Nógrád. 1980. december (36. évfolyam. 282-305. szám)

1980-12-25 / 302. szám

A BÉKE MÉRTÉKEGYSÉGEI Gyarapodásunk A legszebb karácsony volt 1944-ben a salgótarjániak­nak. A történelemi ese­mény tanúi pillanatra fe­ledték a háború borzalma­it, a hideget, az éhséget. Fájdalomtól eltorzult ar­cokra kúszott vékony mo­soly, megszürkült szemek­ben csillant fel halvány reménysugár, idegen szóra nehezen álló ajkak gyor­san megtanulták: „szpa- sziva” — köszönöm. Las­san benépesültek sebtében elhagyott otthonok, decem­ber végének friss levegő­jét a felszabadulás hang­jai töltötték' meg. Azóta szemünk előtt emelkedett fel a város. Épületei ellepték a domb­oldalakat ma már csupán régi megfakult fotográfi­ák idézik fel a harminc­hat esztendővel ezelőtti városképet. Minden ha­barcsba rakott tégla, da­ruval helyére illesztett betonelem elültetett és fel­cseperedett fa, mínium- mal mázolt acélszerkezet az ember kezenyomát őr­zi, az alkotást jelképezi. A múlt és a ma össze­vetése aligha ébreszt él­ményeket azokban akik a második világháború fe­jezeteit történelemkönyvek lapjairól ismerték meg. A város ifjúsága jelenkori ta­pasztalataiból meríti ere­jét, acélozza izmait, s ami­kor nyári táborokban■ vo­naton tudakolódnak lakó­helye felől, némi büszke­séggel vágja rá, hogy sal­gótarjáni. S a másik több­nyire csettint igen, ha sze­mélyesen nem is, de fil­mekről. fényképekről is­meri.... Október közepén Moszk­vában ifjú művészházas­pár látott vendégül. Vé­gigvezettek műtermükön, hangosított diákat vetítet­tek, folyt a szó a szocia­lista országok egyre na­gyobb teret követelő festő­iről, grafikusairól, egymás közötti kapcsolataikról, ök hozták szóba a salgótarjá­ni nemzetközi művészte­lepet, amelynek híre hoz­zájuk is eljutott. Március­ban, amikor a párizsi hi­deg eső a Szajna-partról a szerény szálloda halijába kergetett, Michel Gyar- maty a világhírű Folies Bergere revüszinház tu­lajdonosa, akinek nógrádi kötődései közismertek, Salgótarjánról beszélt. Sze­mélyesen nem látta jó né­hány évtizede, de hallott róla, városközpontjának fényképe eljutott Európa e részére is. A város híre így terjed az ország hatá­rain túlra. S viszik hírét a hagyo­mányokkal rendelkező és itt települt üzemek termé­kei vagonok gyomrában, a többnyelvű prospektu­sok, a messzire eljutó szak­emberek, turisták... Elszaladt a harminchat esztendő. Ott áll a főté­ren az ünnep szimbóluma, a hatalmas karácsonyfa, színesen pislogó lámpáival hívogtva maga köré az ar- rajárókat. S csalogatja az újjászületett Salgótarján' leendő lakóit olyan körül­ményeket biztosítva, amik­ről hajdanán, azon az 1944-es karácsonyon, nem volt még oly merész elme, amelyben felvetődött vol­na. Pompás létesítmények, csillogó kirakatok, kényel­mes munkahelyek, óvodák­ban játékba feledkezett nebulók, lakótelepi grundo- kon * viháncolók — meny­nyi mértékegysége le­het a békés, nyugodt al­kotó munkának! M. Sz. Gy. öntőműnkások (fotó: Kulcsár József) Tűzhajnalok Kiterítve már a két és fél mázsás disznó. Szép piros bőrét még egy­szer végigöntik vedernyi víz­zel. s aztán végigszalad hasán a hosszú pengéjű bontókés. — Szép jószág volt — mon­dom. — Az. Minden esztendőben hizlalunk egyet, mert jó az a tudat, hogy van itthon sokáig kolbász, szalonna, füstölt hús. Igaz, főleg az utóbbi időben már sok baj volt vele, mert nem evett, csak szórta szétfe- lé a drága kukoricás moslé­kot, de megérte tartani. Pálinkásüveggel jár körbe a gazdasszony. Hajtásnyi szü­netre áll csak meg a böllér és kése hegyével mutatja: — Rég láttam ilyen vastag szalonnát. — Jó lesz az — mondja a házigazda. — A maga kondíciótartó étke? — Az. Mert az én mun­kámhoz nem lehet parízer- reggelivel hozzáfogni. I Szaporán szólal meg a messze hallatszó kisharang és Szűcs János összecsomagolja a maradék sült hurkát és a fél­tenyérnyi abárolt szalonnát. — Korán végeztek a disz­nóval? — ., Csak a ■ zsírsütésből marad még ma reggelre. De azt már nélkülem is megcsi­nálják. Nekem most itt a he­lyem. Mert tudja, igen közeli már az év vége és mindent meg kell tenni, hogy ne men­jen rosszul ez a ZIM-bolt. Lassan szálló köbként per­metez alá a fekete 'homok itt az öntödében, a ZIM régi­öreg tarjáni gyárában, ahol tizenkilenc évesen Szűcs János dolgozni kezdett. Vashordó volt formázó és öntő — hat évig. — Utána — emlékezik — itthagytam a céget. Elmentem a mizserfai bányához. — Megunta a kemény munkát? — Nem! A pénzt kevesell­tem. Ott a fatelepen dolgoz­tam, de úgy is legalább egy ezressel vittem haza többet havonta. Az pedig akkoriban igen nagy szó volt. — És hogy került megint vissza? — Megcsapott minket is a nagy bányabezárások szele. Megszűnt Mizserfa, és ugyan hová mehettem volna? Itt is­merősök közé jöttem, nem kellett másutt idegenek között kullognom, szokásaikhoz al­kalmazkodnom. No meg, sze­retem ezt a munkát. — Lehet ezt szeretni? (Szűcs János egyetlen mű­szak alatt néha százharminc­nál is többször fordul meg társával a kemence és a for­mák közötti úton, minden al­kalommal ötvenvalahánv ki­lós, folyékony vastól forró kiskokillát cipelve. Viszik a szikrázó tűzmasszát, amely pörköli a ruhát, s a csupa­szon maradt testrészeket, né­ha maradandó nyomot is hagyva a bőrön, homlokukról szemükbe csorognak az iz­zadtságpatakok és arcuk fekete maszatossá válik az erőlködés­től Nyolc órán keresztül csak nerceknyi a megállás. És dü­börögnek a formázógépek, kö­högtető port nyeldekelnek, zi­hál a tüdő. — Mondta már, de hányszor, a feleségem is: keressek vala­milyen könnyebb munkát magamnak. Elmehetnék dol­gozni hozzájuk Nógrádszakál- ra, a kefeüzembe, meg hívnak máshová is. De nem megyek! — Inkább buszozik min­dennap Ludányhalásziból be? — Inkább! Pedig, higgye el, nagyon nehezek a hajnalok. Tüzesek. Szinte az embernek minden porcikája ég, mert igazából kipihenni magam szinte sosem tudom. Tudja, itthon is sok dolog van a ház körül: a disznó, 'Szárnyasok. Meg szeretek elspekulálgatni a szőlővel, gyümölcsfákkal. Úgyhogy, amikor négy óra előtt fölzörget a vekker, né­ha kedvem lenne a sarokba vágni. De mondom: ez az én világom már, ez az 'öntöde. Hat évem van még a nyug­díjazásig, s ezt már itten vá­rom ki. — Négykor kel, négyre ér haza. Legalább megfizetik jól ezeket a tüzes hajnalokat? — Nyavalyát! Szerintem ezt a munkát, akármennyit adná­nak is, nem lehetne igazából meghonorálni. Nekem ennyi idő után is csak tizenhét fo­rint húsz az órabérem, és menni, menni kell. Mert hajt a kemence is, hajtanak a tel­jesítményben dolgozó formá­zok is Az ostor hegye vala­hol itt csattan rajtunk. Ha nem szeretném ezt a munkát, pillanatig sem gondolkodtam „mérföldkövei" A kár az MSZMP Köz- Salgótarjáni Ruhagyár ba- tovább differenciálódnak art ponti Bizottsága de- lassagyarmati üzeme — épí- üzemek. Vagyis, csak a min- cemberi üléséről ki- tettünk, több száz millió fo- den tekintetben életképes adott közleményt tanúimé- rint értékű rekonstrukciók gazdaságok gyarapodnak, nyozzuk, akár a megyei párt- valósultak meg. Mindezekkel míg másoknak meg kell elé- bizottság legutóbbi, kibőví- nemcsak a munka- és élet- gedniök a termelési, jövedei- tett ülésén elhangzottakat körülmények változtak elő- mezőségi színvonal tartásával, elemezzük, akár állami éle- nyösen, hanem létrehoztuk a S ha ez sem sikerül, át kell tünk legmagasabb fórumé- magasabb termelési kultúra adni a helyüket a kezdemé- nak, az országgyűlésnek a feltételeit, a munkakultúra nyezőknek, a hatékonyan hatodik ötéves tervről, az eddiginél jóval magasabb fo- gazdálkodóknak. Vagyis 1981 - 1981. évi költségvetésről, a kát. ben' folytatjuk az elmúlt évek tanácsok 1981—85. évi pénz- öt év alatt 7500 család köl- gazdaságpolitikáját. Nem la- ügyi tervéről szóló törvény- tözik új otthonba, és az új zítjuk a követelményeket, ha- javaslatok előterjesztését, a lakások több mint felében nem úgy növeljük a minősé- benne foglaltakat, az ezt ki- vezetékes víz van. A taná- gi követelményrendszert, hogy váltó vitát, majd a törvé- csők munkája és a társadal- a fokozódó kiviteli kötele- nyekból adódó újabb felada- mi összefogás eredményeként zettségünknek eleget tegyünk, tokát nézzük, visszatekintve — a terv céljait túlteljesítve ugyanakkor választékosán ki­ás előrenézve, jóleső érzéssel — 1400 új óvodai hely és elégítsük a belső szükségle­mondhatjuk: tiszteletre mél- 105 általános iskolai tante- tét. Fennmarad a régi, jólbe- tó, eredményekben gazdag öt rém épül fel. Olyan látva- vált rend, mely' szerint min- évet hagytunk magunk mö- nyos és jelentős létesítmé- den jövedelem mögött kifo-' gött. nyekkel lettünk gazdagabbak, gástalanul elvégzett munká­Bebizonyítottuk hogy a mint a számviteli főiskola, a nak és szilárd árufedezetnek számunkra tartósán kedvezőt- szakmunkásképző intézet; a kell lenni. Ez csak akkor vá- lenné vált külső körűimé- különleges építészeti megöl- lik valósággá, ha megyénk-' nyék között ha némileg kés- dast tükröző Nógrádi Sándor ben is a hatékony, gazdasá- lekedve is több-kevesebb si- Múzeum, a fiatalokat befoga- gos termelést előnyök, a nem kerrel de alkalmazkodni pró- dó közép- és főiskolai kollé- gazdaságost pedig hátrányok háltunk a világban jelentkező §ium> a megyén kívül is egy- kísérik. Minderre azért kell új igényekhez. Ez egyben jel- re ismertebbé váló sportcsar- különös gonddal ügyelnünk, zi, hogy gazdaságunk képes nok- A magunk javára és mert megyénk termelő, gaz- dinamikusan fejlődni. Nem szolgálatába állítottuk a bő- dálkodó egységeinek idei, tér ki a világ kihívása elől. viilő szolgáltató és kereske- várható nyereségét vizsgálva Hailandó vele szembenézniés delmi hálózatot; az új üzlete- megállapíthatjuk, hogy a ki- igS a meS”! két, áruházakat és a salgótar- emelt ipari üzemek többsé- jelenleg is gyorsan változó íáni vásárcsarnokot. Gyara- gének nyeresége 30—40 szá- követelményekhez. Ugyan- P°dásunk megannyi „mér- zalékkal kevesebb lesz az el- akkor megőrizzük azokat a földkövei múlt övinél, vívmányokat, melyeket elér- A záruló tervciklusban Eddig elért vívmányaink tünk: a létbiztonságot, az minden értelmesen élő, jó be- megtartása, a külföldi pia­ingyenes egészségügyi ellá- osztással rendelkező család- c°kon való helytállás paran- tást, az oktatáshoz, művelő- ban az egyéni gyarapodás csoloan megköveteli a haté- déshez való jobb anyagi fel- számtalan jelével — új búto- konv termékszerkezet, vám­tételeket, a nemzetközileg is rok, háztartási gépek, több a™! olyan gondolkodási és elismert nyugdíjrendszerűn- helyütt gépkocsi stb. — ta- cselekvési módszer kialakító­két, a húsz év áíatt több mint látkozhatunk. Tehát volt ér- *, , amely jelentősen hozzá- kétszeresére nőtt reáljövedel- telme az igyekezetnek, a szór- larul a nyereség növeléséhez, met, a kellő ütemű lakásépít- galomnak, az egyéni és a a ™uoka- és életkörülmé- kezést, az automotnlizáciét, a közös erőfeszítéseknek, az al- nyek fokozatos javításához, külföldi utak lehetőségét, 'a kötő munkának. A megyei tanács gazdasági törvényességet, a közbizton- Az elmúlt hónapok fontos szervező munkájában a jövő- ságot, az emberek nyugalmát, tapasztalata, hogy a különbö- ben is kiemelt szerepet szán Mindazt, amit két kezünkkel ző pártszervek, alapszerveze- az életkörülmények javításá- és alkotó szellemünkkel, szór- tek, állami szervek, tömeg- nak, az elért életszínvonal galmunkkal felhalmoztunk az szervezetek és tömegmozgal- megtartásának. A hatodik öt­országban, illetve megyénk- mak vezetőinek, aktivistáinak éves tervben — az átvett ben.- hathatós .. közreműködésével, Pénzeszközöket is figyelembe Mert az elmondottak reánk változó hatékonysággal ugyan, veve_ — kétmilliárd 776 mii­ig érvényesek. Nincs abban de megyénk minden üzemé- “9 /orin töt köl hetünk beru- semmi túlzás, amikor úgy ben, vállalatánál, gyárában, hazasokra. Ez folyó áron szá- fogalmazunk: minden tekin- telephelyén tevékenykedő m"Va 6 százalékkal több, tetben a leggazdagabb öt kollektívával lényegében si- mint az ötödik ötéves terv esztendőt hagytuk magunk került megértetni a közgaz- varható teljesítése, mögött. Milliárdokat érő új dasági szabályozó és árrend- Továbbra is fontos feladat gyárakat — Romhány III, szer változásából adódó új, a lakásellátás javítása. Ilyen Zagyva III, Ipoly Bútorgyár, megnövekedett feladatokat, célokra és személyi szolgálta- SKU kisterenyei gyáregysége, Hogy jobban, igényesebben tósokra az anyagi lehetőségek kell dolgozni, s a végzett több mint egyharmadát for- munkához kell igazítani az dítják. De nem kevés pénzt anyagi és erkölcsi elismerést szánnak az egészséges ivóvíz, Ma már egyre többen ve- az egészségügyi hálózat to- szik tudomásul, érzik saját vábbfejlesztésére, a kultúra, bőrükön, hogy csak az gya- a művelődés lehetőségeinek rapodik, halad előre, aki ké- szélesítésére. Am bárhogy is pes és meg akar felelni a számoljuk, a meglevő gondok nagyobb követelményeknek, megoldásához az említett Azok a közösségek teszik pénz kevés. A gondokat to- eredményesen a dolgukat, ahol vább lehet enyhíteni a la- nem idegenkednek az újtól, kosság társadalmi munkájá- Ahol a kezdeményezés tisz- val, miként eddig js tettük, teletet parancsoló erénynek Az elmúlt öt évben a lakos­számit, s a gondolkodva cse- ság társadalmi munkájának lekvés, a tenniakarás a hír- értéke elérte a 144 millió fő­név, az elismerés megalapo- rintot. zó ja. Ahol a késlekedés meg­felelő elutasításban részesül, A z. előbbiek is tanúsít- ahol hamar megtalálják a /A íak’ a korábbinál dolgozók és vezetők egymást valamelyest szeré­segítő kezét nyebb keretek között, de fej­lődésünk folyamatos lesz Ez M indezek még nem vál- azért is értékes számunkra, tak általános gyakor- mert gazdaságunk jelenleg lattá megyénk terme- nehéz helyzetben*' van. Ha lő és gazdálkodó egységeiben, versenyben akarunk marad- Jórészt ennek tulajdonítható, ni, ha az előbb említett élet- hogy közülük néhány csak és munkakörülményeket ja- lassan reagál a környezet vítani kívánjuk, akkor sem változásaira, a termékszerke- mai önmagunkhoz, sem a há­zét korszerűsítésére. Nem zal átlaghoz nem viszonyít- mándenütt javult kellően a hatunk. A nemzetközi köve- termelés szervezettsége, több telményekhez kell magunkat területen indokolatlanul soka mérni! Amit mostanában ten- túlóra, jelentős kihasználat- nünk kell, azt az élet kény- lan tartalékok vannak a ko- szeriti ránk. Versenyképessé- operációs kapcsolatok bővité- günk, gazdasági helyzetünk, sében. Egyes mezőgazdasági jelenünk és jövőnk alakulá- üzemek indokolatlanul ala- sa függ attól, milyen éssze- csony terméseredményeket rűen gazdálkodunk, gondol- értek el. Eléggé hiányos még kódunk, cselekszünk milyen a közúti személyi munkás- hamar .válik általános köve- szállítás. Várakozás és bi- telménnyé Nógrád minden zonytalanság jellemezte né- gyárában, üzemében a maga­hány helyen a bérek teljesít- sabb követelményekhez való mény szerinti differenciálását, igazodás. A mostani időszak a mozgóbérek felhasználását, mindenkitől, aki biztonságo- Másutt túlságosan is óvato- san akar élni, kifogástalan sak voltak, amikor a követ- munkát, szorgalmat igényel, kező év, évek fejlesztését ké- melynek ellenében létbizton- szítették elő. ságra. egyéni boldogulásra, Miért veszélyesek az előb- további kulturálódásra, sok- bi jelenségek? Mert a jövő- irányú társadalmi gondosko- ben még inkább mint eddig, dásra számíthat. NÓGRÁD — 1980. december 25., csütörtök 3 volna az itthagyásán. Sokan járnak ide húsz meg harminc éve. Pedig ők is mehetnének máshová... S mégsem. Én is így vagyok vele. — Es — mutatok a kemen­ce száján át ki patakzó vaspa­takra — sohasem fél? — Dehogynem! Veszélyes munka. Elég egy óvatlan lé­pés, s már hiába a bőrcsizma meg a védőfelszerelés. A leg­jobban viszont attól rette­günk, hogy felrobban valame­lyik formaszekrény. Mert ak­kor aztán megvan a nagy baj. — Történt már ilyen? — Velem még nem. És re­mélem, a hat év alatt már nem is. Veszem észre: idegesen gyű- rögeti már a zsírpapírba cso­magolt reggelimaradékot. Me- hetnékje van, mert a csapóié? kezdetét jelző kisharang újó­lag megkondul. — Már megbocsásson — feszeng. — Ennyire kívánja a munkát? — Rend a lelke minden­nek. Sohasem lógtam ki a sor­ból. Az mások asztala. Az enyém a rend és a becsület. Én jó folyamban úszók. — Miként az Ipoly halai? Felnevet: — Látom, pletykáltak már rólam, hogy szeretek hor­gászni . De én tisztább vi­zekben vagyok. Most telepí­tettünk egy csomó halat, de a szennyeződéstől sorra kidög- lönek. Sok helyen nem érté­kelik az erőfeszítéseket. Kemény markában megint zizeg a zsírpapír, s én tudom, hogy egyetlen perccel sem szabad tovább tartóztatnom. Az előttük levő pár már a formaszekrénysor felé tart, ütemes léptüktől himbálódzó „vascsomagjukkal...” Karácsony György

Next

/
Thumbnails
Contents