Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)
1981-06-27 / 149. szám
Védenünk kell a földet Kenyérkészítők A z ember átalakítja a természetet, igényének megfelelően változtatja környezetét, céljainak eléréséhez „fogja igába” a természet erőit. S hogy milyen a megváltozott környezet? Élénk zöld búzatáblák mellett visz a vonat, aztán egyik pillanatról a másikra változik a táj: elhagyott agyagbánya. Tátongó nyiladékok, amelyeket elpusztíthatatlan gyomok vettek birtokukba. És ami még rosszabb, a közeli téglagyár kéményéből szürke-fekete füst gomolyog, a szél pedig szanaszét hordja a tüdőre nehezedő ködöt. tgy fest a kép, mert a célirányos természetátalakító munka nem csak szükségleteinket, igényeinket elégíti ki, hanem — salakjával, kedvezőtlen következményeivel ár. talmunkra is van. Átalakul, sőt nem ritkán elpusztul a termőhelyek, őshonos, eredeti növény- és állatvilága. Mezei virágaink helyett növényvédő szereken „hízó” gyomok ütik fel a fejüket. Szaporodnak a rovarirtó szereket is túlélő kártevők. Sokan mindezekből azt a következtetést vonják le, hogy kár volt és ma is fölösleges a természeti folyamatokba beavatkozni, mert csak veszedelmeket hozhat ránk, a biológiai egyensúly megbontása beláthatatlan következményekkel jár. Ez részben így igaz. Magyarországon ma már 1300 kilogramm gabona és 140 kilogramm hús jut egy-egy emberre az éves mezőgazda- sági termelésből. Ezzel a teljesítménnyel hazánk nemzetközileg is az élenjárók közé küzdötte fel magát. Igaz, nem sportból. A hazai ellátás növekvő igénye, az export fokozódó követelménye szorítot. ta erre a produktumra népgazdaságunkat. Tudni kell, hogy húsz évvel ezelőtt egy- egy hektár föld csupán a felét adta mai hozamainak, egy-egy mezőgazdasági dolgozó legfeljebb a negyedét termelte meg annak, amire most képes. Ehhez a lehetőséget viszont éppen az ember természetátalakító munkája — a műtrágyázás, a kémiai növényvédelem, az új növény- és állatfajták meghonosítása — teremtette meg. De nem vagyunk mindig mértéktartók. A szervesanyag-visszapótlás- sal nem törődő műtrágyázás például előbb-utóbb a termőtalaj pusztulásához vezet, a nyakló nélkül adagolt gyom- és rovarirtó szerek az életfeltételeket kedvezően befolyásoló tényezőket is „mérgezhetik”. A mértéktől a vezérlőelvtől immár nemcsak környezetünk, vele együtt jövőnk is függ. Ezt a kérdést nem lehet a továbbiakban csak a termelést irányító mérnök vagy csak a természetvédő idealista szemével nézni. Arra van szükség, hogy gondjainkat az ösz- szefüggések ismeretében, a következmények számbavételével oldjuk meg. Országunk legnagyobb természeti erőforrása a termőföld. Hasznosításának feltétele, hogy a talajok természetes termőképességét fokozzuk. De úgy, hogy például a növénytermesztés egyre növekvő feladatait teljesítő agrokémia kedvezőtlen hatása az elviselhetőség határain belül maradjon. Ügy, hogy a melioráció ne csak a fölösleges vizek elvezetését, hanem azok tározását és szükség szerinti visszavezetését is jelentse. Hogy a föld mélyét kutatók, az utakat, városokat építők mindössze annyit tegyenek használhatatlanná a termőföldből, amennyi eredményes munkájukhoz elengedhetetlenül szükséges. A természetátalakítás és természetvédelem nem egymást kizáró fogalmak, hanem ugyanannak a folyamatnak — az emberi létfeltételek folyamatos és bővített újratermelésének — két elválaszthatatlan oldala. Rajtunk múlik, hogy a kedvezőtlen jelenségek számának növekedését megállítsuk. Kőváry Péter Sikeres önállóság Több, jobb szén, hosszabb vágatok Sínen a Nógrádi Szénbányák Az ipargazdaságban történt átszervezések következményeként idén megszűnt a bányavállalatokat összefogó, irányító Magyar Szénbányászati Tröszt, és önrendelkezési jogot kaptak a borsodi, mecseki, nógrádi, a tatabányai és a többi termelőegységek. A Nógrádi Szénbányák meglehetős bizonytalansággal kezdte az önállóság első esztendejét, ám a fél év vége előtti teljesítmények rácáfoltak az aggályoskodókra. A jelenlegi adatok szerint a mélyművelésből származó 393 ezer tonna szénkitermelési tervet nem csak hogy sikerül teljesíteni- hanem