Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)

1981-09-30 / 229. szám

Repülőgépes Szolgálat A mezőgazdaság légi támogatói fciső áJdozalok a burgonyabogarak Az emberek túlnyomó többsége valami megmagya­rázhatatlan vonzalmat érez a repülés iránt és nagyon ke­vesen vannak, akik ne sze­retnének legalább egyszer a felhők fölé emelkedni. Nem csoda, hogy a múlt heti budaörsi sajtótájékozta­tón népes újságírósereg ér­deklődött a MÉM Repülőgépes Szolgálatának tevékenysége iránt. Sokrétű munkájukról Farkas László főigazgató adott tájékoztatást, amelyből megtudtuk, hogy az első me­zőgazdasági repülési kísérle­tek 1953 nyarán kezdődtek és egész pontosan a burgo­nyabogarak ellen irányultak. Mivel az eredmények kedve­zőek voltak, többé-kevésbé' egyenes út nyílt az önálló magyar mezőgazdasági repü­léshez. így jött létre 1959-ben a Repülőgépes Növényvédő Ájlomás, amelynek megala­kulása gyakorlatilag egybe­esett a mezőgazdaság szocia­lista átszervezésének időpont­jával. A tevékenységi kör bővülé­sével *— mérőkamarás légi­fényképezés, légi távérzékelés és megfigyelés, légijárművek karbantartása, nagyjavítása, alkatrészgyártás, és így to­vább. — 1974-ben a szerve­zet neve MÉM Repülőgéoes Szolgálat lett. Annak ellenére, hogy az idei tanévtől már a nvíregyházai mezőgazdasági fő­iskolán képezik ki a hazai polgári repülés pilótáit, vi­szonylag széles körű a tevé­kenységük is az árbevétel 80 százalékát a mezőgazdasági repülés biztosítja. ÖTVENHATEZER ŐRÁ A LEVEGŐBEN Az állandóan korszerűsödő légiflotta jelenleg csaknem 200 darab AN—2, M—18 re­pülőgépből és Ka—26 típusú helikopterből áll. Tavaly ezek a gépek mintegy 5 millió hek­tárnyi területen végeztek lé­gi munkát 56 ezer órát tölt­ve a levegőben. Hogy mire képesek ezek a gépek és pi­lótáik, azt jól szemléltette a bemutató, amelynek során mindhárom géptípus gyakor­latban is bemutatkozott. Mindenki —, aki eddig még nem tapasztalta volna — meggyőződhetett a repülőgé­pek kis felszállópálya-igényé­ről, fordulékonyságáról, egyenletes szórásteljesítmé­nyéről. Emellett a bemutató szervezői olyan látványos­ságról is gondoskodtak, mint annak szemléltetése, hogy a mai korszerű repülőgépek ar­ra is képesek, hogy esetleges veszélyhelyzetben a másod­perc törtrésze alatt kiürítsék vegyszerrel teli tartályaikat. A Ka—26-os helikopter az egyik legnagyobb sikere az elmúlt 10 esztendőnek, hi­szen általa olyan területeken is lehetővé váltak a légi munkák, amelyen azelőtt jó­Ez a gép helyből történő fel­szállás mellett képes' hátra, illetve oldalt is repülni, amel­lett motorjának forgómozgá­sa olyan finoman porlasztja a vegyszert, hogy nagymérték­ben növeli annak hatékony­ságát. Az már valóban csak kü­lönlegesség : egy tapasztalt pi­lóta keze alatt a gép arra is képes, hogy kerekével úgy betoljon egy kihúzott gyufás- katulyát, hogy a doboznak semmi baja se essen . . . A JÖVŐ ÚTJA Az elkövetkező esztendők­ben a cél a legújabb növény- védelmi technológiák alkal­mazása, a legkorszerűbb gé­peken, a legjobb minőségű munka végzését biztosító be­rendezések alkalmazása. A korszerű mezőgazdaság feladatainak végzése során egyre nagyobb segítséget tud adni a repülőgépes szolgálat, elsősorban meliorációs talaj­tani, agrokémiai, növényvé­delmi területen. Ez évben kezdődtek meg a légifelvéte- lezési és távérzékelési kísér­letek, amelyek a népgazda­ság sok ágának hozhatnak hasznot a jövőben. Nógrád megyében is egyre nagyobb szerepe lesz a re­pülőgépes mezőgazdasági munkának, hiszen eredmé­nyességéről a legtöbb gazda­formán elképzelhetetlen volt. Ságban meggyőződhettek. A szécsényi Agrokémiai Kö­zös Vállalat helikoptere és M—18-as merevszárnyú re­pülőgépe — mindkettő a leg­korszerűbb típus — az idén mintegy 75—76 ezer hektár­nyi területen végzett műtrá­gyázást, gyomirtást, növény- védelmi munkákat, a nagy­üzemek legnagyobb megelé­gedésére. Az utóbbi esztendőkben lé­nyegesen javultak a földi ki­szolgálás feltételei, mind több gazdaságban gépesítették a rakodást, ezáltal csökkent a repülőgépek állásideje, to­vább gyorsult az amúgy is fürge munkavégzés. Bár az idén némileg csökkent a re­pülőgépek mezőgazdasági igénybevétele a megyében, ez főként a kedvező tavaszi és őszi időjárás eredménye, hi­szen az üzemekben nagy te­rületen el tudták végezni az esedékes munkákat a szán­tóföldi növényvédő ég műtrá­gyaszóró gépekkel. Mint Farkas László fő­igazgató mondotta, a jelenle­gi tervidőszakban a MÉM Re­pülőgépes Szolgálatánál is a minőség kerül előtérbe a mennyiség helyett. Ez foko­zott felelősséget, hozzáértést jelent a szolgálat számára, amelynek tagjai felkészültek a nehezebb feladatok végre­hajtására is. Ezt jól bizonyít­ja az idén kiérdemelt „Kivá­ló intézmény” cím. Zilahy Tamás U 3 A salgótarjáni öblösüveggyár Furák Teréz Szocialista Bri­gádja két alkalommal lett a vállalat kiválója. Évente 250 ezer mérőhengert készítenek a Szovjetunióba. Képünkön: Németh Lászlóné dolgozik. Etonvidelmi klub ülése A fegyveres erők napja lkaiméból ünnepi tanács­lest tartott a Salgótarjáni ohászati Üzemek honvédel- h klubja. Az ünnepségen tt voltak a vállalat párt-, azdasági és társadalmi veze- ii. Szilágyi Dezső, a nagy- zemi pártbizottság titkára londott ünnepi beszédet. Ezt övetően Csuka Gábor, a hon- édelmi klub titkára ismer­ete az 1981—88-ra szóló gyüttműködési szerződést, a azafias honvédelmi munka Lősegítésére. Majd kitünteté- 2ket, jutalmakat adtak át. Honvédelmi Érdemérem ülönböző fokozatait öten apták meg, több dolgozó gyéb kitüntetésekben, jutal­ékban részesült. A honvé- elmi klub képviselői ünne- élyesen vették át az Orszá- os Béketanács elnökségének mlékplakettjét. A kitiinte- ítíeket Ürmössy László ve- érigazgató köszöntötte, majd 'óth Imre, a klub elnöke londott köszönetét az elis- nerésért. Profilti szí it ás Nagvbátonyban Zoknik száműzése „Az öt gyár között nagyon szoros a kooperáció. Nemrég például visszaesett Gyulán a kötés, emiatt Nagybátonyba kevés harisnyaszár érkezett. Több ember napokig feladat nélkül maradt volna. De negy­ven asszonyt — természetesen megfelelő díjazás ellenében — felvittünk Pestre, ahol sürgős exportmunkába segítettek be egy héten át...” VISZONYLAG MÉRHETŐ Megfigyelhető gazdaságunk­ban az az örvendetes törek­vés. hogy a — néhol túlontúl — terebélyes vállalatok az egyes gyárak, gyáregységek közt szeretnének tiszta ké­pet kapni az eredmé­nyességről. Fényűzés volna so­káig fönntartani olyan álla­potot, amelyben a kisebb egy­ségek vezetői nem érzékelik ténykedésük hasznát sem „száraz adatokból”, sem pré­miumuk nagyságából. A „kép” tisztázására való igyekezet megfigyelhető a Budapesti Ha­risnyagyár nagybátonyi gyá­rában is. Profiltisztítással pró­bálják elérni, hogy az üzem­ben zajló termelésről minél konkrétabb, valósabb muta­tók alapján tájékozódhassa­nak. Egy vállalat belső egysége­ként korántsem egyszerű a tisztázás. Ilyen szempontból három csoportba oszthatók a Bátonyban földolgozott porté­kák. Az első, amelyben vi­szonylag jól mérhető az ered­ményesség, azokat a terméke­ket foglalja magába, amelye­ket fonaltól a készáruig a gyár falai között munkálnak meg. Azért csak viszonylag tiszta ezekről a kép, mert csupán egy részüket viszik közvetle­nül a megrendelő nagykeres­kedelmi vállalathoz; na­gyobbik hányadát e termékek­nek a vállalat raktárába szál­lítják, onnan osztják szét. Ez utóbbiakról már kevesebb az információ. KI KERES SOKAT? A második csoportba azok a termékek sorolandók, amelyek megkötve érkeznek Bátonyba, s itt válnak — varrással, fes­téssel, formázással — kész­áruvá. E munkák eredményes­ségét csak „vállalati összesen- ben” állapítják meg. Olyan darabok is megfordul­nak a nagybátonyi asszonyok kezében, amelyeket másuttkö- töttek, itt csupán egy művele­tet hajtanak végre rajtuk^, s megint egy másik gyárban lesz készáru belőlük. E dara­bok képezik a harmadik cso­portot. Ez utóbbi két garnitúrával kapcsolatban fölöttébb bonyo­dalmas volna a ráfordítást gyáranként különválasztani; még szövevényesebb lenne dol­gozókra „lebontani”, ki-ki mikkel foglalkozott, mikkel nem. Emiatt célszerűbb az összvállalati munka eredmé­nyességét tisztázni ,;csupán”. Lényeges kérdés, hogy ilyen­fajta összemosódások közepet­te miképp valósul meg a gyá­rak közötti különbségtétel a ré­szesedésben, meg a jutalmazás­ban. Erre — a külső vizsgá­lódó szemében — jónak lát­szó módszert alkalmaznak. A nyereség kifizethető részének nyolcvan százalékát bérará­nyosán osztják szét a gyárak között; húsz százalékát pedig külön jutalmazásra tartják fönn. A bérarányos elosztás azért látszik szerencsésnek, mert az egyes üzemekben a dolgozók nagyobbik hányadát teljesít­ménybérben fizetik ki. Így — elvileg! — az keres sokat, aki jól dolgozik. Tehát béré­nek arányában az kap többet a nyereségből, aki többet tett az asztalra. Fölvetődhet, hogy a juta­lomkeretből kevésbé részesí­tik a vidéki gyárakat — egyéb vállalatoknál, régebben ta­pasztalható gyakorlathoz hí­ven. A harisnyagyárral kap­csolatban ilyen gond nem em­líthető, erről tények bizony­kodnak. Tizenkét év alatt négyszer is — legutóbb ta­valy — élüzem lett a báto- nyi egység, s tavalyi munká­juk alapján a vállalaton belül egyedül a megyénkben gyár vezetői vehették föl a lehetsé­ges jutalmat tevékenységükért. KEVESEBB „DURVÄSKODÄS” A jelek arra mutatnak, hogy ennél a vállalatnál ösztönző hatású az egyes gyárak ve­zetőit és dolgozóit az össz­vállalati eredményesség fo­kozásában érdekeltté tenni; nem látszik halaszthatatlanul fontosnak a belső egységeket különválasztani ebből a szem­pontból. Amennyire szükséges, annyira át tudják tekinteni Bátonytól is az egész vállalat munkáját — legalábbis a Nagybátonyhoz (is) kapcsolódó termékekre vonatkozólag. S az egymásnak való „betartás” helyett az öt gyár között tény­legesen a kooperatív szellem él, ez fejti ki — kedvező — hatását. Természetesen ilyen — né­mely más gyáregység számára talán idillikusnak tetsző — viszonyok között is érdemes tiszta képet teremteni a helyi eredményességről. Hiszen et­től csöppet sem gyöngülnek a kedvező hatások. Nagybátony- ban az úgynevezett finom áruk gyártására kívánnak sza­kosodni. E felé a cél felé év­ről évre közelednek. 1978-ban még 26 millió darab <pár) úgy­nevezett durva árut — zoknit, vastag harisnyát — gyártottak. Tavaly már csak 5 millió volt az a mutató. Idén két és fél millió darabot (párat) tervez­tek; jövőre pedig — ha min­den jól megy — megszűnik a „durvákkal’’ való foglalkozás. Molnár Pál Hilf C I — olvasom a műhely falán fakuló feliratot és U J11« s kedvem volna közvélemény-kutatást tartani. Ugyan hányán álltak meg e színes filctollal vastagított felirat előtt és hányán határozták el, hogy ezután újítani fognak?! De közvélemény-kutatás nélkül is tudhatom: sehányan. Ezek a felszólító módban fogalmazott lelkesítő feliratok legfeljebb az újítási előadó és a vállalatvezetés tenni akarását, korszerű gondolkodását hivatottak igazolni, másra nemigen jók. A táb­lák nem hozzák működésbe a berozsdásodott rugókat; a táb­lák nem helyettesíthetik az egyéni