Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)

1981-05-10 / 108. szám

A kiállítások megnyitásának megszokott idején bizony jócs­kán módosítva — mégis nagy­számú érdeklődő, művészet- pártoló salgótarjáni, a me­gyei, a városi intézmények és szervezetek képviselői jelen­létében nyílt meg Mészáros Erzsébet textilművész kiállí­tása pénteken délelőtt féltizen- kettőkor(!) a somoskői műve­lődési házban. Az érdeklődés láttán érzett örömhöz elisme­réssel párosíthatjuk a kiváló szervezést elsősorban azért, mert immár hagyományossá vált a város kulturális életé­nek gazdagítása, a kiránduló- és üdülőkerület, a festői szép­ségű Somoskő kulturális ese­ménysorozata — a nyári tár­latok rendezvénye. Mészáros Erzsébet gobelin­jeinek szó szerint is szép ke­retet nyújt ez a táj; a kiál­lítás anyaga, a szövött kárpi­tok bársonyos csillogású csendje pedig talán sehol más­hol nem érvényesül tárlatként olyan átható erővel, mint ép­pen ebben a kedves, em­bermeleg, természetközeli kör­nyezetben. Az idei első somos­kői nyári tárlat bensőséges hangulatot árasztó szövött fa­likárpitjai, az alkotó fonal­applikációi, amelyek tervként frisseségükkel ragadják meg a nézőt — máltán keltenek el­ismerést és érdeklődést. ■niiniiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiNiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiini iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiihiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiihiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii|i||iiiiii,,ii,||""I',i"" TŰRÁZÖ ŰTTÖRÖK PROGRAMJAI Vár a természeti Hármas célt tűzött ki maga elé az idén a megyei úttörő- elnökség mellett működő tá­borozási és turisztikai szak- bizottság. Elsőnek azt, hogy a gyerekek mind jobban is­merjék meg lakóhelyük és hazánk nevezetes tájait, má­sodszor: az országjárás során szerezzenek személyes tapasz­talatot, élményt országépítő munkánkról végül pedig, hogy, a természetjárás, a táborozás közben tanulják meg, miként kell értékeinket óvni, ápolni. Mindezek megvalósítására bőséges lehetőség kínálkozik, hiszen számos túra, tábor várja a pajtásokat. Már köz­kedveltek az úgynevezett csillagtúrák, s a különféle vándortáborok, kirándulások. Nyáron ismét megrendezik az országjáró úttörők megyei ta­lálkozóját, amelynek helyszíne ezúttal a salgótarjáni váltó­tábor lesz. Együttműködnek az úttö­rők a Hazafias Népfronttal, s közösen tovább szélesítik a „Védetté nyilvánítjuk” elne­vezésű környezetvédelmi mozgalmat. Itt említendő, hogy a természetvédelmi al­bizottsággal együttműködve megrendezik az „Erdők nap­ját”, amely szintén a gyer­mekmozgalom környezetvé­delmi tevékenységét demons­trálja. A megyei testület arra ösztönzi az úttörőcsapatokat, hogy minden gyerek vegyen részt a turisztika, a termé­szetjárás valamilyen formá­jában, alakuljanak természet-,, járó őrsök, szakkörök, búvár­klubok, s minél több hátrá­nyos helyzetű és cigánytanuló részesüljön a táborozás él­ményében. „JÖZSI, GYERE KI!" A wurlitzer makacs. Három tejfölösszájú tacskó döngeti az oldalát kitartóan, a gép csak nem szólal meg. (Igaz, ott a tetején a nagybetűs tábla: „ROSSZ!”) A műsor azért nem marad el, a ki tudja honnan érkezett három, akárkire nem lehet nem figyelni. Nagyhan- gúak, mocskosszáj úak, a kel­lemetlen szomszédsággal sze- rencséltetettek sietve másik asztalhoz is húzódnak. Véget kellene már vetni a handabandázásnak, de inkább lesünk