Nógrád. 1981. március (37. évfolyam. 51-76. szám)
1981-03-17 / 64. szám
Kézben az igazi adu intern volt könnyű a kereskedőwUocili élet. Az üzletek az ütközőpontjai gyártóknak és> vevőknek, tükrei a hazai ipar fejlettségének és választékának, kitapintói a vásárlóközönség keresletének, érdeklődésének. Ha valaha, akkor most igazán sok buktatót rejt a kiskereskedelmi ellátás. A magyar vállalatok exportérdekeltsége, a gyártmányösszetétel változása a boltok pultjain csapódik le. A lakosság jövedelmének a megszokottól szerényebb mérvű gyarapodása pedig a kereslettel, a fogyasztói szokások formálódásával mérhető. Beszerzés és eladás oldaláról egyképpen más helyzetet teremt ez a kereskedő számára. Fűszerezi e receptet az egyre markánsabban jelentkező konkurencia, mely által állami, szövetkezeti és magánkereskedők iparkodnak piaci állásaikat erősíteni. Az évtizedeken át elfogadott kereskedői magatartás — beszerezni, amit lehet, eladni, akinek lehet — ma az ellátásért felelős vállalatot egyértelműen a tönk szélére sodorná. Friss ötletekre, nagyobb mozgékonyságra, szívósságra, alkalmazkodókészségre van szüksége a. vállalatnak, ha élni akar. Korábban ismeretlen fogalmak jelentek meg a kereskedelemben, melyek e felismerés szellemében való munkáról árulkodnak. Termeltetés, úi szolgáltatások, társulások kínálta előnyök megragadása — útkeresést, stílusváltást érzékeltető mrdszerek. A Nógrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat idei üzletpolitikája a célok és a hozzájuk vezető út megjelölésében egyaránt a felpezsdült kereskedőszellemet igazolja. Mindenekelőtt azért szimpatikus üzletpolitika, mert levonja a körülmények adta konzekvenciákat, s az érdekek rangsorában következetesen a vásárlóét helyezi előre. Tudomásul vette a vállalat, hogy a takarékosabbá váló világban az olcsóság hatalmas varázserőre tett szert. S nem csak leszögezi üzletpolitikájában, hogy „az olcsó és közepes árfekvésű cikkekből az ellátás folyamatos legyen”, hanem boltvezetőnek és segédnek egyképp érthető módon a megoldás szisztémáját is megjelöli A Ruhaker társulás tagjaként olcsó kamasz- és férfiöltönyöket. bakfis- és női ruhákat szerez be nagy tételben — árusítása kz Ipoly Áruház márciusi nagy attrakciója lesz. Alkalmi áruk után veszj nyakába az ország útjait: a- vásárlókedvet serkentő olcsókabát-akció után most azon töri a fejét, miként nyithatna a cipőosztályokon „alkalmi cipő — alkalmi áron” felirattal a kiskeresetű vevőknek részleget. A beszerzési nehézségek dacára is árviták kezdeményezésére szánta el magát a vállalat. Megajánlott árat kritikátlanul akkor sem fogad el, ha hosszas kutatás után végre kurrens árukból álló, igazi vásárlói csemegének számító tétel megvételére nyílik kilátása. A legtapasztaltabb boltvezetőkből, áruforgalmi szakemberekből és árelőadókból árzsürit hozott létre, mely hivatása szerint jelző- és szűrőszerepet tölt be. A zsűri az idei árképzési szabályzat kialakításakor debütált, s a továbbiakban a felkínált árak versenyeztetése, a boltok és a központi árapparátus közti élő kapcsolat létrehozása, az ár és a vevő értékítélete közötti harmónia megteremtése lesz a dolga. Teszi ezt úgy, hogy a kispénzű és az igényes vásárló várható igényeit egyformán gondjaiba veszi. Üj szín a ma kereskedelmében, s az eddigitől nagyobb súlyt kap a Nógrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat idei üzlet- politikájában is a termeltetés. Magyarán szólva nem várják a kereskedők, hogy szájukba röppenjen a sült galamb, hanem kezükben a hiánycikkek lajstromával, sorra jár- . ják a gyártó vállalatokat, szövetkezeteket, kisiparosokat, hogy gazdát találjanak azok előállításához. A Balassagyarmati Építőipari Szövetkezettől kisbútort, a Balassa Ruhaipari Szövetkezettől férfiöltönyt, a kisiparosoktól alkatrészt, drótfonatot, játékot, Zsiguli-küszöb- lemezt rendelnek. Kopogtatnak a tsz-ek melléküzemágainál is, kipuhatolni, mely hiánycikkek gyártására vállalkoznának. A boltokban pedig külön füzetbe jegyzik az eladók: mi az, amit a vevő hiába keresett. Szorosabbra fűzi a kapcsolatok szálait a vállalat a megye ipari üzemeivel mintaboltok nyitása ügyében is. A SKÜ DEXION- elemeinek, csöveinek, idomainak, szögének például a salgótarjáni vasbolt ad majd helyet, s hasonló céllal folynak a tárgyalások az öblösüveggyárral is. A vevő ma beosztóbban él. Nem dobja ki hűtőjét, tévéjét, különösen nem autóját, mindaddig, míg az javítható. A vállalat számára ebből az következik, hogy nagyobb alapossággal kell berendezkednie az alkatrészek árusításár"' Az ellátás javításából az iparra hárul a/ oroszlánrész. A szélesebb választékskála tartását a vállalat belső szervezéssel készíti elő: a salgótarjápi és a balassagyarmati autóalkatrész-bolt között elosztja a gépkocsimárkákat, viszont mindkét helyen az ott nem szereplő típusra is vesznek fel előrendelést, ne a vevőt kelljen küldözgetni az alkatrész után. A hiánycikktől már csak egy nagyobb bosz- szúság érheti a vásárlót, s ez a csukott bolt. Márpedig leltározni kell — de nem mindegy, hogyan. Lehet úgy is, ahogyan a jövőben az iparcikk-kiskereskedelmi vállalat szeretné: nyitott üzletberi. Nem abszurdum az elképzelés, nagyon is kivihető. Feltöltik az eladótérben az árukészletet, s hátul a raktárban nyugodtan számba vehetik az árut, miközben „az eladás zavartalanul folyik”. A ' ' I ' kedvének keresése, érdevasano k€inek mindenek fölé helyezése mindeddig olyan adu volt a kereskedelem kezében, melynek kijátszására nem kényszerítették rá a körülmények. Ez meg-_ történt. A kártyapaklinak ez a lapja is já-’ tékba került, s ebben a játékban a vevőt remélhetően többé nem a kibic sorsára kárhoztatják. Szendi Márta Komputer vezérli a szövőautomatát Nagy érdeklődés az 5. nemzetközi könnyűipati gépkiállítás iránt Kedvezmények az OTP-nél ot évén át takarékoskodott kemény szorgalommal egy pásztói fiatalember, havonként 1000—1000 forintot tett félre az egyébként nem túl magas fizetéséből. Így. amikor házasságkötése után lakásépítéshez kezdett, a megtakarított pénzén és az érte járó kamaton felül megkaphatta a 70 000 forintos különkölcsönt is. Köztudott, hogy az önálló élet elengedhetetlen tartozéka a lakás, s a családi otthon megteremtése gyakran az egész család, rokonság ösz- szefogását, sok-sok évi rendszeres takarékoskodást követel — ezt a tervszerű életre készülődést segíti az OTP is, sajátos lehetőségeivel, egyebek között az ifjúsági takarékbetéttel. A betétes különkölcsönt is kaphat, ez a betét felvételétől számított három éven belül igényelhető. Az ifjúsági takarékbetét újdonsága, hogy ■ az OTP ezentúl toldaléképités- hez, emeletráépítéshez is nyújt hitelt, különkölcsönt, s hitellel támogatja a nem lakás célját szolgáló helyiségek lakássá történő átalakítását is. Azok a fiatalok, akiknek ezekre a kedvezményekre nincs szükségük, áruvásárlási hitelt kérhetnek, melynek összege^— a havonta elhelyezett betéttől függően — 40 000 forintig terjedhet. Ez az áruvásárlási kölcsön maximálisan öt évre szól, s kamata évi 6.5 százalék, viszont előtörlesztés ilyenkor nem szükséges. Nógrád megyében — mint ezt az OTP igazgatóságán elmondották — az elmúlt évben 350 OTP-lakást adtak át. A nemrégiben érvénybe lépett megállapodás szerint az idén az épülő OTP-társasházak közel egyharmada felett a megyei igazgatóság rendelkezik, s ennek tíz százalékát a tanácsi szervek és a KlSZ-bizott- ságok javaslatára az ifjúsági takarékbetétkönyvvel rendelkezők kapják. ’Ám vannak olyan fiatalok, akik — gyakorta szülői támogatással — rendelkeznek any- nyi pénzzel, hogy lakást vásároljanak. Az OTP új kezdeményezése, hogy megvásárol — az IKV fölértékelése alapján — tanácsi értékesítésű használt, eladásra kínált lakásokat, vagy OTP-társashá- zakat, s ezt árusítja aránylag rövid átfutási idővel, a legjobb ajánlattevőnek. Tavaly kilenc ilyen lakást adtak el, az idén csupán az első két hónapban tízet forgalmaztak. A népszerűség annak is köszönhető, hogy a reálisabb árak mellett egyéb manipulációt is kizár az értékesítési mód. Indokolt esetekben a különféle lakástípusoknál törlesztési kedvezményt is adhat az OTP. Így például a tanácsi értékesítésű lakásoknál az első öt esztendőben a részlet harminc százalékkal mérsékelhető, többszintes társasházasnál, illetve csoportos családi házaknál legfeljebb negyven, hagyományos családi házaknál pedig szintén harminc százalékkal mérsékelhető a havi törlesztés. Ez évtől valameny- nyi új lakás építéséhez és vásárlásához — beleértve a különféle akciókban újraértékesített lakásokat is —, az előtörlesztés feléig kölcsön adható három, kivételes esetekben öt évre, ám ennek összege az ötvenezer forintot nem haladhatja meg, s kamata: nyolc százalék. Április elsejétől a fiatal házaspároknak olyan törlesztési kedvezmény is adható, mely szerint a kezdeti alacsonyabb összegű törlesztés a visszafizetési idő alatt egyenletesen növekedhet, ezáltal is könnyítve némiképp a fiatalok pénzügyi terheit. A hazai vállalatok mellett 15 ország és Nyugat-Berlin cégei vesznek részt a budapesti nemzetközi vásárvárosban április 7—12. között megrendezésre kerülő 5. nemzetközi könnyűipari gépkiállításon, amelyet a HUNGEXPO rendez. A nagy érdeklődésre .jellemző, hogy összesen 109 kiállító jelentkezett a nagyszabású bemutatóra, amelyen felvonulnak majd a textil-, konfekció-, bőr- és -cipőipari gépek, berendezések és automaták. A kétévenként megrendezett kiállításon ezúttal első ízben láthatják majd az érdeklődők a bútoripari komplett géprendszereket, felszereléseket. A kiállításon a szolgáltató ipar újabb berendezéseit is bemutatják a vendégeknek; a hazai és külföldi vállalatok tisztító-,, és mosodaipari gépeket, ipari vasalókat és más, háziasszonyok második műszakját könnyítő nagy- és középüzemi berendezéseket állítanak ki. A bemutató jó alkalom lesz arra, hogy a szocialista országok könnyűipari gépgyártói bemutathassák a közös munkával kifejlesztett és kooperációval gyártott gépeket. Az Intertextlimas keretében textil-, ruházati- és konfekció- ipari gépeket, géprendszereket fejlesztenek ki. Ennek egyik egysége a SZTB mintájú textilipari gép, amelyet öt ország szakembereinek együttműködésével alakítottak ki úgy, hogy a közösen gyártott alkatrészeket, géprészeket a Szovjetunióban szerelik össze. Együttműködésről tárgyalnak a magyar gépgyárak csehszlovákiai és NDK-beli partnereikkel, egyebek között komplett textilgyárak közös szállításáról egy harmadik országba. A fővál- lalkozásjellegű munkában hetöséget teremtenek hogy az együttműködő mek „adják össze” a komplett textilgyárat, közös munkával állítsák elő az exportra kerülő termelőberendezéseket. A LIMEXPO-n várhatóan ezekben a programokban is sikerül majd előbbre lépni, megtalálni a lehetőséget a közös munka kibővítésére, A magyar üzemek közül. a Könnyűipari Gépgyártó Vállalat komplett cipőipari szalont mutat be működés közben a LIMEXPO-n. Ez a korábbi, már külföldre is szállított szalonok továbbfejlesztett változata, korszerűsített gépparkkal, Ugyanez a vállalat olyan kisebb gépeket is népszerűsít, amelyeket az üzemek bedolgozói otthon is használhatnak bőrdíszműmunkákhoz, például óraszíjak, csatok készítéséhez, A KGV- integrált munkahelye is bizonyára felkelti majd a szakemberek érdeklődését; a cipőipari tűzöde ugyanis a modern ergonómiai és mozdulat- elemzéses vizsgálatok alapján működik, a szalagos géprendszer minden egyes munkahelyén az optimális hatásfokot érik el az automaták és a sza- kezelőszemélyzete. A Csepeli Jármű és Konfekcióipari Gépgyár ipari vasalókat és tisztító-szolgáltató vonalakat állít ki. A bemutatott berendezések egy részével tőkésimportot lehet' kiváltani. Ott láthatók majd a LIMEXPO-n a csepeli üzem kisgépfejlesztésének eredményei is. De várhatóan sikerre számíthatnak a nagy teljesít^nényű konfekcióipari nagyüzemi géptípusok is. A kiállításon részt vevő külföldi vállalatok nagy teljesítményű szövőszékeket, vasalóasztalokat, szállodai padló-, illetve szőnyegvegytisztító gépeket, ipari gyorsvarrógépeket hoznak Budapestre. A LIMEXPO-n bemutatják a komputer vezérlésű hímzőautomatát, valamint e varró- és a cso- magolÓRUtomatát. Érdeklődésre tarthatnak számot a famegmunkáló gépek, továbbá a faipari automaták. Látható majd a kiállításon a textilipari vegyi elemző laboratórium is. Cirill—Metód enciklopédia A bolgár írásbeliség megalapítóinak: Cirillnek és Metódnak az emlékére enciklopédiát szerkeszt a Bolgár Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete. A háromkötetes mű — amelynek első kötete már sajtó alatt van — 1200 gépelt oldal terjedelmű anyagot tartalmaz, és a maga nemében egyedülálló munka a szlávisz- tika sorában. Az ABC-sorrendbe szedett 800 cikk a tudomány különböző területeit, — többek között az irodalmat, a történelmet, a földrajzot, a nyelvészetet — öléli fel, gazdag életrajzi anyaggal. Az elkészült első kötet 250 cikket, valamint 160 színes és fekete-fehér képillusztrációt tartalmaz. Természetesen bibliográfiai függeléke is van. A szerkesztő bizottság vezetője neves tudós: Petre Dinekov akadémikus, aki hazai és külföldi tudósok közreműködésével azon fáradozik, hogy a két nagy szláv nevelő és tanítványai életét, munkásságát, az ősi bolgár kultúra IX—X. századbeli terjedését — különös tekintettel a bolgár államalapítás 1300. évfordulójára — bemutassa a mai olvasónak és adalékot szolgáltasson a tudósoknak a további kutatómunkához. learra, üze-< lag Tortalapok nagyüzemben A háziasszonyi teendők megkönnyítésére tortalapokat készítenek a Nógrád megyei Sütőipari Vállalat nagybátonyl üzemében. Naponta több ezer darab tojásból sütik a pis- Uótatésztát. Ä nyersanyagok keverésére, habosítására korszerű konyhatechnikai eszközöket használnak. Tóth Lászlóné és munkatársai főleg az ünnepek előtt serénykednek, hogy a léikész torta ne legyen hiánycikk az üzletekben. Oláh János nyugdíjas sütőipari szakmunkás Is segít olykor. Esztendők alatt szerzett tudására számítanak fiatalabb munkatársai, köztük Szomszéd Zoltán cukrász is. Vlűanyag zsacskőkba csomagolják a friss termékeket az üzemben. Tóth Zoltánná ilyenkor végzi el a meózást is, s kizárólag a minőségileg kifogástalan.' tortalapokat szállítják a vevőkhöz. Kedvelik is a háziasszonyok termékeiket. — kulcsár — NÓGRÁD - 1981. március 17., kedd 5