Nógrád. 1981. augusztus (37. évfolyam. 179-203. szám)

1981-08-16 / 192. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NCKSKÄSS XXXVII ÉVF 192. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1981 AUGUSZTUS 16., VASÁRNAP Nyilatkozik az MNB e!nöke Az expertbővítő hitelkeret és a vállalati hitelkamatok emeiéséril A Minisztertanács, az Állami Tervbizottsáer javaslatára — a közelmúltban — a szabályozó rendszer korrekciója ke* rétében olyan intézkedéseket hozott, amelyek a Magyar Nemzeti Bank feladatait is érintik. Ezekről Tímár Mátyás, a Maavar Nemzeti Bank elnöke a következő tájékoztatási adta a Magyar Távirati Iroda munkatársának: láciő elleni harc jegyében re­kordszintre emelték, nagyará­nyú árfolyamváltozások kö­vetkeztek be. A nemzetközi valutapiac a vezető tőkésvaluták között je­lentős arányeltolódást muta­tott. Az USA -dollár megerő­södésével szemben a többi Az első fél év eredményei- jesebb és makacsabb — gaz­ról rendelkezésre álló adatok dasági visszaesés egyes terű- nviiaati va1llta zrfriivnrna alapján megállapítható, hogy leteken rontotta értékesítési árfolyama a termelés volumene — bár lehetőségeinket. Főként a nagy a tervhez viszonyítva némi le- értéket képviselő feketefém­maradás van — 1981. első fe- és alumíniumkohászati tér­iében az 1980. évi stagnálás mékek kivitele csökkent. Ezt csökkent. Ez a külkereskedel­mi tevékenységet olykor bo­nyolult helyzet elé állította. Az ismertetett körülmények után növekvő tendenciát mu- azonban más termékek piaci dlehetL4n1esz°ik tat. A növekedés mellett - a lehetőségeinek jobb kihasz- bővítá beruházások szelektív fejlesztési politika Hálásával ellensúlyozni lehe- „ ™fn°. eredményeként — minőségi tett. Tavalyhoz képest a tő­javulás is tapasztalható a tér- késkereskedelmi csereará- melés szerkezetében és haté- nyunk javult. Mindez újólag konyságában. Ennek köszön- ráirányította a figyelmet a ru- hető, hogy külgazdaságunk galmasság és alkalmazkodó­egyensúlya az I. fél évben a képesség fontosságára a gaz- J Wv tervezettnél valamivel kedve- dálkodás terén. K0 md y a ’ zőbb. A nemzetközi pénz- és hi­A külgazdasági egyensúly telpiac —, mint ismeretes — javulása annnak ellenére kö- nem mentes a feszültségek- ^Tatok^s Szövetkezetek kör“é- vetkezett be, hogy a tőkés- S°\e^zn™ világgazdaságban jelentkező évvel ezelőtt. A nemzetközi ldej l g a betetl kamatok 1S- r- a korábban vártnál erőtel- pénzpiaci kamatokat az inf­növelését és emellett a válla­latokat hatékonyabb és taka­rékosabb gazdálkodásra ösz­tönzik. A Bank javasolta az Állami Tervbizottságnak, illetve a kerüljön felemelésre az exportbővítő hitelkeret. Javasoltuk továb­bá, hogy emelkedjenek a vál­(Folytatás a 2. oldalon.) Sikerrel zárult nyárvégi vásár ene^yénfeben A vásárlók első heti nagy ezer forint értékű árut adott tékesítettek. A férfiúszóval rohama után a második hét el, a kedvezményes vásárba már nem ez a helyzet, a kész- már csendesebben telt a Nóg- bevont készlet nyolcvan szá- let igen kevésnek mutatkozott, rád megyei üzletekben is. Fo- zalékát. A kötöttáru, fürdő- Férfiingekből viszont jobb gyóban volt az árukészlet, a ruha, férfi- és gyereking az volt az ellátás, ezer darabot tetszetősebb darabok már az utolsó darabig elfogyott, vi- vittek el a szokásosnál ol- első hat nap alatt vevőre lel- szonylag kevesen érdeklőd- csobban. Nagy forgalmat bo- tek. tek ellenben a méteráru iránt, nyolítottak le a vékony hur­A nyári kedvezményes vásár zömmel ebből maradt eladat- költ selyemszövetekből