Nógrád. 1981. január (37. évfolyam. 1-26. szám)
1981-01-23 / 19. szám
Népi demokráecnk születése (II.) Pártok és programok A MÁSODIK világháború előtt Kelet-Európábán az iparilag viszonylag fejlettebb országokban — Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon létezett erős, szervezett, nagy hagyományokkal rendelkező munkásmozgalom, míg Romániában és a Balkánon csak a 30-as évek második felében bekövetkező gazdásági fellendülés, mindenekelőtt az ipar, különösen a hadiipar fejlesztése teremtett a korábbinál szélesebb társadalmi bázist a szocialista és a kommunista mozgalom számára. A kommunista pártok az 1935-ben, a Komintern VII. kongresszusán elfogadott nép- frohtpolitika szellemében két, egymástól eltérő politikai koncepciót alakítottak ki a háború alatt. Pártjának az volt a véleménye, hogy a' német megszállók elleni fegyveres harcot össze kell kapcsolni a belső reakció elleni fegyveres harccal, tehát népfelszabadító háborút egyesíteni kell a népi demokratikus forradalommal, a nemzeti felszabadulást * a társadalmi felszabadulással. A JKP vezetősége úgy gondolta, a felszabadulás után nem lesz szükség parlamentáris demokráciára, többpártrendszerre stb., hanem azonnal hozzá lehet kezdeni a proletárdiktatúra államának kiépítéséhez. Hasonlóképpen vélekedett az Albán Kommunista Párt is. A többi kommunista párt ezzel szemben elfogadva a Komintern azon álláspontját, miszerint nem a proletárdiktatúra megvalósítása a munkásosztály előtt álló közvetlen feladat, hanem a fasizmus elleni harc — a munkásegységfront, s a szélesebb antifasiszta népfront megteremtésére törekedtek. Politikai programjaikban — az országokkénti jelentős eltérések ellenére — közös volt, hogy a szocializmusba való hosszabb átmenettel számoltak — a társadalmi-politikai viszonyok demokratizálását, az új népi demokratikus rendszer megteremtését, a földreform végrehajtását, a finánctőke gazdasági-politikai hatalmának korlátozását jelölték meg, nem feledkezve meg a legégetőbb szociális reformok bevezetéséről sem. Első lépésként széles, demokratikus alapokon nyugvó koalíciós kormány létrehozását tűzték ki célul. Országunk felszabadulása után a kommunista pártok mindenütt legálissá váltak, a helyzetük, szervezeti erejük közötti — sokszor igen jelentős — különbségek fokozatosan eltűntek. Tekintélyüket, népszerűségüket növelte, hogy élükre neves politikusok kerültek G. Dimitrov, a Bolgár Munkáspárt vezetője, a nemzetközi munkásmozgalom egyik kiemelkedő alakja volt, aki 1935-től 1943-ig a III. Inter- nacionálé főtitkárának tisztét töltötte be, személyét még Sztálin is respektálta. Nemzetközileg ismert kommunista politikusnak számított Rákosi Mátyás, aki 15 évet ült Horthy börtöneiben. K. Gottwald, a CSKP főtitkára már a háború előtt is hírnévre tett szert. W. Ulbricht a német és B. Bierut, a lengyel párt vezetője Moszkvában a Komintern munkatársai voltak. A KELET-EURÓPAI szociáldemokrata pártok szintén a szocializmus talaján .álltak, végcélnak az osztály nélküli társadalom megteremtését tekintették, de az ő szocializmus „modell”-jük sok tekintetben eltért attól, amit a kommunisták elképzeltek. A burzsoázia osztályuralmának megdöntését nem forradalmi úton, hanem fokozatos reformok végrehajtásával kívánták elérni. Korábbi monopolhelyzetük a munkásmozgalomban a felszabadulás után, a kommunisták legalitásával jelentősen megváltozott. A legerősebb a szociáldemokrata mozgalom Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon volt, míg Jugoszláviában és Albániában nem is létezett párt. A külpolitikai orientáció és a munkásegységfront kérdése, valamint a társadalmi haladáshoz való viszony igen hamar, már 1945-ben polarizálta a szociáldemokrata pártokat. A jobboldali szociáldemokrácia több helyütt kivált és önálló pártot alapított. így két szoc. dem. párt működött pl. Bulgáriában, Lengyelországban és Romániában. (Magyarországon az 1947-es választások után Peyer Károly és csoportja kísérletezett egy jobboldali szociáldemokrata párt létrehozásával — eredménytelenül. A baloldali vagy a balszárny vezetése alatt álló pártok együttműködtek a kommunista pártokkal, részt vettek a kormánykoalícióban, rokonszenveztek a Szovjetunióval, s általában támogatták a népi demokráciák szocialista irányú továbbfejlesztését. Komoly szerepük volt abban', hogy 1945— 46-ban Csehszlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában meg lehetett teremteni a munkásosztály akcióegységét. A jobboldali szociáldemokrácia külpolitikai téren a nyugati hatalmak felé orientálódott, az angol Labour- pár>ot tekintette mintaképének. Ellenezte a kommunistákkal való összefogást, s a párt- és a szociáldemokrata mozgalom önállóságának, függetlenségének fenntartására törekedett. A népi demokratikus forradalom előrehaladásával a szociáldemokrácia két irányzata között elmélyültek az ellentétek, s a kettőjük közötti küzdelem végül is a jobboldali szociáldemokrácia vereségével végződött. A felszabadulás után „tiszta” polgári tömegpártok alig jöttek létre Kelet-Európábán; a régieket betiltották, mert kompromittálódtak; újakat a burzsoázia a hagyományos társadalmi, politikai rend felbomlása, a fogyó osztályereje miatt már nem volt képes létrehozni. A polgári pártok szerepét a parasztpártok vették át. Az önálló parasztpártok kialakulása a századforduló környékén sajátos kelet-európai jelenség volt, hasonló Nyugat- Európában nem fordult elő. Már a két háború között is fontos szerepet játszottak országuk politikai életében, igazi fellendülések azonban — rövid időre — a második világháború után következettbe. A jelentősebb parasztpártok Bulgáriában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában működtek, azokban az országokban, ahol a paraszti népesség a lakosság többségét tette ki. A parasztmozgalom szintén nem volt egységes. A társadalmi struktúra tagozódásának megfelelően, részben már a háború előtt, kétféle paraszti politikai szervezet alakult ki. A baloldali, a szegény- és kisparaszti érdekeket képviselő baloldali parasztpártok (pl. a román Ekés Front vagy a Magyar Nemzeti Parasztpárt) radikális, a nagytőke hatalmat erőteljesen korlátozó népi demokrácia hívei voltak, de a paraszti magántulajdont fenn kívánták tartani. Általában szorosan együttműködtek a kommunista pártokkal, tömegbázisuk azonban eleinte lassan bővült. A másik oldalon birtokos paraszti pártok nagy népszerűségre tettek szert. Romániában a Nemzeti Parasztpárt élén J. Maniu, régi tapasztalt politikus állt, aki az Antones- cu-rezsim ellne harcoló polgári ellenzék egyik vezére volt. A Lengyel Néppártot a kommunista vezetés alatt álló Néppárt ellensúlyozására St. Mikolajczyk, a londoni emigráns kormány korábbi miniszterelnöke hozta létre, aki 1945 nyarán visszatért Varsóba. Bulgáriában a Népi Földműves Szövetség élén 1945. tavaszán bekövetkezett baloldali fordulat után N. Pet- kov, a párt korábbi főtitkára kilépett a pártból, s új, ellenzéki parasztpártot hozott létre. Magyarországon a Független Kisgazdapárt, amelynek élén Tildy Zoltán, Kovács Béla és Nagy Ferenc állottak, a háború alatt eljutott a szociáldemokrata, majd a kommunista párttal való együttműködésig, részt vett a függetlenségi és az ellenállási mozgalomban, s így 1944 őszén ott lehetett a népi demokrácia bölcsőjénél. Azonban a birtokos paraszti pártok heterogén társadalmi összetételüknél, hiányos ideológiai felkészültségüknél fogva nem tudtak önálló, következetes politikai programokat kidolgozni. Általában a polgári demokrácia és a magántulajdon talaján álltak. A földreformon, a politikai szabadságjogom biztosításán, a helyi önkormányzatok kifejlesztésén, s a parasztság helyzetének javítását célzó szociális reformok bevezetésén túl, alig vetettek fel progresszív követeléseket. A radikális államosításokat — a paraszti magántulajdont féltve — ellenezték. A nacionalizmus, a kommunista- és szovjetelle- nesség hatást gyakorolt körükben, külpolitikai téren — a nyugati hatalmakkal való együttműködést szorgalmazták. A MUNKÁS-, paraszt- és polgári pártok mellett Kelet- Európában a felszabadulás után különböző politikai arculattal számos értelmiségi, kispolgári párt, politikai frakció működött. Az összképet a katolikus pártok teszik teljessé — igaz csak három országban működtek — Csehszlovákiában, Magyarországon és Lengyelországban, tehát ott a keresztény egyházaknak évszázados tradíciói voltak, s ahol a katolikus hívők nagy számban éltek. A katolikus pártok szintén nem dolgoztak ki hosszú távú stratégiát. A keresztény reformizmus mellett foglaltak állást, védelmezték a kistulajdon, s elsősorban szociális téren próbáltak kezdeményezőleg fellépni. Tömegbázisukat az elmaradottabb paraszti és munkásrétegek, a városi és falusi kispolgárság s egyes értelmiségi csoportok képezték. Politikai helyzetük és szerepük országokként eltért egymástól Ami közös volt bennük, az a politikai katolicizmus konzervativizmusa, haladásellenes- sége, a reakciós erőkkel való szövetsége, ami miatt 1947— 48-ra Kelet-Európa-szerte ezek a pártok vereséget szenvedtek. Vida István Megosztva olapbérre és mozgóbérre Kétszeresen differenciáltak építők A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat életében, tavaly először szakítottak a korábbi, nem mindig célravezető, hagyományos módszerrel, s az egész évi bérfejlesztést mozgóbérként adták oda dolgozóknak, élve a korábbinál nagyobb differenciálás lehetőségével, hogy ily módon közelebb kerüljenek a mindenki végzett munkájának mennyisége és minősége szerint kapja a bért helyes követelmény megvalósításához. A múlttal való egyértelmű szakítás nagy erőpróbát jelentett, mivel az előző években legfeljebb 1 százalékot használtak fel mozgóbérként. 1980-ban először 3 százalékos mozgóbérfejesztésre volt lehetőségünk a vállalati célok: a hatékonyság, termelés növelése, a nyereséges gazdálkodás megvalósítása érdekében, amit differenciáltan osztottunk szét a különböző termelési egységek között, megjelölve az elvégzendő konkrét feladatokat. Az első fél év lezárása után megállapítottuk, hogy a kitűzött célokból valamit sikerült elérni. Ugyanakkor az is ■ kiderült, hogy a második fél évben újabb 3 százalékot tudunk mozgóbérkéntv vagy ahogy mi nevezzük: munkásprémiumként kifizetni. Mi tagadás, az újabb követelmények összeállítása egy kicsit elhúzódott s emiatt csak a negyedik negyedév elején ismerhették meg az új lehetőségeket, az új feltételrendszert a dolgozók. A szétosztható összeg alapvető követelménye a határidők betartása volt. A feladatok teljesítése esetén személyenként elérhette az ezer forintot. Hatására nőtt a szorgalom, az igyekezet, szabad szombatokon. vasárnap és nyújtott műszakban folyt a termelés. A hiánypótlási munkákat leszámítva vállalatunk a módosított lakásépítési tervét teljesítette. Elsősorban erre irányult a mozeóbér fel- használása — neraeti vissza a méa frissen élő közelmúltat Kerekes Elemér, a vállalat munkaügyi osztályának vezetője. — Az idén is a tavalyi megoldást választották? — Csak részben. Az előző esztendőben nagy nyomás nehezedett az említett bér- fejlesztés miatt a szakszervezetre és a vállalat vezetésére. Az idén a módosított bér- kategóriák tanulmányozásakor rájöttünk, hogy nálunk a kategóriabérek — teljesítmé- nyes alapbérek — alacsonyabbak a személyi béreknél. Az előbbieken kívül az 1980. évi 116 százalékos vállalati átlagteljesítmény is arra figyelmeztetett, hogy az idén más módon oldjuk meg a bérfejlesztést. A döntésnek megfelelően, a rendelkezésre álló 5 százalékos bérfejlesztésből 2,5 százalékot az alapbérek növelésére fordítottunk. Ebből oldottuk meg esy-egy szakmánál, a munkái: bérkategóriájának emelését, ami 2,5 százaléktól 19 százalékos differenciálást Kislakások fűtése Elkészült a nagybátonyi Pentamer Ipari és Szolgáltató Szövetkezetben az a kislakások fűtésére alkalmas kazán prototípusa, melybői várhatóan NSZK-beli partner vár nagyobb sorozatot ebben az esztendőben. Más nyugat-európai országba is viszik export- term'küket: Dániába úgynevezett csigavályút gyártanak. Képünkön Zagyi Gábor, a lakatosrészleg csoportvezetője a kiskazán prototípusát eil nőr- zi.-kjtett lehetővé. Alapbérek emelésére másfél millió forintot használtunk fel. — Mit várnak az alapbérek emelésétől? — Azt, hogy a művezetők ne számoljanak el 115—120 százalékot csak azért, hogy a munkásoknak meglegyen az átlagkeresetük. Reméljük, hogy ezek után csak azt a munkát igazolják, amit az irányításuk alatt el is végeztek. Bízunk abban is, hogy a munkások tapasztalni fogják, érdemes hajtani, és nem lesz szükséges a „kegyelemjellegű” elszámolásra. — Mindenütt a helyes elveknek megfelelően differenciáltak? — Egy-két helyen visszaadtuk a besorolási jegyzéket azzal, hogy az egyenlősdi szemléletet és gyakorlatot konzervál — ezért ismételten vizsgálják felül a döntést, és igazságosabban osszák el az alapbéreket. — Rejt-e magában valamilyen veszélyt az idei alap- béremelés? — Igen. Ha továbbra is laza lesz az elszámolás, akkor' „elsza’ndhatunk” a bérekkel. — És mit várnak a mozgóbértől? — Ennek összege 1979-től számítva az idén eléri a hétmillió 200 ezer forintot. Fel- használása a nagv célt szolgálja. Ennek megfelelően a termelőegységek negyedévenként megkapják a felhasználható összeget, megjelölve azzal, hogv miiven követelményeket kell teljesíteni. — Mi történik akkor, ha ”“m teljesítik a feladatot, és mégis felhasználják a pénzt? — Az indokolatlan felhasználást az illető termelő-gazdálkodó egység átlagbérének a • terhére számoljuk el. Az említett összegből az első negyedévben kétmilliót kívánunk kifizetni. Ezzel az a célunk, hogy az éves tervünkből az első három hónapban 20—25 százalékot, azaz százmillió forintot teljesítünk. Amennyiben ezt sikerül elérni, akkor reményünk van arra, hogy különösebb gond, nehézség nélkül az éves tervünket. is teljesítjük. Igaz. a mostani időjárás kedvezőtlenül befolyásolja a munkatempót, mégis úgy gondoljuk, hogy a nagyobb anyagi elismerés felfokozza a kezdeményezőkedvet, a vállalkozó szellemet, nagyobb szorgalomra és igyekezetre ösztönzi a közvetlen termelésben dolgozó 1600 fizikai dolgozót és a közvetlen termelést irányító vezetőket. — Lesz-e mód egyéni elbírálásra? — Nem. Ennek a helyes elvnek az alkalmazásáról győzött meg bennünket az elmúlt esztendő számtalan ió példája. Bármilyen engedékenységről lenne szó, az nem vezetne jóra — állítja az osz- tálvvezető. Hogy a lehetőségeket miként fordítják saját javukra a fizikai dolgozók, az elsősorban attól függ. hogy a közvetlen termelést irányító vezetők, miként biztosítják a folyamatos termelés feltételeit milyen színvonalon szervezik, irányítják és ellenőrzik a napi munkát. — venesz — Belső cserearányok Kis túlzással azt állíthatjuk: Magyarországon az érdekeltek (a keresők-fogyasztók milliói) az elmúlt néhány évben többet tanultak „közgazdászul” mint elődeik hosszú évtizedek alatt. Többi közt ma már nélkülözhetetlen szakkifejezések