­zett „csatornaátjáró”-elemek- ből álló híd értéke mintegy hatszázezer forint lesz. — Üj út. Balassagyarmaton a Május 1. utat kétmillió fo­rintos költséggel aszfaltburko­lattal látta el a megyei tanács útkarbantartó költségvetési üzeme. Az egykori földút he­lyett korszerű burkolat vezet a lakótelephez. Elővarázsolt , kőzsák ok" Ritkán okoz örömet, ha a természetvédelmi terü­leten fákat, bokrokat vág­nak ki. Ha azonban a természetvédelmi ható­ság maga rendeli el és bonyolítja le a munkát, akkor nekünk sem lehet okunk haragra. Különösen, hogy ha ezzel visszanye­rünk valamit a táj elfele­dett gazdagságából. Ez történt a közelmúltban a salgói várhegyen, ahol ele­inte a turisták is megbot- ránkoztak, mikor látták; vágják a bokrokat és fá­kat. A növényzet alól azonban előbukkantak a bazalt hegyek jellegzetes képződményei, a függőle­ges tagolódás következté­ben kialakult „kőzsákok'’, melyek annak idején Pe­tőfit is megihlették. A ge- ológiailag, de turisztikai szempontból is érdekes képződményeket az elmúlt harminc-negyven év nö­vényzete rejtette el az ar­ra járók szeme elől, s „újjávarázsolásukkal” sza­porodott a tájék látniva­lója. A természetvédelmi felügyelő irányításával, hasonló munkálatokat vé­geznek a szomszédos csú­cson, a Boszorkányba kör­nyékén is. Nógrád községben is híján vannak a jó ivóvíznek, ezért a község központjában levő Margit-forrást nagy becsben tart­ják. Állandóan tiszta, rendezett a környéke, pedig ugyancsak nagy „forgalmat bonyolít le”. Dciidőben az iskolások is meg­állnak hazafelé menet az egészséges csobogónál, s jókat szürcsölnek a friss vízből. — kj — Falnak hajlóit... Közlekedési kölesetek Pénteken a déli órákban Moliora külterületén Szügy felé vezette személygépkocsi­ját Révai János 33 éves he- renesényi szobafestő. Egy bal­ra Ívelő kanyarban az útról lesodródva az árokba borult. Súlyos sérüléseket szenve­dett. A szombatra virradó éjjel 01.55 órakor Salgótarjánban, a Kismarty utcában, a 10. szám előtt az út menti tám­falnak hajtott motorkerékpár­jával Pesze István 27 éves, nagybátonyi esztergályos. Sú­lyos állapotban került kór­házba. Szombaton délelőtt 09.45 órakor a szügyi Mikszáth ut­cában édesapja személygép­kocsijával hajtott Tuza Gyu­la 29 éves balassagyarmati gépkocsivezető, s eközben összeütközött egy kerékpárral, melyen Nagy János 49 éves helybeli traktoros közleke­dett. A kerékpáros súlyosan sérült. A balesetek okát, körülmé­nyeit vizsgálat deríti ki. Halálos ítélet A Kecskeméti Megyei Bí­róság Morvái Ferencet (szüle­tett 1956-ban) aljas indok­ból elkövetett emberölés és többek által azonos alkalom­mal elkövetett erőszakos ne­mi közösülés kísérlete mi­att ez év január 23-án ha­lálra ítélte. A többszörösen büntetett előéletű Morvái Ferenc ta­valy július 20-án Soltvadker- ten megtámadta és nadrág­szíjjal megfojtotta Müller Horsf NDK-beli férfit, azért hogy a vele levő szintén né­met nővel ő és két társa kö­zösülhessen. A férfi halála után Morvái rátámadt a nőre, de a segélykiáltásokra idő­közben odaérkezők láttán el­menekült. A Legfelsőbb Bíróság hely­ben hagyta a halálos ítéletet, amelyet a kegyelmi kérvény elutasítását követően szom­baton végrehajtottak. NOORAD a Magvat Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága es a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAr GYULA Szerkesztőség: Salgőtarján. Palóc Imre tér I Telefon- I0-9T1 Főszerkesztő: IJ-504 Sportrovat: I4-59S Kiadja a Nőgrád megyei Lapkiadó Vállalai. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS. a Nógrád megvet Lapkiadó Vállalat igazgatója Kiadóhivatal: Salgőta-tán Palóca Imre tér 4 XaleíoD- 12-542-, Telezi 229 109 Iránvltószám: J101 Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyt postahivatalokban ás „ Kézbesítőknél Előfizetési díj egv hónapra 34 forint, negyedévre :02 "nr!n egy évre *00 forint Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat J101 Salgótarján. Palócz Imre tét 4. Pí.j 96 Feielös vezető: KELEMEN GÁBOR Igazgató. Indexszám: 25 042. HU ISSN 9133-1558

Next

/
Thumbnails
Contents