Nógrád. 1981. március (37. évfolyam. 51-76. szám)

1981-03-15 / 63. szám

Új gépeken a MALÉV-vel NÓGRÁD „Művészet és /fiúság* Nyilvános bemutató Pasztán együttesek, népi zenekarok, moderntánc-együttesek, nép­dalénekesek, népi hangszer­szólisták és a pantomimesek az intézmény színháztermé­ben, míg a vers- és próza­mondók, énekkarok, kamara- és polbeaténekesek, vala­mint az ének- és hangszer­szólisták a klubteremben mu­tatkoznak be a Tóth Csaba, illetve Erdős István vezette zsűri előtt. A megyei bemutató már nem versenyjellegű, de a dolgozó fiatalok csoportjai és szólistái közül a legszín­vonalasabbak március 20-án, a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ­ban tartandó gálaesten vesz­nek részt, mely a forradalmi ifjúsági napok egyik kiemel­kedő rendezvénye lesz. A legszínvonalasabb diákegyüt­tesek és szólisták pedig az országos diáknapon képvi­selhetik megyénket Felújítás Nagybótánybon A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat nagybá- tonyi lassúszfirője, amely a Zagyva vízét teszi ihatóvá, jelentős szerepet játszik a térség vízellátásában. A nyolc éve működő berendezés két egységének felújítását a na­pokban kezdik meg. Az úgy­nevezett „ágyak" szűrőanya­gát a kvarchomokot kell tel­jes mértékben kicserélni. Hogy az ivóvízellátásban fennaka­dást ne okozzon a két „ágy” kiesése, azt a többiek foko­zott kihasználásával pótolják. A felújítás másfél-két hónapot vesz igénybe. — Névadó. Tíz kisgyer­mek nevét jegyezték emlék­könyvbe a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalatnál rende­zett közös névadó ünnepsé­gen. Nagy László, Barta Tí­mea. Kiss Tamás, Dombi Ju­dit, Gál Mária, Gordos Anett, Tucsány László, Bárdos Nor­bert, Kilik Tamás és Birkás Petra szüleit és a kis ünne­peiteket a vállalat vezetősége, a szakszervezet, a KISZ és a Vöröskereszt ajándékozta meg, a Mártírok úti iskola diákjai pedig színes műsorral kedves­kedtek. Kramer kontra Kramer Athéni hidak Görög megrendelésre két — egyenként háromszázhúsz méter hosszú — közúti híd gyártását kezdték meg a Ganz-MÁVAG mátranováki gyáregységében. Az összesen ötszáz tonnányi acélszerke­zet előállítására alig három hónap áll rendelkezésre, mert a görög céggel történt szer­ződésben a szállítás határ­ideje május 31. Mátranovákon azonban senkinek sincs két­sége afelől, hogy a megren­delést határidőre, kiváló mi­nőségben teljesítik. A hatszázhatvanezer dol­láros megrendelést a mátra­nováki nagyüzem nemzetkö­zi pályázaton nyerte el, meg­előzve kilenc, ismert, jó ne­vű céget. Ajánlata a lehetsé­ges száz pontból kilencvenhe- tet ért el. A siker egyik fő tényezője éppen a rövid szál­lítási határidő garantálása volt. Egy athéni autópályá­hoz készülő felüljáró hidak befejezése után további gö­rög megrendelésekre számí­tanak Mátranovákon. — Még mindig válságos a csütörtök este balesetet szen­vedett Siba Pál egészségi ál­lapota, aki intenzív kezelésre szorul a salgótarjáni kórház­ban. Mint arról olvasóinkat értesítettük, a fiatalember egy autóbusz mögül lépett ki az úttestre Jobbágyiban és az ar­ra haladó jármű elütötte. A MALÉV két új TU—154 B—2 típusú utasszállító repü­lőgéppel gyarapodott, amelye­ket igen rövid próbaidő után — kitűnő bizonyítvánnyal — munkába is állítottak. Márci­us 5. óta mindkét 151 szemé­lyes gép utasokat szállít. Új­donság, hogy az utasszállítót hat óra leforgása alatt teher­szállítóvá lehet átalakítani. Az új gépek automata vezérlésé­vel a legsűrűbb ködben való leszállás is megvalósítható. A TU—154B—2-es gépeken A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben az év első napjai­tól nagy figyelmet fordítanak az exportfeladatok teljesítésé­re. A vállalat számára külö­nösen fontos, hogy növelje devizabevételeit, elősegítve