Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)

1981-05-19 / 115. szám

Élénkülő diplomácia a libanoni válság kapcsán Szaúd-Arábia, miután teljes támogatásáról biztosította Szí­riát Izraellel szemben, élénk diplomáciai tevékenységet kez­dett a térségben. Abdel Aziz Tveidzsari, Khaled szaúd-ará- biai király küldötte hétfőn Damaszkuszba érkezett a ki­rály Asszad szíriéi elnöknek szóló személyes üzenetével, de ennek tartalmáról nem közöl­tek részleteket. Diplomáciai források szerint a misszió sürgőssége arra enged követ­keztetni, hogy Khaled üzene­te foglalkozik a libanoni „ra­kétaválsággal” is. Hétfőre várták Damasz­kuszba Philip Habibot, Reagan amerikai elnök külön- megbízottját is, aki úgy dön­tött, még egy napot Rijadban marad. Tartózkodásának meg­hosszabbítását azzal magyaráz­zák, hogy vasárnap Rijadba érkezett Husszein jordániai király, akivel Habib megfigye­lők szerint véleményt cserél majd a libanoni helyzetről. Ha­bib az éjszaka folyamán tár­gyalt Fahd Ibn Abdul Aziz herceggel, szaúd-arábiai mi­niszterelnökkel. Hasemi Rafszandzsani, az Iráni medzslisz elnöke szintén Damaszkuszban tartózkodik és ezzel szolidaritását demonstrál­ja Szíriával — az „izraeli há­borús szándékkal” szemben. Rafszandzsani az iráni minisz­terelnöktől üzenetet vitt Asz- szad szlriai államfőnek. Az üzenet tartalmát nem ismer­tették, de az iráni parlament elnöke újságírók előtt hangsú­lyozta, hogy „országa Szíria, a Palesztina! és a libanoni nép oldalán áll”. Abdul Aziz Husszein, a ku­vaiti kormányügyek minisz­tere hazájában újságíróknak azt nyilatkozta, hogy az arab vezetők az Arab Liga tanács­kozásának összehívását fontol- gotják a libanoni helyzet meg­vitatására. (MTIj Befejezte munkáját a Nyugat­berlini SZER k A párt elnöke ismét Horst Schmitt Reagan a Notre Dame tanévzáráján • A beígért külpolitikai ex­pozé helyett nosztalgikus han­gú tanévzáró szónoklatot tar­tott vasárnap az Indiana ál­lambeli Notre Dame egyete­men Ronald Reagan, az Egye­sült Államok elnöke. Reagan első alkalommal hagyta el Washingtont márci­us 30-i sebesülése óta, s a meghívása, de különösen Washington salvadori politi­kája ellen tiltakozó diákokat azzal próbálta megnyerni, hogy egy 41 évvel ezelőtti filmszere­pére emlékezett, amelynek felvételei ugyanezen a helyen, a Notre Dame egyetem rögbi­pályáján készültek. Reagan arra való hivatko­zással nem részletezte az ame­rikai külpolitikát, hogy az új kormány még mindig • nem dolgozta ki álláspontját a nem­zetközi helyzet kulcskérdései­ben, Kommunistaellenes kije­lentésektől azonban ezúttal sem tartózkodott. Azt állítot­ta, hogy a kommunizmus csu­pán „múló fejezet”, amelyet ki kellene iktatni az emberi­ség történetéből. Az 1940-es mozialakításért Reagant Pat O’Brien filmszí­nésszel együtt az egyetem diszdoktorává avatták. Az egyetem diákjai az évzáró ün­nepség előtt és alatt elsősor­ban az Egyesült Államok sal­vadori politikája ellen tilta­koztak, amelyben szintén az amerikai konzervatív politikai erőknek „a kommunizmus ki­iktatása” iránti teljesíthetet­len vágya ölt testet. (MTI) Kocsis Tamás, az MTI tu­dósítója jelenti: A Nyugut-berlini Szocialista Egységpórt VI. kongresszusa vasárnap folytatta munkáját. A kongresszuson felszólalt Ba­ranyai Tibor, a Központi El­lenőrző Bizottság tagja, a Köz­ponti Bizottság osztályveze­tője, uki a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága, a magyar kommunisták és személy szerint Kádár Já­nos nevében köszöntötte a nyugat-berlini kommunistákat. Kifejezésre juttatta azt a meggyőződését, hogy a mosta­ni tanácskozás — a május 10-i választások után kialakult bo­nyolultabb helyzetben is — újabb eredményes szakasz kez­detét jelenti a tőkésvilógban sajátos helyet elfoglaló város­ban működő Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt számá­ra. — Nagyra becsüljük, hogy pártjuk síkraszáll a négyol­dalú egyezmény betartásáért, állhatatosan küzd a békéért, a fegyverkezési hajsza meg­szüntetéséért. Elismeréssel ta­pasztaljuk, a • nyugat-berlini kommunisták fellépnek azért, hogy fejlődjenek városuk köl­csönösen előnyös, jó kapcsola­tai a szocialista országokkal, mindenekelőtt a Német De­mokratikus-Köztársasággal. — A nyugat-berlini kom­munisták harcának történelmi jelentősége abban van, hogy világos, Igaz szavakkal mutat­ják az utat: azt, hogy még eb­ben a gazdag, a nemzetközi nagytőke által sokoldalúan tá­mogatott kapitalista városban is a szocializmus jelenti a jö­vő igazi perspektíváját. A Nyugat-berlini Szocialista Egységpórt küzdelme tovább gazdagítja az osztályharc el­méletét és gyakorlatát. Az itt tevékenykedő kommunis­ták példája is igazolja: a párt a legnehezebb körülmények között is jelentős eredménye­ket tud elérni a dolgozó tö­megek ügyének szolgálatában, ha marxista—leninista elvi po­litikát folytat, megőrzi egysé­gét és a testvérpártokhoz az internacionalista szolidaritás kapcsolatai fűzik—mondotta, Az MSZMP képviselője hangoztatta, hogy a nemzet­közi reakció népeilenes szán­dékai a kommunisták még szorosabb összefogását, vala­mennyi békeszerető erő együttműködését követelik a béke védelmében, ami ma az emberiség legfontosabb köz­ügyé. „A világ békéjének megőrzésére, a fegyverkezési verseny megfékezésére, a kü­lönböző társadalmi rendszerű országok közötti kölcsönösen előnyös kapcsolatok bővítésé­re irányuló erőfeszítéseinkhez számítunk a tőkésvilág min­den felelős, józan politikai té­nyezőjének együttműködési készségére” — hangsúlyozta, Baranyai Tibor végül han­goztatta, hogy az MSZMP és a Nyugat-berlini SZÉP között hagyományosan jók a kapcso­latok, nézeteink minden lé­nyeges kérdésben megegyez­nek. „Nyugat-Berlin dolgozói mindig számíthatnak a ma­gyar dolgozók, a magyar kom­munisták cselekvő szolidaritá­sára” — jelentette ki, majd a magyar pártküldöttség átad­ta az MSZMP ajándékát, a gellérthegyi szabadságszobor­nak a csepeli munkások által készített kicsinyített mását. A Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt kongresszusa a vita lezárása után jóváhagyta uz elnökség beszámolóját, egy­hangúlag elfogadta a pártnak a 80-as évekre szóló politikai platformját a békéért, a biz­tonságért, a demokráciáért és társadalmi haladásért vívott harcban, valamint a párt alap­elveit és céljait új megfogal­mazásban összefoglaló doku­mentumot. A kongresszus a salvadori nép harcát támogató szolidaritási nyilatkozatot tett közzé. A kongtesszus megválasz­totta a párt új vezető szerve­it, A Nyugat-berlini Szocialis­ta Egységpárt elnöke ismét Horst Schmitt, elnökhelyettese pedig Dietmar Ahrens és Inge Kopp lett. Jelentés a Szaljut-6-ról Jó az űrhajósok közérzete tfjabb orvosbiológia! kísér­letek töltik ki Leonyid Po­pov és Dumitru Prunariu hét­fői munkanapjának jelentős részét. A szovjet—román űr­expedíció programjában ösz- ■szesen 16 ilyen témájú