Nógrád. 1981. augusztus (37. évfolyam. 179-203. szám)
1981-08-08 / 185. szám
Egy kis piacolás Budapesten és Salgótarjánban Középkorú házaspár guggol vagy 30 műanyagzsáknyi zöldpaprika előtt. A portéka éjjel három óra óta izzad a tűző napon, a kistermelők úgyszintén. Szentlőrinckátáról jött Vinze István és felesége a Bosnyák téri piacra. — Ezt éjjelig válogattuk, miután két napig szedtük — mutat az asszony a zsákhalomra. — Most vevőre várunk, de úgy látjuk nem kell senkinek. — Mennyiért adnák? — Az első osztályút 12 forintért, a másodosztályút pe- die hatért. De látni rajtuk, olcsóbban is odaadnák, csak vinné valaki. — Miért nem próbálkoznak odahaza? — Jaj, aranyoskám, az ÁFÉSZ olyan portékát kíván semmi árért, hogy azt nem tudjuk nyújtani... — Régóta piacoznak? — Tíz éve már. — Akkor csak megéri! Legyintés a válasz: — Így, hogy otthon vagyunk, az uram leszázalékolt, valamit csak kell csinálni. Hát gazdálkodunk 150 négyszögölön fólia alatt. Sóskát, paprikát, retket termesztünk. — Hatvan fok van ilyenkor a fólia alatt — szólal meg a férfi. — Tíz percnél tovább nem lehet egyszerre kibírni. Próbálná csak meg... Odabent a Bosnyák téri piacon alig van valami forgalom. A hétfői nap mindig holt időszak. A paprika a ZÖLDÉRT-boltokban 10 forint, a kiskereskedőknél 8— 16 közötti árban van. Csak az egyik termelőszövetkezeti árudánál lehet „fillérrel” is találkozni. Itt a szép paprikát 7,80-ért, a paradicsomot 6,80-ért, a tojást 2,10-ért árulják. Az üzlet vezetője nem hajlandó megmondani a nevét — ő tudja miért —, a kérdésekre sem szívesen ad választ. Mindenesetre már több mint négy évtizede kereskedik és amint mondja „kemény dolgok vannak itt”. Leheletéből érződik — igaz már tíz óra elmúlt —, hogy Igyekszik magát felvértezni a kemény dolgok ellen. Egy kevés töménnyel Odakint a piac mellett Opel, Volvo Combik, egy-két mikrobusz, utánfutók jelzik, ha nem is könnyen, de meg lehel élni a zöldségből, a gyümölcsből. Legfeljebb kevesebbet kell belőle enni. , Dinnyehegyek, rajtuk feliratok a táblákon: „Cuki vagyok Hevesből”. Ez nyolc forint. „Csányi mézédes, lékelve”. Ez csak hat nyolcvan. Egy ismeretlen helyről való „Szabadság” Termelőszövetkezet mindössze öt ötvenért kínálja görögdinnyéjét. Igaz, leve az úttestre folyik... És Salgótarjánban? A salgótarjáni vásárcsarnok ZÖLDÉRT-üzletei szépen sorakoznak egymás mellett. összetartozásukat az árak is jelzik. Még véletlenül sincs eltérés közöttük. Zöldpaprika 10, paradicsom 7, görögdinnye szintén 7 forint. — Az áruk többségét az elosztóból kapjuk — mondja Plaszkony Erzsébet, aki közel 30 éve kereskedő. — Ha valaki felkínálna 10 kiló zöldpaprikát, megvehetnék? — Meg, de 8 forintnál többet nem fizethetünk érte. — Hogyan csinálják? Távolról szállítanak, mégis szebb és olcsóbb az árujuk, mint a többi üzletnek? — Egyszerre nagy mennyiséget hozunk fel, hiszen hetente 8—10 tonna zöldség, gyümölcs érkezik Tiszakécs- kéről, ahol a szövetkezetben termelik. Másrészt ez gebi- nes bolt, ahol négyen dolgozunk, és itt nem lehet lazítani. Havi forgalmunk 400 ezer forint, de a következő hónapokban szeretném 600 ezer fölé emelni. — Hogyan? — Nagybátonyban most nyílt meg a fiókboltunk, s ezzel régi kívánsága teljesült az ottaniaknak. Magamról tudom, én is ott lakom. Csak éppen 13 éve dolgozom a ti- szakécskei szövetkezetben. Kommentár helyett. Paradicsom 4 forint, de az őszibarackjuk is 9—10 forinttal olcsóbb a többiekénél. Az üzletvezető boldogan újságolja: jön a befőzni való őszibarack és augusztus közepére a príma szőlő is. Mindkét gyü- Igy azután nem csoda, ha a mölcsből bőven termett min- kistermelők többsége saját denféle híresztelés ellenére, maga kínálgatja áruját. Sikerük váltakozó, elsősorban a minőségtől függ, mert áraik jóval meghaladják a ZÖLDÉRT, vagy a salgótarjáni ÁFÉSZ árait. Paprikát 5 fo- A maszek kereskedő, lát- rinttól 16-ig, paradicsomot va, hogy az árakat írom, hir- 4—7 forint között, ősziba- télén előugrik egy krétával, rackot, körtét 20 forintért ki- és nagy buzgón 2 forinttal Őket megfojtják? nálnak. A Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat üzletében dolgozók sem panaszkodhatnak, hogy nem győzik a nagy forgalmat. — Reggel hattól este hatig itt álldogálunk — mondja Mateovics Györgyné vezetőhelyettes, aki jelenleg szabadságon levő „főnökét” helyettesíti. — Honnan szerzik az árujukat? — Zömmel a kiskeré, csak az uborka és a fejes káposzta a ZÖLDÉRT-től. Azért drágább néhány fillérrel. — Konkurrencia? — Leginkább a tiszakécske! termelőszövetkezet. Szebb és olcsóbb az árujuk. Nekik megy a bőit Kakuk András, a boltvezető éppen indulna valahová, de készséggel válaszol a kérdésekre. |jj társulás Nógrádszakálban a Chinoin Gyógyszergyár és a termelő- szövetkezet közös csomagológép-gyártó társulást hozott létre *z üzemben •etesoma-'o géneket készítenek. Éves tersei-si értékük négy venStmí'lió forint Képünkön: Kecske Jftéti Mihály lakatos munka közben. mindjárt kevesebbért kínálja a korábban még 10 forintos görög- és 12 forintos sárgadinnyét. Nem mintha így bármennyivel is nagyobb volna az érdeklődés iránta. ~ — Nem fog így ráfizetni? — kérdem. — Nekünk már így is, úgy is mindegy. Minket egyszerűen megfojtanak. Érti, megfojtanak. — Mennyiért vette a 12 forintért kínált sárgadinnyét? — Nyolc ötvenért — vágja rá. — A fele megromlik, már eddig harminc liter pálinkát főzettem a tönkrement gyümölcsből... — A paprikát Is a kukába öntjük — szól át a szomszédos üzlethelyiség tulajdonosa szemrehányóan. Mintha én tehetnék róla. — Nézze a kistermelőt — mutat egyikük az asztalok felé. — Tegnap a Bosnyák téri piacon találkoztam vele. Egy helyről vásárolunk. Csak ő nem fizet adót! Ügy árulja itt a termékeit, mintha ő termelte volna. öreg nénike panaszkodik a vásárcsarnok bejáratánál egy kis kupac zöldborsó fölött. — Nem kell senkinek. Teljesen el van romolva ez a piac. Még csak ketten vásároltak nálam. De nekik is csak 20 forintért tudtam eladni 25 helyett egy-egy kilót. A fene se érti ezt a piacot Zilahy Tamás Hová tegyük a pénzünket? lpL»i annak másfél évtizede, hogy részt Ltíliei vettem egy tanácskozáson, ahol pénzügyekben jártas szakemberek azt erős- gették, hogy a lakosság takarékbetét-állománya belátható időn belül maximum 90 milliárd forintnál tetőzik; s az esetleges 100 milliárdos érték valóságos csoda lenne. Megtörtént a csoda: 1979-ben összesen 114 milliárd 185 millió forint volt a betétállomány, ám a másfél évtizeddel korábbi jóslatok sem voltak alaptalanok: 1965-ben a 20 milliárdot sem érte el az OTP és a takarék- szövetkezetek által kezelt lakossági megtakarítás. Érdemes — mert minden kommentár nélkül is sokatmondó — ettől az időponttól követni a lakossági megtakarítások alakulását. 1970: 38,7 milliárd, 1975: 74,7 milliárd; 1978: 108,5 milliárd és 1979: a már említett 114,1 milliárd forint. (A „kéznél” levő kész- pénzmennyiségről — ami csak 1960 és 1970 között 10 milliárddal emelkedett — most nem is beszélek.) Az abszolút összegek önmagukért beszélnek, ám nézzük előbb a százalékos arányokat is: 1960-ban a lakossági pénzállomány 2 százaléka, 1970-ben 5,6 százaléka, 1978-ban 7,2 százaléka került az OTP- és a takarékszövetkezeti fiókokhoz. Lakásberuházásra pedig 1960-ban pénzük 4,3 százalékát, 1970-ben 6,0 és 1978-ban 6,2 százalékát tették félre az emberek. A számok elemzéséből levonható az a következtetés, hogy 1978-tól észrevehetően csökkent a takarékossági láz. Sőt: a lakosság már a hetvenes évek közepétől kezdve, fokozatosan visszavonta pénzeszközeit a lakás- építési piacról, lévén hogy sokan nem követhették az építőanyagárak és az építési költségek meredek emelkedését. Hogy az ily’ módon el nem költött pénz jó része nem került a takarékbetétkönyvekbe, az megint csak elgondolkoztató jelenség. Hadd ismételjem meg az egyik iménti adatot: 1978-ban a pénzmegtakarítási hányad 7,2 százalék volt. Tegyük emellé az 1979-es adatot: 4,7 százalék. Abszolút összegben 16 milliárd forint, s ha ebből leszámítjuk az 5 milliárd forint kamatjóváírást, akkor a megtakarítási hányad mindössze 3 százalék. És még egy adatsor: 1979-ben, a korábbi öt százalék körüli fogyasztói árszintnövekedés egyszeriben 9 százalékra ugrott, majd tavaly ugyanennyivel 'nőttek az árak. Szó sincs arról, hogy a fogyasztói árak emelése annyira megcsappan tóttá volna az emberek pénztárcáját, hogy csak megtakarításaik drasztikus visszafogásával finanszírozhatták napi vásárlásaikat. Viszont a háztartások „közgazdái”, elgondolkodván a fogyasztói árak ilyetén alakulásán, kénytelen-kelletlen úgy döntöttek, hogy a későbbre tervezett, jelentősebb vásárlásaikat előbbre hozzák. Nincs ebben semmi meglepő. Ilyen helyzetben a világon mindenütt így gondolkodnak és így döntenek az emberek; (Már ahol így dönthetnek. Ugyanis a vásárlási hajlandóságnak legalább két feltétele van: készpénzállomány és árufedezet. A jelek szerint nálunk pénz- és áruhiány nem akadályozta a költekezést.) A jelenséget tehát kedvezőnek is ítélhetnénk, ha megfeledkeznénk arról, hogy a nagyobb arányú költekezés a lakosság takarékossági kedvének bizonyos mértékű csökkenését jelzi. Erre utal — az előrehozott vásárlásokon túl —, hogy vannak, akik a takarékoskodás klasszikus módszereihez térnek vissza ingatlant, nemesfémet, műtárgyakat vásárolnak. Ez figyelmeztető jel. több okból is. Nem véletlen, hogy amikor az emberek a fogyasztói árak emelkedéséhez képest kedvezőnek ítélték a kamatlábat, a betétállomány minden korábbit meghaladó gyorsasággal emelkedett. (És ezt nem magyarázza a tulajdonszerzési határok merev korlátozása, ugyanis e korlátokat — főleg a rendezetlensége miatt tökéletesen áttekinthetetlen ingatlan-nyilvántartás miatt — hosszú ideig kedve szerint léphette át bárki.) Másrészt: a lakossági takarékosság meghatározó tényezője mindig is a lakásberuházásra félretett pénzösszeg volt. S ma. amikor egyre kevesebb az esély arra, hogy valaki, úgymond „állami ajándékként” jusson önálló lakáshoz, az építkezésre félretett pénzösszegnek még inkább gyarapodnia kellene. Mondom: „kellene”. Csakhogy nincs számottevő előrelépés az értékálló lakás-előtakaré- kossági formák bevezetéséhez. (Mert ugye senki nem gondolja komolyan, hogy például az „ifjúsági takarékbetéttel” valóban megoldható a fiatalok nyomasztó lakásgondja...) Harmadszor (s hadd idézzem most e témakör egyik szakértőjét, dr. Zafír Mihályt, aki a KSH „Életszínvonal 1960—1980” című kiadványának szerkesztője): „Nagyobb megtakarítási hányad átgondoltabb, a jövővel jobban számoló életvitelt jelentene; bővítené a lakáshelyzet javításához szükséges anyagi alapokat, és mérsékelné a fogyasztási cikkek iránti keresletet, ami jelenleg ugyancsak kívánatos lenne”. ne feledjük: ha egyszer kénv- °’ szerű okok miatt vissza kell fogni a termelés növekedési ütemét — következésképpen a belföldi felhasználást is —, akkor a vásárlási kedv felélénkítése a gazdasági életre nézve terhessé válhat. Vértes Csaba j Nováki csapatmunka Hidak és áthidalások — Anyaghibás lemezek nem ják. Ilyen kollektíva a tizen- kétszázzal. Annyi ember tarritkán hátráltatják a munkát, öt lakatosból álló Felszabadu- tozik az üzemhez. Előfordult, hogy az alkatrész lás brigád. Több indok is lelhető az kilencven százalékig kész volt, — Leggyakrabban az a hely időkiesésre, mikor kiderült, hogy repedés zet — így az üzemvezető Te- — Túl sokszor kell nekünk van a lemezben. lek Antal —, hogy egy-egy magunknak menni az anya_ Ilyenkor mit szólnak? nagy vasszerkezet, mire meg- gért az előgyártókhoz — közA brigádvezető megvonja érkezik hozzá a gyártási elő- li Utasi Tivadar. — Ez miatt vállát: pet. Elkeseredünk egy csepBrigád mint technológus? Tekintélyt; parancsoló munkás, már félig kész is telnek a félórák... — Minek az alapján? — A szerszámellátás sem — Mi kapunk egy köteg raj- mindig a legjobb — jön elő zot, meg egy nagy vastömeget az időveszteség egy másik — felel Torják Pál brigád- okával Bíró József lakatos. — vezető. — Magunk studírozunk Valamelyik nap megyek a rajta, hogy hogyan állítsuk szerszámkiadóba, kérek egy össze... félkezi kalapácsot, azt mond— így a tervezői melléfogó- ják, nincs. Pedig állítom, kákát végeznek az utóbbi sokat is mi vesszük észre — hogy lenne, csak úgy kellene években a Ganz-MÁVAG mát- mondja Utasi Tivadar laka- hozzáállni! ranováki gyáregységének em- tas- — Megesett nemrég, hogy béréi. Sorra érkeztek a hír- az egysegek vegelzárásai el adások — többek közt — a vol.tak rMltva a tervrajzon, prágai metróval, az Árpád- Szóltunk, a tervező lejött Pesthíddal, egy athéni híddal kap- r°k kijavította. — Milyen képét vágott hozzá? — Nem csinált belőle problémát. Sőt, meg is köszönte. Kötbér, maradi el! csolatban, amelyekhez a no- vákiak fontos acélszerkezeteket állítottak össze és szállítottak el. E munkák jó minőségű, határidőre történő elvégzése sokszor köszönhető a gyáregység kisebb dolgozói közösségeinek, amelyek a fölfölmerülő gondokat fejtöréssel. ráadásmunkával megoldHat perc Kétszázsior Csehszlovákia Fonás — orsó nélkül Kelet-CsehorSzág a második a tarka szövésű zsebkendők világháború előtt textilipará- millióit gyártják. A Dvur Kra- ról volt nevezetes, ma Cseh- lóvéban levő Tiva, Csehszlo- szlovákia egyik fontos ipari vákia legnagyobb pamutnyomó központja Az eltelt több mint vállalata. Usti nad Orlic az harminc év alatt e terület ipa- iparág kutatási központja. Itt ri termelése hat és félszeresé- született meg a fúvócsöves re emelkedett. A Hradec Kra- szövőszék, az orsó nélküli fi- lové-i Győzedelmes Február nomfonógép és a textilipar sok üzem például fontos szerepet más újdonsága Kelet-Csehor- játszik az élelmiszer- és szág az egyik leglátogatottabb vegyipari berendezések elő- turisztikai terület is. Évente állításában. A gyár eddig mintegy 8 millió turista kere- nem kevesebb mint 90 komp- si fel, hogy megcsodálja nemlett üzemet szállított a világ zeti parkként nyilvántartott minden tájára Továbbra is hegyvidékének szépségeit, a jelentős a textilipar szerepe völgyzáró gátakat és különleges A horicei Milet? Vállalat 900 sziklaalakulatokat, a térség négyszín automata szövőgépén műemlékeit. <— A gyáregységünk jó eredménye főleg az ilyen munkahelyi közösségeken múlik — mondja Bakog Sándor párttitkár. — Elismert tény a vállalatnál, hogy a görög piacot a novákiak hódították meg. Ebben a sikerben részük volt a Felszabadulás brigád tagNem ijednek meg, ha jainak is. Nemegyszer bent eszüket kell használni: „Így maradtak munkaidő után, legalább nem sablonos a hogy az anyaghibák miatt kimunka” — vallják. Ámde: eső idő ne késleltesse az át- -„Van benne, ha megakadunk, adást. időkiesés is.” — Tisztában voltunk vele, A gyár 7 egész 2 tized őrá- hogy a késedelemért napi ra tervezte az egy főre jutó kétezer dollár kötbért keile- tényleges munkaidőt erre az ne fizetni — mondja Torják évre. Viszont a fél évben Pál brigádvezető. — Ez a kimért adat: 6 egész 9 tized óra adás a mi nyereségünket rö- az üzemben. (E mutatót rész- vidítette volna meg Inkább ben a teljesítmény alapján, vállaltuk a túlórát. Pedig az részben munkanap-fényképe- itteni emberek kétlakiak. van zéssel állapították meg.) munkájuk bőven a kertben — Ezt sok helyen lehetne is, szóval nem a legszíveseb- a szervezés rovására írni. ben marad mindenki. — Van benne munkaszer- Számos kisebb-nagyobb vezési „rész” is — bólint Te- zökkenő áthidalására jól jön lek Antal. — Sokszor az anya- ma még, a szervezettség mos- got nem úgy kapják, ahogy tani fokán, a kollektívák ru- kéne Aztán várnak a daru- galmassága. szorgalma. Ám az ra is Kétszázhatvan méteres ebből adódó lehetőségek s^á-/ csarnokszakaszon összesen ma is véges. Torják szavai is négy daru van Napközben jelzik a határt: pedig nyolc csoport dolgozik _ Részünkről azt tudjuk itt nyújtani — így a brigádveze— Ha jól számolom, hat tg —hogy a mi munkánkat perc veszik el a fegyelmezet- lelkiismeretesen végezzük, lenség miatt. — Igen. De azt szorozza be M. P. NOGRAD - 1981. augusztus 8., szombat 3