június 30-ig — sikerül legalább hétezer tonnával túl is szárnyalni. S még nagyobb lehetne az eredmény- ha a szorospataki aknaüzem — hosszan tartó „gyengélkedése” révén — nem maradt volna le a részére meghatározott tervtől, 25 ezer tonnával. A vállalati eredmények javulásához nagyban hozzájárult a két — a kazári és a Mátranovák melletti kőtetői — külfejtés jó munkája, ahonnan a tervezett 40 ezer tonna helyett fél év zártáig több mint 90 ezer tonnát termelnek ki. Az immár hosszú hónapok óta nagy gondokkal küszködő szorospataki aknaüzemben is a közeljövőben kedvező változás várható. Miként Tóth József, a Nógrádi Szénbányák vezérigazgató-helyettese elmondotta — az egyijk OR—4-es típusú önjáró front- biztosítású berendezéssel ellátott frontjukon kivették a művelésből a rossz szénmezőt, s ennek hatására már ötven helyett naponta nyolcvan vagon szenet tudnak a külszínre juttatni. Bár ez még jelentősen elmarad a szakmai tervben megfogalmazott célkitűzésektől. Hosszabb-rövidebb ideig tartó vajúdás után a kányá- si aknaüzemben is sikerül — minőségben és mennyiségben is — a 100 százalék teljesítése, és örvendetes módon a tavaly, sorrendben ötödik alkalommal elért Élűzem címhez méltóan dolgoznak a ti- ribesiek is. ök várhatóan kilencezer. az idén >,feljavult” ménkesi aknaüzembeliek pedig több mint 19 ezer tonna plusszal járulnak hozzá a vállalati eredményekhez. Amelyek számottevőek! Az önállóság első fél évében az eddigi számítások szerint a vártnál 25 millió forinttal nagyobb árbevételhez jut a vállalat, amely egyrészt vállalati irányításban végbement átszervezéseknek, másrészt a több, jobb minőségű szenet kitermelő dolgozóknak köszönhető. Mindebben nagy szerepe van a ménkesi aknaüzem Alfa-erereszkei frontján dolgozó Nagy Pál Máté vezette szocialista frontbrigádnak, akik várhatóan a harmadik negyedévben is jelentősen túlteljesítik tervüket. Jó ütemű a szénvagyon feltárása- az újabb fejtések üzemeltetése, a szállításokat biztosító vágatok kihajtása is. Június 30-ig — az előzetes becslések szerint — több mint fél kilométerrel több vágatot — nyolcezer méternél is többet — haladnak előre a föld alatt a brigádok. A Nógrádi Szénbányák vezetői úgy vélik, hogy az önállóság első sikeres fél évét még továbbiak követik. k. gyFiatalasszonyok. Tizen-huszon évesek. Sokszor mondják rájuk; abból a generációból valók, akik beleszülettek a jólétbe, akik az elődök által kitaposott utat járják. Ám, túlzott lenne azt állítani, hogy nekik nem kell megküzdeni- ök a saját kis világuk, családjuk harmóniájának, anyagi biztonságának megteremtéséért. Álljon itt egy vallomás — mindenféle kommentár nélkül. ☆ — Kezdjük a bemutatkozással. Brunner Tamásné, Éva vagyok. Talán annyiban rendhagyó az életem, hogy már tizenhat évesen férjhez mentem egy tőlem csaknem tíz évvel idősebb férfihoz. Amolyan menekülésféle volt ez a szülői házból. Ahol nem mentek úgy a dolgok, ahogy kellett volna. A férjem, tanítóm, nevelőm kezdetben gyerekként kezelt nagy-nagy szeretettel. Megtanított főzni, takarítani, ráébresztett arra, hogy örülni kell az élet apró- cseprő boldog pillanatainak. Hogy nemcsak a nagy célok elérése ad sikert az embernek. — Tudom, fura, hogy boldogságról beszélek, amikor egy maconkai ház sufnijában — nevezzük nyárikonyhának, kezdtük az életet. Nyolc-ki- lenc száz forintot fizettünk havonta az albérletért. Abbahagytam a szakmunkásképzőt, ahol női szabónak tanultam, és beálltam dolgozni a napybátonyi FÜTÖBER-be segédmunkásnak. Eleinte söprö- gettem, postát hordtam, ha nem tetszett valami nyeltem egy naevot — el volt intézve a dühkitörés Házasságunk után két évvel estem —«'erne. Szegény lányom beleszületett a dohos, nyirkos albérletbe. Tudja, egy fiatal házaspár addig nem is álmodhat lakásról, amíg legalább egy-két gyereket össze nem hoz. Ezt nem hőzöngésből mondom, mert tudom, mennyien várnak otthonra több gyerekkel. De mégis úgy lenne igazán szép, ha az ember már a startnál magáénak tudhatna egy saját, külön bejáratú lakást! Bukt — Nem, nem vagyok elégedetlen, dehogy. Csakhát megfigyeltem; a fiatalok, mire kihajtják, összegürizik maguknak az otthonukat, úgy elidegenednek egymástól az örökös nélkülözés, pénzhiány miatt, hogy sokszor válás lesz a vége. Szerencsére, mi az urammal szeretjük egymást a mai napig, nem távolított el bennünket a gond. Egyedül a kislányomat viselte meg az albérlet. Soványka, sápadt kis teremtés. Nagy öröm volt, mikor lakást kaptunk a Mátra- lakótelepen. Egyszobás, tanácsi és a miénk! Vettünk bele bútort részletre, szépen elrendezkedtünk és azt mondtuk; na most már révbe jutottunk ! — Azt kérdezi, van-e segítségünk? Senki az égvilágon. Nekünk még tíz fillért nem adott emberfia. Amink van, azt önerőből valósítottuk meg. Érdekes... Én mindig azt vártam az élettől, úgy feküdtem le aludni, hogy másnap, a jövő héten könnyebb lesz. Aztán kiderült, hogy gond, probléma mindig akad, rakódik egyik a másikra. Nagyon szerényen élünk. Elképzelheti, hogy havonta 4500 forintból kell gazdálkodnunk. Ebből fizetjük a lakbért, villanyt, bútorrészletet. A mindennapi megélhetésre 1500 forint marad. Ezt az összeget napról napra, forintról forintra beosztom. Magunknak nem főzök drága ételt, de a gyerektől — említettem már, hogy amúgy atök is csenevész — nem akarok megvonni semmit. Ha banán érkezik a boltba megveszem, ha édességet kíván a kislányom nem tagadom meg tőle. Miért éljen szegényesebben, mint a többi hasonló korú gyerek? Ezt tartom a ruházkodásnál is. Pedig hej, de drágák a gyerekholmik! Egy cipőért elkérnek száz, százötven forintot. Néhány hónap múlva meg dobhatja el az ember... Most megint elégedet- lenkedek. de ha már tényleg őszintén beszélünk, nem bírom magamban tartani ezeket a dolgokat. Tévében, újságban állandóan emlegetik, hogy olyan játékot vegyünk a gyereknek, amellyel a képességeit, az ügyességét, gondolkodását fejleszti. Nézzen már be egy játékboltba! Hol akad ilyen játék, elérhető áron? Baba, autó, puska, maci... LEGO-építőre pedig valóban nincs pénzünk. Azt a jómó- dúaknak találták ki. — Hm. Jó kérdés. Szőrako- zunk-e néha? Nem! Azért, mert nincs, aki vigyázzon a gyerekre. Meg azért sem, mert itt, Nagybátonyban kevés erre a lehetőség. Mozi, presszó és kész. Napközben lemegyek a játszótérre a kislányommal, beszélgetek a többi anyukával, ha éppen befogadnak. Mert sok a rátarti, büszke ember a lakótelepen. Inkább félrevonul gyerekestől egy távoli zugba, csak ne kelljen senkivel szóba állni. A másik változat; a már kialakult csoportok, kik idegent nem szívesen vesznek be maguk közé. Látja, ezt sem tudom megemészteni. A Mát- ra-lakótelep tele van fiatal, gyerekes házasokkal — lenne közös téma, megbeszélnivaló rengeteg. Mégsem kovácsoló- dik össze közösség. Ott vannak a házakban a ki nem használt kocsitárolók, milyen jó kis klubot lehetne összehozni, ahol gyerek, szülő is jó érezné magát. Nem lennének annyira üresek, egyhangúak a napok... — Célok, tervek, kívánságok...? Lehet, hogy igénytelennek tart, de legfőbb kívánságom, hogy végre leteljen a bútorrészlet. Ne kelljen garasoskodni. Azt is szeretném, ha a gyerekemnek gondtalanabb élete lenne, mint nekem. A tervem, hogy a gyes letelte után a nagybátonyi harisnyagyárban helyezkedek el. Közben befejezem a szakmunkás- képzőt — Látja, húszévesen milyen öreges a gondolkodásom? De mit tegyek, ha nekem a vidám lányság nem adatott meg? Helyette igyekszem magam köré vidám, kiegyensúlyozott családi életet varázsolni... Ügy gondolom, eddig elég ügyesen vettem a buktatókat. Kiss Mária A Nógrád megyei Sütőipari Vállalat szécsényi üzemében több mint 50 mázsa kenyér, valamint 20 ezer péksütemény készül naponta. Ez az üzem látja el a nagyközségen kívül a volt szécsényi járás településeit mindennap friss kenyérrel. Felvételeink a szécsényi kenyérkészítők munkáját mutatják be. Régen a kenyeret kézzel dagasztották. Ma már gépek segítségével történik e művelet. A képen Okosi György dagasztó a tészta minőségét ellenőrzi. Vince István pékmester a megdagasztott nyers kenyeret sütésre — szaknyelven „vetésre” — készíti elő. Oravec Józsefné raktáros — az üzem kiváló dolgozója — a sült kenyeret szállításra készíti elő. j NÓGRÁD — 1981. június 27., szombat A
