Nógrád. 1980. december (36. évfolyam. 282-305. szám)

1980-12-29 / 303. szám

1

Lucernaüszf — oícsóbban

Ev vége közeledtével a mezőgazdasági üzemek ben készülődnek a zárszámadásra, ilyenkor teszik mérlegre a kiadásokat, bevételeket. Most derült csak ki jó néhány technológiáról, hogy alkalmazásuk gazdaságos, avagy sem. Az efféle közgazdasági elemzés nem csak a nyereség, vagy a veszteség' megállapítására alkalmas, -hanem a jövőben követendő utat is megjelölheti.

Az állami gazdaságoknak például most kell dönteniük a iucernalisztgyártás fejlesztéséről. A belföldi forgalmazásra szánt lisztkészítés ugyanis gazdaságtalanná vált. A költségek megkétszereződtek, ugyanakkor a felvásárlási árak csak mérsékelten emelkedtek. A Dalmadi ÁG-ban például öt évvel ezelőtt 223,6 forint volt a forró levegős technológiával készített lucernaliszt szűkített önköltsége, idén viszont — változatlan technológiával — már 443,1 forint. A költségek nagymérvű emelkedése következtében kilenc állami gazdaság fagyott fel a lucerna- liszt-készítéssel

A lecke tehát így szól: gazdaságossá kell tenni a lisztkészítést, hiszen e termék exportja továbbra is nyereséges. A lisztkészítés fejlesztését indokolja a jelenlegi sertés-, nyúl- és baromfitakarmányozási technológia is. Ha megszüntetnék a gyártást, akkor az állami gazdaságoknál mintegy 500 millió forintos eszközérték válna kihasználatlanná. Emellett az állami gazdaságok összes földterületéből 40 ezer hektár területet foglal el a lisztkészítés céljára vetett lucerna, aminek telepítési költségei viszont még néhány évig meghatározók lesznek, mivel a lucerna több éves kultúrnövény. Az e célból vetett lucernák hasznosítása tehát mindenképpen kívánatos. Különösen akkor, ha a lucerna termelési költségeit vesszük szemügyre. A lucernát drágán termeljük; önköltsége megközelíti az ábraktakarmányokét. (A Dalmadi ÁG-ban például 170 Ft/q). Következésképpen: a drágán „előállított” nyersanyagot a bel tar tál mi értékekét legjobban megőrző gyors, művi feldolgozással kell tartósítani, hasznosítani.

Az érveket egymás mellé sorakoztatva kereshetjük a közös megoldást. Néhány évvel ezelőtt elméletben kidolgozták az úgynevezett energiatakarékos lucernaliszt készítésének technológiáját. Az új eljárás lényege, hogy szár- sértős kaszálógépekkel rendre vágják a lucernát, és azt fonnyasztják, azaz, előszárítják. A számítások szerint a fonnyasztott anyag későbbi szárításakor 1 kg elvonásához csupán 3200—3500 kJ hőmeny- nyiség szükséges. Dalmadon például minden mázsa lucernaliszt előállításához csupán 3 kg tüzelőolajat használnak fel. A szárítmány elkészítésének szűkített önköltsége 290 forint, a másodosztályú iucer- nalisztek ára pedig 350 forint. A technológia gazdaságossága a két számadat Összevetéséből azonnal kitűnik

Bevezetése különösebb műszaki változtatást nem igényel. A szakemberek véleménye szerint azonban olyan rendkezelő gépeket érdemes beszerezni, amelyek a lucernát a renden óvatosan, kíméletesen mozgatják. Hasznosan alkalmazhatók a szekszárdi növénytermelési rendszer

(KSzE) által honosított és elterjesztésre javasolt Mák— Key petrencézők.

A lucernaszénából készített lisztek beltartalmi értéke megközelíti, sőt némely paramétert illetően túlhaladja a hagyományos, forró levegős technológiával készítettekét. Az ily módon készített lucernalisztek azonban mégsem forgalmazhatók. A napon történő száradás következtében ugyanis jelentős mértékben csökken a karotintartal- muk: a magyar szabványok

által megkívánt 140 mg/kg helyett csupán 30—59 mg/kg. A termék viszont jól hasznosítható, a dalmadi vizsgálatok szerint a sertések takarmányértékesítése nem csökkent, sőt a korábbi rostszegény takarmányozásnak tulajdonított gyomorvérzések,

gyomorfekélyesedések teljesen megszűntek.

Célszerű lenne tehát a gazdaságosan előállítható, magas fehérjetartalmú új lucernalisztnek zöldutat . engedélyezni.

Z. Simon Tibor

Harminc esztendeje elmúlt, hogy Molnár Pál S. a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben dolgozik. Kovácsként kísérte végig az üzemben végbemenő fejlődést. Szakmájában is sok minden könnyebbé vált. az eltelt idő alatt. A 850—1000 Celsius-fokon izzó vasat alapvetően ugyanúgy kell megmunkálni, mint korábban, viszont a munka- és szociális körülmények kedvezőbbek lettek. A férfias munkát anyagilag is elismerik. Havonta 6500 forintot meghaladó összeg jut a borítékba — kulcsár —

Az utolsó pillanatban

NóllÁ ni# üzemünkben, gyárunkban az

l'eno n y végén, vagy nem sokkal előtte osztották szét azt a pénz, amit az év elején, vagy közben, alapos körültekintéssel, értékelhető, konkrét teljesítmények megvalósításához kötve kellett volna az arra érdemeseknek bérfejlesztésként odaadni.

Ilyen szellemben foglalkozott ezzel a jelenséggel legutóbbi ülésén az SZMT elnöksége, amikor az új szabályozók hatásának tükrében vizsgálta a megye kiemelt üzemeiben a bér- és kereseti viszonyok alakulását, valamint a szociális és kulturális alapok képzését, annak nagyságát

A kimutatások szerint néhány helyen nagyobb bériéi let ztésekre a második negyedév utolsó időszakában került sor, úgyis mondhatjuk, az utolsó pillanatban, amikor a vállalatok már biztosítva látták eredményűk megfelelő alakulását. Emiatt került sor az évi bérfejlesztésre a harmadik negyedévben a Salgótarjáni Ruhagyárban. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben pedig december elején kilencmillió forint értékű béremelést hajtottak végre.

. Az előbbiek hallatán akaratlanul is olyan gondolatok tolakodnak elő az emberben, mintha egy kicsit menekülnének a tervezettől nagyobb nyereségtől, nehogy olyan elmarasztalás érje házuk táját, mely szerint nem terveztek reálisan, esetleg a megengedettnél nagyobb nyereséghányaddal dolgoztak, ami nem illette meg őket, azt nem adták vissza, vagy a nagyobb nyereség mö- mött nincs-e valami más, vitatható, elítélhető jelenség? Mindezek ellenére nem árt hangsúlyozni, hogy a jelenlegi követelményrendszer érthetően, indokoltan a nagyobb nyereségre ösztönöz, s ahol ennek szellemében cselekszenek, ott csak elismerés kísérheti a kollektívák munkáját.

Az említett jelenség sajnos, nemcsak az önálló gyáraknál tapasztalható. Hasonló taktikát alkalmaztak a nagyvállalatok telephelyeiknél is. Legtöbbjük az év elején csupán a gyári tervhez és a létszám alakulásához kötött minimális béremelési lehetőségeket biztosította a gyáraknak és gyáregységeknek, amit sok esetben a helyi vezetők óvatossága tovább bonyolított.

A tévedések elkerülése végett hangsúlyozni szeretném: nem megalapozatlan, két kézzel szórt, feleslegesen kidobott bérfejlesztésre gondolt az SZMT elnöksége, amikor a fentebb említetteket szóvá tette és most mi ennek hangot adunk. Csupán a bérfejlesztések ilyen mértékű elhúzódásával nem ért egyet. így kell tennie, mert az ilyen gyakorlat tompítja a béremelések hatékonyságra ösztönző szerepét. Ellentétes azzal a helyes felfogással, hogy a bért akkor kell odaadni, amikor a kitűzött feladatokat mind mennyiségben, mind minőségben, hatékonyan és határidőre elvégezték. Az év elején bekövetkezett feszített tempóból adódó munka díjazásának elmaradása, a második

fél évben pedig gyakran a kismértékű feladathoz kötött, megmaradt bértömeg kifizetése, — morálisan rombolja a munkások munká- és rendszeretetét, fegyelmét, s a gyengébb jelleműekkel könnyen elhiteti, hogy „kényszerű” helyzetekben kis munkával is jelentős bérhez juthatnak. Csak ki kell tudni várni annak idejét. Az ezt követő időszakban aztán nehezen veszik tudomásul, kötekedve fogadják el az új előírásokat, mert megigézte őket az élősdiség lehetősége.

Az előbbivel ellenkező jelenség is fellelhető, mégpedig ott. ahol ugyan a bérfejlesztést az év elején, többé-kevésbé reálisan a termelés és gazdálkodás szolgálatába állították, ugyanakkor sem egészében, sem részleteiben nem teljesítették —, jórészt szubjektív okok miatt — a saját maguk által előírt követelményeket. Vagyis öt-tíz százalékos elmaradás esetén is 102, vagy ennél nagyobb százalékban használták fel a bért. Ez a jelenség azért veszélyes, mert el nem végzett munka után jutottak jövedelemhez, olyan bér áramlott ki, amelynek nincs kellő árufedezete.

Egyesek azt mondhatnák: az új közgazda- sági szabályozók hatásának reális felmérése váltotta ki az előbbi gyakorlatot. Bár csak így lenne! Sajnos, nem új, hanem régi jelenség új köntösben való megjelenéséről van szó. Ezért nem lehet és nem szabad elfogadni azokat a kifogásokat, amelyek a bér- fejlesztés késleltetését indokolják. Már csak azért sem, mert az idén szétosztható, bér- fejlesztésre szánt összeget az előző év jó munkájával alapozták meg a kollektívák, vagy előlegezték meg számukra. Ez viszont azt jelenti, hogy az ez évi bérfejlesztést a jövő évi sokrétű és minőségileg nagyobb követelmények megteremtésének szolgálatába is kell állítani.

Ezért a jövőben a szakszervezeti szervek, bizottságok a termelést-gazdálkodást segítő tevékenységükön belül még nagyobb figyelmet fordítanak a vállalati bérgazdálkodás ésszerű alkalmazására. Azon fáradoznak, hogy a differenciálás tovább fokozódjék. A gazdasági vezetőket bátrabb bérgazdálkodásra ösztönzik, ugyanakkor fellépnek a bér- fejlesztések indokolatlan késleltetése ellen, szorgalmazzák a minőségi bérezés elterjesztését, aktívan közreműködnek a megfelelő normák kialakításában, a helyes bérarányéit megteremtésében.

propagandamumkáA gazdaságpolitika

ban pedig arra törekszenek, hogy a dolgozók jobban megismerjék a vállalati bérpolitikát, az ezzel összefüggő gazdasági tényezőket, hogy mind jobban és mielőbb alkalmazkodni tudjanak a megnövekedett követelményekhez.

Ne csak az utolsó pillanatban, akárcsak az elvégzett munka elismerésénél.

— venesz —

Komámuram, hol az olló?

Nem mindennapi brigád dolgozott az elmúlt egy hónapban a nagybárkányi termelőszövetkezetben. Tíz túr- kevei juhnyíró á tiszta élő gyapjú nyírásához használatos ollóit merőben más jellegű szerszámokra cserélte és november 25-től e hónap 22ig felépített egy 540 négyzet- méteres könnyűszerkezetes szerelő- és raktárcsarnokot. Az egymilliós létesítmény az alapok ásásától számítva négy hét alatt készült el. Az új szerepkörben is helytálló túr- keveiek fittyet hányva a télre, világosodástól sötétedésig

tartó munkájukkal bebizonyították, hogy nemcsak a gyapjasokhoz értenek és munkájukban nincs holt időszak.

A nagybárkányi termelő- szövetkezetbe csak tavasszal térnek vissza. De akkor már juhnyíró ollóval...

H

áz előtt az autó, a családon drága ruha, a lakásban színes televízió. A jómód kétségbevonhatatlan jelei, legalábbis ez idő tájt. Még azokban is megfogalmazódik a kérdés — sokszor nem minden rosszmájúság nélkül —, akik ilyesmire általában nem hajlamosak: miből telik? A válaszoknak jó néhány megközelítési módja van; találkozunk velük a bűnügyi krónikáktól kezdve a lapok humoros oldaláig, szinte az egész értékelési skálán. Meglehet, az esetek — szerencsére igen elenyésző részben —, valóban a kriminalisztika, a jog szakembereire tartoznak. De a túlnyomó többség nincs konfliktusban a büntető törvénykönyv szigorú szabályaival ; számunkra, bármennyire izgalmas a krimi — ezek a köznapian általános esetek a fontosabbak.

Igen, mostanában korábban gyakorta kérdeztük, magán- és közemberként: egy-egy

emberi élet miért produktív vabb, mint a másik? Egy- egy réteg életmódja máért gyarapodik talán gyorsabban a többinél, illetve honnan származik életszínvonaluk pótlólagos erőforrása? Mondhatnám úgy: csakugyan jobban élünk annál, mint ahogy élhetnének?

A válaszok megfogalmazása persze nem könnyű, olyannyira, hogy nem is fogalmazhatók meg mindenkire nézve egyaránt érvényes válaszok. Mégis érdemes né- hánnyal megpróbálkozni, mert nem csupán arra szolgálhatnak, hogy egy-egy jelenségről utóbb helyes képet

időmérleg

avagy a nemzeti szorgalom

alakítsunk ki. Sokkal inkább tanulságosak a jövőre, leendő életszínvonalunkra nézve, segíthetnek esetleg a megszerzett színvonal megtartásában, sőt gyarapításában.

A Központi Statisztikai Hivatal nemrég érdekes vizsgálatot fejezett be. A szakemberek ezt időmérleg-felvételnek nevezik, s a vizsgálat az emberek időtöltését méri meg. Mennyit fordított munkára, sportra, tanulásra, pihenésre; hol fordította munkára idejét, mivel foglalkozott stb. ilyen vizsgálatokat korábban szintén végeztek a statisztikusok, így mód nyílik a korábbi tényeket összevetni a legfrissebbekkel, s ennek alapján már nem csupán e kor időmérlege vonható meg, hanem az is megállapítható, milyen változások következtek be a társa-» dalmat alkotó rétegekben, családokban ez időtáv alatt. Ezek a látszólag száraz ösz- szehasonlítások roppant izgalmasak.

A legújabb időmérleg-felvétel az 1976—77-es időszakot öleli fel, és veti össze az 1963-as helyzettel. Nos, a statisztikusok megállapították, hogy a korábbi időszakhoz képest a nemzeti jövedelem megkétszereződött és ennek hatása a magánéletre nyilvánvaló. Az egy főre jutó reáljövedelem csaknem megkétszereződött, s az életszínvonal számos mutatója lényeges javulást , árul el. A lakásállomány nem csak nőtt, hanem minőségileg is javult — például a vízvezetékkel ellátott lakások aránya több mint kétszeresére emelkedett. Széles körben elterjedt a tartós eszközök — a televízió, a mosó- és hűtőgép; a lakosság tulajdonában tizenötszörösére nőtt a gépkocsik száma. Ez ugyan nem időmérleg-tapasztalat, de szoros köze van azokhoz — ha meg akarjuk ismerni az okot, le kell. írni az okozatot is. De visszatérve a mérleghez: az első és talán legfontosabb megállapítás: a főfoglalkozású munkahelyen töltött idő az aktív keresférfiak körében 8 óra 24 perc, a nőknél 7 óra 40 perc. A társadalom aktív keresői tehát a törvényes munkaidőnél lényegesen többet töltenek el a szocialista szektorban levő munkahelyükön. Rögtön e mellé kínálkozik a másik perdöntő tény: az aktív kereső férfiak átlagosan naponta 61, az aktív kereső nők 52 percet töltenek további jövedelemkiegészítő tevékenységgel, a fő munkahelyen kívül. Bár nincs mód itt a hatékonyságot is firtatni — annyi bizonyos: az életszínvonalban elért jelentős fejlődés forrása itt keresendő.

De menjünk tovább: ha az időt egyénenként mérlegre tesszük, megtudjuk, hogy a

főfoglalkozásban a munkával töltött idő a túlóra miatt nőtt

— a főfoglalkozáson kívüli esti és reggeli különmunkával. Leggyakoribbak közülük a háztáji és kisegítő gazdaságok művelése, a házilagos építés, szerelés, a szakipari munka. Igen figyelemreméltó: 1963 óta kevéssé, 1972—73 óta pedig nem változott a háztáji és kisegítő' gazdaságokban végzfett munka mennyisége — ám ennek egyre nagyobb részét már nem a mezőgazda- sági munkások mondhatják magukénak. Magyarázható ez azzal, hogy a korábbi szövetkezeti parasztok ipari munkássá váltak a társadalmi mobilitás hatására, ám eredeti lakhelyükön maradtak (és különösen sokat dolgoznak a háztájiban). Másrészt, növekedett a nők gazdasági aktivitása, ezáltal kevesebb az eltartott. Hozzátehetjük: a háztáji korántsem paraszti jellegű ma már! A kertmozgalom messze túlnőtte a társadalmi, a munkamegosztási határokat, a kiskert aligha pusztán hobbi és „pótcselekvés”, hanem a társadalmi ér- tékalkotás színtere, ahol egyébként nem önellátó családok bizonyos termékekkel ellátják magukat, másrészt

— piacra is termelnek. A gyári munkás, a mérnök, a tanár, a funkcionárius éppen úgy, mint a föld szakavatott

főfoglalkozású művelője — a paraszti munkás.

Már utaltunk rá: nem pusztán elvont haszna van az efféle vizsgálatoknak. Nekem például eszembe jut: mintha idejét múlta volna gúnyos karikatúrákat rajzolni a munkához való viszonyunkról — úgy általában. Nem azért, mert sértő elhitetni — még viccelődés formájában is —, hogy ebben az országban „hadilábon állunk a szorgalommal” ebben az országban általában szeretnek „lógni” az emberek — hanem mert nem igaz. Itt előfordul ez is valahol, valakikkel — nem is kivételesen —, de az ország, .nemzeti mértéiben munkásabb lett, mint korábban; azaz: általában szorgalmasabb alkotó- szelleműbb, törekvőbb. Olyan tanulság ez, amely sokkal- sokkal őszintébb kezelésmódot és figyelmet érdemel — súlyánál, jelentőségénél és értékénél fogva, mintsem, hogy anakronisztikus közhelyekkel alábecsüljük.

Mert a statisztikusok jóvoltából az is kiderült most, hogy: „...egy ma végzett nemzetközi összehasonlítás az 1965. évihez hasonlóan azt mutatná ki, hogy a magyar társadalom tagjainak munkával töltőit ideje — más hasonló jellegű országokhoz viszonyítva — meglehetősen hosszú. Tisztában kell azonban azzal lenni, hogy gazdasági fejlődésünk és életszínvonalunk emelkedése az elmúlt időszakban jelentős mértékben abból származott, hogy a magyar társadalom tagjai ilyen, viszonylag jelentős munkaterhét vállaltak”. (Statisztikai Szemle, 1980 október.)

A ház, az autó, a televízió, a lakás a jó öltözet — az emberibb életszínvonal a MUNKATE- HERBÖL a MUNKÁBÓL van. Ezt azért sem haszontalan újból és újból fölemlegetni, mert olyan időszak előtt állunk, amelyben számtalanszor tudatunkba kell idézni e sorsdöntő összefüggést. Méghozzá nem csupán az első premisszáig — tehát, hogy életszínvonalunk forrása csak önnön értékalkotó, gyarapító tevékenységünk lehet —, hanem úgy is: meny- nyiségileg jóval többet nehéz lesz kihoznunk magunkból. Ügy általában. Most már számunkra is drágább az idő — értékesebb munkát feltételez. Megérné, hogy a nemzeti szorgalmat hasznosabb, hatékonyabb munkával becsüljük. Ezzel tartozunk önmagunknak. Ha ezt a „tartozást” Ökonomikusam és értelmesen kiegyenlítjük — egy majdani időmérleg-vizsgálat — .bennünket fog igazolni.

Matkó István

NÓGRÁD - 1980. december 29., hétfő 3