ezzel a népgazdaság egyensú­lyi helyzetének javítását. Az utóbbi napokban is több külföldi megrendelő címére adtak fel szállítmányt a ko­hászati üzemekben. Ausztriá­ba huzalszeget és huzalárut Az utolsó lakók költöznek Salgótarjánban az ingatlanke­zelő vállalat által a tanács és az Úttörők utcai bérházak te­tőterében kialakított 14 lakás­ba. A 60—70 négyzetméteres gáz-komfortos otthonokat a vállalat saját erőből építette, a lakókat pedig a városi tanács jelölte ki. A 14 tetőtérlakás helyett az ingatlankezelő ha­sonló komfortfokú lakásokat kap cserébe a tanácstól. Ezeket Művészet és ifjúság. E két szó jegyében hívta életre ta­valy a KISZ Nógrád megyei bizottsága azt a bemutatóso­rozatot, mely nemcsak az ön­tevékeny művészeti csopor­tok és amatőr előadóművé­szek számára biztosít éven­kénti fellépési lehetőséget, de egyúttal a megye művé­szeti életének irányítói szá­mára is bepillantást nyújt az amatőrmozgalom „utánpótlá­sába”. A bemutató az idén egybe­esik a megyei diáknapok ren­dezvénysorozatával, így a zsűrik külön értékelik a kö­zépiskolások, illetve a szak­munkástanulók és a már dol­gozó fiatalok teljesítményét. A járási és városi bemuta­tók után a megye legjobbjai ma délelőtt Pásztón adnak számot tehetségükről. A Lo­vász József Művelődési Köz­pontban összesen ötvenegy csoport és szólista lép fel. Az irodalmi színpadok, néptánc­az utasok kényelmét szolgál­ja az automatikus levegőbe- táplálási rendszer és a ste- wardesek munkáját is gyor­sabbá, könnyebbé teszik a rögzítő konténerkocsik. A MALÉV még egy újdon­sággal lepte meg utasait: az idén a tavalyinál jóval több járatot indít. Nemsokára me­netrendszerűen utazhatunk Észak-Afrika több országába, április 1-től pedig a ciprusi Larnacába. A képen az új TU—154B—2- es gép látható adtak fel, míg a Német Szö­vetségi Köztársaságba süly- lyesztékes kovácsdarabokat szállítottak. A VOLVO cég pedig Belgiumba vitt több ezer kovácsolt fogaskereket. Cseh­szlovákiába hidegen hengerelt szalagacélt küldtek. Jugo­szláviába kétszáz tonna hor­ganyzott huzalt indítanak út­nak a napokban, míg Romá­niába nagyobb szalagacélté- tel szállítását kezdték meg. úgynevezett átmeneti otthon­ként azok rendelkezésére bo­csátják, akiknek bérlakásában a vállalat oly nagymérvű fel­újítást, vagy átalakítást végez, melyet csak a lakó kiköltözté- vel lehet megoldani. A csere­berére tulajdonképpen azért volt szükség, mert az átmene­ti lakásokba gyakrabban köl­töznek új lakók, s a költözkö­dést a negyedik emelet nagy­mértékben nehezítené. Szinte hihetetlen, hogy egy ilyen hétköznapi történet ek­kora sikert arasson. Talán még a filmet finanszírozó há­rom hollywoodi filmstúdió — Columbia—EMI—Warner — sem számított arra, hogy Ro­bert Benton „Kramer kontra Kramer” című alkotása ilyen kedvező fogadtatásra talál. Igaz, a férfi főszerepre nem kisebb világsztárt sikerült megnyerniük, mint Dustin Naptár 1981. március 15„ vasárnap. Nemzeti ünnep. A Nap kel: 5.58, nyugszik: 17.49 órakor. A Hold kel: 12.26, nyugszik: 3.11 órakor. 1981. március 16„ hétfő. Henrietta napja. A Nap kel: 5.56, nyugszik: 17.51 órakor. A Hold kel: 13.28, nyugszik: 3.57 órakor. Száztíz évvel ezelőtt, 1871. március 15-én született Bé­késcsabán, s ugyanott halt meg 40 éves korában, 1911 májusában Achim L. András parasztpolitikus, a nagybirtok elleni harc jelentős vezetője. *• Négyszáz évvel ezelőtt, 1581. március 16-án született, és 66 éves korában, 1647-beri halt meg Pieter Cornéliszoon Hooft holland költő, dráma- és prózairó. Tavaszias idő Várható Időjárás ma estig: vál­tozóan felhős Idő, szórványos eső, zápor. Időnként megerősödő nyu­gati szél. A várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 10, 15 fok között. NINCS ÖTÖS