érdekeltséget. ÜJÍTS! Beszélgettem már néhány újítási szakemberrel az elmúlt évek során, csak úgy dőlt belőlük a panasz: kevés az újítás. Ezt az országot valamikor a pirospozsgás arcú újítók országának is hittük, láttattuk; s hihetetlen, de még ma is kétszázezresre tehető az újítómoagalom tábora. De ez a tá­bor mostanában mélyen hallgat, mint futballmeccseken a vesz­tes csapatoké. Az utóbbi két-három évben alaposan megcsap­pant az újítási irodákba benyújtott javaslatok száma, évenként körülbelül ötezerrel kevesebb. Azt, hogy mit jelenthet ez a szám az országnak, jól érzékelteti egy adat: e sivár esztendők­ben is évenként csaknem négymilliárd forintot hoztak az újí­tások a vállalatoknak. Kellene tehát a sok újítás — nagyon. A megcsappant újítókedvre évek óta keresik a választ a szak­emberek. S mert a választ hivatali szervek, intézmények is keresik, muszáj egy idő után meg is találni. A válasz meg is van: az újítómozgalom átmeneti visszaesése (mert nálunk minden visszaesés átmeneti) a vállalati érdekeltség és az újí­tómozgalom ellentmondásos kapcsolatából fakad. A vállalatok ugyan hosszú távon érdekeltek az újítások hasznosításában, rövid távon azonban nem. Az újításokért ugyanis fizetni kell, viszont az újítási díjakat a bér- és a ré­szesedési alap terhére fizetik ki, így aztán egy újítás elismeré­se voltaképp a dolgozók zsebéből veszi ki a pénzt. Azaz: a dolgozók bér- és jövedelemforrásait szűkíti. Ne is csodálkoz­zunk, ha ezek után megcsappan az újítási kedv: a dolgozó nem ellensége saját magának és társának sem. Majd akkor várhatjuk az újítómozgalom fellendülését, ha nem az R- alapból, hanem mondjuk a fejlesztési alapból fizetik meg az újítót. így a szakemberek. Megvan ennek a magyarázatnak a lo­gikája, világos a gondolatmenete, az ember mégis valami buk­fencet sejt a válaszban. Ilyen egyszerű volna az egész? Nem is olyan régen egy iparvállalatnál jártam, ahol az utóbbi két év­ben több mint a felére csökkent az újítások száma. A hivatalos válasz ott is az R-alapra hivatkozott, s szidta a mai kifizetési rendszert. Aztán néhány nap után elmesélte nekem az újítási előadó, hogy bizony az újítások felét nem az R-alapból fi­zették ki, hanem ügyes könyvelői műveletek nyomán egészen máshonnan. Szüksége volt a vállalatnak az újításra, hát „köny­velt”. Az egyik legnagyobb gépipari vállalatunknál, ahol egy év alatt harminc százalékkal csökkentek az újítások, ugyanezt a könyvelési módszert alkalmazzák. Nem akartam hinni a fü­lemnek, amikor megsúgta az egyik vállalatvezető, hogy volt eset, amikor a reprezentációs alap terhére fizették az újítási díjat! A dologban azonban nem is a könyvelési művelet a lé­nyeges, hanem az, hogy mindezek ellenére sem nőtt az újítások száma. Gyanítom, hogy az újítómozgalmat nem az R-alap kontra F-alap vita fogja megváltani. Őszintén szólva erősen kételke­dem az érdekeltségi rendszer dolgozóra vetítésében; a kol­lektív és az egyéni érdekeltség erőszakolt összeházasításában.' A műhely szakmunkását vagy épp a gépészeti osztály mérnö­két nem érinti közvetlenül az a tény, hogy esetleges újítását az R-alapból, vagy más alapból fizetik. Az újítóember újítási hajlandóságát egyesegyedül az befolyásolja, hogy értékén be­csülik-e kezdeményezését, ,1'dőben és pénzben is. Ami a pénzt illeti, a mai adatok szerint a vállalatoknál úgynevezett esz­mei díjjal jutalmazzák.az újítót. £fzáz újítás közül hetvenhét­nek az aktájára írják: eszmeileg díjazott. Némi túlzással: a hasukra ütnek a vállalati bírálók és kifizetik az újítót. Azaz: alulfizetik. Mert az esetek többségében az újítások sokkal töb­bet érnek, mint amennyi hasznot a vállalati bírálók becsülnek,' Mindenesetre a gazdaságossági számítások alapján kimutatott haszon és az annak alapján kifizetett újítási díj megnyugtat­ná az újítót és talán kedvet teremtene másoknak is az újítás­hoz ; hiszen megközelítőleg az értékén mérné az ötleteket. De gazdaságossági számításokat végezni elég kényelmetlen mun­ka, időbe telik és az erre kijelölt szakembernek haszontalan munka. Mert nem az ő pénzéről van szó. Ha pedig semmi haszna nincs a szakértői vélemény elkészítéséből, miért ne ül­ne hónapokig az újítási aktán? Az érdekeltség hiánya is nagy erő, mépedig visszahúzó. De ugyanígy nem érdekelt beosztott­jai újítási kedvének fellendítésében a csoportvezető, a mű­vezető, az üzemvezető, legfeljebb., csak akkor, ha föntről pa­pírt kapnak, hogy támogassák az újításokat, különben keve­sebb lesz a prémium. Márpedig a műhely szakmunkása a cso­portvezetővel, a művezetővel, az üzemvezetővel áll állandó kapcsolatban, nap nap után tőlük kapja az utasításokat, moz­góbérrel, prémiummal ők ösztönzik a többletmunkára. Az ész­szerűség azt diktálná, hogy újítási ötletével is hozzájuk men­jen a szakmunkás, segédmunkás. — Van egy ötletem, meg­veszitek? kiküldetésen járt vállalati szakemberek mesél­nek hasonlókat. Az újításokat zsebből fizeti a főnök. Nem egy esetben azonnal. Pedig a tőkésvállalatoknál is bizonyára szigorú belső pénzügyi, könyvelési fegyelem van, ott is el kell számolni az utolsó fillérrel is. Csak míg ott az érde­keltséghez, a várható haszonhoz igazítják a szabályozókat, ná­lunk nem egy területen a fordítottja történik. Pedig az újítá­sok döntő többsége nem milliós újítás, hanem „ezerforintos” ötlet. Amelynek azonnali megvalósítása épp a vállalatveze­tők érdeke volna. De annyira bonyolult és nehézkes egy újítás elismerésének, bevezetésének útja vállalatainknál, hogy nem is csoda, ha ez az érdek ködbe vész. Még akkor is, ha a jelszó változatlan: ÚJÍTS! M. G. Külföldi Könnyebb gyártmányok A Váci Híradástechnikai csökkentette a termelés meny- Anyagok Gyára romhányi nyiségét. Ez egyúttal azt is gyáregységének dolgozói au- jelenti, hogy szeptember vé- gusztus végéig éves tervükből géig sem képesek pótolni az csupán 57 millió forintot tel- első nyolc hónapban össze- jesítettek. Az itt gyártott tér- gyűjtött elmaradást. Az el- mékekből — higanygőzfojtó képzelések szerint az év vé- és vagy 30-féle transzformá- gére jönnek majd egyenesbe, tor — az első nyolc hónapban azaz ekkorra tudják teljesíte­ni éves tervüket. Az elkövetkezendő időben termelésbe kerülnek majd azok a korszerűsített termé­kek is, amelyek egyrészt könnyebbek, azaz a korábbi­nál kevesebb anyagot tartal­maznak, de. a célnak min­den tekintetben megfelelnek, másrészt a korábbinál keve­sebb energiát fogyasztanak. a hazai szükségleteket elégí­tették ki. Csak kevesebbet, mint az előző esztendőben. Ugyanis az energiatakarékosság követ­keztében az igények eltolód­tak a kisebb termékek iránt, ugyanakkor megnőtt a kisebb tételű megrendelések szá­ma is. Ebben az időszakban az egyik termékről való gya­kori átállás a másikra növelte a termelésből kieső időt, A termékek korszerűsíté­sét a váci központban oldják meg. Itt végzik el a próba- gyártást, majd ennek sikere után Romhányban folytatják azok sorozatgyártását. A kor­szerűsített termékek még azzal az előnnyel is járnak, hogy egyes területen jelen­tősen mérséklik, illetve meg­szüntetik a termelékenység növelését lassító kézi munkát is. A készgyártáson kívül a gyáregységnek kell gondos­kodni a garanciális javítások­hoz szükséges sokféle típus és transzformátor előállításá­ról is. I NÖGRÁD - 1931. szeptember 30., szerda 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents