Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)
1981-05-31 / 126. szám
Mindenki tánca /WI/«WWVVV\MMMA/VV^^W\/V1 Várja vendégeit A Népszínház táncosainak sikeréről BÄLINT LAJOS pár évvel ezelőtt megjelent gyűjteményes kötetében, annak is A táncosnő című dialógusában olvasható az alábbi: „A fontos az, nogy a kiváltott érzés azonos legyen a muzsikával egyrészt, másrészt pedig, ezek a gesztusok festői szépség dolgában együttes beleol- vadást jelentsenek a térbe, s egyúttal a muzsika ritmusába.” Bálint Lajos, aki hosz- szú életéből hetven évet a színház világában töltött, kiválóan értett a táncművészeihez, s évtizedekkel ezelőtti esztétikai fejtegetéseinek többsége ma is megállja a helyét. Ilyen" a fenti idézet is, melyet azért citáltunk, mert igen találónak érezzük a Népszínház táncszínháznak. Mindenki tánca című előadására. Sőt, ehhez még hozzátehetjük, hogy az együttes nem csak érzést, történést igyekszik megfogalmazni a színpadon, hanem gondolatot is. A Népszínház táncrészlege rövid idő alatt bámulatos karriert futott be. Két esztendő után kiérdemelte a nívódíjat, előadásai rendszerint több száz embert vonzanak ott is, ahol egyébként nem igen szoktak tolongani színházi produkciókra az emberek. Nagybátony- ban és Rétságon — májusban ezeken a településeken mutatták be a Mindenki táncát — a megszokottnál többen látták az előadást, mely hangos — a hosszú-hosszú tapsokra gondolok — sikert aratott. Kit illet benne a fő rész? — azt hiszem, ezúttal indokolatlan kérdés. A koreográfusok — Györgyfalvay Katalin, Or- sovszky István és Szigeti Károly —, a táncosok, a jelmeztervező, az öttagú kamarazenekar teljesítménye elválaszthatatlan. Különben is a tánc mélységesen közösségi műfaj, gondolkodásmódját, érzésvilágát, megvalósítását tekintve egyaránt Mit mutat be a nívódíjas együttes a Mindenki táncában? Hét kompozíciót, melyből ötöt a művészeti vezető, Györgyfalváy Katalin kore- ografált, egyet-egyet Orsovsz- ky István és Szigeti Károly. Az összeállítás vidáman, játékosan kezdődik. Orsovszky kompozíciója az Egyformán címet viseli, s gépzenére hét pár rója le s fel a színpadot, katonás mozdulatokkal. Egyszerre mozdul a kéz. egyszerre lendül a kar, a láb, de á cím ellenére, nem egyformán. S a kompozíció éppen ennek lehetetlenségét kívánja bizonyítani, egyúttal azt a gondolatot kifejezni, melyet a népdal úgy fogalmaz meg, hogy: „megismerni járásáról”. A humoros kezdést fokozza a következő tánc, a Játék. Györgyfalvay Katalin térbeli formái az énekes, táncos gyermekjátékokból kerültek a színpadra: Ahogyan nézzük az öt lány és egy fiú táncát, egyre tisztábban ismerjük fel az együttes sajátos, hazánkban, egyedülálló törekvéseit. A néptáncegyüttes stílusa eltér a megszokottól, ugyanakkor nem hasonlít sem a klasszikus, sem a modern balettra. Ez a stílus sokféle tánc elemeiből, „szavaiból” építkezik, formálódik jellemzővé, ahogyan Györgyfalvay Katalin, a műsor okos, ügyes vezetője találóan megjegyezte: „a néphagyomány „szavaiból” és szellemének tiszteletben tartásával igyekszünk más színpadi táncműfajt kialakítani, amely mai... érzelmeinkről, indulatainkról beszél a múlt „szavaival”. Ugyanúgy tehát, mint a mai költő, aki szintén több száz éves szavakból alkotja meg a kort kifejező, modem gondolatait. A Népszínház táncszínházi társulatának törekvéseiről, legjellemzőbb képet a Mindenki táncának legizgalmasabb, leghatásosabb, legélménytelibb darabja, a „Rekviem a forradalomért — táncolja a falu bolondja” rajzolja fel. A mozgás, a tánc, a színpadi hatáskeltés legminimálisabb eszközeit használja fel fájdalmának, tragikus mondanivalójának kifejtésére Szigeti Károly koreográfus. Tíz perc alatt átéljük az 1848—49-es forradalom és szabadságharc egész történetét, a kezdeti lelkesítő pillanatoktól, a küzdelmes győztes csatákon keresztül a végső elbukásig. Mindezt hét táncos segítségével, akik közül egyik a múlt századi és a legutóbbi idők falujának jellegzetes alakja, a bolond. Szinte minden falunak megvolt ez a szánniva- ló, nevetséges figurája. Arany János még egy nagylélegzetű verset is írt róla, a Bolond Is- tókot. Ebben a kompozícióban ötvöződik a legegységesebben a mozgás és zene, a színpadi látvány és hatás. A főszereplő táncos, bravúros, sportgim- nasztikai elemeket tartalmazó mozgását, érzelmi, gondolati, jelentését harmonikusan erősíti fel a jelmez (Gombár Judit munkája), a fényeffektusok változatossága, a befejező képi amikor a fehér köpenyes Habsburg-katomák előre jönnek a színpad előterébe, s a nézőtérre szegezik puskáikat. Másodpercekig döbbent csend a nézőtéren, s csak később a hatás elmúltával csattan fel a taps, szakad fel a megkönnyebbült sóhajtás. A NÉPSZÍNHÁZ táncegyüttesének Mindenki tánca című előadása kitűnő produkció. Képes arra, hogy jól szórakoztassa a tánc kedvelőit, igényt ébresszen a nézőben, elvezesse érdeklődését egy újfajta táncnyelv megértéséhez — amely nem kimondottan néptáncegyüttesi, de nem is balettos. hanem ezeknek tartalmilag, formailag színvonalas vegyü- lete. A táncegyüttes a következő színházi szezonban is műsoron tartja látott produkcióját. Sőt — terv szerint — újabb kompozíciókkal gazdagítja, újabb és újabb híveket szerezve önmagának és a táncművészetnek. Sulyok László Tassy Klára gobelinjei A világosság legyőzi a sötétséget. Virágok hatalma. a salgótarjáni nemzetközi grafikai művészteiep Intersymposion 1980 címmel vékenységhez nyárra ismét most adta ki a Nógrád megyei múzeumok igazgatósága a tavalyi salgótarjáni nemzetközi művésztelep reprezentatív külsejű katalógusát, amely tartalmazza azon művészek adatait és Salgótarjánban született műveit, akik egy hónapon át megyénkben dolgoztak s gazdagították a Nógrádi Sándor Múzeum képzőművészeti gyűjteményét. Múlt nyáron Banya Ferenc, Jozef Do- rica (Csehszlovákia), Harald Döring (Német Demokratikus köztársaság), König Róbert, Lóránt János, Muzsnay Ákos, Mincso Panajotov (Bulgária) és Tarja Polari (Finnország) volt a nemzetközi művésztelep vendége. Idén nyáron a salgótarjáni nemzetközi grafikai művésztelep a korábbiaknál nehezebb feltételek között kezdi meg működését, mint arra a jelenleg már folyó előkészítő munka tapasztalatai utalnak. A szervező, a Nógrádi Sándor Múzeum mindent megtesz annak érdekében, hogy a művésztelep vendégeinek tevékenységét ez ne befolyásolja. A művésztelep július 15- én nyílik és augusztus 15-én zárja kapuit. Az előző évek gyakorlata szerint a művelődési szervek a salgótarjáni kollégium külön ágát bocsátották a művészek rendelkezésére, amely ideális lehetőséget nyújtott mind a pihenésre, mind pedig a munkára: Idén a Kemerovo-telepi „piros ' iskola” ad otthont a művészeknek. Reméljük, ez csupán átmeneti megoldás lesz, a következő években megoldják a színvonalasabb kollégiumi elhelyezést. Kiket várnak idén Salgótarjánba? Mikulás Palkót Besztercebányáról, Palkov Nino- vot Bulgáriából, valamint egy lengyel és egy kemerovói grafikust. Ezen túl, egy finn művész is érkezik, aki a Salgótarjáni városi Tanács vendége lesz. Miskolcról Lenkey Zoltán, Budapestről Kovács Péter, Egerből Sarkadi Péter, Salgótarjánból Szatmári Béla kapcsolódik be a grafikai művésztelep munkájába. A rendezők gonddal folytatják az előkészületeket, az alkotóteminden rendelkezésre áll ma jd,' így többi között a festék, a sokszorosított grafika előállításához szükséges anyagok és berendezések és így tovább. A művészeknek idén is lehetőségük nyílik arra, hogy üzemekbe látogassanak, megismerkedjenek Nógrád megye nevezetességeivel, az építőmunka eredményeivel, találkozzanak a dolgozókkal, részt vegyenek a bánki nemzetiségi napon stb. Örömmel üdvözöljük azt a kezdeményezést is,’ amely azt célozza, hogy a művésztelep tevékenységével és jelenlétével az eddiginél fokozottabban bekapcsolódjon Salgótarján kulturális életébe. Ennek jegyében nemzeti esteket rendeznek majd a Nógrádi Sándor Múzeum előadótermében, ahol a művészek saját országukról, művészeti életéről és munkásságukról számolnak be a közönségnek s válaszolnak kérdéseikre. Salgótarjánban 1974-ben rendeztek először nemzetközi művésztelepet, azóta ezek a találkozók ünnepet jelentenek Nógrád megye és Salgótarján kulturális életében. Csohány Kálmán, akinek emlékkiállítását éppen ma nyitják meg a Nógrádi Sándor Múzeumban, azt írta 1977-ben: „Országszerte alkotótelepek látják vendégül a művészeket, és gyakorlattá vált a nemzetközi művésztelepek létesítése. Ebben az országos méretű fejlődésben Nógrád megye és Salgótarján — bátran kimondhatjuk — a legjobbak között vállalt részt, és a vállalt részt a legjobbak között teljesíti... Befogadta és befogadja a testvéri szocialista országok művészküldötteit, hogy gondtalan, nyugodt alkotómunkát biztosítson számukra. Befogadta, hogy ismerkedjen népünkkel, népünk, megyénk életével, hagyományokban gazdag múltjával és szorgos, munkálkodó jelenével.” Ez a cél ma sem változott. A salgótarjáni nemzetközi grafikai művésztelep szeretettel várja vendégeit. S alkalom ez arra, hogy az itt élők is kitekintsenek általa, a testvéri országok életébe, művészeti törekvéseibe. T. E. > ♦:* *:♦ *;♦ ♦> Azt mondja egyik felnőtt- társam őszinte csodálkozással a hangjában: — Én nem is értem, hogy nőnek fel a gyerekeink, amikor alig látjuk őket... Rókát Vük formájában kap a mai gyerek a televízióból; a szem rágógumija elpusztíthatatlan, s ha mégis — akkor megjavítja a szerviz, kü- lönprémiummal azonnal. Nem maradhat a család, a gyerek képernyő nélkül- A legnépszerűbb nyilván a gyalog-kakukk. A „bip, bip.-.” egyezményes nyelv, de nem nagyon vesszük észre benne a vágyakozást. A kutyák, a városi ebek az „ebek harmin- cadjára” kerültek, vége a nagy össznépi fellángolásnak: visz- szaállt a rend a városlakók és a kutyatulajdonosok- között. Visszaállt az arány, az egyensúly. összefogdosták az utolsó kivert, szabadjára eresztett elkergetett, kocsiból kihajított kutyát is a városok környékérőlFeltűnő az is, ahogy a bakancsos turisták javarésze — a „gyalogbékák ’, ahogy a járműtulajdonosok elnevezték őket — gyerektársaság nélkül járja a hegyet, erdőt. A gyerekek nyilván külön járják, ha járják, időnként, egyszeregyszer egy évben, valamilyen Volán-busszal, iskolai kirándulással, vagy valami hasonlóval-. Ezt is az „életből” ÚTONJARÓ leste el közös tekintetünk, a televízió: az új lakótelep sivatagi körülményeket teremtett a gyerekeknek, de igazán szó szerint, hiszen a homokozókból az előre nem „látott” léghuzat rende kihordja a homokot a játékra szánt, de arra végképpen alkalmatlan térre. A városgazdálkodás szakemberei meg rendre vissza- meregetik a homokozóba. így itt is visszaáll a rend, a kompromisszum tökéletes. Hogy a gyerek hétszámra nem lát- füvet, vagy fát — kinek tűnik fel? A városi kislányt az egyik hét végén elkérte és magával vitte Békésbe, falusi környezetbe a család egyik ismerőse. Az ismerős városon tanul, de a hét végeket mindig otthon tölti, ha teheti. így került olyan tájra és körülmények közé a tizenéves városi polgár, amelyet jószerivel nem is ismert, legfeljebb képekről, filmekről látott• Két nap után sírva jött haza. Miért? Mert haza kellett jönni! Mert ott kellett hagyni újsütetű barátait: a fekete malacot, a Cigány nevű korcs kutyát, a galambokát a .dúcban, a halakat a Kőrösben. Hetek múlva is felsóhajt, ha valahol arról a környékről hall Teng hírt, legyen az bármilyen, tartalmú — a békési ismerősök, a természet élő, gondozható, ápolható, símogatásra is alkalmas tagjai „köszönnek vissza” minden hírből. Az egyik dunántúli nagyváros lakótelepén elszaporodtak a tengerimalacok, amelyek közismerten a kísérleti alanyok szerepét töltik be sok évtizede a tudomány szolgálatában. Most újfajta, kellően groteszk — agyonmechanizált világunkhoz „illő” — kísérlet szenvedő (?) alanyai valamennyien. Pontos számuk ismeretlen. Állítólag majd minden gyerekes családnál található belőlük legalább egy, de a ház asszonyának liberalizmusától függően esetleg egy tucatnyi is lehet.