Nógrád. 1981. augusztus (37. évfolyam. 179-203. szám)
1981-08-15 / 191. szám
Zßr> Méiges fiatalember kereste az ügyeletes riportert. Fújt egy nagyot, leült, aztán előadta füstölgésének okát. Vizsláéi t feleségével együtt jöttek re motoron Salgótarjánba. Annak rendje és módja szerint motorjával leparkolt a Tanácsköztársaság téren. Mivel nagy volt a forgalom, a díjat szedő néni rögvest nem ért oda hozzá. Gondolta, nem baj. majd ha mennek el. Ekkor kezdődött a bonyodalom. A néni ugyanis kijelentette, hogy neki csak négyforintos jegye van. Motorkerékpárért is tessék annyit fizetni. Meg aztán, micsoda dolog az, hogy egy szólómotor elfoglalja egy autó helyét?! Emberünk rep- likázott, mondván, sehova nem írták ki, hol szabad állni a motoroknak és hol az autóknak. Elvégre a motor is közlekedési eszköz. Meg aztán ki van írva — az SZMT-székház előtt felállított — táblára, hogy parkolási ‘díj szólómotoroknak 2 forint. Szó, szót követett, a jegyárusító néni is védte a maga igazát, emberünk meg mérgesen háborgott. Tulajdonképpen nem is a 2 forint többletfizetést sérelmezte, hanem az eljárást. Ügy tűnik, van valami igaza. .. — cse — Bretagne és az olajszennyezés Franciaország északnyugati félszigetén. Bretagne- ban valaha a kelták éltek. Bretagne római uralom alatt is volt. A bretonok a IV. század végén kezdtek átvándorolni Britanniából erre a félszigetre. Bretagne csak 1532-ben csatlakozott a francia koronához. Még a múlt század elején is izolált vidéké volt Franciaországnak, ahol a lakosság megőrizte ősi hagyományait, nyelvét, szokásait. A vasút és az utak kiépítése után integrálódott Bretagne szorosabban az anyaországba. A második világháború után turizmusa fellendült, ma már évente 600 000 francia polgár tölti itt nyári szabadságát. ezen a zord szépségű, sziklákkal tűzdelt tengerparton. Bretagne parjai és vizeinek élővilága az elmúlt tíz évben meglehetősen sokat szenvedett a tankhajó-katasztrófák során kiömlött olajtól. A szennyezés hatására vízimadarak, halak és más tengeri állatok tízezrei pusztultak el, elszennyeződtek a tengerparti sziklák és föve- nyes szakaszok. Felvételünk Bretagne délnyugati csücskénél, a Raz- foknál készült. A part itt gránitsziklákkal van tűzdelve. A tenger az idők folyamán hatalmas barlangokat vájt a sziklákba, amelyek szigetszerűen elszórva nyúlnak be a tengerbe. Ezen a partvidéken a biológus kutatók gyakran végeznek méréseket a tengervíz szennyezésével kapcsolatban. Innét figyelik a sziklákon élő madárvilágot, számba veszik költésüket és fogyatkozásukat egyaránt. Új füzetcsomagoló „Kalauz" a türkmón AZ ORSZÁGOS KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TANACS ÉS A TOTO KÖZÖS PÁLYÁZATA 1 A pályázaton a 34. fogadási hét 12 találatos totószelvényei között TRABANT személygépkocsit sorsolunk ki. BIZTOSÍTSA SZERENCSÉJÉT MÁR A HÉT ELEJÉN KÜLDJE JÁTÉKBA TOTÓSZELVÉNYEIT! ☆ Ez történt az elmúlt héten. A dolgok úgy látszik ismétlődnek, mert pénteken hajszálra ugyanez a parkolási zűrzavar jelentkezett. Annyi különbséggel, hogy most egy idős bácsi volt ott, aki kijelentette, hogy kétforintos jegye nincs... A Hőtechnikai Építő és Szigetelő Vállalat felvételre Keres a Gagarin Hőerőmű, Salgótarjáni Hőerőmű és a Tiszai Hőerőmű üzemében levő munkahelyre felújítási munkák végzésére lakatos, hegesztő szakmunkásokat, valamint magasnyomású csővezetékek, sav- és hőálló acélok hegesztésében jártas minősített hegesztőket. Jelentkezni lehet a Gagarin Hőerőműben,. a Tiszai Hőerőműben levő ki-' rendeltségeinken, vagy Miskolc Felsőszinva út 73. sz. alatti központunkban. Szállást biztosítunk. A Pásztói Építő és Szerelő és Szolgáltató Ipari Szövetkezet felvételre keres — gyakorlattal rendelkező felsőfokú végzettségű szakembert, belsőellenőri munkakörbe, Jelentkezés a szövetkezet személyzeti vezetőjénél, Jobbágyi, Felszabadulás út 101. A Nógrád megyei ZÖLDÉRT Vállalat felvételt hirdet áruforgalmi előadói munkakör betöltésére. Feltétel: kereskedelmi szakképesítés. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: ZÖLDÉKT-telep, Salgótarján, Nagy Sándor út 12. (Kocsis László ov.-helyettes). A GÉPÍRÓ és GYORSÍRÓ ISKOLA (Salgótarján, Május l.'út 58.) Felvételi hirdet az 1981. szeptemberben induló 2 éves tanfolyamára. Felvételüket kérhetik azok, akik 17. évüket betöltötték és sikeresen elvégezték az általános iskolát. Fehér alapon kék és piros színű állatfigurák — cicák, mackók, kutyák — és az ábécé betűi díszítik az új füzetcsomagoló papírokat. Az eddig forgalomba került, úgynevezett iskolakék csomagolok gyártását — amelyet a Csepeli Papírgyárban állítottak elő — megszüntették, mert az ilyen papírhoz szükséges színezőanyag egy része a gyár szennyvizébe kerülve a Dunát is megfestette. Az új csomagolópapír szebb és sokkal korszerűbb az iskolakéknél. Alapanyagát, a jó minőségű, tartós fehér papírt a szentendrei és a szolnoki gyárakból a lábatlani üzembe küldik, ott nyomják rá a színes figurákat. GÉPKOCSIGYÁRTÁS jogoszlávtában A legnagyobb jugoszláviai autógyár, a kragujeváci Crve- na Zastava a jövő évben 275 550 személy- és tehergépkocsit gyárt. Köztük 30 000 készül el az új típusú Ju- go—45 személygépkocsiból, és 95 000 a Zastava—101 típusból. A jövő évi termelés az idei egytized részével lesz nagyobb. Áramszünet VIII. I7-én, 8—14-óráig Salgótarjánban, Űjaknán, Jó- nás-tp., Pintér-tp., Ilona-tp., Művész-tp., Ponyi-pta., (alsón). A SALGÓTARJÁNI SÍKÜVEGGYÁR felvételt hirdet: — villanyszerelő, — lakatos — üvegletörő — segédgépész — autoklávkezelő — gépi mosó — üvegfelrakó — leszedő — üvegvágó és — anyagmozgatói munkakörök betöltésére. Jelentkezés: ÜM. 'salgótarjáni Síküveggyár munkaügyi osztály, 3100. Salgótarján, Budapesti út 29. 5 NÖGRAD - 1981. augusztus 15., szombat földművelőknek A türkmén talajtani tudósok által összeállított új talajtani térkép összegzi a Türkmenisztán .területén végzett talajtani-földrajzi kutatások eredményeit, amelynek négyötödét a Kara-Kum- sivatag foglalja el. Feltünteti a megművelhető térségek határait. A gyapot-, szemes- és egyéb kultúrák termesztése szempontjából a legelőnyösebb a Tasauz-terület ősidőkben öntözött övezetének, az Artyek deltájának, a Ted- zsen- és a Murgaba-oázis északi részének talaja. Itt a szakértők véleménye szerint hétmillió hektárnyi földet lehet művelés alá venni. A szécsényi ÁFÉSZ a kistermelőktől nyolcforintos áron vásárolja fel az uborkát, melyet válogatás után a hatvani Konzervgyárba szállítanak. Képünk Nagylócon készült, ahol folyik az uborka átvétele. Munkahely - munkásszálló - étkezés egy helyen . a Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat a kispesti lakótelep építkezéséhez felvételre keres — ács — vasbetonszerelő — kőműves — csőszerelő — hegesztő — kubikus — betanított és segédmunkásokat Jó kereseti lehetőség. Munkásszálló a lakótelep új épületében. Napi étkezésbiztosítás. Jelentkezés a helyszínen, a kispesti metróvégállomástól 100 méterre a lakótelep-építkezésnél felállított lakókocsiban, vagy a vállalat központjában, Gödöllő, Tessedik Sámuel út 6. Vagy a vállalat 32. sz. építésvezetőségén, Budapest VI., Zichy Jenő út 1. (Bajcsy-Zs. sarok.) Aprohirdetesek UB rendszámú Trabant felújított motorral, rádióval sürgősen eladó. Érdeklődni a hirdetőben. SKODA S 100 L 6 éves új műszaki vizsgával eladó. Karancs- alja, Rákóczi út 112. MOST vizsgázott UZ-s Wartburg de Lux tt. eladó. Balassagyarmat, telefon: 753. 350-es Sport Jáwa 18 000 km-t futott eladó. Érdeklődni: Ko- zárd, Damjanich út 10. HÁROMÉVES fehér 1500-as Lada igényesnek eladó. Érdeklődni: Zagy vapálf alva, Gorkij-telep 4. 1/1. ELADÓ tavaly vizsgázott (1983-ig) UG frsz. Zsiguli. Nemti, Kossuth út 74. 412-es Moszkvics 5 q utánfutóval szerelvényként eladó. 1984- ig érvényes műszakival. Éapöeklődni: ifj. Miklós Lajos, Lu- dányhalászi, Losonci út 86. ZM-es Lada 1500-as gépkocsi eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Kemerovo körút E/8. 2. emelet 3. 13 óra után. TRABANT Speciál eladó. Salgótarján, Damjanich út 31. (Rokkant) 3 éves Wartburg de Lux eladó. Pásztó, Lovász J. út 5. JÓ állapotban levő 128-as FIAT eladó. Nagybátony, Mikszáth út 11. Balázs. • IK-s 1200-as Zsiguli, eladó. Baglyasalja, Erkel út 6. IP-s 1983-ig vizsgázott Zsiguli 1200-as eladó. Salgótarján, Malinovszkij út 35., I. em., 5. Tel.: 15-561. 17 óra után. ZI-s Trabant Speciál eladó. Pásztó, gyógyszertár. ELADD 1 éves, príma állapotban levő 3 évig vizsgázott utánfutó, nagyméretű, Nagyoroszi, Petőfi út 4. ARO M—46. típusú gépkocsi 1983-ig műszakival, ugyanitt Volkswagen 1200 szgk. bontva eladó. István László, Diósjenő, Jókai út 12. ELADÓ a Beszterce- telepen egy két félszobás szövetkezeti lakás kp. + OTP. Érdeklődni: a 12-440 telefonon 17 óra után. HAROMSZOBÁS, összkomfortos, új családi kertes ház eladó. Pásztó, Jávor út 20. sz. Érdeklődni: szombat-vasárnap. KERTES családi ház eladó. Karancsalja, Rákóczi út 198. SALGÓTARJÁNBAN 156 négyszögöles közművesített kert kisebb házzal eladó. Ajánlatokat: ,, Belterület” jeligére a kiadóba. A HUNYADI körúton garázs eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Rákóczi út 91. fszt. 2. BEÉPÍTHETŐ városközeli hétvégi telek igényesnek eladó. „Húsz perc” jeligére a kiadó.ba. KÉTSZOBÁS OTP-S öröklakás beköltözhetően eladó. Gorkij- telepi csere is érdekel. Salgótarján, Beszterce-ltp., Ybl. M. út 43. IV/18. ELADÓ Karancs- lapujtőn, a központban, Kossuth út 16. sz. alatti ház 325 négyszögöl telekkel és 1 db vegyestüzelésű hordozható cserépkályha. Érdeklődni : Karancslapujtő, Táncsics út 14. PÉCSKÖ-szilvásban telek sürgősen eladó. Cím a kiadóban. (10-977.) KISTÉREN YÉN házhely építőanyaggal együtt eladó. Érdeklődni: Nagybátony, bányaváros, ötéves terv út 11. sz. Fejes István. iMa MUNKAGÉP műszaki vizsgával sürgősen eladó. Cím: Hornyánszki, Pásztó, Mátyás kir. út. 46. KINGEK, TEXANOK eladók. Érdeklődni: Karancslapujtő, Szabadság út 2. NAGY MÁJÜ és néma pekingi kacsa 1 kg-os még kapható. Mohora, Rákóczi út 31. FELESLEGESSÉ vált DEXION—Salgó polc- rendszer és két alumínium ablak üvegezve 1 mx2.10 m. Számlával igazolva, saját árban eladó. Vörös Tibor, Pásztó, Szabadság út 48. BORDÓ padrekamié 2 db forgófotellal ötezer Ft-ért, és egy faburkolatú stíl telefon ezer Ft-ért eladó. Cserzsovszky, Salgótarján, Schuyer u. 42. egész nap. Tel.: 10-339. NUTRIÄK kaphatók. Magyar, Szurdokpüspöki, Dózsa Gy. út 8. RENDELJEN síremléket! Megkezdtem műkő-, betonáru készítését különböző választékban. Hakke! József kisiparos. Mi- háiygerge. Rákóczi ű< 94 ESKÜVŐI meghívók készítését vállalom. Sárközy-fotó. Szécsény, Rákóczi út 56. TARGONCÁK Javítását, karbantartását, rövid határidőre vállalom. Ritz János, Salgótarján, Malinovszkij út 18/A. ÉRTESÍTJÜK t. Ügyfeleinket, hogy az Arany János úti üzletünkben az ékszerjavítás megkezdődött. Gyorsjavítást is vállalunk, így 48 órán belül visszakapja megjavított ékszerét. Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet. ELCSERÉLNÉM kis kertes házamat tanácsi rendeltetésű bérlakásra. Cím a kiadóban. (10-977.) HATVANÖT éves korig férfi nyugdíjast (lehetőleg szakmunkást) portási és éjjeliőri munkakörbe felveszünk. Pécskő Üzletház, Salgótarján. 1981. augusztus 9- én a Budapestről Nógrádmegyerbe induló autóbusszal két óvodás kicsi gyermekemmel Balassagyarmatra utaztunk szüléimhez. Eddig ismeretlen körülmények között kézi-; táskám melyben személyi okmányaim, lakáskulcsom, pénzem és órám volt, eltűnt. Kérem a lelkiismeretes megtalálót, hogy a pénzem és óra megtartása mellett az igen fontos személyi okmányaimat a következő címre küldje el. Szatmári István, Balassagyarmat, Munkás utca 4. PÖTJELENTKEZÉ- SEKET szakmunkás- képzőbe elfogadunk az 1981/82. tanévre I Általános iskolát végzett lányokat 3 év alatt fonószakmára képezünk ki, fiúkat pedig textil- és ruházati ipari gépszerelő-, valamint fonalfestőszakmára. Juttatások : kollégiumi elhelyezés (ingyenes), háromszori étkezés, (5.— Ft térítésért), biztosítunk továbbá munkaköpenyt, iskoláké- penyt, munkacipőt, diákbérletet, hazautazásnál évente 6 alkalommal 50 % ut.azasi ■kedvezményt. A tanulmányi eredménytől függően 350—SóO.— Ft tanulóbér és 500.— Ft ösztöndíj. Szakmunkásvizsga után jó kereseti 'ehetőseggel alkalmazunk. Korszerű, új leányotthonunkban szállásról gondoskodunk. Jelentkezés: PFV. Újpesti Cérnagyár, személyzeti osztály, Budapest IV. kerület. Váci út 91. (ír. 1044). Tel.: 691- 911. KIS KERES KEIK K figyelmébe! Eladó nagy teherbírású M—24 Volga. 82-ig új műszakival, 1 db ói gu- misknesi. (l ló vagy szamár után is használható). Hérád. Köztársaság út 21.