Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)

1981-06-21 / 144. szám

Megújuló Palóc szőttes MEGErETT AZ IDŐ a változtatásra! Ezt a következ­tetést szűrték le a több mint fél évtizedes múltra visszate­kintő Palóc szőttes kulturá­lis napok szervezői a múlt esztendei bemutatók után. A változtatást kétségtelen sür­gette, a fennállás óta bekö­vetkezett közigazgatási módo­sulás, a szécsényi járás be­olvadása, s ezzel a hollókői illetőségű rendezvény szerve­zésének más szervek, intéz­mények hatáskörébe történő kerülése, noha több fontos poszton személyi változás nem történt. A megújulás szükségessé­gének mégsem ez a legfőbb indoka. Hanem a művészi tartalom és színvonal meg­merevedése, és mindaz a köz­vetlen, konkrét szervezési ne­hézség, ami ezekhez kapcso­lódik. A problémákat nyil­ván érzékelték — érzékelik — a fellépő öt községben is, a tanácsi, mozgalmi vezetők, szereplők egyaránt, mert csak ezzel magyarázható, hogy két község fellépése a Palóc szőt­tesen még az előző napon is bizonytalan volt. Szinte em­berfeletti munkát igényelt a mozgósításuk ... Akár tet­szik, akár nem, kénytelenek vagyunk elismerni: a helyi népi hagyományok összegyűj­tése mára megtörtént, a for­rások kimerültek, önismétlés és bizonyos formalizmus nél­kül ápolásuk szinte elképzel­hetetlen. Emiatt nem tekin­tik már a községekben — Hollókőn, Rimócon, Varsány- ban, Nagylócon és Nógrádsi- peken — annyira fontosnak a feszített felkészülést, a prog­ramban való szereplést. Amikor mindezek világossá váltak a kulturális napok szervezői, operatív bizottsága előtt, a megújulás formájá­ban kellett egyezségre jutni. Az természetes volt, a sza­bályzatot úgy kell módosíta­ni, hogy kiküszöböljék a for­málissá váló elemeket, s olyan jegyekkel gazdagítsák, amelyek a rendezvény lelkét érintik: a tartalmát és a szín­vonalát. Ezek szerint a Palóc szőt­tes kulturális napok célja szélesebb tartalmú a koráb­binál: nem csak a helyi ha­gyományok őrzését, ápolását tűzi zászlajára, hanem az egész palóc etnikum művé­szeti hagyományaiét, azok megismertetését, továbbvite­lét. Ennek érdekében más já­rások, sőt más megyék ama­tőr művészeti csoportjai is részt vesznek — meghívásos alapon — a rendezvényen. Szükségesnek tartjuk azonban hangsúlyosan megjegyezni: ez a kitétel nem ad felmentést az öt község egyikének sem a távolmaradásra. Annak' el­lenére, hogy némelyik köz­ségben elterjedt az ellenke­zője, nekik — hiszen saját igényük hívta életre a ren­dezvényt — továbbra is er­kölcsi kötelességük a fellé­pés. Hogy milyen anyaggal? Az operatív bizottság tagjai­nak véleménye szerint töké­letesen megfelel a megyei művelődési központ által megjelentetett Nógrádi nép­dalok című kiadvány dalos kincséből válogatott összeállí­tás. Ez minden ősi, eredeti őrzésre érdemes értékeinket tartalmazza. Lényegesnek tartjuk a fél­órás műsoridő negyedórával való csökkentését is. Vitatha­tatlan, hogy az utóbbi idő­ben — persze nem szabad ál­talánosítani — az egyes prog­ramok hosszúak voltak, azaz: sok volt bennük az érdekte­len üresjárat, az egészbe szervetlenül illeszkedő rész. Mondjuk ki: nem egy esetben a közönség unatkozott, s a büfék és a gyümölcsössát­rak környékén keresett ma­gának szórakozást. Emlékeznek még — az eseményt figyelemmel kísérő olvasók bizonyára —, milyen sokrétű és egyben bonyolult volt az elbírálás rendszere. Kisezer szempontra kellett a zsürizőknek tekintettél lenni. Külön pontozták a csoportok életkori megoszlását, a töme­gességet, az összekötő szöve­get, a műsoridő betartását, s ezekre a különböző szervek különdíjakat ítéltek oda. Most törölték ezeket a szem­pontokat, ezáltal egységesebb lett a díjazás is. Az elbírálás mai rendje valóban a lényeg­re összpontosít: a műfaji gaz­daságra, az egyes műsorszá­mok művészi értékeire, az előadás színvonalára, a mű­sorszerkesztésre, valamint arra, a program mennyiben járult hozzá a palóc tájművé­szeti hagyományok ápolásá­hoz. Nagyon dicséretes kezde­ményezésnek érezzük, hogy idén a részt vevő községek és meghívott csoportok számára a haszonnal forgatható szak- irodalomból ajánló bibliográ­fiát is készítettek. A HOLLÓKŐI Palóc szőt­tes kulturális napok reform­járól örömmel és elégedett­séggel vettünk tudomást. A korábbi évek tapasztalatai alapján magunk is ezt vár­tuk, igyekeztünk szorgal­mazni. Bízunk az új szabály­zat szerinti sikeres megúju­lásban. Várakozva nézünk az augusztus 20-i találkozó elé. Sulyok László A „megye memóriája" — 1981-ben „A levéltárban őrzött iratanyag a megye memóriája, melynek »képeit« szakavatott kézzel felidézni, illetve ezt a munkát a legmesszebb menőkig megkönnyíteni, ez jelenti a levéltár legfontosabb feladatát” — írta dr. Schneider Miklós 1969-ben a Nógrád megyei múzeumi füzetek kiadvá­nyában, először fogalmazva meg a megye levéltárügyén;k főbb tennivalóit. A történelem hányattatásait mindig mostohán viselő megyei levéltár véglegesen 1968-ban került Salgótarjánba. Ügy tervezve, hogy 3—4 évig működik ideiglenes helyén. A volt kórházi épületet azonban az intézmény kinőtte, a törvény adta kötelességeit sem tudta mindenben ellátni. Méltó körülmények közé csak idén júniusban került, átalakítva és felújítva a volt múzeumi szárnyat, tágas, esz­tétikus munkaszobákkal, könyvtárral, raktárakkal dup­lázták meg az eddigi alapterületet. Magas szintű szakmai tevékenységéhez most kapott először megfelelő feltételeket a „megye memóriája”. Az 1969-ben Schneider Miklós által megfogalmazott fel­adatok, elképzelések ma már nagyrészt valóra váltak, ki- teljesedett az intézmény hatóköre, országosan elismertté vált tudományos munkája, megbízhatóvá és pontossá igaz­gatási tevékenysége, megszerezte helyét a közművelődési feladatok ellátásában. A levéltár rövid fennállása során so­kat tett a tudományos feladatok elvégzéséért, kivívta ma­gának a tudományos intézményi rangot. Ehhez mindenek­előtt arra volt szükség, hogy a már bentlevő iratanyag fel­dolgozását állandóan végezze, tökéletesítse, egészítse ki an­nak tájékoztató apparátusát, a segédleteket. Az ötödik öt­éves terv végére megtörtént a teljes* levéltári feldolgozás, a történeti érték megőrzése érdekében selejtezték az egész gyűjteményt. A működési körülmények azonban nehezítettéit az irat­begyűjtést. Mégis nagy mennyiségű anyagot volt képes át­venni az intézmény. Ilyen volt a Nógrádi Szénbányák 1945- ig terjedő iratanyaga, a volt szécsényi járás teljes irat­tára, a tanácsi egységek irata. A levéltár gyűjteménye így sokrétű színes képet tud nyújtani a megye történelméből és közelmúltjából. Az első tervek, többek között fő feladat­ként jelölték meg a megyetörténet kutatógárdájának haté­kony támogatását, az anyaggyűjtés nehéz munkájában va­ló segítést. Az elkészült megyei monográfia mellett saját kiadvá­nyaik a legkülönbözőbb korok fontos dokumentumanyagát tették közkinccsé nem csak a kutatóknak, hanem az érdek­lődő közönségnek is. Az „Adatok és források” sorozatból a napokban jelent meg a tizenegyedik kötet. A tanácsi doku­mentumsorozatból az elmúlt évben került nyilvánosságra a szövetkezetek anyagát bemutató kiadvány. A levéltár tudományos és közművelődési munkája kü- lönválaszthatatlan. Az oktatás, ismeretterjesztés révén a megye múltjára vonatkozó forrásanyagot a teljes lakosság számára is hozzáférhetővé teszi, jelentősen hozzájárul a szocialista történeti tudat helyes irányú kialakításához. En­nek érdekében kapcsolódott az utóbbi években dokumen­tumaival a Nógrád — 1919 kiállításhoz, a múzeum új ál­landó kiállításának megrendezéséhez. Egyre nagyobb siker­rel szervezik és segítik a középiskolások tanulmányi ver­senyre való felkészülését. Eddigi helyén nem volt lehetőség arra, hogy csoporto­kat is fogadni tudjanak a levéltár bemutatására. Űj he­lyén alkalmas közösségi terek állnak az érdeklődők ren­delkezésére. A jelenben keletkezett iratanyag védelmével kapcsolatban jelentős feladata az intézménynek az ügyirat- kezelés ellenőrzése, a gyűjtőterület látogatása. A levéltári elhelyezésre érett anyag átvételét nehezítették a raktári gondok, így fontos feladat volt a helyi segítés és ellenőr­zés rendszeressé tétele. Az állampolgárok számára évente több száz igazolást, hivatalos másolatot adnak ki. Bonyolítják az ügyfélforgal­mat. Minden kutatónak, minden ügyfélnek szívesen adnak támogatást, segítséget. Nógrád megye levéltára megfelel a megye memóriájának, hiszen tudományos, igazgatási, köz- művelődési feladatait példamutatóan végzi. Az intézmény elválaszthatatlanul 'összekapcsolódott dr. Schneider Miklós személyével, aki megteremtője, megalakitója, megújítója volt, s aki már nincs közöttünk. Munkásságának eddigi eredményeit megyénk szellemi élete őrzi. Jánossy Ferenc: Holt Ipoly- part (részlet) Színházi előadás, szabadtéri koncertek Balassagyarmat nyári programiából Balassagyarmat ritka kincs­esei rendelkezik: a Palóc­ligetben több száz személy befogadására alkalmas sza­badtéri létesítmény áll. A színpadot az utóbbi években újra rendeltetésszerűen hasz­nosítják, különböző koncerte­ket, ünnepségeket rendeznek a meleg nyári hónapokban. Ilyenkor különösen nagy keletje • van a könnyűzenei hangversenyeknek, amelyek­re nem csak a járásból, ha­nem a szomszédos szlovákiai településekről is érkeznek ér­deklődő fiatalok. Ezt a nagy­mérvű igényt igyekszik ki­elégíteni a városi Mikszáth Kálmán Művelődési Központ a nyári koncertsorozattal. A balassagyarmati szabadtéri színpadon idén először júni­us 25-én szerveznek progra­mot az Edda Művek és az Üj Skorpió nevű együttesek fellépésével. Júliusban két koncert várja a közönséget: július 7-én a Dinamit, júli­us 2I-én a Korái és a Mini együttesé. Valecsik Árpád művelődésiház-igazgató el­mondása szerint gondolnak az idősebbekre is, s jelenleg folytatnak tárgyalásokat egy Korda-műsorról, melyre va­lószínűleg augusztusban • ke­rül sor. A következő hónap érde­kességének ígérkezik a má­sodik alkplammal megrende­zendő nyári tárlat, melyen pályázat útján, szakmai elbí­rálás után együtt szerepelnek hivatásos és amatőr képző­művészek. A tárlat anyagát július 3-tól 23-ig mutatják be a Horváth Endre Galériában. A galéria másik bemutatója augusztus 7—27. között Czin- der Antal szobrászművész ne­véhez fűződik. Több éves kihagyás után felnőtt színházi előadást is fogad a város — a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ színpadán. A szolnoki Szig­ligeti Színház vendégjátékát július. 6-án láthatja a közön­ség. A művészek — többi között Peczkay Endre, Sebes­tyén Éva, Fehér Ildikó, Bár­dos Margit — Szigligeti Ede zenés . vígjátékát, a Liliamfit játsszák Csák György rende­zésében. A művelődési köz­pontban úgy tervezik, ha si­kerrel jár a vendégszereplés, akkor további konkrét tár­gyalásokat folytatnak a szol­nokiak rendszeres balassa­gyarmati játékáról. A nyáron két nagyobb lé­legzetű vállalkozás lebonyo­lítását is elvégzik. Az intéz­mény szervezésében július 20— 25. között Nógrádgárdony- ban harmadízben táborozhat­nak a megye amatőr fafara­gói. A szintén hagyományos hollókői Palóc szőttes kultu­rális napokat augusztus 19— 21- én tartják. S befejezésül közüljük: az úttörő- és ifjúsági házban a közelmúltban, megnyílt „Tájo­ló ifjúsági klub” az egyik legkedveltebb művelődési, szórakozási terepe lett a vá­ros és környéke fiataljainak. Naponta, hosszabb-rövidebb időre 200—300 ember fordul meg általában olvasásra, ze­nehallgatásra, tévézésre, be­szélgetésre. A klub nyáron is üzemel. 3» *’♦ ♦*» ♦*« ♦’* *’« *’♦ «£♦ **♦ «J* «J» »*♦ •> «’♦«»♦ *1* *l* **♦ *1* *Z* *y •’« *l* ♦> o Adósságainkról lesz szó. Vereségeinkről. És néhány ellenpontozó derűs-sugaras emberi győzelemről, nem, nem didaktikusán köte- ző(?) „egyrészt-másrészt” 6- vatoskodó eljárás kedvéért. Egyszerűen azért, mert olyan is van szép számban. Mi is az a bizonyos „emberi ténye­ző”, amelyről nemrég még sokkal többet beszéltünk, amelyről mintha megfeled­keztünk volna? Vagy még­sem? A pozitív töltetű pél­dák az élet gyakorló terepei­ről talán nem ezekről szól­nak? De, biztosan. Megjelöl­ni mégis jobb volna külön is valamennyit: „ez az a bi­zonyos emberi tényező”, amely mindenféle külön be­ruházás nélkül, minden kü­lön költségvetés nélkül, min­den rossz beidegződés és meg- szokottság ellenére^ értéket te­remtett. De akkor meg kelle­ne jelölni az emberi (anti) tényezőt is! Legjobb lenne foszforeszkáló festékkel je­lölni a visszahúzóerőt, hogy félhomályban is jól lehessen látni... A jobbra, többre törekvés, alighanem minden emberben * jelen van. Legfeljebb arról lehet szó, hogy ki kerül olyan környezetbe, ahol nem orr- fricskázással „segítik” a tár­sak, hanem biztatással. És persze lehetnek olyan „törté­nelmi” idők is, amikor az egyéni kezdeményt jobb „ta­karékra állítani” —, ahogy mondani szokás. Útonjáró „Az Hallottam egy történetet a sóshartyáni jódos vízről. Hi­teles történetet, szinte első kézből. Főszereplője az apoka és a félelem, az ok nélküli gyá­vaság, de hát az is „történel­mi időkben” (a második vi­lágháború után nem sokkal) történt, amiről szólok. A sós­hartyáni víz persze a mai na­pig nincs úgy felhasználva- feltárva, ahogy esetleg lehet­séges volna, de erről majd máskor... Sóhiányos években történt, hogy az ottani kör­orvos (jeles lokálpatrióta) fel­figyelt a juhok sajátos visel­kedésére. A földet nyalogat­ták. „Itt valamilyen sós víz­nek lepárolható föld alatti” »tengernek« lennie kell!” Ment a levél, s később maga az orvos is személyesen a megyére, a fővárosba... Ki­szálltak a MAORT, a ma­gyar—amerikai olajérdekelt- 'ség szakemberei a megjelölt helyre, megkezdték a fúrást. Megtalálták az értékes jódos vizet, a legendás jódaguát és még mást is reméltek a mun­kától. .. Mégis, amikor egy apokába, harmadkori üledé­kes kőzetbe beletörött a fú­rójuk — nem folytatták a fúrást. Időközben a társaság belső ügyei úgy alakultak, hogy minden gyanússá vált (visszaélések történtek stb.), ami nem haladt úgy, mint kés a bizonyos tényező... u a vajban..; Szélsebesen ösz- szepakoltak és elutaztak a helyszínről. Nos, a sóshartyá­ni vizet rejtő rétegek talán még mást is rejtenek. De hol van csak a szép terv is, amelyet a már ismert és alig kiaknázott gyógyvíz felhasz­nálása a megyének jelen­tene. .. Ikarus sem lenne a repülés első hőse, ha már a viasz­ból és toliakból összetákolt szárnyak építésekor körbehu- hogták volna. A pittyegök (minden értelmes törekvést, emberi-szellemi erőt „le­százalékolok”) nem állták kö­rül. Bátran szárnyalhatott, túlontúl bátran és túlságosan magasra, ahol elolvadt a vi­asz, kihullott a toll... De le­galább értelmes célt követett. Maradva a forrásvidékek környékén: a vízben szegény­nek mondott Nógrád nagyon sok jó vize elfolyik a vak­világba. Verebély határában is ott az ismert csevice. Nincs is olyan órája a napnak, nappalnak, amikor néhány kocsi ne álldogálna az át­mentén. Radnóti László rádi­ósriporter is megállt ott. Elbeszélgetett a kortyintókkal, aztán elment az illetékes ter­melőszövetkezet vezetőjéhez is, ahol megtudta: a vizet felküldték ugyan mintába, ahova kellett már régebben, de nemleges választ kaptak. Azt, hogy nincs gyógyhatása. Hogy ennek ellentmond a natura, a természetes tapasz­talás? Különösen a gépkocsi- vezetők dicsérik. Jó gyomrot csinál, felüdít, karbantart, el­űzi a fáradtságot... „Nem lehetne felülvizsgálni a ko­rábbi eredményt?” — kérdez­te a riporter. De bizony le­hetne — vélekedett a szövet­kezeti elnök. Váló igaz — egy leirat még „nem szent­írás”. .. Talán érdemes lenne megpróbálni újra. Talán ak­kor tévedtek a vizsgálatot végzők. Talán közbejött va­lami ismeretlen tényező, ami „sima vízzé” degradálta a mindenki által gyógyvíznek minősített italt. Talán palac­kozni is érdemes lenne... Talán. . Talán egy kis biz­tatás sem ártana: járástól, megyétől. A balassagyarmati újjáva­rázsolt, vízzel is ellátott szép strandon bezzeg nagyobb a bizakodás ezekben a napok­ban. A strand hátsó traktusá­ban egy dróthálóval elkerí­tett részen fúrótorony maga­sodik, serény munka folyik. Vizet keresnek. Talán hévizet is találnak. „De ha csak: va­lamilyen vizet is lelnének, az is de jó lenne!” Körülbelül ez a hangulat fogja körül a munkásokat. Mit törődik az­zal ma a helyi Adonis, vagy a strand szépe, hogy az így elkerített résszel kisebb, jó­val kisebb a „felvonulási te­rület”. Csak víz legyen. A fürdőhely dolgozói meg való­sággal szurkolótábort képez­nek. És úton-útfélen elmond­ják, hogy „milyen sokat dol­goznak azok a vízkutatók, mindent megtesznek, hogy vi­zet fakasszanak, igazán na­gyon rendesek... ” Ebben a környezetben, ennyi jólélek együttérzésével talán még a sziklából is vizet lehetne fa­csarni. .. Másféle forrás ez itt. Csesztvén járva megállít egy szűkszavú emléktábla az ottani kis iskola falán. Vers­idézet és a dátum: itt tanított pályája kezdetén a költő — Váci Mihály. Mikor, hogyan, ki által került ide, hogyan élt itt, ki fogadta védőszárnya alá, milyen utakat járt meg annak előtte, hogy Madách falujába került? És aztán mikor, hogyan, miért tá­vozott és innen ugyan hova? Mit látott ebből a táj­ból, kivel mit beszélt, melyik erdőt, melyik- bokrot» melyik virágot, melyik ösvényt sze­rette ebből a kicsinyke kis megyéből, annak is a szegle­téből? Pedig buzog forrás erre is. Balassagyarmaton kézbe • vehetem azokat a leveleket, amelyeken a keze írása őt magát mutatja. Itt ül velem szemben az ember is (nevet nem írok hogy miért, az az előbbiekből következhet), aki "meg maga a forrás. Váci Mi­hály életének jó ismerője, a levelek címzettje, általa ke­rült erre a tájra a háború után a költő, neki címezte baráti sorait, szeretettel írt vallomásait éppen erről a táj­ról. .. Nem versben; de talán versek is szólnak az együtt töltött időkről» talán csak ösz- sze kellene kötni a szálakat, mert mindenképpen érdemes lenne az évtizednyi idő távo­lába került Váci Mihályt ilyenképpen is élővé tenni —■ mindannyiunk gazdagodá­sára. Meg kellene írni. Könyvet kellene írni. Meríteni kellene a forrásból. .. Kellene, kelle­ne. .. De kinek ? És hol ma­rad a biztató szó, amely el­nyomhatja a néha ..hallható” kézlegyintés suhogását? T. Pataki László NÖGRÁD - 1981. június 21., vasarnap

Next

/
Thumbnails
Contents