Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)
1981-06-14 / 138. szám
Hova menjünk, mit csináljunk? Megmozdul az ország Kirándulások előtti beszélgetés Évek során valóságos népinemzeti mozgalommá terebélyesedett a turizmus, a bel- és külföldi kirándulás. S ennek csak örülni lehet, hiszen a világot járt-látott ember már a régiek szerint is nagyobb megbecsülést élvezett földhözragadt (emiatt szemléletében is) társainál. Az utazás élménye. embert gazdagító, közösséget kovácsoló ereje vitathatatlan. Talán ezért is annyira kedvelt kulturális vállalási formája ’ az üzemek, vállalatok, szövetkezetek szocialista brigádjainak. De miért kulturális vállalás a kirándulás? Valójában olyan-e a jellege, vagy csupán formálisan? Régebbi olvasóink még jól emlékezhetnek az efféle nyilvános vitákra, melyek azóta nyugvópontra jutottak, s félreérthetetlenül kifejezve: a közösségi kirándulásokra szükség van, a kulturális tevékenység részét képezik, de kulturális, közművelődési tartalmukat erősíteni szükséges. HEGYEN-VÖLGYÖN ÄT A brigádkirándulások már tavasszal megkezdődnek, mihelyt beköszöntött a melegebb, naposabb idő. Ilyenkor azonban rendszerint a közelebbi vidékeket, a szomszédos erdőket, hegyeket, városokat célozzák meg az emberek. A „nagykirándulások” évadja: a nyár, június végétől augusztus végéig, amikor a gyerekek is szabadok, nincsen iskolai tanítás. .Mert a szocialista brigádok kirándulásai • hagyományosan családosak. Gyöngyösi Róbertné kereskedelmi előadó, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek Schuyer Ferenc Szocialista Brigádjának vezetője csak az utóbbi évek útvonalait sorolja, de alig győzöm lejegyezni. Főleg magas-tátrai utak szerepeltek programjukban, Pop- rádtól a Csorba-tőig, Zakopanéig, aztán Szlovákia ismert nevezetességei: a dobsinai jégbarlang, a betléri kastély, a' krasznahorkai vár, a cho- poki csúcs, a Dunajec folyó, Lengyelországból Krakkó és környéke. Ahogyan a mesében írják: bejártak ők már hegyen-völgyön át hetedhét országot. — A külföld kedvesebb...? — Nem azért szerveztünk főleg oda — mosolyog a Vállalat kiváló brigádja címet elnyert közösség vezetője. — Csak hát az a helyzet, hogy szinte minden családnak van kocsija, azzal barangolnak szerte az országban. Másrészt a Tátra közel esik Salgótarjánhoz, szép, hegyes vidék. Szívesen fizetjük érte a buszköltséget. — Kedvezményt is kapnak? — A költségek emelkedésével csak 200 kilométerig adnak kedvezményt. Kevés, a brigádpénzünk nem elég hosz- szabb útra. Budapestre már tavaly is vonattal mentünk. GYULÁRA KÉSZÜLNEK A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár szakszervezeti bizottságának titkára, Lipták János lehangoltan meséli, hogy sérült autóbuszukat a munkavállalók. máig sem javították ki, noha március végétől ígérik.. Hogy brigádjaik mikor vehetik ismételten birtokukba a saját autóbuszt, egyelőre rejtély. A gyárban mindenesetre bizakodnak, hogy pár héten belül, s akkor a közösségek eleget tehetnek vállalási kötelezettségeiknek. Vasicsek Lajosné, a Budapesti Harisnyagyár nagybáto- nyi gyárának munkásnője boldog: idén elnyerték a Gyáregység kiváló brigádja címet, s július közepén kétnapos túrára mennek a tmk- sokkal, akik a Vállalat kiváló brigádja címmel büszkélkedhetnek. — Általában hazai tájakat keresünk föl — mondja Va- sicsekné, a Madách Imre Szocialista Brigád vezetője —, bár tavaly Jaltában töltöttünk felejthetetlen élményekkel teli nyolc napot. Idei úticélunk: Gyula. A várszínházban Hubay Miklós Túszszedők című drámáját nézzük meg, Békéscsabán pedig, ahol alszunk, a múzeumot, meg a szlovák tájházat. — Mi vonzza önöket a Viharsarokba? — Itt még nem jártunk. Megnéztük Vácot, Vácrátótot, Esztergomot, Egert, Budapestet, meg sok helyet, de ezt a két várost még nem. Igaz, Pécsett sem voltunk, de oda már nem kaptunk szállást. Talán jövőre megláthatjuk a Pécsi Balettet. KULTURÁLTABB KIRÁNDULÁSOK A három üzemben folytatott beszélgetések számos közös vonást tartalmaznak. Ä közösség mindenütt — ez legtöbb megyei termelőegységünket jellemzi — kedvezményt kapnak a kiránduláshoz, s a szakszervezeti és művelődési bizottságok, KISZ-szervezetek írásos és szóbeli propagandával igyekeznek hatást gyakorolni a tervezésre és lebonyolításra, az úticél megválasztására, az utazás kulturális elemeinek erősítésére. Eredményét Vasicsek Lajosné példázta szemléletesen, aki ízlésük fejlődését szemléltetve elmondta, hogy a „röhögős” filmektől jutottak el a színházig, az orgonahangversenyig. Kétségtelen tény: az utóbbi években kulturáltabbak lettek a brigádkirándulások, miközben megtartották korábbi erényüket is, a vidámságot, a felszabadultságot. A fejlődés mögött nem nehéz megtalálni a tényezőket: a tudatosabb, figyelmesebb, széles körű propagandát, a kulturális vállalások tartalmának erősödését, a formalizmus csökkenését, a kollektíva és benne az egyén szemléletének, ízlésének kedvező változását. Egy kirándulás sikere egészen „apró” dolgokon múlik. Például a kirándulók érdeklődésén, képzettségén, szervezettségén, összeszokottságán — és a hangadókon, örvendetes, hogy ma már inkább azok szava dönt, akik az értelmet, a szellemi és érzelmi hasznot látják a kirándulásban. Hallgatni — rájuk érdemes. Sulyok László A napokban Verőcemaroson ünnepséget rendeztek, majd háromévi szünet után ismét megindult a forgalom a börzsönyi úttörővasúton. A kisvasutat, amelyet a Balassagyarmaton székelő Ipolymenti Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság üzemeltet, Soős Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár adta át. A képen: Börzsönyi tájakon. Első találkozás A véletlennek köszönhető, hogy egy asztaltársaságba kerültünk. Nem ismerteim, nem tudtam ki is ő, ám azonnal feltűnt, hogy a körülöttem ülőknek, a közéletiség elkötelezettjeinek vitájába, beszélgetésébe nagy lendülettel és erőt sugárzó optimizmussal kapcsolódott be. Állította, határozottan, hogy az emberek eredendően a szép, a jó életre vágyók, s a környezeten, a közvetlen példamutatáson is múlik, hogy milyenné formálódnak. Rá kell ébreszteni mindenkit arra, hogy a közösségért végzett munka sokkal nagyobb elégedettséggel tölti el az embert, mint csak az önnön célok hajszolása. Talán többen nem értettek vele egyet, a másként ítélők, a fejüket csóválták, ő azonban megvédte hitvallását, s azzal zárta a beszélgetést; eddig is a fentiek szellemében cselekedett, ezután sem tesz másként... Megkapó volt ez a határozottság, elszántság. A bemutatkozás után döntöttem: megkeresem, meglátogatom őt. Második találkozás Mondta a portás, nyomjam meg az ajtó melletti csengőt, mert tilos a bejárás idegeneknek a kórház ezen osztályára. Régi, kedves ismerősként fogadott. Invitált a főorvosi szobába, s bár láttam, bokros teendői közben zavartam meg, nem hivatkozott munkára, időhiányra, szívesen állt elébe a beszélgetésnek. Azt mondta, ha igazán meg akarom ismerni őt, akkor ezt a munkáján keresztül tehetem a legeredményesebben. — Sokszor észrevettem, hogy az emberek, idegenek, miután megtudták, milyen területem dolgozom, visszahúzódtak, viszolyogtak tőlem. Furcsállották, nem értették, hogy egy nő az orvosi munkának éppen a leghálátlanabb területét vállalta magára. Kórbonctannal, kórszövettannal foglalkozom immáron 1951-től, amikor a balassagyarmati kórházba kerültem. Nem kényszerített senki, hogy ezen az osztályon maradjak; önként vállaltam. Mert rendkívül érdekesnek, hasznosnak, izgalmasnak tartom. Pé- gen kevés kórboncnok volt a megyében, mostoha körülmények között dolgoztunk. Pásztó, Salgótarján, is hozzám tartozott. Csepel motorral jártam a vidéket. Naponta találkoztam a halállal. Ám az abból levonható tanulságokat, ismereteket igyekszem az élők javára fordítani. Sokszor érzem a felelősség súlyát. Különösen a szövettan területén, amikor sürgősen és pontosan el kell döntenem — egészséges a szövetminta, vagy nem? Aztán a terápia meghatározása — mi légyen a beteg sorsa? A megelőzés is a mi feladatunk; szűrővizsgálatok, cytológiai vizsgálatok százait végezzük. összetett, bonyolult, olykor hálátlan munka az orvosnő praxisában. Energiát, idegeket faló, időt, hangulatot nem kímélő. És mégis! A napi teendők elvégzése mellett jut ideje másokkal törődni, közó- letiséget vállalni, szervezni, mozgósítani. — A Hazafias Népfront tevékenységébe 1957-ben kapcsolódtam be. Tíz éve tagja vagyok az Országos Béketanácsnak. Beválasztottak a megyei népfrontba, előtte a balassagyarmati városi bizottság elnökségében dolgoztam. Kapcsolata az emberekkel nagyon jó. Nem átall házról« házra járni, beszélgetni órákat, ha egy-egy akció megszervezésének sikere ezen múlik. És szervezés közben tanácsokat ad apró-cseprő privát ügyekben, szépre, jóra agitál... — Higgye el, lehet befolyásolni az embereidet, hogy az életben többet akarjanak, mint az evés, ivás, alvás. Meg kell mutatni nekik a jó példákat, a családi életre is így lehet hatni. Ezt a nevelő munkát már az ifjúság körében el kell kezdeni — soksok példakép állításával. Mi,’ a közéletben forgolódó emberek számtalan lehetőségét találhatunk erre... Sokadik találkozás Ügy érzem megkedveltem dr. László Máriát a balassagyarmati kórház kőrbonctan és kórszövettani osztályának főorvosasszonyát, az örök optimizmust árasztó, fáradhatatlan asszonyt. Aki mindig megjelenik a népfront ülésein, és mindig szót emel az ember érdekében, ötleteivel, javaslataival segíti a népfront sokirányú munkáját. De legfőbb erénye talán a lelkesedés, a hit, amelyet az emberek irányába támaszt. Ez a fő mozgatórugója, s remélhető, hogy nem éri csalódás... Kiss Mária j Lengyelországban Bartók-évforduló Bartók Béla születésének ebben az Időben A csodála- tézet adott otthont a Bartőszázadik évfordulójáról Len- tos mandarin gdanski és póz- kot felidéző zenés irodalmi gyelországban is méltóképpen nani bemutatója, A kéksza- estnek is. A rendezvény há- megemlékeztek. Művészetével kállú herceg vára színpadra zigazdái a magyar és a len- már a II. világháború előtt állítása Varsóban gyei rádió irodalmi szerkeszis találkozhattak a lengyelek, Az idei évfordulót ország- tőségének munkatársai vol- de zenéje csak jóval a hábo- szerte számos koncerttel ün- tak. A műsorban Császár An- rú után lett igazán Ismert, nepelték. A varsói Nemzeti géla, Csongrádi Kata, Moór Bartók népszerűsítéséért so- Filmharmónía a II. hegedű- Marianna, Kertész Péter, kát tettek a Varsói ősz mo- versenyt tűzte műsorára a Horváth Sándor, Anna Rodern zenei fesztiválokon fel- híres hegedűművésznő, Wan- mantowska és Daniel Olb- lépő művészek. Zenéje sikert da Wilkomirska közreműkö- rychski előadásában Rónay aratott 1958-ban, a második désével. Magyar énekesek György, Illyés Gyula, Juhász fesztiválon, amikor először — Déry Gabriella és Szalma Ferenc és Weöres Sándor került sor műveinek telje- Ferenc — részvételével pe- versei hangzottak el. Zongo- sebb bemutatására. A zene- dig koncertpódiumon hang- rán kísért Varasdy Emil. költő művei azóta rendszere- zott fel A kékszakállú. Áprilisban Ránkl Dezső sen szerepelnek lengyel kő- Az ünnepségek egyik kö- koncertezett Lengyelország- ruspódiumokon, koncerttér- zéppontja a varsói Magyar ban: Bartók-műveket adott mekben és természetesen az Intézet volt, ahol kiállítást elő a varsói és a wroclawi operaszínpadokon. Nagyszabá- rendeztek Bartók életéről és filharmóniában, valamint a sú művészeti esemény volt munkásságáról. A Magyar In- Magyar Intézetben. n. — Sziasztook, fiúúk, lányook! Eljöttüünk, hozzátook, isméét.! A tömeg őrjöng, fütyül, sokan fölemelve a karjukat, fejük fölött tapsolni kezdenek. Az énekes idegesítő hangsúlyaival ugyancsak idegesítő hermafroditahangján bejelenti első számukat, „mindnyájatok kedvencét, amit már annyira vártok, amiért ide-is elzarándokoltatok velünk: Szink ju dat never, máj lav boj!” A zene elkezdődik, s a gyanús mozgású énekes leemelve állványáról a mikrofont, valami fölismerhetetlen idegen nyelven. üvöltözni kezd. Az angyalföldi és valószínűleg nemcsak angyalföldi ifjúság behunyt szemmel tapsol, miközben felső testüket előre-hátra lökdösik. Mások csoportokba verődve szorosan egymás mellett állnak s karjukat lefelé tartva, ökölbeszorított kézzel rázkódnak a zene ütemére. Arcukról már patakokban folyik az izzadság, áporodott testszag csapja meg a gyanútlan kíváncsiskodókat. — Nézze már, mit csinálnak ezek, szomszéd úr? — kérdezi az IM-es Trabantos, Ábrahám Istvántól, aki csak most jött le fiával, hogy megnézzék az utcabált, s ott ágaskodik az IM-es háta mögött. — A fene tudja, talán táncolnak. — Táncolnak?! Hát ez tánc?! Ide figyeljen, szomszéd ür, nem homokosok ezek? 4 NÓGRÁD - 1981. május 14., vasárnap — A fene tudja, hallja! Én már nem igazodok ki rajtuk. Csak nehogy még majd kötelező legyen! — Kötelező?! Micsoda? — Hát a buzeránsság! FÉL NYOLC ELŐTT néhány perccel az orvosnő lakásában megszólal a telefon. Az IL-es Simca -tulajdonosa éppen a konyhában van; a tv-Macit meghallgatva, a híradóig, amíg az esti tornagyakorlatokat közvetítik, a doktornő a kisfiával vacsorázik. Pontosabban a fiát vacsoráztatja. A gyerek vékonypénzű, rosszevő fiúcska, mellette kell ülni, hogy egyen valamit. A nagyszobában eközben csörög a telefon. Erre ő gyorsan befejezi a megkezdett mozdulatot: a kakaósbögrét leteszi a kisfia elé, már álló helyzetben megsimítja szökés-barna erős szálú haját: — egyél szépen, mindjárt jövök —, és két könnyed, ugrásszerű lépéssel odamegy a telefonhoz. — Halló, tessék, Endrődi doktor! — szólt bele a kagylóba, csaknem férfiasán határozott, s ugyanakkor valami bátorítóan vidám, csengő hangon. — „Csengő hangon” — ez a sablonos kifejezés jut eszébe a férfinak is a vonal túlsó végén, akit első pillanatban mégis lep ez a csengés, Persze isten tudja, hogy miért, hiszen még soha nem beszélt telefonon a doktornővel, csak valahogy nem így képzelte el a hangját. De hát az is igaz, hogy ha rákérdeznének, hogy: hát akkor milyennek képzelte? — erre se tudna válaszolni. — Szervusz! — hallatszik a telefonban egy rekedtes baritonhang, majd szabályos bemutatkozás. A bemutatkozás egy kicsit sután hangzik, ezt a férfi is érzi — talán mert fölösleges is, hiszen nem egészen ismeretlenül telefonál, már kétszer találkoztak —, ugyanakkor meg beképzeltségnek is tűnhet, ha elvárj^ hogy ebből a „szervusz”-ból is felismerje a hangját. Ám a doktornő számára teljesen fölösleges volt, azonnal tudta (vagy inkább érezte?), hogy ki van a vonal túlsó végén, hiszen voltaképpen harmadik napja várja ezt a telefont. Arra azonban mégis jó, hogy megérezze, a másik is izgul, s ettől egyszeriben ő kerül fölénybe. — Szervusz! — mondja még bátorítóbb, még vidámabb és még csengőbb hangon. — Mi újság? Mi van veled? — Kösz... Semmi különös... Csak azért hívlak, hogy.W mit csinálsz ma este? — Ma este? Semmi különöset. A fiamat vacsorázta- tom. Miért? — Nagyszerű! — bátorodik fel a férfi, s most már természetes könnyedség van a hangjában. — Arra gondoltam, hogy elvinnélek valahová vacsorázni. — Vacsorázni?! Hová? — Hát... mit tudom én! Valahová! Mindegy. A Várba, vagy Óbudára, vagy ahová akarod. Ez sajnos ma nem megy — jelentette ki továbbra is kedvesen csengő, de határozott hangon a doktornő. — Nem?... Miért? — S a férfi hangjában most az újra érezhető rekedtségen kívül egy kis alig észrevehető ingerültség is vegyül, — Egyedül vagyok a fiammal. Le kell fektetnem... Ma nincs Baby-sitterem, nem hagyhatom egyedül — előbb kellett volna jelentkezned, hogy megtervezhessem. Ebben az utolsó mondatban a gyengéd és majdnem szeretetteljes szemrehányásban persze az is benne van, hogy a fiatal doktornő nem eleve zárkózik el a közös vacsorától, s egyáltalán attól, hogy^ találkozzék a baritonhang tulajdonosával, de a vonal túlsó végén ez .mégiscsak úgy értemeződik, hogy: most néha — illetve még hervasztóbban, hogy: nem! — Értem. Sajnálom — mondja a férfi udvariasan és elegánsan rezegtetve a hangját, amivel csak azt igyekszik érzékeltetni, hogy lezárnak tekinti ezt a témát. Ha nem, hát nem. ö nem híve semmiféle erőszaknak, még az úgynevezett szelíd erőszaknak sem. Közben pedig isten tudja miért, egy kicsit még fel is lélegzik. Rajta nem múlott, 6 felhívta a nőt, ahogy azt pár nappal korábban egy homályos célzással ígérte is —, de hát arról igazán nem tehet, hogy éppen most nem ér. rá, Mintha valamiféle kötelességet kellett volna teljesítenie; mondjuk, hogy cseréljen vissza valamit a boltban, s mire végül rászánja magát és elmegy, a bolt éppen zárva van. Vagy teszem azt, nincs zárva, s az eladó szívesen vissza is cserélné, de sajnos most éppen nincs az az árú, várni kell, amíg újabb szállítmány érkezik. Vagyis, hogy ő benne igazán megvolt a jó szándék. l£olutat]uk)
