Nógrád. 1980. december (36. évfolyam. 282-305. szám)

1980-12-05 / 285. szám

Hangszóró mellett

Védtelenül

„Hazán\\ környezeti álla* póta az 1970-es években tett erőfeszítések ellenére — tovább romlott”. Ezzel az igazán tényszerű megállapítással kezdődött a hét elején a Petőfi adón sugárzott műsor, amelyet Balogh István szer-' kesztett. Kevés tárgyilagosabb megállapítást hallhattunk ebben a témakörben, amelyben —, úgy tűnik —, mind a mai napig több a tisztázatlan, átláthatatlan (nemcsak szem kell hozzá!) .körülmény, sokkal több a „ködösítés”, a meglehetősen buta hallgatás és halogatás is, mint ameny- nyi füstöt és kormot, gázt és arzént valamennyi gyárkéményünk együttvéve okádni képes.

Megdöbbentő ez a tárgyilagosság. És — bármennyire sztereotip is a meghatározás — nemcsak elgondolkodtató, de cselekvésre sarkalló. Bár, sajnos, alighanem megint csak azok nem cselekszenek, ha hallgatták is ezt a műsort, akiknek pedig nem csupán lehetőségük, kötelességük is lenne a mielőbb! cselekvés!

Balogh István műsora ezt á címet kapta: „A romlás virágai". És mellé azt a felszólítást tette a szerkesztő, hogy a megdöbbentő esetek, hallatán felháborodók nézzenek szét saját munkahelyükön, lakóterületükön — vajon nem ültetgetik ők maguk is valahol a romlás virágait?!' Az esetekre könnyű lenne így utalni — valóban • vérlézítók. Mert mi másnak nevezhető az a történet, amelyben nagyszámú gázpalack életveszélyesen mérgező tartalmát egy szövetkezeti dűlőben egyszerűen kiengedték a vakvilágba, seregnyi, ember súlyos rosszullétét okozva, és majdnem a halálát isi? Az intézményesített közömbösség ilyenkor szívesen védekezik ezzel: „csupán egyedi, extrém, esetekről van szó...” Szerencsére maga a műsor szerkesztője is tisztában van ezzel az érvelési „módszerrel” és a szó szerint felháborító esetek ismertetésén túl nem kerülte el az összegező, szintetizáló, a valóságos helyzetet ismertető véleményalkotást sem. így már persze nehezebb vitába szállni a példákkal, amelyekből csupán a tanulság kedvéért érdemes újra felidézni néhányat.

Ilyen volt a már említett foszgénes gázpalackok — szám szerint 83 — egyszerű kiürítése egy erdősáv mellett. Ezt követően a környékről negyvenkét embert kellett súlyos rosszulléttel kórházba szállítani. Közöttük tizennyolc volt a gyerek. Részben a szerencsének, részben pedig az erdősávnak köszönhető, hogy haláleset nem történt ott és akkor (Pest megye), de az erdősáv „másnap olyan volt, mintha leégették volna”, és a kifolyt szemű, de még élő, vakon rohangáló fácánok látványa sem lehetett igazán „felemeló”,..

Ez a műsor bőven szólt újabb és újabb példákkal arról a nagyfokú felelőtlenségről, a feltételek megteremtésének széles körben tapasztalható hiányairól, az 1976-tól érvényes úgynevezett „szigorú természetvédelmi törvény” gyakori, sőt, mindennapos megsértéséről; a veszélyes hulladékok kiszórásáról mindenféle vízbe, gondatlan elásásáról a földekben, ahol a talajvíz szeny- nyezése elkerülhetetlen és vele — a környezet és az ember közvetlen mérgezése, amely manapság- olyan sokoldalú és egyúttal olyan alattomosnak tűnik, hogy igazán megérthető a félelem a lassan ölő haláltól. Ami ebben az összefüggésben már nem tüntethető fel egyes egyedül a világfájdalmas alanyi költők életérzéseként. Sajnos, jelenleg még ott sem tartunk, hogy jogszabályszerűen meghatároztuk volna —, mit is tekintünk veszélyes hulladéknak! Bár igaz az is, hogy készül már a jogszabály, amely sokoldalúan Intézkedik még a megsemmisítés, a központi gyűjtés módozatairól is. De ma még azt sem tudják a szakemberek, hogy az országban hány úgynevezett méregtemetőre lenne szükség. Agyárak pedig tovább dolgoznak, mert nem is tehetnek mást, és a méreg tovább szennyezi a földet a vizet és a levegőt. Ugyanakkor valószínűleg nagy igazság lehet abban is: a mérgező hulladékokban rengeteg „kinyerhető” valutatartalék rejtőzik és kerül ma és holnap kifejezetten káros formában a világba, ahelyett, hogy hasznosítható anyagokat tárnánk fel bennük. „A környezetvédelem a legrosszabb adóssága az országnak..." — szólt az egyik szakember , aki arra gondolt —, hogy a környezetvédelemben elmulasztott dolgok, az itt szerzett adósságok tízszeresen, százszorosán, sőt, esetenként soha vissza nem fizethető módon szorítanak meg majd később — mindannyiunkat. De erről ma még csak kevesen vannak meggyőződve. Ügy tűnik, sokkal célszerűbb (ha nincs igazi társadalmi ellenőrzés, ami alatt nem a népi ellenőröket kell érteni!), nos, szóval, sokkal nyugodtabb élet- és munkamenet alakítható ki a környezetvédelem megdöbbentő adatainak ismerete nélkül. Akár a strucc a homokkal —, úgy van ezzel is az ember.

Ma, hazánkban a környezetvédelem közgazdasági ösz- szefüggései szinte teljességgel tisztázatlanok. A termék árában például nem jelenik meg a környezetvédelmi költség, esetleg az a sok milliós „kéménybírság” sem, amelyet akárcsak szűkebb pátriánkban, néhány salgótarjáni üzem is kifizet évről évre, de amelynek —, csakúgy, mint a győri műbőrgyár nyílt színi hulladékégetésének! — olyan emberi károsodásai lehetnek, amelyet sem most, sem később semmilyen pénzzel nem lehet „kiváltani”!

(T. Pataki)

Bárom jó barát, mindig együt t jár.

December 5., — péntek — 20.00 h, —- 2. MŰSOR! Daniel Drusket sorozat 5/3. rész

4 NÓGRÁD - 1980. dacambet 5., péntek

Hazai tájakon (12.)

Pestnek mondott tábor

A romkert a gyermekek kedveit játszóhelye.

Castrum, quod dicitur Pesth — a Pestnek mondott tábor. III. Béla kiránynak névtelenségbe burkolózó krónikása, Anonymus nevezte így a rómaiak egykori hídfőállásának maradványát, amit rom- kertszerű bemutatóban láthat a járókelő a fővárosban az Erzsébet-híd pesti hídfőjének északi oldalán, az egyetem és a Duna közötti téren. A mai Rákóczi út és a Kossuth Lajos utca vonalán ide, a folyami átkelőhelyhez vezettek a barbárok, lakta Alföldről a rómaiak provinciájába vezető utak. A 87x87 méteres, kissé rombusz alakú erőd négy fala a szögleteken egy-egy legyező alakú sarokbástyával csatlakozott egymáshoz. Az út menti déli és az ellentétes oldalon fekvő északi falból két-két torony emelkedett ki. Az északi falnak mintegy 14 —15 méternyi szakaszát az egyik — a falból északra kiugró, egykor közel tlzméteres — torony maradványával együtt korábban Is meg lehetett tekinteni, a mai romkert helyén állt úgynevezett föld alatti múzeumban.

CONTRA

AQUINCUM

A hatvanas években itt a toronytól az egyetem irányában 30 méteres további falszakaszt hoztak napvilágra, valamint a korábban csak sejtett másik kiugró torony maradványát. Ez a lelet a római emlékek tekintetében fontos új felismeréshez vezetett. Korábban úgy vélték — hiszen a régebben feltárt toronynak az idők folyamán sokat rongálódott fala erre utalt —, hogy a kiugró tornyok alaprajza a szokásos lekerekített patkóforma. Az újonnan feltárt toronymaradványon világosan kivehető a sokszögletű alaprajz, amelyhez hasonló kiképzésű bástyák csak a moesiai szakaszon talált késő római erődítményeknél ismertek. így a tornyok alaprajzát is figyelembe véve a tábort, a késő római kori Duna menti erődítmények őstípusának tekinthetjük.

Ez a tábor hazánk területén az egyetlen olyan római erődítmény, amelynek építési ideje írott forrásmunkákból is ismert! A keleti birodalom- rész székvárosában, Bizáncban, a későbbi Konstantinápolyban — ahová a római birodalmat megosztó Dlocletia- nus császár (284—305) utóda, Konstantin székhelyét áthelyezte — egy naplószerű en vezetett feljegyzés 394-re teszi a „contra aquincum” (Aquincuminál átellenbeni) tábor építésének befejezését. A Notitla dignitatumból —, amely a késő római korban a katonai és polgári méltóságok jegyzéke volt — azt is tudjuk, hogy a IV, században egy „auxllia vigilium” (tartománybeliekből összeállt kisegítő őrcsapat) állomásozott itt

KARAVÄNSZERÄJRA

hasonlít

A táborhely múltját illetően viszonylag jól tájékozott

Szétszórt közművelődés ?

Szokatlan kulturális rendezvénnyel hívta fel magára a figyelmet a közelmúltban a szécsényi ÁFÉSZ. A szövetkezet szakszervezeti és művelődési bizottságának szervezésében egy napra irodalmi presszóvá „alakították” a szécsényi Omnia presszót. Mint annak idején hírül adtuk, ebből az alkalomból irodalmi vetélkedő, polbeat. és Irodalmi műsor, pantomimbemutató is szerepelt a vendéglátó- egység kínálatában. Hogy megváltoztatva eredeti elképzelésünket mégsem magáról a rendezvényről írunk annak az az oka, hogy — bár az irodalmi presszó sikeréhez nem fér kétség —, a rendezvény szervezőivel — Ve- lenczei Antalné szb-titkárral és Kollár Zoltán művelődési bizottsági titkárral — folytatott „záróra előtti” beszélgetés során az eredmények mellett általánosabb érvényű problémák Is felvetődtek.

A szécsényi ÁFÉSZ közművelődési tevékenységének irányítása ugyanis az eredmények ellenére sem mentes gondoktól. Nevezetesen a közművelődési munka koordinálásának nehézségei kerültek szóba, melyet —• já néhány szövetkezethez, vállalathoz hasonlóan — a munkahelyek szórtsága okoz. A szécsényi ÁFÉSZ dolgozói például — a volt szécsényi járás területén — mintegy 24—25 egységben dolgoznak. Némely egységekben 4—5-en, vagy ennél is

kevesebben dolgoznak. Közös kulturális megmozdulásokra igen nehéz szervezni, összegyűjteni a dolgozókat, akik ráadásul nem is a nagyközségben laknak. Már csak ezért is kiemelkedő eseménynek számít egy-egy az Irodalmi presszóhoz hasonló közös rendezvény.

A probléma nem új és nem Is egyedülálló, de — tegyük hozzá — a megoldás sem. S noha a szécsényi ÁFÉSZ vezetői éppenséggel nem kibúvóként említették, sok helyütt a közművelődés, a munkahelyi művelődés hiányosságait még mindig a bejárók vagy a központtól távol eső munkahelyek számlájára írják.

Természetesen nem kívánható meg, hogy a központtól távol lakók vagy távol dolgozók állandó résztvevői legyenek a munkahely által szervezett kisebb rendezvényeknek. A szövetkezetek, vállalatok azonban ilyen esetekben sem mondhatnak le dolgozóik jelentős részének művelődési lehetőségeiről. Mi a teendő?

A pozitív példákból csupán néhányat említünk, Az első és legkézenfekvőbb megoldás, ha a munkahely művelődési bizottsága felveszi a kapcsolatot a bejáró dolgozók lakóhelyén működő művelődési otthon vagy klubkönyvtár vezetőjével. Néhány vállalat ma már szerződéssel is biztosítja, dolgozóinak lakóhelyi művelődését. Tudunk olyan vállalatokról, szövetkezetekről is,

ahol időről időre az illető vállalat szervez kulturális napokat azokban a községekben,

ahol legtöbb bejáró dolgozója lakik.

Másik megoldás, és erre ugyancsak a szécsényi ÁFÉSZ szakszervezeti vezetőitől hallottunk példát; olyan művelődési formák alkalmazása, melyek nem igénylik minden esetben a személyes részvételt, pontosabban utazgatást. Itt elsősorban a különböző vetélkedőkre gondolunk. A felkészülés időszakában — a megadott feladatok kidolgozásakor — nem szükséges a „szomszédba menni”.

Harmadik — ma még kevésbé elterjedt — módszer, az úgynevezett „művelődési levelezés”. A nem túl szerencsés elnevezés ellenére egyre népszerűbb ez a forma, Röviden arról van szó, hogy a vállalatok művelődési bizottságai, a közművelődési Intézményekkel közösen olyan brosúrát, kulturális ajánlófüzetet állítanak, össze, amely a bejárókat, illetve a telephelyeken dolgozókat Informálja a megye vagy a járási székhely művelődési alkalmairól, kulturális életünk aktuális eseményeiről, az érdeklődésre számot tartó könyvújdonságok ról, sőt eseteként egy-egy novellát, riportot, cikket is mellékel u havi levélcsomagba.

Szétszórt munkahelyek léteznek, de szétszórt közművelődés nem.

— P- —

Jól kivehetők a torony alapjai

tehát a tudomány. A feltárt táborfal belső oldalához simulva, egy terrazzo padlós helyiség maradványaira találtak. A régi feljegyzések a dé- 11 fal melletti hasonló helyiségsorról tesznek említést. Ezek nagyon fontos adalékok a tábor belső beépítéséről. A helyőrség szállásai, raktárhelyiségei a falhoz simulva helyezkedtek el, középen nagyobb udvarteret hagyva a csapat felállására, a málházásra, a szállításra. Ez az elrendezés meglepően hasonlít a Közel- Keleten fennmaradt karaván- szerájokéra. s a méretek is megegyeznek. A szerájok is római mintára alakultak ki, s maradtak használhatban a legújabb korig. Ez a felismerés nagyon érthetővé teszi; hogy — miként Anonymus feljegyezte — Taksony fejedelem engedelmével a Volga) vidékéről ide származott izmaeliták (mohamedán kereskedők) telepedtek meg az edrő falai között.

PESTI

VÉNUSZ

Már a korábbi kisebb ásatások és az építkezések során js számos római kori tárgy került elő az erődből. A 340 cm vastag falak is számtalan, az építést megelőző időkből származó maradványt őriznek. Az építéshez ugyanis felhasználták a budai oldalon már felhagyott római temető 40—50 cm széles és 80—90 cm hosszú, faragott sírkőtöredékeit is. Az egyik ilyen kőről egy talapzaton ál- ló ifjú nő tekint ránk, amint szandálban, mezítelenül kilép a fürdőből. E „fürdőző Vénusz" arca azonban nem görög vagy római vonásokat hordoz: helyi szépség lehetett a kőfaragó modellje. Korábban, a régi Erzsébet-híd építése során, 1898-ban a pesti északi hídfőpillár alapozásánál Is előkerült 27 feliratos és domborműves római emlék, egyebek között egy olyan kő, amely hibás latinsággal egy szarmata tolmácsról tesz említést. '

Ez a felirat is utal arra, hogy miért építették a rómaiak az erődöt hídfőként a Dunának tartományukkal szemben fekvő partján. Amikor a rómaiak időszámításunk kezdetén meghódították Pannóniát, a Duna alföldi partján megjelentek a Don és az Arai- tó vidékéről előnyomuló, iráni eredetű szarmaták törzsei. Már az első század vége felé be-betörtek a római tartományba, s ettől kezdve a rómaiak erődökkel és hídíSál- lásokkal erősítették ellenük keleti határukat, Egy-egy viszonylag békésebb időszak után a népvándorlások nép- hullámainak hatására, és az akkori „világpolitikai erőviszonyaitól" függően nagyobb pusztító csatározásokat folytattak a rómaiak tartománya ellen ezek a — rómaiak gza- vajárása szerint — „barbár”, vagyis idegen törzsek, E köny- nyen mozgó, íjjal felszerelt lovasok és pikkelypáncélos parancsnokaik ellen zárta le a keletről Budára vezető utat az előretolt erőd, amelynek maradványai a romkertben láthatókNémeth Ferenc