Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)

1981-05-26 / 121. szám

Képernyő előtt A nő (és a férfi) Iskolakörzetesítés — utórezgésekkel Nem újság, hogy a szebbik­nek titulált nemről, a nőről — pontosabban nőkről — gyakrabban szólunk, többet beszélünk, mint „melléterem- tett” párjáról, a férfiról. Va­lahogyan a nők mindig fon­tos — legtöbbször fontosabb — szerepet játszottak és ját­szanak az ember életében. Viccek, tréfák, közmondások szólnak róluk. Persze, ha már róluk, akkor általában más­ról is, nevezetesen a férfiról, mert úgy vagyunk mi — mármint nők és férfiak egy­mással —, mint a páros csil­lag: együtt tűnünk fel az ég­bolton és együtt távozunk on­nan. Az utóbbi időben megszapo­rodtak a képernyőn a nőket középpontba állító alkotások. Másfél hete Bíró Lajos no­velláiból kotyvasztottak szer­kezetileg lazán, tartalmilag azonban nagyon is szorosan összefüggő tévéjátéktur­mixot, meglehetősen igényte­lenül, Aztán a spanyol Nád és mocsár filmsorozatban egy­re fontosabb szerephez jut a nő, különösen a két lány: Ne- leta és — az igencsak sértő­en nevezett — lelenc. Hét év­vel ezelőtti ismétlés, Gádor Bélára emlékezve a péntek es­ti Néhány első szerelem tör­ténete, Orson Welles alkotá­sa — a szombati kettesről — A sanghaji asszony, mely már címében is utal a fentebb megfogalmazottakra. Ugyan­így utalhatna Vittorio De Sica Tegnap, ma, holnap, cí­mű tizennyolc esztendeje ké­szült filmje is, ám a magyar fordítás jóvoltából nem teszi, sőt, az utóbbi az egyes epizó­dokat pluszinformációval lát­ja el, elárulva szóban is — gyengébbek kedvéért? — a szereplő hölgyek helyi illető­ségét. Az említett művek alkotói­nak rendszerint nincsen jó vé­leményük a nőkről. Persze ál­talában hasonlóképpen véle­kednek a férfiakról is, sőt, Bíró Lajos meg De Sica még kíméletlenebb is velük szem­ben, úgy, hogy férfiúi elfo­gultsággal igazán nem vá- dolhatók. A nők főként rava­szak, fondorlatosak, álhatatla­nok, a férfiak handabandá- zók, gőgösek, ostobák, rá- szedhetők, s azt hiszem, az utóbbi tulajdonságok — ha egyáltalán lehetséges ilyen különbségtétel — negatívab­bak az előzőeknél. Nevetsége­sebbek is. Gondoljunk Bíró Lajos zárótörténetére, ami­kor az ifjú asszony ügyesen, diplomatikusan veszi rá ■ ko­ros férjecskéjét a kiszemelt „csábitó” meghívására, majd a ház elhagyására. Férj­uram hihetetlen bárgyúság- gal és gyávasággal bonyolódik egyre kilátástalanabbul bele a kivetett hálóba, a fiatalem­ber pedig ehhez hasonló mu- lyasággal veszi tudomásul, hogy végül is nem bájcsevely- re, hanem kemény helytállás­ra hívták. Hiába — nem szí­vesen gondolt, ritkán kimon­dott, számomra azonban meg­győződésből vallott igazság — a nők nagyobbrészt aktívab­bak, kezdeményezőbbek. S, hogy ez mennyire nem újkori vonás, azt nemcsak Bíró La­jossal, hanem sokkal régebbi írókkal, ókori klasszikusok­kal is lehet bizonyítani. Gon­doljunk a történelem híres- hirhedt asszonyaira, Egyip­tom római hadvezéreket meg­szédítő királynőjére, Cleo- pátrára, a Néró császár körül sürgölődő asszonyokra, a nim­fomániás Messalinára, Ag- rippinára, vagy az isteni Pop- peára. A De Sica-film történetei­nek alapanyagát nem más, mint a női természet kitűnő is­merője, Alberto Moravia „szál­lította” Eduardo de Fillipó- nak, akinek drámájából, ké­szült a pár hete sugárzott Há­zasság olasz módra, a forga­tókönyvíróként ismert Billá- nak és Zavattininak. Sophia Loren — sugárzóan fiatalon, nőiségének teljes pompájában —• játssza a nőket, Marcello Mastroanni a férfiakat, (ök voltak főszereplői a Házasság olasz módra című filmnek is.) Bámulatos kettős. Lorennek jut azonban a hálásabb fel­adat. Mastroianni mellette ezúttal csak statiszta lehet, aki megjelenésében bármennyire is megnyerő, jellemében, tet­teiben nevetséges. Loren a hétgyermekes nápolyi Adeli- naként olyan elszántan és büszkeséggel hordozza ter­mékeny hasát, mint egy templomi lobogót. Meg is van az eredménye... Milánói úri- asszonyként rokonszenvesen csalfa, azt sajnálja az ember, hogy nem az ő kocsija ért el­sőként oda a füstölgő autóhoz, mert így talán ő fúrikázhatta volna haza a szépséges Annát. A római Marában a hivatás­szeretet és a szavahihetőség, a megbízhatóság lenyűgöző. Lehet lelke a könnyűvérű lá­nyoknak is, nem? Egy-egy fo­gadalom megtartását ők is komolyan vehetik. Csak az a kár, hogy ma már ez az erény kezd kimenni a divatból. Bízzunk benne, hogy mind­ez csak átmeneti állapot, mint a tévébeli asszonydömping. Bár még mindig szívesebben nézem a nőket, mint a lövöl­döző vadnyugati daliákat! Az életnek, tanító iskolát mintegy évtizede válaszút elé állította a jelen társadalmi igénye. Szakítania kellett a népiskolai hagyományokkal, ha azt akarta, hogy a mai gazdaság és társadalom kö­vetelményeinek megfeleljen a tanítása. A szétaprózott is­kolahálózat szellemi erejének összefogására egyetlen út kí­nálkozott: az iskolakörzetesí­tés. Fél évtizedes erőfeszítés nyomán így összegezhető az eredmény: A körzetesítés le­hetővé tette a szakrendszerű oktatás teljessé válását. A körzeti központok többsége a városhoz hasonló tanulási fel­tételeket nyújt. Megnyugtatóan hangzik a körzetesítés eme summázata. A szülők és pedagógusok elé­gedetten vehetik tudomásul: a gyermekek tanulása aligha sínyli meg azt a hátrányt, hogy esetleg apró faluban szü­lettek. A körzeti iskolákban szakképzett pedagógusok tanít­ják okos szóval, okos tanesz­közökkel. Ehhez két tény: L a falusi tanulók túlnyomó többsége részesül szakszerű ok­tatásban, 2. az utóbbi öt év alatt a megyék több száz mil­lió forintot költöttek az alap­vető taneszközök beszerzésé­re. A lényeg: jó ügy, jó törek­vés volt az iskolakörzetek kialakítása. Ám, hogy az ez­zel járó munka, az ezzel járó erőfeszítés minden szempont­ból megfelelő lett volna? — arra nem lehet egyértelmű igennel válaszolni. AZ UTAZÁS NYŰGE Az iskolakörzetesítés nem kizárólag pedagógiai kérdés. Sokkal inkább a falusi társa­dalmat érintő életmódbeli, kulturális, utazási, emberi (ér­zelmi), gyermeknevelési kér­déskomplexum. A szülők több­sége — még ha ésszel meg is érti — fájlalja a falusi iskola megszűnését. Évszázados ha­gyomány, anyai-apai emlék fűzi hozzá. És ami most, szü­lőként éveken át élteti a fáj­dalmat: a naponta utazó gyer­mek féltése. A megyei fóru­mokon, falunapokon gyakran szóba került a körzetesítés nyomán született szülői aggo­dalom. Egy tanácstag a szülők közhangulatát a téeszszerve­(sulyok) Május 26., kedd 21.50: Jövőnk titkai HI. Matos Lajos — orvos, Hankiss Elemér — szociológus, Czeizel Endre — ge­netikus, Vida Gábor — genetikus, Buda Béla — pszichiáter. zés után kialakult gazdai ag­godalomhoz hasonlította, mondván: a • központi iskolá­nak is bizonyítania kell a maga előnyét, mint annak ide­jén a téesznek! Csakhogy az iskolai produk­tum nehezen mérhető. Itt ké­sőn érik be a „tiszta búza”: nem az osztályzatokban, in­kább a felnőtt (dolgozó ifjú) felkészültségében, emberi adottságaiban tapintható. Mi az, amivel már most megnyugtathatjuk a szülőket? Az egyik az iskolabuszok óra­mű pontosságú járata, a má­sik a napköziotthonok fejlesz­tése, elsődlegesen a bejáró tanulókat istápolandó. A fa­lugyűlések visszatérő panasza az utazás körülménye. Jólle­het a Volán megyei vállalata együttműködik a megyei veze­téssel az iskolák utaztatásá­ban, ám menet közben min­dig akadnak újabb és újabb fennakadások a közlekedésben, olykor az időjárás, olykor a technika vagy éppen a gép­kocsivezető hibájából. Sajnos, mindez a gyermeke­ket sújtja, nem csoda tehát, ha a szülő (akinek minden iskolai „tudománynál” fon­tosabb a gyereke!) az egész körzetesítésből elsősorban az utazás nyűgét érzi. A NAPKÖZI MEG AZ OTTHON A körzetesítés másik érzé­keny pontja a napközisellá­tás. Az általános iskolások­nak mintegy 35—45 százaléka napközis, az arány megyénként más-más. A kérdés az: a já­rások és a város környéki köz­ségek bejáró tanulói mennyi­ben élveznek elsőséget a nap­közibe való felvételnél? Vannak települések, ahol so­kallják a napközis étkeztetés költségét a szülők, ezért nem igénylik gyerekeik számára. Vajon tudják-e, hogy a nap­közis gondozás egyik fő érté­ke a felügyelet melletti tanu­lás? A felkészítés a másnapi iskolára. Sajnos, gyakran az arra leginkább rászorult gyer­mekek maradnak ki a napkö­ziből. Vannak ugyan a napközi­nek másfajta ellenzői is. Mi­lyen indokkal? Ki azzal, hogy a gyerekek ugyanabban a tanteremben „napköziznek” ahol napközben tanulnak, oly­kor már utálják a termet is; ki meg azzal, hogy a pedagó­gus csak a rendre vigyáz, nem tanítja a gyereket. Mindezek részigazságok. Olyan gondok, illetve aggodalmak, amelyeket a jobb iskoláztatás, a jobb nevelés igénye szült. Még szakemberek is felvetik, hogy a szakavatott oktatás ugyan egyértelműen a körzetesítés mellett szól, de nem tudjuk, hogy a falu, a család „mikro­klímájából” reggel héttől es­te hatig kiszakított gyermek személyisége vajon nem síny- li-e meg a zaklatottabb isko­lás évek terhét? Különösen vonatkozik ez az alsó tagoza­tosokra. Az aggodalmak jogosak. Ám az igény a szakrendszerű ta­nításra — jog és követelmény egyszerre. A megoldás útja nem a visszalépés, hanem az előrelépés. Vagyis: a körzete­sítés — olyan igénnyel, hogy az utazást, a napközis életkö­rülményeit napról napra jobbá, emberibbé tesszük. FALVAK - ISKOLA NÉLKÜL Az iskolakörzetesítés érzé­kenyen érinti az apró falvak kulturális életét. Ezek jövő­jét az idő meg a település- fejlesztési program alakítja majd, kulturális közéletét a (szintén megújuló) művelődési hálózat hivatott istápolni. Az egységes művelődéspolitika egyelőre azt hangoztatja: erő­síteni kell a központi iskola kisugárzó hatását az egész körzetre. Az oktatási intéz­mény nélkül maradt falvak kulturális életében a központi iskola pedagógusai mellett kapjon szerepet a helyben lakó nyugdíjas pedagógus, az agrárértelmiség, az orvos. Va­lamennyi értelmiségi, aki fa­lun él. A körzetesítés szülte gondok és aggodalmak általában nem kérdőjelezik meg a központi iskolák létrehozásának he­lyességét. Arra viszont köte­leznek, hogy — a pedagógiai szempontok érvényesítésén túl — a körzeti iskoláztatást annak életmenetének szem előtt tartásával fejlesszük to­vább. Olyan formán, hogy se a tanítás, se a gyerekek, se a szülői érzés ne sérüljön meg. , Balogh Ödön > *2* *2* *2* *l* *2♦ *2* *2* *2* *♦* ♦♦♦ *2* *2* *2* *2* *2* *2* *2* *2* *2* *2* *2* *2* *•* *2* *2* *2* *2* *2* 11. Ám azt, hogy Angyalföld miért Angyalföld és mióta, senki nem tudja pontosan. Pedig az elnevezés jóval ké­sőbbi, mint a többi városrészé; százhúsz-százharminc éves­nél semmiképp sem öregebb. Az 1875-ös Halácsy-féle térké­pen még nem is szerepel, mocsaras pusztaságnak ábrázol­ják, ' pedig a terület lakott, s ekkor már valószínűleg így is emlegetik. Sőt, már jóval korábban is ismerhették a pestiek ezt az elnevezést; erre utal a régi Pest egyik utcaneve, az Engesfeld gasse, amely északi irányban vezetett ki a vá­rosból. Más források szerint az 1840-es években még Ör­dögföldnek nevezték ezt a részt — a Rákos-patak mentén lévő híres Ördögmalomról —, de hogy az ördögből miért és mikor lett angyal, erről nincsenek adatok. Elmélet viszont annál több akad. Például: bizonyos Engel nevű kereskedőnek voltak itt bérelt földjei, s innen az Engelsfeld — majd nevét magyarosítván (Engel is meg a Feld is). Angyalföld lett belőle. Vagy egy másik, Nagy Ignácékat is igazoló feltételezés: a régi Pest dámái nagy titokban ide jártak a hírhedt angyalcsináló bábákhoz, el- rekkentetni nemkívént magzataikat. Hát, lehet, lehet. Ám az elméletek és a valóság viszonyának ismeretében, valamint a névadások földhözragadó szemléletéből következtetve még­is az a legvalószínűbb, hogy valamely majorsági épület falán tévedésből árválkodó angyalszoborról nevezte el a földet egy átutazóban levő. leleményes hajós vagy kereskedő. — Végül is jobb, ha beismerjük: a városrész nevének eredete ismeretlen. Hanem ismert és adománylevelekkel is bizonyítható tény. hogy Árpád-házi királyaink idején három virágzó fa­lu : Üj-Bécs, Jenő és Űj-Jenő állt a mai Angyalföld terüle­tén a három falu királyi birtok, mígnem 1243 után IV. Bé­la / ’ppen átellenben levő nyulak-szigeti domonkosrendi e iiak adományozza. (Lehet, hogy Margit hozománya­ként?)- Az apácáktól később az esztergomi érsek birtokába kerül, tehát minden bizonnyal értékes terület. 4 NÖGRAD - 1981. május 26., kedd A lakosság a halászat, a hajózás és a kereskedés mel­lett szőlőtermesztéssel is foglalkozott; méghozzá nagyon jó bort termelhettek, ha Zsigmond királynak rendeletileg kel­lett megtiltani az „angyalföldi borok” budai árusítását, mert rontották a gellérthegyi és tabáni szőlősgazdák üzletét. A török hódoltság idején még mindig nagy és gazdag települé­sek lehettek itt, hiszen korabeli leírások szerint „ser- és gyertyatartó házak”, vagyis több kocsma volt mindegyik fa­luban. Azután a török hódoltság megszűntével, szinte egyik napról a másikra eltűntek a föld színéről, valószínűleg egy nagyobb dunai áradás sodorta el őket. Csak természeti csa­pás végezhet olyan alapos munkát, hogy mindössze tizenhét évvel Buda felszabadítása után, I. Lipót 1703-as kiváltságle­vele már meg sem említi a három középkori falut. Abban már csak Szent László-puszta szerepel mint Pest és Buda szabad királyi városok tulajdona. Szent László-puszta pedig az egykori Üj-Bécs és Üj-Jenő által közrefogott terület, amelynek egy része Szent László-major néven még az 1900- as évek elején is állott, a Frangepán utca és Hajdú utca ke­reszteződésénél. Mindezek ellenére Halácsy térképének nemcsak 1875-ben — amikor már jelentős iparvállalatok: gőzmalmok, szesz­főzdék, egy gyapjúmosó és egy gépgyár működik Angyalföl­dön —, de az .ezt megelőző százötven évre vonatkoztatva sem volt igaza. Mert Üj-Bécs, Jenő és Üj-Jenő elpusztult ugyan, de a hajósok, kereskedők és halászok itt élnek azután is. Mert a Duna azért még itt folyik, mert a kereskedőutak itt húzódnak észak felé, mert a patakokkal, árkokkal szab­dalt folyami árterület biztos halászzsákmányt jelent. Bolon­dok is lennének elmenni innen, hiszen közigazgatásilag szin­te sehova sem tartoznak, s élnek a gyűjtögető gazdálkodás szabadságában. Vizafogónál a Fekete-tengerből felúszó vi­zákat fogják ki a Dunából, a Rákos-patakból rákot, pontyot, görgőcsét, kárászt, vörösszemű koncért, a Csík-árokból — amely a Teve utca környékén folyt — természetesen csíkot. Legföljebb az áradások jelenthettek némi veszélyt. Csak egy kis időre és fegyveres erőszak hatására nép- telenedik el ez a halászparadicsom. 