Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)
1981-07-09 / 159. szám
Úttörőnyár '81 Minden második Bényei József: Magyar írók perei 8. Noé golombja Lassan a vakáció derekához érkezünk, s most csúcsosodik a táborozási szezon is. Az idén új rekord van készülőben, várhatóan az utóbbi évek legmagasabb táborozási statisztikáit érik el az úttörők, mind a helyszíneket, mind a résztvevők számát illetően. Nem kis munka hárul hát a táborok szervezőire, Kovács Tibor megyei úttörőelnöktől kérdeztük, hol, mennyien és kik táboroznak? — Július 5—23. között a hagyományos besztercebányai kapcsolatunk révén a zólyomi nemzetközi táborban öt nemzet pajtásai társaságában harminc nógrádi vehet részt. Első ízben mentek megyénkből — kedden — franciaországi cseretáborozásra mintegy húsz napra. A tízfős csoport Becoure-ban és Rodezben tölt egy-egy hetet, ezt követően pedig Párizzsal ismerkednek meg. Kétszáz úttörővel augusztus első felében Barátság különvonatot indítunk Moszkvába, a pajtások táborok, úttörőházak, baráti találkozók programjain, városnézésen vesznek részt az egy hét alatt. Az említetteken kívül a salgótarjáni és a rétsági járási úttörők csehszlovák testvérkapcsolatuk révén töltöttek két-két hetet vendéglátóiknál — mondotta. — A többséget érinti a belföldi, illetve a megyei táborozás. Mi a helyzet t .rüle- ten? — Legismertebb az immár hagyományos Barátság nemzetközi tábor, melyet az idén a salgóbányai helyszínen ren;,A íilm: művészet — a mozá: üzlet” — fogalmazta meg egy hire« francia rendező azt az ellentmondást, amely úgy tűnik ítéletnapig jellemezni fogja e „művészi iparágat”. Az ellentmondás és az egység dialektikája nálunk is érvényesül, vagy nálunk csak igazán. A moziüzemi vállalatok képviselőit meghívják minden közművelődéssel kapcsolatos tanácskozásra, légyen az egy művelődési intézmény tevékenységének értékelése vagy valamilyen kulturális rendezvénysorozat tervezése. A moziüzemi vállalatok tervtárgyaló értekezleteire, termelési tanácskozásaira viszont hiába is kapnának meghívást a „féltestvérek”. A nyereségérde- keltségfl vállalati gazdálkodást folytató „mpzisok” be tüdnak segíteni, sőt kötelességük részt venni, a közművelődésben, de az év végi elszámolásnál nem számíthatnak mások segítségére. Mi következik ebből a némileg leegyszerűsített kettősségből? Nem az, amire az olvasó gondol. A Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat esetében legalábbis nem. A fent vázolt ellentmondásból ugyanis az következne, hogy a mo- zi üzemi vállalatok számára kényszerű teher — saját gazdasági terveik teljesítésén tül — a közművelődési feladatok ellátása. Valamint az, hogy a „kényszerű” többletmunkát, a kényszermunkát jellemző színvonalom, azaz színvonaltalanul végzik el. Mégsem ez a helyzet. Sőt, a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat — de mások is — a minimálisan elvárt közművelődési tevékenységen túl, saját elhatározásból is vállalnak közművelődési feladatokat. Persze nem érdek nélkül. De nem is érdektelenül ! Kiemelkedő példaként említhető a salgótarjáni November 7. Filmszínház. Hogy az igényes művészi alkotásokat forgalmazó FBK (filmbarátok köre) hálózat filmjeit e filmszínház is bemutatja, abban még nincs semmi különös. (Legfeljebb az lehet elgondolkodtató. hogv a József Attila Megyei Művelődési Központ vasárnap délutánonként táborban dezünk meg, 160 résztvevővel. A csehszlovák és finn pajtások mellett a NÓGRÁD Űt- törősarok rovatának tudósítói, kiváló úttörők, valamint a tudományos-technikai szemle helyezettjei töltenek együtt egy hetet. Augusztus 3—18. között 20 szovjet pionír is érkezik Kemerovóból, ők Sal- góbányán és Nyírjesen táboroznak. — A szórakozás, pihenés mellett jó néhány helyszínen képzés is folyik, őrsvezetők, rajtitkárok, reszortosok, s ifivezetők készülnek az új mozgalmi évre. — Az órsvezetóképző táborokban 600-an vesznek részt, megemlítem a ráróspusztait, ahol úgynevezett modelltá- borral próbálkozunk. Az országos kezdeményezés a cselekedtek, a szituációs játékokra épülő programot helyezi előtérbe. Sokat várunk az úttörőgárdisták és a ra^- sportosok táboraitól is, valamint az ifivezetők fölkészülésétől. Ez utóbbiak már az 1982 szeptemberétől bevezetendő új Kilián-köri foglalkozásra is kapnak muníciót. Ezeken túl Káptalanfüreden, a megyei úttörőtáborban hét turnus váltogatja egymást, s mintegy ötszázan pihenhetnek a Balaton parton, a kiváló úttörőmunkát végzőkön kívül nevelőotthoni gyerekek is. Arról is szólnom kell, hogy eddig közel félezren Zán- kán, s több mint kétszázan Csillebércen táboroztak, s az iskolák által szervezett hagyományos csapattáborokban, a beérkezett adatok szerint ugyanakkor kizárólag kom- merszjellegű sikerfilmeket játszik.) Ne nevezzük köz- művelődési bravúrnak a téli és tavaszi hónapokban péntek esténként vetített filmmúzeumi sorozatot sem, jóllehet kevesen tudják, hogy valójában a vetítési jog megszerzése is bravúr volt. Művészi szempontból voltak a sorozat filmjei között egészen értékesek és kevésbé azok. Tudtuk, a „Halálos tavasz” például mai szemmel moso- lyognivalóan rossz film, de egyben filmtörténeti kordokumentum. S, hogy erről a korszakról, s benne a Karády- jelenségről teljesei^ képet kapjunk, nem kellett a szomszédba menni. A filmszínház üzemvezetője maga gondoskodott arról, hogy a közeid könyvesboltban kapható Ka- radáy-könyv és a lemezalbum, a vetítés előtt és után a mozi előterében is megvásárolható legyen. Aztán jött a pódiummozi. Neves színművészek — filmjeik bemutatásával egybekötött — önálló előadóestje. Koncz Gábor, Csongrády Kata, Bicskei Tibor, Kovács István. Irodalmi összeállításuk után személyes ismerősként köszöntek vissza a mozivászonról Reméljük lesz folytatása... S, ha az Ifjúság szórakoztatását is a közművelődési feladatok közé soroljuk, akkor meg kell említenünk a filmszínház legújabb szolgáltatását, a péntek esti mozidiszkót. Bár közvetlenül e cikk megírása előtt nem beszéltem Kocsárdi Nándorral, a November 7. Filmszínház üzemvezetőjével, de régebbről tudom, hogy még számos ötlet van a tarsolyában, melyek — szükségtelen elhallgatni közvetve a saját, pontosabban az intézmény gazdasági érdekeit szolgálják, ugyanakkor pedig a megyeszékhely kulturális életének palettáját gazdagítják. Nemrég a televízió Stúdió ’81 adásában ismerkedhettünk meg a miskolci Tokaj étterem „kereskedő—népművelő” vezetőjével, aki úgyis mint közgazdász és úgyis mint a kultúra értékei iránt fogékony magánember olvasztotta pajtás 5500 gyerek üdülhet. Ugyanakkor más megyékből, az ország minden részéből érkeznek hozzánk csereüdültetésre úttörők. — Évről évre visszatérő gond a vándortáborozás, kevés a nógrádi közöttük, noha ez az igazi forma: romantika, táborverés, vándorlás, szóval itt minden együtt van. „Csak” éppen a résztvevők hiányoznak... — A cserháti Partizán-táborokba, amelyek háromnaponként váltogatják helyüket, hozzánk 1200-an érkeznek, viszont az ötven úttörőcsapatból csak hárman tudtak „kiállítani” kilencven táborozót. Mi az oka a passzivitásnak? Egy biztos, a gyerekek nagyon szeretik, kedvelik ezt a formát, ám ez a megvalósításhoz még kevés, ha az úttörővezetők. nevelők ódzkodnak, kényelmeskednek. Így aztán a pajtások látják a kárát. Hiszen a testedzéstől kezdve az önállóságig számos pótolhatatlan előnye van a vándortáboroknak, dehát nem kényszeríthetünk senkit ezek vezetésére, jóllehet mindent megpróbáltunk már. Az összképnek ez szomorú árnyalata, ám a teljes kép azt mutatja, hogy megyénk közel huszonötezres gyermekmozgalmának majdnem fele tölthet vakációjából egy-két hetet valamilyen táborban. És ez ritka szén adat, remélhetően sok gyakorlati haszna is lesz — mondotta végül Kovács Tibor megyei úttörőelnök. T. L. egységbe nem csak a film és az mozi, hanem áru és a kultúra kettősségét. Való igaz, hogy a sikeres üzletemberek — a haszon- szerzés kényszere folytán — mindig is leleményesebbek voltak társaiknál. Társadalmunkban, ahol egy gyár, egy intézmény, egy étterem vagy épp egy mozi „haszna” végső soron mindnyájunk, az egész társadalom nyeresége, egyébként sem feloldhatatlan ez az ellentmondás. Nincs tehát okunk fanyalogni azon, hogy a közművelődést — úgymond — kereskedők is segítik — gazdasági célokat is szem előtt tartó — ötleteikkel. Legfeljebb azon kesereghetünk, hogy ötletek dolgában ezek az „illetéktelen” személyek hovatovább utcahosszal megelőzik a köz- művelődési intézmények „hivatásos ötletembereit”. Pintér Károly A bursai nemzetközi folklórfesztivál, amelyet június 24-től július 4-ig rendeztek, legfiatalabb részvevői közé tartozott bizonyára Bohács Katalin, akivel Salgótarjánban találkoztunk. Most érettségizett az egészségügyi szakközépiskolában, öt éve a Nógrád táncegyüttes tagja — nővére, aki az alapítók között van, „csábította” a táncosok közé. Most együtt utazhattak. — Hogy mi tetszett legjobban? A fesztivál programjából a török táncok és a török zene ragadott meg talán legjobban, élmény volt nézni, hallgatni a pakisztániakat, skótokat, spanyolokat is. Nehéz választani... ☆ Mlinár Pál, a tánccsoport „főnöke”, a magyar küldöttség művészeti vezetője (a politikai vezető Berki Mihály, a megyei tanács elnökhelyettese volt) — szintén nagy örömmel emlékszik vissza a kint töltött napokra. — A Művelődési Minisztérium és a Népművelési Intézet kért fel minket erre a szereplésre — 10 nemzet között, (voltak pakisztániak, skótok, spanyolok, lengyeKétszer szenvedett börtönbüntetést a régi magyar irodalom legnagyobb prózaírója, aki első ízben írt magyarul szubjektív, vallomásos prózát, a kiváló erdélyi államférfi és kancellár, Bethlen Miklós. Igaz, jószerint pör nélkül. Mindkétszer ártatlanul, politikai meggyőződése, elvei miatt. S a háttér mindkét esetben az a hatalmi harc, ami egyrészt a Habsburg-ház és az erdélyi fejedelemség, másrészt az erdélyi urak között dúlt. A BÉLDI-ÜGY Először 1676-ban fogják el. A háttér: Erdély hatalmi harcai a gyengekezű Apafi Mihály fejedelemmel s Teleki Mihállyal, aki türelmetlenül tört a hatalomra, s aki pedig — Bethlen Miklós szavai szerint — jó államférfi lehetett volna, ha „az elméjéhez a jó cultura, tanítás és expe- rientia járult volna”. Teleki először a nagy tekintélyű Bán- fy Dénest intézi el, majd a másik legjelesebb erdélyi személyiség, Béldi Pál ellen fordul. S közben már figyel Bethlenre is, aki „még akkor ifjú ember vala... de máris nagy tekintetben vala az egész ország előtt az ő nagy tudományáért, s esziért és sok országokban való járásáért s experientiájáért” (tapasztalat). Szövetségeseket keresett s talált Bethlen rokonaiban (vagyoni ügyek!). Célja az volt, hogy a fejedelem előtt vádolja, elfogassa őket, s olyan feltételekkel bocsássa szabadon, ami után befolyásukat, cselekvési lehetőségeiket elvesztik. önéletírásában Bethlen így ír elfogatása okairól: „Először minden dolog csak Béldi ellen volt, engem nem forgattak először, de midőn osztán a nyavalyás, erőtlen fejedelmet Béldire felindították, engem is mellé rántanak a vádban, és azt állíták, hogy valamint a Bánfy Dienes dolgában (melyben is hazudtak, és így a többiben Is), úgy minden gonoszban, fejedelem, fejedelemasszony és a fejedelmi kisasszonynak, Telekinek és több uraknak megöletésére való conjuratióban én vagyok Béldinek esze, pennája, kardja, mindene. Azt is állították, hogy én a kománai perekben harminc lovassal lestem a fejedelmet, hogy magát, feleségét, leányát, Naldezit, Székely Lászlót levágassam”. „Concludálják azzal: Béldit fogni vagy ölni semmi, ha Bethlen Miklós szabadon marad, felveszi a székelységet, Béldit, ha eleven lészen, megszabadítja, ha megöljük pedig, bosszúját állja”. A letartóztatás az alábbiak szerint zajlott le. Bethlen parancsot kapott: menjen Folfek, szolvákok, bolgárok, albánok, jugoszlávok, románok, mi magyarok és hét együttessel a vendéglátó törökök) hazánkat egyedül mi képviseltük. A tizenhét együttesből mindösz- sze kettő volt valódi hagyományőrző, azaz eredeti parasztfolklórt bemutató: az egyik a fesztivál csúcsát, legemlékezetesebb perceit nyújtó hattagú pakisztáni népzenei együttes, a másik a trab- zoni török csoport. A huszadik alkalommal megrendezett fesztivál nem verseny volt, hanem bemutató. Két helyszínen léptünk fel, párhuzamosan zajlottak a műsorok. Az egyik nagyon emlékezetes volt: a kultúrpark ázsiai módra. A megszokott parkszerű részeken, pihenőhelyeken és színpadokon kívül kiállító standok, üzletek, bazárok sora tarkította a képet. — Milyenek voltak vendéglátónak és közönségnek a törökök ? — Erről rengeteget tudnék mesélni! Minden túlzás nélkül: a szívüket is kitették, hogy jól érezzük magunkat, ne legyen fennakadás. Kollégiumban kaptunk szállást. Az ebédeket mindig más-más üzemben, vállalatnál biztogarasra a fejedelemhez, mert követ lesz. A fejedelem vacsorán fogadja, de nagyon mogorva. Bethlent szállásán — Gyulai Tamás házában — jóakarói figyelmeztetik: Apafi parancsa, hogy addig ne menjen el, míg bizonyos dolgokról számot nem ad. Nyugodt lélekkel várhatja a számadást, de közben — 1676. április 23- án este 7—8 óra között — száz-százötven német és magyar gvrlogos vette körül a házat, a német kapitány letartóztatta, s a várba vitték Cserey János vicekapitány házába. Ott töltötte börtön- büntetését, előbb viszonylag szabadon, aztán hat-hét hét múlva sok mindent megvontak tőle, júliustól novemberig szigorú vason szenvedett. Nem volt vádirat, nem volt tárgyalás sem. Csak arra biztatták rendre az urak, hogy adja ki Béldi Pál viselt dolgait. Dehát nem volt mit kiadnia. Nyilvánvaló, megtörni, megalázni akarták őket csupán: eltávolítani a hatalom környékéről. Mikes Kelemen (nem a zágoni!) és Bethlen Gergely tanácsára a fejedelem meg akarta öletni, de végül 1677 március utolján „tízezer tallér kezesség és erős rever- zális alatt” szabadon bocsátották. Szabadulása után apjával nyomban Szebenbe megy: „A szász sem ki nem ád, sem meg nem fog, sem magyarnak ott megfogni nem enged tanács nélkül”. Aztán már jobb idők következtek. Bethlen fokozatosan emelkedett a politikai ranglétrán, s szabadulása után közel húsz évvel, 1692. április 9-én kancellárnak iktatták be. Erdély most a Habsburg-birodalom guberniu- ma (lényegében kormányzóság), külön katonai parancsnokság is felügyel rá az ön- kormányzásnak tűnő főkormányszék mellett. Bethlen tizenkét évig marad kancellár, de ebből csak az első négy esztendő nyugodt. 1696. április 29-én Rabutin generális lesz, Erdély katonai parancsnoka, s „ezután az én életem az ó véle való veszekedéssel ingattatik és kísértetik”. az Áruló göróg Rabutin idején Bécs lábba] tiporta Erdély alkotmányáé, sérelmek sorozata érte a függetlenséget is ismert erdélyieket: „A minden hatalomtól megfosztott gubernium fogoly volt Szebenben” — állapította meg Gyárfás Elemér, Bethlen biográfusa. 1704- re az ország eljutott a polgárháború szélére, s Lengyel- országban már felfénylettek II. Rákóczi Ferenc szabadságot ígérő zászlai is. Ebben a helyzetben írja sították, így, megismerkedhettünk több gyárral. Napközben nagy sétákat tettünk, megcsodáltuk az egzotikus építészetet, utcákat, eljutottunk a tengerhez is. Sokat köszönhetünk Tóth Zoltán tolmácsunknak. A törökök is adtak angoltolmácsot. Hogy milyen volt a közönség? Egy-két adalék ehhez: a kultúrpark 600—700 férőhelyén 5—6000 ember volt szinte mindig, és a taps alig érte el a József Attila félházas közönségének hangerejét, közepes produkció esetén. Ehelyett megbabonázva néztek, őszinte érdeklődéssel figyelték a hosszú bemutatókat. .. — Fárasztó lehetett az éjfélbe nyúló műsorokon fellépni, végignézni... — És utána még táncházat is szerveztünk a szálláshelyen! De jön a nyári szünet — ez nem jelent ugyan próbák nélküli heteket, csak a heti két alkalom „fakultatív”, most szabad hiányozni. Augusztus közepétől keményen próbálunk újra, hiszen jön a szeptember 20-i észak-magyarországi nép- táncfesztivái Gyöngyösön. Nagy erőpróba lesz' G. Kiss Magdolna Bethlen „Olajágat viselő Noé galambja” című munkáját, s erre a haza romlása indította. Az eredeti — jóval hosszabb — cím többet elárul: „Olajágat viselő Noé galambja, avagy a magyarországi és erdélyi gyulladásnak eloltására és a németekkel, magyarokkal, törökökkel, oláhokkal és moldvaiakkal való örökös és tökéletes békesség megszerzésére készíttetett korsó víz, amely a felséges Leopoldus római császárnak, Annának, Nagy-Britannia királynéjának és több keresztény királyoknak, fejedelmeknek, republi- káknak, népeknek és nemzeteknek bemutattatik...” Az írás lényegében javaslat: milyen legyen Erdély. Bethlen önállóságot akart külföldi protestáns fejedelem alatt, s adózást töröknek is, császárnak is. Az írást Bethlen rábízta egy Pano Stepan nevű görögre, hogy az vigye fel Bécsbe, az ott tartózkodó protestáns angol uraknak. A görög azonban Rabutinhoz vitte a könyvecskét, aki el is olvasta, s nyomban le is tartóztatta a kancellárt. Egyúttal „megparancsolja a guberni- umnak, hogy törvényt tegyenek rája”. Az erdélyi urak — megint az irigység, hatalmi, vagyoni harc! — törvényt is tettek. Hiába ír gyönyörű szép könyörgést fogságából Bethlen a rendekhez, akik Szebenben összegyűltek, s a gubernium- hoz, nem mentették fel. 1708 májusáig Bethlent Szebenben tartották fogságban. Házi őrizetben. Fegyverrel állt őrt két strázsa a szobájában, az egyik az ágy fejétől másfél singre (kb. 90 centiméter), az őrök óránként váltották egymást. „Azt is tiltották, hogy könyvolvasásban az ablak felé arczczal ne forduljak”. Szót senkivel nem válthatott. Közben azonban a gubernium ítélete ellen a császárhoz apellált, aminek az lett az eredménye, hogy 1708. május elsején szekéren őrizet alatt Bécsbe vitték. Az utazás közben Eszéken öt hetet töltöttek, itt, az eszéki börtönben kezdte el írni önéletírását, a magyar próza remekművét. Bécsben fogadott szállásra vitték (július 18-án ért oda). A továbbiakról kevés adatunk van. Azt tudjuk csupán, hogy végül ötévi börtönt kapott, ugyanakkor viszont csak 1716- ban szabadult. Közben emlékiratokban védekezett a vádak ellen, 1710-ben befejezte önéletrajzát. Szabadulásakor már elmúlt hetvenéves, szeretett Erdélyébe nem mehetett, az ítélet szerint Bécset nem hagyhatta el. Álma, az örökös béke e földön mindig álom maradt, s 1716. október 17-én örökre lehunyta szemeit. Rudyard Kipling magas termetű, szőke hajú, gyarmati hivatalnokmodorú ember volt. Egy ízben, amikor estélyre sietett, siettében egyik lábára fekete, a másikra sárga cipőt húzott, s ilyen gyatra külsőben jelent meg a választékos társaság színe előtt. — Sir — tanácsolta a módfelett megbotránkozott főkomornyik: — jobban tenné, ha hazasietne és kicserélné a cipőjét. — Nem érdemes — legyintett az ilyesféle formaságra Kipling. — Hiszen odahaza szakasztott ugyanilyen pár cipő maradt! ☆ Egy Stendhallal folytatott nem hivatalos, baráti beszélgetés során az egyik szőrszálhasogató kritikus beismerte: — Olvastam az ön „Vörös és fekete" című regényét, mester, sokáig olvastam, de az égvilágon semmit sem ért"t- tem belőle. Nem tudná két szóval elmondani, hogy miről van benne szó? — A kaviárról — válaszolt két szóval Stendhal. 4 NÓGRÁD - 1981. július 9., csütörtök Kereskedelem közművelődéssel — Vége — Bursai képeslapok Anekdoták
