Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)

1981-02-20 / 43. szám

Önállóan — de nem egyedül — De szigorúak lettek a mi­nisztériumban! — dohoghatott magában annak a termelővál­lalatnak a képviselője, akinek idei exporttervét nem fogad­ta el a Külkereskedelmi Mi­nisztérium. Néhány évvel ez­előtt kapott önálló exportjo­got e vállalat, s úgy gondol­ták, ezzel örökös tagjává let­tek egy szűkebb — export jo­got élvező /— közösségnek. Idei tervükben már nagyon vékonyan fogott a ceruza, ami­kor a nem rubelelszámolású exportról kellett számokat kö­zölniük. Ezt a minisztérium­ban ne'm üdvözölték kitörő örömmel, hisz a cél ezzel hom­lokegyenest ellenkező: azért adnak a termelővállalatoknak exportjogot, hogy ezzel kül­piaci tevékenységük élénkül­jön! VERSENY — EGYRE NEHEZEBB FELTÉTELEKKEL Szerencsére nem az említett vállalat —, amelyet egyébként új terv készítésére köteleztek — a jellemző arra a 110 ter­melővállalatra és szövetkezet­re, amelyek az elmúlt 15 év­ben kaptak export jogot. Az idén — túlzás nélkül mondhatjuk — nagy feladato­kat vállal magára a külke­reskedelem. A terv szerint a kivitel az elmúlt évi tényleges forgalomhoz képest 9—10 szá­zalékkal emelkedik, a behoza­tal pedig ennél kisebb mér­tékben nő. S a tervtörvény ki­mondja: javítani kell az ex­portra szánt termékek műsza­ki jellemzőit, minőségét, a szállítási feltételeket, növelni kell a versenyképes, korsze­rű termékek arányát, a kivi­tel gazdaságosságát! A tíz- százalékos exportnövekedés önmagában nem nagy, ám te­kintetbe kell venni, hogy a tőkésvilágpiacon egyre nehe­zebb felvenni a versenyt a konkurrenciával. Számoljunk a realitásokkal: nehezíti helyzetünket, hogy a nem rubelelszámolású kül­kereskedelmi áruforgalomban a gyártmányszerkezet az el­múlt tíz év során megmere­vedett, s ez most semmiképp nem válik előnyükre. A gép­ipar aránya például 10—13 százalék körüli, holott éppen ezt az ágazatot kellene na­gyobb exporttevékenységre ösztönözni. Külkereskedelmi tevékeny­ségünk nem független általá­nos gazdaságpolitikai célja­inktól, ellenkezőleg: annak egyik hatékony eszköze. A kül­kereskedelmi áruforgalom szer­kezete nem módosulhat anél­kül, hogy a gépipar, vagy a vegyipar ne változtatna gyárt­mánystruktúráján, mégpedig a gazdaságos, versenyképes ter­mékek javára. EGYRE TÖBB KÉRELMEZŐ A külkereskedelemben csak úgy tudja az elkövetkező években megvalósítani tervét, ha a világpiacon hatékonyan lép fel. Tevékenységének egyik lényeges része a külkereske­delem szervezeti formáinak korszerűsítése, a külkereske­delmi jog kiterjesztése újabb vállalatokra, szövetkezetekre. A már hagyományosnak te­kinthető szakosított külke­reskedelmi vállalatok mellett immár 15 éve működnek egy­re nagyobb számban export­import joggal rendelkező ter­melővállalatok. E vállalatok termékeik egy részét nem csak előállítják, hanem külpiacokon értékesítik is. A magyar gépipari termé­keknek például több mint 50 százalékát maguk a termelők exportálják. Az idén újabb húsz termelő kapott engedélyt a külkeres­kedelmi jog gyakorlására. En­nél több volt a kérelmező, a Külkereskedelmi Minisztérium azonban csak akkor adja ki a jogosítványt, ha az önállóság megadása elősegíti a hatékony külkereskedelmi tevékenységét