1705. július 1-én II. Rá­kóczi Ferenc országgyűlést hívott össze Rákos mezejére, s ekkor a környék lakóit kitelepítik a kurucok,, hogy a beve­hetetlen Pest városát, az ellátatlan lakosságot kiéheztessék. De azután a hadak elvonultával, a portyázások megszűnésé­vel több mint száz éven át ismét háborítatlan a félig-med- dig törvényen kívüli halászok, hajósok, vásározók élete Az 1838. március 15-i nagy árvíz után elkezdődik a vidék lassú átalakulása. Betemetik a Pestet körülfogó Rákos-árkot megkezdik a gátak építését, s a lecsapolt földeken ismét meg. indul a majdnem százötven éve szünetelő mezőgazdaság. Ker­tészetek, homoki szőlőtermesztés, a felső Bikaréten pompás legelők, szarvasmarhatartás Közben a vizek lecsapolása el- homokosítja a talajt. így 1877-ben már a homok megkötésé­re egyes területeket fásítani kell. Ekkor keletkezik az úgy­nevezett Erdőtelek. Pest északi Irányba való terjeszkedésével lassan An­gyalföldet is birtokba veszi; a telekárak emelkedésével a gyártelepek és ipari vállalatok a Váci útra és környékére húzódnak. Az 1870-es években már itt működik az Unió, az Árpád, a Pannónia, az Erzsébet és a Viktória Gőzma­lom; a Királyi Serfőzde, az Első Szeszfinomító, az Első Magyar Gépgyár és az Első juhmosoda. Úgyhogy 1871-ben bizonyos területrendezésre kényszerül itt a főváros. An­gyalföld első téglaépületeit az Osztrák—Magyar Vasúttár­saság építette a Váci út és a Lehel utca mentén. Kiszéle­sítik az egyre forgalmasabbá és fontosabbá váló Váci utat. Ezért vágják ki Erdőtelek utolsó fáit is és helyére, az Első Magyar Gépgyárral szemben, még ez év végén felépül An­gyalföld első iskolája. A kiszélesített és mind hosszabban elnyúló Váci út mentén pedig 1880-ig újabb és korszerűbb gyárak is épülnek: a Láng Gépgyár, a Gyufagyár, a Da-’ nubius Hajógyár és a Cikóriagyár. Tehát valószínűleg ezt a folyamatot jelöli az Üj Ma­gyar Lexikon szűkszavú megállapítása emigyen: „A század- forduló után rohamos ipari fejlődés színhelye volt”. — De láthatjuk, hogy a rohamos ipari fejlődés már a múlt szá­zad utolsó harmadát is jellemezte. „A felszabadulás előtt hírhedt volt nyomorúságos la­kásviszonyairól..." — ősszegez tovább a lexikon olyan té­nyeket, amelyeken érdemes lenne néhány percig még el­gondolkozni. Mert persze, ezek a hírhedt lakásviszonyok is a múlt század hetvenes éveitől kezve alakulnak ki a ro­hamos ipari fejlődés eredményeként. És nyilván ezek iz­gatták fel romantikus íróink borzongó képzeletét annyira, hogy sötét titkokat és bűnbarlangokat véltek azokban a viskókban és sikátorokban, amelyeket paraszti környezet­ben éppen hogy idillikusra festettek. De azt hiszem, hogy a jóravaló Tolnai Lajosnak és Nagy Ignácnak, vagy az aranyos Jókai bácsinak és a bonviván Bródy Sándornak az lett volna a legrejtélyesebb titok, ha egyszer kiutaznak Angyalföldre és azt látják, hogy az ott élő emberek ugyan­úgy élnek és laknak, mint falun, mint odahaza. Hol? Oda­haza?! — Lehetséges, hogy ebben az elszólásban rejlik a „titok” kulcsa is. Az a néhány száz földművelő-, halász-, vagy hajóscsa­lád, akik Angyalföld őslakóinak számítanak, nemigen tudja biztosítani a Duna-parton és a Váci úton sorakozó ipari vállalkozások munkásigényét. De talán még egyetlen gyárét sem! így aztán az állandó munkalehetőség és a biztos kere­set tömegesen csábítja Angyalföld gyáraiba a falusi sze­gényeket. Itt telepednek le a munkahelyek közelében, és ez a hely kétszeresen is kedvező számukra. Először is, mert nem kell sokat gyalogolniuk a gyárakba, gőzmalmok­ba. vagy a vasúttársasághoz: másodszor pedig ez a falusi­as környezet, a földszintes házak, erdők, rétek, patak kö­zelsége enyhítette az otthontól való elszakadás fájdalmát (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents