Nógrád. 1981. március (37. évfolyam. 51-76. szám)
1981-03-15 / 63. szám
Ezt láttuk a mozikban* Négy tévedés Visszapillantás a februári filmbemutatókra Tévesen katasztrófafilmként reklámozták, holott az S.O.S. CONCORDE című olasz produkcióra inkább a katasztrofális jelző illenék. Képtelen helyzetek, véletlenek egész sora készíti elő a rejtély megoldását, és a rendező még abbéli örömünktől is megfoszt bennünket, hogy á főhőssel egyidőben ismerjük fel a titok nyitját, nevezetesen, hogy mi okozza a Concorde gép meghibásodását. Azzal, hogy a rendező beavat bennünket a konkurrens repülőgép-társaság bűnös tervébe, s a végrehajtás módjába, egycsapásra hatástalanítja az amúgy sem torokszorító feszültséget, még mielőtt a repülőgép személyzete hatástalanítaná a katasztrófaveszély előidézőjét... Bár a happy end egy pillanatig sem volt kétséges, • legalább egy icipicit szerettünk volna izgulni a hősök sorsáért. Csakhogy a végső veszély idején a „hősök” már biztonságban voltak, a veszélyhelyzetben lévő repülőgépen viszont nem tartózkodtak hősök, csupán „arc nélküli” személyzet és az utasok. És értük, a rendező minden igyekezete ellenére sem tudtunk aggódni. A néző már csak ilyen: a főhősök életéért még igen, de tömegekért már nem képes izgulni. S, hogy a nézők szíve mára így megkeményedett, abban nem kis mértékben a katasztrófafilmek is bűnösek. G. Büchner drámája alapján készült a WOYZECK című NSZK film, melyet a nyugatnémet újhullám egyik legnagyobb egyénisége, Werner Herzog neve is fémjelez. A rendező mesterien ért „egy bizonyos” hangulat megteremtéséhez. Ha térben és időben van is némi eltérés mostani és korábbi alkotása, a Kaspar Hauser között, mindkettőt ugyanaz az idegesítően nyomasztó levegő lengi körül. Néhány bravúrosan megkomponált jelenete ellenére a Woy- zeck mégis alatt marad a rendező korábbi alkotásainak. Herzog ezúttal is kissé misztikusra hangszerelte filmjét (a Kasper Hauser esetében ezt a téma is lehetővé tette), de Büchner drámájában Woyzeck sokkal „normálisabb” ember mint a filmben, s ott már-már eljut „bábu” voltának felismeréséig. Mostanában biztosra vehetjük, hogy három magyar film közül legalább egy a lakás- helyzettel összefüggő, abban gyökeredző problémákkal foglalkozik. Elég ha a Családi tűzfészek, vagy A kedves szomszéd című filmekre gondolunk. Az idei játékfilmszemlén díjazott KÖSZÖNÖM, MEGVAGYUNK! című film azonban bebzonyította, hogy a téma még koránt sincs kimerítve. Legfeljebb az a néző, aki azért jár el makacs kitartással magyar alkotást nézni a moziba, mert abban reménykedik, hogy ott egyszer filmet is fog látni, nemcsak celluloid szalagra rögzített szociológiai tanulmányokat. Sajnos Lugossy László filmjének sorát sem nehéz megjósolni: a moziban megbukik, a televízióban viszont sikere lesz. Mert a KÖSZÖNÖM, MEGVAGYUNK! valóban aktuális — sokakat érintő formában — teszi fel a „hogyan éljünk?” kérdését. Ráadásul két kitűnő színész — Madaras József és a még fiatal, de máris kiforrott Nyakó Júlia — tolmácsolásában. Magvas gondolatoknak tehát nincs híján a film. A rendező azonban olyannyira bízott a szavak erejében, hogy a szöveget tette meg a gondolatok egyedüli hordozójává, háttérbe szorítva a filmnyelv egyéb alkotóelemeit. Ez a televízióban kevésbé zavaró, de a moziban hiányérzetet hagy a nézőben. Jogosan vetődik fel a kérdés, miért nem eleve a televízió számára készítették a filmet. Sokkal olcsóbb lett volna, és az a nyolc néző, akikkel végigfeszengtem az előadást, bizonyára a televízióban is megtekintette volna. Mint ahogy — egyéb értékei miatt — bemutatásakor bizonyára ismét meg fogja nézni. .. Igaz, „a papa mozijára” is csak kevesen voltak kíváncsiak, jóllehet az a stílus, melyet ez az amerikai produkció reprodukált, egykor milliókat vonzott a filmszínházakba. Persze lehetséges, hogy azért váltottak olyan kevesen jegyet Stanley Donén filmjére, mert nem akarták látni rózsaszín emlékeik kigúnyolását. Mert A PAPA MOZIJA című film paródia, méghozzá egy ravaszul ironikus film. Leginkább Leackock vagy Karinthy Frigyes irodalmi stílusparódiáival lehetne rokoní- tani. Látszólag ugyanis a rendező nagyon kesztyűs ' kézzel számol le a hajdani Hollywood hamis értékeivel. Sőt, a filmben látott két édesbús történet — teljes filmmé kiegészítve — külön-külön akár ma is meghódítaná a nosztalgiahullámra érzékeny közönséget, Csakhogy Stanley Donén épp azáltal minősítette a „papa moziját, hogy egy filmen belül megduplázta az egykori sémát, a tetejében ugyanazokkal a szereplőkkel. A két történet így együtt válhatott a stílus paródiájává, anélkül, hogy az eredeti recepten bármit is változtatni kellett volna, Mindössze néhány szánt- szándékkal eltúlzott gesztus és hangsúly — no meg az összefoglaló cím — figyelmeztette azokat a nézőket, akik még ma is könnyen ..bedőlnek” nagyapáink rózsaszín meséinek. .. — pintér — • Összeállításunkat — a teljesség Igénye nélkül —, a salgótarjáni November 7. és a balassagyarmati Madách Filmszínház februári műsora alapján készítettük. Az Operaház balettegyütiese Beszélgetés Seregi László igazgatóval A Magyar Állami Operaház balettegyüttese százhúsz táncosával hosszú művészi múltra tekinthet vissza. A balettegyüttes rangos hazai elismeréséről nem kell különösebben szólni. Évtizedek óta világhírű repertoárdarabokat és sajátos, nemzeti hagyományokat követő és igénylő koreográfiát táncolnak. A Hattyúk tavától a Diótörőn, a Sparta- cuson, a Rosszul őrzött lányon, A világ teretmésén és még sorolhatnám tovább, hány modern előadáson keresztül gazdagítják hazai táncművészetünk értékeit. Seregi László igazgatótól kérdezem: — Mióta is igazgatója a társulatnak? — 1977-ben választottak meg az Igazgatói posztra. Á leghasznosabb, ami végett én a földre születtem, hogy néhány olyan táncot koreografáltam — korábban, mielőtt igazgató lettem —, ami némileg meghatározója lett az együttes repertoárjának és nemzetközi elismertetésének. Legelső koreográfiámat a kezdettől, majdnem az utolsókig még Lőrincz György igazgató idejében alkottam. Kiválóan vezette az együttest, közel húsz esztendőn át. Elévülhetetlen érdeme, hogy a világ táncművészeiének repertoárdarabjai közül a legértékesebbeket meg tudta szerezni számunkra. Például Bejárt, aki kétségtelenül a XX. század egyik legnagyobb koreografus- forradalmárja, s aki egészen új ajtókat nyitott a balettművészet terén. De beszélhetünk itt Balanchine, a neoklasszikus stílusú amerikai balett- szimfonizmus megteremtőjének műsoráról is. — Mennyiben kívánta az együttes műsorpolitikáját móPróbán (a kép bal oldalán Seregi László) dosítani? — Egyrészt követem ' elődöm példáját, s megpróbálom bővíteni a repertoárt. Nekem sikerült Alvin Ailey, a modern balett egyik legtehetségesebb mai amerikai képviselőjének, a néger folklórral áthatott művét, a Rivert színre vinni. Ugyanúgy igazgatói kötelességemnek érzem, hogy friss vérkeringést vigyek a műhelymunkába. Gondolja csak el, közel 120 művész munkája, sőt mindennapi gondja-baja „nehezedik” a vállamra. Ugyanakkor adminisztrátor is vagyok egy kicsit. Végül is azonban koreográfus, méghozzá elég lassan alkotó koreográfus vagyok. Szükségem lenne néha „holtidőre”, amikor látszólag fütyörészve, séta közben fogannak meg művészi gondolatok bennem. Tehát, amikor esetleg lusta és passzív állapotban látnak környezetemben, talán akkor vagyok legtermékenyebb alkotói periódusomban. Bodor Éva Nemzeti újjászületésünk kora Magyarország története 1790-1848 A magyar történetírás tízkötetes nagy vállalkozásának most megjelent V. kötete történelmünknek talán legegyértelműbb megítélésű korszakát tárgyalja. Ki vitatná ma a magyar jakobinusok úttörő jelentőségét, vagy az 1830-as és 40-es években kibontakozó reformmozgalom és nemzeti megújulás páratlan és fölemelő voltát, annak a hat évtizednek a fontosságát, amikor a „haza és haladás” kérdése magától értetődő egységben volt? Lehetetlen nem adózni csodálattal e kor nagy egyéni és kollektív teljesítményeinek, amelyek a politika, a nyelv és az irodalom, a tudomány és a művészetek területén születtek, ráadásul igen nehéz gazdasági és politikai körülmények közepette. A nemzethalál nem is minden alap nélkül fenyegető víziójának reakciójaként új nemzet (sőt több nemzet) született ebben az időszakban Magyarországon, az elvben és programként a társadalom valamennyi osztályát és rétegét magában foglaló polgári nemzet. Mindez a Habsburg- centralizáció és abszolutizmus elleni állandó harcban ment végbe, a feudális termelési mód mind nyilvánvalóbb, (s e küzdelem harcosait anyagilag is súlyosan érintő) válsága közepette. E küzdelem motorja a kor liberális eszméit magáévá tevő, s a hazai viszonyokhoz adaptáló reform párti nemesség volt, amely a történelemben ritkán tapasztalt módon fölismerte az átalakulás szükségességét. E történelmi érdemet nem csökkenti, hogy a polgári átalakulás potenciálisan neki is (mint valamennyi osztálynak) anyagilag is érdeke volt, s hogy az időben végrehajtott reformmal 1789, a forradalom megismétlődését, közelebbről pedig a parasztság fölkelését akarta elkerülni. A reformok útját az is nehezítette, hogy Magyarországon a nem magyar nemzetiségek is ekkor (a magyaroknál valamivel később) léptek a polgári nemzetté válás útjára, ami nemcsak nemzetiségi ellentéteket szült, de a bécsi udvar reformelűenes taktikázását is megkönnyítette. A Magyarország átalakulásáért folytatott politikai küzdelem egyúttal az egész Habsburg-birodalom átalakulásáért is folyt, ez pedig nemzetközi szinten is akadályozta a reformmozgalmat, hiszen a Habsburg-hatalom változatlan fönnmaradását egyaránt kívánták az európai autokráciák, és a kialakult hatalmi egyensúlyhoz mereven ragaszkodó polgárosult nyugat-európai hatalmak. Mindenesetre a kötetből világosan kitűnik, hogy az Nem vagyunk eredetiek, amikor napjaink hazai otthonkultúrájának alacsony színvonalát emlegetjük. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ez az elmaradás — saját lehetőségeinkhez képest — viszonylagos, nagymértékben történelmi örökség, amelynek felszámolásáért az utóbbi évtizedekben sokat tettünk. Sokat, de nem eleget. Sokat tettünk, elsősorban abban az értelemben, hogy lakások tömegeit építettük — és építjük — fel, hiszen ahhoz, hogy az otthonnak kultúrája legyen, mindenekelőtt otthonra van szükség. Amíg ezt az alapvető emberi igényt nem elégítjük ki — a folyamat egyébként ebbe az irányba halad —, addig minden más másodlagos ehhez képest. A -társadalmi, gazdasági fejlődés mostani szakaszában azonban már mind jogosabb az az igény, hogy például a lakásépítésben ne csak a mennyiségre, hanem a minőségre is tekintettel legyünk. Nem mindegy ugyanis, hogy az utánunk jövő generációkra milyen lakásállományt hagyunk, az emberi életnek milyen alapvető téréig hagyományozzuk. Hiszen, amint azt Voit Pál Egy kis biedermeier Régi magyar otthonok című 1943-ban kiadott, az intérieur- művészetet tárgyaló könyvében szellemesen megjegyzi, „intérieur volt az őskori barlang is, amelyben