Nógrád. 1981. augusztus (37. évfolyam. 179-203. szám)
1981-08-19 / 194. szám
Sulőkiub Balassagyarmaton Műszaki állomást avattak Kedden délután avatták fel Balassagyarmaton a Magyar Autóklub balassagyarmati szervezetének műszaki állomását. Horváth József, a Balassagyarmati városi Tanács elnökhelyettese üdvözölte a résztvevőket. Az eseményen jelen volt Balogh Tibor, a Magyar Autóklub főtitkára. A műszaki állomást a volt bútorgyár épületében alakították ki egymillió forint költséggel. A műszaki állomáson az eddiginél Sokkal jobb minőségű szolgáltatásokat nyújtanak az autóklub tagjainak, emellett minden csütörtökön műszaki vizsgát rendeznek. Az ünnepség keretében a balassagyarmati autóklub megkapta a Művelődési Minisztérium dicsérő oklevelét az éveken keresztül folytatott közművelődési tevékenységéért. ☆ Ma kezdődik meg az autóklub balassagyarmati szervezetének rendezésében az immár hagyományosnak számító Palóc autóstalálkozó, amely augusztus 22-ig tart. Több mint kétszáz résztvevőt várnak az ország minden részéből. Csehszlovákiából is érkeznek vendégek. Az ünnepélyes megnyitót ma délután Öt órakor tartják a művelődési központban, amelyet filmvetítés követ. Este kilenc órakor ünnepi műsor szórakoztatja az autóstalálkozó résztvevőit. Augusztus 20-án a Palóc szőttes eseményeire hivatalosak Hollókőre a résztvevők. Huszonegyedikén három érdekes túra közül választhatnak. Az első útvonal: Szécsény, Benczúrfalva, Salgótarján, visszafelé pedig a Karancs völgye. A másik Mikszáth Kálmán „nyomában” Szlovákiába vezet, míg a harmadik útvonal: Horpács, Diósjenő, Nógrád, Rétság, Bánk és Romhány. Este nagyszabású autósbált tartanak. Szombaton délelőtt csesztvei kirándulás szerepel a programban, majd 13 órától meghívásos autósügyességi versenyt rendeznek az Ady Endre utcában. A férfiak négy, a nők két kategóriában mérik össze tudásukat. Nevezni a helyszínen lehet. NÓGRÁD Augusztus 20—23. Mezőgazdasági és élelmiszeripari tájkiállftás és vásár Mezőkövesden Holnap nyitja meg dr. Ven- társulás; az AGROFA és a dégh Ferenc MÉM-minisz- Palóctáj4 burgonyatermelési, a terhelyettes a 4. mezőgazdasá- Mátraaljai és a Magyarnán- gi és élelmiszeripari tájkiállí- dóri Állami Gazdaság, há- tást és vásárt, melynek ez al- rom fogyasztási szövetkezet kálómmal Mezőkövesd ad ott- és két élelmiszeripari vállalat hont. Ezúttal nyolc megye me- mutatkozik be termékeivel zőgazdasági üzemei, élelmi- „külhonban”. Az alaptevékeny- szeripari vállalatai mutatják ség eredményeinek a bemuta- be termékeiket a sokszínű ki- tása mellett tablókon, szakállításon. Bemutatnak te- mai előadásokon számot ad- nyészállatokat, mezőgazdasági nak a kiegészítő tevékenység gépeket és szerárukat, mű- és a háztáji integráció me- trágya- és növényféleségeket, gyebeli tapasztalatairól. A ki- A tájkiállítás egyik sajátossága, állítást, amely augusztus 23- hogy a kiállított termékeket ig lesz nyitva, gazdag szak- az érdeklődők meg is vásá- mai és kulturális program szí- rolhatják. Megyénkből az nesíti. A megyéből számos kü- idén jelelték a legtöbben lönjáratot indítanak a terme- részvételi szándékukat. Két lőszövetkezetek, gazdaságok. Uttörővezetők éves felkészítése A Nógrád megyei úttörőve- dobosvezető, képzésfelelős, zetők szokásos évi felkészítő- iskolaigazgató, megyei-járá- sére idén augusztus 23—24— si-városi művelődési osztály- •25-én kerül sor. Szakítva az vezető, a párt-, állami és tö- ismeretnyújtás eddigi mód- megszervezetek képviselői, a szereivel, ezúttal naponta megyei úttörőelnökség tagjai más-más helyszíneken és más- és a függetlenített úttörőap- más résztvevői körrel tartják parátusban dolgozók hallgat- meg az 1981/82-es úttörőmoz- ják meg a küszöbönálló mozgalmi év előkészítését. galmi év munkáját segítő előAugusztus 23-án a salgótar- adásokat, jani ifjúsági házba Salgótar- Augusztus 25-én a járásiján város és járás, valamint városi úttörőelnökségek ál- a pásztói járás, ugyanaznap, tál kijelölt helyeken az úttö- a balassagyarmati művelő- rőcsapat- és kisdobosvezetők, dési házba Balassagyarmat a képzésfelelősök, és a járá- város és járás, valamint a rét- si-városi úttörőelnökégek sági járás úttörővezetőit vár- meghívott vendégei adnak ta- ják: valamennyi képzésfele- íálkozót egymásnak, löst és 'az úttörőcsapatoknál egy évet dolgozó vagy újon- Áz éves felkészítés célja, nan megválasztandó csapat- hogy résztvevőinek muníciót vezetőket és kisdobosvezető- adjon az 1981/82-es úttörő- két mozgalmi év feladatainak elAugusztus 24-én a salgótar- kII? X^kongreSnak ha" jáni November 7. Filmszín- ^zAóK%d“^ó- hazban tartják meg a felke- kat gzó leSz időszerű kül_ szitest. Ez alkalommal vala- ^ beipolitikai kérdésekről, mennyi uttorocsapat- és kis- valamint munkaterveket, programokat dolgoznak ki a mozgalmi évre. Naptár 11981. augusztus 19., szerda Huba napja. I A Nap kel: 5.45 —, nyugszik: 19.50 órakor. A Hold I kel: 22.01 —, nyugszik: 9.501 | órakor. Száz évvel ezelőtt, 1881. augusztus 19-én született a romániai Liveniben és 74 éves korában, 1955 májusában halt meg Párizsban Gheorghe Enes- cu világhírű román hegedűművész, zeneszerző, karmester és zenepedagógus. léfmozgás Várható időjárás ma estig: délkeleten is feloszló felhőzet, majd országszerte kevés felhő, eső nélkül, gyenge légmozgás. Legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között. — Alkotmányunk napja alkalmából gazdag kulturális és sportprogram lesz a fővárosban. Augusztus 20-án a leglátványosabb ünnepségnek — Hegymászók. A salgó- — Társadalmi összefogás, ígérkezik a délelőtti vízi- és tarjáni hegymászócsóport tag- Ismét szép példáját szolgál- légiparádé a Dunán, a Lánc- jai tegnap elutaztak a Magas- tatták a Magyar Vöröskereszt híd és a Margit-híd közötti Tátrába. A hónap végéig tér- megyei szervezetei — így Nóg- szakaszon, este pedig a tűzi- vezett táborozáson a Tátra rádban is — a társadalmi gon- játék. A kerületekben sokféle egyik legnehezebben meg- dók, teendők közösségi össze- műsor szórakoztatja az ün- mászható csúcsának, a kés- fogással és áldozatvállalással neplőket. Délután és este fő- márkinak az északi falát való megoldásának: az idei leg a zene szórakoztat. A szeretnék meghódítani. üdülési szezonban eddig Halászbástyán például ünne- _ . mintegy ezer fogyatékos gyerpi hangverseny, térzene, a — ötös névadó. Nem min- mek nyaraltatását, táborozáHilton Szálló parkjában sze- dennapi eseményre kerül sor sát szervezték meg és bonyo- renádmuzsika szól. Kisterenyén. Ötös név- lították le. adó ünnepség lesz a helybeli — Űj szolgáltatást vezetett Mátra Termelőszövetkezetben. _ Körültekintés nélkül lébe a Hungaronektár a mező- I§az ez létszámban elmarad a pett az úttestre kedden a ko- gazdasági üzemek részére; tavalyitól, amikor tizen kap- ra esti órákban Salgótarján- méhész tagjai „rendelés” kap- tak nevet, de mutatja: a kö- ban a Rákóczi úton a Karancs táraikat azokon a táblákon z°s gazdaság dolgozói szíve- Szálló előtt Pindroch Ferenc, állítják fel, ahol a méhek a sen vesznek részt az ilyen Egy arra haladó motorkerék- mézgyűjtés mellett egyúttal a jellegű „közös” rendezvénye- pár elütötte a 47 éves sal- növények beporzását is elvég- ken. , zik. A biztonságos megtermékenyülés nyomán átlagban ITrmeöi rend. 15—20 százalékkal növekszik a ^ termés. A közelmúltban új élelmiszerüzletet avattak fel Nagylócon, melyet a szécsényi ÁFÉSZ üzemeltet. A bolt 150 ezer forintos árukészlettel rendelkezik. Az átlagos napi forgalom 15 ezer forint. Visszük haza a nagyvázába. Kórházi látogatások időpontja gótarjárti férfit, aki súlyos sérülésekkel került kórházba. A baleset okát, körülményeit vizsgálják. A MERKÚR JELENTI Gépkocsiátvétell sorszámok 1981, augusztus 17-én. — Üzemi tűzoltók. A Volán 4-es számú, egri vállalata a hét elején recski kirendeltségén tartotta meg az országrészi vállalati tűzoltók verse- „ . . „ nyét, amelyen a gyöngyösi, A héten a következőképpen xrabam um?“^!)1“1' <Bp') “ lit hatvani és egri vállalati tűz- alakul a megyei Madzsar Jó- Trabant Lim. (Gyér) 2 949 oltócsapatok mellett meg- zsef Kórházban a látogatási /£ra[/anJ Lim. <Debr.) 2 050 hívottként részt vett a sál- idő. Ma 16—17 óráig, csiitör- ijm.' specm (cTyöJ) 4 9« gótarjáni 2-es számú Volán tökön 10—11 óráig, pénteken Trabant Lim. speeiái <Debr.) 3 o:n Vállalatának tűzoltócsapata 10—11 óráig, szombaton Iá- <?mlli- (Bp * 2 3?8 is, amely a 800 liter/perces togatás nincs, vasárnap 16—17 Wartburg iíSn! (Bpj \ 394 szerelésben megfelelően szere- óráig lehet látogatni a betege- Wartburg Lim.’ (Győr) 3 418 pelt. két. Wartburg de Luxe (Bp.) 4 110 Wartburg de Luxe (Győr) 3 645 Wartburg de Luxe tolót. (Bp.) 808 Házi piszok nem piszok? Drága a szabályok megszegése Házi piszok nem piszok — si eljárás megindításával. Au- dig nem volt zárható szemétad felmentést magának a ta- gusztus végéig csaknem hat- tároló, ott sürgősen beszerez- karítani rest háziasszony. Iga- van ízben kezdeményeztek ték, s az intézmények is egyre zat persze nem adhatunk ne- élelmezés-egészségügyi sza- határozottabban szorgalmaz- ki, de annyi biztos, hogy a tö- bálysértési eljárást — ez a zák a szervezett szemétszállí- megeket ellátó közétkeztetés- szám már most csaknem any- tásba való bekapcsolásukat, ben minden apró tisztátalan- nyi, mint tavaly egész évben Mind nagyobb gondot fordí- ság sokkal nagyobb bajt okoz- Volt. Az eljárások számának tanak az illemhelyek napon- hat, mint otthon. emelkedése két okra vezethető kénti tisztántartására. A Nógrád megyei KÖJÁL vissza: az ellenőrök nem is- A higiénikus rendszabályok közegészségügyi felügyelői, hi- mernek többé pardont a sze- megsértése esetén indítható giénikus orvosai rendszeresen méttárolás és az illemhelyek szabálysértési eljárás ötezer járják a megye . éttermeit, tisztántartása ügyében. forintig terjedő pénzbünte- j Polski Fia* iig (oebr.j konyháit, élelmiszerboltjait — Az eddigi tapasztalatok téssel jár. Betartásukat már ] í^cia* mn’i 1500 <Bp'’ a higiénikus rendszabályok ugyanis arra utaltak, hogy csak azért is jogos szigorral ! na-ía roebr.t betartását vizsgálják. Ellen- pénzbüntetés kilátásba helye- követelhetik meg a közegész-1 Zaporozsec (Bp.) őrzésük következetes és szi- zése nélkül ez ügyben nem ségügyi felügyelők, mert ahho;: gorú, minden eszközt latba lehet eredményt elérni. Az legtöbbször semmiféle pénz vetve igyekeznek meggyorsí- idei évtől viszont (mióta zseb- nem szükséges — a tisztaság, tani a fejlődést. bevágó kérdés lett), máris ész- a rend csaknem teljesen inHa kell, akár szabálysértő- revehető a fejlődés. Ahol ed- gyenes. Wartburg Lim. tolót. (Bp.) Wartburg Tourist (Bp.) Wartburg Tourist (Győr) Skoda 105 (Bp.) Skoda 105 (Gvőr) Skoda 105 (Dcbr.) Skoda 120 (Bo.) Skoda 12o (Győr) Skoda 120 (Tlebr.) Lada 1200 (Bo.) Lada 1200 (Débr.) Lada 1200 (Győr) Lada 1300 (Bp.) Lada 1300 (Denr.) Lada 1300 (Győr) Lada 1500 (Bp.) Lada 1500 (Debr.) Lada 1500 (Győr) Lada Combi (Bp.) Lada Combi íDebr.) Lada 1600 (Bp.) Lada 1600 (D-br.) Moszkvics (Bp.) Polski Fiat 126 (Bp.) i Polski Fiat 126 (Gvőr) 592 2 022 1 125 4 176 4 140 3 868 4 494 2 927 2 994 11 025 9 355 927 5 915 4 639 1 041 6 887 5 406 1 874 3 534 1 532 2 476 1 144 10 926 5 822 1 749 1 042 1 766 3 124 2 332 32 536 A» Qs.veletes riporté? telefnns7áma: 14 596 t-*-e -i *- tv -?ir* W " 12.35 műsor KOSSUTH RADIO: 8.25: Világablak. 8.54: olvasólámpa. 9.04: Dvorzsák: VI. szimfónia. 10.05: A kincses sziget. 9, (befejező) rész: Silver eltűnik. 10.33: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.48: Tom Jones. XXI/3. rész. 11.07: Rézfúvósegyüttesek hangversenye a 6-os / stúdióban. 11.54: A magyar népköltészet / hete. 15.10: 15.42: 16.10: 16.20: 16.36: 17.07: 17.32: 18.30: 19.15: 20.43: 22.15: 22:30: 22.40: 22.50: 23.00: 0.10: „Ha látná, mennyien drukkolnak.” Operaslágerek. Dzsesszmelódiák. Mátyás király. 2. rész. Eseményjáték. Petrovics Emii műveiből., Munkásdal-feldolgozások. Kritikusok fóruma. Daloló, muzsikáló tájak. Haydn: G-dúr trió No. 31. Ércbe öntött pillanat. Üj felvételeinkből. Esti magazin. „Szép vagy Alföld!...** IV. elődöntő. Nagy siker volt! Sporthíradó. Tíz perc külpolitika. Delibes: Laknoé — Recitativo és Csengettyűária. Sorsdöntő történelmi napok. Századunk zenéjéből. Melódiakoktél. PETŐFI RADIO: 8.05: Filmzene. 8.20: A szertefoszló remények évei. III. rész. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: A 04, 05, 07 jelenti. 10.00: Zenedélelőtt. 11.33: A Szabó család. 12.03: Énekszóval, muzsikával. 12.33: Tánczenei koktél. 13.30: Labirintus. 14.00: Kettőtől fél hatig... 17.30: ötödik sebesség. / 18.33: Lehár-melódiák. 18.55: Egy magyar muzsikus Párizsban. 19.25: Vujicsics Tihamér népzenei feldolgozásaiból. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.43: Kíváncsiak klubja. 21.33: A királynő csipkekendője. Részletek: Johann Strauss operettjéből. 22.30: Nóták. 23.15: Könnyűzene éjszakai hangulatban. MISKOLCI STÜDIO: 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: A Locomotiv GT és Kovács Kati felvételeiből. — 17.30: Index. A stúdió gazdaságpolitikai magazin- 19.15: ja (A tartalomból: Raktározás és 19.30: minőségromlás — Differencia a 20.00: differenciált bérezés körül — Kiskereskedők nagy forgalommal — Aratókról). Felesős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: 22.00: Tolnai Attila — Sport. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. 22.35: TELEVÍZIÓ: 9.00: Tévétorna. (Ism.) 9.95: Csak gyerekeknek! 9.25: Delta. (Ism.) 9.50: A bagdadi tolvaj. Magyarul 20.01: beszélő angol film (Ism.) 21.20: tl.35: Térzene. Johann Strauss 21.40: zenéjére komponált balettfilm. (Ism.) 22.05: 16.15: Hírek 16.20: Testünk. XXVI/14. rész: A légzés (Ism.) 16.55: Egészségünkért! 17.05: Az ítélet. Magyarul beszélő csehszlovák tévéfilmsorozat. 15.35: VI/5. rész: A gyilkos (Ism.) 15.40: 17.50: Reklám. 17.55: A Közönségszolgálat tájé- 16.00: koztatója. 18.00: Ablak. 16.30: 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. SZ. 17.20: Esti mese. SZ. Tv-hlradó. SZ. Molnár Ferenc: A doktor úr. Bohózat három felvonásban. A Madách Színház előadása, felvételről. Bartók Béla: A fából faragott királyfi. Táncjáték. (Ism.) Másokért élni. Portré Uhl Antal prépost plébánosról. Tv-híradó 3. SZ. 2. MŰSOR: Jöjj vissza Afrika. Tv-híradó 2. SZ. A Dominó Kölnben. Riportfilm. SZ. A búcsúlevél. Magyarul beszélő amerikai bűnügyi film. BESZTERCEBÁNYA: Hírek. Tudatlanka kalandjai. 3. rész. A madarak birodalmában. 3 rész. XXV. nemzetközi kerékpáros-körverseny. Stúdióbeszélgetés. 18.00: Autósok-motorosok. 18.45: Dokumentumműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárásjelentés és műsorismertetés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Hazám. Tv-sorozat: Martin. 20.25: Ünnepi hangverseny Martinból. 21.30: Ismeretterjesztő műsor. 21.55: Ez történt 24 óra alatt. 22.10: Will Shakespeare. 4. rész. (Ism.) 23.00: Hírek. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Néhány interjú magánügyben, színes szovjet filmdráma. Este 8- tól: Makra (16). Kertész Ákos regényéből 1974-ben készült filmdráma Rényi Tamás rendezésében. — Balassagyarmati Madách: Háromnegyed 6 és 8-tól: Üvegtörők (16) Színes, zenés angol film. Este 8-tól: Woyzeck (14). Színes NSZK film. — Nagybátonyi Bányász: Csoda Milánóban. Olasz filmszatíra. — Karancslanujtő: Kóma (16). Színes, szinkronizált USA bűnügyi film. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAr GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc Imre tér 4. Telefon: 10-977, rőszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÄLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109 Irányitószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre i02 forint, egy évre 00 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palőcz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám: 25 072. HU ISSN 0133-1558