a poharainkba, bámu­lunk az ablakon, mintha az egészből, a nagyhangú cir­kuszból mit sem vennénk ész­re. Lopva, a szemünk sarká­ból figyelve aztán látjuk, hogy a legfiatalabb senkiházi kezet emel a pincérnőre. A fenye­getésnek félreérthetetlen jele ez, s ha lehet, ettől a pilla­nattól még nagyobb buzga­lommal keresünk valamiféle álelfoglaltságot a presszó ap­rócska asztalai mellett. Mert nem a mi ügyünk. Csak nem beleavatkozni! Hi­ányzik nekünk az idézés, a tanúskodás, az igazságszolgál­tatás sokszor hosszadalmas stációihoz való asszisztálás? Meg aztán . , . félünk is. Vertek már ezért félhóltra embert bámész kíváncsiak tét­len seregének gyűrűjében. A személyzet a rendőrséget emlegeti, amikor belép a presszóba egy középkorú fér­fi. Megáll, lesi a hangoskodó- kat, pillanatok alatt felméri a helyzetet — Világ szégyenei, honnan szalasztottak benneteket? Ta­karodjatok innét a jó anyá­tokba, ha nem tudott jó mo­dorra tanítani! Egyetlen lépést tesz a társa­ság — bocsánat, a banda — felé. A három nagyhangú — a szótlanok és a bátortalanok között oly fenemód erős — if­jú meg az ajtót keresi sietve. A legifjabb-legordenárébb, legbátrabb még visszadugja a fejét: — Józsi, gyere ki! Az utcán majd beszélgetünk. A középkorú férfi — a „fe­hér holló” — egy mozdulattal jelzi, hogy hajlik a „társalgás­ra”. Indulna is a hívó szóra, csakhogy az invitáló már ott szedi a lábát az utca túlolda­lán. EZ-AZ NÉZŐPONT — Hogy vagy, ml újság? — Mit is mondjak . . ., ret­tenetesen szalad az idő! — Jó jel. Azt jelenti, rend­ben az életed. — ? 7 ? — Gondold csak el . .'. nem panaszolnád, hanem sür­getnéd az idő múlását, ha tár­sad lenne a baj. VÁLASZ NÉLKÜL Nyolcvanadik életévét köze­lítő ember hajol az írógépem fölé: — Írd le nekem ezt a pa­pírt, a kezem vonását már alig­ha olvassa el emberfia. Írom. „Tisztelt vezetőség! Hajlott korom miatt a háztáji földet megművelni nenr tu­dom, szeretnék arról lemon­dani. Egyben szeretném meg­tudakolni, hogy a leadott föl­dért cserébe jár-e termény?” Kitöltőm az öregnek az aján­lott levél feladóvevényét is, de a választ még ma sem tud­ja a kérdésére. Három hónap múltán ! ! ! — Nem válaszolnak — pa­naszolja az utcán. — Jogos, vagy nem, amit kérek, ők tud­ják. De legalább válaszolná­nak! Elvégre, ott voltam én a tsz-ben már a kezdetnél . . . Idézi a múltat, s mondja a bánatát hosszadalmasan; úgy tűnik, szeme sarkából könny­csepp tolakszik a napvilágra, „Legalább válaszolnának...” — ismétli vagy háromszor, s ek­kor már bizonyos, hogy nem képzelődöm. A könnycsepp valódi. SZÁMLA Vége a „dorbézolásnak", fi­zetni kell. A vendéglátóipari műintézmény alkalmazottja kelletlenül riszálja magát az asztalhoz, ábrázata vetekszik a Savanyú Jóskáéval. — Két kávé . . . egy kis- fröccs . . . egy márka . . . — vánszorog mélán a toll a pincérnő kezében. — Más . . . Különösen népszerű az út­törők körében a „Vár a ter­mészet!” nevet viselő közös­Ősi hangszerek ségi játék, amely a különféle turisztikai formák játékos ötvözete, az egészséges test­edzés és a szórakozás, a hasz­nos időtöltés jó lehetősége. Valamennyi úttörőcsapat nyári „haditerve” készen áll, s így már csak az időjárás­tól várnak némi enyhülést. Mert. ahogyan az úttörők tú­raszervezői vallják, három do­log kell a jó kiránduláshoz: az izgalmas útvonal, a lelkes csapat és a remek idő. Az I első kettő készen áll. ■ A mongol nép 6sl senekultűrá­jának tanúi azok a népi hangsze­rek, amelyek