Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)

1981-02-21 / 44. szám

A magyar népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítását szolgáló pozitív folyamatok kibontakoztatása megköveteli, hogy egész gazdaságpolitikai és gazdaságirányítási gyakorlatunkban mindenütt szigorúbb követelmények érvényesüljenek. A hatodik ötéves terv a népgazdasági egyensúly helyreállítását állította középpontba és erre alapozva tűzte ki a célokat, rögzítette az azok eléréséhez szükséges eszközöket. Vajon a szervezeti változásoktól, az ipar- irányítás átszervezésétől mit várnak a gazdaságpolitika alakítói — többek között ezeket a kérdéseket tettük fel Havasi Ferencnek, a Politikai Bizottság tagjának, az MSZMP KB titkárának.

HVG: Olyan korszakban élünk, amikor a világgazdasági feltételek sohasem látott gyorsasággal változnak, a külvilágban a korábbiakhoz képest lényegesen több a kiszámíthatatlan elem. Végül is mi várható gazdasági fejlődésünk külső feltételeiben a következő években?

H. F. Teljesen egyértelmű a következtetés, hogy lényegesen nehezebbé válik behozatalunk főleg alapanyagokból, energia- hordozókból, mindenekelőtt a szocialista országokból. Ennek részben mennyiségi korlátái vannak, részben az árak alakulása is ebbe az irányba hat. Hozzáteszem, hogy ez hosszú távú tendenciának tekinthető. Lényegesen megnehezül ugyanakkor kivitelünk a tőkésországokba, hiszen nem várható gazdasági élénkülés, s élesedik a verseny, ami nemcsak a kivitel mennyiségének növelését nehezíti, hanem exportárainkra is hatással lesz. Olyan helyzet alakul ki, amelyben szinte korlátlan az importlehetőség a tőkésvilágból, de korlátozott az export, a szocialista országokkal való gazdasági kapcsolatainkban pedig éppen fordítva: behatárolt az import és jó kilátásai vannak a kivitelnek.

Növeli nehézségeinket, hogy a tőkésvilágban erősödik és sok helyütt kormányzati rangra emelkedik a gazdasági megkülönböztetés, a diszkrimináció politikája, erősödik a protekcionizmus.

A hitellehetőségeket illetően világosan látszik, hogy Magyarország piai megítélése jó a tőkés bankok részéről, hiszen korrekt, elsőosztályú adósként vagyunk elkönyvelve. Hitelfelvételi kérelmeinknél eddig tulajdonképpen semmiféle korlátba nem ütköztünk, de ez csak a dolog egyik oldala. A másik oldal: a külföldi kölcsönök igénybevételénél megfelelő önmérsékletet kell tanúsítani, egy bizonyos határon túl nem lehet menni. Az adósságszolgálati terhek időben és korrekt módon való rendezését illetően természetes visszatartó erő gazdaságunk teherbíró képessége. Ez jó pozícióink további megtartása miatt is érdekünk. A hatodik ötéves népgazdasági terv külső feltételei közül mindez lényegesen behatárolja azt a mozgásteret, amelyben a célokat kialakítottuk.

HVG: S a kiszámíthatatlan események?

H. F. Gondolom, elsősorban a világpolitikai helyzet alakulására céloz. Nézze, ez a terv azt feltételezi, hogy az enyhülés elemei megmaradnak, sőt helyenként erősödni fognak. Változatlanul nem számolunk a hidegháborús erők fölénybe kerülésével és azzal sem, hogy olyan háborús konfliktusok alakulnak ki, amelyek befagyasztanák vagy szétrombolnák a normális nemzetközi gazdasági együttműködést, a kereskedelmi kapcsolatok fejlődését. Számolunk viszont a szocialista országok közötti együttműködés szükségszerű fejlődésével és azzal, hogy a tőkésvilágban bizonyos gazdasági köröknek igenis érdekük a kereskedelem fejlesztése a szocialista országokkal. A fejlődő világgal való gazdasági kapcsolataink terén látnunk kell, hogy a fizetőképes országcsoportok, az olajban és más nyersanyagban gazdag államok, egyre nagyobb követelményeket támasztanak árucikkeinkkel szemben, míg a szegényebb és fizetési nehézségekkel küszködő államokkal való együttműködésünkben nehezebb lesz a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok kialakítása.

HVG: Magyarországnak e külső folyamatokra nincs befolyása, csak egy út ma• Megjelent a Heti Világgazdaság 1981. január

31-i számában.

lek gyorsa n

lesznek le

előretörök

aradök’’• **

Interjú Havasi Ferenccel

rád: mindezekre értelmesen, rugalmasan reagálni. E felismerést miként tükrözi a hatodik ötéves terv?

H. F.: Magyarországon nagyon nagy szükség van arra, hogy a jövőben is erősödjék a tervező munkának, a középtávú tervnek a szerepe. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert a tervnek mindazokon a területeken, ahol ma egyensúlyhiány van, az egyensúly felé kell vinnie a gazdaságot. A jó terv akkor ad hatásos eszközt a gazdaságirányítás kezébe, ha alapvető kérdésekre — így az egyensúlyi helyzet megteremtésének kérdéseire — választ ad, ebben előrevisz. Nemcsak a külső egyensúlyi helyzetünkben meglevő gondokat kell enyhítenie, hanem a belső egyensúlyi problémák: a foglalkoztatottság, a költségvetés, a vásárlóerő és árualap esetében is jobb helyzetet kell teremtenie. Ameny- nyiben a terv ebben a felfogásban készül — és így készült —, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a középtávú terv lényegesen erősíti a tervszerűséget. Kedvezőtlen világgazdasági körülményekre, s nem optimális helyzetre alapoztuk tehát a tervet, s ebből fakad mindaz, amit az egyes népgazdasági ágakban el kell végezni, így alakítottuk ki a terv eszköz- rendszerét és céljait. Ügy érzem, hogy a valóságos helyzetre értelmesen és rugalmasan reagál mostani középtávú tervünk.,

HVG: Sokan feszegetik, hogy az előirányzott növekedési ütem lassú, mondván, hogy belső tartalékaink nagyobbak. A pesszimisták szerint pedig nem biztos, hogy a vállalatok hatékonysága az elképzelt ütemben növekszik.

H. F.: Az a véleményem, hogy ma az ország gazdasága nem rendelkezik olyan feltételekkel, hogy a tervbe vett növekedési ütem mellett reálisan egy más alternatíva is megvalósítható legyen. A gyorsabb növekedési ütemhez nem rendelkezünk megfelelő termelési szerkezettel. A dinamikusabb fejlődésnek olyan importvonzata lenne, amit a jelenlegi termék- szerkezetben nem tudnánk gazdaságos exporttal ellentételezni, tehát a népgazdaság külső — és hozzáteszem belső — egyensúlyi helyzetének további jelentős romlásával járna a gyorsabb növekedés. Emellett a szerkezeti átalakulást kísérő munkaerőmozgás szolidabb növekedés mellett zökkenőmentesebben mehet végbe. A gazdálkodás színvonalát is lényegesen magasabbra kell emelnünk — a munkaerővel, az anyaggal, az energiával jobban kell gazdálkodnunk, s előbbre kell lépni a szervezettség növelésében — és mindezek a növekedésre gyakorolt kedvező hatásukat ugyancsak fokozatosan fejtik ki. Nincs értelme a látszatnövekedésnek. Nincs szükségünk szép számokra és ennek nyomán raktárakat duzzasztó, készleteket növelő, eladhatatlan vagy csak gazdaságtalanul értékesíthető árukra. Az egyetlen járható út nemcsak nálunk, hanem fejlettebb országokban is, hogy a mérsékelt ütemű növekedéssel párhuzamosan a fejlődés minőségi tényezőit helyezzük a középpontba. A termékszerkezet előnyös megváltoztatása, a nemzetközi mércével mérve is hatékony, gazdaságos termelés részarányának emelkedése alapozza majd meg ismét a gyorsabb növekedési ütemet.

Ha a tervben előirányzott fejlődést sem tudnák elérni a vállalatok, az valóban nagy gondot okozna az országnak. Az utóbbi két év tapasztalatai alapján viszont nyugodtan állíthatom, hogy a vállalatok felzárkóznak a magasabb követelményekhez, mind a termékszerkezet-váltásban, mind a takarékosságban, a minőségi munkában. Az előrehaladás alapján jó okunk van feltételezni, hogy ez így folytatódik,

HVG: A terv eszközrendszere kényszcrí- ti-e a vállalatokat az előrelépésre?

H. F.: Nagyon jelentős szerepet szánunk a termelői árak múlt évben kialakított rendszerének, illetve az árrendszer megfelelő funkcionálásának. Tulajdonképpen ez az egyik fő garancia a riiagyar gazdaság és a világgazdaság közötti szabályozott együttmozgásra, élő kapcsolatra. Pénzügyi rendszerünkben a normativitásra való törekvés szintén jelentős eszköze annak, hogy a vállalatok érezzék az előrelépés kényszerét, az alkalmazkodás elkerülhetetlenségét. A mechanizmus érdekeltté teszi a vállalatokat a hatékonyság gyors javításában és differenciált vállalati növekedést eredményez: lesznek gyorsn előretörök és lesznek lemaradók. Erre nagy szükség van az elkövetkezendő öt évben. A bérszabályozás, amelyet most sok kritika ér, szintén a teljesítmény szerinti differenciálódást hivatott segíteni. Az ismert gondok megszüntetése érdekében korszerűsítését napirenden tartjuk, mert még következetesebben akarjuk a gyakorlatban is megvalósítani a munka szerinti elosztás elvét. Az eszközrendszer kapcsán említeném az intézményi rendszer fejlesztését is.

