Nógrád. 1981. január (37. évfolyam. 1-26. szám)

1981-01-05 / 3. szám

Barangolás a Juhtenyésztés korul fii.) A háromkerekű társulás Zavarok, hiányok az egyensúlyban Romhány, Rákóczi Mezeje Termelőszövetkezet. Soós Ot­tó, állattenyésztési főágazat- vezető. — öt év alatt közel duplá­jára növeltük az anyajuh­létszámot. mert úgy ítéltük meg. hogy az optimális ál­lománynagyság — a szövet­kezet méreteit figyelembe vé­ve — kétezren felüli. — Mi a helyzet a társulás­sal? — Hát. ami azt illeti, az Utolsó időben kicsit lötyög... — Ezt hogyan érti? — A társulás három ter­melőszövetkezete közül — Nézsa, Nagyoroszi és Rom­hány — a nézsai saját akci­óba kezdett és ő hizlalja to­vább a tejesbárányokat. En­nek ellenére a társulás ered­ményei jók, hiszen tavaly több mint 2200 pecsenye­bárányt értékesítettünk. Ezt idén 3100-ra szeretnénk nö­velni, — Kérdés, sikerül-e? — Bízunk benne. Ennek érdekében szerződést kötöt­tünk a megyei gyapjúforgal­mi vállalattal, hogy a me­gye valamennyi üzeméből fel­vásároljuk a tejesbárányokat, és mi hizlaljuk tovább. Az üzem eredményei jók, ennek révén a juhtenyésztés nyereséges. Tavaly 230 ezer volt a nyereség, az .idén en­nél többet várnak. Mint a gazdaságok többségében a haszon a bárányhizlaláson van. a gyapjútermelés — ha önmagában nézzük — ráfi­zetéses. — Ezért is cél a jelenlegi 4.3 kilós nyírósúly növelése — mondja a főágazatvezető. — További tervek? — Nagy gondunk az állat- állomány szétszórtsága. A mostani hat helyett egy-két telepen akarjuk elhelyezni az anyaállományt. Ez alapvető feltétele a tartási, takarmá­nyozási technológia korsze­rűsítésének. a munkaszerve­zés javításának. A szakem- ber-iellátottsággal is baj van, Nyolc juhászunkból három az, aki valójában juhász. Az előbbihez pénz kell, az utóbbihoz... egy kis túlzással, szerencse. A jó juhász ugyan­csak „hiánycikk” a megyé­ben. A termelési rendszerek más területeken már bebizonyítot­ták életképességüket, miért lenne ez másképp a juhte­nyésztésben. — Milyen előnyöket tud rvújtani az úi rendszer, a BOOVINA? A ' kérdésre Ke­mény István, a megyei gyap­júforgalmi vállalat megyei kirendeltségének vezetője vá­laszol. —r Ezt a rendszert a Szik­szói Állami Gazdaság hozta létre, amely Borsod megyé­ben — tehát az itteniekhez hasonló természeti viszonyok között — gazdálkodik, s nem is eredménytelenül. A ter­vek szerint a rendszerbe be­lépő termelőszövetkezeteket szaktanácsadással, rét- és le­gelőtelepítéssel segíti, hogy a juhtenyésztésben növekedjék a jövedelmezőség. Célként szerepel Endrefalván és más helyeken is hizlalótelepek létesítése, így nem kellene évente 8—10 ezer darab te­jesbárányt kiszállítani a me- gvéből, hanem helyben tör­ténne a hizlalás. Jegyzet Vasáért vett kocsi ' AZ EGYSZERI gazdának el­romlott a szekere, vitte hát a kovácshoz. Á mester azt mondta, megcsinálná, de nincs hozzá vasa, adjon a gazda. Az fogta magát, el­ment a vásárba, vett egy új kocsit. Lovaival hazahúzatta, otthon szétverte, leszedte ró­la a vasakat, szaladt boldo­gan a kovácshoz; íme itt van, ami kell. Az egyszeri gazda esete példázat oktalan cse­lekedetre. Vasáért vett kocsi azonban nemcsak, régen volt. Népi el­lenőrök tárták föl, hogy jó néhány mezőgazdasági üzem­ben három gépkocsiból hoz­nak össze egyet. Sok ipari üzemben ugyanezt teszik az elektromos targoncákkal: hár­mat szétszednek, s a még jó alkatrészekből egy működő­képesét szerelnek össze. Ez oktalan cselekedetekre a ment­ség kézenfekvő: régóta aka­dozik az alkatrészellátás. Nem­csak elektromos motorokhoz nincs alkatrész, kábelek, kö­tőelemek, egészen apró csa­varok, jelentéktelennek lát­szó apróságok esetében is aka­dozik az utánpótlás. S ez örö­kös bizonytalansági tényező a termelésben. Enyhén fogalmazva is meghökkentő helyzet, hogy az iparban fölhasznált kötőele­mek egyharmada házilag ké­szül! Az előállítás költsége ily módon az indokoltnak a három-ötszöröse. S tegyük ehhez hozzá, hogy évente több millió dollár értékben kellett vásárolni különféle csavaro­kat. alátéteket, szorítóbilincse­ket. s mégis többször alkat­részhiánnyal küszködtek a végtermék-kibocsátók. A tény­leges kiadások, s az utóbb em­lítettekből szármáz^ vesztesé­gek összege akkora, hogy ab­ból több olyan üzemet Jehe- tett volna építeni, amely on­taná a szükséges alkatrésze­ket. Persze csak akkor, ha ez az összeg készpénzben állna rendelkezésre Maradt tehát a kényszermegoldás; a vasáért vett kocsi. Nagy kiadás — szerény eredmény ellenében. Sokféleképpen lehet ezt ma­gyarázni. Érdekeltségi ellent­mondásokkal, ösztönzési hiá­nyokkal vagy kooperációs za­varokkal Az acélcsőből levá­gott alátétek, a kis soroza­tokban előállított bilincsek, anyák, csavarok, a három rosszból összerakott egy jó te­hergépkocsi, nem csupán konkrét esetek. E példák je­lenségeket is kifejeznek. Azt, hogy adott fejlesztési forrá­sainkat nem mindig ésszerű­en használtuk föl, hanem gyakran a sürgető igények al­kalmi parancsainak engedel­meskedve. Kifejeződik a pél­dában az is, hogy meglevő eszközeink hasznos kamatoz­tatása ugyan hosszú ideje jo­gos kívánalom, ám mert az összefüggések föltárása, tisz­teletben tartása nem erőssé­günk, e kívánalom teljesíté­sével újra meg újra adósak maradtunk. A vasáért vett kocsi hallat­lanul drága mulatság. S nem­csak anyagi károkat okoz, ke­serves következményei van­nak magatartásunkban, gon­dolkodásunkban. Nevezete­sen, hogy a hivatalosan „en­gedélyezett”,. megokolt pazar­lás láttán az, aki a termelés végső pontján áll, már sem­mit sem tart igazán lényeges­nek. Sem a technológiai elő­írásokat, sem az anyag­utalványozást, sem azt, hogy törje a fejét a célszerűbb munkaműveleteken. Ilyen kö­zegben az ember szinte immu­nissá lesz a takarékosság, az ésszerűsítés, a szigorúbb tech­nológiai fegyelem, a jobb mi­nőség követelményeivel szem­ben, hiszen napi munkájában sorozatosan az ellenkezőjével találkozhat, mégpedig hivata­los köntösben, utasítások, mű­veleti előírások, anyagkivéte- lezési jegyek formájában. NEM ÍGÉR alapvető fordu­latot ugyan, de lényeges lé­pést, hogy a hatodik ötéves tervben jelentősebb erők kon­centrálódnak a háttéripar fej­lesztésére. A vasukért vett ko­csik egyike tehát kevésbé lesz napa forgalomban, ám marad azért még elegendő. Ezért to­vábbra is elengedhetetlen a mindennapi gyakorlat kriti­kus elemzése. Kétkedni kell abban, hogy a vasáért vett kocsi kifizetődik-e vagy pe­dig sem vasáért, sem magá­ért nem kell új kocsi. Jó lesz a régi, mert nem rázódik szét az úton — eltüntettük a ká­tyúkat V. T. — Önök támogatnák ezt anyagilag is? — Feltétlenül! A vállalat az exportra kerülő állatok után két és fél százalékkal magasabb hányadot térítene vissza a termelőknek az ex­portfelárból. Mi is érdekel­tek vagyunk, hogy egyszer­re nágyobb mennyiségű és egyöntetűbb állományt érté­kesítsünk. Ezt biztosítani pe­dig csakis egy rendszer tud­ja. — A megyei kirendeltség csaknem valamennyi gazda­sággal kapcsolatban van. Mi a véleménye a partnerekről? — Sajnos, néha nem a leg­jobb. Némelyik üzemből hi­ányzik a korrektség. Pár­ezer forintért kockára teszik a jó kapcsolatot, pontatlanok, fél napokat várakoztatják a külföldi cégek kamionjait, hiányosságok vannak a szer­ződéses fegyelemben. Akad olyan partnerünk is. amely leszerződött velünk, de mind a mái napig esvetlen bárányt sem láttunk tőle... A fentiekről csak annyit, hogy a felsorolt problémák többsége érthetetlen és ennél­fogva megmagyarázhatatlan. Minden gazdaságban — bár­mekkora szerepet is tölt be a juhtenvésztés — van felelős vezetője az ágazatnak, aki a ielek szerint nem mindig áll hivatása magaslatán. Talán egy kissé ez is hoz­zájárul ahhoz, hogy a juhte­nyésztés — napjainkban — jobbára csak a kistermelők körében gazdaságos. (Folytatjuk) Zilahy Tamás INDIÁBAN GYORSAN SZAPORODIK A LAKOSSÁG Azokban az országokban, ahol nagyon feszült az élel­mezési helyzet, jóval gyor­sabban emelkedik a népesség­szám, mint a világ „gazdag” területein. E demográfiai rob­banás példája India, ahol csu­pán az utóbbi tíz év alatt 100 millióval növekedett a lako­sok száma. Indiában jelenleg 695 millió ember él. Az egyensúly különféle szó­összetételben a hetvenes évek eleje óta minden jelen­tősebb gazdasági dokumen­tumban szerepel: „A népgaz­daság tartós belső és külső egyensúlya érdekében...” (IV. ötéves terv) ... „javítani kell a népgazdaság belső és külső egyensúlyát...” (V. ötéves terv). A VI. ötéves terv irányelveiben, amelyet az MSZMP KB novemberi ülé­sén fogadott el, ugyancsak bő­ven találhatók ilyen jellegű, tartalmú utalások: ... kiegyen­súlyozott fejlődés... egyensúlyt javító fejlesztések... a külső egyensúlyi helyzet javítása. NEM ÁLLAPOT — TENDENCIA! A gazdasági egyensúly — tartalmát tekintve — össze­tett és gazdag fogalom. Lé­nyege így összegezhető: a tár­sadalmi újratermelés folya­matainak — termelés, elosz­tás, csere, felhasználás — harmóniája. Tökéletes össz­hang persze nem létezik, mert az újratermelés folyamat, mozgás, változás. A gazda­ság fejlődése — miközben megszüntet kisebb-nagyobb egyensúlyzavarokat, egyidejű­leg újabbakat hív létre. Az egyensúly nem értelmezhető statikusan, nem érvényes az újratermelés, a gazdasági fej­lődés minden pillanatára. Legkisebb időegysége az esz­tendő, sőt normális körülmé­nyek közepette az is megen­gedhető — a hatvanas évek­re általában ez volt a jellem­ző —, hogy egy-egy középtá­vú tervidőszak egészében ér­vényesítsük a kiegyensúlyo­zott fejlődés követelményeit. Az utóbbiból következik — mégsem felesleges hangsú-, lyozni —, hogy á magyar gaz­daságnak a múltban is voltak egyensúlyzavarai, de azokat néhány esztendő alatt képes volt leküzdeni, tompítani; a gazdaságban egy-egy közép­távú tervidőszakon belül az egyensúlyi követelmények, tendenciák uralkodtak. Ez­zel szemben a IV. és az V. ötéves terv időszakát külön- külön és együttesen is az egyensúlyhiányok állandósu­lása, sőt akkumulálódása jel­lemezte. Mitől, s hogyan borult fel a magyar gazdaság — tenden­ciájában — egyensúlyi helyze­te? A kérdés csak látszólag felesleges. Az utóbbi években A Budapesti Harisnyagyár nagybátonyi gyáregységében Ta­kács Károly öntödei generálozómester újítása alapján át­alakították a WEPAMAT harisnyacsomagoló gépet, amely idáig csak egyféle cikk csomagolására volt alkalmas. Az újí­tás lényege, hogy ezentúl többféle méretű áru csomagolásá­ra kerülhet sor. így a gép kihasználtsága Is nő. A képen az újító a masina átalakítását végzi. ugyanis túlzott egyoldalúság­gal többnyire az export foko­zásának, a külgazdasági egyensúly javításának fel­adatát hangsúlyoztuk, s ez­zel akarva-akaratlanul azt sugalltuk, hogy ebben a ve- tületben — külgazdasági ér­telemben — jellemző az egyen­súlyhiány. Pedig ez csak kö­vetkezmény. Eredendően és elsőként a gazdaság belső egyensúlya borult fel. A gazdaság belső egyensú­lyának, az egészséges és meg­alapozott fejlődésnek legfőbb kritériuma az, hogy az összes belföldi felhasználás értéke ne haladja meg a belföldi ter­melés, a nemzeti jövedelem reálértékét. A hetvenes éyek kezdetéig ennek a követel­ménynek általában eleget tet­tünk; 1968—1973 között pél­dául három esztendőben a megtermelt nemzeti jövede­lemnél valamivel többet hasz­náltunk fel, 1969-ben és 1972- ben és 1973-ban viszont an­nál kevesebbet. Hat év átla­gában és az egész időszakban a nemzeti jövedelem lényegé­ben fedezte a gazdaságfej­lesztés és a fogyasztás kiadá­sait. Az egyensúly irányába ható tendenciát 1974-ben ellenkező előjelű és tartósnak bizonyuló irányzat váltotta fel. Abban az esztendőben a cserearány­romlás miatt nemzeti jöve­delmünk alig-alig gyarapo­dott. Ennek ellenére a lakos­ság fogyasztása mintegy 7, a nettófelhalmozás több mint 30 százalékkal, az összes bel­földi felhasználás pedig csak­nem 13 százalékkal emelke­dett. 1974 és 1979 között az összes belföldi felhasználás — tehát a fogyasztás és a fel­halmozás — összege majd 200 milliárd forinttal haladta meg a hat év alatt megtermelt nemzeti jövedelem értékét. FOGYASZTÁS­FELHALMOZÁS ARÁNY A gazdasági egyensúly alap­vető követelméhyét — a nemzeti jövedelem és a bel­ső felhasználás összhangját — nem csak a végösszegekben kell érvényesíteni, hanem a fogyasztás és a felhalmozás egymás közötti arányában is. Több évtizednyi tapasztalat bizonyítja, hogy a kiegyensú­lyozott fejlődést szolgáló kb. 75:25-ös fogyasztás-felhalmo­zás arány módosulása, a fel­halmozás túlzott növekedése az egyensúlyi helyzet szem­pontjából is hátrányos. Egye­bek között azért, mert a fel­halmozás importigényes; a beruházási és készletezési csúcsok mindig külkereske­delmi passzívumot okoztak. A felhalmozás aránya — hói a készletek, hol a beruházá­sok gyors növekedése követ­keztében — 1978-ig 30 szá­zalékra módosult, s ez a kül­gazdasági egyensúlyt is ron­totta. A felhalmozás 1975-ben 12, 1977-ben 11, 1978-ban 25 százalékkal nőtt, ezekben az esztendőkben a külkereskedel­mi passzívum is jócskán emel­kedett. A most zárult tervidő-' szakban a gazdasági növeke­dés majd minden területén — nemzeti jövedelem, ipari ter­melés, a lakosság fogyasztása — a tervezettnél kisebb mér­tékű az előrehaladás, beruhá­zási előirányzatot viszont megközelítjük, ami azt bizo­nyítja, hogy az állandósult egyensúlyhiánynak ez az egyik epicentruma. Garamvölgyi István Információ Korszerűt — korszerűen A házgyárakból érkező hírek reményt keltenek, s nem­csak a nagyvárosokban otthont teremteni vágyóknak. A ha­talmas „lakásüzemek” — Budapesten négy, Debrecenben, Győrött, Kecskeméten, Miskolcon, Szegeden és Veszprém­ben pedig egy-egy működik — léptékváltásra készülnek. Im­már nem csupán a nagy lakótelepek panelellátását tartják gazdaságosnak, gondolnak a magánerőből építkezőkre is. A műszaki tervezők műtermeiben sorra formálódnak a ház­gyári elemekből összeszerelt, néhány lakásos társasházak, önálló családi házak alaprajzai. Sokan meg azt is ígérik, hogy e gyors kivitelezést lehetővé tevő építési mód költ­ségei nem haladják meg a hagyományosan építkezők kiadá­sait. Hasonló kezdeményezésekről korábban is hallottunk.' Szegeden csaknem egy évtizede állnak panelból emelt csa­ládi házak —, ám hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz;' amíg a házgyárak rászánták magukat e termékszerkezet­váltásra. Hogy eddig másként volt, azért balgaság volna bármelyik nagyüzemen elverni a port: kétségtelen, hogy a házgyári építés elsődlegesen a nagy sorozatú kivitelezés ese­tén jövedelmező. A paneleket senki sem szerelheti össze házilagosan, nincs oly erős ember, aki egy-egy betonelemet vállra kapna — az építkezéshez daru kell, speciális szállító- járművek; az iparosított eljárás feltételei különböznek a hagyományosétól. Akkor hát miért e szemléletmódosítás? Elsődlegesen — ezt senki sem cáfolja — a vállalati gazdálkodás érdekében. Az állami lakásépítés mérséklődése visszafogottabb terme­lésre készteti a házgyárak többségét, a nagyüzemi termelés viszont csak nagy szériák esetén gazdaságos. Minél kevésbé használják ki a gyártósorokat, annál többe kerül az egy la­kásra — az egy négyzetméterre — jutó önköltség. Az ÉVM számítása szerint, ha az igények 25 százalékkal csökkennek, az önmagában 17 százalékkal növeli a termékegységre ju­tó költséget. S ha egy házgyárnak csupán a névleges kapa­citása 60—70 százalékára van megbízása, akkor a vállalat ne­héz gazdasági helyzetbe kerülhet. A számsorokból értő vállalati vezetők ráébredtek arra: a termelés csökkentésénél okosobb megoldást kínál a piac­kutatás, a rugalmas termelés-kivitelezés és árképzés. Jele­sül: magánépíttetőknek olcsóbban kell adni a flaneleket, s hozzá a gépet, az eszközöket; ez a kifizetődőbb. Ezt paran­csolja az állóeszköz-állomány kihasználása, de a nehezen ver­buvált munkásgárda megőrzése is. Ráadásul társadalmi igénynek tesznek eleget! Az épí­tészek már jó ideje vallják, s az építtetők is előbb-utóbb tapasztalhatják, hogy a panel csupán építőelem. Olyan anyag» amelynek, ha vannak is műszaki korlátái, az eddigieknél jobban formálható, azonban a nagy lakónegyedek monotó­niájáért egymagában nem hibáztatható. A most születő csa­ládi panelházak tanúsítják, hogy házgyári elemekből is ösz- szerelhetők tetszetős, jó épületek. S ami igen lényeges: rend­kívül rövid idő alatt. Ezt példázták az árvízsújtotta terü­leteken emelt házak is. A népgazdaságnak mindenképpen előnyös, ha a kor­szerű üzemek nem tétlenkednek. S nem csupán azért, mert a vállalatok gazdálkodása — életképessége — visszahat a népgazdaság egészére, hanem azért is, mert a házgyárakra szükség van. Ha e technológiákat nem hasznosítanánk, ak­kor nagy anyagi áldozattal új téglagyárakat kellene építeni, fejleszteni kellene a betongerenda-gyártást, s további mun­káskezeket vonnánk el más fontos területekről. Korszerűt — korszerűen; ez napjaink feladata. Az építőiparban is. F. T. NOGRÁD — 1981. január 5., hétfő 3

Next

/
Thumbnails
Contents