az ember először meghúzódott”. És az a most épülő lakótelepi lakás is. De mit jelent ez a kifejezés? Idézzük az Esztétikai ABC tömör meghatározását emlékeztetőül. „Intérieur: az épület belseje, belső tere, belső helyiségei• ezek művészien kialakított rendszere, felületei, a hozzájuk tartozó (gyakran az intérieurrel együtt tervezett) bútorokkal és egyéb berendezési tárgyakkal egyetemben.” Ha ezt a meghatározást elfogadjuk, mindjárt nyilvánvalóbbá válik, hol szorít a cipő. Nem egy helyen szorít. Például, jó ideje szakmai viták folynak az épülő lakások szűkösségéről, ötlettelen, gyakran a lakás funkcióinak ellátását is akadályozó belső térképzésről, méretei: és beosztások lélek ölő egyöntetűségéről. Nem is szólva az „intérieurrel együtt 8 NOCRÁD - 1981. március 15., vasárnap tervezett” bútorok csaknem teljes hiányáról, azok, illetve más kiegészítő berendezések ízlésbeli olcsóságáról. Ezért van az, hogy manapság aligha beszélhetünk szélesebb értelemben lakberendezésről, jóllehet több áruház viseli ezt a nevet. Mindezt nem türelmetlenül jegyezzük meg. Mint utaltunk rá, tisztában kell lennünk mind a társadalom, mind az egyének többségének anyagi lehetőségeivel, hiszen a lakás otthonná tétele jelentős mértékben anyagi kérdés. De nemcsak az! A belső terek funkcióinak jó meghatározása, a funkciónak megfelelő berendezése, s nem utolsósorban díszítése az esztétikai kultúrának is fokmérője. Ennek megszerzése — ismerve az iskolai művészettörténet-oktatás helyzetét, a közművelődési hálózat tevékenységi köreit — jórészt az egyénre há1 rul. önművelést igényel Többi között, ehhez nyújtanak segítséget az ország múzeumainak intérieurki- állításai, mint amilyen mosta szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban is látható. Sajnos, — ez is történelmi örökségünk — e vonatkozásban a magyar emlékanyag nem túlságosan gazdag. Ezért csak örülhetünk, ha időnként ajándékozás révén is bővül. A Szécsényben lálható gyűjteményt, dr. Soós Ilona hagyományozta végrendeletig a múzeumra azzal az igénnyel, hogy azt „Baraxa László és felesége dr. Soós Ilona gyűjteménye” megnevezéssel állítsák ki. Ez az adományozó elhunyta után, idén megtörtént. A teljes gyűjtemény 13 bútorból, 17 festményből, négy keleti szőnyegből, ugyanennyi szoborból, két csillárból,. három elefántcsont tárgyból, egy porcelán órából, három rézedényből, tíz múlt századi üvegpohárból, 37 ezüsttárgyból, 56 egyéb tárgyból (zsolnai, kínai, meisseni, bécsi porcelánokból stb.) áll. A kiállítás április 15-ig tart nyitva, utána a gyűjteményt, a múzeum földszintjén készülő intérieur állandó kiállításba ágyazva végleges helyére teszik „Szenzáció” nincs a kiállításon, amely azonban enélkül is nagy értékű. A bútorok és az egyéb műtárgyak többsége a bútorok fejlődésének történetében az utolsó stílusirányzatot, a biedermeiert képviseli. Ez az az irányzat, amely az eredeti stílusok korát lezárja, utána már az eklektika és historizmus, illetve a neo- stílusok, a szecesszió és a huszadik századi bútorok mindinkább tömegcikk jellegű áradata következik. (A kiállításon kisebb részben néhány szecessziós bútort, illetve más műtárgyat is látunk.) A biedermeier a múlt század első felének egyik, uralkodó stílus- irányzata. Kaesz Gyula találó megállapítása szerint: „A biedermeier korabeli polgárság szerény és halk tárgyai fölött az enyhe érzelmesség aranyköde lebeg." Ezt a hangulatot Szécsényben is érezzük és kellemes érzéssel nyugtázzuk. Az adományozó egy egész élet során hoíta létre ezt a gyűjteményt. Sokunknak valószínűleg nincs hasonlóra módja, ízlésbeli nemesedásre viszont van — kell, hogy legyen — lehetőségünk. Ezt szolgálja az is, ha adottságainkhoz képest igyekszünk szép tárgyakkal körülvenni magunkat s él bennünk a szép otthon megteremtésének legalább a vágya Köszönet jár dr. Tóth Ferencnek, az adományozó második férjének azért a segítse gért, amelyet a gyűjtemén méltó helyre kerüléséért tett Tóth Elemér i 1848-as magyarországi forradalom nem a külföldi „példának”, esetleg a liberális elemek nemzetközi összeesküvésének volt a terméke, hanem az előző korszak szerves folyománya, a rendszer gazdasági és politikai válságának a tünete és egyben a válság megoldása volt. A politikai történet a kötetnek csak egyik vonulatát alkotja. Igen részletes, alapos képet kapunk a gazdasági élet alakulásáról, a piaci vonzás- körzetekről. Az összkép lassú, de állandó fejlődést mutat, ami a sok gátló tényező (egyrészt — összefoglaló kifejezéssel — a feudális maradványok, másrészt a Habsburg- gazdaságpolitika) ellenére jött létre. Olvasmányos és informatív képet rajzol a kiadvány — kellő nemzetközi ösz- szehasonlítással — a társadalomról, s különösen a köznemesség életmódjának leírása tűnik igen sikerültnek. Mindebből egyértelműen áll össze a kép: a század közepéreg*tz- dasági, társadalmi és politikai szinten egyaránt elkerülhetetlenné vált a radikális változás. 1945 előtt született nagy történelmi összegzéseink sem hallgattak a magyarországi nem magyar népekről, elsősorban azonban „magyar történetet” írtak. A mostani tízkötetes szintézis, s a jelen kötet kiváltképp, pótol minden mulasztást, igen alapos képet ad a horvátok, románok, németek, szlovákok, szerbek és ruszinok helyzetéről, mozgalmáról és szellemi életéről, helyenként már nem is összefoglaló kézikönyvbe, hanem monográfiába illő részletességgel. (A nemzetiségekkel foglalkozó részek méltó ösz- szegezését jelentik a szerző, a közelmúltban elhunyt Arató Endre életművének.) Kétségtelen, hogy a könyv legtöbb vásárlója nem folyamatosan fogja végigolvasni az 1230 oldalnyi szöveget, hanem mindig egy-egy éppen őt érdeklő kérdésnek fog benne utánanézni. Ezért is kiemelendő az alapos bibliográfia és a kitűnő mutatók. A kötetet inkább csak átlapozők számára elsősorban a képek, térképek és táblázatok mondhatnak sokat, s ezekről is csak dicsérettel szólhatunk, kivéve a nemzetiségi viszonyok érthetetlenül elavult, a népesség létszámát és elhelyezkedését nem érzékeltető ábrázolásáról Egészében véve megállapíthatjuk, hogy az V. kötet magasan megfelel a vele szemben támasztott követelményeknek, sok olvasóra számíthat nemcsak itthon, de külföldön is, nemcsak a szomszédos országokban élő magyarok, de az összes magyarul tudó szakember és érdeklődő körében, egyúttal példát adva a nehéz kérdések elfogulatlan _ábrázo- lására. Jeszenszky Géza A vadászat A cár vadászni indult. Felriasztott egy nyulat, de az elszaladt előle, ugyanis a cárnak nem volt vadászkutyája, továbbment és ismét felugrott előtte egy ny/úl, de az meg túlságosan messze volt. Azt is elszalasztottá. Már késő este volt, de a cárnak még semmit nem sikerült lőnie, és ezért nagyón szomorú lett. Akkor szem bejött vele gy paraszt és megkérdezte tőle: — Miért vagy ilyen szomorú, cár atyuska? — Hát hogyne lennék szomorú, te paraszt, ha egyszer még egy nyulat sem tudtam lőni! Többet is felriasztottam, de mindegyik gyorsan elszaladt. — És hol van kopód? — kérdezte ekkor a paraszt. — Nekem nincsen köpöm — válaszolta a cár. — Hát hogy lehet az, htfgy a cárnak nincsen kopója? Ha nincs kopód, nem csak a nyulakat szalasztód el, hanem még a végén a cárságot is, és akkor aztán igazán éhkoppon maradsz! A cár elgondolkodott. Aztán hazament és sok-sok kopót vásárolt magának. A parasztból pádig minisztert csinált.