s ehhez a vállalat vagy szövet­kezet a szükséges feltételekkel rendelkezik. (Sok és természe­tesen indokolt esetben a mi­nisztérium a kezdeményező, ő ajánlja a termelőválla- la' ",,í, hogy önállóan keres- kc fjen termékeivel a világ­piacon.) Az Irodagép és Finommechanikai Vállalat írógépeinek 90 százalékát exportálja — önáll óan. KONKURRENCIA HÁZON BELÜL Export joguk nemcsak azok­nak a termelőszervezeteknek lehet, melyek kiemelt egyedi termékeket gyártanak, nagy­termelőknek számítanak, rend­szerexporttal foglalkoznak vagy innovációs tevékenységük jogosítja fel erre őket. Eseti felhatalmazás alapján is lehet kapcsolatot tartani külföldi cégekkel, jelenleg több mint háromszáz termelő él ezzel a lehetőséggel. Sokat változott az elmúlt években a termelő- és a kül­kereskedelmi vállalatok kap­csolata. Ha egy termelőválla­lat elégedetlen a termékeit exportáló külkereskedelmi vál­lalattal, választhat másikat; hadd ösztönözze jobb munkára a konkurrencia a külkereske­dőt is. Ezenkívül alakultak olyan általános tevékenységre jogosított'külkereskedelmi vál­lalatok, melyek „házon belül” jelentenek konkurrenciát. E cégeket — a Generalimpexet, az Intercooperationt, a Hunga- gentet, és az Interág Rt-t — bármilyen exportügylettel meg lehet bízni. A termelővállala­tok számára további lehetőség a különféle társaságok alapí­tása — jelenleg csaknem más­fél száz külkerjoggal nem ren­delkező termelővállalat vesz részt 68 külkereskedelmi tár­saságban. E szervezeti forma nagy előnye, hogy a termelő- pek — a műszaki fejlesztéstől az importig — minden mun­kafázisban segítséget nyújthat. E sokféle formából ki-ki a neki legmegfelelőbbet választ­hatja, vagy ha úgy látja jó­nak — mint például a győri Rába — akár több formában is kereskedhet. S ezek haszna nemcsak a termelőé — a kül­kereskedelmi mérlegben is je­lentkezik. Nagy György Csökkenő energiával Éjszakákéi hajnalba Rohadna meg az — károm­kodik úgy, hogy a mellette el­haladó is hallhassa egy svájci­sapkás —, aki kitalálta ezt az éjszakás műszakot! Miért? — kérdi vissza vele bandukoló társa. Aludni kéne ilyenkor, nem melózni. Persze, a jobbak azt is csinálják. Lehet, hogy azok jobbak — mondja a má­sik —, de mi fontosabbak va­gyunk. .. (Este tíz előtti pár­beszéd a Salgótarjáni Kohá­szati Üzemek előtt.) Zúg, morajlik, csattog a ha­talmas gyár, lángnyelvek fé­nyei szúrnak bele a sötétbe, rakodómunkás kiált nagyot a mozdonyvezetőnek, aki hangos tülköléssel dübörögteti neki gépét a síneken megrakott va­gonoknak. Könnyű Józseffel, az öreg diszpécserrel szapo- rázzuk lépteinket a műhelyek között, mert fogvacogtatóan zúdul végig a szél az épületek közti szűk folyosón. — Nem nekem való már ez az éjszakázás — néz rám felhaj­tott • prémgallérja mögül. — Igaz, nem is csinálom már so­káig: hatvanéves vagyok, s három hét már csak az idő itt. Aztán fogom a kalapom, me­gyek nyugdíjba. Épp elég volt ebből már ennyi. Mert tudja, harminhét június tizenegye­dikétől egy helyen, ennyit évet lehúzni, az nagy dolog. Még életkornak is sok. De ne higgye, hogy panaszként mon­dom, mert hál’ ' istennek, nin­csen énnékem semmi bajom... Mondom Angyal Andrásnak, a kovácsoló „A” művezetőjé­nek: — No, maga aztán itt bent is a természetben érez­heti