A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 11. Já­tékhéten . öttalálatos szelvény nem volt. A nyeremények az illeték levonása után a következők: Négytalálatos szelvény 80 da­rab, a nyereményük 103131 fo­rint. Hárómtalálatos szelvény 7528 darab, nyereményük 548 fo­rint. A kéttalálatos szelvények száma 220 822 darab, ezekre egyenként 23 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jelle­gűek. „LAPÁTOSOK” NÓGRÁDBAN Melyik vadász nem sorol­ná szívesen trófeái közé a dámvad lapátos agancsát? Nógrád erdei eddig mégnem kínálhattak efféle „csemegét” a megyebeli nimródoknak, akik bizonyára örömmel fo­gadják a hírt, hogy a kiste- renyei Mátra vadásztársaság területére nemrégen kilenc dámvadat telepítettek. Ha­marosan még hat jön hozzá­juk. A 15 tagú „család” ér­téke közel 300 ezer forint. Az állatokat a gyulaji vadgazda­ságból szállították a Mátra lankáira, ahol az ország egyet­len dámtenyészete van. Az idén ősszel tehát már e ne­mes vadak „barcogása” — a szarvasbőgésnek megfelelő nászkiáltása — is felhangzik eideinkben a vadászok és a természetkedvelők nem kis örömére. Hoffmant, aki egyébként — saját bevallása szerint — ma­gánéletében is hasonló prob­lémákkal küszködik. Az Avery Corman regényé­ből készült film mindenesetre meghódította nemcsak Ameri­kát, de Európát is, hosszú időn át vezetve a sikerlistá­kon. A legfőbb elismerést ter­mészetesen az a négy Oscar- dij jelentette, melyet a „leg­jobb rendezésért”, „a legjobb férfialakitásért”, „a legjobb Egy mondat Az idei tavaszról Miután a tél kiadta utolsó mérgét, egyik napról a másik­ra köszöntött be a tavasz. Mi a véleménye róla az utca em­berének? Csukás Gyula vasutas, Kis- terenye: Elég hűvösen indult, farsang végén még havazott, pedig arra már régóta nem emlékszem. Tomka Béla üzemegységve­zető, Somoskőújfalu: Szerin­tem túl későn jött a tavasz, félek, az ősz meg korán fog jönni, nem lesz nyár, nem lesz olyan jó a termés, kárát látja az ország és az egyén is. Juhász Tiborné adminiszt­rátor, Salgótarján: Jó lenne, ha már mindig ilyen marad­na, mert szeretem a termé­szetet, vadász is vagyok . .. elegem volt a télből. Fekete Gyöngyvér, II. o. tanuló, Salgótarján: Én nem szeretek fázni, és lehet menni kirándulni is! Vámosi Miklósné háziasz- szony, Tar: Nem panaszkod­nék, csak már ne legyen hó, meg fagy, ha az idő kicsalta a bimbókat a fákon. Erdei Gyula osztályvezető, Salgótarján: Változékony idő, hideg, árvíz —, ha nálunk nem is olyan fenyegető —, egyszóval, lehetne jobb is. Reméljük lesz! — g. — Nyílik a lipcsei vásár Félmillió látogatót várnak mintegy 100 országból a va­sárnap megnyíló lipcsei vá­sárra. A világ legnagyobb szakvásárán 67 országból több mint 9 ezer kiállító vesz részt. A március 21-ig nyitva tar­tó vásáron — a tavaszi lip­csei áruparádék hagyomá­nyaihoz híven — a műszaki ágazatok kapják a fő helyet. Magyarországot több mint 4 ezer négyzetméter kiállítási területen 33 külkereskedelmi vállalat képviseli. A magyar áruk között kiemelkedő helyet foglalnak el a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépek, kü­lönböző műszerek, elektroni­kai és erősáramú berendezé­sek, amelyek jelentős része KGST-együttműködés révén született. A vásár egyik lát­ványos újdonsága a KGST- tagországok „Interatom”-be­mutató ja, ahol a szocialista államok — köztük Magyaror­szág — a békés célokat szol­gáló atomkutatás gazdag mű­szertárát vonultatják fel. A lipcsei vásár részeként vasárnap megnyílik a hagyo­mányos nemzetközi könyvvá­sár is, amelyen a magyar könyvkiadás is szereped. epizódszereplésért” (Meryl Streep) ítéltek oda 1980-ban, az ugyancsak Oscarral fém­jelzett „év legjobb filmjének”. A 3zínes amerikai produk­ció példás gyorsasággal került a magyar közönség elé. A salgótarjáni és a balassagyar­mati filmbarátok ezekben a napokban tekinthetik meg az alkotást, mely remélhetőleg bemutatásra kerül hamarosan a megye többi filmszínházá­ban is. — Jő ütemben halad Sal­gótarjánban a Mérleg utca! 4-es jelű épület szerkezeti ki­alakítása, hamarosan a tetőn dolgoznak. A kétszintes ház­ban a Bizományi Áruház, az ifjúsági utazási iroda és kü­lönböző szolgáltató részlegek — női-férfi fodrász, szépség­szalon, szabóság — kapnak he­lyet. A munkát a STÉSZ vég­Hét végi vendégeink A napos, tavaszias idő a me­gyén kívülről is egyre több természetbarátot vonz Nóg- rádba. Erről tanúskodik a szálláshelyek forgalma is. A salgótarjáni kempingben az éjjel szarvasi főiskolások szálltak meg, ma a budapesti József Attila Gimnázium di­ákjait fogadják, akik minden helyet lefoglaltak. A Hotel Salgóban és a Dornyai-turiS- taházban a szolnoki úttörő- elnökség csoportja szállt meg. Az eresztvényi turistaszállás jelenleg nem üzemel, az idény előtti felújító festést végzik. Hollókőn a romantikus szál­láshelyek hetven százaléka foglalt, többek között a MA­LÉV hőlégballonos sportolói biztosítottak helyet maguk­nak. Nagymezőn, a budapesti idegenforgalmi hivatal cso­portja tölti a hét végét. ÚJABB GYERMEKÄLDOZAT Újabb áldozatra gyanakszik az atlantai rendőrség: egy friss bejelentés szerint márci­us 3. óta nem tért haza szü­leihez a 13 éves Joseph Bell néger kisfiú. Bell immár a második színes bőrű gyermek a georgiai városban, akinek hol­létéről jelenleg nincsen' infor­máció. 20 holttestet talált ed­dig a rendőrség, egy másik gyermeket pedig tíz napja nyilvánítottak eltűntté. Igazság... — Futball mindig lesz! — Miből gondolod? — Hiszen valahol a nős embereknek is ki kell magu­kat kiabálniuk l Virágzik az ibolya Kibontotta szirmait a Mát­rában a tavasz jellegzetes vi­rága, az ibolya. Az idén a hosszan tartó tél miatt már­cius elején még szinte moz­dulatlan volt a természet: a hideg visszatartotta a növé­nyek fejlődését, de az utóbbi napokban egymás után bújnak ki a földből az erdő apró nö­vényei. Az első ibcáyaszálakat a parádi völgyben szedték a kirándulók. Orvosi ügyelet Salgótarjánban a Vöröshad­sereg úti rendelőben tartanak ügyeletet, egyben itt látják el a járási és fogorvosi ügyele­tet is. (Bejárat az MHSZ- székház melletti kapun.) Be­teghez kihívás a tl-166-os számon vagy a 10-222-es kór­házi számon lehetséges. A közvetlen ügyelet száma a 11-141. A balassagyarmati központi ügyeleti szolgálat Balassa­gyarmat. Rákóczi u. 66. szám alatt működik. Telefon: 521 A gyógyszertári ügyeletet Salgótarjánban a Pécskő üz­letházban levő gyógyszertár látja el. Balassagyarmaton a Wink­ler Lajos gyógyszertár tart ügyeletet, s emellett éjjel­nappal szolgálatot tartanak a kisterenyei, a pásztói és a szécsényi gyógyszertárakban. Áramszünet 1981. III. 16—17-én Zagyva­róna naponta 7—15 óráig, őr­hely út. Posta út. Iskola út. 1981. III. 17-én 8—15 óráig Rokkant-telepen áramszünet lesz a József A. út, Damja­nich út, Kazinczi út, Bercsé­nyi utca, Zója krt, a Damja­nich utcáig. A figyelem középpontjában az export Költöznek a tető alá Lakáscserebere NOGRAU. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Palóci Imre tér « telefon: tO-STJ. Föszcrko«ztö: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója Kiadóhivatal; Salgótarján Palóci Imre tér 4. Telefon: 12-542 Teles: 229 109. Irányllószám: 3101 Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 14 forint, negyedévre 102 forint, egy évre suti forint. Előállítja? a Nógrád megyei Nyomdaipar) Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóci Imre tér L Pf.l K. felelőt vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. Indexszám: is 072. uu issei 0133—1SM.

Next

/
Thumbnails
Contents