is. A ideje alatt a salgótarjáni Pécs- lan. Centrum Áruházban vásárlók kő Üzletházban összesen há- A salgótarjáni Centrum Áru- ez idő alatt egymillió-négy- rom és fél millió forint érté- ház a tavalyi szezon végi vá- százezer forint megtakarításra kű áru kelt el. Kivált a kon- sár készletének másfélszeresét, tettek szert, fekcióosztály bonyolított le hárommillió-hétszázötvenezer nagy forgalmat, sokan vitték a forint értékűt blokkolt a két Alaposan felkészült a sze- lányka-, bakfis- és női ruhákat, hét alatt. Nemcsak saját kész- z°n vásárra az ÉVI Uzlet­a nyári férfinadrágokat, -öl- letét vonta be az engedmé- ház Js* Csak kötöttáruból 'tönyöket, dzsekiket. Még- nyes vásárba, hanem ettől is másfél millió forint értékűt nyerte a vásárlók tetszését a többet szerzett be idegen szak- adott el, és szépen fogyott a női méteráru is, a készlet a nagykereskedelmi vállalatok- nyári cipő, szandál is. Leg- tegnapi nappal „nullára fu- tói. Legtöbben a nyári láb- többen a fürdőruhát, férfiin- tott”. Cipőből és kötöttáruból belit vitték: női szandálból Set, shortot, bébiruhát, napo- már kevesebb fogyott, ám ezer párat, férfiszandálból há- zót vásároltak. A saját kész­ezekből az árualap sem volt romszázat eladtak, ez még ke- jetet itt is külön beszerzések - túlságosan bőséges. vésnek is bizonyult. Gyermek- . A balassagyarmati Ipoly cipőből ötszáz pár talált gaz- e ovitettek, ogy a kina­Áruház a nyár végi kiárusítás dára. Keresett volt a női für- lat összetételében is megfelel­ideje alatt egymillió-kétszáz- dőruha, több mint ezret ér- jen a vevők igényének. A salgótarjáni öblösüveggyár Tyitov Szocialista Brigádja a vállalat legjobbjai közé tárta: zik. Az ügyes kezű asszonyok műszakonként kilencszáz kelyhet készítenek. Görgényi GyuJ láné NSZK exportra kerülő poharat csiszol. — gy — Paksi atomreaktor Szerellit beisä berendezéseit Űjabb érdekes szakaszához érkezett a paksi atomerpmű kivitelezése, miután Cseh­szlovákiából befutott az első reaktor valamennyi fontos egysége, megkezdődött a re­aktor belső berendezéseinek rendkívül pontos munkát kí­vánó szerelése, összerakása, beállítása. A reaktortartályon belül helyére emelték a nukleáris üzemanyagot tartó reaktorá­nak alsó részét. A „reoktorfe- nék” egymaga harminctonnás szerkezet. Ezután következik százhét tonnás felső blokk szerelése. Valamennyi művelet mind „tisztaszerelés” körébe tar­tozik. A reaktortartályban dol­gozó szakemberek speciális, gomb nélküli öltözékben van­nak, nehogy szilárd anyag vé­letlenül is bent maradjon és később zavart okozzon. A be­menet és a kijövet alkalmával hasonló célból, minden szer­számot megszámolnak s a lel­tárnak pontosan egyeznie kell. Amikor a reaktor szerelése elkészül, súlya meghaladja a félmillió kilogrammot. Ezután következik a „primérkör” nyo­máspróbája, majd az egész rendszer mosatása, hogy ab­szolút tiszta legyen. ■iiuiiiiiiiiiiiiuiiiiiniiiniiiinuiiiiiiiiiiikiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiliiiiii iiiiiiiiiimmiiimiiiiiiiiiiuimiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuii Megyeszerte, városokban és AligUSZtUS 20. kÖSZÖniése falvakban javaban folyik a ^ készülődés augusztus 20-a Ünnepi programszőftes bati és az egri járásból. Lesz ifjúsági sportverseny, tánc­ház, koncertet ad a Mákvirág együttes. Az Ipoly-parti ta­lálkozón a műsor mellett nép- művészeti vásár, körhinta, céllövölde, lacikonyha bizto­Délután a strandon férfi- hét a közönség az egri tér- sííja a kellemes, gondtalan és női úszóverseny