Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)
1981-05-10 / 108. szám
A kitüntetett sportvezető „Nem tudnék feladatok nélkül élni" Vannak emberek, akik több poszton is megállják a helyüket. No, nem polihisztorok, csak talán egyszerűen vezetésre születtek. Beosztottjaik nem a fölöttest látják bennük, hanem a társat. A társat, aki első az egyenlők között. Ilyen embernek ismeri környezete — egész Balassagyarmat — Szűcs Ferencet, a Bgy. SE labdarúgóinak szakosztályelnökét. „Ügy szereti a játékosokat, mintha saját gyermekei lennének — mondta róla még tavaly ősszel Czimrfiermann Gyula, vezető edző —, s ezért nem véletlen, hogy azok is bíznak benne”. Lassan három éve, hogy a szakosztály élére került, s nem kis érdemei vannak abban, hogy a focicsapat igazi közösséggé kovácsolódott. Már fiatal korában eljegyezte magát a sporttal, évekig focizott az akkor még Nógrád megyéhez tartozó Selyp NB III-as csapatában. Közben a cukorgyárban kitanulta a géplakatosszakmát. tottság, utánpótlás-nevelésünk szinte a nullán állt. Nagy volt a feladat, s érthetően nagy a sikerélmény: a Bgy. SE az idei bajnokság meglepetéscsapata lett. Szűcs Ferenc vezetői ars poeticája megszívelendő: — „A szép szó többet ér, mint a hatalmi. Állandóan emberközelben kell lenni, s eredményt csak a játékosokkal együttműködve lehet elérni. Nem szabad felelőtlenül ígérgetni, de a jogos igényeket ki kell elégíteni. Csak elégedett — nem megelégedett — játékosoktól lehet követelni! Bírni kell az emberekben, s ami a játékosokat is érinti, azt velük is megbeszéljük. Naprakész információikra van szükség. Én határozottan játékospárti vagyok. Szeretek tenni a sportolókért, mert tudom, hogy ezt a közösségnek meghálálják. Mindig foglalkoztat valami, egyszerűen nem tudnék feladatok nélkül élni. Legfontosabb tennivalónk most az együttes stabilizá A felszabadulás döntő váltó- ^gMatért érdemérem ezüst, lása és az utánpótlás-nevelés zásokat hozott Szűcs Ferenc ajJ. javítása. Szeretnénk köréletében is: előbb féléves ta- , ß ° ^ labda- ny£kbeli ^ saját nevelésű nulás után munkaszervező vezetőségi tagja, 3 fiatalokból kialakítani majd lett, majd a tisztiiskolai vég- a jövő csapatát. Ennek érdizést követően hivatásos kato- . T ? sP^rtmegbi- i^ben meg kell szerettetnünk natiszt. Közben futballozott, s°ka{ a sportot, a várost, őriznünk bekerült a-hadsereg-válogatott- S - közslf a ”öltözői” ^rt! ba is. A labdarúgásnak 1955- aoxl a Kozseg sport;|a' S ez főleg nevelési feladat, ben mondott búcsút, bár egy Aztán 1975 tavaszán nyug- Ha a fiatalok felismerik, hogy ideig még focizgatott. állományba került, s más a sport összetart, életet hoszEg’yre inkább lefoglalta a társadalmi munkák _ mellett szabbít, s mellette megvanmunkája, átkerült a BM-hez, e£yre több ideje jutott a nak a siker egyéb feltételei, s a pásztói járási rendőrkapi- sportra. Lassan három éve, akkor már csak egy jó edző tányság vezetője lett. Nem hogy a Bgy. SE labdarúgói- hell a jó eredményhez”, fordított azért a sportnak nak élére került, s azóta szín- Mindennek tanúi lehetünk sem hátat, részt vett az egye- te minden edzésen ott van, most a Bgy. SE-nél, s ebben sülét munkájában. együtt él a játékosokkal. Szí- Szűcs Ferencnek is része van. Amikor 1962-ben Balassa- vesen beszél az egyesületnél Nem is kevés! gyarmatra került városi ka- végzett munkájáról: ^ pitánynak, természetes, hogy — Felkészületlenül ért ben- a Bgy. Dózsa elnökségében is nünket 1978-ban az NB II-be helyet kapott. Közben több- jutás. Ügy kellett pótolnunk szőr is kitüntették, megkapta a lemaradást, hogy közben a Munkás-Paraszt Hatalo- benn maradjon a csapat. Himért Érdemérmet, a Kiváló ányos volt a szakember-elláHazánk felszabadulásának 36. évfordulója tiszteletére Szűcs Ferencnek, a „Nógrád megye sportjáért” kitüntető díjat adományozták. Kiss László Miklós Mit ígér a 32. forduló? iiiiiiiiiiiiiimiiniimiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiir.iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiin A labdarúgó NB n-ben vasárnap, a 32. forduló mérkőzésére kerül sor. A három nógrádi csapat közül kettő idegenben szerepel, míg a Nagybátony otthonában veszi fel a küzdelmet, próbálkozik meg az újabb pont szerzésével. Az STC Debrecenben az Dniversitáshoz látogat, a Bgy. SE pedig a Bp. Spartacussal mérkőzik. pontszerzésre. A betegek — Mákos kivételével — felgyógyultak. Szalai Miklós kezdő csapata az egyetemisták ellen ez lesz: Kocsis — Cséki, Szabó, Varga. B. Kovács — Földi, Tóth. Balga, Lipták — Mohácsi, Berindán. A kispadon Ré- dei, Szekula és Vágó vár bevetésre. Az STC idegenben általában jobban szokott szerepelni, mert hétről hétre Az STC nem kirándulni előző heti nagy fegyverténye, gyengélkedő támadósora nyílt megy Debrecenbe, az özd és az Ózd elleni idegenben elért sisakkal játszó ellenfeleket a Gyöngyös vereségei folytán győzelme tekintélyt parancsol, kap. Ez a taktikai felállás így lassan már a dobogós hely Az STC ezúttal Farkas Sza- könnyebbé* teszi az eléggé góllehetőségeit is eljátszotta. A bölcs technikai vezető szerint, szegény középpályás sor és a vasárnapi ellenfél a DUSE a legjobb csapatával készül a kétékes támadójátékot. Debrecenben a Stécé Pontszerzés a cél Kézilabda NB II. középcsoport Döntetlen a listavezető ellen SALGÓTARJÁNI TC— vezetők csak szabaddobást Az ideges hangulatú, nagy TAURUS 14 _14 (5_7) és kétperces kiállítást ítéltek, iramú mérkőzésen a SalgótarA második harminc perc ján méltó ellenfele volt a vá- Salgótarján, Munkácsi úti Nagy István kapufájával és Iogatottat is megjárt Szépiasporttelep, 150 néző. Vezette: kihagyott helyzetevei kezdő- kxval es Füzessel megerosi- Bergmann, Sziklai. STC: Kiss dött. Ezt követően Márta két tett listavezető gárdának. — Szabó 4, Urbán, Drevenka esetben is belőtte a hetest. Nagy István: - A gyenge 1 Márta 4 Pádár 1 Né- Kiss remekelt: két ízben is helyzetkihasználásunk egy meth. Cseré: Berdó ’(kapus), büntetőt védett! Szabó hét- pontunkba került. Mizser 1, Nagy 3, Harmos, méteresből egyenlített, majd Tóth. Edző: Nagy István. Marta remek akciógóllal megAz eredmény alakulása: szerezte a vezetést. Ezután 13. perc: 2-2, 21. perc: 4-5, felváltva estek a gólok, öt 4(1 nőre- 10—9 50 Dere- perccel a befejezés előtt a 40 íxirc. íü 9, au. perc. TAURUS el6nye két gólra nőtt. Az STC az utolsó előtti Az első játékrészben a ru- percben kiegyenlített, majd tinos budapesti együttes ellen Márta hétméteresből a győ- a hazaiak kemény, lelkes já- zelmet is megszerezhette vol- tékkal „állták a sarat”. Bal- na. A volt válogatott Szépszerencséjükre azonban két laki azonban védett. Miként büntetőt és több ziccert ki- a mérkőzés folyamán már há- hagytak. Ebben elsősorban rom esetben is... Márta és Szabó vitték a prí- Jó: Kiss (a mezőny leg- met. Még valamit: a 18: perc- jobbja), Márta, illetve Szépben Drevenkát gólhelyzetben laki és Füzes. Kiállítás: nyolcvalósággal leütötték; a játék- nyolc perc. Tóth István A fővárosban a Kőér utcai lehet, akkor most ismét dön- tájékoztatás szerint Kovács I. pályán küzd ma a bajnoki tetlen lenne soron, amelyet a az edzésen ugyan megsérült, pontokért a Bgy. SE csapata. R de azért játékára számítanak. A Spartacus eddig odahaza gy‘ * Hornyák kiállítása miatt nem 16 pontot gyűjtött a vesztett A gyarmatiak szerdán Sely- játszik, Lucska beteg és a 14 ellenében, a tavaszi sze- pen edzőmérkőzésen 7—0-ra két Tóth sincs még rendben, zonban azonban gyengébb tel- győztek, de Czimmermann így Trubinnal együtt tovább- jesftményt nyújt, mint ősz- Gyula edző mégsem volt elé- ra is sérültek listáján van- szel. 1981-ben 5 hazai talál- gedett a látottakkal. Ettől töb- nak. A mai keret az alábbi: kozóból sorrendben a 2 győ- bet kell nyújtania a csapat- Balázs — Pribeli, Robb, Laj- zelem után 2 vereség, majd 1 nak, ha sikerrel akarják fel- kó, Varga, Kovács J., Kárdöntetlen következett. Ha a venni a versenyt a hazaiakkal mán, Szalai, Kovács I., Frie- számok törvényeinek hinni szemben. A péntek délelőtti man, Szedlák, Papp és Oláh. Sok a sérült Nagybátonyban A Nagybátony csapata ma Czékmán, Dóra és Szoó — zésen 6—1 arányban győztek az Asztalos J. SE gárdáját fo- több foglalkozáson sérülés mi- a Kisterenye ellen. Dávid Ró- gadja. A honvédegyüttes ed- att, csak nézőként lehettek bért vezető edző kerete: Pál - dig közepesen szerepelt a baj- jelen. Szoó kivételével —, aki- chuber, Bertók, Antal, Orosz nokságban: 33 pontjával a 10. nek egy oldalbordája eltörött J., Tamás, Bordás, Dóra, Sza- helyen áll. Vasárnap odahaza — azonban bizakodnak a já- bó J., Bocsi, Czékmán, Orosz 1—1 arányú döntetlent ért tékban. A szerdai edzőmérkő- L., Kiss, Szabó P. és Loch, el a hetek óta ragyogó formában levő Hódmezővásárhellyel szemben. A hazaiak Miskolcon is bravúrt hajtottak végre: pontot raboltak az MVSC-től. A 3—3- as döntetlen — mondotta Szarvas József, a napokban kinevezett szakosztályi elnök — önmagáért beszél. És nemcsak az eredmény a lényeg! A korábban mindenki által elveszettnek hitt csapat — nem először a tavasz folyamán — bátor támadójátékkal és remekbe szabott gólokkal „meglepte" az ellenfelet. Az elmúlt hetek eredményei visszaadták a fiúk önbizalmát is. Valamennyien — játékosok és vezetők — győzelmet várunk! Az újabb két ponttal már megerősíthetjük helyezésünket. A bányászcsapatnál a héten a szokásos edzésmunka folyt. Gondot csak az okozott, hogy öten — Antal, Szabó Péter, Erdei verseny . Futás a piros szalag mentén A győzelem napja tiszteletére ma erdei futásra kerül sor Salgótarjánban. A 9 órakor kezdődő versenyre a rendezők mindenkit várnak, aki kedvet érez a testmozgáshoz! Péntek délután kijelölték az útvonalat. Rajt a Tarján vendéglőnél van, s a mintegy 15 kilométeres út vége a ka- rancsberényi partizánmúzeum. Az útvonal piros szalagokkal van jelölve, és a 21-es útról az úttörőtáborral szemben levő alagúton keresztül az erdőben halad, majd a Nagyker- csegen, a karancsi völgyön át a karancsaljai labdarúgópálya mellett a zsodányi vadászház érintése után a piros turistajelzésen vezet a múzeumig. Három komolyabb emelkedő is van az útvonalon, ezért célszerű az erőt jól beosztani! A múzeumtól autóbusz hozza vissza Salgótarjánba a résztvevőket. A több kategóriában sorra kerülő versenyre a Tarján vendéglőnél fél 9 órától lehet nevezni. Iskolai spori FÖTI GYERMEKVÁROS- GÉPIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA 23—13 (12—7) A középiskolai kézilabdakupán a gépipari szakközépiskola fiúcsapata a legjobb 17 iskola közé jutott. A hatos döntőbe jutásért Foton a gyermekvárosban mérkőztek a tarjániak, de átlövőik gyenge teljesítménye miatt váratlanul 10 gólos vereséget szenvedtek. Így a május 12-i visszavágón csak tisztes helytállásra számíthatnak. JÓL SZEREPELTEK A TAR JANI TÁJFUTÓK A Pécsett megrendezett országos középiskolai tájfutó-bajnokságon 22 csapat 200 versenyzővel vett részt. Két kategóriában szerepeltek a salgótarjáni Madách Gimnázium tanulói is. Az F 15 B kategóriában Török József az 5. helyet szerezte meg és ezzel teljesítette az aranyjelvényes szintet. Az F 17 B kategóriában Varga András 9., a Török József, Mohácsi Tamás, Varga András összetételű váltó az 5. helyen végzett. Az iskolák közötti nem hivatalos pontversenyt, a salgótarjániak nyerték. Az asztalitenisz NB n. állása, nők: 1. Egri VM. 2. Szolnoki Kilián 3. Salgótarjáni V. 4. Bp. Gamma 5. Bp. Hídépítők 6. Hatván 7. Kecskemét 8. DVTK 9. Orosháza 10. Debrecen 11. Szeged 12. Kunszentmiklós 6 8 - - 78-18 12 6411 59-37 9 6411 58-33 9 64-2 52-44 8 64-2 54-42 8 6222 39-57 6 6213 51-45 5 6132 45-51 5 62-4 42-54 4 6123 34-62 4 6-15 33-63 1 6-15 31-65 1 Az asztalitenisz NB III. állása, férfiak: 1. Bp. Postás n. 2. Bp. Telefon SE 3. Nagybátony 4. Borsodi K. 5. Eger 6. Bp. Finomm. 7. Salgótarjáni. V. 8. Siroki V. 9. Hatvan 10. Sárospatak 65-1 71-25 10 65-1 59-37 10 6411 55-41 9 6231 46-50 7 63-3 52-44 6 6213 45-51 5 6213 43-53 5 6123 37-59 4 6114 35-61 3 6-15 37-53 1 NÓGRÁD - 1981 május 10., vasárnap Feljebb nőni néhány fejjel Gondolatok a labdarúgó vb-seleitezőkről A válogatás a szakvezető Valenciában brillírozó dolga. Magyar újságíró nagy kapus talán hárította nyilvánosság előtt nem foglal Sulser második gólt hozó lö- állást labdarúgócsapat kiala- vését —, de lehet, hogy „Bu kítása ügyében: nem kérdez, bu” három nem tesz javaslatot, nem kri- védésére nem lett volna tizálja az összeállítást. Még pes Félreértés ne essék: elismerésre méltó, nem rossz eredmény a döntetlen az idegenbeli nyitányon. Látni lehetett, hogy legalább any- nyit ér a 28 éven felüli érett labdarúgók rutinja, mint inkább a guruló labda meste- a. hazai „csikócsapat”, a sváj- volna re, Csapónak pdig nem „jött c* fiatalok tehetsége, gyorsa- be” az egyetlen nagy lehető- sáSa. robbanékonysága, bátorságé. Ehhez hozzátartozik, Nem is az életkor a másik bravúros hogy" a svájci védők viszont döntő, még csak a testmagas- — hagyományosan mind szál- saS sem. De minden feladat- ■ fa sudárak ... S ez ugyanúgy iai az arra legalkalmasabb jápécsi kéNyilasi esetleg vezeklubszinten sem. Nem tudni, tést szerzett volna a 17. perc- elmondható az angolokról, sőt fokost kell megbízni, a nevek miért —, valahogy így ala- ben, amikor Csapó hat mé- még a románok átlagmagaskult ki. Feltehetően túl sok térről mellé fejelt — ám elsportújságíróból lett már ed- képzelhető azt is, hogy svájci dig is edző, szövetségi kapi- gólt hozó hibát vét tány, MLSZ-elnök Magyarországon, s a kollegalitás tartEzek persze csak találgatája vissza a sportsajtó munka- nyítani a vb-selejtezők során társait ettől. Ügy vélik tán: ez nem lenne „sportszerű”. sága is a miénk fölött van. Garabát jó fejelőnek ismertük meg, ám ezúttal az inkább földön veszélyes Sulser sok. Lesz még alkalma bízó- őrzése volt a feladat —, s csődöt mondott. Talán, ha Szán- a két hatalmas termetű, te- tóra bízzák . . . Bálint is jól ra’ mint bármelyik ellenfe- hetséges labdarúgónak. Szűk- fejel — neki pedig a gólszer- fűnknek — mégsem alakult ki bűvölete helyett a képességeket szem előtt tartva, s a pillanatnyi formára is figyelve! Eközben, hogy nem mondhat le a csapatépítésről sem a kapitány, az a legtermésze-. tesebb. Több időnk volt ugyan Visszaélés a nyilvánosság ere- ség is lesz rájuk hamarosan a zés funkciója jutott. (Eredeti- az a. tizenegy, amely a vb 244ével, a nyomtatott szöveg románok, majd az angolok el- leg a büntetőt is ő rúgta vol- ^ döntőjébe bekerülni és ott len. És itt külön ki kell emel- na!) Martos alig találta a he- fól helytállni hivatott. Végső ni a magasságukat, mint dön- lyét, Tóth pedig mindkét sor0n a selejtezőkön sem kétő tényezőt. Láthattuk a tele- svájci gólért és még számos 60 kipróbálni és siker esetén vízióban, milyen fontos eleme melléfogás miatt hibáztatható, beépíteni olyan labdarúgókat, záértését — kifejezetten segí- az angol, de a román futball- Varga esetleg jobban helytállt akilc klubjukban, vagy a váhatalmával? És, ha éppen a len. & itt külön ki kell emel- közvélemény tolmácsolása? Anélkül, hogy bárki is kétségbe vonná a szakember hoztő szándékkal Ezek íródtak. Kétségtelenül súlyos rány két biztos kulcsember kiesése a legnagyobb tétre menak is a fejjáték. Fel kell ve- volna ... ám ' megint Ugatottak valamelyikében már a sorok például így lük venni a versenyt ebben csak találgatások, feltételező- bizonyítottak. Ismétlem: nem is: védekezni ellene és saját sek. Amelyik csapat nem győ?, MüUerék helyett, hanem mohát- fegyverüket is felhasználni ve- annál mindig van jobb — 80Uak, mellettük, velük legalábbis papíron: Avagy: együtt. utólag könnyű ... Az ideális válogatottat, Legközelebb Sames és Ste- amely a legjobb képességű ti- mieink. De volt a csapatban fanescu, Iordanescu és Camá- zenegy labdarúgó egységes, kitűnően fejelő játékos nem is taru ellen kell megtalálni e összeszokott csapata, ahol ele- Egli néhány parádés gyógyszert: az eredményes fej- gyedik a megfontoltság a gyor- l csak Mészárosban játékot. Focizik a magyar pá- sasággal, a tapasztalat a len- meg a vér. Nálunk lyákon néhány alaposan meg- dülettel, a rutin a kiismerhe- en alátámasztják—, de ugyan- Fazekas kifejezetten rosszul nyúlt és remekül fejelő labda- tétlenséggel, a robbanékonylük szemben. A svájci csatárok Is inkább a nő mérkőzéssorozat nyitánya alacsony termetűek, akár előtt. Katzirzot és Nyilasit pótolni, helyettesíteni lehetett—, hogy Mészárosnak mennyire sikerült, azt a látottak és a közönségszavazatok egyértelműegy olyan képességű játékost a helyükre állítani lehetetlen. A fejel, Kissnek most nem adó- rúgó. aligha ismeretlenek Mé- sáS az állóképességgel. dott Ilyen alkalma, Törőcsik szölynek. Várkony! Fercsa