-. A malacok nem egy sci-fi séma szerint szaporodtak el. Nagyon is kideríthető a „rejtély”. Nem új státuszszimbólum az új divat. — a tengerimalac városi gyerekkörökben. Másról van szó megint, csak legyen szemünk és fülünk arra, hogy észrevegyük a természet, az élővilág iránt a könyveken kívüli érdeklődést és ragaszkodást, az örök, elpusztíthatatlannak látszó igényt gyerekeink megalkuvásában. Mert kompromisszum ez a javából. Igaz; e r i m a I csak kínos mosolygással lehet tudomásul venni, hogy a kísérleti malac átvette a kutya, a macska szerepét, hogy pótszerként bevonult a panelvilágba, együtt él a lakótelepi családokkalM. Balázs, 11 éves gyerek véleménye a tengerimalacokról: — Már nem tudja senki, hogy ki kezdte a lakótelepen, de nekem mindjárt az elején sikerült szereznem egy kis mucit... Olyan aranyos, tessék megnézni, és amikor éhes, akkor sem ugat, hanem úgy döcög, akkor én mindig adok neki répát meg zöldet... Húst egyáltalán nem eszik, ez növényevő és az anyukám is megszerette, de vizet nem szabad neki adni, mert akkor megdöglik... Az egyik hetedikes így csinálta ki a malacát, mert nem hitte el... A városban eddig egy állatkereskedő működött. Most egy újabb is bejelentette a tanácsnál az „ipar” iránti igényét, és az engedélyt meg is kapta. Rögtön malaccal kezdett. De mutatóban van nála néhány hal és madár is. acok M. K-, a családfő szerzett egy műanyag kosarat a közeli csemegeboltból és beköltöztette a malacot. Gondosan letakarják egy keménypapírral a kosár nyílását, amikor enni adnak az állatkának. „Rájöttünk, hogy csak biztonságban tud enni, ha -úgy érzi egyedül van... Ha nézzük, akkor nem eszik-” Ezt a kísérletet nyilván nem jegyzi a tudomány, de, hogy kísérlet — az biztos! A tét talán ez; miként élhet az ember természeti környezet nélkül? Talán ígyA felnőtt is rájött valamire, hiszen hatalmas energiát fordít arra, hogy kertet szerezzen, ha még nincs neki, hogy a földet megművelje, passzióból, mégis „halálkomo- lyan”. Még egy rádiókabaré is kikerekedett a törekvésből a bekerített, megművelt természet iránt. Kompromisszum ez is — két életforma vegyítése, és sikert is hozhat, ha nem viszik túlzásba, ha nem éppen ebbe a kiegészítő, természetet pótló cselekvésbe rokkan bele az ember. Nógrád község határában fővárosi lakosok ássák a kertet, ültetik a paradicsomot, a paprikát, a málnát és dolgoznak kedvvel, lendülettel, minden talpalatnyi helyet megművelve. De a gyerekek innen is hiányoznak! „Nem nekik való ez”. Mert ez valójában féltett, komoly munka. Olyan tevékenység, amelyben a gyerek — csakúgy mint a karácsonyra önmagunknak vásárolt villanyvonat esetében — csak „hátráltat”, csak „veszélyezteti az eredményt”Mozgalom is van talán a gyerekek körében: „Közelebb a természethez!” Addig, amíg van, és ahol hozzáférhet az ember, mert hovatovább ez is komoly akadályokba ütközik. A várost körülveszik a bekerített telkek, amelyeken átjárni lehetetlen gyalogosan. Marad az út, az autóbusz, esetleg a kerékpár, de a gyerekek esetében ez is inkább csak a városi keretek közé szorítva, hiszen kiengedi el szívesen gyerekét felügyelet- nélkül egy-egy hosszabb túrára. Prágát szennyezett levegőjű városnak nyílvánították — közük a lapok. Azt a várost, ahol park parkot ér. Ahol talán a legnyugodtabb a városi élet. A gyerekek ezreit „zöld iskolákba” viszik, azaz, amíg az üdülőszezon nem kezdődik, minden helyet, épületet, állami nyaralót erre használnak. Derűs kompromisszum! T. P. L. NÖGRÁD - 1981. május 31., vasárnap 7