zajlik és melőszövetkezet népdalkóru- kikapcsolódást. a Nádor utcai pályán férfi savai, a CSEMADOK „Pozsonyi kispályás labdarúgó-bajnok- szőttes” néptáncegyüttessel, a ság és női kézilabda-bajnok- nagykürtösi járási művelő­ság. dési központ együttesével. Az alkotmánynapi prog­Az esti órákban a klub- ramok közül kiemelt helyet ☆ könyvtár táncházzá alakul át, foglalnak el a munkás-pa­ahol a vállalkozó kedvű né- raszt-katona találkozók, így A kiruccanni, kirándulni zők, maguk is beletanulhat- például Bánkon, Legénden, népség lesz, gazdag program vágyóknak ajánljuk a holló- nak a néptánc fortélyaiba. Romhányban. A Palotásra Iá- varja az érdeklődőket. Au- kői Palóc szőttes nap ezerszí- A vendégek palóc szőttesek, togatók sem csalódnak majd, gusztus 20-án reggel a Pa- nű programját. A falu lakóit hímzések kiállításában gyö- hiszen a folklórbemutató mel- lóc Múzeum előtti téren a reggel zenés ébresztő köszön- nyörködhetnek a nap folya- lett színes sportprogramok kí- városi fúvószenekar köszön- ti. Az ünnepi nagygyűlés tíz mán. nálgatják magukat. Látvá­ti az ünnepnapot. Délelőtt ki- órakor veszi kezdetét, majd nyosnak ígérkezik a kajak­lenc órakor kezdődik a poll- az amatőr művészeti csopor- kenu és a lovasbemutató, a tikai nagygyűlés, amelynek tok versenye következik. Fel- ' fiatalokat este a szabadidő­szónoka Devcsics Miklós, a lép a nógrádsipeki, a rimóci, A rárósi kulturális és ifjú- parkban diszkó várja. megyei tanács elnöke lesz. a varsányi, a nagylóci és a sápi napot az idén ugyancsak Augusztus 20-a az új ke­Ugyancsak ekkor kerül sor a hollókői népi együttes. A dél- augusztus 20-án rendezik ny6r ünnepe is Ezért hát az munkás-paraszt-katona talál- utáni —"— -------- ----- ■ - ” • . y y kozó ra. A nap folyamán ki-ki csak augusztus méltó megünneplésére. Zász­lódíszbe öltöznek a házak, megszépülnek, megtisztulnak a parkok, terek, utcák. Szó­noki emelvények, szabadtéri színpadok nőnek ki a földből, amelyek helyt adnak majd a politikai rendezvényeknek, a tarka műsoroknak. Balassagyarrhaton ahol az alkotmánynapi kiemelt ün­B 20-án folklórműsor ugyan- meg. Az alkotmánynapi enapi Vrogramszőttesbőf‘äz új ... ,, színesnek ígérkezik, nagygyűlést kővetően az kenyér átadása, az ünnepé­választhat a kedvere való Bemutatkoznak a megyei eddigi hagyományokhoz hu- jyeg kenyérszegés sem marad­szórakozásból Az ünnepi meghívott együttesek: többek en - a salgótarjáni járás h“at ki. Szertartását, a hagyo­musorban fellep a CSEMADOK kozott a legendi Röpül] pava- amatőr művészeti csoportjai . , f.. „Pozsonyi szőttes” néptánc- kör, á kazári népi együttes, mutatkoznak be a nézőknek many°kna‘í megfelelően több együttese és Szvorák Katalin a mohorai—magyarnándori és a zsűrinek. Vendégcso- helyütt is láthatják az egybe­népdalénekes. pávakör, de megismerked- portok érkeznek a rimaszom- gyűltek. Aratás után efejeződött a mezőgazdaságban a legnagyobb nyári munka, az aratás. Bár a végső számvetés még nem készült el, arra mindenesetre volt már idő, hogy kissé visszapillanthassunk az idei gabonabetakarításra. Mi­ben különbözött az eddigiektől, melyek voltak az elmúlt hetek pozitívumai és mely területeken kell változtatni a következő időszakban? Szakemberek körében egyöntetű a vélemény, hogy mun­kaszervezésben, technikai felkészültségben lényegesen ma­gasabb volt a színvonal a tavalyinál. Ez annál is inkább elismerésre méltó, mert az 1980-as év olyan eredményeket hozott — országosan is — a megyében is, amely messze kiemelkedett az eddigiek közül. Sajnos, a kimagasló hoza­mok mellett az őszi munkaszervezésben igen nagy gondo­kat jelentett az a több mint kéthetes késés, amely a ked­vezőtlen időjárás rovására írható. Emiatt sok nagyüzem­ben nem volt elegendő idő az őszi vetésekre, nagy terü­leteken vetettek távolról sem optimális viszonyok közepet­te. Nagyrészt ennek az időjárásnak eredménye, hogy kö­zel 10 százalékkal kisebb területen került a talajba búza­vetőmag, mint az azt megelőző esztendőben. A nagyüzemek döntő többsége eleget tett az elvárások­nak, ennek ellenére a korai tél és a tavaszi csapadékhiány nyilvánvalóvá tette, hogy az idei gabonatermés elmarad nemcsak a tavalyitól, de az ez évre tervezettől is. A július első napjaiban kezdődő aratási időszak alig egy hónapig tartott, s ebben nagy szerepe volt a jó felké­szülésnek. Annak ellenére, hogy az országos gondként je lentkező alkatrészhiány nehezítette a műszaki felkészülést, a gazdaságok többsége — részben az együttműködés se­gítségével — túltette magát a problémákon. v Sokat jelentett ugyanakkor a vitathatatlanul korszerű­södő kombájnpark, a jelentősen megnövekedett áteresztő­kapacitás és az üzemek közötti kooperáció, amelyben mint­egy 80, túlnyomórészt más megyéből és Csehszlovákiából érkezett betakarítógép vett részt, a hozzájuk tartozó szállí­tójárművekkel, szervizkocsikkal, esetenként, bálázógépek­kel együtt. El kell mondani, hogy a viszonylagos gyorsaság elle­nére sem volt könnyű az idei aratás. Bár a gabona több­sége nem dőlt meg, sok nagyüzemben erősen gyomosak vol­tak a táblák, mert a száraz melegben a gyomirtó vegysze­rek hatása sem érvényesült és az aratást megelőző esők serkentették a gazosodást. Ezen a nyáron 36 ezer hektárról kellett a megyében betakarítani a kalászosokat és további ötezerről az egyéb nyári növényeket: a repcét, a mustárt és a borsót. Ez év­ben is bebizonyosodott, hogy elsősorban a már korábban is bevált búzafajták — a Jubilejnaja, az MV-ék, a GK- Szeged és a Rivoli — teremtek a legtöbbet a kedvezőtlen időjárás ellenére is. Ez is olyan tény, amelyet a gazdasá­goknak nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az idén is akadtak — nem is kis számban — olyan üzemek, amelyek jóval a megyei átlag fölötti hozamokat érték el gabonatermesztésben. A megye két állami gazdaságán kívül további hét ter­melőszövetkezetben takarítottak be négy tonnán felüli át­lagtermést kenyérgabonából. Természetesen ezúttal is volt olyan nagyüzem is, ahol ennek éppen az ellenkezője volt tapasztalható és olyan „eredményeket” mutattak fel, ame­lyek semmivel nem indokolhatók és nem öregbítik sem az illető üzem, sem a megye mezőgazdaságának hírnevét. Szólni kell a megyei gabonaforgalmi és a malomipari vállalat, valamint a megyei AGROKER tevékenylégéről. Vitán felül áll, hogy mindkét nagyvállalat minden tőle tel­hetőt megtett, az aratás megkönnyítése érdekében. Hozzá­állásuk, rugalmasságuk dicsérendő, annak figyelembevéte­lével is, hogy nagyobb gabonatermés, illetve kedvezőtle­nebb betakarítási idő esetén bizonnyal több lett volna a gondjuk. Az illetékesek jól tudják, hol szorít a cipő és minden valószínűség szerint tesznek is azért,- hogy a hely­zet évről évre javuljon. M indent összevetve a gabona betakarításában érdekel­tek valamennyien derekasan helytálltak és áldoza­tos, fáradságot nem ismerő lelkiismeretes, fegyel­mezett munkájukkal lehetővé tették, hogy kis veszteség­gel, rövid idő alatt biztonságba kerüljön a kény érnek való. Z. T.

Next

/
Thumbnails
Contents