A minőségellenőrzés során kiszűrt, úgynevezett szórtértékű kondenzátorféleségeket — ezek a műszaki paraméterek valamelyikének nem feleltek meg a meózás során — ezentúl ugyancsak • nagy becsben tartják a Kőbányai Porcelángyár balassagyarmati üzemeben. A gyártás után közvetlenül vizsgált termékek ugyanis nem minden esetben selejtesek, habár az ellenőrző készülékek így ítélik meg a kondenzátort, mert a termék sajátossága, hogy a kristályszerkezete néhány hetes pihentetés után átrendeződik, s várhatóan mindenben megfelel a vele szemben támasztott igényeknek. A hónapos várakozás után újra szemügyre veszik a „kipihent” híradástechnikai alkatrészt, s az esetek többségében már kifogástalan a minősége. Ezzel az új módszerrel újabb eredményeket produkálnak a balassagyarmatiak. — Kulcsár —

HVG: A minisztériumok összevonása nyomán mindenkiben felmerül a kérdést mi az elsődleges célja az iparirányítás átszervezésének? Mit várnak az új szervezeti rendszertől?

H. F.: Az iparirányítás átszervezésén nemcsak az egységes Ipari Minisztérium megteremtését értjük. A folyamat már a kormány újjáalakulásakor megindult azzal, hogy kevesebb a kormánybizottság, ésszerűbben határoltuk el a feladatokat. Az egységes Ipari Minisztérium létrehozása volt a következő lépés, s folyik a munka a vállalati szervezet korszerűsítésére. Itt főleg decentralizálásról van szó, és nem kis eredmény, hogy az elmúlt másfél év alatt körülbelül .70 önálló vállalat alakult korábbi gyáregységekből, tröszti vállalatokból. Az irányítási szintek komplex korszerűsítési folyamatába beletartozik a vállalati belső mechanizmusok fejlesztése az érdekeltség és a felelősség • mainál erőteljesebb érvényesítésére támaszkodva. ^ termelők és a külkereskedelmi vállalatok közötti kapcsolatokat is folyamatosan korszerűsítjük, sőt e téma kapcsán említeném a munkahelyi demokrácia bővítését, a munkavállalók képviseletei, testületéi ^szerepének megfelelő fejlesztését.

Ami konkrétan az Ipari Minisztériumot illeti, az vezérelt bennünket, hogy az egész gazdaságirányítási rendszerünkkel összhangba kerüljön az iparirányítás minisztériumi szervezete. Meggyőződésem, hogy gazdaságirányításunk lényegi elemeivel inkább összhangban van egy egységes minisztérium. Azt szeretnénk, ha e minisztérium főként az iparpolitikával kapcsolatos koncepcionális tevékenységre összpontosítana, a fő műszaki fejlesztési irányok felé orientálna, segítene a vállalati piaci stratégiák kialakításában. A -vállalatok önállóságának ugyanakkor jelentősen növekednie kell. A minisztérium belső szervezete e célok érdekében jött létre, és létszáma is e tevékenységre méretezve változott, csökkent. Egy vállalatigazgató mondta nekem nemrégiben: akkor lesz jó az Ipari Minisztérium, ha jó meteorológiai előrejelzést ad, hogy a vállalatok megtudják, milyen lesz az idő.

HVG: Ebben az új helyzetben nyilván a Magyar Kereskedelmi Kamara tevékenysége is más hangsúlyt kap. Mit vár a Kamarától a gazdaságirányítás?

H. F.: Ha az új minisztérium az említett feladatokra koncentrál, ebből adódik, hogy az iparigazgatás rendszerében másképp kell elhelyezni a vállalati érdekek közvetítésével, egyeztetésével és ahol szükséges, az érdekek képviseletével kapcsolatos feladatokat. A Kamarának, amelynek eddig és szép hagyományai vannak, nagyobb szerepet kell vállalnia a vállalatok közötti információáramlásban, koordinációban. A vállalatokat általánosan érintő szabályozók ügyében, az érdekeltségi rendszerek kialakításában, a piaci kapcsolatok javításában, a külpiaci információk megszerzésében és továbbításában a jelenleginél centrálisabb helyet szán a Kamarának az iparirányítást korszerűsítő koncepció. Jó volna azt elérni, hogy a vállalatok gondjaikkal a Kamaránál jelentkezzenek: ott legyen megfelelő fórum a problémák megvitatására. A vállalatok ne menjenek ügyes-bajos dolgaikkal és esetenként jogos problémáikkal rögtön az Ipari Minisztériumhoz, hanem vitatkozzanak, konzultáljanak és lehetőleg jussanak közös nevezőre a Kamarában. A Kamara közvetítsen a kormányszervek, illetve a gazdálkodók között, sőt azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a szakszervezeteket is be kell vonni egy-egy fontos téma kamarai megvitatásába.

Azt szeretnénk, ha az objektíve eltérő érdekek ütköztetésének és összehangolásának fóruma lenne a Kamara, de legyen fontos véleményező szerepe a népgazdasági szintű döntések és határozatok előkészítésében, sőt a gazdaságpolitika alakításában is a mainál hathatósabban részt vehetne. Ugyanakkor a jelenleginél jelentősebb szerepet kell vállalnia a Kamarának a már elfogadott döntések végrehajtásának megszervezésében, a kiadott intézkedések egységes értelmezésében, az egésa- séges vállalati közgondolkodás kialakításában.

Vince Mátyás

/