tucatjait sajátították el (begyűrűzés, árrobbanás, mérleghiány, konvertibilitás stb.) s nyelvismeretük mostanában új (?) fogalommal bővült: cserearány. Ügy, egyedül a szó persze ritkán használatos, állandó társai a „tovább romlik”, vagy a „javítani kell”, esetleg a „legalább jelenlegi szintjét tartsuk meg...” Miről van szó tulajdonképpen? Némiképp egyszerűsítve azt mondhatnánk: ugyanazon mennyiségű külföldi termékért ma több magyar árut kell exportálnunk, mint teg- náp, a nemzetközi árucserében megmérettünk és az eddiginél könnyebbnek találtattunk. (A magyar külkereskedelem 1970-es cserearányait száznak véve, jelenleg körülbelül nyolcvannál tartunk...) A „miért”-re adható válaszok meglehetősen sokrétűek. Kezdjük az úgynevezett objektív körülményekkel: a világpiac — immáron nyolcadik éve — kedvezőtlen változásokkal lep meg többnyire bennünket Ezek közül egy (igaz, alighanem a leglényegesebb) az energiahordozók ára, amely a csillagos éghez közeledik. Ehhez járul (pontosabban összefügg ezzel) az, hogy: a piacokon minden korábbinál élesebbé vált a verseny, az importőr kegyeinek elnyeréséért folyó küzdelemben. Sikert elérni ma már csak mások rovására, a konkurrencia kiszorításával lehet, s ebben a harcban nem egyenlők az esélyek. Mi,- magyarok néhány fronton gyengén állunk. Indokolatlanul szerény ma is a nemzetközi kooperációban gyártott, forgalmazott termékeink részaránya (a KGST-n belül kb. 25, a dollárelszámolású piacokon mindössze 7—8 százalék), Jóllehet ennek növelése, mint tudjuk újabb műszaki fejlődéssel járna, külpiaci pozícióinkat erősíthetné.., Az exporthbz kapcsolódó szolgáltatások (szerviz, alkatrész- ellátás, az üzemeltetők betanítása, a folyamatos kapcsolatok fenntartásához nélkülözhetetlen piaci munka stb.) színvonala elég ritkán éri el a kívánatosnak tartott nemzetközi szintet.. Az exportcélú fejlesztések egy része előkészítetlen, kévéssé számol a várható piaci helyzettel, a konkurrencia megerősödésével ráadásul a fejlesztési döntés meghozatalától a termék elkészültéig tartó átfutási idő indokolatlanul hosszú. (Idekívánkozik még egy megjegyzés: némely vállalatnál erősen tartja magát az a szemlélet, hogy a piacra bejutni csak vadonatúj, frissiben kifejlesztett termékkel lehet. Ök azok, akik meg sem kísérlik, hogy adott gyártmányskálán belül, tartalékaikat mozgósítva próbáljanak az importőr számára elfogadható árut előállítani). Sorolhatnánk a gondokat, melyek egy. a nemzetközi munkamegosztásra erősen ráutalt országban hatványozottan jelentkeznek, s melyek megléte az életszínvonal alakulására nagy hatást gyakorol. Közismert: jelenlegi életszínvonalunk megtartása (vagy szerény emelése) a kormány idei és a VI. ötéves tervben szereplő programja. Eléréséhez — többi közt — a szabályozórendszer ésszerű módosításával, az eddiginél jobb (ámde még mindig alapos „kiigazításra” szoruló) érdekeltségi viszonyok kialakításával járultak hozzá. Változatlanul gond azonban: mi, a közgazdaság' dolgai iránt igencsak érzékeny milliók, mit teszünk életszínvonalunk megőrzéséért, jobbításáért? Mennyire tartjuk «istencsapásrak”, hogy számunkra kedvezőtlenül változik a világgazdaság, s mennyit teszünk gazdasági megerősödésünk érdekében. Unos-untalan emlegetett fogalmak (jelszavak?): takarékosság, szervezettség, hatékonyság, munkafegyelem, szakmai felkészültség... Tegyünk most egyet hozzájuk: „belső cserearányok”. Képletünk egyik oldalán álljon az egyén élet- színvonala, a másikon az eléréséhez — cserébe adott — szükséges munka alkotótevékénység. S ha ezeken javítunk, — s ez nem a világpiacon, hanem rajtunk múlik — a külső cserearányon s ezzel együtt életszínvonahink kedvezőbb 'esz. Puskás L. Tamás | NÓGRÁD - 1981. január 23-., péntek <3