Nógrád. 1981. augusztus (37. évfolyam. 179-203. szám)

1981-08-30 / 203. szám

Leltár — d;szlsó helyett Pasztán A karancsságl termelőszövetkezetben a nyári betakarítási munkák után megkezdődött a géppark karbantartása, és ezzel egyidőben megkezdődött a kombájnok átszerelése a nap­raforgó betakarítására. Képünkön Baksa János és Puszta Zsolt gépszerelők a vágólapok felszerelését végzik. _ Fotó: Gyurkó Péter — Segített a gazdaváltás ÚJ utakon Keszeg VÁC határától tizenkilenc, a Dunai Cement- és Mész- műtől huszonkét kilomé­ter választja el a keszegi kő­bányát. Azt a roppant fontos alapanyagnyerő helyet, amely eddig hosszú éveken át az ÉSZAKKÖ Pestvidéki Kőbá­nyák üzemeként látta el a tőle szinte csak karnyújtás­nyi távolságban levő, hatal­mas ipari kombinátot mész­kővel, s ahonnét a DCM za­vartalan üzemelésének bizto­sítására esztendőnként há­romszázezer tonna alapanya­got kellett volna elszállítani. Ez azonban hosszú időkre Visszatekintve csupán egyet­len alkalomal: 1978-ban sike­rült, s gyakorta előfordult, hogy a tervezettnél nyolcvan, meg kilencvenezer tonnával kevesebb alapanyagot tudtak csak kibányászni. Igen, a kudarcok elemzésé­nél csupán ez eshetett szóba, mert a fuvarozópartner, a megyei Volán vállalat akko­ra szállítási kapacitást bizto­sított számukra, amilyent igé­nyeltek. Persze, a folyamatos, eredményes bányászkodás­nak számtalan olyan feltétele van, melyeknek megfelelő anyagi bázis birtokában az ÉSZAKKÖ nem tudott eleget tenni. Mi több, az új szerve­zeti „felállás”,. amely az észak-magyarországi kőbá­nyák központjául a nem ép­pen a szomszédban levő Tár­cáit tette- meg, amelytől a megyei nógrádkövesdi köz­pont — hát még Keszeg! — több száz kilométerre van, egyáltalán nem biztosította a rugalmas vezetést, az azonna­li intézkedések lehetőségét. És pénz híján képtelenek voltak olyan, a termelést elő­segítő, s abban igen hagy szerepet játszó berendezése­ket megvásárolni, amelyek on­tották volna a követ. Főként az elavult géppark, no meg jó néhány olyan tény, melyek összefoglaló néven szervezet­lenségnek titulálhatók, ered­ményezték a keszegi kőbánya „leülését”. S,. hogy ennek kö­vetkezményeként vissza­esett, esetenként akadozott a DCM mésztermelése, már mondani sem kell. A bajban csupán az mentette meg a nagyvállalatot a kudarctól, hogy máshonnan, nagy erőfe­szítések révén teremtette elő az alapanyagot. Egy, a szá­mukra is olyan nehéz időben, amikor bizonyos kormány- szintű intézkedések csökken­tették a cement termelését, s előirányozták a mész és mészhidrát nagyobb tömegű előállítását. A bizonytalan helyzet ter­mészetesen nem volt tová’bb tartható. Így már a múlt év­ben, a DCM és az ÉSZAK­KÖ vezetői több ízben foly­tattak tárgyalásokat, melynek végeredményeként 1981. ja­nuár elsejével gazdát cserélt a keszegi kőbánya, s a vál­lalat birtokába került. Azóta jóval több mint fél év. telt el. S mintegy varázs­ütésre, a hajdan volt keserű, kellemetlen, gondokat okozó állapotok szinte egy csapásra megszűntek. Hiszen a DCM- hez kerülést követő első há­rom hónap alatt már több alapanyagot adtak, mint az ezt megelőző esztendők bár­melyikében és a fél évet már több mint 20 ezer tonna többlettel zárták. — HOGYAN vált valóra mindez? — kérdeztük a ke­szegi kőbánya párttitkárát, Ujj Antalt. — Az üzemben dolgozó em­berek régen is szívüket-lel- küket kitették azért, hogy mennél jobb eredményeket érjenek el. Mert tudja, a kő­bányász az a fajta, aki haj­lamos nekifeszülésig dolgozni. Mert akik kevesen itt van­nak — mindössze 137 fő a teljes létszámunk —, azok nemcsak most iparkodnak, a régi vállalat bosszantására. Csak hát követ ma már kéz­zel, ekkora mennyiségben nem lehet fejteni . . . A DCM-nek a keszegi kő­bánya odakerülésekor az volt a legelső dolga, hogy szépen „felruházta” őket. Hivatalos szóhasználattal élve biztosí­totta a munka végzésének tár­gyi föltételeit: automata fú­róberendezéseket, hatalmas teljesítményű és teherbíró képességű BELAZ dömpere­ket, korszerű markoló- és ra­kodógépeket irányított át Ke­szegre. S biztosítja úgy a ré­gebben rettentő gondokat okozott alkatrészellátást, hogy emiatt, eleddig alig-alig kel-' lett „kényszerpihentetni” a dolgozókat. Ékes bizonyíték egyébként erre, hogy a kieső idő a tavalyihoz képest csak­nem húsz százalékkal csök­kent. Persze, történt még egy, s más. Amelyekben nem az a fő említésre méltó, hogy a régebbi üzemvezető és a tmk-főnök megvált a cégtől, hanem, hogy sok olyan szer­vezési intézkedést is végre­hajtottak, melynek eredmé­nyeként most már mindenki a megfelelő helyére került. Ezáltal, s a gépesítés segítsé­gével sikerült elérniük, ami­ről hajdanán még álmodozni sem mertek: a jelenlegi há­rom műszakot eggyel csök­kentve is biztosítani tudják a DCM-nek az idénre elő­irányzott 296 ezer tonna mészkövet, s emellett a terv­ben szereplő 304 ezer tonna mészkőőrlemény és egyéb ve­gyes kő kitermelését. — Tehát — mondom a párttitkárnak — zökkenők nélkül történt a gazdaváltás? — Szó sincs róla! A jelen kellemes pillanataiban sem szabad megfeledkezni az „át­váltás” előtti nehézségekről. Sokan nagyfokú bizonytalan­ságot érezve, bizony, itt akar­ták hagyni az üzemet. Ez volt nagyon nehéz: megtar­tani az embereket. De sike­rült! S, hogy már az eszten­dő első hónapjában, a megfe­lelő teljesítmény alapján 100 százalékos fizetést kaptak, ami régebben csak elvétve volt így, nem tagadható, hogy bi- zakodóbban tekintettek a jövőbe. A DCM egyébként sok más, Keszegen újnak tűnő intéz­kedés között a legelsőként határozta el, hogy az itteniek alacsony bérét előbb közelí­ti, majd hasonlóvá teszi saját dolgozóiéhoz. Lerövidítették a munkaruhák, bakancsok, s más anyagok kihordási ' ide­jét, megkezdik a fürdő és az öltöző teljes felújítását, s minden igyekezetükkel azon vannak, hogy könnyítsék a kőbányászok munkáját És, hogy a jövő még bizto­sabb legyen, néhány nap múlva háromhetes, teljes nagyjavítást hajtanak végre. Üj törőkét, adagolóberende­zéseket építenek be, új tech­nológiákat alakítanak ki. S esküsznek, hogy a huszonegy napos leállás sem akadályoz­za őket az idei terv mara­déktalan végrehajtásában. — SŐT — mondja mosoly­gós arccal, hosszú évek gond­jaitól megkönnyebbülten Ujj Antal — még arra is van időnk, hogy a faluban szép sportkombinátot csináljunk. Majd, ha kész lesz, meghí­vom egy teniszmeccsre. Hát, ilyen változások is megtörténhetnek nyolc hónap alatt . . . ^ Karácsony György Vizit az asztalok körül Már szürkül, amikor személygépkocsiba szállunk. Bölcső Pál, a megyei tanács kereskedelmi felügyelője, Király Mi­hály főhadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság ifjúságvé­delmi előadója, s a sorok írója. Kétnaposra terveztük az akciót, elsősorban meggyőződni arról: az esti-éjszakai órák­ban mi jellemzi a nyilvános szórakozóhelyeket. Egy ilyen ellenőrzés fontos kelléke a váratlanság. E csütörtöki és pén­teki estén aligha várták a csoportot. Búcsú az ezresektől... Az első állomás Balassa­gyarmat. A vendéglátó-vál­lalat Kedvenc presszója ked­venc helye a lakótelepieknek. Fiatalkorúak sehol. Jön a pró­bavásárlás. Amíg kihozzák az italokat van idő elhesseget­ni a legyeket a II. osztályú helyen, meggyőződni róla. hogy az italárlap egyetlen asztalon sincs, holott ez elő­írás. A rövid ital valóban rö­vid. A kereskedelmi felügye­lő a megszeppent hölgytől kérdezi a pult mögött: — Mivel mér? — Mércével. — Melyikkel? — érdeklő­dik tovább. — Most nem azzal mértem! — hangzik a válasz, ami enél- kül is kiderült volna, hiszen az 50 milliliter helyett a po­harakban 41, 46 az adag. A számla bélyegző, dátum, alá­írás nélküli, s két forinttal több. — Huszonhárom éve ilyen nem fordult velem elő! — szabadkozik Nagy György. Beismeri és mérges. — Nem kaptam meg az ipart, külön­ben régen itthagytam volna már— A hiányosságokért ezer fo­rint a helyszíni bírság. Szó nélkül fizet. Bekukkantunk az ÁFÉSZ vasút melletti 14-es számú egységébe is. Szokatlan dolog történik: Dallos László fel­szolgáló tisztára törli az asz­talt, kiüríti a hamutartót. Pontosan mérnek, s rend mindenütt. A Tünde presszó­ban az időt is mérjük. Pihen a zenekar több mint húsz percen keresztül. Hiányoljuk az ítaláriapot. — összefirkálják! H ma­gyarázzák. Fizetünk. A százhaitvan fo­rint tíz százaléka azért a számlában, mert zenés felárt számolhatnak. Akkor is ha nincs zene. Csontos Erika fel­szolgáló megússza 200 forint bírsággal — az elfelejtett italárlapok miatt. Jó emlé­keztető! A túloldalt, a balassagyar­mati ÁFÉSZ Balassa presszó­jában este fél tíz felé már hat az alkohol a fejekben. Rendelünk. — A számlát legyen szíves! A felszolgálónő megrándul. — Mindjárt írok másikat! Már késő. Nyolc forinttal többet számol. A csapos iz­gatottan figyeli, hogyan mért. Rosszul! Az előírt ötven mil­liliter helyett: 37, 38, 39. Ti­zenhárom forint húsz fillérrel károsított volna meg. Bölcső Pál humánusan magyarázza az irodában a kereskedők eti­kettjét. Jusztin Erzsébet és Mészáros Ildikó ezer-ezer fo­rint bírságot a helyszínen fi­zet. örülnek. Így legalább nem marad nyoma. Kislány az éjszakában A főhadnaggyal az asztal- társaságokat fürkésszük Ille­delmesen bemutatkozik kéri a személyigazolványokat a Balassa étteremben. Az asz­talnál tizenévesek is, előttük üres féldecisek, sörök s egy kóla.. — Csak kólát iszunk! — állítják többen is. — Nyolcán, egy üveggel? Az egyik megszeppenve nyújtja át a személyit. Oka van rá. B. Erika tizenöt éves, salgótarjáni. — Mit keresel Balassagyar­maton — éjjel? — Itt nyaralok, rokonoknál — mondja az előbb még a sört kortyolgató kislány. — Szüleid tudják, hogy ilyen későn étteremben vagy? — Otthon is fél tizenegykor szoktam hazajárni... A főhadnagy kocsiba ülte­ti és hazavisszük. Idős házas­pár nyit ajtót Balassagyar­maton. Igazolják, B. Erika ná­luk lakik. — Mi van vele? — kíváncsiskodnak joggal. — Elmondjuk. — Nahát! — csodálkoznak. — Mit kerestél te ilyenkora Balassiban? — s becsukódik az ajtó. Benézünk a szécsényi Rá­kóczi étterembe. Záróra, né-; hány üveget becsomagol ta­tunk. Pontosan számolnak. Prókai Antal üzletvezető nyu­godt — Vigyázunk a hírünk­re! — teszi hozzá. A pásztói Cserhát vendég­lőt zárva találjuk. Pedig biz­tosra vettük, hiszen csütörtö­könként köztudott, diszkót rendeznek. Az okát másnap tudjuk meg. Az üzletvezető- helyettes magyarázza: — El­lenőrző leltárt tartott a köz­pont! — Csütörtökön? Amikor a fiatalok jöttek volna szóra­kozni? S semmi értesítés ró­la? Így nehéz törzsvendége­ket toborozni... Egyetértünk. Abban is, hogy tényleg sok húsz percet vá­rakozni á teraszon, amíg ki­szolgálnak, s féltucatnyian lehetnek az étteremben. S abban is, hogy a zöldre má­zolt lemezasztalra nem árta­na abrosz. — Most szedtem le — állítja a pincér. — A presszó lenn mikor nyit? — Nyitva kell lenni! — Zárt ajtókat találtunk.J Az üzletvezető-helyettes szerint hétkor, a felszolgáló szerint nyolckor, a nyitva­tartási idő szerint hatkor. Bi­zonyára azóta sikerült az órá­kat egyeztetni. Hol vagytok személyi igazolványok? — Jó estét kívánunk! Kér­jük a személyi igazolványo­kat! — mondja a főhadnagy a pásztói Mátra étterem asz­talainál. A fiatalok közül né­hány nyújtja, a többség a fe­jét vakarja. — Otthon felej­tettem. — Nem szoktam ma­gammal hordani... — Tudják, hogy ezzel sza­bálysértést követnek el? — kérdezi az if júságvédelmi elő­adó. Azok gyorsan bólogat­nak. — Itt lakunk a közelben.' Hazaszaladunk érte... Darabig várunk rájuk, fö­löslegesnek tűnik. Megjelenik Bakallár Sándor, az étterem vezetője. Régi, elismert és ta­pasztalt szakember. Az ellen­őrzés nem véletlenül talál mindent a legnagyobb rend­jén. Miként a salgótarjáni Tarján vendéglőben is, ahol a pincér hajszálra számol, a csapos hajszálra pontosan mér. Útközben még helyszíni bírságot fizet Mustó István^ a vendéglátó-vállalat nagyba-; tonyi I10-es presszójának ve­zetője. Kevesebbet mértek: Azért nem jár bírság, mert a zenekar fél órán keresztül hallgat, mivel az egyik zenész kiszaladt a vasútállomásra. A kétnapos akció a Ka-' rancs Szálló presszójában ér véget. Keresve sem találni hibát, de hát nem is az a cél. A törekvés a fogyasztók,’ és a fiatalkorúak védelme ezen a két estén. * ' - ’■! Néhány nap máivá á K5J vár presszóba térünk be. Ma-: gánemberként. Két rendelést két felszolgálónő szervíroz.1 A számla is kettő, s nem egyezik. Ráadásul se bélyeg­ző, se aláírás rajta. Este a Kulacs étteremben hiányol­hatja a vendég a hivatalos ellenőr távollétét. Jó pénzért csak kóstoló kerül az asztal­ra. De hát nem állhat min­den helyen ellenőr! S bizo­nyára hatékonyabb módszer lenne megértetni- legalább azt a vendéglátásban dolgozók­kal: a kockázat nem kevés! Hiszen, akit két év alatt há­romszor érnek a vásárlók megkárosításán, el kell hagy­nia a kereskedelmét. Valószínű, lenne néhány önkiszolgáló egység! M. Szabó Gyula Őrjárat a gyümölcsösekben A mezőgazdasági termékek exportjában jelentős hányadot képviselnek a gyümölcsfélék. A VI. ötéves terv célkitűzései e lehetőségek korlátlan kiak­názását, valamint a belföldi ellátás javítását célozzák. A Balassagyarmati járási- városi Népi Ellenőrzési Bizott­ság a közelmúltban vizsgála­tot végzett a járás négy ter­melőszövetkezetében annak megállapítására, hogy a támo­gatási rendszer mennyire hat ösztönzőleg a gyümölcsösök területének növelésére, illet­ve szintentartására. A vizsgált négy üzemnél 1975-ben 579 hektár, míg 1980-ban 455 hektár gyümöl­csösterület volt, amely .22 százalékos csökkenést mutat. A szécsényi termelőszövetke­zet alma, málna, szamóca, a szügyi málna, szilva, fekete ribizli, a drégelypalánki mál­na, szamóca, fekete és piros ribizli, a magyarnándori pe­dig málna- és feketeribizli-ter- mesztéssel foglalkozik. A vizs­gált időszakban a szécsényi és a szügyi termelőszövetkeze­tekben kismértékben, de nö­vekedett á gyümölcsösterü­let, a drégelypalánki termelő- szövetkezetben negyvenszáza­lékos területcsökkenés volt, de még így is jelentős, 200 hek­tár feletti gyümölcsössel ren­delkeznek. Legrosszabb a helyzet a magyarnándori szö­vetkezetben, ahol a jövőben nem kívánják a kiselejtezésre kerülő gyümölcsösterületet pótolni, így rövid időn belül felszámolják a gyümölcster­mesztést. A drégelypalánki és a szü­gyi termelőszövetkezetben ha­gyománya van a családi mű­velésnek, míg a másik két üzemben a közös termesztést alkalmazzák. Megállapítható, hogy a családi művelésben termesztett gyümölcsfélék ter­mésátlaga magasabb a közös művelési területekhez viszo­nyítva. A nagy termésingado­zások — az időjárási ténye­zők hatására — befolyásolják A vizsgálat kitért a mun­kaerőhelyzet felmérésére, va­lamint a gépesítés milyenségé­re és az öntözési lehetőségekre is. A gyümölcsfélék értékesí­tése megoldott. A termejő- gazdaságok szerződésben kötik le az értékesítésre szánt mennyiséget főleg a dunake­szi konzervgyárral és a terü­leti ZÖLDÉRT-tel. Exportra csak a drégelypalánki terme­lőszövetkezet szállít a Hunga- rofructon keresztül, és csak itt kerül sor helyi feldolgo­zásra. A járási nép ellenőrzési bi­zottság, a vizsgálat tapaszta­latait figyelembe véve java­solja, hogy a termelőszövetke­zetek a jövőben a helyi lehe­tőségek figyelembevételével, úgy az üzemi, mint a háztá­ji gyümölcstermesztés fenntar­tására, fejlesztésére töreked­jenek. Szorgalmazzák a gépe­sítés további szélesítését, hogy a piacra elegendő és jó minő­ségű gyümölcs kerüljön. ÜZEMEK A BARÁTSÁG FOLYÖJA MENTÉN A Duna alsó folyásának mindkét partja hatalmas ipa­ri területté fejlődött az el­múlt években. A két szom­szédos ország, Románia és Bulgária számos nagyberuhá­zását itt létesítették. A többi között itt épült meg a Rusze —Giurghiu nehézgépgyár bol­gár—román üzeme, a niko- pol—turnu—negurelei hid­rotechnikai kombinát és a Duna vegyes gazdasági társa­ság. Negyedszázada építették meg a Barátság-hidat Rusze és Giurghiu között, amely a két ország baráti, gazdasági szövetségének jelképe. Ezen a hídon keresztül érkeznek a ro­mán partnervállalatokhoz a Balkancar emelő- és szállító­gépei, elektronikai termékei, szerszámgépei, textil- és élel­miszeripari gépei, berendezé­sei és ugyanilyen úton kapja meg Bulgária a megrendelt Diesel- és villanymozdonyo­kat, kőolajtermékeket, ma­gasfeszültségű vezetékek mű­szereit és egyéb termékeket,' a gyümölcstermesztési vet. ked­NÓGRÁD - 1981. augusztus 30., vasárnap 3

Next

/
Thumbnails
Contents