kísér­let szerepel, s ezekből min­den napra jut néhány. A román tudósok által kidolgo­zott programok közül a Reo- gramma-kísérlet szerepelt a hétfői munkatervben: ennek során nyugalmi helyzetben és terhelés mellett vizsgálták az űrhajósok érrendszerének ál­lapotát, a vér eloszlását >' - vezetükben. A súlytalanság körülmélyei- hez való alkalmazkodás — az azonos jelenségek ellenére — minden űrhajósnál egyéni, s az eddigi megfigyelések sze­rint a második, harmadik űr­repülés alkalmával gyorsab­ban megy végbe — a szerve­zetben feltehetően kialakul egy részlegesen „immunizáló” hatású alkalmazkodási mecha­nizmus, Ennek kutatásában sok értékes információt nyújt az Interkozmosz-expedíciók tagjainak vizsgálata, hiszen a szocialista országok újonc képviselői mindig egy-egy tapasztalt szovjet űrhajós tár­saságában repülnek. Ez alka­lommal1 Dumitru Prunariu és a már 185 napos kozmikus tapasztalatokkal! rendelkező Leonyid Popov szubjektív ér­zékeléseinek, s a szervezetük alkalmazkodását mutató ob­jektív, műszeres adatoknak az összehasonlítása minden bizonnyal gyarapítja a szak­értők. elsősorban az orvosok és a pszichológusok rendelke­zésére álló információkat. A Szaluit—6 állandó sze­mélyzetének két-, tagja Is so­kat segít a vendégek prog­ramjának végrehajtásában. Saját tudományos munkáju­kat a látogatás idejére csök­kentették, így hétfőn csak a fedélzeti rendszerek és a tu­dományos berendezések ellen­őrzésével és a melegházak­ban fejlődő növények gondo­zásával kellett foglalkozniuk. A négytagú űrhajóscsapat hétfői programjának legérde­kesebb pontja a sajtóértekez­let : két rádiós és televíziós kapcsolat idején „találkoztak” a repülésirányító központban összegyűlő szovjet és külföl­di újságírókkal. A repülésirányító központ jelentése szerint Vlagyimir Kovaljonok, Viktor Szavinih, Leonyid Popov és Dumitru Prunariu közérzete és egész­ségi állapota megfelelő, a há­romrészes űrkomplexum be­rendezései és rendszerei ki­fogástalanul működnek. (MTI) II János Pál elhagyta az intenzív osztályt II. János Pál pápa állapota tovább javult, így elhagyhatta az intenzív osztályt: hétfőn délben néhány emelettel fel- jebbre költöztették a római Gemelli klinikán. Kezelőorvo­kielégítőnek Ne a gazdagoknak! Hatmillió jen (27 300 dol­lár) készpénzt tartalmazó tás­kát találtak hétfőn a japán főváros egyik vasútállomásán. A mellékelt üzenet így szólt: „Kérem, adják ezt a pénzt a szegényeknek, de nehogy a politikusoknak vagy a gazda­goknak!” Amennyiben hat hó­napig senki sem jelentkezik a „talált tárgyért”, tartalma a vasúttársaságot Illeti meg... szességében mondható. Egyidejűleg a Vatikán szó­vivője bejelentette, hogy a ! pápát kezelő orvoscsoport kunzultációra Rómába hívott , , , több kiváló külföldi orvost,1 salnak legfrissebb közlése sze- Neveket a szóvivő nem közölt. * rint az egyházfő állapota ősz- (MTI) Dobtinyin—Haig eszmecsere Bokor Pál, az MTI tudósí­tója jelenti: Amerikai külügyminisztéri- uml források szerint a had- színtéri nukleáris fegyverek korlátozása is szóba került pénteken Alexander Haig kül­ügyminiszter és Dobrinyín szovjet nagykövet pénteki ta­lálkozóján. Szovjet részről az ilyen ta­lálkozókat rutinjellegű diplo­máciai megbeszéléseknek te­kintik. A State Department vi­szont szombaton valamilyen okból — egyes feltételezések szerint Schmidt bonni kancel­ket az európai hadszintéri nuk­leáris fegyverek korlátozásá­ról”. Ismeretes, hogy a NATO ró­mai külügyminiszteri értekez­letén Haig azt ígérte a türel­metlenkedő szövetségeseknek, hogy a tavaly szeptemberben az amerikai fél hibájából meg­szakadt „eurorakéta-tárgyalá- sokat” ez év végéig felújítják. A State Department szerint a szovjet nagykövettel folytatott eszmecserék jelentenék a tár­gyalások új raf el vételének elő­készítő szakaszát. A következő szakaszban Haig amerikai és lár jövő heti látogatásának elő- Gromiko szovjet külügymi­készítése jegyében — szomba­ton szükségesnek tartotta olyan információ kiszivárogtatását, amely szerint „az Egyesült Ál­lamok és a Szovjetunió meg­kezdte az előzetes eszmecseré­NÓGRÁD - 1981. május 19., kedd niszter találkozna New York' ban az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszakának megnyitása al­kalmából szeptemberben. No­vemberben kerülhetne sor az­után — a cseppet sem sietős amerikai ütemterv szerint — az érdemi tárgyalások meg­kezdésére. Albán összeesküvők pere A skopjei (Macedónia) kör. zeti bíróság hétfőn megkezdte öt albán nemzetiségű, ellensé­ges tevékenységre való szövet­kezéssel vádolt jugoszláv ál­lampolgár perének tárgyalását. A vádirat szerint Rahim Neziri, 43 éves kőműves, Za- tim Beciri, 34 éves tanító, Sá­bán Limani, 31 éves bádogos, Eszad Abduraman, 33 éves munkás és Daim Sabani, 35 éves kőműves (valamennyien Tetovo környéki lakosok) 1978 júniusától ez év februárjáig Tetovon, Gosztivaron és a környező falvakban „a Jugosz­láv Szocialista Szövetséges Köztársaság területi integritá­sát, nemzetei és nemzetiségei egyenjogúságának megbontá­sát, s föderatív alkotmányos rendjét aláásó tevékenységei fejtettek ki”. A vádirat megállapítja, hogy a vádlottak „Nemzeti Munka­párt” néven illegális szerveze­tet alapítottak albán nemzeti­ségű személyek tömörítése vé­gett, azzal a céllal, hogy Ju­goszláviáról leválasszák egyes albán nemzetiség lakta vidéke­it. A vádlottak több megbeszé­lést tartottak szervezetük működési formáiról, módsze­reiről, kibővítéséről, anyagi eszközeinek biztosításáról tár­gyaltak, több személyt igyekez­tek megnyerni célkitűzéseik­nek. A csoport tagjait a biztonsá­gi szervek ez év január végén tartóztatták le. Nyugat-berlini ^ kérdő/elek A jelentősen előretört Kereszténydemokrata Unió vezetője, Riehard von Weizsäcker (középen) újságírók gyűrűjében a választási eredmények közzététele után. Furcsa helyzet: azt tudjuk, hogy ki vesztett a nyugat-ber­lini választásokon, de hogy ki győzött, még nem dőlt el, Hosszú ideig egyedül a szo­ciáldemokraták tartották kéz­ben a hatalmat, néhány esz­tendeje már kénytelenek vol­tak társulni a kis, liberális Szabaddemokrata Párttal, Most még nehezebb helyzet­be kerültek: 1946 óla legrosz- szabb eredményüket érték el, részarányuk 40 százalék alá süllyedt, A jobboldali Ke­reszténydemokrata Unió ma­gasan elsőnek futott be, de ők sem kaptak abszolút több­séget, s így egyedül egyik párt sem lett kormányképes. Különös helyzete van Nyu- gat-Berllnnek: amerikai— angol—francia védnökség alatt, főpolgármester és sze­nátus Irányítja életét, de sok szál fűzi (hol legálisan, hol a négyhatalmi szerződés meg­kerülésével) a Német Szövet­ségi Köztársasághoz. A pár­tok jellege is azonos az otta­niakéval. így volt ez eddig a kormány tekintetében: Bonnban és Nyugat-Berlinben is a szociáldemokrata—sza­baddemokrata együttes tart­ja, illetve tartotta kézben a gyeplőt Kettős értelemben is érdekesek tehát a május 10-i választások eredményei: a város jövője és a nyugat­német kormánykoalíció vi­szonyát illetően egyaránt. A városban a fordulatot egy új parlamenti párt megjele­nése hozta, az Alternatív Lis­táé. Csaknem nyolcszázalé­kos részesedése (több jutott nekik, mint a szabaddemok­ratáknak), egyértelműen a szociáldemokrata párt bírá­latának, csaknem százezer­nyi követő elfordulásának jele. A Listát a legkülönbö­zőbb lázongó emberek tarka serege támogatja, a környe­zetvédőktől a szélsőbalosokon, a lakáshelyzettel elégedetlen fiatalokon át a nyugat! fegy­verkezési politikát bíráló vá­lasztókig. Ha mindehhez hoz­záadjuk a múlt esztendők fő­polgármestereinek és szená­torainak bukdácsolásait, a korrupciós botrányokat, a házelfoglalásokat, az utcai tüntetéseket, a fiatalok és a rendőrök gyakori összecsapá­sait — egyszóval a szociálde­mokrata-szabaddemokrata kormányzat tekintélyének erős megkopását, megkapjuk a hanyatlás magyarázatát. De hogyan tovább Nyugat- Berlinben? A legerősebb párt, a csaknem 48 százalékot el­ért Kereszténydemokrata Unió elfogadná mind a szo­ciáldemokraták, mind a sza­baddemokraták koalíciós ajánlatát, hiszen mindenáron hatalomra szeretne kerülni. Ezt a szociáldemokratáktól aligha kapja meg — a sza­baddemokratáktól talán. Meg« történhet, hogy tovább kor­mányoz kisebbségben az eddi­gi szenátus és az alternatí­vokra próbál támaszkodni, bár ez igen kockázatos kísér­let lenne és mindenképpen új választások kiírásához ve­zetne. Kínos döntetlen alakult ki tehát Nyugat-Berlinben, ahol pedig valamennyi párt és mindhárom nyugati hata­lom is nyugalmat és gördü­lékeny politikai életet szeret­ne látni. A választások másik ké­nyes következménye az, hogy — mivel az itteni pártok az NSZK-beli helyzetet is tükrö­zik — a szociáldemokraták sikertelensége, a koalíció bu­kása nem lehet közömbös a bonniak számára sem. Külö­nösen, ha a nyugat-berlini szabaddemokraták úgy dön­tenek, hogy előzetes fogadal­maik ellenére mégiscsak tár­sulnak a jobboldallal. Az NSZK-t több mint egy év­tizede a szociáldemokrata- szabaddemokrata páros kor­mányozza és tavalyi választá­si győzelmük után ügy dön­töttek, hogy további négy esz­tendőig kitartanak egymás mellett. De már e bonni meg­állapodás után is minden ed­diginél erősebb ellentétek mu­tatkoztak közöttük: Helmut Schmidt és Hans-Dietrich Genscher csak nagy erőfe­szítésekkel tudja elsimítani a feltörő vitákat. Egy esetleges nyugat-berlini fordulat nem bonthatja ugyan fel automa­tikusan a bonni koalíciót, ám hatással lehet rá, ronthatja a politikai hangulatot. De bármi történjék is Nyugat- Berlinben, egy biztos: a mos­tani választások reflektor- fénybe állították mind a szo­ciáldemokraták, mind a bonni koalíció gyengéit. Tatár Imre R övi Hétfőn négynapos hivatalos látogatásra Svájcba érkezett Alessandro Fertinl, az Olasz Köztársaság elnöke. Kíséreté­ben van Emilio Colombo kül­ügyminiszter. ☆ Házi készítésű pokolgép rob­bant hétfőn a görög főváros­ban egy nyugatnémet turista­busz alatt. Anyagi károk ke­d e n letkeztek, de személyi sérülés nem történt. Zt' Nyolcán életüket vesztették annak a 25 főnyi japán alpi­nistacsoportnak a tagjai kö­zül, amely Kínában kísérletet tett a 7556 méter magas Gong- ga-csúcs meghódítására. A cso­port ezek után lemondott a vállalkozás folytatásáról és visszaindult Japánba. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents