Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)
1981-06-04 / 129. szám
Labdajáték gél nélkül (1.) Ha van, akkor legyen! Palotási panaszok Mindjárt a bemutatkozás után egyperces társasjátékot ajánlok a Palotási közös községi Tanácson Markolt Ger- gelyné elnökasszonynak: — Előbb mondja el ön, mi foglalkoztatja a falu népét, aztán én is. hogy miért jöttem! Csak egy leheletnyit gondolkodik, és máris hallom a lako- nikus választ: — Tej, kenyér. — Helyben vagyunk. Pontosan az ellátási gondok híre hozott Palotásra. A tej, tejtermék, kenyér és péksüteményt — alapvető élelmiszer. Ha hiányoznak a boltból. avagy éppen minőségük élvezhetetlen, méltatlankodik a vásárlóközönség. S vajh, ki merné mondani, hogy nincs igaza? Korábban nem szoktak hoz- Tá a palotásiak, hogy a legfontosabb élelmiszereket is gyakran hiába keressék az üzletben. Az utóbbi hónapokban azonban bőséggel volt részük benne. Panaszaik mind forróbbra fűtöttek, s a minap, a megyei tanácstagok járási csoportülésén aztán minden tétovázás nélkül kiborították a szennyest. A legtöbb és legnagyobb baj okozója éppen a mindennapi kenyér. Ami egyáltalán nem biztos, hogy aznapi is. — A kenyereskocsi csak délfelé ér Palotásra — mondgely és Juhász Margit, ök ketten Kartalról és Versegről tsz-, illetve magánsiitödeből hoznak kenyeret időnként. Pontosabban hoztak. Üzérkedés, jogtalan haszonszerzés, engedély nélküli kereskedés címén feljelentették őket. Ügyükben (vajon valóban csupán az ő ..ügyük" ez?) már két ízben tartottak bírósági tárgyalást, s úgy tűnik, annak elbírálása most a legfőbb gond, hogy elmarasztalható-e a két ember vagy sem. Miczkí Györgyné tanácstitkár tereli el a szót az ezúttal indulatokat kiváltó kenyérről. Mert az is megér egy misét Palotáson, hogy most, amikor teljes gőzzel propagáljuk az egészséges táplálkozáshoz nélkülözhetetlen tejtermékek fogyasztását, a faluban nem éppen teljes (tejes) siker a 2 ellátás. — Négyszáz iskolás gyermek él a faluban. Iskolatejhez egyáltalán nem jutnak hozzá — mondja a vb-titkár. — Szombaton, hétfőn általában kevés a tej, a tejtermékek választékáról pedig jobb nem is beszélni. Mindezekért a Pásztó és Vidéke ÁFÉSZ-t teszik felelőssé. Ügy vélik, a falu és a szövetkezet kapcsolata nem éppen felhőtlen. Sőt, március végétől mintha kikerülné Palotást az ÁFÉSZ. Altkor egyezkedtek a2 ja az elnökasszony. — Hozza ABC megszakított nyitvatara lapos, keletien, sületlen kenyeret, ami nem ritkán háromnapos. A múlt héten egyetlen szem péksüteményt sem kaptunk. Reklamációnkra a szállítók azt mondták: örüljünk. hogy egyáltalán a kenyér is megjött. Volt úgy, hogy a bolt az egész szállítmányt visszaküldte Pásztora. Onnan meg idetelefonáltak, elhozzák mégegyszer. Vegyük át, jobbat úgysem tudnak adni. Így aztán megpróbálja mindenki a kenyerét ott beszerezni, ahol elfogadhatót adnak a pénzéért. Sajátságos népvándorlás indul hét végeken a környékein. Ki Szirákra, ki Jobbágyiba, vagy éppen Hatvanba utazik kenyeret vásárolni. Aki nehezebben mozdul, az meg a Trabant Hycomatot lesi. Lakik ugyanis a faluban két mozgássérült ember: Szabó Gertása ügyében, azóta a korszerű bolt 11-től fél háromig becsuk. — Írásba adtuk, hogy nem értünk egyet vele — mondja a tanácselnök. — Ennek ellenére egyhónapos próbaidőre bevezették a megszakított nyitva- tartást. Azóta sem jártak felénk. Több labdát gurítanak szét hát a palotási tanácsról — különféle címzésekkel ellátva. Közülük egyet azonban rögtön vissza kell juttatni a feladónak: az üzletek nyitvatartásá- ban ugyanis nem jelzési, hanem döntési joga van a tanácsnak. S, ha az ABC nyitva- tartásának módosításával nem értenek egyet, akkor fölösleges panaszkodni. Határozatot kell hozni, ami az ÁFÉSZ-re is kötelező. A többi labda útját viszont érdemes követni. Előtte azonban nem haszontalan villám- látogatást tenni a palotási ABC-ben. A mutató a 11 óra felé közelít. Most fékez éppen a kenyereskocsi. Hallom amint a kirakott kenyér héja ropog az eladók kezében, a mai szállítmány friss. Tegnap (hétfőn) viszont a szombatiból hoztak. — Megmondom én, mi volt, kérem — hajol közelébb és fogja suttogóra hangját az egyik szállítómunkás. — Va sárnap délután bejött a gyárba az ÁFÉSZ-től valaki, és sorra lehúzta a boltok hétfői kenyérrendelését: állítólag maradt a hét végi rendelvényből azt kellett kihozni. A boltvezető éppen ebédjegyért ment — azt is az ABC ben árusítják —. helyettese — Reviczki Pálné általában mindennel elégedett. Szerinte elegendő péksüteményt kap a bolt. A tejből is szokott még másnapra is maradni, tejtermékből is mindenki azt visz, amit csak akar. (Odakinn megnéztük a tej és tejtermék tárolására szolgáló hűtőfalakat. Egyliteres tej, vaj, túró, tejföl és egyetlen fajta sajt volt az aznapi kínálat). Nemcsak e sorok írója pillantott be a hűtőbe, megtették ezt március 19-én a népi ellenőrök is. Az alábbi idézet összefoglaló jelentésükből való: „Megállapítottuk, hogy a tejipar központi raktárában rendelkezésre álló mintegy 100— 110-féle tejtermékből ... a palotási ABC 14-féle terméket rendel. A választék bővítését akadályozza az érdekeltség megoldatlansága — az eladó az egész forgalom után kapja a jutalékot, s ebben a tejtermékek egyéb árukhoz viszonyítva nem foglalnak el jelentős értékhányadot. Kisebb egységekben a tejtermék rendelése előre jelentkezés alapján, személyre szólóan történik, így 9—10 órakor a boltban mái nincs tejtermék”. A boltvezető-helyettes nem sokban járult hozzá a helyzet tisztázásához. így hát induljunk az ÁFÉSZ-hez passzolt labda nyomába! (Folytatjuk) Szénái Márta A balassagyarmati kábelgyárból ebben az esztendőben már egymilliárd forintot meghaladó értékű terméket értékesítenek nem rubelelszámolású piacokon. Terveik szerint összesen 1 milliárd 564 millió forint értéket állítanak elő, miközben a hazai igények mind teljesebb kielégítésén is fáradoznak. Várhatóan 158,7 millió forint lesz ■'.z idei nyereségük, melyhez minden feltétel adott Szb-vita tárgya volt Melegüzemi munkakörülmények a tűzhelygyárban A melegüzemi dolgozók élet- és munkakörülményeiről tárgyalt legutóbbi ülésén a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár szakszervezeti bizottsága. Vizsgálódásuk középpontjában az utóbbi öt esztendőben végbement fejlődés, változás állt. Érdemes fejleszteni a juhtenyésztést Nógrád megye 37 termelői/ ivetkezete közül huszonhétben foglalkoznak juhtenyésztéssel és 1975-höz képest mintegy 37 százalékkal növekedett 1980 végére az anyajuhállomány a közös gazdaságokban. Ez az elmúlt ötéves tervidőszak valameny- nyi pozitívuma, már, ami ennek az ágazatnak az eredményeit illeti. A juhtenyésztésben — bár a főbb mennyiségi célkitűzések teljesültek, nem sikerült előbbre lépni a gazdaságosság területén. Ennek oka egy nemrégiben készített TE- SZÖV-értékelés szerint a kedvezőtlen szaporulati, technológiai. tenyésztési és szakember-ellátottsági helyzet. Ezek az okok még egyenként is megkérdőjelezhetik a gazdaságosságot, így összességükben pedig már kísértetiesen emlékeztetnek a sokak által ismert állatkórházi beteg lóra, amelyben valamennyi betegség felismerhető. Kár, hogy mindössze három termelőszövetkezetben — Palotáson, EnÖrefalván és Kishartyánba# — „kapcsolt időben” a vezetés' és emelték számottevően az anyajuhlétszámot Legelő pedig akadna és ennek az állatfajnak viszonylag a legkisebb költségű a férőhelyigénye és ez igényel tartósa során a legkevesebb energiát. Ezzel szemben húsa keresett jó áron értékesíthető és mind nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a gyapjú iránt is. Ezért több termelőszövetkezetben már megkezdődött a gyapjútermelés javítását szolgáló keresztezés is, az eddigi húsirányú után. A mezőgazdasági üzemekben nem nagyon lehet az érdekeltség hiányára hivatkozni, mert mind a gyapjú-, mind a hús- —, illetve az élőállat- — átvételi árak olyanok, hogy ösztönzik a juhtenyésztést. Ehhez viszont megfelelő tenyésztői színvonalra van szükség. Abszurd helyzet, hogy a kétévenként háromszori éltetésből nem a bárány több, hanem a veszteség, mint a hagyományos évenkénti egyszeri éltetésnél. 1979-ben a 90 százalékot sem érte el a bárányszaporulat, tavaly száz anyajuhnak csak 94 bárányt sikerült a világra hozni. Ez lényegesen alatta marad az országos átlagnak. Ha nem sikerül ezt az értéket 115— 120-ra növelni, nem lehet a jövedelmezőséget sem biztosítani Az évenkénti egyszeri éltetés mellett szól az olcsóbb takarmányozás, az egyszerűbb munkaszervezés és nem utolsósorban az állatfaj biológiai adottságai. így érthető, hogy a gazdaságok többségében — főként a kétezren aluli állományok esetében — abbamaradt a sűrített éltetés. Az idén talán megáll az a kedvezőtlen folyamat, amelynek eredményeként évente mintegy 8—9 ezer bárány kerül ki Nógrádból továfobhiz- lalásra más megyékbe. Az endrefalvai és a mátramindszenti termelőszövetkezet megkezdte a hízóalapanyagok felvásárlását más közös gazdaságokból. Ezzel várható an jelentősen bővül a megye húskibocsátása. A rideg számok szerint a juhtenyésztés gazdaságossága kedvezőtlen a megyében. Az ágazati eredmény a 27 üzem bői mindössze hatban jó, míg a többiben 15 millió forint veszteséget mutattak ki. Ez arra is utal, hogy az ágazat a legtöbb helyen még mindig „hátrányos helyzetben van”. Ezzel együtt érdekes ellentmondás, hogy a veszteségesnek mondott ágazatot sok gazdaságban jelentős mértékben fejlesztik. Ugyanígy ellentmond a számok alapján történő megítélésnek az is, hogy öt év alatt négyszeresére — csaknem ötezer darabra — nőtt a megyében a háztáji és kisegítő gazdaságokban az anyajuh létszáma. A kedvező külpiaci értékesítési lehetőségeket az üzemi adottságokat és a megyei létjogosultságot egyaránt figyelembe véve indokoltnak tűnik, hogy a juhtenyésztés gazdaságos fejlesztése az eddiginél nagyobb szerepet kapjon a termelőszövetkezetekben. Egy ilyen tömegtakarmányt hasznosító állatfaj mindenképpen érdemes arra a mai közgazdasági körülmények között, hogy az eddigi 10 százaléknál nagyobb arányban részesedjen a megye állattenyésztésének árbevételében. Zilahy Tamás MAGAS KORÁTLAG Megállapította egyebek közt a testület, hogy a háromszáz nyolcvan főt foglalkoztató gyórrészben előrevetíti árnyékát a dolgozók elöregedésének veszélye. Mindössze negyven- nyolc a harmincévestől fiatalabbak száma; legtöbben harmincadik és ötvenedik életévük közötti korban vannak, s nem kevesebb, mint kilencvenen tapossák ötven- valahányadik évüket. Evvel a körülménnyel már korábban is tisztában voltak, így magától értetődő, hogy az utóbbi öt esztendőben nagymértékben javították a melegüzemben dolgozók élet- és munkakörülményeit; jelentékeny fejlesztésekkel csökkentették a fizikai munka ará' nyát; jobbították a légtechnikát, korszerűsítették a fűtést. Ugyanakkor megállapították a szakszervezeti tisztségviselők, hogy a — részint a gyárban, részint gyáron kívül fölhasználandó fontos alkatrészeket gyártó —' melegüzemben még számos teendő van munkakörülmények javítására vonatkozólag. A testület konkrét javaslatokkal is előállt. KERESET, EGÉSZSÉG Indítványuk szerint tovább kell csökkenteni a fizikai munka arányát a kézi öntésben, a formázásban és a tisztításban. A melegüzem dolgozóinak keresete meg kell hogy tartsa jelenlegi reálértékét; béremeléskor kiemelten kell elbírálni e munkahelyet. A porártalom csökkentésével és a szociális létesítmények felújításával kell óvnia dolgozók egészségét. A lakás- támogatást illetően is kiemelten kell foglalkozni a melegüzem dolgozóival. Drágán dolgozunk Lassan hozzászokunk — vagy máris megszoktuk? —, ha január, akkor áremelés. (Bár volt már erre példa áprilisban, meg júniusban is, ám a rendre ismétlődő áremelések hava mégiscsak a január.) Most már eljutottunk odáig, hogy „nevén nevezzük a gyereket”, s egyre ritkábban kell mosolyognunk az „árrendezés” kifejezés használata miatt. (Igaz: megleltük a lehető legdiplomatikusabb formulát; „Az Országos Anyag- és Árhivatal közleménye”. S e címbetűk olvastán senki nem számít például a világpiacon hovatovább eladhatatlan, nálunk viszont változatlanul méregdrága fekete-fehér tv-készülékek fogyasztói árának drasztikus csökkentésére.) Most már szinte le sem kell írni — az ilyesfajta „közlemények” indoklásaként, hogy „a világpiaci árak emelkedése miatt...”, mert jól tudjuk: bennünket éppen olyan komisz keménységgel sújt a „világpiac”, mint bárki mást. (Hogy a külpiaci hatások, úgymond, „határainknál megállíthatók és megállítandók”, — ez annak idején sem tehetett több, mint egy hatásosnak szánt szónoki fordulat.) A közvélemény óhaja — épp a minap hallottam egy ilyen megjegyzést —, hogy legyen egy évben egyszer, minden aktuális világpiaci támadást kivédő „árhivatali közlemény”, aztán hagyjanak bennünket békén a következő januárig. Ügy tűnik, mintha egyre közömbösebbek lennénk az ár-’ emelésekkel kapcsolatban. És ez a baj! Élünk és dolgozunk a „világpiaci hatások” bűvöletében, s nem fogjuk föl, hogy a körülmények közepette, valami egészen más módon kellene dolgozni. Például: szervezettebben. Ami egyszersmind azt is jelenti, hogy jobban, pontosabban, következésképpen gazdaságosabban és olcsóbban. Sok éve már, hogy a munkaszervezés javításával kapcsolatos tennivalókra kormányhatározat hívta fel a figyelmet. (Jellemző: ehhez nálunk kormányhatározat kell...) S tán még jellemzőbb: a Munkaügyi Minisztérium legutóbbi megállapítása szerint, a szocialista szektorban működő vállalatok negyven százaléka az elmúlt két évben semmiféle értékelhető szervezési tevékenységet nem végzett. És gyanítható, hogy az eredményeket felmutató vállalatok „eredményei” is — részben — afféle statisztikai bűvészkedésnek köszönhetők. Következésképpen, aligha lehetünk elégedettek a munka szervezettségével, így aztán miért is számolnánk az önköltséget lényegesen befolyásoló olcsóbb munkavégzéssel? Az indokoltnál drágább munka pedig — tetszik vagy nem tetszik — ott van az indokoltnál magasabb árakban. Vagy: a minőség. Kiszámították például, hogy ha a ruházkodási cikkek, bútorok, a háztartási gépek és a híradás- technikai berendezések minősége csak annyit javulna, hogy ezzel élettartamuk mindössze 10 százalékkal növekedne, akkor ez évi hétmilliárd (!) forint kiadástól mentesítené a lakosságot. Ügy, hogy közben sem a gyártási költségek, sem a fogyasztói árak nem emelkednének. Az árak viszont emelkednek. Mert ha arról van szó, hogy „jobb minőséget”, akkor szótárunkban ez többnyire az „újat, a korszerűbbet” jelenti. Az újhoz, jobbhoz, korsze- rűbbhöz pedig — gondolkodásunk szerint — fejlesztések, új beruházások, tehát újabb pénzösszegek szükségesek. Márpedig ezt valakinek meg kell fizetnie! Sajátos — és persze támadhatatlan — okoskodás, egyetlen, de korántsem jelentéktelen szépséghibával: a logikai sorból kihagyjuk azokat a mérhetetlen belső tartalékokat, amelyek hasznosítása a minőség javítására is jótékony hatással lehetnek. Ehhez megint csak nem kell más, mint szervezettebben, pontosabban, tehát jobban dolgozni. Ez pedig nem a nagy pénzekkel megvalósítható beruházások függvénye. No és persze — szinte félve írom le — némileg többet is kellene dolgozni. Ami persze .egyenes következménye lenne a szervezettebb munkavégzésnek. Az „állásidőben” való semmittevés éppúgy pénzbe kerül, mint a folyamatos munkavégzés. Az állásidőnek ára van, s ezt valamennyien fizetjük. A fogyasztói árban; az építkezések — már régóta irreálisan magas — költségeiben. Azzal is, hogy gyártmányainkat, a világpiac jócskán leértékelte, mert azon a piacon, fájdalom, nem érvényesíthetőek a mi sajátságos munkavégzésünk következményei. A világpiac vásárlóit a legkevésbé sem érdekli, hogy mi drágán — pontatlanul, fegyelmezetlenül és szervezetlenül — dolgozunk. Az árak nem csak a világpiaci hatások miatt emelkednek. Emelkednek azért is, mert tudnánk ugyan jobban, szervezettebben, tehát olcsóbban dolgozni, de nem dolgozunk. Mi ezt a stílust, és ezt a tempót szoktuk meg. Ebből a szempontból viszont talán nem is jönne rosszul a sorozatban ismétlődő áremelkedések. Előbb-utóbb csak belátjuk, hogy az árak alakításának legfontosabb színtere a termelés! Másképpen fogalmazva: az árak változatlan színvonalon tartásának, netán csökkentésének is ára van. És egyszerűen elfogadhatatlan, hogy a hanyag, a rossz, az összevissza kapkodással végzett munkát árfelhajtó tényezőként könyveljük el. Ez ügyben igazán nem ártana némi egészséges — és társadalmi méretű — felháborodás, ami végül is cselekvéshez vezet. Többre és messzebbre jutnánk ily módon, s nem keltene beletörődnünk: ha január, akkor áremelés. Vértes Csaba NÓGRÁD — 1981. június 4., csütörtök 3