magát. — A tücsökre gondol? — Igen. — Hát, van belőlük jócs­kán minden műhelyben, de nekünk ez már fel sem tű­nik. A munkával törődés egyébként is elvonja róla a figyelmet. Dübörögnek kint a gépek, az ajtó előtt köszörű szórja szét szikrasugarát. gyen egy kis keresetkiegészí­tés, meg tűzrevalő. — És — gondolom — ezt jócskán megérzi a termelés. — Meg. Mostanában egyéb­ként is sok a hiányzó. Bete­gek. Vagy kiíratják magukat, mint az egyik emberem... Be­jött hozzám, engedjem el sza­badságra, mert beteg a felesé­ge. Mondtam neki, várjon még néhány napot, amikor többen leszünk. Másnap beküldette a táppénzes papírját... Hát szó­val. .. • — Akar egy jó embert? — kérdi a süllyesztékes kovácso­dban Káló János művezető. Mondom neki: — Olyat so­kat. .. — Maga a jó ember? — nyúlok a vállára Mede József gyártásközi meósnak. Rámcsodálkozik. — Hát, ha legfeljebb aeért nem, hogy negyvenkilenctől nem voltam távol két lépést sem a gyártól, akkor... talán. — Szereti ezt a gyárat? — Már hogyne. Családi ez. Apám is innen ment nyugdíj­ba, negyven évet húzott le, de még az öt testvérem is itt dol­gozik. A házunk meg itt van éppen a műhellyel szemben, az utca túlsó oldalán, úgyhogy gyakorta hallom álmomban a gépek dübörgését. — Mindig meós volt? — Ügy nézek ki?. .. Kovács voltam én, kérem, csak a be­tegségem miatt kerültem ide. Marháskodik a vesém, meg minden, úgyhogy muszáj volt eljönni erre a helyre. Nyug­díjig azt a tizenegynéhány évet majd csak kibírom vala­hogy. A sublerral játszik olajtól maszatos keze. — Elég kevesen most, nem? Ügy áll a csapkodó láng- nyelvek közelségében, a saj­tológép mellett Berki István 5., mintha odaöntötték volna. — Hajtani kell eléggé, szo­rít a norma. De így — nevet — legalább nem unatkozik az ember. vannak — Es e] sem álmosodik... micskét, aztán szabad szinte az egész napja. A délutános... Az, az a kutya. Akkor aztán nincs is napja az embernek. Alszik, eszik, babrál valamit, aztán már szaladhat a busz­hoz, a vonathoz, vagy kapkod­hatja befelé a lábait. — Meg, ahogy hallom, a húszszázalékos műszakpótlék sem valami nagy hajtóerő. — Hát..., nemigen. Átizzadt trikójába törli a kezét és „nyomja a gombot”. Lámpák sárga fénye botor­kál a hengergépek felszálló olajfüstjében. Látszólag éjjel is teljes a nagyüzem a henger­műben. — Nem, nem — rázza a fe­jét Ferkó Béla és művezető­társa, Szabó Lajos. — Elég sokaA hiányoznak, meg ember­hiány is van, különösen a kö­tözőknél. Pedig nagyon kéne a munkaerő,' mert az idén még nagyobbak a feladatok, mint tavaly. De hát... Most is el­ment egy emberünk, tán’ két napja számolt le. Pedig jó volt, böcsületes, kilenc évig volt itt. Hát, elment a téesz- be takarmányosnak, mert így közelebb került a lakóhelyé­hez, meg azt mondja, több pénzt is keres. Akik meg mos­tanában idejönnek, hát, tisz­telet a kivételnek, olyan vala­honnan menesztettek'. Minap is bejön az egyik, szétnéz, ha­zamegy, másnap meg beüzen, •hogy küldjük utána a munka­könyvét, mert erre a munká­ra nem áll rá a keze... — Emlékszem — mondom nekik —, tervezgették a folya­matos műszak bevezetését. — Tervezgettük, és lesz is belőle valami. Idén már, egyenlőre kísérletként, bein­dítjuk és jövő év januárjától végleg szeretnénk megvalósí­tani. Jó lenne, mert a Dexion- nakr meg Kisterenyének na­gyon kell az alapanyag. Hatalmas lemeztekercset emel a daru, szirénája figyel­meztetően vijjog. Az iroda fa­liórája kettő óra tízet mutat. — Késik néhány percet — áll meg mellettem valaki rongycsomóba törölgetve ke­zét. — Szeretne már előbb tar­tani? — Hát... Ebben a szakban harminckilencen lennénk, de most a létszám csak huszonöt. Sokan elmentek szabadságra. — Disznóölés? — Azt már megvolt... Leg­többen fát vágnak, hogy le­— Megszoktam én már a huszonegy év alatt az éjszaká- nagy­zási, nem jelent az semmit. Néha, meg kifejezetten szere­tem is ezt a műszakot. — Pedig sokan azt mond­ják, ez a legrosszabb. — Ä! A legjobb. Hétre ha­zaér az ember, alszik vala­Hát.., — mondja és el­Akkor éjszaka a Salgótarjá­ni Kohászati Üzemekben több mint hatszázan dblgoztak. 4 Karácsony György <iiiiiiiniiiiiiiniiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii<iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiHuniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinuiuiiinniiiiiiiiHiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii«uiumiiiiuuiiii Tizenöt asszony mindenna­pi életéről van szó, akik bri-, gádba tömörülve végzik mun­kájukat Balassagyarmaton, a ruhagyárban. A brigádvezető Kelecsényi Istvánné, született Oszagyán Mária, aki a moz­galmi életben is tevékenyke­dik, hiszen a pártalapszerve- zet tagja. Az életük ezekben a napokban nagyon mozgal­mas. Dolgoznak, hogy a ter­melésben rájuk kiszabott fel­adattal ne maradjanak el. Azt vallják: év eleje van, aki most elmarad, már nehezen tudja lemaradását pótolni. A hírnevük jó, nem engedhetik meg ennek beárnyékolását. Így tehát, miközben foly­tatják a mindennapi termelő- munkájukat, megtárgyalják, hogy mit tegyenek a maga­sabb szintű eredményekért. A brigádot erre a pártalapszer- vezet taggyűlésén elfogadott munkaprogram ösztönzi. A brigádvezető Kelecsényi Ist­vánné azt mondta: „A párt­taggyűlésen elfogadott mun­kaprogram miránk nézve kö­telező és mindent megteszünk annak érdekében, hogy an­nak szellemében végezzük a munkánkat és ami abból ránk tartozik, azt megvalósítjuk”. A brigád megalakulása óta bebizonyította, hogy mire képes. Háromszoros arany­koszorúsak. Viselik a Válla­lat kiváló brigád címet. Az elmúlt esztendőben éves ter­vüket 125 százalékra teljesí­tették. A Zója brigád napjaiból Vitáznak, de cselekednek is Ezért az eredményért ke­ményen meg kellett küzdeni­ük. Kiváló dolgozók sora te­vékenykedik a brigádban, mint Bárján Lászlóné, a bri- gádvezető-helyettes, Vereczki Pálné, Szabados Mihályné, Sinka Istvánné és Bódis Je- nőné a könnyűipar kiváló dolgozói. A rajtukkívüliek is valamennyien szorgalmas, hozzáértő asszonyok. Ezt a nagyszerű kollektívát maga mögött tudva Kelecsényi Ist­vánné határozottan kijelent­hette: — Amit a pártalapszervezet megjelölt, mi teljesítjük, de kérjük a munka feltételeit is biztosítani... Amikor a brigádnak erről a mindenképpen jogos igényé­ről néhány gondolatot váltot­tunk Pécsi Róbert telepveze­tővel, jómaga is elismerte en­nek jogosságát. Sőt, tényekkel bizonyította, hogy a telep ve­zetősége hozzálátott annak megteremtéséhez. A brigádve­zető jogosan, hiszen nekik zsebbe vágó, azt szeretné, ha már az