mind a mai napig fennmaradtak. Ezeket a zeneszer­számokat nemcsak népművészek használták, ugyanezek szolgáltak a buddhista lámakolostorok egy­házi szertartásai alkalmával is. Ezekben a kolostorokban 66—96 tagú „nagyzenekarok” és 38—66 muzsikust foglalkoztató kisebb együttesek működtek. A fúvós hangszerek között jelentős szerep jutott a tubához hasonló ik bú­rénak, kedvelték a bisgur nevű oboát, de használták a trombi­tát és az ütős hangszerek több válfaját is. Az ik bűre négy méter hosszú, három részre osztott fúvós hang­szer, rézből készítik. Egy zene­karban legalább kettő, de gyak­ran négy ilyen szól. Különösen a Cam nevű misztériumjátékok al­kalmával használatos, mint szóló- hangszer. A bisgur ugyancsak fúvós, az oboához hasonló; 57 centiméter hosszúságú, sétabot alakú, hét­lyukú hangszer. Elefántcsontból vagy szantálfából készítik, arany­vagy ezüstberakással díszítve. A bisgur egyben jelentős szóló- hangszer is. Az ütőhangszerek között a tomtom 81 centiméter átmérőjű dob, speciális ütővel. Egy zene­karban egyetlen van belőle. Ezt használták „az istenek segítségül hívására”. Másik érdekes ütő­hangszer a rézdob, amelyet külön­leges állványzaton helyeznek el, átmérője 18 centiméter, egyetlen NÓGRÁD - 1931 május 10., vasárnap Az egyik vendég felnéz a magasba, a kelletlenség „szob­rára”: — Talán egy mosolyt . . ., esetleg néhány kedves szót. Legalább utólag. „GYÖKEREK” Szociológiai vizsgálat a fa­luról, sorrendben talán azegy- millió-háromszázharminc- ezer-háromszázharminc- harmadik. Két egyetemista a kérdezőbiztos, jeles szorgalom­mal töltik a félkilónyi kérdő­ív rubrikáit. Terménydaráló... van; kukoricamorzsoló . . . van; a ház . . . kőből. Vízöb- lítéses wc? Mit olvastak utol­jára? Újság jár-e, milyen? Elégedettek-e az alapellátás­sal? Jövedelem . . . háztáji- mennyi a mellékes? — „Mondd csak, fiam, nyu­godtan, ezek nem az adóhiva­taltól vannak!” Nyolcvanadik, századik, vagy a kétszázadik kérdés: „Szeretnek-e ebben a falu­ban élni?” „Szeretünk.” A kivallatottak véleményét dokumentáló toll pedig meg­áll. A wc-t, a terménydarálót, a kukoricamorzsolót, a ba­romfi számát, —, s, hogy mennyi abból a kakas?! — késedelem nélkül rögzítette az* írószer, most meg tétovázik. Mármint a kéz, amely tartja. Mert nem érti a választ az értelem, ami a kezet paran­csolja. „Szeretünk”. „De . . . hogy lehet . . . ilyen semmi faluban . . .” Negyed óráig, húsz percig hallgatják az indoklást, a ma­guk szórakoztatására, a kérdő­ívmonstrumon erre nincsen ennyi hely. Aztán megunják, de nincs is értelme tovább mondani — közel sem azonos a hullámhossz. — Kaphatnánk egy kést? — vet véget a kilátástalan dis­kurzusnak egyikőjük, — Gyö­nyörű az idő, kimennénk a hegyoldalba ebédelni. Hoztunk hideget. Fél óra múltán: — Köszönjük a kést, vissza­hoztuk. Mondják csak ... az a szőlő, ott a sivár meredé­lyen . . . hogy élhet meg . . . Csak szemvillanásnyit késik a válasz: — Talán . . ., mert odaül­tették. Ott a gyökere. Kelemen Gábor pálcát használnak hozzá. Egy ze­nekarban két ilyen doh működik. A különféle fúvós és ütőhang­szereknek, csengőknek és más „hangszerszámoknak” a vallási ceremóniákon kívül a templomba hívásnál is fontos szerepük volt. E különleges népi hangszerek jelenleg főleg a népi zenekarok előadásában szólalnak meg. Ugyanakkor az ősidőknek megfe­lelő lámazenekarra is van példa Gandangtegcsinlingben, Mongólia egyetlen működő kolostorában, amelynek 36 szerzetes muzsikus tagja van. A szebbnél-szebb be- raltásos hangszerek, díszes nagy és kisebb dobok, gyönyörű se- ryembojtos csengők, más ütőhang­szerek nagy muzeális értéket képviselnek, az egyházzenei hangversenyek pedig komoly mű­vészi élményt nyújtanak a ma emberének is. Kedves Pista bácsi! Nyílt levél arról amiért nem jár fizetség Emlékszik-e még arra, ami­kor utolsó beszélgetésünkön azt mondta nekem; úgy fésül­je át ezt az élettörténetet, hogy ne tűnjék sem túl sze­rénynek, sem túl hivalkodó- nak. Legyen olyan, mint maga a valóság! Most, a jegyzetlapok ren­dezgetése közben döbbentem csak rá arra, mily nehéz e gazdag életpályát papírra vet­ni néhány rövid oldalon, ami­kor több fejezetes regény kí­vánkoznék belőle. Hatvan­nyolc kemény esztendő tűzben és viharokban, a nagy törté­nelmi események, sorsfordulók részese, alakítójaként... Hogyan lett a nagyköké- nyesi szegény parasztgyerek­ből tanító? Tanító, a szó leg­nemesebb értelmében. Hon­nan az örökös láng, nyugtalan­ság, amely állandó cselekvésre ösztönözte? Mindig a szebbért, a nemesebbért, a haladóért? Figyeltem töprengő, gondol­kodó arcát, a még ma is friss szellemet tükrözőt, amikor visszapergette az emlékek ke­rekét. Amikor felidézte aKis- bágyonban eltöltött nehéz éveket. Amikor a felszabadu­lás idején a nemzeti bizottság elnöke, a járási nemzeti bi­zottság jegyzője volt. Amikor teljhatalmúlag, a nagy felelős­ség miatt érzett aggódással, vívódásokkal a lelkében irá­nyította a községet, s még a rendőrparancsnok hálátlan tisztét is magára vállalta... Olyan volt, kedves Pista bá­csi, míg beszélgetését hallgat­tam, mintha a történelem- könyvet lapozgattam volna. Mert jöttek az események sorjában. És ön, együtt ha­ladt ag eseményekkel. Agitált, rábeszélt, évszázados félel­mekkel, előítéletekkel küzdött. Földet osztott az embereknek, szervezte a kommunista pár­tot, az iskolai úttörőcsapatot. Ostorral verték a szülők gye­rekeiket, amikor megtudták, milyen baloldali szervezetbe keverednek... De megszületett az úttörőcsapat, minden föld­nek gazdája lett, a MADISZ is megalakult Kisbágyonban. Mondta, Pista bácsi — mi­kor rákérdeztem — szívóssá­gát az édesapjától örökölte, aki 1919-ben direktóriumi el­nök volt. Köszönő, elismerő szavak, hálálkodás, csak ritkán jutott ki önnek. Mert az új hirde­tése, a megcsontosodott, régi alapokon sokszor hálátlan, embert őrlő feladat. Lámpást gyújtani a sötétségben — a világossághoz nem szokott szemnek bántó, zavaró. Van azért kedves, dédelgetett em­léke is. Ünnepi ülést tartott 1947 augusztusában a buda­pesti pártbizottság, hogy elis­merését fejezze ki annak a hatvan pedagógusnak, akik se­gítették elhinteni a friss szel­lemet országszerte, ön is köz­tük volt. Ekkor, ott lépett be a kommunista pártba. Féltve őrzött ereklye még ma is, az a több mint harminc évvel ez­előtt kiállított tagkönyv. Kedves Pista bácsi! Már a beszélgetésünk során is szem­betűnt, de most, hogy a jegy­zeteimet rendezgetem, meg inkább megerősödik bennem, hogy 68 esztendeje kalandozá­saiból nem a hivatásként vál­lalt pedagógusi pálya hagyta a legmélyebb nyomot, hanem a bensőjéből hajtott nagy célok megvalósítása. Egy sor, életet szebbé tevő feladat megoldá­sa, amiért nem jár fizetség, de, amelyre az ember évek múltán is szívesen gondol. Ne értsen félre! Érzem, a tanítást, a tanítványait is igen szerette. Ma is büszke arra, hogy a kisbágyoni iskola ta­nulói, az ön igazgatása alatt „taroltak” a tanulmányi ver­senyeken, hogy volt olyan év, amikor a nyolcadikosok közül valamennyi továbbtanult. Mérnökök, orvosok, jó szak­munkások lettek. Ám a leg­büszkébb arra a két tanítvá­nyára, akik külföldi egyeteme­ken szívták magukba a tu­dást, s akik ma már felelős beosztású, megbecsült, elis­mert emberek. Persze, hogy büszke, hiszen egy kicsit az ön lényének, tudásának egy része is benne van ezekben a sikerekben. De legalább ilyen szeretet­tel beszél a bábáskodásairól. Amikor új iskola építését kez­deményezte Palotáson, vagy amikor belefogott a pásztói gimnázium szervezésébe, vagy amikor a kisbágyoni aprósá­goknak óvodát csinált az isko­la üres termeiből. Nem rettent vissza semmitől. Kijárta, hogy Kisbágyonban mozi le­gyen. És lett. És három évig ön volt a mozigépész. Útja nem zökkenőmentes. Sodródott ezerfelé. Mindig oda, ahol a szükség megkí­vánta. Megállta a helyét akkor is, amikor megyei tanulmányi felügyelő lett, vagy a palotási iskola igazgatóságával bízták meg. Jó reggelt Pista bácsi! — így köszöntik munkatársai még ma is, a Hazafias Nép­front Pásztói nagyközségi Bi­zottságán. Ahol minden reggel pontosan megjelenik, nyug­díjba vonulása óta, 1974-től. Életeleme a munka — népfrontaktívaként folytatja szervező tevékenységét, tapasz­talatait, — ha kiérik — szí­vesen átadja a maiaknak. Kedves Pista bácsi! Jól em­lékszem arra, amikor beszél­getésünk végén megjegyez­tem; ha fizetés nem is járt a számtalan, ön által végzett munkáért, azért erkölcsileg bizonyára megbecsülték. Mé­lyen elgondolkodott, és nem válaszolt a kérdésnek szánt kijelentésre. Vannak kitünte­tései, jól tudom. De talán minden kitüntetésnél többet ér egy-egy elismerő elvtársi, ba­ráti szó, kézfogás. A figyelem, amely az embert övezi. Hogy ebből önnek nem sok jutott kedves Papp Pista bácsi? így van ez, a nagy küzdelmek közkatonáival, így van ez az emberrel, ki csendben, szeré­nyen a háttérből válik a nagy dolgok alakítójává... Kiss Mária Kadmium és az algák A kadmium igen veszélyes elem. Az emberi szervezetbe jutva nem választódik ki, ha­nem lerakódik, feldúsul a csontokban, ahol azután évti­zedek múlva is megtalálható. A tengervíz normálisan mint­egy 0,02 ezrelék kadmiumot tartalmaz (egyedül az Északi­tengerbe évente körülbelül 390 tonna kadmium jut a csa­padékkal, s ugyanennyi oldott, szuszpendált formában a fo­lyók útján). A kadmiumkon­centrációnak a tengervízben való megemelkedése jól ellen­őrizhető bizonyos tengeri mo- szatok (például Laminaria saccharina, Ulva lactuca) se­gítségével, amelyek ki tudják vonni a kadmiumot, és hosszú ideig akár milliószoros kon­centrációban is tárolni képe­sek. A kísérletek során az eredeti kadmiumkoncentráció kezdetben 0,8—2,6 ezrelék volt, ami az első hat napon belül 100—130 ezrelékre emelkedett. Harc a fák káifevői ellen Lett tudósoknak sikerült tikus úton készült anyag haté- megtalálniuk és vegyi úton konyán alkalmazható a kárte- előállítaniuk azokat a különle- vők megsemmisítésére. A mes- ges, erős illatú anyagokat, me- terségesen előállított illatanya- lyek hatására a szúfélék fel- gokkal tömegesen összegyűjt­hívják egymás figyelmét. A hetők a bogarak az égetésre lett erdőgazdálkodási kutató- előkészített farönkökben, s így intézetben végzett kísérletek lehetővé válik megsemmisíté- azt mutatták, hogy a szinte- sük.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents