Nógrád. 1981. augusztus (37. évfolyam. 179-203. szám)

1981-08-15 / 191. szám

Nemzetközi művésztelep, 1881 Kiállításnyitás, táborzárás Salgótarjánban Pásztói pillanatok A gyerekek szerencsére már megfürdettek. Most az apukára került a sor. Jó ala­posan beszappanozta magát- Lezuhanyozni azonban már nem volt ideje, mert kezdő­dött a vízkorlátozás. — Hogy az a... — mond­ta fennhangon- A szörtyögő, sistergő víz­csap mintha kárörvendően nevetett volna. Aztán elcsen­desült a fürdőszoba. Az apu­ka pedig — mit tehetett mást — megtörülközött. íme egy módja a tisztálkodásnak- Manapság különösen elter­jedt. Űzhető a nap minden szakában. Csak még a víz nélkül is habzó szappant kel­lene feltalálni! Utánzók kerestetnek Rekkenő délben a salgótarjá­ni Ybl Miklós utca családi há­zainak egyikénél a kerítés fö­lött hatalmas, piros-fehér strandlabda röppent ki az út­testre. Kapaszkodott is utána rögvest két tízesztendős forma kislegény. Igyekeztek, mert a fel-fel ébredő szellő újra, meg újra jókorát lódított a könnyű fóliagömbön. Az egyik fiú már lódult volna a labda után - mi­kor - szerencsére — észrevette a közeledő Ladát, mely egye­nesen az úttesten táncoló játék felé gördült. El azonban még a szele sem érte! A volán mö­gött ülő hölgy lelassított, meg­állt, megvárta míg a különben néptelen úton a fiú utoléri a labdát, majd felmegy a járdá­ra. Csak ezután indított. Ez­úton köszönjük a PO 19-06 rendszámú vezető elővigyázatos­ságát I ☆ A fentieket eleinte nem akar­tam leírni, hiszen az efféle ma­gatartás vezetőnek, gyalogosnak egyaránt természetes. Pénteken reggel 7 óra tájban azonban más belátásra kellett jutnom. Ugyancsak a megyeszékhelyen, a Ceotrum előtti forgalomirá­nyító lámpánál kit személygép­kocsi lassítás nélkül száguldott át a piroson, pár másodperccel azután, hogy a gyalogosok zöld utat kaptak. Rendszámuk nem tapintatból hiányzik innen. Nem volt ideje a járdára visszahőkö­lő gyalogosoknak feljegyezni. Bár a járművek vezetői is a fentebb említetteket „utánoz­nák!" Péntek délelőtt tíz órakor „zárta be kapuit” hivatalosan a salgótarjáni nemzetközi mű­vésztelep. A részt vevő mű­vészek — Ivan Ninov, Miku­lás Palkó, Ritva Kosonen, Jacek Papla, Lenkey Zoltán, Sarkadi Péter, Szatmári Bé­la voltak. A Nógrád megyei Múzeu­mok Igazgatósága nevében dr. Horváth István, a Nóg­rádi Sándor Múzeum veze­tője köszöntötte a kiállító mű­vészeket. A bemutatott alkotások azt bizonyítják — mondotta a múzeumigazgató, — hogy ér­demes létrehozni, biztosítani, nagyrészt, megvalósult a ter­vük. Van a látható művek kö­zött Csohány Kálmán emlé­kére készített alkotás, a finn művésznő magyar gyerekraj­zokból kapott ihlettel készí­tett grafikái. Hasznos volt a tábor — so­kat tanultak egymástól a mű­vészek, a munkáikon is ér­ződik imitt-amott a kölcsön­hatás — ami egészséges tünet a művészi életben. Harminchárom kép és há­rom kisplasztika látható a teg­nap megnyílt tárlaton. Az al­kotásokat szeptember köze­péig tekinthetik mgg az ér­deklődők.- 9- ­.....................................imimiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiimtiiiu.iiiiimiiiimmii»...... ■> T élre készülnek Gépek zúgnak éjjel-nappal Nagyüzem van a konzerv­gyárakban; a meleg idő meg­változtatta a zöldség- és gyü­mölcsfélék érési menetrend­jét, s szinte egy időben kell szedni, szüretelni a termést. A gépsorok három műszakban éjjel-nappal mennek. Jól ki­használhatják az új gépeket a nagykőrösi, a mosonmagyaró­vári, a paksi konzervgyárak­ban, ahol műszaki fejlesztés­sel megkétszerezték a kapaci­tást. Túljutott a félidőn az ubor­kaszezon. Az ipar 50 ezer ton­nára szerződött mezőgazdasági partnereivel, s ebből 32 ezer tonna már üvegekben, tartá­lyokban van. A konzervgyá­TENGERVÍZ ÖNTÖZI A LEGELŐT A Balti-tenger vize ma már a lett partmenti kolhozok és szovhozok földjeit öntözi. Alapos vizsgálatok után a kutatók megállapították, hogy a Balti-tenger vizének sótar­talma viszonylag alacsony, ezért a cukorrépa, káposzta, sárgarépa és örökzöld füvek öntözésére kiválóan alkalmas. rak naponta 900—1000 tonnát dolgoznak fel. A savanyúság­nak csaknem fele a háztáji­ból származik. A kistermelők sietnek a szedéssel, mert a nagy meleg miatt félő, hogy korábban „elöregszik” az ubor­ka. Az üzemek a tervek sze­rint szeptember 15—20. he­lyett már előbb, augusztus végére befejezik az uborka feldolgozását. Megkezdődött a paradicsom­szezon. A hatvani, a kecske­méti, a békéscsabai és a nagy­kőrösi üzemekben összesen 330 ezer tonna termést alakí­tanak át paradicsomsűrít­ménnyé. — XI. országos tűzoltóver­seny Szolnokon. Augusztus 20 —21—22-én rendezik meg a XI. országos tűzoltóversenyt Szolnokon. A látványos ver­sengésre féléves versenysoro­zat után kerül sor. A helyi, a területi elődöntőket március óta szervezték, s a legkivá­lóbb állami, önkéntes és vál­lalati tűzoltók mérik össze tu­dásukat a Tisza-parti város­ban. ■ iiiiiiimiiiiím tiiitiiiiiiJiiniMiii»* Épületek akácfából Karancskesziben, az AGROFA faipari üzemben akácfából készítenek különböző mezőgazdasági épületeket: juhhodályokat, szarvasmarha- és sertésistállókat. Űjdonság, hogy a görbe akácfákat is feldarabolják, összeillesztik és használhatóvá teszik. A megrendelő kívánságára a helyszínen felépí­tik az épületeket. A képen: elszállításra váró főtartók az üzem udvarán. (MTI-fotó: Király Krisztina felvétele) inn n in Napfá r 1981. augusztus 15., szombat. Mária napja. A Nap kel: 5.40., nyugszik: 19.57 órakor. A Hold kel: 20.05., nyugszik: 5.01 óra­kor. Kétszáztíz évvel ezelőtt, 1771- augusztus 15-én szüle­tett és 61 éves korában, 1832- ben halt meg Sir Walter Scott, skót származású angol író, költő, a romantikus tör­ténelmi regény legnagyobb mestere. Meleg Várható időjárás ma estig: ál­talában kevés felhő, száraz, me­leg idő. Mérsékelt, időnként kis­sé megélénkülő, északkeleti, kele­ti szél. Legmagasabb napnali hő­mérséklet: 25, 29 fok között. A lottó nyerőszámai: 4, 25, 60, 69, 85 Kempingezők figyelmébe Hová mehetünk a hét végén? Budapesten a római-parti kempingben 40 fő részére tudnak faházban helyet biz­tosítani. A hárshegyi kemping­ben 70 fő részére van szabad sátorhely és 50 fő részére van hely faházakban. Pest megyé­ben Szentendrén a papszigeti kempingben 100, Leányfalun 80, Monoron az erdei kem­pingben 100, Érden 40 fő ré­szére van szabad sátorhely. A Balaton északi partján, Palóznakon az autósstrand te­rületén létesített kisegítő kempingben tudnak vendége­ket elhelyezni. A Balaton déli partján, Sió­fokon, a gamásza-dombi kem­pingben 500, Balatonszeme- sen a bagódombi kempingben 500 sátorozó részére van sza­bad hely. Észak-Magyarországon a mátrafüredi sástói kemping­ben 50, Mezőkövesden a zsó- rifürdői kempingben 400, Miskolctapolcán az Iglói úti kempingben 100, Hollóstetőn 20, Tokajban 100, Aggteleken 50, Sárospatakon 120, Egerben 300 fő részére van szabad sá­torhely. Az Alföldön Baján 100, Jászszentandráson 100, Makón Í50, Debrecenben 100, Hajdú­szoboszlón 100, Püspökladány­ban 50, Szarvason 500, Nyír­egyházán az Igrice kemping­ben 300, a Fenyves kemping­ben 100 fő részére van sza­bad sátorhely. Szarvason, Nyíregyházán, Makón lakóko­csival érkezőknek is tudnak helyet biztosítani. A» ügyeletes riporter telefonszáma: 14-596. Úttörők napközis táborban Papírból készül a repülő A salgótarjáni Nógrádi Sán­dor úttörőház KISZ-es ifjúve­zetői immár második éve töl­tik nyári szabad idejük egy részét napközis táborban. Ve­télkedőket, sportversenyeket, akadály játékot szerveznek a táborozó gyerekeknek. Egyéb elfoglaltságuk is igen nagy: építő-képző táborokba, szakmai gyakorlatra mennek. Miért töltik még a vakáció nagyobb hányadát is gyerekek között? Erre a kérdésre egy­szerűen válaszolnak: szeretik a gyerekeket. Ehhez hozzáte­hetjük, ami szintén nagyon fontos: a gyerekek is szeretik őket. „Ez a munka csak akkor ér valamit, ha búcsúzáskor a kicsik nem akarnak kiengedni a kapun, s ha azt halljuk: gyertek el máskor is, gyertek minél többször!” — mondta as egyik „ifi” nemrég. Néhány a programok közül: sorverseny, váltóverseny, jár­őrverseny, „me?és”-vetélke- dő, akadályverseny és így to­vább. Ezeken a programokon mindenki nyer, s bizonyára nagy örömmel viszik haza a jutalomkönyvet, fogyasztják el a csokoládét. Az ifjúvezetők megérdemlik, hogy KISZ-megbízatásként végzett munkájukat a na­gyobb nyilvánosság előtt is elismerjék. Antal Katalin, Fii­kor Márta, Géczy Róbert, Kozma Hilda, Janik Beatrix, Maruzs Erik, Szabó Éva, Ta- ri Zsuzsa, Vanó Ildikó, Ger- muska Zsolt jövőre is foly­tatni szeretné: ha lehet, még jobban! — A balassagyarmati ha­tárőrkerület parancsnoksága az éves kiképzési tervnek megfelelően a tartalékos állo­mány egy részét rövid időre behívja. — Remekművek új kiadás­ban. Dosztojevszkij művei címmel új sorozatot indított az Európa Könyvkiadó. A so­rozat első kötete, a Bűn és bűnhődés a napokban került az üzletekbe. Az eddigi leg­bővebb magyar Dosztojevsz- kij-kiadás az író nagyregé­nyeit, valamennyi jelentős el­beszélését és kisregényét tar­talmazza, s válogatást ad naplóiból és tanulmányaiból. A kiadó 12 kötetre tervezi a sorozatot, amelynek következő része a Félkegyelmű lesz. — Kétszeres kiváló bolt. A salgótarjáni pavilonsor 354. sz. könyvesboltjának idei terve meghaladja az 5,5 mil­lió forintot. Féléves tervüket jó eredménnyel zártáké A két­szeres kiváló boltban hatta­gú ezüstkoszorús szocialista brigád tevékenykedik. Könyv­kiállításokat szerveznek, áru­sítanak az utcán, de jó kap­csolatuk van az üzemek KISZ-alapszervezeteivel is. — Segélykérő telefonok. Nagybátonyban a meglevő két segélykérő telefon mellé újab­bakat szerelnek. A posta a tanáccsal egyetértésben Ma- conkán, Szorospatakon, a Dó- zsa-telepen és a nagyközségi tanács épületével szemben ál­lít fel segélykérő telefont Gyereklánnyal erőszakoskodott Mihálygergén, nagymamá­jánál töltötte a nyár egy ré­szét M. Lilla 14 éves salgó­tarjáni kislány. Július 27-én, a Dobroda partján kerékpá­rozott, mikor egy ismeretlen, ugyancsak biciklivel közleke­dő férfi ért melléje, aki hir­telen lerántotta a kétkerekű­ről. A támadó a kislányt be­rángatta az árokba, letépte róla a fehérneműt, majd ma­ga is nekivetkőzve, megpró­bált erőszakot tenni a véde­kező kislányon. Szerencsére, egy helybeli férfi épp arra járt, messziről észrevette a dulakodást. Az ő közeledtére az erőszakoskodó jobbnak lát­ta kerékpárját és kalapját a helyszínen hagyva elszelelni. E tárgyak, valamint tanúval­lomások alapján hamarosan rendőrkézre került a tettes: Jónás Ferenc 26 éves helybe­li. Bár váltig tagadta, hogy bármiben vétkes volna, a ta­nú vallomása és a sértetté is, valamint a tárgyi bizonyíté­kok egyaránt ellene szóltak. Az eljárás erőszakos nemi közösülés bűntettének kí­sérlete miatt folyik Jónás Fe­renc ellen. műsor SZOMBAT KOSSUTH RADIO: 8.27: Lányok, asszonyok 8.52: Helyettem írták? 9.30: Játék a könyvtárban 10.10: A századelő irodalmának hetei 10.40: Verbunkosok, katonadalok 11.09: Lemezmúzeum 12.20: Zenei anyanyelvűnk 12.30: Magyarán szólva.. 12.45: A Budapesti Madrigál- kórus énekel 13.00: Életem. Marlene Dietrich Életem című önéletrajzi re­génye rádióra alkalmazva. III. rész 14.05: Eey kis figyelmet kérekl 14.15: Cigány népi dallamok 14.30: Magazin a világ mezőgazda­ságáról 15.05: Üj Zenei Üjság 15.40: Maurice André trombitál 16.00: 168 óra 17.30: Wilhelm Furtwängler vezé­nyel 18.45: 30 éves a Rádió Színház 19.42: A zene nem ismer határo- kell* 20.32: Jan Peerce ©perafelvételei- ből 21.10: Évszázadok mesterművei 22.10: Sporthíradó Tudósítás BHSB spartakiád- ról 22.25: Világirodalmi dekameron 23.00: Couperin-művek 0.10: Melódiákoktól PETŐFI RADIO: 8.05: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara énekel 8.20: Tíz perc külpolitika 8.38: Marica grófnő 9.15: Az állam mi vagyunk 9.30: Sci-fi kedvelőknek 10.39: .. . Elhiszi? Beszélgetés Osváth Júliával 11.40: Fiataloknak! 12.33: Jó ebédhez szól a nóta 13.30: Zongoramuzsika kezdőknek 14.00: Ritmus. Stevie Wonder felvételeiből 14.35: Orvosi tanácsok 14.40: Szórakoztatózenei hét 15.10: Rudolf Schock operett­felvételeiből 15.30: Csilicsali Csalavári Csalavér tündöklése és bukása II/l. 16.00: Bácsi, kérem, hol lehet itt focizni? Tehetségkutató döntők 17.30: Pophullám 18.33: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérxőzésekről 19.20: A Magyar Rádió szórakoz­tatózenei hete. 19.53: A furcsa lány. Részletek Styne zenés játékából 20.07: Gyermekkorom tájéka stb. 20.25: Sportkrónika. 20.48: Korok és emberek Jászai Mari 21.48: Filmzene 22.10: Szórakoztatózenei hét MISKOLCI STÜDIŐ: 8.00: Hírek. Időjárás. Lapszemle. — 8.20: Hová menjünk, mit csi­náljunk? (Zenés programajánlat) — 8.30: Visszapillantó. (Informá­ciók, tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiről). — 8.40 Napjaink kérdése. Önodvári Mik­lós jegyzete. — Bee Gees-sláge- rek. — 9.00: Észak-magyarországi krónika. — 9,30: Mikrofonlánc. Szőke Bélával, az ÉVM igazgató­jával beszélget Tolnai Attila. — Sport. — 9.52—10.00: Műsorelő­zetes. TELEVÍZIÓ: 8.30: Tévétorna. (Ism.) 8.35: Rexi kalandjai. Lengyel rajzfilmek: 1. Rexi, a festő. 2. Rexi vándorol. 3. Rexi, a sportoló. 9.00: Tollas suli. VI/3. rész. (Ism l 9.15: Kuckó. SZ. 9.45: Autó-motor sport. (Ism. SZ.) 10.05: A „Fekete Macska” bandája. V/4. rész. (Ism. SZ.) 11.20: A tenger titkai. Atlantisz. II/2. rész. NSZK film. 12.10: A fele sem igaz. Vetélkedőműsor. (Ism.) 14.55: Magyarország állatai. V. rész: A muflon, (ism.) 15.05: Pufi kalandjai. 3. rész: A könyvtár titka. (Ism.) 15.35: Hírek. 15.40: Reklám. 15.45: stop! Közlekedj okosan! 33/23. rész. 15.55: Képzőbűvészet. Rodolfó bűvésziskolája. X/6. rész. (Ism.) 16.10: Bácsi kérem, hol lehet itt focizni? 17.30: Reklám. 17.35: MAFILM Magazin. 17.50: HÁZ-tartás. Családi magazin. SZ. 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers mindenkinek. 20.05: A Magyar Televízió tánc- és popdalfesztiválja. III. elődöntő. 21.20: a rajzfilmek kedvelőinek: És a többi... A virág. 21.30: Az ex feleség. 22.50: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 16.20: Heltai Jenő: A nagy nő. Tévéjáték. (Ism.) 16.55: Atlétikai Európa Kupa. Női-férfi „A” döntő. 20.00: Vers mindenkinek. 20.05: Búcsú a békétől. III/2. rész. 21.30: Bartók Béla: Egynemű kórusok. 21.35: Tv-híradó, 2. 21.55: Bayreuth 1980. Dokumentumfilm. BESZTERCEBÁNYA: 19.00: Válaszolunk nézőink leveleire. 19.10: Esti mese. 19.20: időjárás jelentés és m űsorismertetés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Bűntény Kalibában. Karel Capek elbeszélésének tv-változata. 21.45: Zenés szórakoztató műsor# 22.40: A bűnügyi osztály. Amerikai bűnügyi tv-filmsorozat. 23.30: Atlétikai Európa Kupa. Döntő. 0.05: Hírek. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Dél­után fél 2-től is! Muppet show. Színes zenés angol film, a tv-ből ismert világhírű bábok főszerep­lésével. — Kohász: Languszta reg­gelre (14). Színes, szinkronizált, olasz filmvígjáték. — Balassa­gyarmati Madách: Háromnegyed 6-tól: Néhány interjú magánügy­ben. Színes szovjet filmdráma. Este 8-tól: A bestia (16). Színes lengyel film. Fél 4-től: Halálos tévedés. Színes NDK indiánfilm. — Nagybátonyi Bányász: A nagy zsákmány. Színes, szinkronizált francia—olasz bűnügyi filmvíg­játék. — Pásztói Mátra: Kóma (16). Színes, szikronizált, USA bűnügyi film. — Szécsényi Rá­kóczi: A királyi biztos szeretője. (16). Színes brazil, film. — Ka- rancslapujtő: Az isteni Emma. Színes csehszlovák film. — Nagy- lóc: A cárlány és a hét dalia. Puskin meséjéből készült színes, szinkronizált szovjet film. — Job­bágyi: Bosszúvágy. (16). Színes, szinkronizált USA bűnügyi film. NUűKAU, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága fi» • Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc Imre tér «. Telefon: 10-97?» Főszerkesztő; H-504. Sportrovat: 14 596 Riadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BAHNT TAMAS, a Nógrád megye! Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal; Salgótai Ián Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Teles: 229 109 Irányitószám: siót. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 forint negyedévre ?02 forint, egy évre 400 forint Előállítja! e Nógrád megyei Nyomdaipar) Vállalat 8101 Salgótarján. Palócz Imre tér 4. PL: 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOR Igazgató# Indexszám: 25 072. HU ISSN f)133-££SS

Next

/
Thumbnails
Contents