előkészületeken túl­lennének. Hiszen a pártprog­ram végrehajtásával nem vár­hatnak sokáig. De ez az érde­ke a vezetőségnek is. Ez a program az egész vállalat évi munkájához csatlakozik, a vállalati feladat pedig a me­gyei és országos feladatokhoz. Nem nagy dolgokat kér a Zója brigád. Elsősorban is azt, hogy ismertessék velük, mit kell tenniük az esztendő­ben, hogy a tervük teljesítve legyen. Lássák el őket mun­kával folyamatosan. Erről a brigádvezető a pártértekez­leten, de a munkaértekezlete­ken is beszélt már. Van égy fekete tábla a versenyered­mények nyilvántartására. Azon tüntessék fel a havi és a napi teljesítményt is, fo­lyamatosan, az esztendő so­rán. — Ez nekünk sokat jelen­tene ... — erősíti a brigádve­zető-asszony. Azért beszélt erről, mert az elmúlt évi tapasztalat kész­tette erre, amikor is ez a nyilvántartás hiányos volt. Ahogyán mondta: „Hol vezet­ték, hol nem...” A munka feltételeit jónak ítéli meg a brigádvezető, tol­mácsolva a tagok véleményét !s. De a munkával való fo­lyamatos ellátás nem kiegyen­súlyozott. Ez valószínű gond­ja a gyár vezetőségének is, de annyi bizonyos, hogy az igény — a jó munka érdeké­ben — jogos. A ruhagyár ba­lassagyarmati telepének Zó­ja brigádja felkészült arra, hogy teljesítse azt, amit a te­lep pártalapszervezete, ve­zetősége megszabott számuk­ra. Vitatkoznak? Követel­nek? A cél érdekében teszik, segítséget érdemelnek. És a megnyugtató, hogy ez­zel nincs baj. A telepvezető a társadalmi szervezetekkel kar­öltve dolgozik a munkaver- seny-szabályzaton. Ezt meg­előzőleg széles körű vitát folytattak a dolgozók köré­ben. A Zója brigád abból is kivette a részét. A szabályzat rövidesen elkészül, kötelező érvényre emelik. A Zója bri­gád vállalása is ott van a te­lepvezető előtt. Jónak ítélte­tett. Azokat az igényeket, amiket támasztottak a jobb munka érdekében, teljesíthe­tők. A verseny nyilvánosságát az idén nem hanyagolhatják el. i Ilyen mozgalmas' most az élet a ruhagyár balassagyar­mati telepén. Erre ösztönzött a párt programja is, amit a Zója már elfogadott és meg­kezdte megvalósítását. B. G'y. Félmillió tonna tealevél Tavaly először haladta meg a szovjet tealevél-termés a félmillió tonnát, a hektáron­kénti átlagtermés pedig elérte a 81 mázsát. Ez jelentős ered­mény, különösen, ha figyelem­be vesszük, hogy a trópusokon egész évben tart a vegetációs időszak, míg a Kaukázuson mindössze 5 hónapig. A Szovjetunióban a teát 80 ezer hektáron termesztik, de évről évre új területeket hó­dítanak el a hegyektől és ’ a mocsaraktól. A mostani öt­éves tervidőszakban (1981— 1985) Grúziában a Kolhidai síkságon további 11 ezer hek­táron csapolják le a mocsa­rakat és telepítenek teaültet­vényeket. A termelés növeke­désével párhuzamosan bőví­tik a feldolgozó kapacitáso­kat is. Jelentős eredményeket ér­tek el a szovjet fajtanemesí- tők. Az általuk kikísérletezett új teafajta — a Kolhida — másfélszer magasabb termést biztosít, mint a hagyományos fajták. Jelenleg a Kolhidát ezer hektáron termesztik, és a közeljövőben elkezdik tele­pítését ■ mindhárom szovjet teatermesztő vidéken: Grúziá­ban, Azerbajdzsánban ’ és a krasznodári területen. J NÚGRÁD - 1981. február 20., péntek 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents